Varga Dániel: NYC 2014 Marathon magyar vonatkozása

2014.11.19. 11:01 angelday

Ha NYC maratoni, akkor Dönci. :) Aki követte a Futóblogot, tudja, hogy Dönci minden évben rendre kinn van és tudósít. Idén nem futott, viszont fotózott. Ráadásul nagyon jó pillanatokat kapott el, nézzétek meg a galériáját is! Jó szórakozást.

- - -

Ha november, akkor New York Marathon. Négyszer futottam zsinórban és négyszer csináltam palacsinta partit előtte. Mindig az volt a cél, hogy a versenyre ideutazó magyarokat összefogjam, mint a kint elő, futkározó édesszájú srác.

Idén más volt minden. Kezdve azzal, hogy én nem futottam. Nem sérülés, csak egy másik őszi maratonit választottam: a két héttel későbbi Las Vegas Marathont (erről majd később). Ennek ellenére amíg lesz rá pénzem, én november első hétvégéjén mindig New Yorkban leszek, bárhol is éljek. 

nyc_skyline.jpg

Errefelé a magyar futók nem szervezettek és pár embert leszámítva nem is nagyon járnak futóklubokba. Ez nem baj, ettől jó a futás, nem kell hozzá semmi csak két cipő meg egy kis szabadidő. Ha viszont az a feladat, hogy derítsük fel a magyar maratonistákat, akik jönnek idén New Yorkba futni, akkor elég kreatív módszereket kell bevetni. Három éve voltunk öten, tavaly tizenöten, idén pedig sikerült 23 magyar futót felkutatnom a verseny előtt. Kezd ismertté válni a buli.

Persze segített az ismertségben Kokó, a futkorászó ex-bunyós, és Erika, a gyönyörű operaénekesnőnk, amikor az első New York Marathonjuk után néhány interjúban megemlítették anyám palacsintareceptjét. Azt viszont sosem gondoltam volna, hogy egy héttel a tavalyi verseny után szüleim ülnek a budai konyhájukban, reggel 6 óra, készülnek munkába, szól a Kossuth rádió, amiben az egyik magyar futó mesél Dani palacsintájáról... Majdnem kiöntötték a kávét meglepetésükben, és persze engem is azonnal felhívtak Londonban (ahol még csak reggel 5 óra volt).

Idén a Facebook csoportunkban lázasan izguló kis kompániában mindenki tudta már előre a másik érkezését, rajtszámát, fura hobbijait (az egyik srác pl. negyed-dollárosokat gyűjt), és a tervezett idejét. Legelőszor a New York Marathon megnyitó ünnepségen találkoztunk, ahova idén is Kőrösi Csabától kértünk kölcsön zászlókat – laza ENSZ nagykövetünkre mindig lehet számítani.

Felvonulni a piros-fehér-zöld posztó alatt másik 120 ország futóival a Central Parkban semmihez sem hasonlítható, olimpikonnak érzi magát egy órára mindenki, más versenyen nincs ilyen a világon.

nyc_magyar_zaszlok.jpg

A japánok selyem kimonóban és fapapucsban, a németek bőrgatyában, a kanadai csajok hokimezben lengették zászlóikat. New York pedig tökéletes házigazdaként üdvözölte a világot, cheerleader táncoslányokkal és egy hatalmas tűzijátékkal, miközben Frank Sinatra énekelt. If you can make it there...

Kisérőkkel együtt 35 fős lett a csapatunk, úgyhogy megkerestem a konzulátust, nem tarthatnánk-e a palacsinta bulit náluk. Mint kiderült, új konzulunk van, aki maga is aktív futó és szeretettel vár minket! Én úgy láttam, hogy mindenkinek sikerült pár órára félretennie a politikai meggyőződését, és annak venni ezt a bulit aminek szántam: magyar futók a világ másik oldalán tapasztalatokat cserélnek és közben tömik a fejüket az otthoni házilekvárral töltött palacsintával. Csináltam 150 palit, Viktor meg rittyentett egy villám-spagettit, nem maradt éhes senki.

A buli sztárja nem a főkonzul és a sztárszakács voltak (aki a saját újságírójával jött), a buli valós sztárjai három fiatalember volt a Suhanj! alapítványtól: Zoli mozgássérült és kézi biciklivel tekeri le a 42 km-t, Robi és Hunor pedig látássérültek és kisérővel teszik meg ugyanezt. Kisérőjük, Gusztos Péter úgy futja le a teljes távot velük, hogy nincs is rajtszáma, neve nem kerül be az eredménylistába sem.

nyc_suhanj.jpg

Ennél önfeláldozóbb dolog kéves van a sportban. Van egy bizarr szépsége annak, amikor a három fogyatékkal élő atléta egymás kezét fogva elindul az erkélyre a csoportfotó kedvéért, a tolószékes mondja az őt toló látássérült barátjának, hogy "Vigyázz, lépcső!" – a legvidámabb és legszerényebb futók, akikkel valaha találkoztam.

A verseny napján én is reggel ötkor keltem, Viktorral és Zsuzsival mentem a futókat a rajthoz vivő Staten Island Ferry-hez. Fotóztam, ahogy a felkelő nap rásüt Lady Liberty-re, szívtam a kámforos izomlazító krémek illatát és összeszorult a gyomrom, mint minden verseny előtt ilyenkor. Nem irigyeltem őket, +1 fokban jeges szél fújt, nem lesz könnyű nap, az már látszott.

nyc_donci.jpg

A végső rajtzónába már nem mehettem be rajtszám nélkül, kéz és lábtörést kívántam Viktornak és visszakompoztam Downtown Manhattanbe. Míg én egy szalonnás rántottát toltam az arcomba, Viktor, Kokó, Edina, Péter, Kriszta, Zoli és a többiek elrajtoltak a viharos szélben. Utólag mesélték, hogy a nagy hídon Brooklyn felé össze-vissza egymáshoz lökdöste őket a szél, mint ha részegek lennének. New Yorkba nem azért jössz, hogy megjavítsd a rekordodat, de a jéghideg szembeszél fogcsikorgató és frusztráló volt.

Míg a mezőny eleje feltávnál járva kaptatott fel a Queensboro Bridge-re, én elfoglaltam fotós helyemet a befutó előtt párszáz méterrel, picivel 42 km előtt az 59. utcán. Percre pontosan tudtam melyik társunk mikor várható, de előbb jönnek az elit futók, először a nők, aztán a férfi mezőny. Érdekes, hogy a hivatalos eredmény szerint a győztes és a második között csak 2 mp különbség volt, az 59. utcán a szemem előtt kergették egymást egészen a célig. Mégis, ahogyan elsuhantak alig pár centire tőlem, teljesen nyilvánvaló volt, hogy csakis Kipsang nyerhet. A másik futó hősiesen üldözte, de alíg élt, míg a kenyai csak mosolygott, hogy "Na, mennyit gyorsítsak, kiskomám?" Közben egy olimpiai bajnok, egy világbajnok, a tavalyi NYC győztes és egy korábbi világrekorder mind mögöttük lemaradva.

nyc_winner.jpg

A kerekesszékes és kézibringások mezőnye nem nagy, pár tucat embernek engedik csak a rajtot, a világ legjobbjainak, hogy beérjenek még mielőtt a 60 ezer fős mezőny utolérné őket. A New York-i közönség amúgy is őrülten szurkol táblákkal, kiabálva, tapsolva, de ezeknek a fogyatékkal élő atlétáknak külön taps jár egyenként. Még volt tíz perc az első futókig a főmezőnyből, teljesen üres a hosszú 59. utca, várunk, a Columbus Circle felől valami zenekart hallani kicsit. 

Ekkor a távolban megjelent egy kézibringás versenyző, de nagyon lassan jött, minden tekerés egy erőfeszítés, nem vidám ez a 42. kilométer. A tömeg tapsolva várta, amikor egy négyéves kislány rózsaszín kabátban a babáját a földre dobta, hogy áthajolhasson a kordonon. Egyik kezével kapaszkodott, a másikat nyújtotta a pacsiért. Még messze volt a tekerő srác, de ő már várta. Ahogy közeledett, a tömeg elcsöndesült, az emberek azt figyelték, hogy vajon meglátja-e a kislányt, és lesz-e ereje belecsapni. Nem hittem volna, nagyon elgyötörten és lassan jött, de azért arra céloztam a kamerámmal.

Nem csak belecsapott, de rá is mosolygott!

nyc_fenyvesi_zoli.jpg

A tömeg óriási tapsviharban tört ki, remélem a célig repítette a srácot a hirtelen rajongás. Megcsináltam életem fotóját, de csak amikor elsuhant mellettem a kézibringás, akkor ébredt bennem a gyanú, te jó ég, ez nem Zoli volt? De már el is tűnt a cél felé. Jött a főmezőny, Péter óriási 3:14-el futott be, húsz centire a vállamtól, agyonfotózom, de nem vesz észre. Jött Viktor 3:33-al, első maratonija, még mosolygott és integetett is. Aztan Kokó 3:43-al, a többiek utánuk.

Idén dobtunk először verseny utáni partit is, Péter meghívta a csapatot harlemi apartmanjába és feleségével csináltak gulyást meg császármorzsát. Este nyolckor szép lassan szállingóznak be a magyar futóink, már zuhanyozva, éremmel a nyakban, fájdalmasan sántikálva, de hatalmas mosollyal. A konyhában állva lapátoltuk a gulyáslevest kenyérrel, mindenki felidézte a szelet, a két mocsok nagy hidat, a soha véget nem erő First Avenue-t és a Central Park dombjait. Nincs itt semmilyen arcoskodás, kivagyiság, a 42 km mindenkit lecsupaszított, fáradt és büszke futókat látok, akik hátba veregetik egymást.

Előveszem kamerámat és megmutatom Zolinak a pacsizós képet, "Te Zoli, ez nem te vagy?" De bizony, ő az, és majdnem kiesik a pohár a kezéből, amikor meglátja. Nagyon meghatotta, hogy a kislány már messze tőle kihajolt, csak neki, pont az ő magasságában. Csak azt nem érti, hogyan lehettem a 42 km hosszú pályán két és fél millió szurkoló mellett pontosan velük szemben a megfelelő pillanatban?

Hát ezt én sem. :)

nyc_magyarok_csoportkep.jpg

4 komment

Címkék: dönci New York NYC New York Marathon

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr546915177

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2014.11.20. 12:33:45

"Ha november, akkor New York Marathon. Négyszer futottam zsinórban"

Ez hogyan sikerült? Az eliten kívül nem vonatkozik mindenkire a sorsolásos módszer? Megvolt minden évben a kvalifikációs időd, vagy van más módszer is amivel biztosra lehet nevezni és indulni?

doncii · http://doncii.blogspot.com 2014.11.20. 13:24:48

@Kilfish: Nezd meg a bejutasi modok oldalat. En a 9+1 programmal jutottam be, mint helyi lakos. Most mar nem vagyok az, de ha nagyon akarok, akkor minden evben bejuthatnek az International Travel Partners opcioval is. Meg persze a Charity opcioval, csak az rengeteg penz.

Semper Fidelis 2014.11.21. 18:00:54

A feleségemet szerencséjére már elsőre kisorsolták :o)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2015.03.02. 19:09:26

@Kilfish: (es masoknak is) Csak mert allandoan kerditek, pont ma jelentetettek meg szamokat a New York Marathon szervezoi, hogy pontosan hany embert sorsolnak ki: www.runnersworld.com/new-york-city-marathon/new-york-city-marathon-lottery-by-the-numbers

14,326: The number of applicants whose entries will be accepted from a total of 80,080 lottery entrants. Last year, about 9,250 runners gained entry from a pool of 77,087 lottery applicants.

55: The percent increase in the number of runners accepted over last year.

18: Percentage of the lottery pool that will earn entries this year. In 2014, it was 12 percent.

3,541: The number of runners who earned automatic entries through time qualification standards. In 2014, 1,750 runners entered. Weiller credits this increase in applicants to the relaxed standards implemented for the 2015 race.

1,400: The number of runners who accepted their deferred entry from the canceled race in 2012. This is the last year runners will be able to fulfill those entries.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása