Félresikerült kísérleti hét

2013.02.18. 19:36 szasza75

A franciaországi hét során, ahol bizony a mértékletesség fogalmát egy időre elfelejtettem, elvesztettem a mérkőzést italfronton (nem nagyon volt olyan nap, amikor ne pálinkáztam volna a sörözés előtti-utáni és köztes intervallumaiban), ételfronton (bagett, süti, fondü, raclett és sorolhatnám) egyaránt.

Sportolgattam is, meg mozogtam becsületesen a francia síterepen, de azért jól kitaláltam, hogy a következő, már itthon eltöltött hét amolyan kísérletező hét lesz. Én nem vagyok annyira elszánt, mint Gergő, és persze nincs is nagy fogyási álmom, de valamilyen kontrollrendszert (mindenféle tudományos alapok nélkül) fel kívántam állítani. Nagy vonalakban a következőkről volt szó: többnyire zöldség és gyümölcs került az asztalra, minimalizálva a húst, tejterméket, mellőzve a finomított cukor és gabonaféléket. Jól ment – egy darabig. A megtörésem persze külső tényezőkre fogom. :-) Kifejezetten kíváncsi voltam arra, mennyire befolyásolja az energetikámat, azaz mennyire megy nehezebben a futás. Elárulom: semennyire.

szasza_sapkaban.jpgHétfő. Reggeli: egy citrom leve, egy banán. Ebéd: saláta. Vacsora: két banán, pár szem datolya, dió, fahéj összeturmixolva (isteni finom!). Edzés nem volt. Jó volt a nap, és kifejezetten finom volt az esti smoothie.

Kedd. Reggeli: két citrom, egy banán. Ebéd: padlizsánsaláta+bulgur és a bűnös kesudiós süti. Vacsora: banán narancs, datolya, mandarin, alma, dió. Edzés: 12 km iramjátékosa. A kesudiós süti miatti lelkiismeret furdalásomat leküzdöttem futással.

Szerda. Reggeli: 3 citrom, egy alma. Ebéd: cukkinis lecsó salátával. Vacsora: alma, dió, kis sajt, zabos szelet pestóval. Edzés: könnyű 12 km. Alapvetően teljesen jól ment a futás, nem éreztem magam gyengének.

Csütörtök. Reggeli: 3 citrom, egy banán. Ebéd: saláta és diótorta. Vacsora: két banánból, datolyából és zabpehelyből készített smoothie. Edzés: összesen 11 km, ebben volt 4 darab 1600 méteres erős. Teljesen jól ment, mondhatom, azt hogy ilyen tempót ilyen távokon még soha nem futottam, igaz az edzés vége fele egészen megéheztem, de nagyon finom lett az esti smoothie. Este ráálltam a mérlegre és gyakorlatilag 2-3 kilóval kevesebbet mutatott mint hétfőn reggel! WOW!

Péntek: itt sikerült félre a hét. Mivel egy főzőeseményen vettem részt az Essencia főzőiskolában, így eleve félretettem kísérleti szándékomat. Menthetetlenül elvesztem. Reggeli: diós-lekváros tekercs. Ebéd: lasagne és a vacsorát, amit 17-19 óra között fogyasztottunk fotósorozatban mutatom be:

IMG_2963b.jpg

Sült bárány szeletek előételnek, valamilyen capribogyós szósszal

IMG_2979b.jpg

Sütőtök krémleves

IMG_3032b.jpg

Tenger gyümölcsei rizottó

IMG_3048b.jpg

Tanyasi csirke

IMG_3061b.jpg

Gyümölcspohár, gyömbéres sütivel mascarponekrémmel

Hogy a pénteki koszt, vagy a heti visszafogott étkezés miatt, nem tudom, de szombaton 1:26-os 20 kilit futottam a szigeten és alapvetően jól ment.

Őszintén szólva fene se tudja hogy működött-e a rendszer, mindenesetre nem volt nehéz négy napig kivitelezni, csak hát a péntek. De őszintén, ki bírt volna ellenállni ezeknek a kajáknak? Úgy érzem, több tapasztalatra van szükségem, így jövő héten belevágok egy hét (7) napos kísérletbe, hátha nem lesz félsiker.

Van valakinek pozitív tapasztalata, életmódváltásáról, amit ebben a az évben kezdett el?

4 komment

Címkék: evés életmód fotók

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr25079174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2013.02.18. 22:46:18

Nekem van, írok is majd róla :-)

Jane 2013.02.20. 10:08:41

Én sem bírtam volna ellenállni ezeknek a kajáknak az tuti:) Nekem nem ebben az évben, de nem rég, tavaly novemberben volt egy elég komoly életmódváltásom étkezésileg. Nagyjából az amit Te próbálsz, főleg zöldség-gyümölcs, heti egyszer-kétszer hús, az is csirkemell vagy hal, kevés só, semmi finomított cukor, semmi péksütemény, és én a kávéról is leszoktam. Azóta megy a kísérletezgetés: Hogyan ébredjünk fel, és vigyünk be kellő mennyiségű energiát péksütik és kávé nélkül egy-egy reggeli, délelőtti hosszú futáshoz, mivel veled ellentétben én egyből megérzem ha nincs mihez nyúlnia a szervezetemnek, érzem hogy gyenge, erőtlen vagyok. A Leventével készített interjúd sokat segített. A banán, datolya, és szőlőlé elég jó kombinációk reggelire, és egy csésze zöld tea is felébreszt, csak kicsit később:) Én régebben is, és most is próbálom reggelire bevinni a legtöbb kalóriát, a salátákat, zöldségeket vacsorára tartogatom. Nem mondom hogy könnyű az átállás, de most hogy kezdem megtanulni a szervezetem rekcióit, hogy miből mennyi kell neki, és mikor, nagyon pozitívak a tapasztalataim. Kezdek olyan tempókat futni edzéseken, amiket a 15 éves hosszútávfutó "karrierem" során még soha:)
A Te szombati 20 kilid meg jó példája a szénhidrátraktárak kiürítése, majd feltöltése módszernek amit sokan alkalmaznak versenyek előtt. Durva az 1:26-os 20 km, gratula!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.02.20. 10:50:17

@Jane: köszi, hogy megosztottad... igen én is azt gondolom ez egy jó rendszer.. mondjuk ez reggeli kávé nélkülözése.... hát talán ez az igazi hardcore nem a futás :-)

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2013.02.21. 20:54:24

Én még nem nevezném életmódváltásnak, de több, mint egy hónapja kajálok nagyjából követve a harcosok étrendje nevű dolgot. Erősen "nagyjából", mert viszonylag sokszor van a vacsorámban egyszerű CH, fehérlisztből készült pékárú, krumpli, stb. , illetve az utóbbi két hétben napközben elég sok a tej (kávéhoz ill smoothie-ban). Egyelőre bejön a dolog, bár egzakt méréseket nem végeztem. Úgy gondolom, 2-3hónap kell legalább, hogy érdemi következtetéseket vonhassak le, úgyhogy majd jelentkezek :)

A fotósorozat durva! :-) Mondjuk, a sütőtöklevesen soknak néz ki az olaj(gondolom, az), a gyümölcspohárban meg nem lehet valami sok gyümölcs ha nem látszik :P De azért végigkóstolnám szívesen a menüt :-)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása