Tűvel gyógyítás

2011.03.08. 21:41 szasza75

Még tavaly ősszel beszereztem egy térdsérülést, aminek eredményeképpen igen nehezemre esett a futás, sőt, nem is futottam igazán. Egy barátom ajánlotta, hogy próbáljam ki a kínai orvoslás jótékony hatását. Neki és a feleségén segített, így már gyakorlatilag az első beszélgetésünk alkalmával bejelentkeztem egy akupunktúrás kezelésre. (Ha jól emlékszem Winkler írt posztot az akupunktúrával kapcsolatban, de hirtelen nem találtam meg.)

Meglepően közeli időpontot kaptam, ami azt jelenti, hogy reggel telefonáltam, délután meg már a tűk párnája voltam. A helyszínre érkezve egy kedves idősebb hölgy fogadott, megkért, hogy vegyem le a cipőmet és foglaljak helyet. Forró kínai teával kínált, kitöltöttem egy rövid, általános egészségi állapotomra vonatkozó kérdőívet, fellapoztam egy képes kínai újságot, és már mehettem is a doktor úrhoz vizsgálatra. A teám éppen hogy elérte az iható hőfokot, viszont bevinni nem lehetett. A felét gyorsan kiöntöttem, felengedtem a vízzel és már is ihatóvá varázsoltam. 

Az alapvető vizsgálat pár perces csupán. Elmondtam miért vagyok itt, mi a problémám, pulzusmérés, nyelvvizsgálat, szemrevételezi a testem, izomzatom és máris befektet a függönnyel elkerített ágyak valamelyikébe. Úgy láttam, népszerű hely, ez jó. Az ágyakban fél órás turnusokban fekszenek be és kelnek ki emberek. Mivel függönnyel el voltam kerítve, arcokat, személyeket nem láttam, de a hangok és panaszaik által mégiscsak bekerülnek az intimszférámba — persze én is a másokéba.

A precíziós orvosi műszer:

A doktor megfelelő pontokra szurkált be kicsi hegyes tűket, olyan 10-12 darabot. Valamelyik tűszúrásra felszisszentem, valamelyikre akaratlanul is rándult a lábam, olykor fél métert is lendült veszélyeztetve a doktor fejét.

Ő persze kitartóan, határozottan szurkált, látszott, hogy nem ma kezdte. A legfontosabb teendő az ellazulás. Betakart egy lepedővel és egy "pihenj" utasítással magamra hagyott. Mozdulni tűkkel a testben nem túl szerencsés, viszont kellemes andalító kínai muzsika szólt (szerintem repeat-en), így kis szerencsével, hasonlóan a többi pácienshez, én is álomra szenderültem.

És tényleg, ezek a tűk dolgoznak: az egyik hol erősebben fáj, hol gyengébben, a körülötte levő izmok vibrálnak, majd elernyednek. Aki mélyebben el szeretne merülni a kínai gyógyászatban a net bőven ad erről leírást. A doktor kedvenc száma a tizeslehet. Nemcsak a tíz ágy miatt, hanem mert szerintem mindenkinek azt mondja, hogy tíz kezelés szükséges, így nekem is.

Az ötödik, vagy hatodik alkalom után a makacs térdfájásom elmúlt, szinte haszontalannak éreztem a hátralevő négyet. Ismét futottam, madarat is lehetett volna fogatni velem. A dolog számomra működött. De nem csak számomra. Ajánlásomra Judit is elment a dokihoz kezelésre. Ő talpi bőnye gyanújával kért kezelést. Baráti körben másnak előfordult már ez a panasz, és hónapokon keresztül küzdött vele. Juditnál néhány kezelés után érezhetően jobb lett, 7 kezelés után teljesen megjavult, mindössze 3 hét és a kezelés alatt is tudott futni. 

Gondolom az akupunktúrás kezelés sem jó mindenre, de szerintem a gyulladások, húzódások, orvoslására jó alternatíva lehet. Korábbi szkeptikus hozzáállásom nagyban megváltozott. A jövőben ha lesz valami gondom mérlegelem, hogy felkeresem ismét az akupunktúragyárt. Aki sokat fut és még nem volt sérült vagy genetikai csoda vagy még nem futott mégse sokat. 

Van valakinek jó vagy rossz tapasztalata az akupunktúráról?

8 komment

Címkék: kínai akupunktura talpi bőnye

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr322703299

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

angelday 2011.03.08. 21:43:09

Szasza, remek írás, majdnem kedvet kaptam én is hozzá, egyelőre viszont nincs sérülésem. Node, engem most olvasóként érdekelne, hogy mennyibe kerül egy kezelés és hova kell elmenni? Főként: helyileg hol van?

Ugyanezeket megkérdezném tőled telefonban is, de szerintem másokat is érdekelhet a dolog. Köszi.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.03.08. 22:15:31

Én még nem futottam sokat, viszont a térdem fáj. És már nagyon uncsi :(

effe 2011.03.08. 22:22:53

én régebben voltam akupunktúrás kezelésen, nem sporttevékenységhez kapcsolódóan. a panaszaim elmúltak.
persze erre mindig azt mondom, hogy nincs kontrollcsoport...

de most, hogy még nem futottam sokat és mégis folyamatosan valamilyen fájdalommal küszködök, lehet, hogy ismét kipróbálnám.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.03.09. 08:50:31

@angelday: igen, ez engem is érdekelne, az akupunktúrás kezelésekről sok jót hallottam, viszont tartok tőle, hogy nem olcsó a "mulatság".

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.03.09. 09:25:56

akkor az árakról..
egy alkalom 6000 Ft, illetve van 10 alkalmas bérlet az 50000 ft és ebben benne van a kivizsgálás is.
Ez így egyben soknak tűnik.
A helyszín a 13. kerület bővebben: www.kinaigyogyaszat.hu/

xhege 2011.03.09. 09:38:51

@szasza75: nem kevés, de ha tényleg működik, akkor megéri. Ha belegondolsz jó sokat el lehet költeni egy makacs, több hónapos sérülés kezelésére egyébként is, sok esetben eredménytelenül.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.03.09. 10:09:12

@szasza75: valahogy sejtettem, hogy a 13-ban van :)

@xhege: egyetértek, vannak olyan kellemetlen, hosszú sérülések, amiktől az ember bármi áron megszabadulna, párszor 6000 ft pedig nem a világ vége ha így nézzük. Nekem is a talpam sérült mostanában, egyelőre javul, de ha nem lesz 100 %-os áprilisra lehet, hogy megnézem mit tud vele kezdeni a kínai orvostudomány.

Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2011.03.09. 13:36:02

Hey, a baratnom kinai orvos professzor. Pekingben elunk. Kutya bajunk haha. A multkor majdnem szetőerszelt, mert egy hőgyertya félével melegített pontokat rajtam, hogy a megfázásom elmúljon és az immunrendszerem is erősödjön.

Viszont a múltkor a szkeptikus blogon voltak akik nekem estek és összemostak a sarlatán homeopatiasokat a kinai gyogyaszqattal, ezeknek, mar a gyogynovenyek is hiteltelenek, meg a nagy szkepticizmusukban abban sem hisznek, hogy has forro vizbe teszek a talpad akkor az meleg lesz hahaha es jotekony hatassal lesz a testre. Vagy ha pl. vitaminban dus etelt eszel az jo neked, ez olyan mint a kinai orvoslas, megfigyeltek a termeszet kolcsonhatasaibol eredo hasznosithato folyamatokat. naná hogy mukodik...

orulok haver, hogy meggyogyultal.

Tudod az orvos nevet egyebkent_:_? Magyar volt vagy kinai. Ismerem otthon a legjobb magyar kinai orvost, kivancsi lennek kinel voltal. Itt egybeknet, fele annyiba kerul egy kezeles mit Pesten. De itt sem olcso.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása