Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Két hosszú hétvége tapasztalatai

2012.04.23. 18:21 mgergoo

Vajda Zsuzsi mondta, hogy kemény lesz ez a két hétvége, két egymást követő vasárnap 28km környéki hosszú futásokkal. Két hete a Velencei-tó kerülésen, tegnap pedig az Óbudai futófesztiválon futottam 28 kilométert. Fontosak ezek a futások, hogy megismerjem a szerveztem, hogy mire hogyan reagálok a 25-30 körüli távoknál. Ezeken a versenyeken edzéseken (?) próbáltam az edzői instrukciónak megfelelően a berlini 4 órás tempót (5'40") diktálni.

Mostanában beköltözött az agyamba a laktátküszöb gondolata. Olvastam Szasza cikkét, illetve többször visszatér mindenhonnan ez a cikk is ebben a témakörben (szerintem kötelező olvasmány). Volt olyan szerencsém, hogy tavaly sikerült magam rábeszélni egy terheléses vizsgálatra, most elő is kapartam az akkori leletem laktátra vonatkozó adatait. A lelet ezt mondja:

"Jelenlegi csúcs oxigén felvétele 45,15 ml/kg/min volt, amit 21,3(12,90)/604 met/watt terhelésnél, 12,0 mmol/l laktát szintnél ért el. Az anaerob küszöb a maximális oxigén felvétel 90 %-nál, 166/min. pulzusszámnál jelentkezett"

Amit én felfogok ebből az egészből az annyi, hogy 166-os pulzus alatt aránylag könnyen, az aerob zónámban tudok futni, felette viszont már a szervezet anaerob üzemmódba kapcsol és onnan már csak idő kérdése a fejreállás, a fal, vagy hívjuk ahogyan akarjuk. Ez eddig oké, de tegyük fel elindulok egy sík pályán a berlini céltempómban, mikor lépi át a szívem ezt a 166-os pulzust, és ha átlépi a szerencsétlen, akkor mennyit bírok az anaerob zónámban futni? Az én olvasatomban már ez a két válasz megadhatja, hogy van-e keresnivalóm Berlinben 4 óra környékén. Ez volt a célja ennek a két edzésnek.

A Velencei-tó esetében a pákozdi emelkedőnél léptem át a 166-os pulzust, onnan már érezhetően fáradtabban mozogtam és fejben is szétestem. (Kérdés persze, hogy mennyire görcsöltem rá erre a laktát dologra és nem én hoztam-e magamra pszichésen a szétesést, tudva, hogy átléptem a laktátküszöböt). Mindenesetre a 17,5km után 1:40 futás után léptem át az anaerob zónába és onnan már nem volt visszatérés. A szétesés nem váratott sokat magára, szép lassan elkezdtem lassulni, a tó dél-nyugati csücskénél (22km – 2:08) elengedtem a céltempót és elkezdtem lassulni. Az utolsó 6km kínszenvedés volt, végül 2:46'12" alatt értem célba. A futás.

Múlthéten végig azzal nyugtattam magam, hogy persze meghaltam a tókerülés végén, de ha akkor kellene megnézni a leányzó fekvését, ha nincs Pákozd, nincs emelkedő. Erre remek alkalom és helyszín volt az Óbudai Futófesztivál, aminek beneveztem mindhárom versenyszámára, azaz a 3,5km a 7km és a 21kilométeres távra is. A 3,5 kilométert végül nem futottam meg, párom 4 éves keresztlányának (M. Kamilla :-) nyulaztunk, amolyan családi örömfutás lett belőle. (Figyeljétek az arcokat... van jobb családi program egy futóversenynél?)

A 7 kilométeres versenyt 5'45" tempóban zakatoltam végig, ment volna 5'40"-is, de GPS legyen a talpán, ami jól mutatja a pillanatnyi tempót a Hajógyári-sziget fái alatt, sajnos inkább érzésre tudtam csak a tempót tartani, de ami a fontos, hogy a befutó sprintjét kivéve végig alacsony pulzuson, 155-ös átlaggal tudtam ezt a teljesítményt leadni. A 7 kilométeres időm 40:36' lett. A 7km verseny adatai.

A neheze azonban csak most következett, ott volt a lábamban egy 40 perces 7 kilométer, és igaz, hogy pihenhettem 50 percet, de mégiscsak tovább kellett zakatolnom 5'40"-ben egy félmaratont. Fejemben a hatalmas kérdőjel, hogy mikor lépem át a laktátküszöböt és amikor átlépem, akkor hogyan tudok teljesíteni...

Mit mondjak, a hat körös verseny utolsó két körében már mindenhez volt kedvem, csak futni nem, de a múltheti fejreállás nem következett be. Az első négy körben aránylag egyenletesen tartottam a céltempót, az ötödik kör vége felé kicsit pihentem, hogy meg tudjam még húzni az utolsó kört. A tempós 7 kilométerrel a lábamban végül 2:01'40"-es félmaratont futottam, azt hiszem ez szép eredmény, főként úgy, hogy ez a terv szerinti tempóhoz közeli 5'44"-es átlaggal sikerült teljesíteni.

Hazaérve és a pulzusdiagramot figyelve azonban meglepődtem. Gyakorlatilag 19 perc után már az anaerob zónámban futottam... Mivel futás közben most nem néztem a pulzust, nem kattogtam rajta és ott is tudtam tartani a tempót, nem estem szét, nem haltam meg. Furcsa ez az anaerob dolog, a korábbi versenyeket visszanézve is az derült ki, hogy az idei Vivicittán is több, mint egy órát töltöttem az anaerob zónámban, 5'20-as kilométereket futva perceket javítottam a PB-men.

Tavaly a Nike félmaratont végig 170 feletti pulzussal futottam. Ilyenkor persze érzem, hogy már erőből futok, esik szét a mozgásom, de a tempót úgy látszik még fenn tudom tartani. Mi lehet a megoldás? Ne foglalkozzak ennyire a laktáttal? Ki lehet bírni három, három és fél órát anaerob zónában futva? Szerintem nem. 

Persze még több, mint öt hónap van Berlinig, most megyek Zsuzsihoz megbeszélni a fentieket, látszik, hogy rengeteg edzés és kilométer vár még rám Berlinig. Jó lenne, ha oda tudnék figyelni a kajálásra is. Nem tudom ismeritek-e ezt a kalkulátort, de a 95 kilóval futott félmaratoni PB-m (1:54'18) 85 kilóval 1:43'55" lenne szerinte. Szóval akkor edzésre fel, kajára meg figyelni!

36 komment

Címkék: beszámoló dk laktát laktátküszöb

A bejegyzés trackback címe:

http://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr704468143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Wolf1973 2012.04.23. 19:52:38

Szia Gergő!

Én nem szoktam pulzust mérni, se semmilyen egyéb dolgot, csak felveszek egy állandó ritmust és azzal futom végig a távot. Viszont ha egyszer is megállok, vége a futásomnak, onnan szenvedés.
Eddig 2 félmaratont futottam le. Az első a szeptemberi Nike (40 fok árnyékban). Minden frissítő állomásnál megálltam, illetve először a Műegyetemnél, azt hiszem kb. 8 km-nél. Onnan egyre lassultam, belesétáltam, vonszoltam magam. Már nem tudtam felvenni a ritmusomat. Lehet, hogy a dög meleg miatt volt.
A 2. félmaratonom a novemberi siófoki volt. Plusz 3 fok és egyetlen egyszer sem álltam meg, hanem minden gond nélkül állandó sebességgel kb. 20 percet javítva az első időmből, még csak el sem fáradva szépen befutottam, mosolyogva a célba.
Szóval most azon vagyok, hogy bármilyen körülmények között megállás nélkül fussak. Az első komolyabb versenyem idén a Kékes futás lesz, kíváncsi leszek rá. :-)

További kitartást a célod eléréséhez! Minden fejben dől el.

BGy · http://mizuno.blog.hu 2012.04.23. 19:59:49

Valamelyik nap kipihent voltam és agyilag is nyugodt, futottam egy teszt 20 km-t, 165-ös pulzussal, 4.54-es ezrekkel. Engem is meglepett, repültem. Rá egy hétre ugyanilyen pulzussal csak 5.40-es ezrek sikerültek. Egy biztos, a maraton alatt szépen lassan nő az ember pulzusa. Úgy kell beállni az elején, hogy az utolsó 12 km-re maradjon pulzustartalék, azaz a 30-35. km környékén ott kórincáljunk a laktátküszöb alatt. Persze most nem versenyzőkről beszélek, hanem földi halandókról, 4 óra körüli időkkel. Az edzések során az sem baj, ha találkozol a fallal, mert akkor tudod, hogy kell elkerülni, mik az előjelei. Nekem volt hozzá szerencsém egy 37 km-s edzés során. Azóta egyszer sem. De jönnek majd az ufók, akik elmondják, hogy lehet és kell anareob zónában is edzeni, a szervezetet szoktatni kell hozzá. De első körben nekünk ez nem kell. Majd jövőre, a 3:30-as maratonhoz. :)))) Nem vagyok képzett edző, de azt nem értem, hogy neked 1:55-2:00 körüli félmaratonjaid vannak, ami kb. 5.40-es ezreket jelent. Miért kell ezzel a "csúcssebességgel" most 28 km-eket tolnod. Szerintem először 28-30 km-t kellene futni úgy, ahogy jólesik két hónapig és a hátralévő 3 hónap alatt gyorsulni a versenysebességre. Ezt írja már meg Vajda Zsuzsi, mert tényleg érdekel!

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.04.23. 21:26:33

@Wolf1973: Igen, ezen megyek most én is keresztül, hogy megéri-e megállni frissíteni. Vivicittán egyszer sem álltam meg és biztosan szerepe volt abban, hogy PB-t futottam. A Velencei-tónál viszont Bitliszbá nyulazott nekem és szerinte azért fogytam el a végére, mert nem frissítettem. A tegnapi versenyen minden körben (3,5km) ettem egy kis banánt, el is maradt a fejreállás. Ezeket is ki kell tapasztalni még, most azt gondolom, hogy 21 feletti táv esetében inkább frissítek.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.04.23. 21:52:18

@BGy: A választ nem tudom, és nem is biztos, hogy közelebb hoz, de csak a hiúsági szempontok miatt is leírom, hogy a 1:54'18" az 5'25" átlagot jelent :-)

Amit írsz (meg a bécsi beszámolódban is), hogy olyan tempóban fussunk, hogy még 35km környékén is laktát alatt legyek, ahhoz nekem jóval lassabban kellene futnom... persze a jelenlegi edzettségemmel és súlyommal...

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.04.23. 22:26:56

Anaerob nem egyenlő anaerób.
Alsó anaerób küszöb laktát 2, felső küszöb 4.
Alsó és felső között elképzelhető hogy tudsz futni félmaratont, Felső felett NEM. Nincs itt misztikum.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2012.04.23. 22:35:53

Egyszerűbben az anaerób az nem egy konstans állapot hanem annak is vannak fokozatai és ez a fentebbi két határvonal fontos. Csak ezt akartam tisztázni.

Heorogrim 2012.04.23. 23:05:42

Off, a frissítéssel kapcsolatban: van valami profi módszer arra, hogyan lehet futás közben pohárból inni (és se nem kilötykölni, se nem belefulladni), vagy gyakorlat teszi a mestert?

dvorcsakl 2012.04.24. 06:47:02

@Heorogrim: szerintem sok ember nem tud inni pohárból, és van, aki nem is tudja megtanulni, vagy csak nem éri meg neki tanulni. Én pl. csak a számon tudok levegőt venni. Ha pohárból akarok inni, meg kell állnom. Ezért örültem az egyik versenyen, hogy adtak üvegben, szopókás kupakkal is inni a frissitőné.

Frissítés: Nike-on a melegben többször is, idén tavasszal a kisebb melegben csak 14 körül, hűvösebb időben viszont sose. Persze félmaratonra gondolok. Azt végig lehet csinálni nélküle, max a meleg miatt kellhet.

dvorcsakl 2012.04.24. 06:56:29

@mgergoo: sokat agyalsz. Felesleges. Ott van Zsuzsi, majd megmondja.

102 edzést kaptam tőle, 102-öt megcsináltam, 100-at úgy, ahogy mondott (mind időben, mind távban, pedig elég sok meredek dolog volt benne). Aztán megmondta, mit csináljak a versenyen, és megcsináltam. Szerintem tud valamit, és bár végig azt éreztem, hogy többet akar belőlem kihozni, mint ami van, és nem fogom bírni, mentem a vezénylés után.

Felejtsd el a pulzust meg a laktátakármit, és CSAK FUSS. Ha Zsuzsi azt mondja, edzésként fuss egy FM-et a PB-dnél 6 perccel jobban, akkor menj le, és próbáld meg. Ha nem sikerül, majd változtat. Nálunk sosem került szóba se pulzus, se laktát, se súly.

Zsuzsi szakember, Te meg nem. Majd ő kihozza belőled amit kell, Te ne gondolkozz, dolgozz. Lesz elég hülyeség az agyadban az utolsó jópár hétben. :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.04.24. 08:09:39

@Heorogrim: Két ujjal összenyomod a poharat középen, így a pohárban nem fog lötyögni. Nyilván nagy tempónál így sem fog menni, érdemes kicsit lassítani.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.04.24. 08:14:03

@mgergoo: érdekes, hogy annak ellenére hogy "szépen" kúszott fel a pulzusod, lassultál is. (ha összehasonlítod az első 5 km átlagát és az utolsóét, szerintem olyan 10-20 másodpercet kilométerenként. Ez elég sok.
Elég meleg volt és be is voltál öltözve, lehet többet kellett volna innod futás közben. Na de Zsuzsi majd megmondja mi a helyzet.

BGy · http://mizuno.blog.hu 2012.04.24. 08:33:47

@mgergoo: igazad van, tényleg gyorsabb vagy, mint 5.40. Azt arra gondoltam, hogy ha le kellene futni, akkor ebben a tempóban bármikor menne. Nekem is 1:43 a rekordom, de ha szólnának, hogy fuss, szerintem magabiztosan 1:55 körül tudnám vállalni. Tehát nem csúcsra járatva.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.04.24. 10:01:07

@dvorcsakl: van igazad, de én ilyen gondolkozós, agyalós típus vagyok sajnos :-)
Engem érdekel, hogy hogyan működik a szervezetem, hogy amikor falnak futok, akkor az miért volt, mi okozta, hogyan tudnám elkerülni egy következő futáson. Velence után Bitliszbá mondta, hogy a kaját rontottam el, most többet kajáltam, jobban is lettem. Én hozzád képest nagyon kezdő vagyok, meg kell ismernem a szervezetem jelzéseit. A súly nálatok nem is nagyon tudott volna felmerülni, ha nem lenne rajtam még az a 10 kiló én sem agyalnék rajta :-)

dvorcsakl 2012.04.24. 10:32:32

@mgergoo: rajtam is van felesleg. Egészen pontosan 15 kg.

"hogy amikor falnak futok, akkor az miért volt, mi okozta, hogyan tudnám elkerülni egy következő futáson"
Vajda Zsuzsi.

cyrex 2012.04.24. 11:29:58

Sziasztok!

Tavaly kezdtem el futni év elején. Vettem pulzusmérőt, írtam minden eredményt, vezettem naplót. Aztán beleuntam és inkább úgy futottam ahogy jól esik, nem a műszer visszajelzései alapján. Sokat segít a mérő, de anélkül is lehet érezni mikor léped át a zónákat. Szétesik a mozgás, rohamosan fáradsz, szúr az oldalad...

Októberben lefutottam a maratont, minden frissítőpontnál megálltam pár másodpercre inni, a banánt meg vittem magammal az üres pohárban, így gyakorlatilag végigzabáltam a távot :))) Energia nélkül nem lehet futni.

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2012.04.24. 13:23:32

@mgergoo: Egyszerüen nem veszed figyelembe azt, hogy az emberi szervezet nem gep, ergo nem tud minden alkalommal ugyan olyan teljesitmennyel üzemelni. Ugyan annyit aludtal elözö napokban, ugyan azt etted, ugyan annyi mozogtal...stb? Nem hiszem. Nekem ugy tünik, sokszor nem fogadod el, hogy faradsz, es ezt valami hibara probalod visszavezetni (gyors voltam, lassu voltam, tul sokat ettem, nem ettem eleget...stb). Basszki, a John Deere traktor sem szant egyenletesen! :-)

193 2012.04.24. 13:29:57

@BGy: Akkor már ketten vagyunk akiket érdekel!
@mgergoo: Nálam is gond ha versenyeken a frissítés.
Mindig fogadkozom, még sem sikerült betartanom. A legutolsó alkalommal is csúnyán megjártam.
A nagy melegben pánik lett rajtam úrrá és össze ettem ittam mindent mint a lakodalmas kutya. Meg is lett az eredménye 35-nél Toi-Toi.
Egy jó tanácsom viszont lenne a témában.
Tavaly szeptemberben a felkészülés alatt bevált és a következő versenyemen be-tar-tok!!!
Martin Grüning (Németország egyik legsikeresebb maratoni futója 2:13:30 ) tanácsa az, hogy a hétvégi hosszúfutások alkalmával minden 5 km után kötelezően igyunk 2-3 kortyot (tetszőleges, kinek mit bír a gyomra, nálam ez víz volt kulacsövből). Egymást követő két hétvégén futottam 33km-t percre ugyan annyi idővel és közben mindvégig tudtam tartani a tervezett tempómat (6:10/33 km).
Az első perctől az utolsóig jól éreztem magam és a tempó is telitalálat volt.
Mert ahogy a futó bölcsek mondanák: nem a távolság öl, hanem a tempó!
És az önismeret hiánya a frissítéseknél!

Winkler Róbert 2012.04.24. 17:14:05

Egy maratont szerintem mindenképpen fuss le kényelmesen, utána kezdd a tudományoskodást. Én egy félmaratont 1.50 körül futok, de a teljes maratonom azt hiszem, 4.50 körül volt, kényelmesen, beszélgetve. De a végén így se tudtam sprintelni. A maraton azért külön szakma, amit én nem is nagyon kívánok többé gyakorolni.

--Pierre-- 2012.04.24. 18:42:36

Azért tudsz anaerob küszöb körül hosszan futni, mert az aerob képességeid még nem túl jók, az izomzatod gyorsabb iramot bír(na), mint a keringésed. Én max-közeli félmaratonok helyett inkább hosszú lassúkat futnék a helyedben. Mivel 4ó körüli időre készülsz, 3 órás időtartamig azért illene eljutni, mindezt úgy, hogy nem fáradsz le tőle túlságosan.
Ja, és ha leadsz még 10kg-ot, az a maratonon úgy -20 perc, szóval hajrá. :)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.04.24. 22:10:07

@Winkler Róbert: Ez furcsa azért. Ha az első felét 1:50-re tudod futni, akkor nem szabadna a másikat felét 3 óra alatt szerintem. Persze 30 felett nem futottam még, szóval nem akarok okoskodni, de kényelmes 6 perces tempóra ráállva kellene tudnod tolni egy 4:30-as maratont. Vagy nem? (BGy bécsi maratoni beszámolóját is érdemes elolvasni ezzel kapcsolatban)

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.04.24. 22:12:04

@--Pierre--: Köszönöm, értem. Zsuzsi edzésterve szerint haladok, jövőhétre van egy harmincas.

Pepinke 2012.04.25. 00:31:41

Sziasztok!

Valaki tudna nekem tanácsot adni, hogy hogyan növelhetném a távolságot, amit futok?
Novemberben kezdtem, a január kimaradt, a február is félig. Azóta megont rendszeresen futok.
Azonban nemigen tudok 2 km fölé jutni, a max-om 2,37 km volt.
Az átlag tempóm 6:20-6:50/km között mozog.
Nem tudom számít-e, de 175cm magas vagyok, 85,5 kg.
Szóval én lelkes vagyok, de semmi nem változik. Pedig szeretném!
:( :)
Köszi, ha valaki tud tanácsot adni!

Winkler Róbert 2012.04.25. 07:21:29

@mgergoo: Ez azért nem ilyen egyszerű. Szerintem az a jó maraton, ami le van futva. 10 kilométer kinek sok, kinek nem. 30 kilométer már elég sok. 30 után 10 pedig kurva sok. Tehát a maratont szerintem nem két félmaratonként kell elképzelni, hanem mint egy 30 után küldött 10. Már 30 kilométert se lehet büntetlenül lefutni félmaraton-tempóban. És akkor még ugye van az a 2 kilométer, amit nagyvonalúan lekerekítettem, de 40-nél pont annyi, amilyen messze nem is látsz el. Szerintem elsőre kocogd le, aztán ha már ismered az érzést, akkor kezdj buzulni a katátküszöbbel.

BGy · http://mizuno.blog.hu 2012.04.25. 07:39:40

@Winkler Róbert: "..., akkor kezdj buzulni a laktátküszöbbel." - ez tetszik! Igazad van. Amikor első maratonomat futottam és a 28. km környékén szemből jöttek, akik már a 38.-nál jártak, pont azt néztem, hogy ők semmi ilyesmivel nem bohóckodnak. Csak egy tökvillantós rövidgatya és egy atléta volt rajtuk. Semmi pulzusmérő, GPS, iPhone, kompressziós zokni és egyéb kütyü. Minél később ért be valaki a célba, annál több biszbasz volt ráaggatva. :)))

Nem mint edző, én is azt tanácsolom Gergőnek, hogy fusson néhány 30 km-t úgy, ahogy jólesik. Megállás nélkül. Én a 40. km-nél akartam gyorsítani, nem bírtam. Sprintelni akartam az utolsó 100 m-t, nem bírtam. Teljesen más, mint egy félmarcsi. Meg is tetszett, még akarok futni.

dvorcsakl 2012.04.25. 08:12:54

@Winkler Róbert:
"Tehát a maratont szerintem nem két félmaratonként kell elképzelni"
ezt már páran elmondták, és mégis mindig el kell mondani. Tegnap is kérdezi egy srác, hogy ha 1:36-ot tudok FM-en, akkor miért 1:55-el kezdek, hisz az 19 perc. Naja.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2012.04.25. 10:07:19

@Winkler Róbert: @dvorcsakl: @BGy: Én olyan vagyok, hogy cél mentén jobban tudom motiválni magam, de addig viszont szét agyalom magam :-) A maratoni nevezésemkor a Futóklub edzők egyöntetű véleménye volt, hogy 4 óra alatti maraton reális cél lehet szeptemberig. Én ezt még mindig nem nagyon hiszem, de egy 4:30 alatti maratonnal is bőven elégedett lennék. Az olvasottak alapján azt gondolom, hogy pont azért jó, ha ismerem a laktátküszöb értékét/fogalmát, hogy a maratoni taktikámat úgy tudja belőni, hogy ne fogyjak el a végére. Persze ha van olyan tempó egyáltalán, amiben 3 óra futás alatt is aerób zónában tud maradni. Lehet, hogy nálam nincs ilyen tempó, vagy annyira lassú, hogy eleve úszott a 4 órás terv.

Jelenleg két forgatókönyvet látok és mindkettő negatív:
1. lassú tempóban kezdek, hogy aerób zónában maradjak, minél tovább, ez lehet, hogy 6.20-6.40-es tempó -> 5 órás maraton
2. nekimegyek a 5.40-es tempóban és 30-35km környékén fejre állok

Na, van még 5 hónap. Sokat tudok még adni fogyni/fejlődni. Most nem látom reálisnak a célt, de Vajda Zsuzsi reálisnak látja, ez a lényeg! :-)

BGy · http://mizuno.blog.hu 2012.04.25. 10:19:11

@mgergoo: 5 hónap tényleg sok, rengeteget lehet fejlődni. Nem is a 4 órában kételkedünk, hanem abban, hogy a hosszú futásokat rögtön ilyen gyorsan kell kezdeni. Továbbra sem értek hozzá, de ez feltűnt az edzéstervedben.
Én sem vagyok bowden alkatú gyerek, kb. 88 kg-ot cipeltem végig Bécsben. Nincs kedvem fogyni, pedig három éve 81 kg-osan toltam a félmarcsikat. Nem futóalkat vagyok, ezért sokat kell melóznom az eredményért. Ezért fogok szívni a Terep 50-en két hét múlva. :)))

viito 2012.04.25. 11:18:28

@Pepinke: lassíts és légy türelmes magaddal szemben :)

amúgy szerintem tölts le egy kezdőknek szóló 5k-s versenyhez való edzéstervet (még akkor is, ha nem akarsz versenyezni). Ott kb látni fogod, hogy milyen ütemben érdemes emelgetni a távokat, és ha végigcsinálod becsülettel, akkor segít abban is, hogy mire emelni kell, már valóban le tudd futni az új hosszt.

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.04.25. 12:07:06

@mgergoo: Lacival értek egyet, persze fontos a kitűzött cél is. Ha szorít az idő, akkor fontos a precíz edzésterv és étkezés gondolom.

A súllyal tényleg nem kéne foglalkoznod, én már hónapok óta nem álltam mérlegen. Kajával se törődök, pedig majdnem egy szintről indultunk.

Csinálni kell az előírt tervet és kész! Persze mindezt úgy mondom, hogy két hétig élt az edzéstervem, mert rájöttem, hogy nekem ez nem megy. Egész évben nem akarok kiporciózott módon futni, majd a célversenyt megelőző hónapokban...

6 percet javultam a télen, csak a terepfutással. Ha így megy tovább, akkor az a másik 6 is összejön októberre...

Kevesebb hiszti és agyalás kell a tapasztalat kiadja, hogy mi lehet a probléma. Nincs két egyforma futás, hiába készülsz egyszer így, ha más lesz egy másik körülmény. Az alapokat tudod, sok újat nem kell tanulnod.

Mondjuk én is most szerzek be egy pulzusmérőt, de csak a kíváncsiság miatt, hogy mégis mit ad. Főleg a terep fog érdekelni, mert időnként nagyon durván elszabadul szerintem. :)))

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.04.25. 12:12:07

@mgergoo: Nem fogsz te taktikázni Berlinben! Első maratonod lesz, hatalmas tömeg és buli. Elkap a hangulat és tolod neki már az elejétől kezdve. Ismerjük a céget. :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2012.04.25. 12:17:44

@Pepinke: Van 5 kilis edzésterv Monspart Sarolta által összeállítva, amit sokan dicsérnek. Merem ajánlani, rákeresel a neten és kiadja.

Ne egyszerre próbáld lefutni, hanem megszakításokkal. Mikor elkezdtem futni, akkor nekem is 2,5 kili volt egyhuzamban amit futottam. Pár perc pihenő beiktatása után folytattam. Idővel sikerült egybe is lefutni.

Pepinke 2012.04.25. 15:12:02

@viito: Köszönöm a segítséget! :)

Pepinke 2012.04.25. 15:21:25

@Raиdoм_: Neked is köszönöm a tanácsot! :)

M.Islander 2012.04.26. 15:18:57

a laktátküszöb szerencsére inkább egy tartomány és az edzések hatására elmozdul - néhány év múlva már nem okoz gondot, mert alacsonyabb pulzussal tudod lefutni a hosszabb távot is.
első nekifutásra nem érdemes erre ráizgulni, de azért ügyelni kell a pulzusra: ha tartósan ebben a tartományban futsz, garantált kipukkanás a vége.
viszont edzésen érdemes feszegetni a határokat: legutóbb láttam egy remek edzéstervet, a 30 km távnál a 17-18. km-re gyorsabb tempót javasolt, ami kiváló ötlet: ha elszalad a pulzus és vissza tudod hozni a tempó csökkentésével, akkor már nyert ügyed van (a bécsi maratonnál nekem a 35. km lett a leglassabb, de végül sikerült legyűrni azt az abszurd érzést, hogy helyben futok és az idő is megállt.
ebben sokat segített, hogy a 31. km-től a 35-ig a Gladiátor zenéjét nyomták...
www.youtube.com/watch?v=xButjfhZWVU
saját tapasztalat, hogy azért a "fal" is kitolható, de az első néhány alkalommal elég kétségbeejtő: először egy 31 km-es futást terveztem 2 éve a felkészülés során, de csak 30 km és a végére erős vánszorgás lett ebből, egyszerűen elkészültem lelkileg és fizikailag is, innen már semmilyen zselé nem hoz vissza.

hajrá, menni fog!

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, DK, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok