A lányok beindulnak

2009.03.17. 12:10 pkrisztike

Megtörtént az első két feltöltésem a nikeplus.com oldalára. Nem mondom hogy zökkenőmentesen, mert ha kütyükről van szó akkor nem vagyok egy technikai zseni, még jó hogy van egy informatikus a családban. Jobban szeretem egyébként az iPodot használni mint eszközt a sportband-nél. Bekalibrálni még nem sikerült teljesen pontosan, a fentebb említett okok miatt, de teljes mellszéleséggel azon leszek. És akkor induljunk is be.

Imádok zenével futni, kikapcsolni mindent magam körül, rátalálni a tempómra, amiben úgy érzem a végtelenségig tudnék futni. Fussunk akkor, mi, csajok, a fiúk ellen. Bulisan és jókedvűen versenghetünk végre, nincsenek határok, azt tehetjük ami jól esik. Hát töltsünk be jól a srácoknak!!! Mivel imádok versenyezni, könnyedén ráéreztem a challange-re, elkapott a gépszíj, pörög a kilométerszámláló, suhannak a fák. Még a netes pajtik is belehúztak, klikkesednek az apukák a twitteren. A tavasz és a napfény hatására kibújnak az odúból, hadat üzenve a papapocaknak. Van szerencsém ismerni olyan amatőr futókat is, mint Sesam twittipajti, aki Japánban tanul, ott fut és töltögeti a kilométereit, igen veszedelmes ránk nézve. Képes futni egy félmaratont úgy, hogy induláskor még csak tíz kilit tervezett. Fel kell kötnünk a futónaceszt.

Visszatérve a női vonalhoz, megdöbbentő élményeim voltak külföldi utcai futóversenyeken. A bécsi női futáson 2007-ben például a szervezőknek 16 ezer jelentkező után le kellett zárniuk a nevezést. A táv 5 km, szinte bárki teljesítheti, egész napos sportdélután sok-sok zenével és Bratwurst-tal fűszererve. Magyaroszágról is sokan utaznak az élmény kedvéért. Ha minden összejön idén szeretnék részt venni, és ajánlom mindenkinek. A szórakozás a férfi kísérőknek is garantált (nők, ameddig a szem ellát).


Figyelem! A kép nem illusztráció.

A chip kérdés volt a legkényesebb otthon, némi cselhez kellett folyamodnom, hogy áttelepítsem a barátom cipőjéből az én cipőmbe, ugyanis az én chipem valahogy eltűnt, bár most belegondolva lehet nem véletlen. Tehát sikerült a srácvonalról lekapcsolnom heti 15 km-t. Egy chip mind felett. Muhahaha!!! (sátáni kacaj)

A kilométergyűjtő kampány nekem most nagyon szórakoztató, és kapóra is jön, ugyanis épp félmaratonra készülök. Prágában lesz, március 28-án. Mivel ez a pálya többek szerint is kiváló, gyors, sík, ezért szeretném így első tavaszi versenyemen megcélozni a 72-73 perces időt (van ám olyan versenycipőm is amiben chip lakik és nem félek hasznáni, hihi). Kemény és érdekes a felkészülés, sok a heti kilométer. Ha egyedül csinálom a hosszabb futásokat, csak felteszem a fülest és nyomatom a 80 percet. A ritmusból általában a mindenre elszánt szőrgombócok szoktak csak kizökkenteni, minden napra jut egy pincsi, aki nekifeszül a póráznak és szana-széjjel akar tépni.

Végezetül még egy kedvcsináló muzsika. Rákapcsolunk mi is a csajokkal, és veszett pincsi módjára toljuk a kilométereket. És nem fogtok ám nyerni srácok!

30 komment

Címkék: lányok challenge feltöltés bigyók

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr371006032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.03.17. 14:17:36

Prágában én is ott leszek! Tehát semlegesítem a 21 km-edet. :))) Bár én 100 perc körülire tervezem az időmet. :(( Ha az ottani szuvenyír-póló nem lesz szép, akkor a futóblogosban indulok.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.17. 15:14:15

@BGy: ott mindenki az official prágaiban lesz, egyértelmű h a blogosban kell futni!

tvjudit 2009.03.17. 15:14:56

Gyerünk Kriszti!

És gyerünk minden LÁNY! A fotó döbbenet jó és tanulságos.

A következő 5 hét nálam is erősnek ígérkezik, mert a 6. hét szombatján... de erről majd később. :-)

csiiik 2009.03.17. 15:17:48

Nagy szöveg, lányok futásban nem nyerhetnek... :P

tapir 2009.03.17. 15:23:24

Csak azért nem veszek ilyen bizbaszchipet, mert a lányoknak drukkolok, hajrá!

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.03.17. 15:23:36

Ha adna valaki chipet, akkor én is gyűjteném a kilométereket a LÁNYOKNAK! :-)

rivera 2009.03.17. 15:25:04

"veszett pincsi módjára" :DD jó cikk, a prospokat is kiosztottam. Nyerni persze a fiúknak kell :P

pkrisztike 2009.03.17. 15:26:02

@csiiik: Most aludtam egyet délután, még kipihentebb vagyok az eddigieknél is. :D csak egy csíkot látsz majd elsuhanni magad mellett mikor egy csaj épp gyűjteni indul futócipőben :D

ten minutes · http://horlik.hu 2009.03.17. 15:36:47

Én a lányoknak drukkolok általában, de most sajna pkitti, nem :D

honthyhanna 2009.03.17. 16:14:50

hajrá lányok!!
Sajnos nincs nike chippem, pedig heti kb 25-30 km-rel hozzá tudnék járulni a kihíváshoz... :-(((

SeSam · http://sesam.hu 2009.03.17. 16:28:47

Ajaj akkor még többet kell futnom? :P

potyesz 2009.03.17. 16:42:56

Nem erdekel, ha fajni is fog a terdem, a heten nekiallok es gyujtom a kiliket a fiu csapatnak... :)

bodlac 2009.03.17. 18:19:51

@Birdie76: Mi a tanulságos ebben a képben? (Azon kívül hogy vsz kék volt a versenytrikó.)

xhege 2009.03.17. 20:22:14

Természetesen hajrá lányok! DE úgysem nyertek :)))

off: én is láttalak zsola a tv-ben. Büszke vagyok rád !

Ma emeltem egy kicsit a távon és sikerült 10 km-t futnom (pontosabban 10,2 km-t). Tudom hogy sokaknak ez csak bemelegítés, de nekem nagy eredmény, így magamra is büszke vagyok :)

verkaverka 2009.03.17. 22:18:28

A Nike chip és egyéb kötelező kütyük (mik is) mire jók még ezen kívül (read: érdemes-e beszerezni), hogyan működik, mennyibe kerül? Több kérdésem köszönöm nincs. :)

zsolababe 2009.03.17. 22:21:03

tegnap a Lincoln roadon vacsoraztam es meglattam, hogy az etterem mellett van egy Apple store es eszembe jutott, hogy miert ne vegyek meg egy hulye kutyut.. vegul is mar csak az Enterprise urhajot nem tudom iranyitani de minden mast igen, amikor elindulok futni.. szoval reszkessetek mert vettem egy chipet meg a hozzavalo szarsagot:) ..az egyetlen problema, hogy atrepultem a Bahamakra nyaralni es itt derult ki hogy csak shuffle-t hoztam magammal nem a nanot, szoval majd csak otthon kezdem el gyujteni a kilometereket.. de remelem meg igy sem gyoztok :)

pkrisztike 2009.03.17. 22:31:19

@verkaverka: sokan arra használják hogy nyomon követhessék a fejlődésüket úgy hogy feltöltik a nikeplus oldalrára, pl sokkal gyorsabban futották le a kijelölt útvonalat 2 hónap múlva...stb. Tehát valamilyen szinten mérhetővé és láthatóvá válik a fejlődésed. Vagy, ha épp nem a szokott környezetedben futsz, pl vidéken, akkor is tudod kb mennyit teszel meg és milyen gyorsan.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.18. 07:05:36

@verkaverka: a nike+ chippet az erre alkalmas nike+ csukákba kell rakni, a hozzá való sportband-karkötő vagy ipod pedig veszi ennek a jeleit és táékoztat a megtett távról, tempóról stb. ezeket az adatokat tudod feltölteni a nike honlapjára, és ezekkel tudsz részt venni a kihívásokban.
röviden. :)

csiiik 2009.03.18. 07:27:05

@pkrisztike: direkt erre a célra van nálam egy marék csillogó bizsu, amit csak leszórok a földre, mire a hölgyek halk sikkantásokkal megállnak mazsolázni. :) nem nyerhettek.
(adhatna valaki egy teljes felszerelést, mert így sajnos nem tudom erősíteni a férfiakat)

Burgermeister 2009.03.18. 07:41:46

A tegnapi 12km-t a jányoknak adom. a többit nem.
:)

A Prágai pálya nem könnyű, főleg a macskaköves részek!!!
Készüljetek!!!
Sikereset!

SeSam · http://sesam.hu 2009.03.18. 08:05:18

Meg mondjuk ha iPod-od van, azzal nem mellesleg futás nélkül is lehet zenét hallgatni. A Nike+ cipő meg teljesértékű lábbeli, nem csak a chip tartója. :P

balota 2009.03.18. 09:02:04

@verkaverka: A chip-et nem csak Nike cipobe lehet rakni. En pl Asics-szel hasznalom, es teljesen korrektul mukodik. Ha neten korbenezel, van par otlet arra, hogy hogy lehet a cipohoz rogziteni, hogy ne hagyd el. Letezik a tepozaras megoldas, amikor a cipod nyelvere ravarrod, a chipre pedig raragasztod pillanyatragadoval a tepozarat, es felette meg a cipofuzo is fogja. Lehet varrni a nyelvre kis zsebet, ami jo szorosan tudja fogni a chipet, es persze felette fogja a fuzo is. En az Asics-emmel ugy hasznaltam, hogy betettem a nyelven levo kis bigyoba (keresztbe), miutan korbetekertem papirral, hogy jo szoros legyen. Kalibralas nelkul (illetve masik cipohoz kalibralva) is egesz jol mert, 10 km tavon 200 m-t ha tevedett.
A Sportband + chip, amikor utoljara neztem, olyan 15-16000 Ft volt, az iPod sportkit, ami az iPod Nano-hoz tartozo vevo, es ugyanaz a chip olyan 8000 Ft lehet. Ha ezt valasztod, a Decathlonban vedd, mert a Nike-nal es az Apple-nel is joval dragabb volt fel eve, mint ott (1500 Ft elteres).
Lefogadom, hogy a chip lemerules utan is buheralhato, es ha buheralhato, akkor buheralni fogom. Azert az pofatlansag, hogy ~5000 Ft legyen egy - gyakorlatilag - elemcsere.

zsolababe 2009.03.18. 13:28:53

Azt nem tudja valaki, pl. DaMartian:), hogy a chip az csak kozvetit vagy tarol is adatot... mert berakom a chipet a cipombe de adatokat majd csak otthon tudnek letolteni, ahol a nanom van:) nem szeretnem ha karbaveszne az 180km amit itt futok a ket het alatt :) viszont nem vennek meg egy iPodot csak ezert 200$ert miutan van mindegyik itpusbol otthon:(

potyesz 2009.03.18. 13:35:57

@zsolababe: a chippel egyutt a dobozban van egy kis adapter, vagy mi a bigyo, amit ra kell dugni az ipodra, es csak ekkor fog merni, 100%... sajnalom zsola, igy nem tudsz hozzatenni a fiuk kilometereihez :)
Tehat ipod nelkul no chance:)

DaMartian 2009.03.18. 13:45:43

A chip csak adatot közvetít. Az iPod vagy a SportBand ami tárolja azokat! Így tényleg nen fog működni zsola! Kár, mert nagy szükségünk lenne a kilométereidre!

pkrisztike 2009.03.18. 13:47:37

Annyira sajnáljuk h nem szaporítod a fiúk kilométereit..:( (SE wahahahaha) :D

Burgermeister 2009.03.18. 15:24:50

Én ennek a bigyusznak semmi értelmét nem látom. Ettől nem fogsz gyorsabban futni, mert van egy ilyened. Gyorsan futni, tudjuk jol, hogy mitől lehet.

Szóval én kihagyom. Nekem néha a pulzusmérő is sok!!!

zsolababe 2009.03.18. 16:07:47

sajnalom en is :( ..bar mondjuk, ahogy elnezem mennyit futottatok challenge ide vagy-oda azert lehet, hogy nem ez a kilometermennyiseg fog hianyozni, amit most nem rakok bele:) sebaj!! 28an mar nalam lesz a nano... leszall a gepem reggel 10kor es delben mar javitom az atlagot :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.03.19. 09:36:22

@Burgermeister: nem az a lényeg h gyorsabban fusson az ember, hanem az, hogy bármerre fut mérni tudja mennyi távot futott és futás közben kap visszajelzést arról is, hogy milyen tempóban teszi ezt. szerintem jó dolog, igaz nekem nincs, mert se ipodom, se nike cipőm, és egy darabig nem is lesz, kinek van most erre egy kilója...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása