Budapesti Maraton

2011.10.04. 09:23 szasza75

Vasárnap Budapest a maraton hangulatában telt. Ugyan én nem terveztem, hogy indulok a SPAR Budapest maratonon, de egyéb elfoglaltságom miatt nem is tehettem volna. Délelőtti elfoglaltságomat követően viszont objektívet ragadtam és kibicikliztem a maraton útvonalára és sűrűn exponálgattam illetve szurkoltam rendesen.

Befutókról készült videó WITCH jóvoltából:

A maratoni beérkezések után páran (köztük: mgergoo, sanyosz) ellátogattunk a közeli "Kertem" elnevezésű falatozó-italozó egységbe és megvitattuk a maratoni, illetve egyéb távokon indulók tapasztalatait. Balkán-burger is csúszott a korsó Staropramen kíséretében, aztán érezve a nap fáradtságát hazafele indultunk.

Otthon kényelembe helyeztem magam, bekapcsoltam a tévét, próbáltam átélni a vasárnap délutáni szieszta hangulatát. Pár csatorna szörfölése után megálltam a DVSC- Diósgyőr bajnoki rangadónál, GÓL, 3-0, szevasz... inkább akkor mégis futni kellene menni. Lusta vagyok és fáradt, feküdni meg jó, ráadásul a nap is süt.

Pár másodperc múlva viszont már vetkőztem, leukoplast a mellre, zokni, póló, gatya, kulacsöv, sport szelet, aszalt banán, egy ezres, telefon, zsepi és vagy 3 dl-re elegendő izopor. A "Mennyit futsz?" kérdésre válaszom: "még nem tudom, amennyi kedvem lesz, majd jövök. Talán egy maraton." Kisétáltam az utcába, még egy-két telefonhívást intéztem, invitáltam egy-két barátomat - sikertelenül. 

Merre fussak?

Eszembe jutott, hogy már régen voltam a Római parton, talán arra nyitok, aztán majd meglátom. Mégis a dél felé vettem az utat. Kíváncsi voltam, milyen a Kopaszi-gát "futószakmailag". A Budai-rakpart vasárnapi délutáni hangulatban telt. Erős autós forgalom, sok gyalogos és sok biciklis. Hirtelen minden sok lett körülöttem, valahogy nem ehhez szoktam az elmúlt hetekben.

Békés megnyugvásomat gátolta a hangzavar és az autósok okozta bűz. Persze nem ők a hibások, ezt az utat magamnak köszönhetem. Szűk egy óra alatt el is értem a Kopaszi-gát bejáratát. Hirtelen nem értettem mi ez a sok parkoló autó a bejárat előtt. Aztán megértettem: a gáton pedig hömpölygő embertömeg. Igaz, innen a naplemente pazar, ezt gondolom a "családi kirándulók" is észrevették. A gáton elfutottam a végéig és kerestem az alternatív menekülőútvonalat, csak ne a fősétányon kelljen visszamennem.

Az egyetlen jó a Kopaszi-gátban, hogy rövid, így gyorsan végighámoztam magam a rollerező kisgyerekek közt és végre szabadabban tudtam mozogni a Budafoki útnál. Futószakmai szempontból a gátat vasárnap délután tanácsos elkerülni. :)


a futás mért részletei

Kisebb kanyar után az Infoparktól északra vettem az irányt, tempóm és kedvem is töretlen volt. Nyoma sem volt már a délutáni fáradtságnak. Lassan a nap is kezdte erejét veszteni, talán az utolsó kellemes hétvégi októberi estét élhettük át, igazi futóidő. Kellemesen elkocogtam az Árpád-hídig, rámsötételedett. A híd magasságában kiürült a kulacsom is, így eldöntöttem, hogy a szigeten folytatom futásom. Pontban félmaratonnál értem a szigetre (1:43:30 körül járhattam).

Jó volt a szigeten. Nincs autó, nincs piros lámpa és viszonylag kevés volt az andalgó párokból is. Meglepetésemre viszont a maratoni naphoz képest mégis sok futó körözött. Egy maratonhoz még szükség van 3 és fél körre plusz haza. Innentől kezdtem el igazán élvezni a futást. Csendben, sötétben, magányosan. Közben átgondoltam a mai maratoni napot.

Milyen volt szurkolónak lenni? Hogyan élték meg a többiek a maratont? Ki hogy élhette meg az elsőt? Én annak idején hogyan éltem meg? Annyira belefeledkeztem a gondolataimba, hogy csak úgy repültek a körök. Időnként megálltam a csapnál, ittam egy keveset, majd 36-nál elkezdtem kalkulálni, hogyan fussak, hogy mire hazaérek pont egy maraton legyen. Gyorsan eltelt a második fele, észrevétlenül.

42.21 km-nél lenyomtam az órát 3:27:00-t mutatott. Háromnegyed 9-re hazaértem, leültem és jó volt. :) Én is lefutottam a maratont október 2-án Budapesten.

Ki futott hétvégén még maratont? Hogy sikerült?

U.I:Hogyan milyen indíttatással futottam le egy maratont nem tudom, amit viszont eldöntöttem út közben, hogy egyenletesen menjen végig, lehetőleg ne menjen 150 fölé a pulzusom és hogy 5 percen belüliek legyenek az ezrek. Úgy gondolom ez össze is jött.

89 komment

Címkék: budapest edzés élménybeszámoló maraton befutó

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr433273847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zime 2011.10.04. 10:13:07

A 30 km-eseket már le sem sz..juk?! :)
Én annyit "csoszogtam" (mert a vége már inkább arra hasonlított), kicsit több idő alatt (3:31), mint Te a maratont... :( Nagyon-nagyon megborultam, teljesen kicsinált a meleg. De megvan, és ez a lényeg! :D

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.04. 10:24:22

Nekem csak 3:40-et sikerült összehoznom a versenyen, mert alaposan elfutottam az elejét. Legközelebb én is úgy fogok "kocogni" egy maratonnyi távot, hogy elejétől végéig pontosan 5 percesben nyomom. Biztos gyerekjáték lesz, főleg ha rolleres gyerekek és fényképező turisták kísérnek az utamon. ;-)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.04. 10:30:02

Igen, sajnos a gát ilyenkor nem alkalmas futásra, inkább sajnos csak az ember az idegeit gyötri a sok kerülgetéssel.

Remélem egyszer eljön az idő, amikor majd én is csak a délutáni heverésből felkelve futok egy 3:30-as maratont.

@Zime: igen, a 30asok nem kaptak túl nagy figyelmet sajnos, pedig mi is keményen toltuk, nekem 2:54 jött össze ezen a távon.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.04. 10:38:14

@pantomimes: @Zime: Én gratulálok nektek is. A maraton közben többször is álmodoztam arról, hogy bárcsak a 30-as távra neveztem volna. :-)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.10.04. 11:01:19

@Zime: grat neked is, aki aznap végigment annak kemény meló volt, a végére kialakult egyfajta rakpart fóbia nálam :)

low service 2011.10.04. 11:07:04

a 4:30-as zónában álldogálva, start előtt 1 perccel a barátom megkérdezte: és a chip-ped hol van?...ó bazdmeg, az otthon. az oktogonnál kibuggyant egy kis sírás, az opera kórusát hallva feltört a zokogás. aztán már csak a célban sírtam egy kiadósat. az első maratonom, ami tökéletesen érvénytelen, de katartikus élmény volt. nettó: 04:46:25

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.10.04. 11:17:40

Én csak 30-at futottam, de jó volt így bele látnia maratonba. Egy ideig volt olyan kósza gondolatom, h. tavasszal Debrecenbe, de most már tudom, hogy jövőre itt futom az elsőt. :)
Én nagyon nagy élményként éltem meg, az egészet, blogomban áradozom is rendesen, és párom jóvoltából kisfilm is készült :)
A térd sérülésemet leszámítva, nagyon jól mentem végig, nem volt holtpont, 150 körüli pulzussal.

Eperszemke · http://sportmano.blogspot.com/ 2011.10.04. 11:18:26

Neked is Szasza gratu, el nem tudom ezt képzelni hogy egyszer felállok a fotelből és lefutok egy maratont... bakker :)))

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.10.04. 11:30:31

Gratulálok mindenkinek aki vasárnap futott és teljesítette a kitűzött távját! Én másik versenyen nézem a maratonistákat, de ott a célban mindegyiket megtapsoltam, mert elképesztő teljesítmény lenyomni a 42 kilit.

Láttam az utolsó befutót 5:28 körüli idővel aki egy 60 évnél idősebb és legalább 110 kilós bácsi volt hatalmas pocakkal. Szerintem lassan teljesíteni legalább akkora küzdelem, mint PB-t futni, mert ilyen sokáig a napon küzdeni hatalmas teljesítmény.

dvorcsakl 2011.10.04. 11:42:05

Emberek szenvednek, sokat edzenek, meghallnak a végére, kipukkadnak, begörcsölnek, szasza meg lemegy egy délutáni 3:30 alatti maratonra. és ráadásul Canon-ja van. Hát ember az ilyen? Vagy inkább UFÓ?

@szasza: már a kertemben is, a sok futót látva mondogattad, hogy kéne futnod egy maratont. mondjuk az csak egy dolog, ki mit mond. de hogy meg is csináltad... baszki

katizsuzsi 2011.10.04. 11:58:37

Gratulálok mindenkinek!
Én is futottam, az első maratonomat. Nem voltak nagy terveim - egyenletes, életben maradós futás. Sikerült! 4:12:49 lett a vége. Amire a legbüszkébb vagyok, hogy végig tartottam a tempót! A mosolyom természetes, a járásom még nem :-)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.10.04. 12:45:17

@katizsuzsi: Én félmaraton alatt a mosolygást gyakoroltam, hogy tudjak elfogadható ábrázattal beérkezni, de nem tudtam őszinte mosolyt varázsolni az arcomra. :) A tempót viszont tudtam tartani és javítani az időmön.

cAb 2011.10.04. 12:59:13

Sziasztok,

nekem most vasárnap csak a félmaraton volt teljesített cél, de arra való edzésként többször futottam a fenti útvonalon (csak én délről kezdek északra).

A kopaszi gát szerintem úgy jó, ha a Hengermalom út felöli bejáratig is elfutsz, mert akkor van sóder, emelkedő és más kihívással teli útviszony.
A dunaparti bringaúton viszont van pár piros lámpa, ami helybenfutásra késztet és mérhetetlen mennyiségű sajnos a kosz. Éreztem a bőrömön, hogy az izadtságba apró szemcsék tapadnak. Biztosan az út pora.
Ami szerintem nagy különbség, hogy én is, mint szasza75, este edzettem. Azután a tűző napsütés megdöbbentően visszafogja az embert...

Még egy tipp: a Kondorosi út végén indul egy dunaparti bicikliút, amin nincsenek lámpák és levisz egészen az M0 hídig, sőt azon át is tart. Aki gyakorolni akar rakparti szakaszokra, de mégis változatosságra vágyik, annak érdemes ellátogatni arra..

cAb - aki idén kezdte

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.10.04. 13:00:29

Én is lefutottam, csak épp Brazíliában:) első maraton, 4 óra 30 perc, katartikus spirituális élmény!!!! Újra át akarom élni. Futó lettem. :)

csétomi 2011.10.04. 13:11:44

Gratulálok, bakker nem semmi egy ilyen sörözős nyári nap végén maratont futni!! Látod nekem meg pont elegem lett belőle, ki is álltam 33nál.
Mindenkinek gratulálok aki lefutotta ekidentől a maratonig bármelyik távot! Főleg, hogy nem igazán voltunk idén jó futóidővel elkényeztetve eddig az őszi nagy versenyeken...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.04. 13:46:47

@cAb: Akkor te is arrafelé nyomod, mint én. Néha összehozhatnánk közös futásokat a dél-budaiakkal.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.04. 13:48:20

@borboleta: Brazíliában hol?? Szép userneved van. ;-)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.04. 13:50:23

A maraton utáni napot hogy töltöttétek? Ki mit sportolt tegnap? Volt, aki esetleg még sportcipőt se húzott?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.10.04. 14:18:27

@azilinha: én nem futottam, van még pár dolog amibe megcsúsztam, fotók, dolgozok egy videón, ami hosszadalmas. De majd ma :-)

bitliszbá 2011.10.04. 14:30:02

@azilinha: majd ma :) 10k pihenős lötyögés.
Holnap a Szigeten egy közös futás 6-kor?

bitliszbá 2011.10.04. 14:32:14

@csétomi: csak a meleg? vagy más is?

193 2011.10.04. 14:36:14

Gratulálok a múlt vasárnapon maratont futónak! Nekem az első volt 04:50:06.

Édesanyám 42 évig mondta hetente, hogy fiam spotolj már valamit, görbe a hátad a sok üléstől!
De anya, nincs nekem arra időm, a munka a család a gyerek… tudod!
És akkor évek után eljött a nap, egy májusi nap amikor igazat adtam neki.
Rendben, belevágok, mondjuk...... futni fogok!
Így lett és azóta így van és így lesz míg levegőt veszek!
Eltelt három és fél év és ez idő alatt az élet sok mindennel megajándékozott, "sérüléssekkel, műtétekkel" de Barnabás fiammal és számtalan élménnyel is amit az eltelt hónapok, évek alatt csak a futás és a vele töltött több száz óra adhatott.
Futottam 38 félmaratont, több mint felét versenyen, de csak most idén nyáron éreztem, hogy beértem a maratonra.
Nem volt zökkenőmentes felkészülés a három hónapból az augusztus kiesett, szeptember viszont a hosszú futásokkal biztatóan sikerült.
Igaz csak hajnalban tudok edzeni (3/4 5-ös indulásokkal) így a a vasárnapi meleg az időeredményemen is nyomot hagyott. A rajt előtt három nappal megfáztam, az izgalomtól hasmanéssel küszködtem még a verseny alatt is. „Magázva a távot” egyetlen egyszer nem néztem az órámra. Nem ezért jöttem, becsülettel lefutva, a végén kocogva de célba akartam érni.
Olyan volt ez a futás mint az eltelt három és félév. Hol fent, hol lent! Hangulatában, élményben összehasonlíthatatlanul jobb volt mint bármely félmaratonomon.
És valahogy a futó társak is nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak voltak mint a rövidebb távú versenyeken. Ez az az érzés amire vártam és itt ezen a napon átélhettem!

Könnyes szemekkel, édesanyám noszogatására gondolva érkeztem a célba, akinek már sajnos nem borulhattam a nyakába az éremmel!
A legkisebb fiam azonban mind a hét fogával egyből beleharapott!
Holnap után leszek 46.

Bocs srácok, de a maraton előtti négy évet az élet írta!

angelday 2011.10.04. 14:42:52

@193: ez nagyszerű történet, megengeded, hogy kirakjam külön posztba?

193 2011.10.04. 14:48:54

@angelday: Köszönöm! Természetesen!

csétomi 2011.10.04. 14:56:28

@bitliszbá: több görcsöm is volt (pedig nem szokott lenni) és nem mertem megkockáztatni, hogy esetleg lesérülök, és egy nem túl jó idő miatt hagyok ki hónapokat. Terven belül voltam ugyan, de hirtelen romlott az állapotom és nagyon bizonytalan volt a hátralévő kilences. Ott a döntés egyértelműnek tűnt, így utólag már kicsit bizonytalan vagyok. De hát végülis amatőrök vagyunk, vagy mi a szösz. :)

193 2011.10.04. 14:59:06

@szasza75: A mesterek példáját követve a következő Maratonom előtt egy Staropramen Cerny-vel "hűsítek" de a Balkán-burgert nem vállalom!
Köszönöm!

csétomi 2011.10.04. 15:00:52

@193: Szerintem nagyon kevés olyan pillanat van az életben, mint amikor az első maratonodon átmész a célvonalon. Tényleg olyan, mintha egy másik életbe lépnél át. Gratulálok!

mrunner1 2011.10.04. 15:01:58

Én vidékről (Győrből) utaztam fel a nagy eseményre. Nagyon jó volt ebben a szép városban, annak legszebb részein futni. Láttam magam előtt külföldit, aki amolyan városnéző maratont csinált, le se véve a szemét pl a parlament kupolájáról, míg el nem haladtunk mellette. :-)
Bennem meg régi emlékeket mozgattak a helyszínek. :-)
Szép volt, jó időben! 37 után kis vádli görccsel, de 3:58:03 alatt ment.
Volt is, lesz is jobb!

bitliszbá 2011.10.04. 15:11:22

@csétomi: igazi vérbeli amatőrök :D , (már-már profizmusra fejlesztjük amatőrségünket)

egyébként, ha úgy érezted, akkor és ott egészen biztosan a legjobb döntést hoztad. Ne rágd magad ezen...

@193: grat

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.10.04. 15:13:02

@csétomi: sokat gondolkoztam már rajta, hogy amiket eddig csináltam azok közül mik azok a jelentősebb mérföldkövek, amik után éreztem valami pluszt hogy több vagyok, vagy ami "nagy dolog". Érdekes módon az első maratonon nekem nem az volt. OK lement, elmondhattam magamról hogy maratonista vagyok, de nem volt utána az az érzés, hogy más lettem. Így sok év után azt látom, hogy azok versenyek vagy megmérettetések a mérföldkövek, amibe vagy nagyon sok munkát/alázatot fektetek vagy azok amiken a versenyeken pengeélen táncolok. Megborulok/feltámadok, egyszóval amiért mindent megtettem. Nekem általában ezek jelentik a sikert, hangsúlyozom időeredménytől függetlenül.

doncii · http://doncii.blogspot.com 2011.10.04. 15:20:04

@szasza75: Te telleg UFO vagy mester, nem is csak azert, mert delutani unalombol kicsusszan a zsebedbol egy laza 3:27-es marathon, de neztem a Garmin oldalad, tenyleg 150 alatti pulzussal vegig, mikozben 5 alatti ezreket futsz. Ezt megis hogy kepzeled? Valami titkot elarulhatnal.

Csak attol felek, hogy valami olyan lesz a dolog mogott, hogy ha 4:30-as ezrekkel futod a 100km-t rendszeresen, akkor az 5:00-assal futott marathonnal mar meg sem izzadsz ;)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.10.04. 15:26:02

@csétomi: A saját egészségednél fontosabb nincs! Nem futottam még maratont, de 4-5 óra alatt sok dolog beüthet. Lehet más azt mondaná, hogy nyomnod kellett volna. Rólam soha nem kopik le a délibáb félmaraton feladása, de most se bánom, hogy ott akkor feladtam. Persze nem tudhatom, hogy mi lett volna ha folytatom, de ezen utólag nem is érdemes rágódni.

boribon 007 2011.10.04. 15:31:16

Mindenkinek gratulálok!

@csétomi: Irigyellek, hogy fel tudtad adni. Én az utcsó kb. 10 km-en sétáltam annyira rosszul voltam, de semmi áron nem adtam volna fel. Szerencsém van, hogy nem lett komolyabb bajom.

2011.10.04. 15:33:55

@Raиdoм_: lehet, hogy "nem kopik le a félmaraton feladása", de én pl. a környezetednek ezt inkább úgy kellene felfognia, hogy tudod, hogy hol kell kiszállni.

Én pl. inkább azért szoktam aggódni, hogy valaki nem tudja, hogy hol a határ. Kísérőként elég vacak érzés egyszerre támogatni egy futó ismerőst (hiszen nem akarod elnegatívkodni a dolgot), sétálni vele, segíteni neki, közben pedig azon töprengeni, vagy csak nagyon óvatosan beszélni róla, hogy vajon tudja e, hogy valszeg kilométerekkel ezelőtt fel kellett volna már adnia, mert amit csinál az már túl van a határon, mikor már nem hajlanak a lábai a görcstől, mikor már, látod a szemében nem egészen önmaga.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.10.04. 15:40:53

@viito: Vasárnap Kassán láttam fiatal srácot kidőlni a cél előtt 2-3 száz méterrel és nem nyújtott jó látványt.

Én azért kezdtem el futni, hogy egészségesebb legyek, ha a futás hatására megbetegszem akkor joggal felmerül a kérdés, hogy nem tévedtem el az utamon?

Az kicsit zavar, hogy a feladással csesztetnek, de magam miatt futok és nem másért. A teljesítményemmel meg vagyok elégedve ezért ez az egy feladás belefér főleg a körülmények ismeretében. Hülye voltam és ez volt a tanulópénz. Ennyi.

TV-Judit 2011.10.04. 15:43:30

@szasza75: mondanál példát? :-) Kíváncsi vagyok, mert tényleg gyakran írsz, beszélsz a megmérettetésekről könnyedén, lazán, míg ezekrét mások, hosszú időn keresztül, keményen küzdenek, és még akkor sem biztos, hogy összejön, amit elterveztek.

csétomi 2011.10.04. 15:50:40

@Raиdoм_: így van, ezekből a hibákból sokat lehet tanulni, engem is ezért foglalkoztat a dolog. Az, hogy hol van az a bizonyos határ, néha nagyon nehéz eldönteni. Viszont ahhoz, hogy előre tudjál lépni, muszáj időnként ezt a határt kicsit átlépni.

csétomi 2011.10.04. 15:56:40

@szasza75: igen, valószínűleg igazad van. Nekem ez a két dolog (maraton és küzdelem) egybe esett. Mondjuk azért belegondolva egy maraton gyakran esik egybe a küzdelemmel :) Jó, az elsőnél extra küzdelemmel.
Te biztos sokkal később és lassabban futottad az elsőt, mint tudtad volna! :D
Judithoz csatlakozva: neked melyik verseny volt ilyen? Mer' ugye az IM sem :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.10.04. 15:59:13

@TV-Judit: írtam erről amúgy nemrég egy posztot.

Amivel elégedett voltam, azaz mérföldkő volt?

van pár.

Bükki hegyimaraton, az első amikor eltévedtem.
Kisbéri 50 km, annyira kimerültem a végére hogy szinte sírtam.
Ironman 2007-ben, mert a minimumból kihoztam a maximumot.
CCC 2009
Tavalyi félmaraton és P85, mert precíziósan lett végrehajtva.
Idén a BEAC MAXI.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.10.04. 16:01:22

@szasza75: valójában olyan amibe borzasztóan készültem, olyan nem is volt, azaz szerintem a következő kettő ilyen lesz :-)

TV-Judit 2011.10.04. 16:03:22

Óóó igen, Kisbérre határozottan emlékszem. Mondjuk ott sem a táv lefutása merített ki, hanem a hozzá választott tempó, ha jól emlékszem. :-)

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2011.10.04. 16:10:53

@szasza75: Hát, nem csináltál nagy ügyet ebből a maratonosdiból, tetszik! :)

Láttalak fotózni egyébként, de nem lőttem be reggel a sérómat, örülök, hogy nem kaptál le!

RoadRunner 2011.10.04. 16:17:59

Nekem ez volt az első....hihetetlen élmény, azóta is vigyorgok. :) Bár a közelében sincs Szasza laza kis kocogásának, és egy fél órával rosszabb lett, mint amit terveztem, de volt egy kis görcsölés, stb. És hihetetlen emberek, akik végig segítettek. Végül 4:59:47 lett, de Saci néni a Nyugati-felüljárón megmondta, hogy még 5 órán belül beérek. És úgy is lett! :D

zsolababe 2011.10.04. 18:52:48

Gratulalok mindenkinek aki lefutotta barmelyik tavot is:)
En felallitottam a klasszikus iskolapeldajat annak, hogy nem szabad odaallni a maratonhoz..eleg nagykepu voltam gondoltam futottam mar eleget az elmult par evben ahhoz, hogy emlekezetbol lefussak egy maratont(mint Szasza:D)...hat azert nem art tisztelni ezt a tavot...az elmult evet ugy toltottem, hogy fenekestul felfordult az eletem es oda vissza repkedtem budapest es miami kozott es eleg komoly dolgokkal kuzdottem emiatt el is hanyagoltam az edzest rendesen..hozzavehetjuk meg azt is hogy az utobbi idoben bizony majdnem mindennap volt italozas is(valami urugy mindig volt ra :D ) nem is terveztem, hogy iden futnek maratont barhol is csak a velencei tavi 56ot futottam azt is szenvedve... szerda este egy baratom aki rosszabb eredmenyt futott elozo heten berlinben mint tervezte kitalalta futas utan, hogy menjunk be nevezni vasarnapra budapestre es "kiserjem el a santa oregembert" :))..en hulye belementem...ennek oromere azert mindennap futottam meg mert mindennapra be volt igerve par embernek(ennyit a pihenesrol) es csutortok pentek szombat szorakozassal egybekotott koncertezes volt..olyannyira hogy szombat ejjel Villanyban a borfesztivalon lenyomtam egy 2,5 oras koncertet italozgatassal majd hazajottem a zenekari busszal reggel 5kor megprobaltam elaludni(keves sikerrel) majd 2,5 ora alvas utan irany a rajtvonal a Hosok terenel.. reggelire nincs ido, iso italt nem vettem, magneziumot elfelejtettem, hulla faradt vagyok de sebaj csak lekocogom mar:) ...nem talaltuk meg egymast a rajtnal a baratommal ezert elindultam szepen 5.20as ezrekkel es csodalkoztam milyen jol megy..az elso fordito utan mar az Andrassynal jartam amikor ok jottek szembe es en voltam akkor meg annyira nagykepu hogy megfordultam es visszafutottam ertuk..gondoltam az a plusz masfel km mar nem szamit ekkora tavnal:)) ..onnantol 5.40es ezrekkel mentunk mert gondoltuk hogy a 4oras maraton az boven eleg ebed elottre:) ..a 25os km-nel mar kezdett gorcsolni a jobb hatsocombom( az alkohol es a nem pihenes valamint a magneziumhiany megbosszulja magat) termeszetesen annyira pokhendi hulye voltam, hogy amig a rakparton mindenki a kofal arnyekaban futott addig en az ut kozepen, hogy napozzak:)) a 30.km-nel mar 7perces ezrekkel mentem es 32.5nel ugy dontottem eletemben eloszor feladok valamit(meg soha nem adtam fel semmit nemhogy versenyt!) az atlagom meg igy is 5'57" lett de nem volt jo erzes feladni...mondjuk cserebe nem serultem le, masnap mar futottam a Szigeten es este elmentem egy stepaerobicra es ma is toltam ket kort es megyek mindjart aerobicra is szoval erdemes volt abbahagyni mert lehet hogy most komolyabb bajom lenne...de akkor sem jo erzes a lelkemnek...a tanulsag..tisztelni kell a tavot...vagy "mittudomen" :) lehet hogy nincs is tanulsag csak gondoltam irok valami okosat :))))

Balázs - Győr · http://www.futobaratok.hu 2011.10.04. 20:18:43

Ket nappal a verseny elott futoklub edzonkkel - maratoni bajnokunkkal -, Judittal delutan a napsutesben a padon ulve arrol beszelgetni, hogy hogyan legyen vasarnap.... Lelkileg is felkeszitett a versenyre! Leirhatatlan erzes (volt), akar csak a tav teljesitese...

Olyan volt mint egy alomvilag, megfogadtam Judit tanacsat, csak elvezni. Hihetetlen elmeny volt mar felmaratoni tavtol elozgetni az emberkeket! ;)

madnessness 2011.10.04. 23:24:46

nekem is első maraton volt. van aki nem alkalmas maratont futni? végigcsináltam egy 6 hónapos edzestervet a leghosszabb távok 32-34 km volt 3 szor(szigeten 35 fokban), utolso heten pihenes megis 30km felett már csak csoszogtam es hiaba volt meg egy csomo energiam a terdem nem orult, hogy futunk. 4:59 alatt futottam. örülök, hogy sikerült es szeretnem ujra megprobalni rovidebb ido alatt de ez mindig ilyen szenvedos lesz?

kacs74 2011.10.05. 04:57:29

Sziasztok!

Gratulálok mindenkinek aki részt vett a hétvégi maratonon. Én is megpróbáltam, de sajnos menet közben kiújult a térproblémám és csak 34,5 km-ig jutottam, ahol már annyira fájt, hogy lépni is alig bírtam. Így hát jövő hét hétfőn kezdődik a a Sportkórházba egy kezeléssorozat, ami remélem rendbe hozza a térdem, és tavasszal remélem sikerül lefutnom a maratont, lehetőleg nem aszfalton. Tényleg tud valaki olyan versenyt amit nem aszfalton rendeznek?
Idén ha jól tudom volt a debreceni Nagyerdőben egy verseny. Lesz jövőre is?

193 2011.10.05. 07:57:10

@csétomi:
Szia!
Szegedről Pestre és vissza több mint öt órát utaztam a vasárnapi maratonra Molnár Misi "bácsival". 65 éves, 38 évesen futotta az első maratonját és ebben az évben már túl van a 100-ikon. Aik ismeri az tudja mekkora mesemondó az "öreg", nem unatkoztam sőt tanultam!!!
A BP-t 18-szor futotta de most életében először a végét gyalogolta.
Úgy járt mint most te.
30-nál kezdődő görcsöt jelzett a vádlija. Megállt, masszírozta, majd újból futott egy 7-800 métert, de a helyzet rosszabbodott. A dobogóért jött a korosztályos dobogóért 03:50-es célidővel.
De úgy döntött nem adja fel , legyalogolta a maradék 11 kilométert. Célba ért, élete legrosszabb maratoni idejével 04:54!
De nem kockáztatta a sérülést a több hónapos kiesést. Nagyon kevesen, de én láttam a csillogó szemeit a befutás utáni percekben, de nem az öröm könnyeivel!

Szóval, jól döntöttél!

193 2011.10.05. 08:16:35

@szasza75: "Megborulok/feltámadok, egyszóval amiért mindent megtettem. időeredménytől függetlenül".
Igen-igen!!!
Ezeket a pillanatokat kívánom mindenkinek futócipőben!!!

193 2011.10.05. 09:20:33

@agika78: Két igazi vérbeli amatőr elsőmaratonos tapasztalatot cserél.

Szerintem a premierre "kiégetted" magad!
6 hónap edzés a maraton előtt a te 3X32-34 kilométereddel!!!
Ráadásul még gyötörted is magad rendesen a 35 fokban!
Túl sokat és hosszú idő alatt adtál ki magadból az edzéseken és az utolsó tízesre már nagyon elfáradtál.
Én is hibáztam, pedig nem futottam el az elejét!
A szeptemberi két hosszúmat (33-34km) hajnalban futottam 12-15 fokban egy kulacs vízzel (egyenletes 6:15-6:20-as tempóval) és a végére még maradt is.
Most vasárnap gondolhatod mire mentem volna egy kulacs vízzel?! De 38 után egy tűzoltó tömlő előtt állva felemelt kezekkel "újjászülettem" !
És még valami.
Szerintem egy "Dunányi" pillant van egy maraton alatt, ami mellet elfutottunk!
Meg kell tanulnúnk észrevenni ezeket szabadsággal, lelkesedéssel, boldogsággal teli képeket.
Képtelenség 4-5 órán keresztül a nyavalyáinkra, kishitűségünkre figyelni!
Ez mindenkinél más és más pillanat, de lélekben ekkor töltődünk , erősünk igazán.
És hidd el nem lesz szenvedés a maraton!
Gratulálok!

exchandler 2011.10.05. 09:32:41

Gratulálok én is mindenkinek, aki végig tudta csinálni!

Én életem első maratonján vagyok túl, és elmondhatom, hogy sikerült megfelelően fölkészülni rá mind testileg és lelkileg. Sokat segítettek ebben a már tapasztaltabb futótársak, akik elláttak tanácsaikkal, futótársak, akik szintén első maratonjukat futották és "csapatba szerveződve" csináltuk együtt. Korábbi tapasztalatomból kiindulva védekeztem a meleg ellen immár sapkával, frissítettem minden lehetőségnél is. (a citromkarikák aranyat értek!!).

Rá tudtuk venni egy edzőnket is, hogy legyen biciklis kísérő és folyamatosan látott el minket tanácsaival ("apró lépésekkel", "toljatok egy kis szőlőcukrot is", "lazítsatok kicsit a leejtőn").

Az első felét "ellazsálva" jutott még arra energiánk, hogy a 2. felét meghúzzuk és gyakorlatilag a vége fele, mikor az emberek meg-megálltak, mi lelkesen tempóztunk... jó élményeim vannak tehát az első maratonomról! :)

Innen is nagy köszönet Ernőnek a támogatásért!

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.10.05. 09:56:02

Én csak egy félmaratont futottam a hétvégén, de ott eldöntöttem, hogy nem akarok maratont futni. Az bazi sok! :))

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.05. 10:00:26

@kacs74: Én úgy látom, hogy jövőre is lesz Oxygén Maraton Debrecenben. Én ott futottam az elsőt áprilisban, viszonylag hűvös időben. 8 kört kell futni ugyanazon a pályán, de nem unalmas, mert az erdőben a fák között tök más érzés. Aszfalt pedig egy darab se, tehát igazán térdbarát. Én 5 perccel jobbat futottam rajta, mint a mostani maratonon.

kacs74 2011.10.05. 10:02:38

@azilinha: Köszi. Tudsz valami linket és időpontot is adni hozzá, mert én nem találtam.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.05. 10:07:18

@kacs74: A 2011-es versenykiírásban ez szerepel: "A befizetett nevezési díjat a szervezők vissza nem térítik, azonban ha a versenyző nem tud részt venni a versenyen, úgy a 2012-es versenyen nevezési díj befizetése nélkül szerezhet indulási jogot." Ebből arra következtetek, hogy lesz 2012-es verseny. :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.10.05. 10:43:43

@agika78: A hosszabb távok zökkenőmentes lefutásához, sok gyakorlás kell, sok tapasztalatot kell szerezni. Minél többet gyakorolsz, annál rutinosabban szokod meg versenyzést, a fáradságot és könnyebben oldod meg a problémákat. "Van mihez nyúlni." Persze minél edzettebb vagy annál gyorsabb. 4 órás maratont könnyebb futni, mint ugyanolyan intenzítással 5 órás maratont. Ha még edzettebb leszel, akkor sokkal könnyedebben fogod lefutni egy alacsonyabb intenzítással a maratont. Az intenzítás jó mérőeszköze a pulzus. Amíg nem vagy tapasztalt segítséget nyújt a megfelelő intenzítás megválasztásához.

madnessness 2011.10.05. 12:35:21

köszönöm a válaszokat. abban tudnátok segiteni milyen órát érdemes venni? mi a minimum amit tudnia kell? engem az érdekel mennyit futok és gondolom a pulzusomra is érdemes lenne figyelni. láttam, hogy van olyan tanfolyam ahol az óra használatát tanítják, ennyire bonyolult?

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.10.05. 13:16:35

@agika78: tanfolyam, ahol az óra használatát tanítják? Most adom fel! Vegyél egy Polar RS300-at, a neten pedig a futoterkep.hu oldalon le tudod mérni, mennyi az annyi.

Zime 2011.10.05. 15:25:16

@cAb: Szia! Erről a Kopaszi-M0 útvonalról van valami térképed? Szeretném én is lefutni, de nem teljesen világos, hogy merre megy. Köszi!

cAb 2011.10.05. 15:54:51

@Zime: Összeállítottam az utat itt:
www.gmap-pedometer.com/?r=5123732
Hogy kerek legyen, 1/4 maratont rajzoltam fel, de az M0 hídnál tovább lehet menni délre a parton is és a szigeten is (én a szigeten északnak indulva rajzoltam)

Ez egy végig széles, aszfaltos kerékpárút, sehol nincs rajta közlekedési lámpa (cserébe éjszaka sincs mindenhol kivilágítva). Az út elején van 1-2 halsütős, kiülős (hazafelé frissítőt venni ideális lehet). Polythlon versenyeket szoktak itt rendezni, ami a BEAC pályától indul, emiatt kilóméter jelzések vannak végig az úton 500méterenként.

cAb - aki idén kezdte

cAb 2011.10.05. 16:05:20

@Zime: Készítettem egy pontosabb térképet (előbb ugyanis nem műholdas nézetben kezdtem)
www.gmap-pedometer.com/?r=5123771

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.10.05. 23:04:03

Gratulálok mindenkinek, aki helytállt a távján!

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.10.05. 23:13:58

@Raиdoм_: Nekem fura, hogy időnként még mindig előkerül, hogy a délibábot feladtad.
Én inkább becsülöm, ha valaki meg tudja hozni ezt a döntést, mert nem lehet könnyű.

Ez a "haljunk bele a futásba"-mentalitás, amit néha tapasztalok, nekem nagyon szomorú, mert számomra a futás az életről szól. De végülis nem vagyunk egyformák...

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.10.05. 23:19:09

@BGy: "Bazi sok" :D
Én meg most azon filózok éppen, hogy kell-e nekem tényleg Siófokon félmaraton novemberben, vagy ráérek vele valamikor jövőre... :)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.10.06. 02:29:19

Ti hogy kezditek újra a maraton után? Én tegnap (kedd) úsztam, ma futottam egy nagyon laza 10est. Van erre valami "szabály"? vagy ahogy érzem?

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.10.06. 02:39:16

@agika78: szerintem túl edzetted magad, így a maratonra nem maradt energiád. Ilyen sok hosszút nem javasolt futni a felkészülés alatt, ráadásul ilyen hőségben... Érdemes kora reggel (külön jó, mivel a versenyek is kora reggel kezdődnek, a tested "megtanulja" a kora reggeli terhelést), esetleg este futni. Nekem egy 30k és egy 32k volt a leghosszabb, és gond nélkül lefutottam vasárnap a 42-t. A kevesebb néha több... :)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.06. 10:09:51

@borboleta: Én a maraton utáni nap lenyomtam egy óra hasizmot, majd egy óra zumbát. Az első eléggé megviselt, mert sokat kellett erőltetni az izomlázas combjaimat, a második viszont jól esett. Kedden futottam 12 km-t, de nagyon be voltak még állva a lábaim. Nem is ment 5:20-asnál gyorsabban, és éreztem, hogy pont olyan robotmozgással végzem, mint a maraton utolsó 10 km-ét. Szerdán a szigeten futottam két kört a futóklubos társaimmal, ekkor már lényegesen jobban éreztem magam.

Az úszás szerintem az egyik legjobb, amit tehetsz. Én is gondoltam rá, hogy ma reggel az uszodában kezdek, de a reggeli lustaság kifogott rajtam. ;-)

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.10.06. 12:08:54

@azilinha: igen, én is elég robotmozgásúnak éreztem magam tegnap:) dec. 4. félmaraton, kitűztem az 1:50-es időt, szóval edzeni kell :) Tulképp én csak idén június óta futok, egy félmaratonnal kezdtem, amire 3 hét alatt "készültem fel", a maratonra persze már tudatosan, edzéstervvel nyomtam, szóval most a cél az időeredmények javítása. Sorsom eldőlt: futó lettem :)

zsolababe 2011.10.06. 14:21:14

en mindig futottam eddig maraton utan masnap...most hogy 32.5nel feladtam plane futottam..mindennap futottqm vagy ketszer vagy egy futas egy aerobic...az 56km utan kihagytm mindig egy napot de ket nap mulva mar futottam valami lazqbb atmozgatot 5-7km-t...ez szerintem embertipusfuggo..mindenkinek mas jo...de pihenni sosem art..csak en sosem tartom be :)

rodriguez 2011.10.06. 14:56:14

@csiripiszli12: ne gondolkozz... próbáld meg! inkább novemberben, mint nyár végén a dögmelegben.

szancsurrr · http://egyensulyt.blog.hu/ 2011.10.06. 15:43:22

@zsolababe: azért kérdeztem, mert több helyen olvastam, hogy minimum egy-két hét teljes pihi. Az nekem sok:) Tele vagyok energiával, futnom KELL! Persze csak lájtosan:)

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.10.06. 16:32:25

Mindenkinek gratula, aki futott vasárnap ebben a szokatlan melegben! Nekem is sikerült a dolog, bár nem éppen úgy ahogy szerettem volna. A terv 4 órán belüli teljesítés lett volna, de a sok frissítgetés miatt ebből kicsit kicsúsztam, így 4 óra 5 perc lett! :-) Ettől függetlenül halál büszke voltam magamra, hogy viszonylagosan jól viseltem a dolgot mind mentálisan, mind fizikailag. Egyéb elfoglaltságaim miatt kemény 3 napot kihagytam, de mától megint futkosok! Mindenkinek km-ekben gazdag szép hetet kívánok! :-)

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.10.06. 16:42:57

@azilinha: Nekem az a gyanúm, hogy most a Rotary verseny keretében rendezik meg a maratont Debrecenben. Tavaly csak félmaratoni táv volt, de most már lesz klasszikus maratoni táv is! Pont azon agyalok, hogy lehet be kellene vállalni! :-) Azonban félek tőle, hogy unalmas lesz, tavaly nagyon rosszul esett az a sok körözgetés!

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.06. 19:43:23

@borboleta: Szerintem egy-két hét teljes pihire semmi szükség, ha csak le nem sérültél vagy meg nem betegedtél.

@b.fruzsi: Rotary Maraton? Erről nem tudtam, de nem hangzik rosszul. Meg kell nézni az útvonalát, hogy biztosan olyan körözgetéses lesz-e, mert az a városban tényleg elég zavaró, az erdőben viszont nem (szerintem). Van még a Balaton Szupermaraton is márciusban, ahol lehet maratont futni. Szóval szerencsére lehetőségek azért vannak. :-)

zsolababe 2011.10.07. 09:38:21

@borboleta: szerintem akar masnap is futhatsz ha teli vagy energiaval...pont annyit fuss amennyi jolesik..alabadnak nem art ha kifutod belole a merevseget...az ember szervezete ugyis jelzi hogy jo e neki...ha ugy erzed muszaj futnod mert nem birsz otthon ulni akkor hajra! :)

Perrito 2011.10.07. 16:13:45

Mindenkinek gratulálok, aki futott vasárnap! Én 30-at futottam, eddigi leghosszabb távom, 3:04 az időm. Egész jól bírtam, a térdem viszont nagyon fájt, de végül célba értem. Jövőre jöhet a
maraton:-)
Tegnap sikerült futni vasárnap óta először, már nagyon hiányzott, de előtte sajnos nem jött össze, szóval a tegnapi nagyon jólesett!

DaMartian 2011.10.10. 12:33:35

@borboleta: az okosak szerint nagy terhelésre jó egy kicsit rámozogni akár már másnap... 1-2 hét pihenés teljesen fölösleges, főleg ha mehetnéked van... Lehet hogy a pihenést úgy értették, hogy 1-2 hét laza edzés.
Viszont a helyedben óvatos lennék! Azt írod június óta futsz és már túl vagy a félmaratonon... Nem tudom mi a sport előéleted, de azt tudd, hogy ez brutál drasztikus terhelés-növelés, ami baromi egészségtelen!!! A helyedben nagyon komolyan visszavennék inkább még magamtól, mielőtt egy szinte borítékolható sérülés miatt muszájból kelljen kihagynod...

madnessness 2011.10.10. 14:58:48

@DaMartian: én pihentem három napot maraton után és a 4. nap elmentem futni 10 km-t. futás előtt picit érzékeny volt a talpélem amikor ráléptem, de nem volt vészes. 5km után már csak lábujjhegyen bírtam hazafutni. azóta is érzékeny. valami gyulladás lehet? meddig kell az ilyesmit pihentetni? vettem rá flector tapaszt de nem akar elmúlni. nem tudsz-tudtok olyan helyet neten ahol az ilyen futós sérülések össze vannak gyűjtve? mik a tünetek, mikor kell rádolgozni mikor pihentetni?
köszi

kacs74 2011.10.12. 15:02:06

@azilinha: Sikerült az idei erdei maraton szervezőket megtalálnom, és azt mondták, hogy 2012-ben nem lesz Oxigén erdei maraton.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.10.12. 15:25:58

@kacs74: Kár, pedig olyan jó volt ott az erdőben nyomni! Akkor valószínűleg lesz rotary maraton, meg márciusban a BSZM keretében is lehet maratont futni. Lehet, hogy nekem az utóbbi jobban tetszik.

DaMartian 2011.10.13. 11:07:47

@agika78: hát nem vagyok orvos.. De a gyulladások azok szarok... Tavaly én is hónapokig szenvedtem talpon gyulladással... Ha nem múlik el, dokit javaslok, mert lehet hogy egy egyszerű gyógyszerrel elmulasztható, de az is hogy tök más oka van (pl. fog) stb. A neten sok mindent meg lehet találni, de annak ellenére, hogy én csak végszükség esetén fordulok orvoshoz, különösen kezdő futót óva intenék az öndiagnózistól és az önkezeléstől...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása