Most akkor a túlzásba vitt futás nem egészséges?

2015.02.20. 08:44 Szuflavéder

A hónap eddigi legnagyobb port kavart sporttal kapcsolatos cikke jelent meg február elején "A túlzásba vitt futás olyan káros, mint a mozgásszegény életmód" címmel az Origón, melyet egy dán kutatásra hivatkozva osztott meg a BBC. Hamarosan érkezett a kontra "Cáfolat: Egyáltalán nem biztos, hogy káros a sok futás" címmel másutt. Bár egy ilyen posztcím megnyugtatóan hangozhat egy futó számára, azért ez mégsem egy konkrét és megnyugtató válasz. A cáfolat egyébként a kutatás hitelességét kérdőjelezi meg, de nem erősíti meg azt a tényt, hogy a sok futás egészséges lenne.

Elgondolkodtató a téma. Persze, hogy ki mit vesz magára a cikk elolvasása után, egy más kérdés. Azért ha lehet kérjük ki kezelőorvosunk, edzőnk, gyógyszerészünk véleményét.

A téma kapcsán szemezgettem az első cikkre érkezett kommentek között és kiválasztottam hármat, amelyek felkeltették a figyelmemet. Az első egy komolynak tűnő, erősen orvosi szakmai szagú hozzászólás, a második egy igazi profi edzői vélemény, a harmadik pedig valakié, aki talán soha nem futott és nem is fog. Ezeket (részben név nélkül) most megosztom veletek. 

Az első komment az Origóról: (Vigyázat! Nem tudni orvos vagy amatőr szívsebész tollából származnak-e az alábbi sorok!)

Hihető a cikk.

Ha túlzásba viszed a futást, kialakul a sportszív tipusú szívizomátépülés, melynek során létrejövő szívizomtúltengés miatt a szív csak megnövekedett töltőnyomással képes működni ( csökken a luzitrópiája - tágulékonysága - diastólés funkciója). Valamint a hypertophia miatt a szívizom anyagcseréje romlik - izomtömeg a sugár köbével , míg a sejtmembrán-felszin növekedés csak a sugár négyzetével arányos - itt zajlik a diffúzió, valamint a szív falában futó erek a megnövekedett töltőnyomás miatt jobban össze lesznek nyomatva, valamint a kialakuló üregrendszeri tágulat miatt a szív falfeszülése is nő ( Laplace törvény), mindezek mellett a páciens túlzottan vagotóniás lesz, lecsökken a szívfrekvenciája - hajlamosabb vago-vagális reflexek miatt szívleállásra ( pl Bezold Jarish reflex). Valamint nő a pulzus amplitudó, emiatt jobban megrongálódnak az erek falában levő elasztikus rostok, emiatt nő az érfal merevsége, a systolés lökéshullám még a systóléban visszaverődve az érelágazásokról szisztólés vérnyomásemelkedést okozhat ( augmentáció).

Mindazonáltal viszont a futás során rengeteg endogén ópiát szabadul fel, ez boldogabbá teszi a sportolót, kevésbé lesz depressziós.
Szóval marad az Arisztotelész-i arany középút.
Az amerikai légierőben a vadászpilóták számára nem is engedélyezett a 12km/hét-nél hosszabb távú futás - ami jegyzem meg, kicsit kevés, 3x 6000m öreg uras kocogás az a jó.

A második, Tóthné Stupián Anikó hazai profi futóedző véleménye a Futóblognak:

Ez a cikk nem győzött meg semmiképpen és nem is kerek a tudósítás. A cikkből kimaradt a vizsgált populáció életkora. Nagy a valószínűsége, hogy egész idős korosztályt vizsgáltak, akik már a 70-80. évükön is túl voltak. Erre abból is következtethetünk, hogy halálozási kor, azért nem 30-.40 éves embereknél következik be tömegesen, ha egészséges embereket veszünk vizsgálati alanynak.

A bányászok és egyéb nehéz fizikai munkát végző emberek is korán halnak, tehát, mint minden fizikai munka, ebbe beleértve a futást is, káros, ha a terjedelem, intenzitás és pihenés nem megfelelően van megtervezve. Ez a három tényező szorosan összefügg az életkorral, egészségi állapottal és edzettséggel. Lényeges szempont a reális cél kijelölése, akár a napi teljesítményben, akár a versenyekben, hogy pszichésen is örömet jelentsen a sportolás. Valamint nem elhanyagolható a megfelelő "védő" öltözék. A meleg, hideg és a kemény talaj ellen egyaránt. Azt gondolom ezek szakszerű megtervezése mellett való futás, mindenképpen hosszabbítja az életünket, ha nem így lenne, egyetlen futó sem élne már 50 éves koráig sem.

Itt a baj a megszállottakkal lehet, akik nem fogadják el a korukat, a fizikai és egészségügyi határaikat és széthajtják magukat. De a megszállottság önmagában is negatív tényező, tehát az élet rövidítéséhez hozzájárulhat.

 És a harmadik, a nagy kedvencem (valahol a neten találtam):

Én ezt mindig is tudtam. A futás a gyávák és buták sportja. A férfi nem szalad el, hanem harcol. Aki pedig hobbiból fut, azért fut, mert agyilag intelligensebb időtöltéssel nem tudja magát szórakoztatni. Az intelligens ember vagy labdajátékot űz, vagy síel, vagy hegymászik, vagy bármi, de a fel-alá rohangálásnál biztosan ki tud találni valami szórakoztatóbbat.
A futás aránytalanul terheli az izületeket is, úszni, kerékpározni sokkal jobb, különösen nagyobb tömegű, erősebb testalkatú embereknek. Nem véletlen, hogy a futók mint girhes, hatvankilós nyüzügék.

20 komment

Címkék: egészség futás túlzásba vitt

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr37186287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2015.02.20. 09:47:21

Amiről nem szól a cikk, az az életmínőség. Nem az a lényeg ki él tovább, hanem hogy milyen mínőségben. A futó, sportoló, aki aktívan használja a testét, minden szempontból, testi és lelkiből is egy jobb mínőségű életet fog élni, mert jobban érzi magát a bőrében. A testünk a pszihénk is.

És annyi káros civiláziós hatás ér minket, hogy mázlija van annak aki megéli, hogy a futásba haljon bele... (leszamítva az ész nélküli túlvállallást, rejtett betegségeket)

Szóval I am relaxed :)

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2015.02.20. 09:58:46

Viszont a cím megint gáz, ti valami marketing tanfolyamon jártatok, hogyan írjatok egy ilyen bagatel címet amiben benne a válasz, persze kérdőjellel...ennyire nagy a szükség?

báró Csekonics 2015.02.20. 10:02:31

LOL
"A férfi nem szalad el, hanem harcol."
"Nem véletlen, hogy a futók mint girhes, hatvankilós nyüzügék."

Na, ezen a kettőn szétröhögtem magam.
Ja, kb. 80kg vagyok. Nem, nem feltétlenül zsírból...

Kilfish · http://www.kilfish.com 2015.02.20. 10:53:50

Kicsit én is nevetségesnek tartom ezeket a velvetes, origós cikkeket amikben megmondják, hogy mennyit és milyen tempóban kell futni. Az egyik ilyen cikkben kihozták, hogy az az egészséges ha 8 perces kilométerekkel futunk, a heti időtertamra már nem emlékszem, de nem volt sok. Egyértelmű, hogy az optimális tempo az sok paraméteres dolog, függ az egyén korától, edzettségi állapotától, stb. a legtöbbünknek ez a 8 perc/km sztem idegesítően lassú, de vannak olyanok is akiknek megerőltető lehet.
Viszont abban részben egyetértek, hogy a futás sok esetben lehet káros az egészségre. Elég csak belenézni hazai futóblogokba és láthatjuk hányan kűzdenek sérülésekkel. Valahol olvastam, hogy a futók nyolcvan valahány százaléka ütközik ilyenekbe élatük során. És ezt ne pár éves időtartamra kivetítve nézzük, hanem úgy ha az ember ezt valóban életmódszerűen szeretné csinálni, hosszú évtizedekig.
Én kb. 30 éve futok és úszom, és az idő előrehaladtával egyre inkább vannak olyan időszakok amikor sérülés miatt a futást szüneteltetnem kell. Úszást ez alatt a 30 év alatt viszont csak megfázás miatt hagytam ki, nem tudtam még úgy úszó edzeni, hogy abból sérülés legyen. Pedig odafigyelek, ésszel csinálom a futást is, az utóbbi években már elengedtem az eredmények, teljesítmény hajszolását és elsődleges szempontnak a sérülésmentességet vettem figyelembe, úszás mellett (ami elvileg tökéletes pihentető keresztedzés a futáshoz). core training erősítő gyakorlatokat is csinálok, és mégis becsúszik néha ez-az.
Szóval szerintem sajnos részben igaz, hogy a futás nem szolgálja teljes mértékben az egészségünket, nyerünk is vele és vesztünk is. Amennyire hasznos tud lenni a szív és keringés vagy a testsúly jó karban tartásában, hosszabb időtávon annyira tud ártani az ízületeknek.

492es 2015.02.20. 11:03:55

A harmadik az igaz!

Gyáva vagyok! És buta is! Mindig is futkorásztam, de nem volt bennem versenyszellem, sem motiváció. Aztán egyszer csak úgy megijedtem egy betegségtől, a ráktól, hogy azóta csak futok és futok. Persze buta vagyok, mert harcolnom kellene. Emellett primitív is vagyok, mert nem találom meg az örömöm az esti téVVézésben és a Spektrum is sokat ismétel. Na meg a csoportos sporthoz sem vagyok elég okos, valahogy nem tudtam feldolgozni a 30'-es pocakos focit követő idült sörözési kényszert.
És igen, a futás hat az ízületekre, néha nem poizitívan. Ezt éreztem, begyulladt a derekam és volt idő, mikor úgy éreztem, mintha két mankón járnék. És csak futok tovább. Szeretek úszni és bringázni is, kímélve az ízületeimet, de ha belegondolok a távoli jővőmbe, csak a futást látom benne, annak alacsony költség, eszköz és időigénye miatt.
Emiatt a buta megszállottságom miatt csinálhattam meg több maratont, néhány terep ultrát és ironmant, olyanokat, amiket korábban el sem tudtam képzelni magamról. És igen, eközben egy girhes, 60 kilós nyüzüge lett belőlem, akire büszke vagyok.

brutalfitnessz · http://brutalfitness.blog.hu/ 2015.02.20. 12:42:03

Szerintem a hármat össze kéne mixelni, az adná ki az abszolút igazságot.
"A bányászok és egyéb nehéz fizikai munkát végző emberek is tudják, a szívizom anyagcseréje romlik - izomtömeg a sugár köbével , míg a sejtmembrán-felszin növekedés csak a sugár négyzetével arányos. Mindazonáltal viszont a futás során egyetlen futó sem élne már 50 éves koráig sem. Az intelligens ember vagy labdajátékot űz, vagy síel, vagy hegymászik, vagy hajlamosabb vago-vagális reflexek miatt szívleállásra."

Sz.Lacc · http://fusslaci.blog.hu/ 2015.02.20. 13:05:15

A 3. komment minden egyes megjegyzese arany. :) Lassuk mit tudunk:
A futas a gyavak ES butak sportja. Nem lehetsz vagy ez vagy az, ha futsz gyava ES buta vagy. Slussz-passz. :-)
Az iroja igazi FERFIKENT nem ad a "gyengebbik nem" szamara eletvezetesi iranymutatast. Egyszerüen feleslegesnek tartja, hiszen a konyhaban ugy sem lehet rohangalni fel-ala! Vasaloval a kezben meg meg veszelyes is!
Az INTELIGENS ember (ertsd: ferfi) LABDAJATEKOT ÜZ! :-D (itt kicsit bizonytalan, hogy a kidobos szamit-e...) Hegyet masz(!!), siel, BARMI szorakoztatot csinalhat, de a futas NEM az! A hegyi terepfutas kerdese meg bizonytalan, itt szamitunk egy bölcs iranymutatasra...
A futas ARANYTALANUL terheli az izületeket IS barmihez kepest, az akarmihez kepest meg föleg! Ez nem vicc, nagyobb tömegü emberek (ferfiak!)! Kis-, közepes-, es nagytömegüeknel meg csak-csak rendben lenne, na de a NAGYOBB tömegüeknel... Ohh, es mi lehet a legnagyobb tömegüekkel? Fene tudja.
Konkluzio: a futok mint (gondolom mind akart lenni) 60kg-os nyüzügek! Marpedig mint tudjuk ember(ferfi!!!) >=100kg
Ezalapjan en kijelenthetem magamrol: NEM VAGYOK FUTO!!! :-((((
(de ember sem...) :-)))

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2015.02.20. 13:29:47

Ide kapcsolódik az a tanulmány is ami szerint azok az emberek akiknek többször van szülinapjuk, tovább élnek.

eyr750 2015.02.20. 19:24:04

De jó lenne újra girhes, hatvan kilós nyüzügévé válni a futástól! :D

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.02.20. 20:12:45

Alapvetően mindenki tudja és belátja aki eljutott az írás-olvasás képességéig, hogy a túlterhelések mindig ártalmasak. A fizikai aktivitás hatásai egy U alakú, hormetikus dózis-hatás görbét mutatnak. A túl kevés és a túl sok ártalmas. Aki a fáradásos törésekről már hallott, olvasta a könyvemet vagy bármely sportélettan könyvet, annak nincsenek kétségei. A 4. dia mutatja a sport hatásait:

www.tihanyiandras.hu/media/tihanyi_sporttaplalkozas_20141124_stressztoresek.pdf

(2014. november 24.-én a Magyar Edzők Társasága által szervezett „FÁRADÁSOS TÖRÉS” Diagnosztika, Kezelés, Rehabilitáció, Megelőzés témakörben tartott kerekasztal konferencián adtam elő "Stressztörések megelőzése és kezelésének támogatása dietoterápia segítségével" című előadásomat, amit most linkeltem.)

A halálozás nem jellemzi önmagában az egészségre gyakorolt hatást, hiszen a gyakoribb fertőzések (hosszútávfutóknál verseny után tipikus), fáradásos törések, a bélfal apróbb elhalásai, a székletükből kimutatható vér ártalmas folyamatokat mutatnak. Ezek pedig tények. Szenvedély, ami nem az egészségről szól.

enne mi? 2015.02.20. 20:39:19

@492es: Ja, mint ahogyan az igazi férfi nem olvas pl. verseket sem, hiszen a rövid, néhány szavas sorok olvasása olyan lányos, beteges dolog, csak a gyengéknek való... az igazi férfi kinyitja a Népsportot, és összehúzott szemöldöke alóli elszánt nézése egyszerre öleli át mindkét széles oldalt.

bene77 2015.02.21. 08:51:15

Nekem Mark Sisson (Őseink egészsége-Primal blueprint) megközelítése jött be a legjobban. Rengeteg alacsony intenzitású mozgás(séta, játék, lépcső lift helyett stb.)+ hetente 2-3 rövid(!) HIT saját testsúlyos köredzés vagy sprint. Minden nap mobilitás-ízületi átmozgatás.

Alick 2015.02.21. 09:00:14

Sportszív... azért ne keverjük össze a lelkes amatőröket a 2:30 alatt futó maratonistával. Persze nekem is volt 45 körüli-alatti nyugalmi pulzusom (hosszú távú bringázás), de nomád őseinkhez képest szerintem nem mozogtam sokat...

Zöld_Dani 2015.02.21. 20:44:28

Én annyira távolinak érzem a veszélyt, hogy ennyire túlzásba vigyem.
Annyi jó dolog van még a futás mellett, jógázni is meg kéne tanulni rendesen, úszni is jó, egyszer talán a sziklamászáshoz is összeszedem magam, focizni is mennyire szerettem, meg evezni... És akkor még a zenélést, a könyveket nem is néztem.
Akar a fene annyit futni, én tök boldog vagyok a heti 4-6 órámmal.

videkiman 2015.02.22. 09:15:19

Senkit nem megbántva, de én ezt a 8 km/h-ás sebességet amit a cikk említ nem is nagyon hívnám futásnak. Mikor tavaly nyáron elkezdtem tényleg rendszeresen futni, kb. 8 év dohányzás, ülő munka és önpusztítás (=5 év egyetem:P) után, 98 kilósan (186 cm) "vágtáztam" kb. 6,5 perces kilométereket, mondjuk 4-5 km. volt a max. Dehát ezek szerint már akkor is gyorsnak számítottam (a gyorsnak írt 9 km/h ugye 6:40 perc/km).

Nakhchivan 2015.02.22. 16:52:10

@videkiman: Teljesen tudománytalan sebsességben megadni a terhelést, ugyanígy nem mond semmit, hogy 4-5 km-t milyen sebességgel futsz. A pulzus számít.

SimonyiBalázs 2015.02.23. 10:02:26

Mi az, hogy sok? Mi az, hogy túlzás? Mi az, hogy egészség(es)?

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2015.02.28. 12:47:05

@őze bálint: Indokolt kérdés! Ha annyit vagy úgy futsz, hogy műtétekre szorulsz akkor túl sok. Akkor mondanék egészségesnek egy sportot, ha idős korban is tudod gyakorolni. Ez lehet egy egyszerű megközelítés.

SimonyiBalázs 2015.03.01. 01:36:27

@Szuflavéder: Nem erre a csávóra gondoltál? Úgy látszik, mindenhova ezt kommentelgeti be. Most ehhez a cikkhez: www.origo.hu/sport/20150228-on-lefutna-egy-74-eves-szerzetes.html#comments.

"Báró Júliusi Ebola 2015-02-28 20:28:26

Minden tiszteletem az Atyáé. Bizonyára kiváló ember. Példa lehet sok ember előtt. Magánvéleményem, hogy a futás rettenetesen unalmas, általában csak azokat szórakoztatja, akik agyilag nem képesek más sportra, egészségtelen (tönkreteszi az ízületeket, főleg a térdet, a gerincet) a és közmondásosan a gyávák sportja. Én nem csinálnám. Mikor leszereltem, 13 év bakancshordás után megfogadtam, hogy többet az életben egyetlen métert sem futok. Ott folyton azt erőltették, mindig mondtam, hogy tudom, hogy katonai hagyományainkból ez következik, de nem lehetne esetleg-e a szembeszállást is gyakorolni néha, de nemleges választ kaptam. És ehhez tartom magam immáron nyolc éve."

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.03.01. 07:51:12

@őze bálint: igen, eléggé hasonlít, köszi. De nem emlékszen honnan kopiztam ki. Ezt a posztot elég sok helyen megosztották. De ha ő az, akkor egyre többet tudunk meg róla. Most pld. hogy a katonaság utáltatta meg vele a futást. Még pár hét és összejön róla egy komplett posztravaló :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása