Unfair play

2014.06.20. 08:31 bitliszbá

Kell-e a versenyszervezőknek a csalásra készülni? Kellenek-e az amatőr versenyeken bírók? Kell-e a bizalom vagy egy két csaló nem számít? Vagy mennyire mindegy, hogy 100. vagy 101. helyen végzel, vagy az 1000. vagy 1001. vagy? Minden fordítóba kell időmérő kapu? Szerinted?

Sajnos olyan dologról kell írnom, ami magamnak is rosszul esik. Voltam a K&H fémaratonon. Ez eddig nullás hír. Meleg is volt. (dupla nullás) Sokan voltunk.. jó, nem fokozom tovább. Szóval három egyforma kört kellett futni, körönként 5 azaz öt darab 180°-os fordítóval. Ez eddig az én hülyeségem (meg azoké, akik egy ilyen pályán elindulnak).

fordítók.jpg

Szóval én futottam szépen, a harmadik körömben. Nagyjából a 19. km-nél volt egy frissítőpont. Túl voltam az utolsó fordítón. Jött szembe egy futó (történetesen egy lány, de ez nem számít) és levágva a kb. 800 m-t a fordítóig (és vissza), bevágott a frissítőbe. Hú, meleg van gondoltam. De nem, körbenézett, jegyzi-e valaki, hogy mit csinált, és mintha mi sem történt volna, futotta tovább a rövidített távját a cél felé.

Belehúzott, és lehagyta azokat, akik többet futottak, mint ő. Ellenőrizhetően látszik a köridejéből a majd’ egy kilométer mínusz az eredményén. Mivel így kb. 5 perccel jobb az eredménye (21 helyett 20 km), mint amit valójában megtett, szép eredményt ért el. Kit érdekel? Vagy mégse?

43 komment

Címkék: csalás félmaraton K&H

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr536318270

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Baduka 2014.06.20. 08:45:44

Engem ez halálosan bosszantott volna, miközben és bevállalom, hogy akár utolsó is vagyok egy versenyen. Nagyon nehezen tűröm a csalást és a hazugságot! Rajtszámmal együtt megírnám a BSI-nek. És nem azért mert engem legyőzött, az nem érdekel, hanem a tisztességtelenség miatt. Ne rontsa el máskor a többi ember "játékát".

Nuuk 2014.06.20. 08:48:41

"Mindenki magának nyer és magának veszít"

Mi félmaratont futottunk, ő nem.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2014.06.20. 08:55:23

Egyrészt... nincs is egyrészt. Idegesítő, és sok ilyen volt, ugyanabban a körben így előzött meg egy váltós fiú is téged az Olaf Palme előtt, csak azt nem láttad... ő cipőt kötött, majd véletlenül rossz irányba indult.

De ugyanezt a kérdést tehetnénk fel a rajtszám hajtogatásért, fülesért azaz az időbüntetéses dolgokért. Kapott valaki időbüntetést, mert nem tartotta be a szabályokat? Nem.

És valahol kevés, hogy sújtja dolgozó népünk megvetése, meg az, hogy magát csapja be... mert hagy maga után egy kellemetlen szájízt.

2014.06.20. 09:55:44

@6. alabardos: régen mondom, hogy a bsi szabályzása katasztrófa. Hoznak egy csomó szabályt, de be nem tartatják. Akkor viszont el kellene dönteni, hogy ezek felesleges szabályok e, amiket nyugodtan el lehet törölni, vagy tényleg fontosak, mert pl balesetveszélyesek, akkor viszont oda kevés az, hogy majd lesz irgumburgum.

amúgy a nagy dombnál oda vissza futók, az elválasztó vonalon bringás kísérő. Bsi bringás rendező rászól, hogy ne a futók között, majd meg hátra sem nézve elteker, persze a kísérő sem zavartatta magát ezután. Ha egy rendezőnek ennyi a feladata, akkor inkább ne legyen, és a bérével olcsóbb versenyt lehet rendezni...

2014.06.20. 10:01:40

Bitliszbá: szvsz a nagy tömegversenyeken milliárd lehetőség van csalni, és teljesen kizárni sem lehet, valaki lehajol cipőt kötni, majd a másik irányba megy tovább... Ezt versenybírók sem szúrják feltétlenül ki. Az élmezőnyön kivül ez csak önbecsapás, persze tökéletesen megértem, hogy miért foglalkoztat.

gergoke 2014.06.20. 10:02:46

Ha tudnád mennyi ilyen van. Nem rég beszélgettem erről egy barátommal. A Budapest Maratonon is voltak, akik kisföldalattival futották le a távot. Majd beálltak és mentek egy 3ó környéki maratont. A befutóképen a kezek az égbe emelve és ünneplik magukat. Fura emberek vannak.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.06.20. 10:06:22

Abszolút unfair és értelmetlen. Nyilván nem az első helyért versenyzett, tehát nem tudom mi értelme volt, kit akar becsapni?

Már tavaly is láttam, hogy ezen a rendezvényen sikerült összesűríteni mindent, amit egy budapesti futóversenyben utálok, szurkolni voltunk kint, nagyon örültem, hogy nem neveztem (pedig speciel ez a rendezvény még ingyen is lett volna).

tankista.cica 2014.06.20. 10:09:36

hát igen... így nem a 2458. hanem a 2463. lettem... gyengébb jellem összeomlana...
mondjuk számomra a fülhallgató betiltásával vesztette komolyságát az esemény

Egyébként is: javaslom hogy minden szponzorált termékért járjon időlevonás.
Setbonuszok! Nike felső+alsó további -3 perc. Ugyanez cipővel: -4 perc és elsőbbség a frissítőpontokon. Vásárolható percek!
Szar zene hallgatása büntetéssel. Igazoltan 100% iTunes használat VIP futósáv!
and more!

blue bob 2014.06.20. 10:09:54

Én is láttam, valószínűleg uezt a hölgyet fordulni, de meglepne, ha ezzel egyedül lenne, vannak versenyek, ahol a ritka ellenőrzőpontok miatt inkább népszokás (K&H, Keszthely). Szerencsére soha nem éltem ezzel a lehetőséggel, mert csak magamat ejteném át.

Nem érdemes ezzel foglalkozni, legfeljebb az lehet zavaró, ha egy több félmaratont tartalmazó versenyen azért maradsz le, mert egy hasonlóan "kreatív" résztvevő beelőz, miközben több részideje hiányzik többkörös versenyeknél.

2014.06.20. 10:11:07

@gergoke: Budapest maratonon egyszer engem is megtaláltak a földalatti, nehezen hitték el, hogy a 30as távon indulóknak a maratoni rajt után még szabad földalattizni :) amúgy a kisebb távol miatt hallom mindig nem futó ismerősöktől, hogy a verseny alatt egy csomó tömegközlekedő embert lttak.

ha viszont tényleg maratonisták voltak az vérgáz, főleg a 3 órás ünnepléssel, még felfogni is nehéz...

bitliszbá 2014.06.20. 10:11:43

Nem akartam ítélkezni, mert nem tisztem. Csak szerettem volna, ha beszélünk róla. Ez sikerült. Köszi!

A futók véleménye az ami itt számít, és ha csak 1 olyan ember olvassa ezeket a kommenteket, akinek eszébe jutott már valami hasonló, de megérti, hogy mi munka van 2-3-5 perccel rövidebb félmaratonban, akkor már megérte...

gergoke 2014.06.20. 10:34:11

@viito: Ha kicsit kutakodsz a BSI weblapján, meg is fogod találni a tavalyi maratonnál a képet. 3:03 környékén van egy befutó kép, a futónak rajtszám alapján keresve nincs félmaratoni ideje (itt nem futott át) és nem is szerepel már az eredménylistában, ha az első 50 női beérkezőt megnézed. Törölték az eredményét. Azért a tizedik helyre ilyen módon befutni lehet nem volt túl okos dolog ilyen módszerrel. Aki a mezőnyben hátrább adja ezt elő, azt nagyobb valószínűséggel ússza meg.

Petya___ 2014.06.20. 10:42:46

Nekem úgy tűnik, hogy ahol van tétje a csalásnak, ott azért próbálják kiszűrni, a többieknél meg puszta önbecsapás. Kár ezzel foglalkozni.

Bodnár Szilvia 2014.06.20. 11:11:18

Az idei UB-n találkoztam hasonlóval. Két futó lány, én mögöttük futottam Keszthely után a susnyásban. Majd megérkezett egy férfi kerékpárral, megállt, helycsere, egyik lány fel, pasi le és futnak tovább. Hát nem bírtam ki szó nélkül. Majdnem nekem estek a 20 év körüli lánykák. Berényig még 3-szor láttam őket megállni, pólót cserélni, stb., aztán elhagytak. Hogy ez mire jó? Sosem fogom megérteni .....

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.06.20. 11:25:12

@Bodnár Szilvia: Én Balatonvilágos előtt voltam tanúja egy hasonló, folyamatos illegális váltásnak. Ez abból a szempontból volt rosszabb, hogy autóval mindig elémentek pár száz métert és úgy váltottak, én meg szagolhattam a kipufogót. Én ott már arra koncentráltam, hogy minél hamarabb célba érjek, nem érdekelt annyira, így utólag azért ez elég súlyos szabálysértésnek tűnik.
(Tudom, hogy ez közhely, meg ilyen régen minden jobb volt szöveg, de akár ha csak 3-4 évvel ezelőttre tekintünk vissza nem voltak ilyen problémák. Hogy most miért vannak? Nagyon felhigult a közeg, szerintem, ezzel nem lehet mit kezdeni sajnos, volt egy kissebb közösség, szerintem alapvetően jóindulatú, segítőkész emberekkel és ahogy egyre divatosabb lett a sport itt is megjelentek az idióták)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2014.06.20. 11:25:50

En latva a versenyeket Amerikaban es Angliaban csak annyit akarok hozzatenni, hogy nem erdemes agyonszabalyozni es ellenorizni az amator versenyeket. Mert elrontja a 99.9% embernek az oromet a rengeteg ellenorzes. Keep it simple.

Mondjuk okosabb olyan palyat jelolni, ahol nincs sok visszafordito, mert az kisertes a levagasra. De ha megis van, akkor a forditonal legyen idomero szonyeg. Ha hianyzik egy idod, ervenytelen. Ennyi eleg is, a tobbi legyen a csalok baja.

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.06.20. 11:46:54

Az egész élet erről szól! Én leszarom ezeket az embereket, de egy feltételem van! Utána nem mutogassák, mint sikeres egyént.
Az UB-n, a déli szakaszon az egyik rohadt hosszú és végig belátható egyenesben senki nem jött mögöttem, aztán egyszercsak egy pufi lány elfut mellettem. Hoppá, ez meg honnan gyütt? Nyomta is rendesen, de kb. 3 perc után leállt és sétálni kezdett. A környékén ólálkodó kocsit nem hoznám vele összefüggésbe.

buksikutya 2014.06.20. 12:19:03

az a 180° valojaban 360.

2014.06.20. 12:28:58

Nem indultam még UB-n, egy ideig tervben volt, hogyha stabilan tudok majd minimum maratont futni, akkor csapatban megpróbálom, de azt hiszem egyre kevésbé vágyom rá, hogy megtegyem... Az idei év pletykáinak ha csak a felét hiszem el, akkor is durva, hogy milyen dolgok mennek/mehetnek ott, és nem egy, nem két embertől hallok ilyesmit...

Ha jól látom, akkor főleg a 10(+) fős (buli) váltók azok, amik nem kicsit nevetségessé teszik az egészet. Elvileg még 10 főnél is egy félmaraton lenne mindenkinek, azonban ahogy elnézem gyakorlatilag UB teljesítőnek vallhatja magát egy csomó ember pár km megtétele után is (ehhez még csalni sem kell, elég ha pár maratonista mellé beállnak azok is, akik spartathlonistákat megszégyenítő szenvedésről képesek postolni egy 10 fős váltó 2 részletben max 5-5km-et futó tagjaként), és akkor még nem is említettem azt, hogy a "kreatív táv management" mire képes, hogy mi figyelmetlenségről hallani a futótársak irányába, és a többi.

2014.06.20. 12:36:07

@buksikutya: biztos nem szédültél el a sok 360 fokos fordítónál? :)

- Tony Vivaldi: What is this, Benedict? First you're my friend; now you turn a... 360 on me!
- Benedict: 180, you stupid, spaghetti-slurping cretin - *180*! If I did a 360, I'd go completely around and end up back where I started!
- Tony Vivaldi: What?
- Benedict: Trust me!
[shoots him]

tboykacsa 2014.06.20. 13:16:02

Volt amikor még engem is bosszantott, de tudod Bitliszbá én ezeknek csak annyit szoktam mondani, hogy én biza mind a 21 vagy 42db kilométert kifizettem és az összes kifizetett métert élvezni akarom ;)

Egy lesajnáló pillantásnál vagy egy jó hangsúlyú "GRATULÁLOK"-nál nem érdemelnek többet

hidegchaco 2014.06.20. 13:24:25

@viito: "a bsi szabályzása katasztrófa. Hoznak egy csomó szabályt, de be nem tartatják. Akkor viszont el kellene dönteni, hogy ezek felesleges szabályok-e"

Ne feledd viito (és bitliszbá) hogy a BSI olyan, mint a városszéli hipermarket: kijelölik ugyan (mert ki kell) a mozgássérült parkolókat a bejárathoz közel, de nem fogják megbüntetni (megbüntetni? udvariasan figyelmeztetni sem) az ilyen helyekre keresztben beálló izomagyat vagy platinatyúkot, mert félnek, hogy akkor legközelebb a versenytársnál végzi el a nagybevásárlást. A BSI is ilyen, ők nagyszabású, látványos tömegrendezvényeket szerveznek, nem futóversenyeket, nem érdekük komolyan elriasztani a potenciális résztvevőket.

Az "érdemes-e mérgelődni avagy sem" kérdésre pedig szerintem attól (is) függ a válasz, hogy egyéni vagy csapatversenyről van szó. Ha önállóan indulok, engem sem érdekel, hogy 5000 emberből a 2345., vagy a 2346. leszek, mert egyedül az időeredmény az, ami számít. (Emiatt tartozom azon kb. 5%-nyi résztvevő közé, aki az utcasarkot nem vágja le a járdán, hanem inkább vállalja a néhány méternyi hátrányt és marad az úttesten.) De konkrétan a K&H maratonváltó esetén baromira idegesített volna, ha a korábbi években a (munkahelyi, még csak nem is "baráti") csapatunk alulmarad olyanokkal szemben, akiket _kimondottan_ le szerettünk volna győzni, mivel ők gátlástalanul csalnak. (Mert ha jobbak, az OK, azt minden további nélkül elfogadom.)

P.s.: optimista péntek lévén vélelmezzünk egy kedvezőbb szcenáriót. A kislány zenét hallgatott, de a rendezők nem vették észre, ezért arra kényszerült, hogy saját magát büntesse meg extra idővel: miután lefutotta a kijelölt távot, még futott egy kisebb szakaszt, és bitliszbá ez utóbbi pluszt szúrta ki...

Kocafutó 2014.06.20. 13:26:23

Ultragáznak gondolom az ilyet, és csak sajnálni tudom őket, magukat csapják be. Viszont engem nem idegesít különösebben, egyébként is legfeljebb érdekességként szoktam megnézni, hogy hányadik vagyok egy versenyen, csak a saját időm számít. Mondjuk én rendre a mezőny 2. felében végzek, nyilván ha 3 órás maratonokat futnék, akkor már érdekelne a dolog. :D (Ez a kisföldalattizás elég durva.)

bellone 2014.06.20. 18:02:01

Jó a felvetés, mert régi elmélet, hogy lemmingek vagyunk! Vajon miért "vesz" valaki futóversenyt magának, ha elrontja mielőtt tényleg az övé lenne?! Hibáztatható ezért a szolgáltató?

Annak idején azt szűrtem le magamnak, hogy van a városi futóversenyeken valami "képmutatás". (Habzik a szám, de ha fotóznak letörlöm, mert a "kép" számít, mosolygok...:))

Bezzeg az erdőben meg a terepversenyeken, mennyivel jobb! Itt egy "szelfi", ott egy iPhone-hordó hátizsák (a jobbaknak 40 ezres) és mosolygunk, mert leértékelve kaptunk a Green Magmát. A szerpentin meg hülyeség, mert "toronyiránt" rövidebb.:) Ez sosem zavart (nagy az erdő), de amikor kötelező felszerelés lett a telefon és az "arcképes" végleg áttértem a TT-kre.

Néha persze a TT-ken is "puffogunk", mert mindig akad sár, tömeg, futó/túrázó stb. Viszont ez igazi szikár műfaj! "Oldszkúl". Nincs külön kijelölve a pálya, haladj a túristajelzésen, de ne térj le, mert erre kaptuk az engedélyt. Jól van, basszameg, de már megint eltévedtem. Előbb még mögöttem voltál, most meg előttem, hogy van ez?! Így lettem én is többszörös csaló.

Szóval szerintem semmi gond, mert az olimpiai váltó nem az Olimpia. (Utóbbi is megér egy Misét, de nincs a földön annyi tesztoszteron, hogy felbosszantson.)

Fussunk.

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.06.20. 20:23:08

@bellone: a terepen sokan feltöltik az útvonalat (tracket, mert úgy menőbb, basszák meg!) az órájukra. Nekem pont ezzel veszik el a terepfutás egyik lényegét, a tájékozódást.

Nekem a kocsimban sincs GPS, van fasza térképem, mindenhova odatalálok. Használom az agyamat, térképet olvasok, döntéseket hozok, nem csak bólogatok Mohabácsi utasításaira. Szóval, faszagyerek vagyok, csak ennyit akartam mondani. :-)

bellone 2014.06.20. 20:52:38

@BGy: A terepfutásnak, és főleg a TT-knek szerintem nem a tájékozódás a lényege, hanem az előre (nagyjából) megismerhető útvonal követése (itiner, térképvázlat, vagy szöveges leírás alapján). Ebbe szerintem belefér a "track" letöltése.

Próbáld ki a tájfutást! (Időközönként indulnak a résztvevők és csak a rajt előtt néhány perccel láthatod a a térképeden a saját ellenőrzőpontjaid. A pontok között szabad az útvonalválasztás, rajtad áll, hogy átvágsz, vagy megkerülöd.:)

Edgecrusher 2014.06.20. 21:20:39

Szerintem a futásnak az egyik fő szépsége, hogy nem a többiekkel versenyzel, hanem saját magaddal. A kisföldalattizók pedig egyedül, otthon a tükörbe nézve pontosan tudni fogják a távot, amit "lefutottak", és SOHA nem fogják átélni azt az érzést, ami a teljes táv lefutásával jár. :)

SeSam · http://sesam.hu 2014.06.20. 21:45:34

Amikor az UB-váltóról meséltem nem futó embereknek, rendszeresen feljött a poén, hogy miért nem ugrottunk be mind az autóba néha. Én mindig azt mondtam, hogy az emberek ilyen eseményekre versenyezni mennek, és meg sem fordul a fejükben ilyesmi, hiszen mi értelme lenne. Úgy látszik, naív voltam. ]:

hidegchaco 2014.06.21. 15:30:02

@Edgecrusher: Én nem tudom, mit éreznek ezek az emberek, és azt sem, pontosan milyen céllal indulnak el a versenyen? Úgy vannak ezzel, mint aki 5000 Ft-ért rendel netről hamis kínai TAG Heuert, vagy aki azt bizonygatja baráti társaságban, hogy neki bizony megvolt Aktuális Celeb Bombanő?

csokidrazsé 2014.06.21. 21:42:30

Nem annyira új a jelenség, bő 10 éve a BéBu-n is megvoltak a furcsa csapatok, akiket mindig megelőztünk, naponta többször is, és kihalt helyeken parkolt a kísérőkocsijuk :P Önbecsapás, mindamellett roppant idegesítő a távot valóban teljesítők számára.

SimonyiBalázs 2014.06.22. 09:32:31

1) Saját példa: idei Vivicitta félmaraton. Sokáig azt hittem, 11. lettem. Erre nézem a listát: XY áll a 11. helyen, de úgy, hogy 01:24:39 a bruttó ideje, a nettója meg 01:18:33. Elég fura, ahogy ekkora bruttó idővel valaki feljöjjön hátulról, embereket kerülgetve a 11. helyre. Ráadásul nem is volt a fordítónál, azaz a rakparti 17.5 km-nél mért ideje. Pont ott lehetett levágni 1 kilométert a rakparton, ha valaki felment a felső rakpart lépcsőjén. Na ennyit erről. Megreklamáltam, de a BSI nem javította ki. XY fotója alapján kizárt az 1:18-as félmaraton (fülhallgató, övtáska, testalkat.)

2) ismerős meséli, hogy magas beosztású TEK-es (!) szomszédja kiment hozzá a Bp Maratonra szurkolni, és mondta, hogy a végén beszáll mellé "segíteni" az utolsó 3 km-en. Így is történt, a városligeti úton együtt futkároztak, majd a szomszéd befutott vele együtt a célba, és nemcsak hogy elfogadta az érmet - amit nem is értem, h rajtszám nélkül hogy adtak neki -, de utána az irodájában azt fabulálta, hogy ő lefutotta a maraton.

gabrisuphill 2014.06.22. 12:34:14

@Nuuk: a tökéletes összegzés!!!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.06.23. 10:37:02

@pantomimes: az UB-n szerintem nem olyan gáz az illegális váltás, hiszen attól még ugyanúgy meg kell tenni egy kört, ugyanannyi embernek... vagyis... hát igen, az lehet hogy esetleg valaki beugrik és így lesz egy tizes váltóból 11-12... :/ Amikor Fonyód után rosszul lett az egyik lány a csapatunkból, mi bizony leválltottuk volna akár illegálisan is (és nyilván nem az eredmény miatt), ha ránk telefonál, hogy szarul van, de neki ez eszébe sem jutott. sétált kicsit, szédült kicsit, de behúzta végül, igaz mi már szarrá izgultuk magunkat, hogy hol van. telefont nem vette fel, éppen indult vissza kocsi, hogy megnézzük mi van vele, amikor feltűnt.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.06.23. 10:47:43

@rrroka: persze, vannak esetek, amikor azt mondom, hogy nem unfair, sérülés, rosszullét, nyilván nem az első helyért megyünk.
Az én esetem más volt, itt pár száz méterenként váltottak és még nem is ez volt a gond, hanem, hogy az autó ott ment mellette végig én meg nyeltem a füstöt, azok a szituációk húznak fel, amikor másra nem gondol, a saját problémáját tartja a legfontosabbnak. Én is fáradt voltam, be voltak állva a lábaim, az én tempómmal a csaj is le tudta volna tolni, de ők inkább sprinteltek, majd váltottak, így folyamatosan együtt mentünk, kaptam az arcomba az anyagot.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.06.23. 11:45:33

@pantomimes: hát igen, ez mondjuk egy hülye helyzet, nagyon nem is értem, ha ilyen sűrűn váltottak, hülyeség.

kúlcsi 2014.06.23. 16:41:08

Az UB-n mi is váltottunk illegálisan.:(( Sajnos lekéstük a váltást Balatonmárián, ezért az emberünk továbbment, nem akarta, hogy a csapat időt veszítsen. Mi meg miután rádöbbentünk az elbaszásra, kocsival utána mentünk, és 2 km múlva leváltottuk. Így én 13 helyett csak 11 km-t futottam ezen a szakaszon.:((((

himmelhergott 2014.06.25. 00:14:54

sz@rni rá!

csak magát csapja be!

Surányi szerint nincs ingyen ebéd...

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.06.25. 11:36:34

Idén tavasszal láttam pár vigyorgó kiscsajt a Velencei-tavi Tópart futópartin az arborétumos emelkedő után kiugrani egy bokorból és beállni a sorba. Elég feltűnő hacukában voltak és 101% hogy nem láttam őket magam előtt a jó hosszú egyeneseken. Kizárt, hogy csak pisilni álltak meg. Mondjuk pikk-pakk lehagytam őket (már csak ezért sem lehettek előttem korábban).
Után percekig gondolkodtam azon, hogy milyen lelkivilága lehet egy ilyen embernek. Csalni egy ingyenes, nemversenyidőmérésnélküli eseményen? Minek? Az éremért? Tényleg tud neki örülni utána? Mert én az enyémnek igen.

JoeJoe74 2014.06.27. 11:46:14

A juliusi angol RW-ben volt egy cikk futoversenyes csalokrol. a legtutibb az volt aki az ikertesojaval "valtott". a lebukast a fotok okoztak, egyikuk jobb a masikuk a bal kezen viselte az orat...

De ket evvel ezelott az UB-n is voltak olyan hogy akit megeloztunk, hamarabb jutott be a frissito pontra...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása