Csak futni kell és kész

2011.04.23. 21:12 szasza75

(Ez az írás még az előző poszt olvasása előtt készült.)

Józsi "Éljen a mozgás" című posztjában boncolgatja a mókuskereket. Különböző projektek mögé próbál valamilyen ideológiát varázsolni, és mint a varázslás, általában a gyakorlatban derül ki, hogy nem működik. Olykor beszélünk telefonon és érdeklődik, hogy mit vacsorázzon, 9 km-es futásához vigyen-e banánt, és a bor vagy a sör hizlal kevésbé?

Én magam futás szempontból halovány novembert és még sötétebb decembert zártam. A családi sütemények a derekamon is megjelentek, a januárt egy 82 kg-os mérlegeléssel nyitottam. Nagy elhatározások ekkor sem igazán születtek, azaz csak fejben, kicsit jobban odafigyeltem a kajára, és egy kicsivel többet futottam, de messze nem annyit amit terveztem. Alibi jelleggel csináltam valamit, heti 1-2 spinning program is beillett a kardiotevékenységembe, ha éppen nem volt kedvem a sötétben szaladgálni.

Kicsit odafigyeltem az étkezésre és szépen lassan kúsztak lefele azok a kilók. A jó idő beköszönte rám is ösztönzően hatott. Márciusban 384 km-t hoztam össze, mintegy 40 óra edzésidő alatt. Jelenleg úgy látom, hogy áprilisban is összejön legalább 400 km.

Ebben közrejátszott az is, hogy előhúztam egy 8 hetes villám felkészítő edzéstervet, ami egyszerre tartalmaz alapozási és gyorsítási elemeket. Egyelőre úgy érzem, bevált, jövő héten meg majd eldől, mennyire.

A csütörtök esti futást követően 74,1 kg-ot mérlegeltem. A másfél hónapos folyamatban nem volt nagy bravúr. Kisebb változások azért eszközöltem az étkezésemben, az alábbiakat:

  • gyakorlatilag nélkülöztem a kristálycukrot kávéba, teába
  • kevesebb kenyeret eszem, sokkal kevesebbet
  • több zöldség került a tányérra, főként vacsorára, de olykor ebédre is
  • kevesebb burgonya, nagyon ritkán tészta
  • mivel sütis vagyok, azt azért eszem
  • szénsavas üdítőitalokat nagyon ritkán fogyasztok (kivétel ez alól a sör)
  • több gyümölcsöt és joghurtot fogyasztok

Azt gondolom, ebben olyan nagy titok nem rejlik, rendszeresen mozgok, választékosan eszem, és olyan nagy ideológiát nem helyezek mögé. Sokat kell futni, ha a sok futás megy, akkor bele lehet tenni változó intenzítású futásokat is. Egy, másfél hónap után érzékelhető lesz a fejlődés. Én is érzem magamon.

Józsikám, kicsit oda kell figyelni mit eszel, és már csak futni kell és kész.

A fotó péntek reggel készült egy nagyobb fényképezőgéppel a kezemben.

48 komment

Címkék: diéta mérleg tanácsok étkezés

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr592846254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.04.24. 09:04:45

Mindenben igazad van. Jó a poszt...de... ha lehet, akkor pár gondolat:
Hasonló cipőben evezek mint AD, (mondjuk sokkal mélyebbről indultam és csak szeretnék ott tartani testalkatban, mint ő :-), de a heti 80-100km nem a mi szintünk. Nekem heti 1 db 14-16km-es futásom van, a többi 6-8km és ennél jelenleg nem is bírnék többet futni. Kezdő szintén szerintem a 400km sci-fi.
Én a telet végig futottam /havi 120-140km/, de nagyon lassan fogytam, de ez nem is csoda, mert a futások miatt úgy gondoltam, hogy simán belefér pár palacsinta a büfében, meg nagyon csokifüggő vagyok, simán ettem napi 1-2 db bountyt/túró rudit, vagy ha más nem volt, akkor nápolyi szeletet, hiszen futok, szóval megérdemlem... Pár hete elkezdtem a bevitt kaják kalóriamennyiségét excelben vezetni. A 110kilómhoz a napi 2500Kcal célt próbálom tartani. Pár nap alatt kialakult a fejemben, hogy minden ételben a számokat látom. Reggeli melegszendvics 600Kcal IceTea mellé 150kcal. 3 in 1 kávé 75kcal/db. Satöbbi. Amikor idáig eljuttam, megértettem, hogy egyszerűen baromság amit eddig csináltam, ettem. Egy túró rudi 186kcal, egy bounty 400 felett van, inkább eszek helyettük valami értelmeset. Csak példaként: régebben heti többször is ettem mekiben McRoyal menü nagyban, + Mcroyal szendvics kombót, ez önmagában sima kólával 2500kcal felett van. Rettenet. Ja a futásban is motivál ez az excel, mert a lefutott kalóriákat is vezetem,így folyamatosan tudok egy kcal bevétel-kiadás könyvelést vezetni.

laciii79 2011.04.24. 09:25:20

@mgergoo: Nem vagyok egy fitnesz-guru, de a tudatosságban maximálisan hiszek. És abban, hogy amibe energiát fektetünk, annak javulnia kell.
Szóval biztos vagyok benne, hogy ennek az excel-es témának meg lesz az eredménye! Hajrá!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.04.24. 12:16:25

@mgergoo: ez tök jó elképzelés, szerintem célravezető is lesz. Mindegy, hogy a kontrollt a belső hang adja vagy egy táblázat számai.
Én nagyon ritkán eszem gyorséttermi láncban. Kólát csak akkor iszom, ha futok és kívánom vagy ha pl. moziba megyek.

Most húsvétkor persze több süti kerül az asztalra, emiatt is, no meg jobban ráérek. pl. ma reggel is és este is futok egy kicsit.

csakugatok 2011.04.24. 16:05:57

wgy hangyafasznyival fiatalabb vagyok (84-es) de viccnek tűnik amit írtok. Már beteges ez az excell tábla vezetés, meg beteges ha 82kg soknak számít. Örülnék ha újra annyi lennék, de egyszerűen nem megy és a 182centimre csak 70kg jut.
Mint mondtam voltam én is 82kg csak annyi változott hogy vega lettem és egyáltalán nem eszek húst.

Ha ilyen távokat letudtok futni akkor ne törődjetek már azzal a pár kilóval. Kit érdekel?

bellone 2011.04.24. 18:21:16

Egy hangyafasznyival idősebb vagyok (72-es) és úgy tűnik, hogy nagyon kezdenek összekavarodni, az egyébként nem túl bonyolult dolgok. (Magamról még annyit, hogy nem tudnám elképzelni sem azt, hogy ne egyek húst, sem azt, hogy excel táblát vezessek a kalóriákról. De belátom, hogy másnak azért ez jó lehet, ha a véleményemet el is mondom, igyekszem nem minősíteni.)

Van aki azért szeretne fogyni, hogy szép legyen, van aki egészséges szeretne lenni és van aki nem szeretne futás közben (4+) órákon át egy deka felesleget sem cipelni.

Sajnos alapigazság, hogy mindenkinél van szebb, egészségesebb és a legjobb futó apukájánál is van erősebb. Ezért sem érdemes mindig összevetni, hogy kinek hosszabb (a km-je:)). Az viszont már jó értékmérő lehet, hogy ki hány órát szán mozgásra... Hiszek a csodákban, az illúziókban viszont nem.

angelday 2011.04.24. 21:00:25

@bellone: szerintem lehet enni húst, csak ne kövéret. Ha meg kövéret, akkor keveset. Vagy sokat kell mozogni helyette. Vagy hosszútávon sokat kell mozogni. Ennyi.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.04.24. 21:42:56

@csakugatok: nem is tagadom, nem vagyok normális, de nekem ez segít :-) Nem eszek csokit mert a kalóriát látom benne. Pár hete rájöttem, hogy az IceTea mennyiség amit 1 hét alatt iszok, nagyságrendileg annyi kalória, mint az a a futás, amikor Vácról hazafutottam Dunakeszire /16km/ és igencsak megszenvedtem a végét. Azóta napközben vizet iszom :-) Ja, és én 110kg vagyok, de már nem sokáig.

pannonfunk 2011.04.24. 22:05:19

Ezt én is meg tudom erősíteni, hogy a futás idővel meghozza az eredményét. Tavaly ősszel megszenvedtem, hogy 88-ról lemenjek 83-84-re, de akkor még csak heti 2 szigetkört futottam. Most rengeteget eszem, és 81-82 kiló vagyok, persze többszörösét futom a tavaly őszinek hetente, és szinte az a bajom, hogy valahol tudat alatt zavar, hogy bemegyek 80 alá, valahogy girhesnek érezném magamat...

skia86 2011.04.25. 10:37:08

Valahogy Én is így csinálom...az evés részét teljesen, a futás részét majdnem:):):) A múlt héten futottam 40 km-t, tegnap 14-et:):):):)

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.04.25. 15:19:27

@mgergoo:
Az Exel tábla jó ötlet, nekem is csak akkor megy a fogyás, ha étkezési naplót vezetek, egyébként elveszek a kalóriákban, de ha felírom, jobban átlátom ténylegesen mit is ettem aznap (amúgy a feledés homályába veszne a munkahelyi nassolás). Szóval hajrá és kitartást a futáshoz és a fogyáshoz is persze! :-D A túrórudi kalóriatartalmán viszont megdöbbentem, eddig azt hittem egy százas van benne, de ezek szerint túlzottan is optimista voltam.

angelday 2011.04.25. 15:22:50

tapbots.com/software/weightbot/

Állítólag iPhone-ra ez a legjobb (és egyben a legszebb) súly nyomon követő szoftver.

Dr. Fire 2011.04.26. 12:27:02

Szaszának abban mindenképpen igaza van, hogy csak futni kell és kész. A havi 400 kilométert ugyan nehéz beiktatni a napirendbe, különösen azoknak, akik azt nem 38 óra alatt teljesítik. Aki 7-8 perces kilométereket tol, annak főállásban kéne futnia.
Normális étkezés, sok futás (bringa) + türelem – aztán mennek lefelé azok a kilók.

kriszta7 2011.04.26. 13:14:33

Szerintem alapból körülbelül hasonló étkezési szokásokat kell(ene) az embereknek tartani, függetlenül attól, hogy fut, spinningel.. sportol, vagy sem. Hogy kinek mi jön be emellett, excel-táblás kalóriaszámlálás, vagy elég, ha csak tényleg jobban figyel az elfogyasztandó ételek változatosságára a mérsékletesség mellett, vega, vagy nem vega, kevesebbet fut, vagy többet, egyéni dolog.. érezd jól magad, (fontos a jutalmazás  - mértékkel), legyél egészséges, vagy próbálj meg ezáltal az lenni, és tegyél érte, hogy minél tovább az maradj. 

Ráadásul a poszt éppen aktuális is számomra. Az utóbbi hetekben felmerült bennem egy-két kérdés, ami éppen idevág, ha tudtok segíteni - saját tapasztalat, vagy könyvet ajánlani, szívesen venném, köszönöm :).
A téma, a csoki, ezáltal cukor elhagyása, vagy minimálisra csökkentése a sport előtt-alatt-közben:
1. hogyan lehet a nápolyi, a csokis keksz, vagy csoki helyett (inkább a magvas egyik oldalán csokival bevont csokit szoktam enni) a sportolás, mondjuk futás és úszás előtti cukorbevitelt pótolni? Csak a gyümölcscukor gondolom az egyetlen járható út ez esetben. Például alma, banán? Vagy?
2. és mondjuk futás közben? Bár feltételezem, hogy egy hosszabb távon, vegyük a maratont (még nem futottam, de az őszi bp-in tervezem az indulást), vagy még hosszabb távot, nem biztos, hogy elhagyható az általatok korábban már többször említett gél, meg csoki, meg...
Persze sem nem sanyargatni (ahogy eddig sem tettem), sem bármit megvonni nem szeretnék a szervezetemtől, amire szüksége van-lenne. Mit gondoltok?

bellone 2011.04.26. 13:41:05

@kriszta7: 1. Az egységben bevitt kalória mellett alapvető különbség a szénhidrátok szívódási sebességében van. A neten találsz egy csomó "glikémiás index" táblázatot, azokat érdemes böngészni ("gyümölcs" és "gyümölcs" között is van különbség).

2. Futás közben az izotóniás italporok teljesen megfelelnek, egyszerre tartalmaznak könnyen emészthető "gyors" és "lassú" szénhidrátokat, legtöbb esetben elektrolitokat (só) is. A zselé drágább megoldás és szinte csak a kiszerelésben különbözik, de néha praktikusabb.

pannonfunk 2011.04.26. 16:30:39

@kriszta7: Miért akarod elhagyni a csokit? A világ egyik legjobb dolga, tök egészséges, és az étcsokiban még koleszterin sincs.

A nápolyi, csokis keksz már rosszabb, teli van hidrogénezett növényi olajokkal, amelyeket ha nem megfelelően gyártanak, teli lesz transz zsírsavakkal, amelyek egyesek szerint még a koleszterinnél is ártalmasabbak, de mindenképpen tény, hogy a természetben meg nem lévő, ezért mindenképpen fenntartással kezelendő anyagok.

Én azt javasolnám, hogy nápolyi helyett egyél étcsokit, rengeteg fajtája van, natur, narancsos, citromos, mogyorós, chilis...

angelday 2011.04.26. 17:38:17

Én most konkrétan bevágtam egy SNICKERS csokit, egy másik hasonlót, kis epret, egy banánt és elindulok futni.

pannonfunk 2011.04.26. 17:40:39

@angelday: Csak LASSAN és SOKAT! Remek futóidő van, fantasztikus időjárás és fényviszonyok.

kriszta7 2011.04.26. 21:35:15

@bellone: köszönöm, már utána is olvastam, és böngészgettem is a táblázatokat :). Érdekes dolog picit tudományosabban is szemlélődni.

@pannonfunk: lehet, hogy igazad van :), de ahogy Szasza is írta a posztban nagyon helyesen, hogy jobban figyel az étkezésére.. Én a csokiból szeretnék még-már picit visszavenni (zárójelben jegyzem meg, azért nem vagyok mindennapi csokievő, de ha nekilendülök, a 2 kockából simán lesz egy tábla, plussz a mindennapi 2 cappuccino nap közben, amiről nem akarok, és nem is fogok lemondani:), szóval éppen elég cukrot fogyaszt el az ember azt hiszem.)
És természetesen köszönöm az infókat, mindenképpen hasznosítani fogom őket! :)

@angelday: egészségedre! :) Milyen volt a futás? Megfogadtad pannonfunk tanácsait?

pannonfunk 2011.04.26. 21:43:22

@kriszta7: Le kell mozogni. Egy tábla csoki csak 5-6 km futás 82 kilósan. 60 kilósan mondjuk 8. Nem olyan sok az :)

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.04.26. 22:20:15

@pannonfunk: Te milyen kalkulátorral számolsz? Csak a testtömeget veszi figyelembe vagy a sebességet is?

Monjuk hevenyészve számolva, angelday barátunk a futás előtt bekapott:

Snickers: kb 300 Kcal
másik csoki: kb 200 kcal
1 banán : kb 100 kcal
100 g eper: kb 30 kcal

Összesen: kb 630 kcal.

Körülbelül tehát 7-8 km-t kell futnia ahhoz, hogy annyi energiát elégessen, amennyit bevitt, azaz ennél többet, ha fogyni szeretne (ha a napja a futás előtti falási rohamig nullszaldós volt...).

kriszta7 2011.04.26. 22:27:05

@pannonfunk: Nem fordítva, tényleg többet kell, ha kevesebb kiló vagyok? Le is van és lesz, reményeim szerint a továbbiakban is :D. (bár a januárt még én is plusszal kezdtem)

angelday 2011.04.26. 23:07:07

@Sekiwake: banánt végül nem ettem és a kalória mennyiséget szerintem le is mozogtam.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2011.04.27. 07:42:41

@angelday: Hajrá, hajrá.

Becsapós ám sokszor érzésre, úgy is az excelnél fogsz kilyukadni :-) Minden étel és italt vezetni, futás kalóriáját meg kiírja valamelyik kütyü. Aztán kafán lehet diagramokat vezetni, hogy melyik nap híztál, melyik nap fogytál kalória alapon. Persze a 0 pontot meg kell határozni, én különböző RMR kalkulátorokkal próbáltam okoskodni, de mindegyik a runnersworld.com tréningprogramja (2298kcal) környékén számolt, szóval most azt tekintem a napi 0 pontnak.

Más:
Téged nem motiválna, ha beneveznél valami futóeseményre? Tegnap beneveztem a szeptemberi félmaratonra és fel vagyok pörögve, mint a búgócsiga, tavaly ilyenkor még 200 métert nem tudtam futni.

sanyosz75 2011.04.27. 09:05:27

@mgergoo: tökéletesen egyetértek a nevezéssel, szerintem egy dátummal is megfogható kihívás (vagyis nem csak a levegőbe beszélve, hogy majd teljesítem ezt és ezt a távot) komoly ösztönző erő lehet.

@angelday: Józsi, ha jól emlészem már a tavayi Nikét is fontolgattad, csak éppen svédbe kellett utaznod. szerintem nevezz be egy idei 10-20 km-es versenyre, próbáld meg felhozni magad úgy, hogy ne legyen szenvedés a táv teljesítése, és élvezd a felkészülést.

pannonfunk 2011.04.27. 11:18:19

@Sekiwake: A Nike+ által kiírt kalóriákra hagyatkoztam. Ami nem igazán veszi figyelembe a sebességet, akkor is 915 kcal 2 szigetkör, ha 1 óra 10 perc alatt futom le, meg akkor is, ha 57 perc alatt, így szerintem csak valmi durva becslés...

Fogalmam sincs, hogy a futásnál hogyan kell kalóriát számolni, ami viszonlag egyszerűbb, az az emeletmászásnál a munka számolása. 80 kilós emberre 1 méter magasságba felmenni az 800 J, ami kb. 0.2 kcal hasznos munka. Durván 20%-os hatásfokkal számolva az 1 kcal. Így egy tábla csoki kb. 500 kcal, ami 500 méternyi emeltnek felel meg. Persze, lehet, hogy a hatásfok csak 14%, akkor csak 350 méter :) . Egyéntől is függ.

bellone 2011.04.27. 12:12:44

@pannonfunk: A pulzusmérőm a VO2max-ot, az edzés idejét és intenzitását veszi figyelembe kalóriaszámításkor. (Az intenzitás itt az edzés átlagpulzusa/az én max pulzusom%).

Könnyű (50-60%) intenzitás esetén 1 km futás energiaszükséglete kb 60 kcal (ez az intenzitással növekszik). Egy kg zsír elvileg 9000 kcal energiát tárol, a testzsírban kötött viz és a nem tökéletes égés miatt ebből levonhatunk úgy 15%-ot (9000-1350=7650 Kcal) ekkor kapjuk meg hozzávetőlegesen az 1 kg fogyáshoz szükséges energiadeficitet.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.04.27. 12:51:56

@bellone: Polar órád van? Nincs is annál jobb.

DaMartian 2011.04.27. 22:45:22

@pannonfunk: Nike+ csak tájékoztató jelleggel mutatja a kalóriát. Csak súlyból és megtett tàvból számol (talán korból és nemből is) valami átlagot az intenzitást szerintem nem veszi figyelembe. Komolyabb számolgatásra nem alkalmas max viszonyítási alapnak.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.04.27. 23:06:29

@mgergoo: @sanyosz75: A nevezés szerintem is nagyon tud motiválni :)

vargatom 2011.04.30. 23:01:03

Az intenzitásnak miért lenne köze 30-60 perces léptékű futásnál az elégetett kalóriákhoz? Attól hogy gyorsabban vitte el az adott súlyt A pontból B-be, érdemi különbség még nem nagyon lehet az elvégzett munka mennyiségében, nem?

Egyébként ez hiányzik sztem bellone számításából is, nem mindegy hogy valaki 70 vagy 90 kiló, képzelje csak el a könnyebb ember hogy akkor most kap egy 20 kilós súlymellényt és úgy kellene szigetköröket futnia.

Intenzitás inkább akkor számít, ha mondjuk már anaerob a futás, de az meg azért 30-60 percig nem nagyon tartható folyamatosan :) Esetleg ha a szigetkört 400m maximális teljesítményű sprintekben futja valaki, az lehet elég ahhoz hogy érdemben eltérjen a nike+ becslésétől, szerintem.

pannonfunk 2011.05.01. 09:26:38

@vargatom: Valószínűleg azért a hatásfokban van különbség. Pl. még bőven aerob tartományban elkezd meleged lenni, ekkor a szervezeted energiákat mozgósít arra, hogy hűtse a szervezeted (gyorsul a szívverésed, kapillárisok kitágulnak, izzadságot termel,stb). El bírom képzeli azt is, hogy az izmok hatásfoka is függ az erőkifejtéstől.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.05.01. 10:21:53

@vargatom: A mozgási energia definíciójában a sebesség négyzetesen jelenik meg. Tehát ha gyorsabban futunk, mégiscsak több energia kell. Nem? Jobban is ízzadunk, hiszen hűteni kell a rendszert. Bár nem tudom, mit értünk intenzitás alatt, mert a mechanikában ilyennel nem találkoztam. Csak a fénytannál.

pannonfunk 2011.05.01. 12:19:16

@BGy: Azért ez nem ennyire egyszerű, mert csak a gyorsuláshoz kell a mozgási energia. A kérdés az, hogy nagyobb sebesség mellett mennyit fékeződsz le minden egyes lépésnél, és csak azt az energiát kell visszapótolnod. A fékezés egyrészt a közegellenállásból adódik, másrészt a talpadon a súrlódási (tapadási?) energiából. Ezek persze mind függenek a sebességtől, de hogy hogyan, az koránt sem triviális.

vargatom 2011.05.01. 13:53:29

Intenzitás: én kb. azt értem alatta hogy mennyire teszi oda magát az ember. Futásnál nagy intenzitásnak az a sprint jöhet szóba, amit maximum 400m vagy 1 perc után már nem nagyon bír fenntartani az ember. Ez az amit a HIIT-nél is használnak.

Viszont egy szigetkör lefutásában szerintem azért nem lehet akkora különbség, ami _érdemben_ befolyásolná az energiafelhasználást. Eleve képtelenség hosszabb ideig jelentős oxigénadóssággal futni, tehát anaerob módon.

Szerintem épp elég meló étkezési naplót vezetni és azt ilyen elnagyolt edzési energiafelhasználással kiegészíteni olyan tételek nélkül is, hogy akkor most +/-10% azért mert melegebb volt vagy éppen hátszél ;)
Nem is nagyon kell több mint 1-2 hét, azalatt már felismerheti az ember hogy mit csinál esetleg rosszul és hogy melyik étel mennyire használ vagy árt, aztán ha fontos neki akkor tud változtatni az életmódján.

Vegyi Ali 2011.05.01. 14:24:09

Szép dolog ez, hogy "csak futni kell, és kész". Csak az emberek nagy részének az élete inkább úgy működik, hogy "csak óvodába/iskolába kelle vinni a gyerekeket", "csak dolgozni kell menni", "valahogy oda kell érni a gyerekért", "vacsorát kell készíteni" "valamiféle családi életet is kell élni", "kis kultúra is kellene" valamikor aludni is kellene". Na akinek ebbe még belefér havi 400 km (vagy akár csak 40 óra futás), az ezek közül valószínűleg többet kihagy. Az meg ne ossza az észt. Véleményem szerint egy önellátó, gyereknevelő, a kötelességeit nem elhanyagoló felnőtt ember havi 20 órát tud sportolni, az már megsüvegelendő teljesítmény.

Vegyi Ali 2011.05.01. 14:30:42

A végén egy "ha" kimaradt, de remélem érthető volt. Nem akarom a poszt szerzőjét szekálni, csak sok embert ismerek, aki sportolna, ha lenne rá ideje, és némi maradék energiája. Én sokszor munka után örülök, ha vacsora közben, vagy a gyerek ágya szélén, mesélés közben nem alszom el. Ilyenkor nem szokott olyan nagyon kivitelezhetőnek tűnni még 2 óra futás...

pannonfunk 2011.05.01. 17:17:52

@Vegyi Ali: 20 óra havonta már elég, az alatt le tudsz futni 200 kilométert :)

Az estékkel igazad van, este én is fáradt vagyok, és amikor régebben este súlyzóztam, azt én is mindig 1-2 hónap lelkesedés után abbahagytam. Reggel kell menni sportolni, mert ha aerob zónában sportolsz 1 órát reggel, egész nap friss leszel, jobban fog az agyad. Persze én matematikusként abban a mérhetetlen előnyben vagyok, hogy futás közben is tudok dolgozni, szerintem a következő cikkemben meg is fogom köszönni a margitszigeti futóklubbnak, olyan remek kis NP-teljességi bizonyítást rittyentettem össze egyik nap a két szigetkörömön, hogy azóta is örömmel gondolok rá :)

DaMartian 2011.05.01. 20:16:55

@Vegyi Ali: Ebben nem teljesen értek egyet. Bár a gyereknevelés nálam még nem játszik, de azért elég sok mindent csinálok és tudom magamról, hogy ugyanannyi elfoglaltság mellett ha akarom belefér a futás, ha akarom nem... El lehet cseszni órákat naponta fölösleges dolgokkal, míg ha jól tervez az ember, akkor egy 30-40 perces futást bármikor be lehet csempészni a napba, és az már minimum 5-6 kilométerre elég. Pont azért klassz a futás, mert nincs helyhez vagy időhöz kötve és kis szervezéssel ennyit be lehet csempészni lemondások nélkül is a napba. Persze van egy határ, ami fölött már más dolgok rovására megy, ezt én is tudom. Akinek ez a fontos, az mondjuk kevesebbet megy színházba és van aki sörözés meccs vagy póker helyett a barátaival is futni jár. Sajnos a legtöbb embernél az akarat hiányát palástolják kifogásokkal. Abban viszont maximálisan igazad van, hogy aki igazán szeretne mozogni, az megsüvegelendő, akármennyi is az adag. Ha 20 óra havonta akkor 20, ha csak 5 akkor 5. De aki igazán akarja az megtalálja rá a lehetőséget.

vargatom 2011.05.01. 23:47:45

Nem a mentséget keresőknek akarok segíteni ;) de azért a 30-40 perces futásról ugye tudjuk hogy az nem addig tart.
El kell oda jutni ahol futni tudsz, előtte átöltözni, bemelegíteni; utána lefürödni, átöltözni. Ez simán rátesz akár egy órát is, de még akkor is sok ha úgy csinálod hogy lemész az utcára és elkezdesz futni, benn a városban, ami szerintem mondjuk nem jó ötlet (szmog, zaj, forgalom stb.)

DaMartian 2011.05.02. 09:34:31

@vargatom: szerintem meg pont az ilyenek a kifogás részei a dolognak... Múlt héten egy üzletben voltam oktatni Polgáron. Délután végeztünk. Mire hazaértem volna Pestre már biztos nem indultam volna el, de vittem futócuccot, és meló után ott futottam és utána indultam csak haza. Persze így szagolnom kellett magam a hazaúton, de tudtam futni. Ma pedig helyszínbejárásra megyünk a főnökömmel, és azt tervezem, hogy futva megyek onnan vissza az irodába stb stb. Nyilván mindenkinek más a munkája és az életritmusa, de szerintem szervezéssel sok minden megoldható, sok helyre be lehet csempészni egy kis futást.
Volt olyan kollégám, aki minden nap futott. Hiába nézték hülyének, amikor utazott és a reptéren órákat töltött átszállással, átöltözött és kiment addig futni, míg a többiek ücsörögtek a váróban...
Egy másik ismerősöm szintén minden nap fut. Még az esküvője napján is futott 10 kilit, pedig aznap aztán biztos sűrű programja volt... De neki ez fontos. Jó ezek lehet hogy már a másik véglet és beteges, de én meg úgy gondolom, aki mindenben a kifogást látja, az mindig fog találni. 2 éve volt egy fogadalmam, hogy mennyit futok. Decemberre 310 kili maradt. Az napi 10kili. Vállalható... Amíg minden nap mész. De ha egyet kihagysz, másnap félmaraton, ha kettőt-hármat, már nehéz helyzetbe hozod magad. Na abban a hónapban megtanultam, hogy melyik az a szituáció, amikor korábban bedobtam egy kifogást hogy miért NE fussak, de mivel nem akartam egy UB távot lenyomni dec 31-én, így akkor valahogy mindig megtaláltam rá az időt. És ha 10 kilire nem volt idő, akkor futottam 5-6-ot, hogy minél kevésbé maradjak le. De kb. az esetek felében, ha ez a dolog nem motivált volna, akkor jött volna a: késő van, holnap korán kelek, még alszom egy fél órát, ebbe az 1 üres órába már nem fér bele a futás mindennel együtt, ezt még elintézem előtte stb... : ) De persze mindenkinek egyéni döntése, hogy mennyit és mikor fut, nem kényszerítenek rá senkit. Én csak azt nem szeretem, amikor az ismerőseim azzal jönnek, hogy miért nincs idejük mozogni. Akkor menjenek csak 1x 5 klikket hétvégén, akár korán reggel, amíg még mindenki alszik, azt is többre becsülöm. Csak persze könnyebb ilyenkor szintén a többiekkel tovább aludni. Ezzel sincs gond, csak akkor utána ne legyen sírás, hogy nincs idő rá...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.05.02. 13:30:11

@Vegyi Ali: Én is azt hiszem, hogy megfelelő szervezéssel rendkívül sok időt meg lehet spórolni. Én már a költözéskor is figyelembe vettem, hogy legyen jól futható hely a közelben, és külön szerencse, hogy a munkahelyemről is tudok egyből futva indulni. Ha más lehetőségem nem lenne, biztos felkelnék reggel korábban, és meló előtt tudnám le a futást (most csak a heti 1 úszást szoktam reggel végezni). Ha pedig havi 20 óránál többet nem tudsz sportolni, azzal nincs semmi baj, ez már bőven elég a jó általános fizikai állapot eléréséhez.

tbs1001 2011.05.02. 16:34:32

Ali, Tom: +1. :D Ha a családommal is szeretnék időt eltölteni az üldögélős fix(!) munkaidőm mellett, akkor bizony csak heti 2 estém van mozgásra. (Szerda ~3 óra, csüt. ~2 óra.)

És meglepő módom van egyéb hobbim is... :D :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.05.02. 16:53:28

Én csak annyit tudok hozzátenni, hogy gyerekekkel már nincs annyi időm, mint előtte volt. Pedig áldott jó feleségem van, elenged futni két-három naponta. Max 1 órácskára, mert szemétség lenne ráhagyni minden este két gyereket. Vacsora, mosdatás, altatás, stb.

2011.05.02. 17:11:58

Oké, sokaknak nincs 20 órájuk sportolni. Ez eddig rendben van. Fordítsuk meg a kérdést. Kell egyáltalán 20 órát sportolni egy hónapban? Szerintem ennél kevesebb is elég lehet egy 2:00-2:15ös félmaratonhoz, ahhoz meg bőségesen, hogy az ember ne szoruljon 20on évesen vérnyomás csökkentőkre, hogy karbantartsa a testét, stb.

Tehát ha a cél nem a maraton, nem a folyamatos PB a min félmaratoni versenyeken, vagy az ultra távok, akkor egyáltalán nem szükséges 20-30-40 órákat tölteni a futópályán, márpedig a legtöbb ember kifogása kb úgy szól, hogy "nekem nincs havi 20-30-40 órám sportolni, tehát inkább nem is csinálok semmit", pedig ez szólhatna úgy is, hogy nekem "nekem nincs 20-30-40 órám, tehát csak havi 10-12-16 órát töltök mozgással".

pannonfunk 2011.05.02. 17:54:11

Vissyagondolva, nekem a vérnyomásom már heti egyszer két szigetkörtől is lement 150/90-ről 120/70-re. Az meg tényleg maximum 10-12 óra egy hónapban, és abban már benne van a békávézás, bemelegítés és lenyújtás is.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.05.02. 23:19:22

Én annyit tennék hozzá az eszmecseréhez hogy amióta gyerekes vagyok, természetesen kevesebb időm van mindenre, amire azelőtt több volt. És az is igaz, hogy amire akarom, arra tudok szakítani.
Sokkal jobban zavar az, hogy nehezebb gyerekkel tervezni. Amikor tavaly maratonra készültem, és valami edzéstervet szerettem vola követni, az nagyon nehéz volt. Nem volt gond hetente begyűjteni a km-ket, de meghatározott napokon futni nehezen ment. Hol ez jön közbe, hol az, pedig a családom igazán támogató hozzáállást mutat. Nem tudok pl. rendszeresen járni a helyi Nike futóklubba. Hopp, ma én megyek a gyerekért, a mai nap ugrott a futás, csak holnap lesz rá időm, stb

DaMartian 2011.05.04. 11:56:45

Család/munka egyéb kifogásokra egy jó ellenpélda: nol.hu/archivum/20110503-a_horizont_fele_igyekvo_doktorno
Nyilván nem ez a mindennapos, de a bizonyítéka annak, hogy elhatározás és szervezés kérdése... : )

tbs1001 2011.05.05. 11:57:53

@DaMartian: :D Ja. :D Nincs értelmes kifogás, csak lusta ember. Tudom. :D

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása