Béres Attila a dupla ironman világkupafutamon

2014.07.10. 06:30 Szuflavéder

Béres Attiláról már tavaly írtam: 21-22 évesen fejezte be ifjú atléta és triatlonos pályafutását és közel 20 évig nem sportolt szinte semmit. 2011-ben néhány hónapi edzéssel 12 óra alatt megcsinálta a nagyatádi ironmant.

Tavaly októberben felhívott, hogy neki az ironman túl rövid és jövőre indulni fog a Velencén megrendezésre kerülő dupla ironman világkupafutamon (7,6 km úszás, 360 km kerékpározás, 84 km futás). Csakúgy, mint a három évvel ezelőtti ironmannél, ezúttal sem vettem komolyan.

Aztán elkezdett keményen edzeni. 20-25 km lett a heti úszó-, és 70-80 kilométer a futóadagja. Összesen 10 alkalommal úszta le edzésen a dupla Ironman 7,6 km-es távját. Legkeményebb futása a Mátrabérc Trail volt (56 km) és Druskó Zsófi ultrafutónővel is sok közös hosszút futottak. Májusban került elő a kerékpár is, a versenyig összesen 1200 km került a kerekekbe. A leghosszabb bringaedzése az volt, amikor reggel 5-kor elindult Érdről Keszthelyre és este 10-kor ért haza (kb. 400km). Összesen 1200 km bringázással, 450 km úszással és 1000 km futással készült a július 4-i dupla ironmanre.

A továbbiakban Attila, a Budaörsi DSE versenyzője mesél a múlt hétvégi versenyről:

Az úszás volt a legerősebb számom. 2 óra 10 percre úsztam edzésen a 7,6 km-t. Tudtam, hogy ezzel valahol az élmezőnyben lehetek, de természetesen a teljes táv sikeres teljesítése volt az elsődleges cél. A bringától tartottam a legjobban, mivel azt a legnagyobb melegben kellett teljesíteni. A futástól annyira nem féltem, mert az főleg éjjel, hűvösben volt.

Előző éjjel csak 3 órát tudtam aludni, mert egy szunyog röpködött a fülem körül. Egy órával a rajt előtt, reggel 6-ra értem a versenyközpontba és megkezdtem az előkészületeket. 20 fokos volt a víz, a neoprén ruha így kötelező volt, már ha nem akartam “belefagyni” a vízbe. A rajt előtt 10 perccel beöltöztem és kicsit imitáltam a bemelegítést. Kb. így:

A rajt előtti pillanatokban nagyon jó volt a hangulat. Mindenkit egyenként bemutattak, aztán bementünk a vízbe és megszólalt a rajtot jelző duda. Ez a kis videó remekül visszaadja az akkori hangulatot:

16 kör várt ránk a bólyákkal szegélyezet 470 méteres téglalap alakú pályán. A rajtot követően beálltam az élen haladó francia Ghislain farvizére és könnyedén úsztam mögötte. Egész jó lett volna így menni, de a szemüvegemmel komoly gondjaim támadtak, mivel a baolodali részébe folyamatosan befolyt a víz. (Az előző rajtvideón is látszik, hogy már az elején igazgattam.) A harmadik körben végül szóltam a feleségemnek, hogy készítse elő a tartalékot, akkor frissítettem.

A negyedik körben a francia srác is megállt frissíteni, neki egy kicsit tovább tartott, ezért nem vártam rá, indultam tovább Malatinszky Zsófi után, aki klasszul fejberúgott, majd megállt és elnézést kért, aztán megbeszéltük, hogy körönként felváltva vezetünk egymásnak. Hamar egymásra hangolódtunk.

10531194_667686129972934_1445095657_n.jpg

Három-négy körönként megálltunk frissíteni és pillanatok alatt el is jött a 7,5 km úszás vége, amit kb. 2:26-ra teljesítettünk. A vízből kifele menet meg is beszéltük, hogy jóleső, lendületes, élvezetes úszással tudtuk le az első számot.

Béró kint.jpg

Egy gyors öltözést követően elsőként hagytam el a depót és nekvágtam a 26 kerékpárkörnek (1 kör 13,85 km), a 360 km-nek. Ettől jobban tartottam, mint a futástól, mert a pálya folyamatosan hullámzik és a szintes tekeréshez nem nagyon voltam hozzászokva. Délutánra 30 fok körüli megleget mondtak, túl kellett élnem a nappalt.

Kb. 50 km-ig én vezettem, aztán jöttek sorban a nagyok, a francia, aztán az észt Rait (a bajnok), Szőnyi Feri, Rokob Józsi. Nyomták a 25-26 perces köröket én pedig a kb. 31 perceseket.

10529655_667847083290172_870434456_n.jpg

Nem nagyon tudtam enni, de minden körben kulacsot cseréltem és ettem valami apróságot. A gulyáslevest megkívántam 150 km-nél, de két falat után otthagytam, nem csúszott.

IMG_7434.jpg

A 13. körig, féltávig, egész jól voltam, de ezután 200 km körül elég rendesen megdőltem. Az egyik körben nem álltam meg frissíteni és teljesen erőtlen lettem. Ekkor az öcsém hozott magnéziumot és zselét és sóoldatot is ittam. Hamarosan visszatért belém az élet és folytattam. Kb. a 7. helyen voltam. Az utolsó három körre fel kellett vennem a melegítőruhát, fáztam.

IMG_7436.jpg

23:15 körül fejeztem be a bringázást, 14:48 lett a bringás időm a frissítésekkel együtt. Elmentem egy forró zuhanyra gyorsan, és 12 perccel a beérkezés után már futottam. (Figyelni kellett a pihenésre is, mert egyszerre 30 percnél többet nem állhatsz le, mert akkor kizárnak.)

A futást (58 kör, 1 kör 1455 méter) mindenféle gondolatok nélkül kezdtem, nem gondoltam bele abba, hogy mi vár rám, csak azt tudtam, hogy csinálnom kell. 3-4 körig tartott míg átálltak az izmaim a futómozgásra. Elfelejtettem fejlámpát vinni, de szerencsére Szuflavéder lehozta nekem a 690 forintos, Tescoban vásárolt lámpáját, azért az is jobb volt a semminél.

15 kör után újabb holtponthoz értem. Néhány kör alatt bizony bele-belesétáltam pár száz métereket. Aztán túlléptem ezen a holtponton is és nyomtam tovább. Sorban jöttek a nagyok, az észt srác minden előzésénél szinte állva hagyott, aztán szóltak 29-nél, hogy Szőnyi Feri csak egy körrel van előttem. (Gyomorproblémái voltak és nem maradt meg benne semmi.) Reggel 8 óra után végleg levettem a melegítőt, kezdett újra jó idő lenni.

A 40. kör körül Rokob Józsival futottam, akinek már csak pár köre volt hátra. Tavaly még kívülről csodáltam ezeket a srácokat, idén meg már velük versenyeztem, leírhatatlan érzés.

A 45. körben a jobb térdem külső oldala megfájdult, kaptam egy térdszorítót és ezzel ki tudtam húzni a maradék 13 kört.

10524972_668253716582842_1470814331_n.jpg

IMG_7467_1.jpg

Az utolsó körre magyar zászlóval mentem ki, jó melegem is lett tőle. Amúgy is meleg volt már, elmúlt 11 óra. Az utolsó körön már a kísérőim, a családom is futhattak velem.

A befutás felemelő érzés volt. A magyarok között a 4. lettem, de ami számomra a legfontosabb, hogy megcsináltam életem első duplatávú ironmanjét.

P1600119.jpg

Szőnyi Feri odajött gratulálni, megszorította a kezem, megható pillanat volt.

P1600130.jpg

A befutóról egy videó is készült, még most is ráz a hideg akárhányszor nézem is vissza:

Miután kifújtam magam, Kremmer Zoli – a szpíker és 20 évvel ezelőtti versenytársam – készített egy rövid interjút velem, aztán lemasszíroztak. Szuflavéder odajött elbúcsúzni és megkérdezte, hogy sajnálom-e őt egy kicsit, mert most indul Szlovákiába, ahol egy 1500 méteres versenyen vesz részt. Ránéztem, "mi van?" Mondtam neki, hogy nagyon sajnálom és vigyázzon magára, nehogy túlterhelje magát. Én éppen most fejeztem be 58 db 1500 métert. Tényleg sajnáltam. :)

Egyébként 21 indulóból mindössze egy ember kényszerült feladni ezt a számomra is emlékezetes versenyt. Érdekesség, hogy Attila a bringa alatt kb. 20 liter (izó és víz), a futás alatt kb. 6 liter folyadékot ivott. A kiírást, és a pályatérképeket itt, az eredménylistát pedig itt találjátok.

Attila egyébként a befutás után sem veszítette el a humorát. Odasétált a frissítőasztalhoz és ezt mondta a segítőknek: "Úgy ennék valamit, nincs egy kis zselétek?" (15 db-ot fogyasztott összesen a versenyen.)

3 komment

Címkék: beszámoló Béres Attila dupla Ironman világkupafutam

A bejegyzés trackback címe:

http://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr586487247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

492es 2014.07.14. 15:25:20

Őszintén gratulálok, nagyszerű teljesítmény!!!

De azt hittem, rosszul olvasom, 1200 km bringa? Biztos 12.000 az! De mivel 2x is le lett írva, gondolom nem tévedés. Én egy szimplára ennek 5-6 szorosával készülök, hasonló úszó és futó km-ekkel.

Levontam a következtetést: Attila fejben nagyon ott volt! És kevesebb, minőségi edzéssel is lehet szép eredményt elérni.

Gratulálok!

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.07.14. 15:27:52

@492es: igen, csak 1200 km-t ment összesen. :) Én is úgy gondolom, hogy fejben nagyon rendben volt.

hidegchaco 2014.09.01. 15:43:26

A hétvégén a Budaörsi Félmaraton után begyűjtöttem a helyi WUDERSH / Új Lap egy példányát, ami egy (nem túl hosszú) interjút is tartalmaz Béres Attilával. Ebből, nem csak az tudtam meg belőle, hogy B.A. igen sajátos táplálkozás-tudományi elveket követ (a fentebb említett gulyásleves helyett itt a palacsintát említi meg, mint a nagyatádi verseny alatt fogyasztott ételt), de az is, hogy több közös vonásunk van: "Edzéstervem nincs, nem figyelek külön a pulzuskontrollra vagy az étkezésre."
Viszont a befutás utáni viselkedést még egyértelműen tanulnom kell, én a tegnapi félmaratont követően is látványos zombulást produkáltam, szemben a fenti videón látható lezser sétával.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

  • Krisz101: @Szuflavéder: ez szomorú mert én is baromi kíváncsi lettem volna erre a gerinctornára. egyébként n... (2018.04.22. 01:49) A gerinckezelésem története
  • Gyűrött Papír: Szép napos idő van. Irány a szabadba hétvégén! (2018.04.20. 13:24) Szmog felett
  • jorosz5: @BGy: gajra... (2017.10.19. 22:42) Futás 140 alatti pulzussal
  • leo4634: Tisztelt, Monspart Sarolta! Kérem ha lehetséges segítsen! Egyedül élek,nyugdijas vagyok.2017. j... (2017.07.25. 12:34) Interjú Saci nénivel (bemelegítés)
  • Kantorandy: Olyan jó olvasni ezeket a commokat, de én még csak kacérkodom a gondolattal. Már eljutottam oda, h... (2017.05.13. 17:59) Átálltam