Az Apple órája már a célegyenesben

2014.10.13. 10:20 Szuflavéder

Az Apple szeptember 9-én mutatta be az óráját. Erről a szakmai fórumok már beszámoltak, de a téma megérdemel egy kis futással kapcsolatos latolgatást is. Én személy szerint nagyon vártam a bemutató élő internetes közvetítését, mert biztos voltam benne, hogy az Apple ezen a területen is (csakúgy, mint a számítógép, okostelefon, tablet piacon) valami nagyon nagy dolgot fog bemutatni. (Emiatt ki is hagytam az aznap esti Blondie koncertet.)

óra.jpg

Egy elképesztő videó a desingról, klikk a képre:

óra2.png

Abban is biztos voltam, hogy azon kívül, hogy baromi jól fog majd kinézni az óra, minden szinten lefedi majd a sportolók igényeit is. Hallhattuk korábbi hírekben, hogy a Nike befejezi a FuelBand további forgalmazását, és hogy vélhetően már az Apple-el közösen dolgoznak az órán. Így teljesen biztos volt, hogy a Nike Running alkalmazás (amit most a Nike órájával használok) is benne lesz, bizony:

Képernyőfotó 2014-09-11 - 13.35.34.png

Egyébként iPhone 6-tal wifin keresztül kommunikál az óra, így végre már szinttérképet is fog rajzolni nekünk a futásunk végén a program. (A képen egy sport verzió látható, három "kiadásban" vásárolhatunk ilyen órát, erről bővebben lejjebb.)

Képernyőfotó 2014-09-10 - 9.32.56.png

Igen, kell hozzá az okostelefon is, ha a térképen is látni akarjuk, hogy merre futottunk, mert az órában nincs benne a GPS. Illetve ez így nem teljesen igaz. Az órában lévő vezeték nélküli kapcsolatért felelős chipben ugyanis benne van a GPS, de vélhetően nagyon leszívná az akksit, ezért letiltják.

Engem sajnos ez a dolog rosszul érint, mert én az órámon kívül semmi mást nem akarok vinni magammal a futásra. Idővel egy erősebb aksival majd ezt is megoldják.

Egyébként biztos voltam benne, hogy teljesen vízálló lesz és egy vízálló bluetooth fülhallgatót is lehet majd venni hozzá, amellyel úszás közben is, vezeték nélkül hallgathatnánk kedvenc zenéinket. Sajnos ez sem valósult meg. Az óra ugyan cseppálló, de nem vízálló.

De ne legyünk igazságtalanok. Emlékezzünk csak az első iPhone-ra, nem volt benne az SMS továbbküldés lehetősége, és mára meg már annyit tud, mint egy 3-4 évvel ezelőtt kapható számítógép.

Egyébként a pulzuskontrollal futók is örülhetnek, mert a beépített négy szenzor segítségével az óra méri a pulzusunkat, tehát külön pulzuspánt nem szükséges hozzá.

óra3.jpg

Az Apple óráit háromféle kivitelben lehet majd megvásárolni: az elegáns utcai viseletre rozsdamentes acél és bőr szíjakkal, a sport kivitel megerősített színes óraszíjakkal, és vehetünk még órát 18 karátos, tömör aranyból készült luxus kivitelben is (ennek ára a várakozások szerint millió forintos nagyságrendű lesz). Az órákat 2015-ben dobja majd piacra a cég, a teljes kollekciót itt nézhetitek meg. Nekem biztos lesz, és már most dobálom a pénzt a malacba.

Ha érdekel mennyi mindent tud még az Apple új órája, elolvashatod itt. A teljes bemutató videója pedig itt látható (kb. az 54. perctől).

Ti vesztek?

30 komment

Címkék: apple beharangozó Apple watch

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr416727869

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.10.13. 10:53:36

Ha már neked is sportwatchod van had kérdezzem meg: neked is elvált a ragasztás a hosszabbik, tehát az USB csatlakozós szíjon? A csavarok tartják, nem látom nagy jelentőségét (mondjuk lehet, hogy jobb ha vízben nem mártogatom így) csak fura.
Én futáshoz már nem tudom elképzelni, hogy telefont is vigyek, tudom persze, hogy a GPS sokat fogyaszt, de pl. pont a nike óránál ezt valahogy megoldották, nekem sokat bír az aksi. A másik oldala a dolognak az, hogy egyszerűen túl értékes egy ilyen óra a futáshoz, félteném.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.13. 11:03:56

@pantomimes: igen. Vissza is vittem, szó nélkül kicserélték egy újra.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2014.10.13. 11:20:11

"Az órában lévő vezeték nélküli kapcsolatért felelős chipben ugyanis benne van a GPS" Ezt nem is tudtam, így még inkább fájó a ziccer, amit kihagytak, főleg, hogy a Sony Smartwatch 3-ban ott figyel az IP 68 meg a GPS is... Na de majd a piac eldönti, és hasonló közhelyek :)

angelday 2014.10.13. 11:23:00

@téglánakgyors: ez szerintem is így lehet...

shortstack 2014.10.13. 11:41:44

Ez most egy komoly cikk vagy valami vicc akar lenni (csak nem ertem)?

"Abban is biztos voltam, hogy azon kívül, hogy baromi jól fog majd kinézni az óra, minden szinten lefedi majd a sportolók igényeit is."

Komolyan? Minden szinten? Szerinted tenyleg? Akkor szerintem is. A Garmin, Suunto, Polar, stb. pedig csodbe megy, mert ok csak alapszinten fedik le a sportolok igenyeit, az Apple szuper oraja megjelensevel pedig ennek tovabbi ertelme nincsen...

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.13. 13:31:39

@shortstack: bizony, bizony. Én biztos voltam benne, de sajnos nem úgy lett. Egyelőre!

tankista.cica 2014.10.13. 15:53:00

@shortstack: szerintem az összefonódás kapcsán elnézhető a verbális mélytorkozás... megértjük mi, na...

DirtyHarry 2014.10.13. 19:24:30

Én csak azt nem értem, hogy jelenleg miért nem méri a Nike Watch vagy a Nike App a szintemelkedést? Oké, hogy futás végén megnézhetem a honlapjukon, de ha már nekik úgy is meg van ez az adat, akkor miért nem képesek odaírni hogy akkor összesen ennyi emelkedés volt a futásodban... pff, szégyen...

Ted Striker 2014.10.13. 23:27:39

Volt egy rendezvény - valami futás ünnepe vagy mifene fesztivál, végül is nem vág témába...

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.10.14. 08:15:33

Az összes okosóráról azt gondolom, a parasztvakításon kívül semmire nem jók. Mindegyik egy ismétlőmonitor. A százéves Polar órám méri a szintet barometrikusan, útvonalat, szívfrekit, hőmérsékletet. Bár nem színes a kijelzője, de a faszom sem nézegeti állandóan. Cserébe nem is merül le egy nap alatt. Ezeket csak az igazi fanboyok fogják megvenni.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2014.10.14. 10:59:28

iphone, nike, leaderboard...
...szerencsére nem vízálló! Egy egzakt dolog amiért politikailag korrekten is megindokolhatom miért nem jó minden szinten, pl számomra. ;)

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2014.10.14. 13:21:26

@DirtyHarry: nekem volt egy olyan érzésem a nike órát használván, hogy ez inkább azoknak készült, akiket sebesség, táv és talán még pulzus szinten érdekelnek a statsiztikák. Ez nem baj, mondjuk nyilván nem rossz ha ezt előre tudja az ember. Nekem pont megfelel ez az óra, mutatja amit kell és ki tudom választani azt, hogy mit hol lássak. Azért azt is látom, hogy a futók nagy részének kevés ez.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.10.15. 09:39:43

Tök mindegy, hogy vízálló vagy sem, a vízben nem terjed túl jól a 2,4GHz, így semmiképp nem működne a BT füles.
Ez az integrált optikai HR szenzor pedig max. Kaliforniában jó ötlet. Az olyan fejletlenebb vidékeken, ahol van igazi tél is, és a nyomorult futó még a hideg ellenére is látni szeretné hogy mit mutat a kütyüje, tehát kabáton kívül hordja, vehet külön pántot.
Funkcionálisan ez kevesebb, mint a Nike Sportwatch GPS (amit szerettem, de tönkrement), drágábban. Ügyes.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.15. 17:34:21

@BGy: Annó lementem a nagyapámhoz a tanyára megmutatni az új trabantomat. Ő azt mondta, hogy felesleges kiadás volt és indult a szekérrel a határba dolgozni. És ma mennyi mindent tud már egy modern autó! (a szekérhez képest) ;-)

Nekem régen a kétgombos kvarcóra is elég volt, tárolt pár részidőt, amit este lenaplóztam.

De már az űrkorszak küszöbén vagyunk. Ezzel az órával fogunk sportolni, közértben fizetni, menet közben netezni, emailezni, sms-ezni, telefonálni, ezzel nyitjuk majd a lakásajtónkat, kapcsoljuk a lakásban a világítást és még mennyi mindent, te jó isten :) Előttünk az űrkorszak! Haladnunk kell! Előre! ;-)

bellone 2014.10.15. 20:00:10

@Szuflavéder: Szerintem azért mondta, hogy felesleges, mert a Trabanttal elakadt volna a határban.
Most őszintén, akkor is megúszod ennyivel, ha egy okos-szekérrel állítasz be, ami számolja, hogy hányat lép előtte az ökör?:)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.15. 22:01:20

@bellone: :)) okosszekér :) Ezt védesd le SOS!

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.15. 22:10:25

@RabiMiki: Hát ez most nekem csalódás. Hogy lehet majd úszás közben vezeték nélkül valaha is zenét hallgatni? Az úszásban 60 hossz után nekem óriási segítség lenne. (persze ha a szomszéd sávokban nincs figyelemre méltó....valaki)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.15. 22:20:03

@tankista.cica: míly szavakat ejtesz ki fogad keritésin?

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.15. 22:23:45

@DirtyHarry: egyetértek! a szintemelkedés alap, ahogy az is, hogy ha bepipálom a nikeplus.com oldalon, hogy jegyezzen meg, még mindig nem teszi. Röhej!
@Ted Striker: mi a pontos kérdés? ;-)

Kilfish · http://www.kilfish.com 2014.10.16. 09:46:01

@Szuflavéder: Ha nem csak úgy úszol, hogy beveted magad a medencébe és letolsz 1 órát, hanem ahogy a futásaidnál is, okosan felépített intervallos edzéseket csinálsz drillekkel, tenyérellenállással/teknőccel, stb., akkor nem fog hiányozni a zene. Sőt inkább csak zavaró körülmény lesz.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.18. 21:21:52

@Kilfish: ha komolyan úsznék, nem hiányozna a zene. Egyet értek.

DirtyHarry 2014.10.23. 02:32:07

@Szuflavéder: haha, igen, az az oldal elég alapszintű, és ez még csak az egyik hibája, nem is értem hogy miért nem fejlesztik...

DirtyHarry 2014.10.25. 11:12:43

@Szuflavéder: nikeplus.com

Mai napig nem tudom, hogy tudom elővarázsolni a jelvényeket amiket a telefonom szépen látok, az oldalon meg csak ötöt és még csak nem is jó adatokkal. A Nike Supporttal folyamatos kapcsolatban állok mióta használom, a leggyakoribb hiba a rossz szinkronizácio. Legutóbb is elbaszott valamit az App és a 10kilométeres futásból fél maraton lett, kaptam is érte egy 44perces leggyorsabb fél maraton jelvényt, amit azóta se tud törölni a support, pff... a szintkülönbség adatokról meg már beszéltünk... miééértt nincs ez benne?? fel nem foghatom mennyi munka lenne még két sor kódot beleírni ami összegzi amit egyébként is rögzít az App.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.25. 15:55:57

@DirtyHarry: bejelentkezésnél ha kipipálom, hogy "jegyezze meg a jelszavam" dolog sem megy. döbbenet...

DirtyHarry 2014.10.25. 20:27:50

most megnéztem egy cimbora futását endomondo-n... hát döbbenet, ilyenek vannak a szokásos adatokon kivül: hydration ( ezt nem tudom hogy, de van ) min altitude, max altitude, total ascent, total descent, wind, humidity, temperature ( nekünk meg van napocska meg felhőcske )

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.25. 20:28:50

@DirtyHarry: nyugi! innen már csak felfelé megyünk :)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.25. 21:25:20

@DirtyHarry: az unokáink semmit sem értenek majd ebből a beszélgetésből ;-)

DirtyHarry 2014.10.29. 01:37:35

hallelujjaa!!!

Elevation Tracking :DDD

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása