Futókacatok, szó szerint

2009.03.31. 20:51 angelday

Kilométerben igen lapos, 4,64 hosszú távot csináltunk meg este, viszont kettesben futottunk és tudtunk egymásra figyelni.

Tovább vacakoltam a kütyüjeimmel. Ez volt az első igazi tavaszi bigyós beöltözés. Kipróbáltam ugyanis a Decathlon-féle 5 ezres eldobós pittyegőt. Sajnos nagyon nem reszponzív és rossz tartományokban mér. Ezt onnan tudom, hogy volt már rajtam Polár, meg Garmin kilós műszer is, azok pontosak. Ez meg teljesen fogalom nélkül iszonyatos határértékekkel és lassan. Szörnyen lassan. Felrémlett ennek hatására bennem a soktízezres vásárlás, a világgazdasági recesszió és Bajnai Gordon szakértői kormányának képe egy Salvador Dalí festmény kompozíciójában.

Szívritmusban tehát gyengék voltunk, viszont füldugóban erősítettünk. Winklerrel volt egy szakmai felmérésünk, amelyben arra kerestük a választ, hogy a Nike reklámfotókon szereplő szakemberek miért mind hátrafelé csapva hordják a zsinórokat. Hol van ugyanis az iPod?

Hát a megoldás kérem tisztelettel nagyon egyszerű: a karon van karszalaggal (metroszexuálisan úgy hívjuk, hogy armband), a zsineg pedig természetes egyszerűséggel hátra irányba csapva. A vicc az, hogy így sokkal áramvonalasabb és kevésbé zavaró. Nem tudom, ki találta ki, de most homlokon csókolnám, ha nem tudnám, hogy egy bizottság volt, mert akkor mindenkit homlokon kellene csókolnom.

Hozzátenném, hogy a fülemmel valami baj lehet, mert a sok futás következtében folyton kihullik, de a hozzászólások között valaki már mondta, hogy be kell nyálazni.

Armband kérdéskör: be kell szerezni, nincs mese. Sajnos az Apple évi iPod cseréje miatt ahány kiskereskedelmi egység, annyi négyzetméteres. Én még nem láttam olyan helyet, ahol olyan armband lett volna, amilyen iPodom van. Amikor kölcsön iPodom volt (dagi nanó), akkor olyan sem volt. Azt most vissza kellett adni (kár), most másmilyen nincs. Végülis találtam, de az meg kicsi ahhoz, hogy a nanó + chip beleférjen. És a kijelzőt sem lehet látni. Őrület!

Egyszóval ez arra jó ebben a formában, hogy az ember a futás elején bekattintsa sporttársi segítséggel, bedugja (bocsánat: dugjon egyet), aztán induljék. De nagyon kontrollálni a kiliket nem alkalmas. Mindegy, a tökéletes armband felé vezető út jószándékkal van kikövezve.

Legközelebb innen folytatjuk, remek témáim vannak.

70 komment

Címkék: chip bigyók óvatos hobbifutás armband

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr751038363

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zerushunter 2009.03.31. 21:01:47

szuper bejegyzés, agyba főbe keresek itthon megfelelő armband-et az ipodomhoz de nem találok sehol.
több nike boltban voltam már és mindenhol azt mondták, hogy rendelni nagyon nem lehet, egy féle van nekik csak.(ha épp van)
ha valaki tud armband lelőhelyeket, feltétlen írjon!

Mylady 2009.03.31. 21:12:30

Én armbandot a bécsi úti media marktban vettem, bár nem ipodosat.
Sokféle formában, méretben és színben van (volt pár hete).
Megnéztem még pár egységükben, meg egyéb boltokban, mert nekem a bécsi úti kicsit kiesik, de sehol máshol nem találtam megfelelőt.

Ráadásul olyat találtam, ami színben tökéletesen passzol a futódzsekimhez -nem ér kinevetni!!!- és mindössze 2ezer Ft volt)

zerushunter 2009.03.31. 22:29:24

www.dealextreme.com/search.dx/search.armband

sajnos második generációs nanohoz itt nincsenek normális verziók..

Mylady 2009.03.31. 23:31:17

@M. Adrián: biztos, hogy ingyenes szállítás?

Nekem azért gyanus, hogy veszek egy armbandot 1,52 dollárért és ingyen ideszállítják...

verthed 2009.03.31. 23:41:11

Nekem egy második genarációs nanohoz való nike armbandem van, amiből kivágtam egy csinos kis ablakot, hogy látni lehessen a nano kijelzőjét. Szerintem több okból is teljességgel használhatatlan, de szívesen felajánlom annak, aki úgy gondolja, hogy mégis hasznát tudná venni. A tökéletes megoldás lányoknak egyébként ez: futógatya hátul deréknál zsebbel, ebbe ipod be, fülhallgató madzag melltartó alatt felvezetve elöl (garantáltan stabil), fejhallgatónak fülre akasztható, de hátul is pántos ear-in füles. Másfél évembe telt míg ezt így kitapasztaltam.

.Adrián. 2009.03.31. 23:45:24

@Mylady:

Minden heten rendelek toluk valami kacatot, 1 het a szallitas kb
(paypalnal amikor fizetsz, latod a vegso arat amennyit levesz a szamladrol).

Nezzetek korul, elkepeszto mennyisegu kinai cucc van mindenhez, amiert itthon a sokszorosat elkerik.
(es mindegyik itemnel van majdnem, forumszeru kerdezz felelek, erdemes atnezni azokat is a plusz termekinfok miatt)

.Adrián. 2009.03.31. 23:47:28

Itt meg szolok (angeldaynek kuldtem mailt, de nem reagalt) holnap utanig az egyes Nike uzletekben 50%-60%-os akcio van. Reszletekert dobjatok egy mailt es forwardolom az akcio reszleteit :).

BAKPSTA · http://bakponyva.hu 2009.04.01. 00:12:21

elég jó hogy armband lelőhely reklám lett a posztból :P
az első hozzászóló még csak-csak idevágott, de utána..
bah, én is :S

kx 2009.04.01. 02:04:08

én nem hiszek az armband koncepcióban. Bratyó hozott egyet nekem AJCSIBA, gondoltam adok neki egy esélyt - nem kellett volna. Futás előtt 10percet elkufircoltam azzal, hogy most akkor hogy lehet megoldani, hogy a zsineg ne kint lifegjen, hanem a pólón belül, hogy most akkor először be kell dugni a szalagba az ipodot és utána rácsatlakoztatni a fülest, úgy rádugni, hogy már eleve rajta van a karodon, és persze egykézzel annyira nem egyszerű az tépőzárazás, hogy épp elég szoros legyen. Szóval 10 perc után az armbandet hősünk betoszta a sarokba, az ipodot zsebrevágta és vígan kifutott a pusztába...

bonbonauta 2009.04.01. 07:42:20

Futáshoz a legjobb az iPod mini. A füldugót meg le kell cserélni kicsire, mert az iPodé iszonyú nagy,.

SSR 2009.04.01. 08:05:32

@bonbonauta:
Futáshoz nekem a Sandisk Sansa Clip jött be. Fele(harmada) az ára a Shuffle-nek is, cserébe van rajta kijelző, és - dobpergés - csíptető (clip). Mondjuk a tisztességes fülhallgatót ezzel sem lehet megspórolni.

zsolababe 2009.04.01. 08:49:08

@angelday: a kiliket miert kell ellenorizni? az iPod elvileg bemondja hol tartasz ha kered nem? MOndjuk en meg mindig a Garminomban hiszek..sokkal kezelhetobb, pontosabb, hasznalhatobb... es shuffle-val jobban szeretek futni... de a challenge miatt hasznalom a nanot is chippel...viszont azota meg nem futottam egyedul..szoval nem tudom miket mond kozben a cucc mert nem volt ben fules... de mindenesetre egyik karomon a garmin, masikon az iPod, mellkasomon a heart rate monitor, cipomben a chip... szoval C3PO lof.sz hozzam kepest :) ..ja es meg a binaris parologtatokkal is szot ertek vegre :)

paaj 2009.04.01. 08:56:08

21. század. :) iPod nélkül futni sem tudnak a népek:))))))

.com 2009.04.01. 09:07:57

@zsolababe: a kezedben csorompolo kocsikulcsot elfelejtetted a zsebedben lotyogo mobillal egyutt
ami persze workout programmos, igy minden osszevetheto mindennel :o)

SSR 2009.04.01. 09:09:49

@paaj:
Jaja, kemény :) Én pl. csak időt és km-t mérek. Időt stopperes karórával (nem ám ezer részidő, meg ilyes, sima kétezer forintos és ebben már a világítás is benne van), km-t Google Earth-szel.

pappito · http://pappito.com 2009.04.01. 09:16:18

nem értem ezt az armband dolgot (bár sose volt fókuszban) de itt az egész falu fut észnélkül és szinte mindd armbanddal teszi ezt, vagy az újnanót marokra kapva. Utóbbi szerintem hülyeség, de én már nagyon régen voltam futó.

itt ipod-fétis van, _mindenkinek_ van ipodja és folyton van reklámozva meg minden bolt árulja, nem csak az applik.

ott nincs ilyen százával felhalmozott kiegészítő a boltokban?

zsolababe 2009.04.01. 09:18:02

@.com: a telefont mindig a motorban vagy a kocsiban hagyom, mindkettonek a kulcsa eleg kicsi, igazabol csak egy riaszto... szoval elfer a zsebben, de a szigeten nagya ltalanossagba be se kell zarni mert figyelnek ra a bodebol a parkolosok...kicsit sokat vagyok ott es mar ismernek:)@SSR: az is megfelel a celnak tokeletesen. En azert valasztottam a Garmin orat mert leegyszerusodik a dolog... nem kell mericskelni a google-on minden benne van egyben... es ha nem lenne ez a challenge akkor az iPodot nem is hasznalnam de hat a kihivas az kihivas:) ..DaMartian tavaly 2008km-t akart futni.. en idenre beterveztem 5000km-t.. vagy meg lesz vagy nem:)

saintman 2009.04.01. 09:18:27

Én eBay-en rendeltem iPhone-hoz armband-et. Hong Kongból. Az is k.b. néhány dollár volt. Kár, hogy béna vagyok és nem tudom használni, mert vagy mindíg leesik, vagy elszorítom a karomat, mint vérvételnél szokás, és akkor elhal a kezem és ..leesik. Mármint a cucc, nem a kezem. Így kézben fogva szaladok . Trailguru fut az ájfónon. Elindít, fut, néha fotóz, elnevez, feltölt: www.trailguru.com/ui/user/tracks/saintman ingyen.

Ha esetleg valaki tudná, hogy kell egy ilyen féltéglát egy átlagos karra rögzíteni, ugyan írja már meg, mert tényleg érdekel.

pappito · http://pappito.com 2009.04.01. 09:18:28

na lemaradt végül: store.apple.com/nz/browse/home/shop_ipod/ipod_accessories/armbands?mco=MTI3ODY

és ebből a kínálatból legalább a 80% készleten van minden műszaki boltban. ezhogylehet? itt se okosabbak, mint máshol...

zsolababe 2009.04.01. 09:18:36

utanaszamoltam... vagy nem:) de a 3000siman :)

Vegyi Ali 2009.04.01. 09:19:52

@SSR: én is ugyanezeket a technológiákat használom! Tegnap gondoltam, adok még egy esélyt a zenének, és vittem az mp3-lejátszómat. Középkategóriás, kb. feleannyiba fájt, mint ugyanaz apléba, mgse esik ki a fülhallgatója, mert ergonómiailag jól van kialakítva. Viszont nem tudtam a zenétől magamra figyelni (légzés, mozgás stb.), ezért kb. 7 km-nél szétestem, elkezdett fájni a térdem, bokám, talpam, fújtattam, mint egy ló, mégse volt elég a levegő, úgyhogy egy hangos P*CSÁBA felkiáltással bevágtam az egészet a zsebembe, lett 11km a vége, és hazamentem (16kiló lett volna az adag). Ez nekem nem jön be, egyszerűen nem tudok úgy koncentrálni.

zsolababe 2009.04.01. 09:21:16

en vettem egy apple storeban nagyon jo armbrand-et ..mondjuk nem itthon az igaz... ezen vagy klipsz van hogy ovre csiptesd, vagy a karodon, vagy a csuklodon hasznlahatod, attol fuggoen mit raksz fel... en a csuklomon hasznalom mint egy orat es tokeletes... ja es atlatszo erinteserzekeny ablakos es meg vizallo is.. szoval... es igen komoly 28.99 +tax volt az ara :)

angelday 2009.04.01. 09:22:37

@zsolababe: a kiliket azért kell ellenőrizni, mert pl időre futsz és akkor az időt mondja be (mint nálam tegnap).

@M. Adrián: köszi, megkaptam a mailed, de az akció a kiskereskedelmi egységek magánszervezése, azt meg most nem akartam kinyomni.

zsolababe 2009.04.01. 09:24:12

@angelday: huh... akkor meg jo, hogy a Garmin is ott van a bal kezemen :)

Vegyi Ali 2009.04.01. 09:24:53

@.com: mondjuk azt le nem tudom venni, hogy miarákér' kell mobilt vinni futáshoz???? Ismerek pár (valóban) fontos embert, azok le tudják arraaz egy-másfél órára tenni a telefont. Aki nem tud tőle megszabadulni, az feltűnési viszketegségben, vagy mobiltelefonfüggőségben szenved. Mindkettő komoly gáz szerintem.
A kocsikulcsot se értem. Ez matematikában még csak sejtés lenne (azaz általánosan elfogadott, de még nem tudták bizonyítani): sose tudsz anyit futni, hogy te legyél a legbüdösebb a villamoson.

zsolababe 2009.04.01. 09:35:18

@Vegyi Ali: en nem latok ra eselyt, hogy barmikor is felszalljak villamosra, akar futoruha van rajtam akar nem es arra sem, hogy tomegkozlekedessel 3 atszallassal tegyem meg az amugy 20perces utat a Szigetre...szoval a kulcs kell:) de helyet nem foglal nagyot az biztos... a telefon nekem meg kifejezetten feludules, hogy nem csorog allandoan.. szinte kejes vigyorral az arcomon hagyom a kocsiban..mondjuk nem kapcsolom ki, hogy lassam kik hivtak a futas alatt es vissza tudjam oket hivni.. de sajnos meg ott tartunk, hogy vannak olyan hivasok, amik nekem fontosak nem annak aki hiv... remelem egyszer eljutok odaig, hogy nem lesz szamom.. majd en hivok, akit akarok :)

Mylady 2009.04.01. 09:37:19

@M. Adrián: Jó, elhiszem.
Csak én itt élek (Mo) és ezért olyan hihhhetetlennek tűnik...

DaMartian 2009.04.01. 09:38:46

Sziasztok! A Nike-nak jelenleg 4 féle armband-je van: 1-2 generációshoz van ablak nélküli és ablakos is. A 3. (video) és a 4. (chromatic) generációshoz csak ablakos típusok léteznek. Hozzáteszem az ablak nélkülinek nem sok értelmét látom, hiszen nem látszik a kijelző. Mondjuk ha a karodon van úgy sem látod, ebben is van logika, és tapasztalt felhasználó már vakon is tudja kezelni. Ezzel együtt én nem használom az armband-et, hiába van három is. Max 40 fokban, ha tényleg csak egy szál shortban futkosok. Legtöbbször én is zsebre teszem, mondjuk vannak olyan ruháim, amik Nike+ kompatibilisek, ergo van külön zseb a nanonak plusz elvezető fülek a kábelnek, hogy ne lifegjen (természetesen hátul AD : ) Régen én is kézben a nanoval szaladtam, pont tenyérbe illik, amíg meg nem szakadt a fülesben a kontaktus a rángatástól.. : ( Azóta sem találok olyan jó fülest, mint amit a NikeTown New Yorkban vettem... Amúgy egy cégtől kaptam egy iPod klipszet tesztelésre. Nem tudom, hogy kapható-e a kütyü, de nagyon jól műxik. A lényege, hogy a klipszet a ruhád mögé teszed, belerakod az iPodot (úgy hogy közé van szorítva a textil) és összepattintod. Ezzel a technikával bármilyen ruha bármely részére (akár zseb nélkül) rá tudod tenni a nanot, úgy hogy a kezelőszervek szabadon maradnak. Majd megpróbálok küldeni róla képet, mert tényleg jó a cucc!!! A másik ami nekem nagyon bejött, az a csuklótávirányító! K.va drága volt, de megérte (főleg télen) ez gyakorlatilag az iPod kezelőegysége a csuklódon, ami bluetooth-szal kommunikál a nanoval. Innentől az iPod lehet a zsebedben, táskában, armbandon, nem kell matatni utána ha számot akarsz váltani, vagy hangerőt szabályozni, vagy csekkolni a kilométereket, a csuklódon egy gombnyomás! Nagyon tuti! Hát én ennyit tudok a kütyük kiegészítő kütyüiről...gáz, hogy hosszabb lett, mint maga a post : )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.01. 09:40:45

@Vegyi Ali: én spec zenét/rádiót hallgatok a telefonról, azért viszem.

az ipodokon van rádió?

ma hajnalban az én fülhalim is elkezdett kipotyogni, el is képzeltem, h a héten mutálódott ahallójáratom és azért, de aztán rájöttem, az az oka, hogy a dzseki alatt vezettem el a zsineget, a kalenjis kabátnak meg zárható nyaka van, így kb 10 centi mozgása maradt csak a zsinegnek. kihúztam fölé a zsinórt és rendbejött, már csak a kutyákkal kellett foglalkoznom. :)
egy kistermetű kutya jött vele egy darabon futni, érdeklődve.
egy rohadék nagy a földet szaglászta pár méterre előttem érdeklődve. (hátraarcot csináltam, nem akartam megzavarni...)
a velem futó kutyához akkor csatlakozott még egy kicsi, érdeklődve. (éles jobbkanyar)
ezután egymással foglalkoztak szerencsére, és elmaradtak. :)
a hazaúton meg egy kicsukott kutya védte veszettül a portáját, de egy VISSZA! kiáltásra végül nem evet meg, hagyott továbbfutni.

Mylady 2009.04.01. 09:44:41

@paaj:
Én egy ezerforintos, kínai piacon vásárolt órával futok. Tökéletes. Van rajta stopper, idő visszaszámláló, meg ilyenek. Sose használtam egyiket sem. Nézem rajta, hány óra van, oszt jónapot.

Zenét egy mezei mp4 lejátszó szolgáltat (10ezer), pici, lapos, és vékony és a hozzá vásárolt armband színben passzol a dzsekimhez (de ezt már említettem).

Telefont otthonhagyom.
Metróval járok futni.

Pluszos cipőm és chipem nincs, pulzusmérőm sincs, meg egyéb kütyüm sem.

21. század.
És nekem jó így...

kg_kilo 2009.04.01. 09:47:24

Binyiglivel nem lehet a szigetre menni? Ha mar a villamos budos...

zsolababe 2009.04.01. 09:52:49

Lehet biciklivel is a szigetre menni... tavaly nyaron tobbszor elo is fordult.. de telen ugye hideg van hozza es iden meg rajottem, hogy nem fogok a Hungaria koruton biciklizni mert tudorakot kapok a fusttol.. mar motorral is necces a budapesti kozlekedes, pedig kikerulom az autokat nem acsorgok sehol a csucsforgalomban es nem is durvabb a lelegzetvetel... de biciklivel megemelkedett pulzussal es legzesszammal jo melyeket szippantva a szmogbol szinte elkepzelhetetlen, hogy egeszseges legyen :) arrol nem is beszelve, hogy a kulcskerdest itt is meg kell oldani, mert a biciklit is le kell zarni..sot meg a biciklizarat is le kell zarni egy masik zarral :)

kg_kilo 2009.04.01. 09:57:19

Zene: en nem viszek magammal semmit.
Egyreszt szeretem hallani, ha jon auto vagy bicikli vagy kutya, masreszt nagyszeru 'powersongok' jutnak az ember eszebe egy ido utan, amiken azutan orakig el lehet csamcsogni.
Pl: lesben all egy capa... ah ah, aldozatra varva...
vagy
szomszedok is fellelegeznek, es talan nekem fagyit fizetnek...
Es ezeket nem tudom kiverni ilyenkor a fejembol. Mire vege az edzesnek, total ures az agyam :D:D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.01. 10:02:47

@kg_kilo: iminimi-szeminimi-juváp-csuvánumini, szörny-szörny-szörny hullámszööörny! :DDD

Nimandi 2009.04.01. 11:16:21

@kg_kilo:
Baaaakkkeer, most ez fog eszembe jutni legközelebb. :)
Minden nélkül futáshoz meg: ezzel vasárnap szembesültem, amikor lefutottam életem első három szigetkörét. Az első körnél elmerengtem, hogy te jó ég, mivel fog telni ez a másfél óra, aztán a végén a nyújtáskor meg azon töprengtem, hogy voltaképp mivel is telt?
Végül az jött ki, hogy futással.

.com 2009.04.01. 12:39:43

@Vegyi Ali: Gyorben nincs villamos
Otthonrol (kis falu) meg naponta 4 busz, az uton meg kamionok, nem keves, nem lassan...marad a kocsi
Pesten kivul is van elet :o)

.com 2009.04.01. 12:45:37

@Vegyi Ali: Telefon tema
A Nokia most durvul bele a workout kampanyaba (illetve majusban inditja)
online, GPS, wristband, Google set, egesz jo a cucc, full Garmin koppintas(nak tunik).
Szoval erre utaltam (legjobb tudasom szerint ironikusan :o) )
Egyszer 4 km-rt ugraltam ejjelbe hajloan az erdoben, kifordult bokaval es szalagszakadassal...szal azota van nalam telefon
Mert Pesten kivul bar van elet, csak kisse ritkasabb :o)

Vegyi Ali 2009.04.01. 12:47:26

@.com: bemész kis faluból kocsival futni a városba???? Én otthon (kis falu) mindig arra szoktam elindulni futni, amerre nincs forgalom (határ, vagy sportpálya). Van annak varázsa, hogy az összes kertszomszéd azt bámulja, hogy a pályán rohangász körbe-körbe, sose láttak ilyet, és nem értik. Mondjuk engem speciel egyáltalán nem zavar, ha hülyének néznek.

.com 2009.04.01. 12:50:25

@Vegyi Ali: Jogos
de nalam a futas szervezett(egyesuleti) edzes kereteben zajlik
Ok meg nem akarnak kijonni (lusta varosi dogok)

.com 2009.04.01. 12:53:20

Meg hat Gyor a vizek, szelek varosa, nincsenek mar fustolgo gyarak, forgalom nem veszes(szmogos). Tolteseken illetve az arteri erdokben van a futas
ott nincs szmog

Vegyi Ali 2009.04.01. 12:53:49

@.com: a telefon csak úgy eszembe jutott a kommentedről, volt már szó arról itt valamikor, hogy a fontos-magaddal-vinni cuccok közt van.
Nyugi, én a belvárosban is ugráltam már kilométereket szakadt bokával, mert vidéki gyerek vagyok, és nekünk azt tanították, hogy mentőt ahhoz hívnak, aki épp meghalni készül. Úgyhogy ha lett volna nálam telefon, akkor is pont ugyanúgy hazaugráltam volna (meg el a kórházba...)

Vegyi Ali 2009.04.01. 12:56:30

Persze mentőn kívül taxit is hívhattam volna, csak (szintén rendes parasztgyerekként) általában az a lehetőség mindig utolsóként jut eszembe.

HelloJozsi 2009.04.01. 13:38:13

@Vegyi Ali: Kell azért néha a szórakoztatás. Én mondjuk mikor km gyűjtésben vagyok és direkte nem akarok nagy tempót menni, akkor hangoskönyvet vagy rádiót nyomok, mert akkor arra figyelek és automatikusan komótosodik a tempó :)
Pörgősebb futáshoz meg persze zenék.
De kütyük terén én is a költségtakarékos vonalat erősítem, ócsó stopperóra némi utómunkával a www.futoterkep.hu -n :)
Bár egy időben volt ócsó GPSes órám is.

köszi-klán 2009.04.01. 15:06:04

Kedves angelday!
Kérnék információt, hogy mekkora volt a szintkülönbség ez alatt a 4,64 km alatt.

angelday 2009.04.01. 15:08:57

Nem meghatározható.

bellone 2009.04.01. 15:12:35

@kg_kilo, @rrroka:
Szerintem is a belső "zene" az igazi. Ráadásul rendkívül széles a repertoárom e téren, Abbától a Slayerig.:)

Nem szenvedek a fülhallgatóval, kábelekkel, pántokkal, karabínerekkel, viszont a rendszer automatikusan bebootol, autosearchöli a legmegfelelőbb számot és akár végtelen üzemmódban le is játssza. Ja, és egyáltalán nem noname!

SSR 2009.04.01. 15:33:07

@angelday: Öööö... ez szerintem egy sima earbud típusú fülhallgató, 12=1 tucat, vagy valamit nem értek? Például az én Sennheiser CX 300-asom sem hullik ki. Pedig az nem valami speckó sportmodell. Gyárt ilyet boldog-boldogtalan.

manor 2009.04.01. 23:13:35

Nekem is az earbud vált be, szintén cx300. Soha nem esett még ki a fülemből. Ráadásul nagyon jól kizárja a külső zajokat, utcán, tömegközlekedésen elég jól teljesít.

kg_kilo 2009.04.01. 23:44:05

@bellone: Ez a Slayer most sziven utott, meg is kell gyorsan hallgatnom egy kis Seasons in the Abyss-t, a Clash of the Titans turne emlekere...

bellone 2009.04.02. 08:42:36

@kg_kilo:
Némileg árnyalja az erdőben kocogó ember imázsát és az arcra kiülő elégedett futómosolyt, de nálam most a Warzone a menő!;)

zsolababe 2009.04.02. 12:58:11

Ma mar nem mukodott a chip vagy a vevo nem tudom de kicsit idegesit, hogy vasarnap ota hasznalom es ma egyszeruen nem talalta meg a chipet... mondta az iPod, hogyjarkaljak, hogy megkeresse es semmi.. az eso kornel vegig probalgattam es semmi... megette a fene az egeszet inkabb mardok az edzesonline-nal igaz, hohy achallengebe nem szamit bele de kit erdekel nekem jo lesz az is.. csak feleslegesen vettem igy meg egy sz@rt magamnak ...huh de duhos vagyok :(

DaMartian 2009.04.02. 19:08:55

zsola: Don't give up! Néha előfordul, hogy elvesztik a kapcsolatot. Próbáltad újrapárosítani? 2 kattintás! Vagy még az lehet, hogy már régóta állt a polcona chip mikor megvetted, és már nagyon le volt szívva az aksi. Ha visszaviszed kicserélik! Ha meg kint vetted, és nem tudsz párosítani sem, akkor adok egy új chipet! Nem veszíthetjük el a leg kilométererősebb csatárunkat! : )

zsolababe 2009.04.02. 19:39:43

@DaMartian: Most valahogy nem mennek vissza a lincoln roadra miamiba, hogy visszavigyek egy 25dollaros cuccot :) ...ha adsz egy chipet annak orulok:) nem tudom mi lehet... en is arra gondoltam, hogy le van merulve..sajnos se parositani nem tudtam se megtalalni az erzekelot:( pedig 6km-en keresztul probaltam folyamatosan de o csak azt irta kezdjek gyalogolni, hogy megtalalja:) mar megprobaltam kiszedni visszarakni a chipet szoval mindent:) ma csak 11km-t futottam, szoval nem vesztettunk olyan sokat :) es holnap is csaak 11fogok mert pihenohet van.. de vasarnap ugye lesz egy 28km-es szaladgalas velencen( remelem sokan jottok) es azt azert csak feltoltenem:) aprilis kozepere meglesz boven az idei elso ezres... szoval a 3000 iden szinte biztos, hogy meg lesz nem kell majd december 31-en fussak meg egy maratont, hogy meglegyen mint neked tavaly :)

DaMartian 2009.04.02. 21:37:12

Jaj zsola de lusta vagy! : )
Próbáld újrapárosítani (nike+iPod beállítás menü) ha nem megy adok másik chipet!

zsolababe 2009.04.02. 21:52:57

@DaMartian: Gondolod nem probaltam azt is :( mindent probaltam amit csak lehetett meg azt is hogy megforditottam a chipet a cipomben ami ugye hulyeseg de biztosra akartam menni :) ..szoval ez a jelenlegi helyzet:) ha holnap delutan 1.45ig hozzajutok egy chiphez akkor feltoltok holnap is egy 10-12km korul :) ha nem, akkor dobom az applet- es ujra Pc-zni fogok es holnaptol Adidas-t hordok :)))))))

zsolababe 2009.04.02. 21:53:35

es ezt nyugodtan vehetitek fenyegetesnek is :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.03. 06:37:24

@zsolababe: én elkapom a kidobott maced, meg a csippet is, de repüljön már vele a nano is, ha lehet... :DDD
vasárnap, vasárnap. vasárnap, 28, 28, 28!!! ÁÁÁ

xhege 2009.04.03. 08:25:25

Gyerekek tényleg olyan szarok a Decathlonos, Hervises stb. pulzusmérős órák? Valahogy a Polart én nagyon drágának érzem (nyilván ez relatív, de nekem sajna drága), viszont úgy gondoltam, hogy nem lenne hülyeség ellenőrzött pulzus mellett menni. Más kütyüt én úgysem használok futáshoz, szóval ezt még elbírnám :)

bellone 2009.04.03. 09:16:41

@xhege:
Nekem speciel teljesen megfelelt a dekás pulzusmérő, a legolcsóbb. Kizárólag azért váltottam Polarra, mert egészségpénztári számlára is meg lehetett venni és kaptam mellé gps-t is.

Összehasonlítva a kettőt, a Geonaute teljesen pontos, riasztási tartomány is beállítható, viszont nincsenek naplózási, átlagolási, részidőmérő funkciói.

Fapados, de alapvetően nem rossz.

xhege 2009.04.03. 10:10:19

@bellone: köszi az infót. Nekem a fapad teljesen megfelel. A cél csak annyi, hogy megfelelő tartományba tartsam a pulzust. A napi tízesemhez, nem kell valami eszméletlen profi kütyü. Igazi hobbifutó vagyok (futás=funrun) nem célom, hogy versenyeket nyerjek, így nem az edzéstervemhez kell a szerkezet.

zsolababe 2009.04.03. 10:58:03

@xhege: a decathlonos pulzusmero tokeletes semmi baja nyugodtan vedd meg

bellone 2009.04.03. 10:59:04

Szívesen! Máskor is. Egy Ms kompatibilis táblázatkezelő kiegészítővel egyébként még edzésnaplót is lehet kreálni mellé...

decibells (törölt) 2009.04.03. 11:41:06

@xhege: Nekem is decathlonos pulzusmérőm van. Hidegben és sok ruha alatt nem működik rendesen - lehet hogy az elemmel van baja. Néha 8 értéket is ugrik, amit a szívem biztos nem követ, ettől függetlenül ideális körülmények között nem hazudik. Leteszteltem egy másik kütyüvel, és ugyanazt mondják mindketten.

xhege 2009.04.03. 12:47:50

Köszi mindenkinek az infókat. Akkor beruházok majd egy ilyen olcsóbb kütyübe és ha hirtelen élsportolóvá válok, akkor váltok komolyabbra :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása