Félmaraton helyett

2009.08.05. 12:26 szasza75

A minap Angelday-jel volt egy hosszabb telefonbeszélgetésünk, mely a szeptember 6-i NIKE félmaratoni versennyel kezdődött, pontosabban puhatolóztam tervei és az addig még soron következő edzései felől. Megnyugtató válasz helyett, inkább az én félmaratoni terveimről érdeklődött.

Mondtam neki, hogy olyanom nincs. Hogy-hogy nincs, kérdezte, mert Nike félmaraton egy évben csak egyszer van, és ez a legnépesebb hazai futóverseny. Ez igaz, de én nem terveztem, hogy indulok. Ezen a ponton éreztem, hogy egy kicsivel több háttérinformációt kell mondanom neki, hátha AD is megérti.

Igaz elég lett volna csak megmutatnom a pólóktól és érmektől roskadozó szekrényemet, ami egyben azt is jelzi, hogy már voltam pár versenyen. Az első pár verseny tényleg nagyon nagy élmény. Azonban az idő előrehaladtával ez az élmény kicsit megkopik. A magamfajta új versenyek után kutatgat vagy a megszokott mondjuk félmaratoni versenyen próbál célzottan faragni az idejéből. Utóbbi most nem játszik, mert hasonlóképpen a tavalyi évhez, ismét egy külföldi célversenyt néztem ki, de erről már korábban írtam.

Egy klassz kis film, Carlos szinesítésével,  klikk a képre

Az erre való felkészülés pedig nem éppen passzol a félmaratoni felkészüléshez. Persze indulhatnék mind a kettőn, de azt gondolom, hogy egy hét pihenés a két verseny között nagyon kevés. Pláne úgy, ha mondjuk a félmaratont is szeretném maxra futni. Ennél a pontnál AD is megértette. Kihasználva az alkalmat felajánlottam, hogy segítek neki, amiben csak tudok, akár a futás közben is. Ha más nem, kilométerenként fogom fényképezni egyre sápadó arcát és a megsemmisülő testét. Már csak pár hét és találkozunk a rajtnál.

Szerzői jogok: ultratrailmb.com

20 komment

Címkék: szurkolás nike félmaraton kísérés

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr151288362

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

honthyhanna 2009.08.05. 14:25:36

Erthető. Évek óta járok utcai futóversenyekre, és már egyáltalán nem hoz olyan lázba, mint mondjuk 3 évvel ezelőtt.
Aztán idén kipróbáltam egy terepfutást a Bükkben, és az élmény egyszerűen összehasonlíthatatlan a városi versenyekkel. Ettől függetlenül megyek a Nike-ra, mert megígértem egy első félmaratonos barátnak, hogy ott leszek én is. Amúgy nem biztos, hogy mennék...

HecseDLI 2009.08.05. 16:43:31

@honthyhanna:
A hegyi maratonon/félmaratonon voltál június végén?

honthyhanna 2009.08.05. 17:04:40

@HecseDLI:
igen, igen, bár egyelőre csak a félmaratont válaltam, féltem a szinttől, de egész jól ment, főleg amikor szakadt az eső, és bokáig süllyedtünk a pocsolyákban majd a sárban.. :-))

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.08.05. 17:34:22

KIégett városi futóknak irány a természet? Olyan ez mint fiatalon rockot hallgatni, öregen meg Bartókot? Mert akkor öregszem...gyorsan vissza is teszem az AC/DC válogatást a kocsiba!

HecseDLI 2009.08.05. 17:35:30

@honthyhanna:
ott voltam én is , és lefelé jövet a vége felé - ha emlékszel elég meredek is volt - sikerült eltanyálnom a dagonyában. Ettől függetlenül jó kis verseny volt.

honthyhanna 2009.08.05. 21:21:05

@BGy:
huh, megnyugodhatok, Bartókot még nem igazán csípem... :-)

@HecseDLI:
Ja, a vége elég durva volt. én szerencsére nem estem el, de csak az útszéli fák ágaiba kapaszkodva tudtam lefele csúszkálni.. futásnak az a rész nem nevezhető.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.08.06. 12:59:52

1992 körül futottam az első, akkor még vivicitta kontrax utcai versenyemet, akkor egy rohadt jó budapest címeres pólót kaptunk, azóta sem sikerült megunni a versenyeket, megyek ha pólót adnak! ja itt nincs...? akkor szasza igazad van, nincs értelme indulni! :D
(persze én azért még megyek, mert DaMartian biztos kisorsoltat pár logós technikai felsőt a blogos indulók között...)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.08.06. 13:07:58

@rrroka: hazudok, mert 1991ben, akkor ezt a pólót adták: www.futanet.hu/hir/img_2005/Vivi_1991.jpg
92-ben meg a bp címerest: www.futanet.hu/hir/img_2005/92vivi.jpeg
93-ban asszem hosszúujjú "nike" felsőt kaptunk, szürkét, utcára is fel lehetett venni (akkor...)
94-ben nem a szigetről indultunk és zuhogott az eső, a nemzeti sport beszámolós fotóján pedig pajtásai társaságában szerény személyem fut az árpád hídon. :)

pkrisztike 2009.08.06. 21:47:46

Hahaaaa.Pkitti ott fog szaladgalni :D bar nem nneztem az utvonalat, de tenyleg mas lesz mint tavaly?......tok jo lenne egy olyan felmaraton, mondjuk 7km-es korrel, korben emberek, vegig, sikoltoznak es kiabalnak es buzditanak es wáááááá....tudjatok mint a bringaversenyeken :D csipáznám.....mondjuk a rakpart helyett ahol beszarok olyan szél van állandóan....nem is tudom mi lenne velem ha nem segitettek volna srácok azon a szakaszon :D

pkrisztike 2009.08.06. 21:49:17

@pkrisztike: jah most jut eszembe h tavaly tenyleg majdnem beszartam :D (kicsit vulgaris vagyok tudom :D meg foto is van ahogy feltepem az epitkezes wc-jet, vagy valamiert ott volt egy, az en nagy szerencsemre :D)

xhege 2009.08.07. 07:57:34

@pkrisztike: bírom a csajt :) szókimondó :))

raptors 2009.08.07. 08:27:16

@pkrisztike: pedig jo lesz készülni, az idei utvonal, majdnem teljes egeszeben a rakparton halad, a szigetre be se megy, nem tudom miert oda teszik, en is utalom a rakparton futast, remeljuk azert toi-toi-k lesznek :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.08.07. 10:24:45

Tegnap mezítláb belerugtam a szekrény szélébe véletlenül. Egy hét edzés tuti, hogy kimarad, mert alig bírok ráállni. ...ssza meg! A legjobbkor. Gyógyírként két sört be is nyomtam, hátha segít. :)))

pkrisztike 2009.08.07. 12:15:54

@xhege: @raptors: megvan a megoldas: béreljünk mobil wc-t :D gyűjtsünk magunk köré mindenkit aki szeretne és befektetünk :D de odá ám nem mehet akárki....csak mi :D eleg lesz 5 db :D az megvan kb 50-ből :D

Ted Striker 2009.08.07. 13:12:28

@raptors: még egy hónap van a rajtig, addig ki tudja milyen lezárásokat találnak ki metróépítés/hídfelújítás/útszélesítés/főgyűjtőcsatornamentirégészetifeltárás címén - ha jól emléxem pölö a budai alsó rakpart Gellért téri részének megint zárva kellene lennie a metróalagútfúrás miatt...

HecseDLI 2009.08.07. 19:09:13

@BGy: nagyon jól tetted, a söricilinben legalább nincs "E" . Nagy melegben én is szoktam , de csak hidegen egy kis pohárral.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.08.08. 12:37:39

@HecseDLI: mivela vitaminoknak is van E jele, így van bennE: :D

@BGy: hú de szarul hangzik, jobbulást!

HecseDLI 2009.08.08. 15:13:52

@rrroka: jól van én hozáadott " E" - kre gondoltam. De vajon a hőkezelés után mennyi saját " E" marad benne ? :-(((

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.08.08. 16:05:01

@HecseDLI: mindegy, a sört nem az Eért isszuk, hanem az ÖÖÖért! :DDD

HecseDLI 2009.08.08. 19:37:35

@rrroka: és a sErt miért isszuk????? :-))))

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása