Zsola és a Vad Orchideák

2009.10.11. 22:01 angelday

DUPLAPOSZT!

Winklerrel már régóta tervezzük, hogy beteljesítjük minden Futóblogger álmát, és megnézzük Zsolát fellépés közben. Szeretném jelezni a Futóblogot szorgosan olvasók felé, hogy mindenkinek érdemes legalább egyszer megnézni a FB törzsgárda tagot élesben, különösen a manifesztó, tavaly novemberi bejegyzését figyelembe véve.

Zsola és csapata szombaton a Symbolban lépett fel Somló Tamással. A szórakozóhely a Bécsi út majdnem Lajos utcai részén van, a 22:30-as meghirdetett idítást a Vad Orchideák 23:30-kor kezdték végül el. Zsola azt mondta, hogy a koncepció az, hogy az előzenekar DJ utolsó számára ők "keverik rá" magukat. Egyáltalán nem volt probléma a csúszás, beültünk az olasz étterembe fogyasztani egy keveset (Winkler, Linda és én). A Symbol úri közönségét meg lehetett figyelni, a csajok hétköznapi viselete a pálcika sarkú fekete csizma, buggyos fekete lovaglónadrág, fekete felső okos csöcs-villantóval, és copfba fogott szőke hosszú haj. (Nagyátlag.)

A Symbol okosra van tervezve: söröző, alsó borozó, fenti olasz étterem és mellette lila színben úszó bár, elképesztően posh berendezés (fellógatott motor, minden van), alul klubhelység és VIP szekció. A klubrészen "pörgetett" valaki, aztán erre kevertek rá Zsoláék. Egyáltalán nem reprezentatív, inkább csak kedvcsináló videó vacak hanggal (előben sokkal jobb a funky):

 

Winkler így ír a szombat esti élményekről:

Zsola kivételesen nem futott

Minden edzéstervben ott a helye a görbe estéknek. Egyszer már kijelöltem egyet - bár bevallom, edzésterv nem volt hozzá, csak a görbe este -, mégpedig a Nike félmaratonon, amikor Zsola meghívott a koncertjükre az Alcatrazba. Lelkesen készültem is a görbe estére, csak az alapozó időszak, konkrétan az előző este egy annyira görbe estébe torkollott, hogy a kritikus pillanatban egyszerűen képtelen voltam elindulni a Vad Orchideákra.

Szerencsére Józsi szombaton felhívott, hogy Zsoláék este a Symbolban játszanak. Különleges egybeesés lehet csak, elvégre rég nem vagyok már hiteles party animal, de valahogy megint egy görbe este után próbáltam fókuszálni a maradék energiákat. Fejfájás nincs, és egyszer még Mészöly Kálmántól, a Szőke Sziklától megtanultam, hogy sportember nem sörözik, hanem fröccsözik, ők is attól voltak anno sokkal jobbak, mint az Irapuatót követő nemzedék.

A múlt héten Münchenben jártam, akartam is futni, meg emlékeztem, hogy van ott egy Futóblogger, Józsi meg is mondta, hogy Futóbolond, úgyhogy gondoltam, kontaktálok, és kocogunk egy könnyű tízest, mert ő Münchenben biztos vágja, hol érdemes, főleg most, hogy térdig járunk az Oktoberfestben. De aztán úgy alakult, hogy Futóbolondról a nickjén kívül semmit nem tudunk, én meg nem tudtam elbliccelni a gálavacsorát, ahogy szoktam, mert ravaszul a BMW múzeumban tartották, ráadásul közben két új tanulmányautót is bemutattak, madárlátta futócuccom tehát egyetlen csepp verejték nélkül látta viszont a szent ferihegyi betont.

Közösségi élet viszont kell, úgyhogy azt mondtam Józsinak, megpróbálok jedi-módra rákapcsolódni az erőre, és a portugál meccs második félidejét odahagyva a Symbolba indultam. A taxis alapos tájékoztatást nyújtott, hogy a Symbol menő, felkapott hely és sokan járnak oda, bár ő speciel még nem volt. Nos, valóban felkapott a hely, elég sokan voltak, engem ugyan kicsit nyomaszt - olyannak tűnik a karmája, mintha minimum indián temető fölé épült volna. Elképesztő emberek alkotják a közönséget, többnyire sikeres benyomást keltenek, de amikor mutattam Józsinak két csajt, akik minden ésszerű ok nélkül fotózták egymást, mármint úgy magukat, és mondtam Józsinak, na, készülnek a képek a Facebookra, Józsi bölcsen csak annyit mondott: nem, az Iwiwre.

Zsolát viszont végre nem cicanadrágban láthattuk, hanem snájdig öltönyben, jó volt a koncert is, bár a dobos a kelleténél jobban hasonlított a bankreklámos Mátyás királyra. Viszont jól ütött. A gitár is szépen szólt, Zsola meg olyan lazán darál másodpercek alatt negyven szótagokat, mint egy vérbeli sprinter. Majd legközelebb megkérdezem, mennyi idő alatt tanulta meg ezzel a tempóval hadarni az Aerosmith-féle Walk This Way-t, és hogy a felkészülési időszakban használta-e a sárga bögre, görbe bögrét, vagy egyéb tiltott szereket.

Zsolának meg már csak ez a rekordfogyás lesz a keresztje, bejött két csaj, és a Zsolát kereste. Mondtam nekik, jó helyen járnak, ott van a színpadon, ő az, amelyik nem a Somló. A csajok kicsit le lehettek maradva Orchideailag, mert nem hitték el, viszont az egyik azt magyarázta, hogy régen a Zsolának, vagy annak a Zsolának, akit régen látott, jóval öblösebb hangja volt. Sajnos az egyórás DJ-szünetet nem tudtam végigvárni, mert addigra már kimerültek erőtartalékaim: a Symbolból bántóan hiányoznak az izotónikus italokat, szőlőcukrot és banánt kínáló frissítőpontok. Viszont a változatosság kedvéért szerdán megint Münchenbe repülök, ha valakinek van tippje, merre érdemes egy 10-est kanyarodni, kérem, ne tartsa vissza.

50 komment

Címkék: funky fellépés symbol zsola vad orchídeák

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr351443177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.10.11. 23:57:25

Lefogadom, hogy Zsola öltönye valami egyedileg készíttetett Nike technikai cucc... :-)

John C. Arvay 2009.10.12. 00:02:21

Basszus, szólhatnátok, ha jó buli van, de előtte!

zsolababe 2009.10.12. 02:24:39

:))))))) okt 22. csutortok Alcatraz!!!! 3napos hetvege elotti este szoval nincs kifogas :))) es inkabb ajanlom mindenkinek, mert egeszen mas jellegu buli lesz mint a Symbolos... szerintem meg Winkler is kibirna a vegeig:))))

Wadorzo 2009.10.12. 09:30:00

Volt szerencsém nekem is részt venni 2 Vad orchidea buliban, még tavaly.. Mind a 2x jó volt.. :) 1x Alcatrazban meg 1x a Fészekben.. :) Úgy emlékszem hogy az pont a Zsola szülinapi bulija volt, és még a DJ is ő volt. :D

leilana 2009.10.12. 10:11:16

Tetszik a zenétek! :) Lehetne vmi Futóblogos talit szervezni az egyik koncertetekre. Hm? Vélemény?

zsolababe 2009.10.12. 10:17:13

@Wadorzo: ez eleg elkepzelhetonek hangzik..szoktam ilyet:) marmint koncertezni, meg diszkozni soo tasszem' meg szuletesnapom is van :)))

zsolababe 2009.10.12. 10:18:01

ha gondoljatok es idoben jelezve van akkor csinaltatok az okt 22-i koncertre egy nagyobb asztalt...

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2009.10.12. 10:21:19

Hegesszetek össze valami jó powersongot! :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.12. 11:00:47

@leilana: az a baj, hogy az ilyen bulikon én többnyire leittasodom. Ha drága hely, akkor már úgy megyek oda, tehát tuti, hogy az amatőr sportemberekről alkotott egészséges életmód képet rombolnám csak. De tényleg kellene egy összejövetel valamikor. Hol és mikor? Tavasszal a Margitszigeten az atlétikai centrumot kibéreljük, futunk egy kört (de nem egymással szemben, vazze!), aztán borozunk, sörözünk, Zsola nyomja a zenét, ha pedig már sokat ittunk, akkor mindenkiben felébred Freddy Mercury és Tina Turner, aztán irány a színpad! :)))

leilana 2009.10.12. 11:08:35

@BGy: A leittasodás nem jelent problémát :) Legalábbis számomra nem! :D A sört nem szeretem, de a bort nem vetem meg én sem!!! Szóval, ha kell iszok veled, és aztán még énekelek is. Habár Ti járnátok jobban, ha nem tenném :P

zsolababe 2009.10.12. 11:56:34

vegul is egy szorakozohelyrol beszelunk tehat nem ciki szorakozni :)))) ..egyebkent az Alcatraz nem egy draga, fancy hely... na jo nem egy kiskocsma araival dolgozik, plane nem egy kozert arain de atlag penztarcabol is kifizetheto(ha van benne penz:D)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.12. 13:23:39

@leilana: az énekléssel az a "baj", hogy bennem nem csak egy "gyémánttorkú" énekes kel életre, hanem néhány rockgitáros is és az már gáz. Bár Fásy Ádám után már nem lehet égő semmi! Legutóbb a komplett István a királyt adtuk elő egy sráccal. Az összes szereplő mi voltunk, mert zseniális a mű, mindent kellett énekelni. A karaoke a XX. század legnagyobb esélyegyenlőségi találmánya. :)))))))))

leilana 2009.10.12. 13:35:46

@BGy: De jót röhögtem :DDDD
Azt hiszem ismerős a szitu... Annak idején mi a Mammutban, az egyik szórakozóhelyről távozva üvöltöttük a "Lasciatemi Cantare" című nótát. Persze a szövegét azóta sem tudom, de akkor nagyon jól hangzott az, amit előadtunk :) Mások tutira nem élvezték annyira :D

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.12. 13:50:54

hú, hát én most legalább két hétig nem iszom többet egy kortyot se... :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.12. 14:39:03

@rrroka: két hétig ne igyál többet, de kevesebbet se! :))))

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2009.10.12. 16:08:12

@leilana: Béla barátommal zsoltárokat és karácsonyi dalokat szoktunk énekelni, ha nagyon jó a hangulat. A szöveg persze nem mindig megy. "Hümm-hümm-hümm, hümm-hümm-hümm A KISDEDNEK!"

Egyszer elhangzott a cserkészinduló is.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.12. 16:48:22

Az István a királlyal már több helyen is "turnéztam". Egerben a borünnep után, Pesten több buli után, még csikókoromban, vidéki piálásokon több helyen is. Itthon, Nyíregyházán csak egyszer énekeltem, a "ma még nem ittunk semmit" kezdetű nótát és két hét múlva a feljelentés csendháborításért már a postaládámban volt. 10 rugó, vagy leülöm. A tévés Szakál Miki is hasonló "okosságért" lett híres itt, de neki lámpa nem volt a bringáján és le akarta ülni. Én inkább nem, mert meséltek a benti "fogmosásról" és a papás-mamás játékokról.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2009.10.12. 17:55:38

@BGy: Kicsit elkanyarodtunk a futoblog temajatol... :))

HecseDLI 2009.10.12. 19:58:36

@zsolababe: De miért pont Vad Orchdák?

xhege 2009.10.12. 21:36:10

Biztosan jó buli lehetett.

Winkler a második félidőt a portugálok ellen ne bánd, én sajna láttam :(

Nannycsuri 2009.10.12. 21:55:52

@HecseDLI: a honlapjukon megtalálod

Zsola, jól szóltok!

drsunyilo 2009.10.13. 04:17:24

@zsolababe: Futóblogosok! Zsola feldobta az ötletet. Megyünk?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.10.13. 10:49:33

@zsolababe: van kifogás, akkor van a BÉPOBU és a Ljubljana maraton is :-)

k98 2009.10.13. 11:23:11

Sziasztok! Winklairnek javaslom Münchenben az angol parkot és az Isar folyó partját, mindkettő könnyen megközelíthető!

zsolababe 2009.10.13. 11:28:34

@szasza75: ez igaz itt a blogon mindenki ultrafuto:)) szoval akkor nem jo :))))

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.10.13. 11:50:05

szerintem közel sem :-) mondjuk a BÉBU váltóverseny is.

effe 2009.10.13. 12:04:51

Winklairnek javaslat: www.runmap.net/#lt=48.12004&ln=11.59504&z=12&t=0

rengeteg futóútvonal van feltöltve, de vannak biciklis, motoros, görkoris útvonalak is mindenfelé a világban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.13. 15:25:41

@Lemúr Miki: @BGy: nálunk a sláger hobótól a Vadászat dupla album, vagy sziámitól a Belépek egy helyre. mindkettőnek elég összetett szövege van, szóval nagy tett tudni mire oda ér az ember, h énekel... :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.13. 16:21:53

@rrroka: Ááááááá, Hobó Vadászat!!!!! Tényleg, de jó! Sorjásra hallgattam a bakelitet!!! Le is töltöm valahonnan..ööö... izé...megveszem PÉNZÉRT!

Der Medvebocs 2009.10.13. 21:30:56

@BGy: Der.medvebocs rendelkezik a kérdéses albummal.

A bécsbudapest végén van egy laza félmaraton. Esetleg valaki? Zsola esetleg egy reggeli levezető? :-) supermarathon.net/index.php?option=com_content&task=view&id=33&Itemid=174

boibo 2009.10.14. 09:55:06

@angelday: a duplaposzt azért jó, mert akkor később lehet/kell újat írni?!
hrrrrr! :S

helemburgis 2009.10.14. 10:14:35

@Der Medvebocs:
Meg is van a hetfö reggeli programom. A reggeli futast összekötöm a bameszkodassal, kimegyek a rajtot megnezni. Indul vki innen Becsböl? Mert akkor jo hangosan szurkolok am! :)

leilana 2009.10.21. 13:12:46

Na? Nem jön velem senki??? Akkor kénytelen leszek egyedül csápolni... :)

zsolababe 2009.10.21. 13:25:08

@leilana: nem leszel egyedul szerintem..lesznek meg ott :))))

leilana 2009.10.21. 13:29:06

@zsolababe: ok. de, hogy senkit sem fogok felismerni az is tuti :) na jó, ez így nem teljesen igaz. azt hiszem téged nem lesz nehéz...

Apollónia_28 2009.10.21. 18:11:46

@leilana: most a holnapira szeretnél menni?Én is szívesen csápolnék...:)Persze én sem egyedül.:D

leilana 2009.10.21. 20:14:15

@Apollónia_28: én ott leszek! :) majd csápolunk közösen!

Apollónia_28 2009.10.21. 20:48:14

@leilana: akkor holnap még csápolunk egyet a verseny előtt.:P

zsolababe 2009.10.22. 01:14:33

Futoblogosok, csatlakozzatok a Futoblog All Starshoz ..vegul is a nev kotelez :)))

Apollónia_28 2009.10.23. 14:33:42

@zsolababe: Klassz volt a tegnapi koncert.:P
Megyünk máskor is.:D

leilana 2009.10.24. 09:02:19

jaja! jó volt :)
Apollónia_28 kár, hogy nem találkoztunk :(

zsolababe 2009.10.24. 10:59:16

legkozelebb(nov28szombat!) beszeljuk meg elore itt, hogy hanyan jottok a futoblogrol es csinaltatok kulon egy asztalt a futoknak es esetleg egy blogtalalkozoval egybekotott koncerten legalabb mindenki megismeri egymast ...

DaMartian 2009.10.24. 15:24:18

@zsolababe: Ez tök jó lenne Zsola! Szuper! Én benne lennék..

zsolababe 2009.10.24. 16:37:09

Futoblog All Stars Members! Csak nagyon kevessel vezetunk, el is megyek futni meg egyet ...javaslom ugyanezt mindenkinek, ha nyerni akarunk! :)))

Apollónia_28 2009.10.24. 17:46:51

@leilana: Igen, kár.:(Pedig felvettem a sportbandet, hátha vki az alapján felismer.:P
Azért az asztalfoglalás lényegesen hatásosabbnak tűnik.:)

leilana 2009.10.24. 18:40:36

@Apollónia_28: Mekkora ötleted volt!!! :))))) Na, majd legközelebb mindenki abba jöjjön, és az lesz az ismertetőjel. Mint vmi vakrandin a vörös rózsa :D

zsolababe 2009.10.24. 18:43:39

vagy ha lesz futoblog neven asztal, akkor meg egyszerubb a dolog :))))))

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása