Vasárnap futás van

2009.09.04. 13:40 angelday

Az idő remélem ennél nem lesz rosszabb, mint ami most van. Bár ez a jelenlegi kellemes tenisz idő: felhős, de nem szeles, 22 fok van, csapadék nincs.

Összefoglalom a verseny előtt mégegyszer a részleteket. Először is, itt az útvonal (kemény):

Másodszor pedig további operatív részletek:

A verseny rajtja a Városligetben lesz, a Kós Károly sétányon, a Széchenyi fürdő előtt. Tömegközlekedéssel (kis Földalatti) érdemes kijutni a verseny napján. Esetleg mixben: legjobban parkolni az Andrássy úton, illetve a párhuzamos mellékutcákban, valamint a Mexikói úti metrómegálló környékén lehet. 9 óra után NEM javasoljuk a behajtást az Állatkerti körútra. Aki váltóban fut, az is tömeggel hatoljon majd el a Roosevelt térre!

A futóblogger író-olvasó találkozót a Nike sátorban ejtjük meg, valami közös fotózással, de számítsatok a KÁOSZRA. Semmi nincs ennél jobban megszervezve, illetve mindenki el lesz foglalva minden szarral.

Most már csak az a kérdésem, hogy hogyan fogok lefutni 13,8 kilométert ha egyszer 10,5-nél többet még életemben nem futottam? Arra nincs lehetőség, hogy Winkler hátán piggyback-eljek? Azt hiszem nem várom meg a választ, inkább sumákker módon akcióba lendülök.

További részletek a Futócenteren.

79 komment

Címkék: térkép összefoglaló félmaraton operatív

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr321359882

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsolababe 2009.09.04. 14:02:52

Siman lefutod, Jozsi.. lefutnad a felmaratont is szerintem, csak gyava vagy :))))

Ted Striker 2009.09.04. 14:12:11

Csak nekem tűnik hibásnak a térkép? Ami a futaneten van per pillanat, azon a dél budai visszafordító után úgy van rajzolva, hogy Műegyetem rakpart majd a Műegyetem Z épületénél fel a Bertalan Lajos utcába, azon keresztül ki a Budafokira és úgy át a Szabadság hídon...

SeSam · http://sesam.hu 2009.09.04. 14:22:28

De jó lenne ott lenni. :[

DaMartian 2009.09.04. 14:24:23

@Ted Striker: szerintem nem hibás... Régen is bement a Műegyetemnél a mezőny a kis utcákba a maratonon és a félmaratonon is. Csak az elmúlt években volt más, mert a Szabadság-híd felújítás miatt más volt az útvonal...most viszont újra visszatették. Meg a budai oldalon lévő túrás-fúrás miatt nem is lehetne közvetlenül a rakpartról felfutni a hídra..szerintem..

kúlcsi 2009.09.04. 14:41:29

@Ted Striker: Nem csak neked, szerintem ez még egy régebbi változat. A jelenlegi szerint nem futunk el a Műegyetem előtt, és az Újpesti rakparton sem futunk el a Szent István parkig.

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.09.04. 14:49:01

Én úgy be vagyok gazolva,hogy nagyon!!!!!Futottam már magánakcióban félmaratont!
Azt húzza a rezesbanda,hogy félek az időeredménytől,mert nem akarok tujázni a záróbuszon,az asztfalttól,mert egyébként terepen futok,a szintektől mert itthon extrém szintváltások vannak-mi lesz ha elbízom magam ,hogy ó ez smafu,aztán-ahogy a profik mondják-beleszaladok a falba-,meg a vazelines krémtől,mert utálom magamon,de annyira várom,meg olyan ideges vagyok,hogy egy épkézláb szavam sincs a Zuramhoz itthon,mert ő hülyeségnek tartja,hogy ekkora súllyal szaladozzak.
Olvasom Saci néni tanácsait,aki azt javasolja,hogy pihenjük ki magunkat,hát ez nem megy:ébren futok fejben már vagy egy hete.....napközben pedig egy bolhás kutya modorával járok kelek az álmosságtól,aztán azon kapom magam,hogy hiába csinálom a dolgom,folyton futok-gondolatban.
Az sem lest sámli,ahogy feljutok a Városligetbe....mert kényszerítenem kell magam,hogy odafigyeljek a vezetésre!!!!
Legyen már vasárnap,mert becsavarodok!

manor 2009.09.04. 14:55:08

@Domesticdragon:
ez jó:)) Vigasztaljon az, hogy ahogy elindulunk, minden ilyesmit elfelejtesz és élvezni fogod az egészet:) Utána meg majd oda lehet szólni az embernek, hogy "na, te mikor tudsz majd ilyet?":)

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.09.04. 15:02:36

@manor: Már úúúúúúúúúúúúgy várom!!!!....a futást....meg hogy egyszer majd Ő is velem tart....
Mindenkinek jó felkészülést!

zsolababe 2009.09.04. 15:33:32

@Domesticdragon:hajrá menni fog... Tok jó hogy így izgulsz nagyon jó élmény lesz és jól fog menni hajrá mégegyszer! :)

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.09.04. 15:44:22

@zsolababe: Puszi!
Mindenkinek!!!!!
Az ilyen dörzsölt maratonra-félmaratonra járók nem izgulnak?

zsolababe 2009.09.04. 16:57:54

nem tudom nekem ez lesz a negyedik beleszamolva a Vivicittat is..maratonon meg meg nem voltam csak szupermaratonon szoval...

HecseDLI 2009.09.04. 19:07:20

@DaMartian: Tudod esetleg mi lesz az energiaital a frissítőhelyeken? Feleslegesen nem cipelnéK magammal semmit. Főleg, hogy kánikula sem lesz.
A nyereményt(csuka-sportband) is a sátornál kell felvennem nálatok ? U.i. Megnyereteeeeeeeeeem ! A szexi férhang buszról beszélt a sznobilon. Gondolom a NIKE team egy helyen parkol..., vagy még sem?? :-))))

DaMartian 2009.09.04. 19:14:10

@HecseDLI: Gratula. A sátor mellett lesz a piros cipőtesztes busz. Nem lehet eltéveszteni! Viszont én félmaratonon energiaitalról nem tudok, csak izoitalról! Eddig Powerade volt... Én mindig viszek sajátot, mert utálok pohárból inni... futás közben nem lehet, ha meg megállok... grrrr

HecseDLI 2009.09.04. 19:25:35

@DaMartian: köszi , akkor úgy mondom frissítésre ital , de nem víz. Vsz akkor most is az lesz igaz ? Az túl szines nekem.. akkor maradok az ISO starnál ! Te mit szoktál ?

Ki mit szokott, ha szokott magával vinni..?

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.09.04. 19:38:00

@HecseDLI: Powerade lesz a frissítőállomáson + víz, banán és szőlőcukor. Részletek itt: www.futanet.hu/cikk/nike_felmaraton/1095

Nagy hajrá mindenkinek! Aki egy kicsit is edzett, és készült annak menni fog - ha nekem ment úgy a félmaraton, hogy 3 héttel előtte találtam ki, hogy le akarom futni, akkor másnak is sikerülni fog. :)
@angelday: Úgy futottam félmaratont, hogy előtte soha nem mentem edzésen 16-nál többet - úgyhogy 10,5-ről felmenni 13,7-re sem lehetetlen. :)

Én most nem futok, viszont mindenkit látok majd, aki fut. Úgyhogy hajrá! :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.04. 19:46:50

Utoljára kedden futottam egy tízest. Azóta nem érek rá, remélem, nem lesz ez gond. Szombaton délután azért még kocogok egy keveset, aztán itthon pasta-party-zok az asszonnyal. :))))
Odamegyek majd a Nike buszhoz, de nem tudom, hogy kinek mit mondjak, mert csak Józsit és DaMartiant ismerem fényképről. Valami jelszó van? :))))

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.09.04. 21:11:59

Frissítésnek:kula-csöv( :oD )-ből iszogatom az italomat,amit általában szoktam....
viszont pár szem szőlőcukrot,vagy műzliszeletet behajítok a zenegépem mellé....

jugeen 2009.09.04. 21:54:15

én is már kb. egy hete alvás közben és gondolatban is megállás nélkül futok. álmaimban a záróbusz üldöz, remélem vasárnap sikerül gyorsabbnak lennem nála. :) váltóban a 13,8-as szakaszt viszem, életem első versenyeként. április elején pedig még 1 kört sem tudtam lefutni a szigeten, de az FB erőt adott! :)

sikeres futást mindenkinek vasárnapra!

pkrisztike 2009.09.04. 22:15:05

Na az hagyjan te hogy futod le,, de en hogy fogom a felmaratont!!!! :D azert nem kicsit van para most nalam......de hatha segit az eddigi tapasztalat :D otig biztos menni fog :D :D

Ted Striker 2009.09.04. 22:17:05

@pkrisztike: Kénytelen leszel, hisz idén a Memorial Van Damme-on nem rendeztek női 5000 métert :-)

pkrisztike 2009.09.04. 22:31:40

@Ted Striker: de csak azert mert tudtak h nem indulnek a Nike miatt :D :D

Ted Striker 2009.09.04. 22:39:52

@pkrisztike: Pedig én is kint voltam 2005-ben (persze csak mint szurkoló), ugye ott futottad az 5000-es PD-et? Meg valami Bekele nevezetű gezemice afrikai srác is akkor futott PB-t 10 kilin :-)))

blackspeed 2009.09.04. 23:09:57

A rajt hány órakor van?9? Csúszás szokott előfordulni? Na és még egy kérdés, ha a célom, hogy ne vegyen fel a záróbusz, akkor hány óra alatt kell lefutnom? 2 és fél? Köszi a választ előre is! :)
Mindenkinek jó futást!

haan-chee · http://www.wellnesscafe.hu/futoblog 2009.09.04. 23:23:22

@blackspeed: A rajt 10 órakor lesz, csúszás nemigen szokott lenni. Viszont érdemes nem az utolsó pillanatban érkezni, hogy minden rajt előtti teendőre, rituáléra jusson időd. :) A rajt előtt 15-20 perccel az emberek már elkezdenek beállni a rajtba, és ott hangolódnak Péter Attilával.
A szintidő nettó 2 óra 30 perc, bruttó 2 óra 40 perc, ami az utolsó elrajtoló idejétől számít - a rajt kb. 8-10 percig tart, annyian lesznek. :)
A záróbusz 7.10/km tempóban megy majd a mezőny után, vagyis ő 2 óra 30 perc alatt "teljesíti" a félmaratont.

zsolababe 2009.09.05. 04:41:16

a vasarnapi futasra tekintettel nem kellett volna ma palinkaznom gondolom :)))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.05. 07:12:07

@angelday: a 10,5 és a 13,5 között alig van különbség versenyen, simán menni fog, csak majd a végén köpöd ki a beled... de hát az egésznek ez a lényege! :D

@Domesticdragon: nem lesz gond, ne parázz nagyopn.
nekem ez már legalább az 50. versenyem, majdnem 20 éve futok, 5. vagy 6. félmaraton és még mindig izgulok. ilyen fajta vagyok.

záróbusztól tartók!
nem feladni ha nyomodban van is és segíteni egymást, drukkolni, támogatni! egy lányismerősöm is kb ott fog futni, de nagyon felszívta magát a versenyre, azt mondta akkor sem száll fel, ha utoléri, akkor leveszi a rajtszámot és a járdán megy tovább, de akar egy félmaratont mindenképp.

zsolababe 2009.09.05. 07:58:23

felebredtem :( ...3es fel ora alvas azert nem eleg szerintem ha holnap futni akarok... lehet, hogy bosszubol meg megprobalok visszaaludni :)

jugeen 2009.09.05. 08:07:15

@zsolababe: szénhidrátraktárakat mindenesetre töltöttél fel :)

torontál 2009.09.05. 08:08:06

@haan-chee: záróbusszal kapcsolatban: ha megnézitek a tavalyi verseny képeit, ott a befutó képeknél látszik, hogy 3 óra kürül is vannak még befutók, úgyhogy nem kell izgulni :-)
itt tudjátok megnézni:www.futanet.hu/cikk/nike_felmaraton/237

torontál 2009.09.05. 08:17:55

@torontál: most megnéztem a korábbi évek befutó képeit is, szinte mindenhol vannak 3 órás képek, rajtszámmal és nem busszal :-)
relax! :-)

helemburgis 2009.09.05. 11:02:04

@zsolababe: dehogynem, jo is az...megy ez igy is. siman..:) Nekem mar marha nagy gyakorlatom van ilyenekben. :))

Jo tempot mindenkinek holnapra!

leilana 2009.09.05. 11:24:08

Para nálam is van, habárom célom a célbaérkezés:-)
Holnap akkor találkozunk! Addig is :-* mindenkinek.

zsolababe 2009.09.05. 11:35:29

jelentem rahuztam a harom es fel orara harmat..igy mar hat ora alvas csak eleg lesz :) jol kimegyek a Szigetre kiszelloztetni a fejem es szaladni ket lassu kort csak ugy atmozgatas gyanant....mad eszem egy csomo dinnyet:)))) vegul is 3 in 1!!! folyadekpotlas, szenhidrat, ..ja es finom!!! :)))) este kellene teszta is de most fontolgatom, hogy a szenhidrattoltes gyozzon vagy a dieta :)) vegul is mar 3,5kg-ot leadtam a felszedett 10bol :) szoval ha eszem is a holnapi versenyt 3kiloval konnyebben nyomnam le mint a multhetit:) ...valoszinuleg nem fogom halalra zabalnimagam vegul is ahhoz az idohoz amit en tervezek nem kell sok energia :)) ..majd meglatjuk meg tudom e allni, hogy csak edzeskent fogjam fel....csak nehogy a zarobuszon kossek ki :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.05. 12:41:05

Következő futáson záróbusznak öltözök!

Ha holnap a záróbuszon van hideg sör, akkor lehet, hogy érdemes lenne bevárni...

Vett még itt valaki hivatalos Nike pólót? Én de.

Der Medvebocs 2009.09.05. 13:34:33

Szóval csatlakozom én is. 6 hónap 27kg mínusz, még van 8-10. Mivel most léptem át a bűvös 90-es határt lefelé, így a közeljövőben elkezdem a gyorsítást. A holnapi napot tervezem a kocogós korszak lezárásának. Ugyanazzal a tempóval edzettem idáig, heti 3-5x, ahogy időm engedte fix 11km távon. Az eredményem a 11km-en 1:15-ről 56 percre javult. Holnap találkozunk.

Der Medvebocs 2009.09.05. 13:50:42

Ja:-) Ami árnyalja a képet, hogy holnap lakodalmi elfoglaltság után startolok.

jugeen 2009.09.05. 16:42:57

kicsit off, de valaki meg tudná mondani, hogy kapható lesz itthon is majd a Free 5.0 v4?

pkrisztike 2009.09.05. 17:37:44

@Ted Striker: igen ott.....:D egyik kedvenc helyem. persze ugye a miatt hogy jol ment...szep emlekek....:)

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.09.05. 18:21:45

Ma elmentem valami csini cuccot venni holnapra-nő vagyok,vagy mifene-,persze a plázákban elfogyott a hivatalos tech póló,a futónadrág vételtől elment a kedvem,így hazaállítottam egy futózoknival.Kabalapóló,alatta techpóló,kabalagatya!!!!Csinos nem leszek,de legalább nem hazardírozok az új cucc-mizériával!
Mindenkinek jó futást holnapra!!!!

manor 2009.09.05. 18:54:57

@Domesticdragon:
Holnap a helyszínen még biztosan tudsz venni hivatalos pólót, legalább nem BGY lesz az egyetlen, aki abban fut:)

zsolababe 2009.09.05. 20:51:51

igy jar, aki itthon pastaparty-zik... sikerult megegetnem a mellkasomat, amikor vettem ki a sutobol a forro talat :((( egyenlore csak egy feltenyernyi voros folt van a mellemen de ki tudja milyen lesz holnapra... gondolom nem olyan kellemes, amikor a polo dorzsoli futas kozben ...lehet, hogy kenytelen leszek felmeztelenul futni...

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.05. 21:17:31

Ez a versenyig az utolsó bejegyzésem. Megyek aludni, korán kelek. Holnap mindent bele, 170-es átlagpulzus alatt ne is fussatok! Csövi, ha nem leszek beszari, akkor a Nike kamionhoz is odamegyek jópofizni. :))

helemburgis 2009.09.05. 22:17:30

@Domesticdragon: huuu...mersz egy vadiuj zoknit egyböl versenyen, ilyen hosszu tavon felavatni? Bator. :)

Holnapra minden jot!

decibells (törölt) 2009.09.05. 22:43:34

Minden futónak jó időt holnapra eredményben és időjárásban egyaránt! Hajrá, hajrá!

zsolababe 2009.09.05. 22:49:56

nna en is megprobalok lefekudni aludni vegul is mar nincs koran :)) a mellkasomon par holyag keletkezett az eges miatt..hmm lehet, hogy tenyleg felmeztelen futok holnap..biztos, ami biztos egy hasmenest is beszereztem szoval remek elojelek vannak.... remelem, holnap meg egy fekete macska is atmegy elottem :)))))

szaszit 2009.09.06. 10:54:38

Online (celeb) közvetítés a Nike-ről:
spectator.sport-track.com/36505_24__Nike_Budapest_Felmaraton
Eddig Robi nagyon jól megy, angelday meg simán veri Kovács Ágit:)

2009.09.06. 11:12:38

Nem mentem. Lassú vagyok és besz@ri. De ha elszántam volna magam sem tudnék ott lenni, mert a fiacskám lebetegedett :( C'est la vie. Mindenesetre aki most fut, annak óriáshajrá és kitartás, bakker, most, hogy ezeket a legújabb postokat meg kommenteket elolvastam, azért most dobog a szívem rendesen... meg sajog is :(

dpspeti 2009.09.06. 11:45:00

Én a ligetkört futottam le PBtel :) 26 perc alatt _megállás nélkül_, ami ahhoz képest, hogy 130 kilos tomegrol indultam (most épp 108 vagyok) es amikor elkezdtem ujra edzeni 100 métert is alig birtam lefutni... :)

@DaMartian: Orulok, h osszefutottunk :D

W.Robit és Angeldayt is láttam, de eléggé el voltak foglalva :D Mindenkinek grat, aki a felmaratonon v a ligetkoron elindut es celbaért :)

dpspeti 2009.09.06. 11:49:44

@szaszit: Hát elég nehezen értelmezem ezt a live kijelzést.. :) De már rajhta vok :D

dpspeti 2009.09.06. 11:55:31

Winklair durván nyomja :D Kammererrel parhuzamos idot fut pár mp hátránya van... durva :D Hajrá Robiii :D

zsolababe 2009.09.06. 13:14:16

Kamererrel egyutt ertunk celba:) ..de en csak kocogtam...jo mondjuk o nem futo olimpikon....mondjuk en sem :)))

Steve01 2009.09.06. 13:25:41

@wannabeskinny: Sajnálom, pedig biztosan simán meglett volna.Na nem baj, majd a következőn elindulsz.:)
@zsolababe: Azt is vedd hozzá, hogy te nem kicsit vagy fanatikus!:)

bodlac 2009.09.06. 13:35:59

Hát, még nem öregfiúk korosztályba eső olimpikontól azért én is jobbat várnék el.

manor 2009.09.06. 14:05:07

@zsolababe:
zsola, te szenvedtél olyan nagyot a végén? 'ssza meg az a rohadt járdasziget:))

dpspeti 2009.09.06. 14:12:54

@zsolababe: Nem voltam biztos benne, h teged látlak, bár DaMartian rámutatott kb egy emberre de tul gyorsan :) Szoval a kérdés, h neked volt az orrodon olyan boxolos feelingu izé? :D Mert, ha igen, akkor láttalak, meg azt is, h sokan fenykepeznek, meg Winklerrel hulyultel :D engem konnyu volt észrevenni DaMartianon kivul egyedul rajtam volt FutoBlogos polo nagy sajnálatomra :( :D

Steve01 2009.09.06. 14:28:21

@dpspeti: Igen, láttunk Zsolával.Még meg is néztük a neved amikor megfordultál.
@zsolababe: Szilárd végül mennyit ment?

zsolababe 2009.09.06. 14:29:43

@manor: kb 500meterrel a cel elott:( pedig szepen vegigkocogtam es tokre orultem, hogy rendben a bokam meg minden es ott 500al a cel elott konkretan pont a rossz labam jobbra-balra megrandult... asszem' uvoltottem is egyet :) ..nna mindegy majd most jegelem meg minden csak mar holnap el akartam kezdeni a maratonra a felkeszulest..de ha ennel jobban bedagad, akkor kenytelen leszek pihentetni :((( ..ja meg ha tudom, hogy a vegen ugyis kibicsaklik a bokam akkor inkabb hajtok vegig az egesz tavon es akkor akar jo idot is mehettem volna..bar szerintem nem rossz ez sem, ahhoz kepest, hogy pulzusom kb nulla volt :)

zsolababe 2009.09.06. 14:30:45

@dpspeti: aha en voltam:) mi is lattunk..mondtam is steve-ne, ohgy te irtad, hogy ligetkort futsz :)

zsolababe 2009.09.06. 14:31:23

@Steve01: Szilard 1.33at DaMartian 1.31et asszem.. te mennyit mentel vegul?

zsolababe 2009.09.06. 14:31:55

@wannabeskinny: koszi:) a bokam megjavult majd mint irtam az elobb ismet elromlott :) ill :(

dpspeti 2009.09.06. 14:32:48

zsolababe: oks :) akkor nexttime kezfogásos koszonesre is odamegyek :)

Es igen Ligetkort futottam es állati buszke vagyok magamra, h megállás nelkul megcsinaltam :D

zsolababe 2009.09.06. 14:38:22

@dpspeti: gratulalok..csak igy tovabb..egyebkent ha naponta futsz egy kort a szigeten vagy akar csak 4-5km-t az boven eleg am... en tavaly mindennap futottam nyaron 4,6-ot es boven eleg volt..amikor eljott az osz akkor alltam vissza a ket szigetkorre es novemberben eletem elso felmaratonjan mentem 1.57-et.... most meg ugy hogy rovidtavra nem edzettem egyaltalan csak hosszura folyamatosan javult az idom... szoval, amig nem dobod le a sulyt addig nem kell sokat fuss...soot szerintem meg mindig inkabb a gyaloglast eroltes es csak neha fuss rovideket nehogy tonkremenjenek az izuleteid

blackspeed 2009.09.06. 14:41:15

Mindenkinek gratulálok, aki kinn volt, nagyon nagy élmény volt. Szerintem a mindenféle kereplő-zenélő biztató emberek is nagyon sokat hozzátettek a mai naphoz!!
A kinyomtatott lapot nem néztem meg, hol és mikor tudom majd megnézni, hogy mennyi pontosan a netto időm?
Jó pihit mindenkinek!

Steve01 2009.09.06. 14:52:29

@zsolababe: 1:52.Ahoz képest, hogy másfél hónapig csak heti 30 km-t tudtam edzeni nem is rossz.Majd a balatonon novemberben beköszönök 1:45 alá!:) Jössz?
Szilárdék durván nyomták.:)

dpspeti 2009.09.06. 14:53:52

@zsolababe: Azért mertem nekiállni es nem is megállni kozben, mert már 7km-t 7km/h-ás átlag sebességgel simán legyalogolok (persze futogépen...), ezért gondoltam, h a felét megkockáztathatom futással, persze ez sem valami lenduletes futás, csak kényelmesen a saját tempomban, ami most 7'45'' os km-eket jelentett... lesz ez jobb is :D Amugy pont azért ment már le tobb mint 20 kilo mert 1,5 honapig minden nap edzettem 5-7km-t (gyaloglás)..

manor 2009.09.06. 15:18:45

@zsolababe:
én egy elharapott basszameget hallottam:))

Én is Kammererrel együtt értem be, pont mögötte voltam, de akkor még nem tudtam, hogy ő az. Először furcsa is volt, hogy miért dugnak a képébe rögtön egy kamerát, aztán gondoltam, biztos a versenyt bemutató filmhez készít a fickó pár hatásos közelit a célba érkezőkről. De furcsa volt, hogy ahelyett, hogy pár másodperc után áttért volna a következő célba érkezőre (mondják rám, pont mögötte:) ), továbbra is azt a fickót veszi, mögé kerül, a lábát filmezi, körbejárja. Ez már nem lehet akárki, gondoltam, aztán egy kicsit félrefordította a fejét, akkor láttam, hogy Kamera az. Oda is léptem közvetlenül mögé, úgyhogy remélem, benne leszek a Nike TV-ben:) A nagy lendülettel hátráló operatőr a végén majdnem meg is taposott, amikor sorba álltam az éremért:)

manor 2009.09.06. 15:26:36

@wannabeskinny:
Sajnálom... pedig direkt ott maradtam a végén szurkolni, gondolva azokra, akik a záróbusz előli menekülést tűzték ki célul előzetesen, úgyhogy aki 2.15 után ért be, annak én is tapsoltam a célnál:)
De így legalább jövőre már lehet cél mondjuk a 2 órán belüli idő, az már elég jól hangzik:)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.09.06. 16:56:24

gratulálok mindenkinek!
ezekszerint nagyon egyszerre értünk, be mert zsolát és kamerert is láttam. nekünk 1:44:52lett saját mérés szerint, ami a cimbinek 7 perces javításos PB, nekem a harmadik legjobb időm. :)
winkler pont leszerelt a nike sátornál, mikor arra jártunk, odamentem köszönni, jól le is kameráztak, bele az arcomba (remélem nem volt égő, és nem pont vmi fontos felvételbe nyúltam bele, Robi olyan zavartnak tűnt, ha igen bocs).
elsőmaratonozó leányzónk 2:30 körüli idővel bőven a záróbusz előtt ért be, a váltónk meg 2:10 körül teljesített. ezenkívül végül négyen is futottak ligetkört, szóval nagyon sportosak voltunk! :)

DaMartian 2009.09.07. 14:29:11

@zsolababe: Én is meglepődtem Kamera idején! Ugyanis 40perces 2 Szigetköröket tud menni, és márciusban futottam vele egy kört úgy, hogy rám vert vagy egy percet! Szóval ehhez képest igen lassú félmaratont ment! Namost vagy nagyon formán kívül van, vagy inkább a gyorsasága jó, mint az állóképessége! Pedig neki drukkoltam, és Ági mégis megverte..

zsolababe 2009.09.07. 15:35:50

@DaMartian: En is azert csodalkoztam mert futo nem futo akkor is egy olimpikon, aki epp versenyzik hiszen ez elvileg egy marketingertekkel biro celverseny volt szamara, akkor hogy erkezhet be ugyanannyi ido alatt a celba mint en, aki csak egy edzeskent fogtam fel es vissza is fogtam magam vegig.... de hat biztos volt valami oka, hogy "gyengebben" teljesitett..bar azert az 1.45 annyira nem gyenge szerintem..

csétomi 2009.09.07. 16:28:57

@zsolababe: nekem verseny után azt mondta, hogy ürítési problémája akadt verseny közben (halmazálapotát nem említette) és ezen csúszott el... 1:45 pedig tényleg nem rossz, ha úgy vesszük, bár 40es duplaszigetekkel sokkal jobbnak kellet volna lennie.

zsolababe 2009.09.07. 17:35:29

@csétomi: valoszinuleg jobbnak :) ..en peldaul meg soha eletemben nem futottam 40es ket Szigetkort.. valoszinu nem is tudnek... eddigi legjobb 2korom 51'51" volt..mondjuk az igaz, hogy sosem futok idore csak ugy futok, ahogy erzem de akkor sem hiszem, hogy tudnek 40perc alatt:).... mondjuk en azt is hittem, hogy 1.45-os felmaratonhoz is hajtanom kellene es meg is lepodtem a vasarnapi idomon ..szoval lehet, hogy neha kellene idore fussak teszt gyanant .... de legalabb mar nem tartom annyira lehetetlennek, hogy 4oran belul fussak maratont :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.09.08. 11:44:46

@csétomi: "ürítési problémája akadt verseny közben (halmazálapotát nem említette) és ezen csúszott el."
Még jó, hogy az utána jövők nem csúsztak el rajta! :))))))))))

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása