Mátrabérc az én trail versenyem

2015.04.16. 07:37 szasza75

Talán mindenkinek az életében vannak olyan események, amik kicsit kiemelkednek a többi rendezvény közül. Nekem ilyen a Mátrabérc. Még ma is a szemem előtt él az a pillanat, amikor elindultam életem első teljesítménytúráján, a Mátrabércen: gurulós kofferral szálltam le a Sirok állomáson, és a húztam végig a település tornacsarnokában, ahol a rajt előtti éjszaka egy pillanatot nem aludtam. Végül kínok-kínjával célba értem és bekarcoltam magam a teljesítők sorába. (Aztán voltam még párszor.)

kep1.JPG

A tavalyi "pihenőévem után" idén sem sok kilométert tettem a lábaimba, de gondoltam a egyenletes haladással talán tudom azt hozni, ami bennem van, vagyis abból a kevésből kihozni a maximumot. Hajnali 3-as kelést követően, 4:10-kor már az autóban ült a csapat és vígan autóztunk Sirok irányába. Furcsa, de ahogy a többiek arcát is néztem semmi izgalom, a Mátrabérc, mint olyan, szóba sem került. Elmegyünk, megcsináljuk és jövünk haza.

Kicsit megcsúsztam a rajttal, a többiek elmentek én 4 perc hátránnyal indultam utánuk. Kékestető előtt találkoztunk újra. Valójában az utam közben azon gondolkodtam, hogy milyen gyorsan telik az idő, mi lehet ennek az oka. Egy-két óra pikk-pakk eltelik érzésre. Amikor síkon, aszfalton futok sokkal inkább kikapcsol az agyam. Teszem egymás után a lépéseket, nem kell figyelnem különösebben semmire, csak a belső metronóm dolgozik.

Izgalmas technikás terepen nincs metronóm, folyamatos figyelemre, fókuszra van szükség. Változatos környezet egy kis figyelem kihagyás és akár jöhet egy esés. Röpült az idő, Kékestetőre 2:40 körül értem fel, utána Ákossal kerülgettük egymást. Pulzusom stabil, pont ott volt ahol terveztem. Biztonsági játék, aztán vagy megy vagy nem. Ment.

A lejtőkön kíméltem a magam, főleg a bal térdem. Az most kicsit érzékenyebben reagált a terhelésre az elmúlt hetekben. A Mátrabérc pedig nem finomkodik, keményen megmutatja mi a test leggyengébb láncszeme. Ha minden klappol, akkor a Muzsla véget nem érő hullámai őrlik fel a mentális tartalékokat.

Galyatetőt 3:50 körül értük el, aztán szépen jött a futós rész Ágasvárig. Mátrakeresztesig. Taklán úgy éreztem, hogy nem martam ki magamból mindent, ami bennem volt, de sebaj. Mátrakeresztesnél 5:25 körül voltunk, gyors töltekezés és irány a Muzsla. Jó sok sétálással értem fel a tetejére (6:18), Ákos ekkor robbantott. A lejtőn egyre inkább jelzett a térdem, ugyan szépen kocogtam innen, még a Koncsúrokat is, de a meredek lejtők betették a kaput. A szurdokpüspöki templom tornyai lassan közeledtek, és eléggé elfáradva csekkoltam a célban – 7:08 lett az időm. 

Ez a Mátrabérc mindig jó. Helyre tesz. Nem csak jó fokmérője edzettségi állapotomnak, hanem egy jó motivációs rugó az év hátralévő részének. 7:08 az egy jó alap a következő 360 napra :-) Részletek

Két versenystratégia, két  tanulságos grafikon. 

2015-ben:

mbgraf2.JPG

2013-ban pedig az Apokalipszis éve. :-)

mb1.JPG

16 komment

Címkék: beszámoló trail Mátrabérc

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr377360808

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bellone 2015.04.16. 09:39:36

A 2009-es beszámolódat olvasva, nekem is "kötelező" lett.:) Nagyot mentél emlékezetből, gratulálok!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.04.16. 10:40:53

Én már össze vagyok kicsit zavarodva, meggyőződésem volt, hogy a Mátrabérc még csak most hétvégén _lesz_.
mbtrail.hu/content.php?cid=cont_510475fc343bc6.35496860

Ezekszerint van egy TT, amin sokan mennek futva, meg van külön egy trail.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.04.16. 11:50:50

@bellone: aha értem. és miért van kettő? úgy nézem az útvonal azonos.

bellone 2015.04.16. 12:05:40

@rrroka: Az első trail a túrával együtt volt megrendezve, aztán külön, tavaly együtt, idén megint külön. Szóval nemtom, de sokan nem szeretnek kerülgetni, célkapu-rajtkapu, kevesebb ellenőrzőpont, rajtszám, dugóka, spéci frissítés... Szóval, igény biztos van rá.

BGy · http://babosi.blog.hu 2015.04.16. 17:31:10

Engem Oroszlánvár szokott megfingatni, pedig az még az elején van. Ha most szombaton szintidőn belül beérek, az maga lesz a csoda.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.04.16. 18:57:59

@BGy: hajrá BGy! Felfele csak nyugisan! :)

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2015.04.16. 20:26:20

Ha egyszer meggyógyulok én is elmegyek erre.... :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2015.04.19. 17:03:52

Fájós csípővel és egy Cataflammal megcsináltam, 9:13 alatt. Huh, edzeni kellett volna.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.04.20. 12:47:53

@Szuflavéder: addig is jobbulást!

@BGy: nem írod meg nekünk a hosszútávra?

BGy · http://babosi.blog.hu 2015.04.20. 16:59:17

@rrroka: köszi a lehetőséget, de már "leszerződtem" az egyesületünkhöz, mint hivatalos krónikás. Meg is írtam:
nyifuse.hu/beszamolok/27-matraberc-2015

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.04.20. 17:30:27

@BGy: szuper, olvasom is! :) de ha nem vagy FBon, akkor honnan tudhatnánk...?! :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2015.04.20. 17:57:56

@rrroka: az egyesületünk faszbúk oldala, ott mindig, mindent lehet rólam tudni, fókuszban vagyok. :)))
www.facebook.com/nyifuse

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása