Életmódjavítók

2011.04.22. 09:39 angelday

Március óta komolyabban rámentem a sportokra. Nem úgy komolyan, hanem magamhoz képest komolyabban. Vettem konditermi bérletet, változtattam az étkezési szokásaimon (de nem az idióta drasztikus diétába kezdtem, hanem a fokozatosság és mértékletesség elvét vallom — de erről majd máskor bővebben), és, igen, futni is járok.

No, nem emelkedtem az edzéseimmel maratoni távokra, fő célom az aerob zónában kattogás, 50-60 perc időtöltés. Ezzel úgy 7-8 km-t szoktam elkattogni, de nekem ez is elég. Azzal sincs bajom, ha időnként belesétálok, bár újabban már nem szoktam azt sem, fő szempont nálam most az, hogy

1) csinálom

2) csipkebokor vessző.

A héten a Margitszigetre mentem ki, ennek alapvető oka az volt, hogy Szasza kérdezte, nem megyünk-e ki. Ez egyébként pont a hét elején volt, hétfőn, amikor Norbi épp felgyógyulóban volt a brutális teljesítménynapjából. Az idő kicsit hűvös, de remek volt, így úgy döntöttem, hogy kerékpárral (!) indulok neki. Egy irányba az 4,5km, visszafelé meredek. Apropó, mikor lesz az, amikor kényelmesen lehet kimenni? Ebből a látványból már elegem van:

Ráadásul a ToiToi egységeket pontosan a szűk folyosó végére rakták, így még egy kis AROMÁT is kap a szigetre kijutni vágyó. Tényleg hihetetlen! Olyan, mintha valaki direkt ki akarna tolni velünk.

Norbival persze elkerültük egymást, végül találkoztunk a rekortánon, aztán kattogtam is tovább. Találkoztam még egy haverommal, Joe-val, aki szintén életmódjavító-belegyalogló futó, illetve az etázs végén DaMartiannal is, aki általában sötétben kezd.

Egy kör után úgy gondoltam, hogy lefutok egy másodikat is, viszont egyből eszembe jutott, hogy hazafelé a teljesítménytúra kerékpárral nem lesz egyszerű, ezért a második kör elején átvágtam, így lett 7,5 klikk a GPS szerint. Aztán tekerés haza. Ez a kettő dolog így elég erős volt, gondoltam is, ha hetente többször megcsinálnám, egész jó karaktert építenék.

Én viszont a fokozatosság és mértékletesség elvét vallom.

Függöny.

17 komment

Címkék: edzés sziget életmód hétköznapok

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr682846813

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.04.22. 10:01:10

Teljesen igazad van, nem szabad rögtön drasztikusan nekivágni az életmódváltásnak. Kevesebb kalória megy be, többet égetsz el, teljesen jó, nem kell rohanni sehova, a bikini szezon úgysem érint téged :)

2011.04.22. 10:17:43

@pantomimes: a bikini szezon azért minden férfiembert érint ; )

pannonfunk 2011.04.22. 10:20:21

AD, írd meg a tempódat, milyen gyorsan futsz, légyszi. Tudod, ez a fixa ideám, hogy akkor tudsz rákattanni, ha nem rohanod el, és végig aerob zónában maradsz. Az a jó, ha már a futás gondolatától is boldogság tölt el, akkor az alakformálás már csak egy plusz motíváció :)

Jesselton 2011.04.22. 10:38:08

Hajrá! Hajrá! A kitartás a lényeg! :)

MrCain 2011.04.22. 10:50:32

Szerencsére én az Árpád hídról érkezem, úgyhogy engem nem fogad hasonló látvány. Tudom neked is ajánlani, csak egy kicsit kell többet tekerni bringával, de megéri!

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.04.22. 11:02:24

Hajrá, tök jól csinálod, én is így lettem függő :) Mondjuk most meg kezdek vissza esni... de legalább bringával járok dolgozni :)

effe 2011.04.22. 11:09:40

hurrá, hurrá! már nincs is nincs messze a 2 kör. :)

fran7 2011.04.22. 15:20:05

Így azilinha és angelgay cikke együtt alkalmas arra, hogy pici mérleget készítsek. Két éve futok, szinte napra pontosan. Ami eredményt elértem, picit elveszítettem. De most kaptam egy kis újabb lendületet, megijesztésből és egy kis pozitív motivációs mixből. Szeretném elérni, hogy a heti 30 km alaphangon meg legyen. S ha véletlenül egy félmaratonra elkeverednék, akkor szinte probléma nélkül le tudjam futni. S nyolcassal kezdődjön a testsúlyom.

pannonfunk 2011.04.22. 15:23:21

@angelday: Az egy tök jó tempó. Szerintem ne is akarjál gyorsabban menni, amíg nincs meg a 2 kör, utána lehet majd gyorsulni. De ha rendszeresen futsz két kört, akkor úgyis automatikusan fogsz gyorsulni.

fran7 2011.04.22. 16:13:37

@Lemúr Miki: Hú ezt nagyon nem így akartam, remélem AD tudja. Bocsánat.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.04.22. 16:21:39

@fran7: Ez jó terv, és abszolút nem lehetetlen. Hajrá! :-)

@angelday: Valószínűleg jó ez a fokozatosság-elv, bár nekem sose ment. Én már kezdetben is beleadtam mindig a maxot, de nem hiszem, hogy követendő példa vagyok. Valószínűleg mindenkinek megvan a személyre szabott módszere, csak meg kell találni. És - természetesen - követni. :-)

Amúgy én is rendkívül várom, hogy a Margit hídon normálisan lehessen bemenni a szigetre. Bringával annyira lehetetlen, hogy van, amikor inkább a híd előtt lelakatolom valahol, bár néha még gyalog is nehéz magam beverekedni. Ebből a szempontból voltak jók a téli esti futások. :-)

svrider AKA stig · http://riderblog.hu/ 2011.04.22. 17:55:41

etázs az nem polcot, állványt jelent?

mammi 2011.04.22. 23:56:48

a polc meg stelázsi :-)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása