Fogyóverseny - Második kíhívás

2012.01.03. 10:13 mgergoo

Üdv mindenkinek aki bejutott a második fordulóba! A vártnál kevesebben estek ki, de lényeg, hogy Szasza köztük van remélem, hogy egy kicsit ennek a versenynek is köszönhetően jobban figyeltetek magatokra az ünnepi asztalnál. (Vagy voltatok olyan hülyék, mint például Pannonfunk és én, hogy az utolsó pillanatban elkövetett huszáros hajrával maradtatok versenyben.)

Az élet megy tovább, nem lankadhat a figyelmetek, de a következő fordulóban nem elég fogyni, futni is kell! Mivel furfangosan bekértem a legerősebb hónapjaitokat, már nincsen menekülés! A második próbatétel a következő:

Az juthat a harmadik körbe, aki januárban legalább 2/3 részét teljesíti a tavalyi legerősebb hónapjának, amellett, hogy továbbra is megtartja, vagy csökkenti a január 2-án mért súlyát.

Az én esetemet példaként véve ez azt jelenti, hogy mivel nekem tavaly 206,25km volt a legjobb hónapom, ezért most 137,5km futás kell a bennmaradásomhoz. 

Egy apró technikai kommentár a végére: akik szerda reggel 9-ig nem írják be a mérlegelési adatokat, azt könyörtelenül diszkfa.. diszkvalifi... kizárjuk a versenyből.

27 komment

Címkék: futás kihívás dk

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr723515328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

narwhal 2012.01.03. 18:13:29

bazz mióta lett ez fogyósblog, meg hogyan totyogtam 3 kilométert beszámoló? nem trollkodás de kapjátok már össze magatokat, ez szerintem már lassan senkit sem inspirál!

Valis 2012.01.03. 18:53:42

amelyik cikk nem érdekel annál fogod az egered görgőjét és tovább haladsz

angelday 2012.01.03. 21:01:19

@narwhal: Szasza készített egy remek profil anyagot, de összetotyogtuk magunkat a CMS-ben és most előről csináljuk. TÜRELEM. :D

_nyx_ 2012.01.03. 21:32:43

:) Na, ez a futós része jó lesz... Remélem nem jön eső vagy -20 fok!

pannonfunk 2012.01.04. 18:18:33

210 km röhögve. Mikor van a következő mérlegelés?

És hol van a vidéki klubbok vs. budapesti klub challange, amiről MC mesélt?

sanyosz75 2012.01.05. 08:27:48

ez jó :-)

narwhal 0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban. 2012.01.03. óta tag.

karma.koma 2012.01.05. 22:27:23

szerintem ennek így semmi értelme, de gondolom tudjátok, mit csináltok.

DaMartian 2012.01.13. 13:19:58

@narwhal: de trollkodás, és láthatóan nagyon sok embert motivál. Én konkrétan hízni szeretnék, és az egyik legaktívabb olvasója/kommentelője vagyok a Futóblognak mégsem zavar. Úgy gondolom kellene annyira toleránsnak lenni, hogy mást se irritáljon...

futmintnyúl 2012.01.14. 09:49:45

Mikor lesz a 3. mérlegelés,papamaci?

futmintnyúl 2012.01.15. 20:58:37

@angelday: jaaaaaa :) csak hogy ne legyünk már annyira hivatalosak.ezt csak kedveskedésnek szántam...

badis 2012.01.16. 10:21:40

Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem már majdnem most megvan a tavalyi havi adag kétharmada. Igaz, nem tettem magasra a lécet, tavalyii év a lustálkosdásé volt. Ráadásul tőlem még a mérlegelést is előrébb hozhatjuk :) Szóval csak motivál ez a fogyiverseny. Rég volt olyan tél, amikor 10 km-eket futottam januárban erőlködés nélkül.

futmintnyúl 2012.01.19. 16:07:46

Nem tudjátok,hogy kb. milyen árban mozognak most a Nike gps-es sportórák?Egyelőre a kis alap sportbandemmel nyomom az edzéseket,de mint tudjuk,nem teljesen pontosak a mérései.

Siluka 2012.01.24. 11:57:36

@futmintnyúl: erre nem szeretne valaki képben lévő válaszolni? mert engem is érdekelne, a sport banddel mindig összeveszek :S

futmintnyúl 2012.01.24. 18:04:17

Siluka! Szerintem nem kapunk választ :D De a héten lehet,hogy elmegyek az Intersportba,hátha lehet ott is kapni,legalábbis a sportbandemet ott vettem.Aztán ha megtudok valamit,akkor írok! :)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.01.25. 11:00:44

@futmintnyúl: @Siluka: az a baj, hogy hivatalosan még nem forgalmazzák itthon a Nike GPS óráját, ezért gondolom nincsen hivatalos magyar ára sem. Úgy emlékszem DaMartian nyárra prognosztizálta, de majd kijavít.

futmintnyúl 2012.01.25. 13:04:13

Áhááá :( hát jó,köszi az infot!!! :)

DaMartian 2012.01.25. 14:20:13

@futmintnyúl: @Siluka: a legfrissebb info most az, hogy júliustól lesz kapható... Jelenleg GPS alapon iPhone-nal lehet használni a Nike+-t vagy marad a külföldi rendelés... Esetleg iPod nano vagy Touch, azon lehet futás után, feltöltés előtt is kalibrálni, így ha google maps-en előre megtervezed és leméred a futást, akkor pontos adatot tudsz majd feltölteni. Tudom ez macerásabb, de átmeneti vészmegoldásnak ok...
A SportBand pontossága egyénenként rapszodikus. Nekem pl. teljesen jól mér, de van akinek sokat téved. Lehet kalibrálni is a cuccot, van akin ez segít. de van akinek nem sikerül összehozni a pontosítást, van akinek meg az is kevés... Szóval ezek az opciók vannak jelenleg. A GPS óra amúgy 55.000.- lesz jelen állás szerint, mondjuk ha továbbra is ilyen bika marad nagyszerű hazai fizetőeszközünk, akkor ki tudja még mi lesz, mert fél éve még úgy volt, hogy 50 lesz...

futmintnyúl 2012.01.25. 15:15:45

@DaMartian: Hm...na igen,horror összeg...bár ha jól szuperál,akkor egy idő után megtérül :) Na mindegy,az én sportbandem csak minimálisat téved,ezt egy atlétika pályán sikerült felmérnem. Placebonak mindenesetre addig jó volt,amíg ez ki nem derült,hiszen ha az óra szerinti nagyobb távokat le tudom futni,akkor a versenyeken sem lehet nagy baj :D
Köszönjük a választ!!! :)
További szép napot Neked!

Siluka 2012.01.25. 22:04:49

@DaMartian: köszi a választ, hát tényleg fincsi ár :S nálam az a gáz, hogy semmi "I" cuccom nincs (és nem is szeretnék) ezért voltam rá kíváncsi. Sportbandet már próbáltam kalibrálni... indul ott, hogy a legtöbbször nem is engedi, amikor kétszer sikerült, akkor meg még rosszabb lett mint volt :S ha legalább ugyanúgy tévedne... :)

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2012.01.29. 08:45:20

@Siluka: A sportband kalibrálása felér egy művészettel, én is használtam több mint 3 évig! Viszont ha sikerül egyszer jól belőni, onnantól kezdve egészen jól mér, legalábbis nálam ez volt a helyzet. A probléma akkor adódott, ha egy kicsit változtattam a futómozgásomon (pl. elkezdtem hosszabbakat lépni), mert akkor megint elkezdett félremérni, ezek miatt újra kellett kalibrálni pár havonta. Én alapvetően szerettem a sportband-et, de mikor DaMartian csuklóján megláttam a Nike Sportwatch-ot, elvesztem...:-)) Tavaly július óta használom a sportórát, és nagyon szeretem, nyilván mérföldekkel jobb, mint a band...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása