Szekeres Ferenc sportpályafutása – Második rész: A három olimpia, és három országos csúcs

2014.01.21. 08:34 Szuflavéder

(Aki még nem olvasta volna: Szekeres Ferenc első rész kezdetektől az olimpiáig, illetve jelen posztunkat felvezető trailer videó itt.)

1972 januárjától folytatódtak a 150-200 km közötti futott hetek. Májusban, Karl-Marx-Stadtban volt az első lehetősége, hogy megfussa a maratoni távon a 2:20-as olimpiai szintet. Részvételét egy 2:18:04-es idővel biztosította be. Június 4-én Ózdon második lett a Magyar bajnokságon (középen), Tóth Gyula mögött (tőle balra) 2:21:56-tal.

Szekeres1972Ózdimaraton másolat.jpg

A müncheni olimpiáról hosszan mesélt:

“Az 1972-es olimpiai felkészülés során a központi irányítás miatt a szövetség részére külön edzésnaplót kellett vezetnünk. Az akkori szövetségnek az volt az elmélete, hogy egy maratonfutónak nagyon sokat kell futnia és pont. Ennek az lett a vége, hogy egyszerűen túl lettem hajtva. Egész évben úgy éreztem, hogy nem mentek a lábaim. Erőltették a sok rendkívül hosszú futást. Volt olyan időszak, hogy 15 km-t futottunk reggel, délután meg 25-30 km-t. Csak nyomatni, nyomatni... Sosem tudtam kipihenni magam, mindig fáradt voltam, és úgy érzem, ez az Olimpia végül erre ment rá. Persze voltak más gondok is.

Szeptember 5-én hajnalban palesztin terroristák bejutottak az olimpia faluba és túszul ejtettek izraeli birkózókat. A túszdráma miatt – többek közt – a maraton rajtját is egy nappal eltolták. Ez egy kicsit megzavart. Nem mertem pihenni. Két nappal a futam előtt még kimentem edzeni a pályára 20x300-at. Csak úgy lendületesen 47-esekre csináltam, de nem esett igazán jól.

Szeptember 10-én 15 órakor 76-an rajtoltunk el a stadionban. Közvetlen a rajt után a 3. helyen futottam, majd kb. a 15. helyre álltam be, de szinte együtt volt a mezőny."

Jobbról a negyedik 465-ös rajtszámmal, nem sokkal a rajt után:

letsrunsep500.gif

"8 km után erős hascsikarás jött rám. Mások simán leguggoltak a pálya szélén, és néhány másodperc alatt elvégezték a dolgukat, de én szégyenlős voltam, és kerestem a megfelelő helyet, ahol elbújhatok. 10 km körül egy parkon futottunk át. Kb. 40 méterre a pályától találtam egy elhagyatott bokrot. Olyan szűk, vacak nadrágot adtak, hogy alig tudtam lehúzni.

Végül mire visszaértem a pályára, már a teljes mezőny elment mellettem. 50 méterre futott előttem az utolsó srác, illetve az utolsó előtti. Elkezdtem pánikolni, hogy vége mindennek, és elkezdtem rohanni. A végére fel tudtam futni a középmezőnybe. Persze sok leszakadó és fejreálló is volt. Végül 33. lettem (2:25:17). Az eddigi legjobb időmmel az első 10-ben lehettem volna, de ez már csak elmélet.

A frissítéssel is probléma volt. Nem mertem frissíteni, sajnos ennek fontosságáról akkor még nem nagyon beszélt nekünk senki, pedig nagy szükség lett volna rá abban a hőségben. Mindegy, tapasztalatszerzésnek jó volt. Csalódottan jöttem haza."

szekeres_munchen_eredmenyek.png

A következő felvételeken a korabeli sugárzásokból vágtuk ki azokat a részeket, ahol őt is látni. Először a rajt után fekete szemüvegben, utána pedig a rajtnál a kettes pályán, fekete nadrágban, fehér trikóban jobbról.

Az olimpia után edzője elment a Csepelből és Juhász Béla vette át a csoportot. A képen Béla bácsi a Csepel maraton (1973.10.28.) előtt éppen az utolsó taktikai utasításokat adja:

Szekres1973Október28Csepelimaraton.jpg

1973-ban egy alkalommal a nyári hőségben közepes iramban futotta első ultra távját, 50 km-t 3:15-re. Magának akarta bizonyítani, hogy képes a maratoni távnál hosszabbat is futni. Ebben az évben Nyíregyházán szerezte meg az első maratoni országos bajnoki címét. 1973-as kassai és csepeli maraton beszámolók itt és itt . Ezekben az években nem sikerültek az egyéni csúcsdöntések. Egészen 1975-ig, ha csak egy hajszállal is, de mindig elmaradt legjobb időitől.

szekeres_interju.png
Egy interjú 1973-ból, katt a képre!

A pár év stagnálás ellenére hatodik helyen végzett az 1974-es római EB-n 2:20:12-vel,  ahol a 30 fok melegben ő lett a harmadik legjobb magyar pontszerző. Ezután nagyon sok meghívást kapott "nyugatról" is, de nem engedték, csak néhány versenyre. Nagyon boldog volt, hogy 1974 Szilveszterén kiutazhatott a sao paulói szilveszteri futásra. 1974-es egyéb cikkek, beszámolók:

1975-ben Nyíregyházán újra országos bajnok lett . Ősszel már kemény alapozással készültek a montreáli olimpiára. Ki is kapott edzőjétől, hogy ellezserkedte a karácsonyi időszakot, mivel azon a héten csak 150 km-t futott. Be is írt a naplójába:

"1976 tavaszán a mezei OB-n lesérültem. 600 méter után a vizesároknál a szegélyre akartam lépni, beugrottam Homoki Vince elé, aki a sarkamra lépett, és a cipőt is lerántotta a lábamról. Mire visszavettem a cipőt, az élboly már 100 méterrel volt előttem. Összekaptam magam, és folyamatosan előzve a 7. helyen végeztem 39:15-tel (12 km). Utána a vérző lábamat a mentők látták el. Jó mélyre fúródott a szög a sarkamba. Mivel a csonthártya is sérült, másnap már ráállni sem tudtam, végül a Sportkórházban kötöttem ki."

"3 teljes hetet kellett kihagynom, így nem sikerült felkészülnöm a májusi Karl-Marx-stadti kvalifikációs versenyre. Kaptam még egy lehetőséget, hogy júniusban Debnóban megfussam a 2:15-ös szintidőt, de dög meleg volt, és csak 2:21:11 lett belőle, így a montreáli olimpia számomra sajnos elment."

Csalódottan, de újult erővel vágott neki az őszi idénynek. Szeptember 5-én a Népstadionban megfutotta élete legjobb 5000 méterét: 13:59. A versenyen tízen futottak 14 percen belüli időt, ő lett a tizedik. Az október 3-i kassai maraton után (8. hely, 2:22:02) október 31-én a csepeli maratoni (Bp. bajnokság) következett.

SzekeresCsepelmaraton1.jpg
A kép egy másik csepeli maratonon készült a tököli forduló környékén.

Ebben az évben létszámrekord volt, 162-en neveztek. Feri minden idei bánatát maga mögött hagyva, teljesen felszabadultan futva óriási egyéni csúccsal 2:16:55-el harmadiknak ért célba. 1976-ban összesen 8000 km-t futott.

1978-ban a szeptemberi prágai a EB-n újabb egyéni csúccsal (2:15:45) a 14. helyen futott be. Október 29-én megnyerte a Csepel maratont, megszerezve ezzel a negyedik maratoni országos bajnoki címét (2:16:38).

December 3-ra különös meghívást kapott Fukuokába, amit akkor a maratonfutók Mekkájaként emlegettek. A világ legjobb maratonfutóit hívták meg egy hatalmas viadalra: 107-en indultak és a "legrosszabb" futónak is 2:26:53 volt az egyéni csúcsa. Az indulók közül 48-nak volt 2:20-on belüli eredménye. Szekeres ezt a versenyt tartja a mai napig élete legnagyobb szenvedésének, itt volt élete legnagyobb fejreállása. Ekkor még az alapozása kezdetén volt, nem a legjobb formájában indult. Végül 2:25-ös idővel a 44. helyen végzett.

"30 km még elég jó volt (1:36 körül), de utána jött a rémálom. 38-nál már nem bírtam. Sétáltam 150 métert. A végén a stadionban, az utolsó 550 méteren öten előztek meg. A célban elkaptak, lefektettek, betakartak, levették a cipőmet. Hoztak frissítőt. 10 percig feküdtem, míg végre összeszedtem magam és fel tudtam ülni. Rettenetes volt. Otthon várják a nagy eredmény hírét, én meg 2 óra 25 percért itt fekszem félholtan."

Érdekes a teljes beszámoló is:

1979 januárjában újabb edzőváltás következett, Babinyecz József vette át a felkészítését. A profi szakember ismerte Feri minden rezdülését, hiszen évek óta együtt edzettek, hatalmasakat meccseltek egymással. Ismerte a gyenge pontjait is, melyeken javítani lehetett. (Ilyen volt például a hosszú résztávok gyakorlása.)

1979-ben az amszterdami maratonon új országos csúccsal, 2:14:45-ös idővel győzött, ahol Tóth Gyula 1968-as, 11 éves országos csúcsát javította meg. A verseny után egy amerikai srác nekiadta a használt Nike cipőjét, ez volt az első igazán márkás cipője.

Július 21-én a szegedi maratoni OB-n 2:20:24-el ismét ő lett a bajnok . Augusztus végén a montreáli világkupán futott 2:15:13-at, ez az 5. helyre volt elég . A moszkvai olimpiára már elég korán, október 15-én a a Mátrában kezdték meg az alapozást . Év végén összegezte 13 éves futómúltját: addig összesen 80.000 km-t futott!

1980. január 5-én néhány kerettaggal majdnem egy hónapra Új-Zélandra utaztak, ahol két felkészítő versenyen vett részt, többek között az aucklandi maratonon . Itt immáron saját rekordját megjavítva újabb országos csúcsot futott: 2:14:44.

SzekeresAucklandúj zéland1980januar26 másolat.jpg
Ez a fotó Aucklandből a másik, 10.000 méteres ottani versenyén készült, ahol Csepeles, kötött trikóban futott.

A Budapest Mezei Bajnokság harmadik helyének megszerzése után (12 km, 37:03), március elején Tatára mentek edzőtáborba. Április 26-án Amszterdamban futotta Moszkva előtti utolsó maratonját. Ezen a versenyen elért idejével tíz éven át tartotta az országos maratoni csúcsot. 35 km-től szépen ment fel a vezető bolyra. Részlet a naplójából:

"A 35 km 1:49:50. Közeledtem az élbolyhoz. 37-nél megfogtam először a leszakadt japánt, el is mentem tőle egyből. Nagyon gyorsan futottam. Utolértem a belgát és a holland Vriendet is. Melletük is elfutottam lendületesen, de ők jöttek velem. Nyomtam! A holland leszakadt. Ketten maradtunk Reveynnel, aki a római EB-n 5. lett előttem. Revansra készültem. Jött velem. 40-nél (2:05:45) robbantottam. Iszonyúan futottam, de alig szakadt le, amikor meg kezdtem kiengedni, megint jött fel rám. Ismét hajrázni kezdtem, futottam az életemért. Teljesen kifutottam magam, de megérte, mert második lettem: 2:12:35!!!!! Új magyar csúcs!!!!"

Július 17-én két héttel az olimpiai rajt előtt a Budapest bajnokságon futotta élete leggyorsabb tízezres versenyét. 20 indulóból a 3. helyen végzett 28:59,2-es idővel.

A moszkvai olimpián volt a 43. maratonija.

Négy nappal a rajt előtt megfájdult a torka, és másnap már beszélni is alig tudott. A verseny előtti napon szerencsére már enyhült a fájdalom, és a futás napján pedig már a kis köhögés sem volt zavaró.

Szekeres1980Moszkva.jpg
A melegítés közben Moszkvában.

A játékosbejáró folyosón a nagy melegben kellett a rajt előtt várakozniuk. 17:15-kor, 26-28 fokban lötték el a futamot.

"A lendületes kezdést követően 2 km után lassult az iram. Együtt volt az egész mezőny. 5 km-nél indultunk el és a 10 km-es részidő 31:37 volt. Ezután megint lassultunk, de valaki – csak rövid időre is – mindig elkezdte lökni. 25 fős élboly alakult ki. Cierpinski a boly végén futott. A forduló után szokás szerint jött a robbantás. 23-ig bírtam, aztán leszakadtam. A 20. hely körül voltam. Egy ausztrál srác utolért és fokozatosan mentünk fel az élbolyra.

30 km (1:34:10) után erős ellenszél volt. A lábaim kezdtek zsibbadni. Itt már tudtam, hogy fuccs a nagy reményeknek. 35 után egyre jobban zsibbadtam, a kézfejem is. Ez már a vég! Fukuokában is ilyet éreztem, amikor elfutottam magam. 40 km után próbáltam hajrázni. Tartottam a helyem, sok reményem nem volt a jobb helyezésre. 12. lettem 2:15:17-tel."

A teljes beszámolója itt: . Erédménylista erre.

A márciusi tatai edzőtábortól a moszkvai olimpiai szereplés végéig a teljes edzésnaplóját, versenyekkel, további külföldi edzőtáborokkal a könnyebb érthetőség miatt begépeltem nektek és itt nézhetitek meg. Van, aki idén ezt megpróbálja végigcsinálni? ;-)

szekeres_moszkva_edzesnaplo_pdf.png

(Folytatjuk.)

13 komment

Címkék: beszámoló olimpia maraton életút Szekeres Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr435759740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2014.01.21. 16:44:14

A kádazást sem tudnám ennyiszer megcsinálni, nem hogy a futásokat. :) Szuper lett a folytatás is. Nagyon érdekes volt!

Olvasom, két edzőváltás is volt és az első váltás után kezdett az addigi 2:20 körüli ídőkből jelentősen faragni. Majd jöttek pár év és a 2:15 és az egyéni csúcsok. Ki lehet emelni esetleg egy dolgot, vagy módszert, vagy felismerést, amire visszavezethető végső soron, hogy az addigi "stagnáló", vagy annak tűnő szintről egy ilyen jelentős fejlődést tudott elérni?

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.01.21. 19:51:38

@Joe.: A Juhász Béla ideje végén kissé fásult lett, de ezután jött a Babinyecz József, aki nagyon jól ismerte a gyengéit, és azokat fejlesztették 1979-ben. Főleg a hosszabb résztávokat erősítették. (Ezeket Feri bácsi nem nagyon szerette) Magánéletbeli lökéseket is kapott tőle.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.01.22. 11:07:23

@Szuflavéder: megint jó cikk! micsoda időket tudtak futni kötött trikóban, tornacipőban bakker...!

(nézz utána a <!--more--> html tagnak, mert kicsit hosszú így egyben főoldalra)

nikarágja 2014.01.22. 21:50:01

itt az utolsó képen elöször nem is néztem, hogy az elsö oszlop az csak délelöttökre vonatkozik, így is elképedtem az adagokon, nemmég a teljes napi adagok... Csoda, hogy olyan ételekkel lehetett ezt bírni, meg minimal adidas cipökben. Azt gondolom, akkoriban lehetett még több nyomelem egy-egy paprikában pl. Kalap emel! Jó cikk, kösz!

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.01.22. 22:02:57

@rrroka: igen, tisztán látszik, hogy nem a puccos cuccok hozzák az eredményt.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.01.23. 07:09:18

@angelday: szakmailag tovább gomb ellenesnek tetszik lenni? :)

angelday 2014.01.23. 08:18:15

@rrroka: a Futóblogon nem használjuk, egyszer használtuk csak, a téli ruha szett rendelésnél. De a kontentre nem! Minden byte fontos, főleg Szekeres!

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.01.23. 08:39:27

Remélem, másnak is feltűnt, hogy Nyíregyházán kétszer is csúcsot futott! Van itt a levegőben valami. Megyek, bele is szippantok. :))))

Zöld_Dani 2014.02.01. 10:23:56

Tyű, mit találtam: Schirilla Budapest-Moszkva futásáról egy rövidfilm, pontosabban arról a részéről, h Kenderesen megáll, és az elvtársak vele avattatnak egy bisztrót.
Bizonyára saját versét felolvasó tanácselnökkel! www.youtube.com/watch?v=h5Y0e4BedVk

aktatáskarádió 2014.02.02. 18:46:14

@Zöld_Dani: ez mekkora, a csúcs, amikor kap egy almát és egy kést, és akkurátusan elkezdi hámozni, majd késsel pakolja a szájába :D

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása