Vasárnapi tervezett táv: 8 szigetkör

2009.03.06. 15:25 szasza75

Persze nem a szigeten fogok körözgetni. A hétvégi Ferrara maratonon feszegetem határaimat. Először 2004. októberében vettem részt a közel 4 órás beavatási szertartáson. Az a verseny érzésre nagyon kellemes volt, lassan, de különösebb holtpont, állítólagos fal és lábamra dobott vasmacskák nélkül sikerült. Pár nap múlva már a Distance Running Magazin-t lapozgattam és kitűztem a következő célt: Rome Marathon.

Futóturizmus márpedig létezik, a külföldiek Budapestre látogatnak, mi magyarok meg Európa maratonjait, félmaratonjait látogatjuk. 2005. március 13-i vasárnap előtt tucatnyi futóbaráttal repültünk Rómába megtekinteni a város nevezetességeit, elfogyasztani néhány pizzát és persze futni egy hosszabbat. Az időpont, ha az éves felkészülést nézzük elég korainak tűnt.

Januárban ugyan futottam egy kicsit, februárban pedig inkább betegeskedtem. A nevezés, repülőjegy megvolt, a kihívás is adott már csak teljesíteni kellett. Hittem magamban, hogy menni fog ez, no meg egy kemény "tökös" legény vagyok képét is vizionalizáltam, de fizikailag, na azt hagyjuk. Róma nem szűkölködik látnivalókban. Nem vicc, a versenyt megelőző 3 napban a lábamat lejártam, szinte mindenhová gyalog mentünk. Az edzedtlenség és a városnézési fáradalmak lassan felőrölték teljesítéssel kapcsolatos, még megmaradt hitemet, a verseny előtti este.

A verseny napján aztán megpezsdült a futóktól hemzsegő város. A rajt előtti pillanatokban az izomlazító illatfelhőjében trikoloros festékkel kentük az arcunk mindaddig, amíg volt. Olasz testvéreinknek ismerős volt a színvilág, így nem voltak restek lelejmolni néhány ujjnyival belőle. A festészetet követően a rajtot lekéstük egy haverommal, így az első 5-6 km-en pont megtaláltam azt a savküszöbömet, illetve sajnos át is "estem" rajta, amit ilyen távok esetén tanácsos inkább elkerülni. Hamar eldöntöttem a maratonom sorsát, kicsit lassítva a tempón még félmaratonig elfutottam (1:47 körül), aztán kezdetét vette futómozgásom lassú természetszerű kimúlása. Itt a baj nem volt már kicsi, csoszogásom a frissítőpultnál komoly sétára váltott és eljátszottam a gondolattal, hogy a célig folyamatosan frissítőasztal lesz, így már indokolt a séta. Az igazi lélektani döfést az okozta, amikor a Colosseum mellett elhaladtam, jobb oldalt a 32-es km tábla, az út bal oldalán, visszafelé a 39-es. Már jócskán szembe futott a mezőny, miközben előttem még nyíl egyenesen a beláthatatlan macskakőrengeteg közel 4 kilin keresztül, a fordítóig és vissza.

Innentől olyan érzések kerítettek hatalmába, ami inkább sírásra késztetett és bosszankodtam, hogy mekkora f... (Szasza nem merte kiírni, hogy fasz -- a szerk.) vagyok. Amíg gyalogolgattam volt bennem fogadalom rendesen. Pokolba kívántam minden FORZA-zoló olaszt és csak arra vágytam, hogy végre a célkapun túl legyek és a "Marathon" betűhalmazról maximum egy történelem órán tanult csata és annak helyszíne jusson eszembe. A 2. félmaraton olyan 2:20-2:25 körüli lett. Fogadalomtételből nem volt hiány, hiszen volt időm rá :-), többet nem indulok el felkészülés nélkül ilyen hosszú távon. Hiába a hit és az akarat, ha felkészülés nélkül vágsz neki, a táv (és nemcsak a tempó) felőröl. A célidőm 4:08 körül volt komoly küzdelmek árán. A fogadalmam azóta is tartom, felkészülés nélkül nem indulok el ilyen, de valójában más távokon sem. Hogy mennyire viselte meg a szervezetem? Nyolc órával a célba érkezés után a nyugalmi pulzusom 120 körül volt. Még hogy örömfutás...

Azóta eltelt 4 év és az utóbbi 2 évben nem futottam síkon maratont. 2007-ben a 35 ezres tömeg miatt kiábrándító párizsi maraton volt az utolsó. A hétvégén Ferrara lesz a következő maratoni esemény. A kora tavaszi maraton nem túl ideális időpont, de a kemény, hideg téli időjárás ellenére mindent megtettem ahhoz, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül elinduljak ezen a versenyen. Tisztelem a távot, alázattal és óvatosan vágok neki, remélhetőleg nagyobb örömmel és lendülettel haladok át a célon, könnyedebben és gyorsabban, mint eddig bármikor. Terveim szerint a mostanin veszek részt és talán késő ősszel benevezek még egy 8 szigetkörös futásra.

No és ti? Terveztek az idénre maratont?

51 komment

Címkék: maraton róma ferrara futóturizmus

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr73978397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.03.06. 16:40:27

Én még az októberi kassai maratonon gondolkodom. Az lenne az első. Addig még 3-4 hivatalos félmaratont akarok lenyomni. Itthon, az erdőben kétnaponta 10 km, két hetente egy hosszabb, 16-18 km. Augusztusban már érezni fogom, hogy a félmaratonra (mara) vagy az egészre nevezek októberben Kassán. Nem akarok úgy meghalni, hogy egyszer sem futottam le. :))

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.06. 16:43:39

én idén a számomra már klasszikus Nike+Plus témára gyúrok. Jut eszembe, ha egy BSI-s olvassa: mikor lehet már nevezni? :)

zsolababe 2009.03.06. 17:31:42

En novemberben szeretnek egy NYC Marathont ez lenne eletem elso maratonja 1eves futomulttal...ha nem jon ossze akkor Bterv Venizia Marathon szinten novemberben. Addig egy Toparti-futoparty apr 5. es osszel egy Nike felmaraton... egyebkent meg futok azert mindennap :)

CsabaÚr 2009.03.06. 18:24:16

BSI Balaton Szupermaraton párban, ősszel Nike és Kaisers itthon, ezen kívül tavasszal Madrid Maraton, Boston félmaraton, az őszi turnék még tervezés alatt. Decemberben Angkor félmaraton biztos, sajnos a bangkoki reptéri balhé miatt a tavalyi futásom és nevezési díjam kútbaesett.
Zsolababe, NYC Marathonra neveztél már? Ez nem sorsolós?

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2009.03.06. 18:34:48

2009: Vivicitta + Nike Félmaraton. Jövőre jöhet a maraton. (+idén a harmadik gyerkőc jön:)

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.03.06. 19:18:28

November 29. Firenze - életem első maratonja lesz, ha az égiek is úgy akarják. Aztán remélem, hogy 2010-ben eljutok Rómába is. :-)

Spettacolo 2009.03.06. 19:33:27

Az idén március 22.-én lesz a római maraton, nevezés, repülőjegy, szállás megvan, cél a 3:45-ös idő. Két hónapja foglaltam a repülőjegyet a Malévnál, oda és vissza is 1000 Ft volt. Reméljük a 42 km is ilyen könnyen megy majd :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.03.06. 20:06:09

1000 pénz? nem volt drága.
Ferrarában klassz az idő, sütött a nap és rövidgatya+ polo volt a felszerelésem sötétedéskor egy laza koccra.

DaMartian 2009.03.06. 22:01:27

NYC Maraton sorsolós, de vannak kiskapuk! ; ) Nekem sajnos még nem sikerült lefutnom, pedig nagy álmom, és a mostani anyagiak mellett idén is ki fog maradni sajnos.. : (

Tavaly tetszett a Balaton Szupermaraton hangulata, de 4 fős csapatban nem volt kihívás, így idén párosban akartam menni, úgy már nem rossz..de a párom végül nem vállalta, így hirtelen felindulásból elhatároztam, hogy akkor lenyomom egyedül! Akkor még nagyon nagy ökörségnek tűnt, de most már úgy érzem felkészültem! Hogy valóban így van-e majd meglátjuk, a szenvedéseimről mindenesetre naplózom majd, hátha tanulságos lesz. Biztos követek majd el hibákat az első ultrámon hibákat, talán mások tanulhatnak belőle, hogy ne a saját káron kelljen! Várom már nagyon! Izgi!

Viszont idén financiális okokból kimarad Prága és Jesolo, pedig nagyon akartam őket! Az előbbin már voltam és tetszett, az utóbbiról sokat hallottam, és nagyon szerettem volna menni.. : ( Remélem jövőre, addig marad a Balaton! De szerintem ez első és utolsó is lesz.. : )

2009.03.06. 22:25:59

Hát először is mindenkinek jó felkészülést és sok sikert a maratonokhoz! Ivan Grassonak külön a babákhoz is!
Szerintem már az is egyfajta futóturizmus, ha csak belföldön megyünk ide-oda futni, pláne ha szállás is kell hozzá. Én úgy vagyok a kérdéssel, hogy először itthon próbálom ki magam - majd, és ha már az x-edik maratonomat fogom nyomni, akkor megyek csak külföldre. Ott bekrepálni sokkal kínosabb, mint sajátjaim között. :-)

CsabaÚr 2009.03.07. 09:18:09

@DaMartian: gratulálok az elhatározáshoz, ott leszek, drukkolok Neked is a BSI Balaton SZM-on! Én tavaly csapatban, idén párban és jövőre tervezem első utraként, ezért már idén bevállalam a napi két távot.
Jó lenne, ha addigra meglennének a második körös blogpólók....
Decibells, egyetértek, itthon is szuper versenyek vannak, a tavalyi Balaton pl. életem legnagyobb versenyélménye volt, de nagyon szuper "kisebb" versenyek is vannak, pl. a tatai minimarathon, az nekem minden augusztusban kihagyhatatlan!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.07. 09:24:12

először is: TOLJAD SZASZAAAA! KEMÉNY VAGY!
:DDDD
én maratont idén semmiképp. tök rég óta futok, némi kihagyással néha-néha, de a maratoni távot nagyon tisztelem, ahogy Szazas is mondta: tisztelet, alázat, óvatosság. egy félmaratonnak már rutinból nekiállok, de ugye az is okozhat meglepetést, ld. nike legutóbb... kipurcantam: edzesonline.hu/edzes/100307
úgy tervezem a 2010ben a 25. spur/plus maratont lefutom, de nem tervezek maratonokat futni. nekem ez a félmaraton a szimpatikus távolság. lehet h kicsit megalkuvó vagyok?

@DaMartian: financiális okok, jajaj, nekünk is ugrott prága. :( örülök, h agárdra egy 50%os jegyre még futja... :)

DaMartian 2009.03.07. 10:48:43

Csaba Úr: Köszönöm!
rrrroka: én is évekig halasztgattam a maratont, mindig azt mondtam nem vagyok elég felkészült...mindig közbejött egy betegség, egy sérülés, sok meló. Aztán 2 év után megelégeltem, azt mondtam magamban, ennél felkészültebb sosem leszek, folyamatos edzés megvan, most vagy soha, nekivágok.. Szerdán neveztem, rákövetkező pénteken futottam..
decibells: én nagyon szeretek külföldön futni. Tény, hogy sokkal kiszolgáltatottabb vagy (bár társaságban vagy kísérővel ez is elkerülhető) de a szép és ismeretlen helyek nagyon jól el tudják terelni a figyelmet! Prága és Bécs pl. ezerszer élvezetesebb volt, mint a Plus.. Igaz itthon mentem a leggyorsabbat, mert pontosan ismerem a távot és tudom még mi vár rám, de a feeling össze sem hasonlítható! Minden álmom egy NYC maraton, de Rómát Velencét és Jesolot sem akarom kihagyni amíg csak futni tudok!

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.03.07. 11:06:38

Mindent bele Szasza!
Életem első félmaratonjára készülök az ősszel és második aerobikmaratonjára március 29-én!

maratonom 2009.03.07. 12:16:34

Fő cél az ex-plus maraton, de nagyon szimpatikus lenne az ultrabalaton... ha lenne egy csapat/valaki, akihez be lehetne csatlakozni!

Aztán már alig várom, hogy kiszáradjon föld az erdőben, aztán teljesítménytúrák, ahogy jönnek. Addig is szorgalmasan körözök a városban.

@DaMartian: hová naplózod? írsz külön blogot, vagy csak ide a kommentekhez?

kinney 2009.03.07. 16:02:19

le a kalappal, öregem. én viszonylag tisztességes felkészülés után futottam 4:10-zel az első maratonomat, te pedig ilyen ramaty állapotban is lenyomtad 4:08 alatt :-))

herut 2009.03.07. 19:12:09

Aki marathont fut,azt én megsüvegelem!
Negyvennyolc évesen (közel hatvan kiló fogyás után)kezdtem el futni.Következő évben nekimentem a marathonnak,azt hittem belehalok...Négy óra kilenc perc lett.Következő évben kettő marathon : Bécs,májusban,majd októberben Budapest.Ez utóbbin három óra ötvenkilenc perc.Életem nagy célja a négy órán belüli volt.Meglett!Azóta sem sikerült így...Összesen ötször futottam ezt a távot,de lehet,hogy ennyi volt...Utoljára a Sziget-marathon halálosan megviselt.A magam örömére futok -jóleső tempóban-hosszúkat,de a verseny az más,annak olyan hangulata van,de olyan....

DaMartian 2009.03.07. 23:33:21

Dr.Hook konstruktív hozzászólás! Gratulálok! Szerintem többet nem kell hogy írj!

maratonom: ide fogok majd postolni a Szupermaratonról napi bontásban, de a Nike+ és az Edzésonline-on is fent lesz, majd azt is belinkelem!

Ha az Ultrabalatonra lenne még nevező, összedobhatnánk egy stafétát! Az nem teljesíthetetlen! Fejenként kb. 2x10km, ha összejön 10 ember!

2009.03.08. 00:18:10

@Dr.Hook: Kiegészíteném rövid, ám velős hozzászólásodat egy szóval: szarul futni szar. :-)
Ám okosan nagyszerű!!

zsolababe 2009.03.08. 06:50:19

@DaMartian: En benne vagyok az Ultrabalaton mokaban ..szerintem 2x10km et meg valahogy le is tudok futni:) lehet, hogy amugy is leszunk ott a zenekarral..meg nem tudom de Szasza mar megkeresett ez ugyben:)

bodlac 2009.03.08. 09:05:36

Én is benne lennék UB stafétában, ha alakul valami ilyesmi.

CsabaÚr 2009.03.08. 09:10:19

@DaMartian: UB staféta engem is érdekelne. Mikor lesz?

boibo 2009.03.08. 09:31:38

De jó!
Gyertek UltraBalatonra! Ha már ott tartanátok, hogy csak egy ember hiányzik, akkor be is szállok, de azért én szívesebben mennék inkább drukkolni! Hajrá-Hajrá-Hajrá!

cs (mi más) 2009.03.08. 09:46:06

Nem szeretek aszfalton futni. De a fíling miatt lehet, hogy ráveszem magam idén is atádra. Meg javítani is kéne a tavalyi időn.

DaMartian 2009.03.08. 12:34:02

De jó! Legalább Zsoláékat zenélni is halljuk majd! Kíváncsi vagyok!

CsabaÚr: Június 20-21.

Szedjük össze a csapato(ka)t, nincs már nagyon sok idő addig!

CsabaÚr 2009.03.08. 14:26:44

Az időpont nekem megfelel, ha szerveződik csapat, 2x10-et, vagy akár 4x10-et szívesen bevállalok.

CsabaÚr 2009.03.08. 14:27:19

Az időpont nekem megfelel, ha szerveződik csapat, 2x10-et, vagy akár 4x10-et szívesen bevállalok.

szaszit 2009.03.08. 16:53:00

Az eredménylista alapján meglett szaszának a PB! 58.hely 03:13:17 idővel végzett!
Gratulálok!
Én is benne lennék az UB stafétában, bár tavaly nagyon elintézett a meleg, de idén visszavágok!

zsolababe 2009.03.08. 20:38:59

Gratula Szaszanak! :) Benne vagyok az ultrabalaton mokaban... ja mar mondtam :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.03.08. 20:43:43

03:13? Az nagyon jó! Gratulálok!
A kutya ba..., izé fáját, az UB alatt megyünk nyaralni, így nekem az kimarad. Sebaj, Tóbiás.

zsolababe 2009.03.08. 21:58:25

@DaMartian: kuldtem neked privibe elvileg uzenetet nem tudom nezed e azt a mail cimedet...

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.03.08. 22:03:19

A post témájához: a tavalyelőtti Plus-on eldöntöttem, hogy Budapesten egy jóideig nem fogok maratont futni. Úgyhogy potenciális futóturista vagyok.
Idén április 5. Párizs. Igazából, Londonba akartam menni, de nem sorsoltak ki, így a tavaszi választékból Párizst választottam. Már futottam ott, de Szaszával ellentétben engem felpörget a nagy tömeg és nagyon szép élményekkel jöttem haza. Egyébként az ún "nagy" maratonok közül Párizs a legolcsóbban megoldható.
Ősszel Ljubjana vagy Firenze van tervben, de felkészülés és anyagiak alapján döntök.
Ahová mindenképpen elszeretnék jutni, avagy my whislist:
Európa
1. London
2. Athén (az eredeti az igazi)
3. Barcelona
4. Róma
5. Kassa
Berlinben is szeretnék még ismét maratont futni valamikor.
USA:
1. Boston

Ha ötösöm lesz a lottón:
1. Kína Great Wall Marathon
2. Feröer szigetek
3. Jamaica Reggae Marathon
De egyelőre Párizs van a célkeresztben, mivel a igazi felkészülés igencsak elmaradt, a hétvégén el is kezdtem a vészedzésterv végrehajtását.:)

HelloJozsi 2009.03.09. 12:31:32

Süsd meg Szasza a 4:08-at vánszorgásnak nevezed :) Szerintem többen is büszkén feszítenének, ha felkészülten is ilyen idejük lenne.
A leírás egyébként kicsit az első maratonomra emlékeztet (bp mi más, '97ben).
Csak éppen nekem 4:20 lett a vége, ami jól hangzik, de ha hozzáteszem, hogy 1:30 körül voltam a felénél, akkor már lehet sejteni hogyan éreztem magam.

Nylonman 2009.03.09. 15:53:18

@Jozsef: Én Athént hátrébb sorolnám. Én is ilyen megfontolásból mentem oda tavaly előtt, viszont kicsit csalódás volt a többi általad említett helyhez képest (bár nem voltam mindenhol).
Athénhban szinte csak a külföldiek szurkolnak, akik sajna nincsenek túl sokan. A pálya gyakorlatilag egy autóút, amely egy kopár vidéken megy keresztül. Közel, s távol semmi látványosság, csak pár domb, meg hegy, de abból is eleged lesz 25 kilométernél, amikor még mindig csak fölfelé futsz :) Ezzel nem lebeszélni akarlak, csak messze nem akkora élmény mint bármelyik, amivel egy felsorolásban említetted.

zsolababe 2009.03.09. 18:17:37

@Nylonman: Melyik maratont javasolnad ha nem jonne ossze nekem iden a NYC MArathon? Olyan kellene amire be is lehet jutni tehat nem a Boston Maraton es sajnos a Firenze sem jo mert pont a honap utolso szombatja utan van es a zenekaromnak minden honap utolso szombatjan vana klubja az Alcatrazban ..:( raadasnak olyan kellene, ami aranylag sik terep en Velencere gondoltam de DaMartian felvilagositott rola, hogy a vegen rengeteg hidat kell megmaszni es az elso maratonomon nem akarok meghalni csak siman futni egy 4oran beluli idot :)

Ras · http://futo.blog.hu 2009.03.09. 23:06:07

zsola ne finnyáskodj, bökj rá egyre, odamész-lefutod-hazamész azt kész :)
Az első maratonodon meg akármit akarsz úgysem úgy lesz ;)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.10. 08:06:15

@zsolababe: én megfordítanám a dolgot. eltervezném mikorra leszek képes lefutni egy négyórás marcsit és megnézném hol van akkoriban.

Nylonman 2009.03.10. 08:23:09

@zsolababe: Nehéz így, hogy kipipáltad Firenzét :)
A kassai nagyon közel áll a szívemhez, a sok apróság miatt: mert kinézik a számod a rajtlisából és a saját neveden bíztatnak a szurkolók, és látod, hogy a sportszerető helyi embereknek ez fontos esemény, és ott töltik a napot a pálya mellett. Viszont kevés a versenyző, olykor kicsit lepattant helyen megy a pálya, és a célterületen kívül sehol sem szurkolnak sokan. 2010-ra az jó lesz.
Addig viszont szerintem egy olyanra menj, amin sok futó van és sok szurkoló. Hatalmas élmény, amikor ezrek szurkolnak a pálya szélén és ettől a felkészületlen félhullák is futni kezdenek. Az általam futott őszi maratonok közül egyik sem túl népes, viszont a Szeptember 20.-i berlini maratont tökéletesnek képzelem, és még nevezni is lehet rá.

zsolababe 2009.03.10. 09:36:53

@Nylonman: en is arra gondoltam, hogy a Berlini.. az azert aranylag sik terepen megy nem? Tulzottan hozza vagyok szokva a sik terephez mert barhol vagyok szinte csak sik terepen futok.. es hiaba futok heti 70-90km-t ha az csak sik terep akkor egy komoly dimbes-dombos palyan vegem lenne.. de elhataroztam 2eve 170kiloskent, hogy 2009 oszen futok egy maratont es most mar be kell tartsam a magamnak tett igeretet :)

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.03.10. 10:12:27

@zsolababe: Berlin nagyon jó hely, viszonylag sík pálya, kitűnő szervezés, a legjobb maraton, amin eddig voltam. Egy kis hibája van, hogy túl korai a dátum. Berlin, bár hűvösebb, mint Budapest, de szept. 20. táján még simán ki lehet fogni egy jó kánikulás napot.
Itt www.aimsworldrunning.org/Calendar.htm megtalálod a fontosabb maratonok listáját.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.10. 11:36:40

@zsolababe: ha nem ragaszkodsz a szigeten körözgetéshez akkor érdemes elkanyarodni kicsit dombozni a gellért-hegy felé. ha a gellért szálló mögött megy fel az ember, akkor egészen mérsékelt emelkedős ez az útvonal:
walkjogrun.net/routes/current_route.cfm?rid=E090500C-EC51-11A3-20D2A8E613229161
szigetről indulva 15 kiri lehet kb.

zsolababe 2009.03.10. 13:29:24

koszonom a segitsegeket :) ... a kanikula nem zavar, Miamiban futom altalaban a legjbbakat, kifejezetten szeretem a meleget atlag 15-20 sec-el gyorsabb ezreket futok melegben mint hidegben ugyanazon a tavon(10-15km) szoval ha mas nem jon ossze akkor Berlin lesz :)

zsolababe 2009.03.10. 17:24:15

Ma nagyon komoly volt szinte minden egyes kornel mas volt az idojaras reggel futottam egy kort tuzo napsutes volt...delutn 3kort futttam egy baratommal es az elejen volt rendes jegeso utana napsutes azutan kb 120meteren keresztul eso majd ujra napsutes es igy tovabb..ilyet meg nem tapasztaltam :)

bodlac 2009.03.10. 17:46:35

zsola: Berlint én is nézegettem, lehet még összeFUTUNK. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.10. 20:32:38

@zsolababe: én itthon kifogtam a felhőtlen naplementét, de pesten még jeges esőt is láttam. csak lestem :O

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása