Edzésnapló: Sweet as the Punch

2008.08.05. 19:30 angelday

Hétvégén készültem az első futóedzésre, de a meleg teljesen magával ragadott. Szombaton túrázni mentünk, vasárnap otthon lóbáltunk. Hétfőn teniszezni voltam, meghúzodott a jobb vállam, lemondtam a keddit. Arra gondoltam ugyanakkor, hogy a futáshoz voltaképp nem kell fejmagasságnál feljebb emelnem a karomat, tehát indulhatunk.

Leporoltam a barátnőm ütött-kopott Nanóját, rácsatlakoztattam a Nikeplus rádióadót, aztán kiléptem az ajtón. Először mind 400m futással, mind 400m sétával kalibrálnom kellett, aztán lódultam csak neki. Sajnos a stock iPod fejhallgató futás közben kiesik a kagylómból, így zene nélkül kellett végigcsinálnom. Van egy másik típusú hallgatóm is, ez egészen bemegy a hallójáratba, viszont a csatlakozója egy vakdugóval foglalja az iPod 30 pines foglalatát (őrület!) elvéve az utat a futó adóvevőtől, így hekkelni kell. (Már hozzászoktam ahhoz, hogy mindig hekkelni kell.)

Úgy döntöttem, hogy első alkalommal egy viszonylag egyszerű, 20 perces workoutot hajtok végre. Tenisz végett valamennyi kezdetleges kondim van, de nem túl sok (kocateniszezni el lehet kevésből is). Nagyjából tíz percet futottam, amikor egy erősebb emelkedőn bizony sétára váltottam. A maradékot sikerült megállás nélkül lefutnom, bár hozzátenném, hogy igen lassan tettem mindezt. Aggódtam, hogy a bal térdem hogy fogja bírni, de nem volt bajom. Vállam sem éreztem.

Teljesen meglepődtem azon, hogy milyen kényelmesen fel tudtam szinkronizálni az adataimat a Nikeplus-ra. Dokkolás után az iTunes egyből látta, mi a helyzet (sőt, nem nevetett ki!):

Winklertől azt hiszem el fogom venni az óráját, és rábeszélem egy Nanóra, mert az iPod szó szerint sokkal beszédesebb. Kellemes női hang instruál minket: "Begin your workout", később jelzi a fontosabb távolságokat, sőt, bármikor statisztikákat kérhetünk, még csak néznünk sem kell az eszközt, elég egy gombot lenyomni. Ha pedig sikerül a személyes rekordunkat kiütnünk, akkor nem más, mint Lance Armstrong (vagy Paula Radcliffe hosszútávfutó) gratulál.

Az első edzésem így néz tehát ki:

A közepén jól megfigyelhető, ahogy gyalogoltam, aztán volt még egy "erősebb" szakaszom a második felénél, végül teljesen leromlottam. Az első hatoda a távnak viszont kimondottan jó tempójú, erőteljes volt.

Mint minden valamire való statisztika-őrült, én magam is csak ennek látom az értelmét: nézegetni a grafikonokat, gyártani a kilométereket, versenyezni a többiekkel. Tudom, hogy túlságosan amerikai, de van benne valami melengető érzés. Aki nem akar zenével futni, az meg nem viszi a dugókat. Tavaly már használtam a Nanót erre a célra, és meglepően jól mérte a távolságot. Ezt magunk is ellenőrizhetjük például egy 400 méteres futópályán. Franc se tudja, hogy számolja ki, de jól becsüli a távot.

Persze az igazi futónördök mást használnak, de nekem most ez is tökéletesen megfelel. Holnap folytatom, ha nem leszek nagyon kiégve. Csütörtökön Kropkó Péter triatlonistával fogunk futni, erről való beszámoló csak jövő héten várható. Winkler lehet, hogy kipróbálja a szöges cipőt, azt le fogom videózni. (Számíthattok rám.)

41 komment

Címkék: edzésnapló

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr1602341

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Winkler Róbert 2008.08.05. 20:34:08

Jóska, rá vagyok beszélve, már meg is vettem.

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.08.05. 21:57:14

A Kropkó Péter papája gyerekkoromban az én körzeti orvosom volt Miskolcon. Sokat járt hozzám is, meg a hugomhoz is, jóban voltunk. Már biztos nem praktizál, régen volt nagyon...

A tech cucchoz meg csak annyit, hogy kétségtelenül jó kis motiváló tényező ez a bizbasz. Olyan ez, mint a kisiskolásnak szeptemberben az új radírja, ceruzája, füzete. Amíg tart a varázs nagyon tanul, készül a házi, aztán egyre lejjebb megy az aktivitási görbe.

Józsi, nem teszel ki egy szavazást arra vonatkozólag, hogy hány napig fog tartani a lelkesedés? 8-)))

zila 2008.08.06. 08:39:17

Annyira jó motiváló, hogy erősen fontolgatom én is, hogy újrakezdem a futrinkát 7 év kihagyás után...

mesemondó · http://mesek.blog.hu/ 2008.08.06. 09:24:46

Cool, hogy végre egy technikai eszköz mozgásra motiválja az embereket, és nem arra, hogy a gép előtt görnyedjenek.

vargatom 2008.08.06. 09:30:58

Ez a grafikon a sajátjaimra emlékeztet, én a Szigetkör felénél szoktam fél perceket sétálni...

pékitti · http://www.pappkrisztina.hu 2008.08.06. 09:35:01

Az ipod után az órát kipróbáltam, csakhát szeretek zenével futni, maradt az ipod. Az óra nagyon jól néz ki és könnyen kezelhető :DA videot a szöges cipős akcióval már várom :D :D :D

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.06. 09:37:22

Ott haladnak el az Árpád híd alatt az autósok és várod az áthaladásod.. vagy megugrik a pulzus mert rohansz, vagy a büntető közterületeseket nézed :-)

arongeri 2008.08.06. 09:58:11

Na de vajon ki szponzorálhatja a blogot??? :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.06. 10:23:09

Hát az tök mindegy.. a futás is folyamatos változás/fejlődés. Gyorsabbak vagyunk nagyobb a táv, és már nem biztos, hogy a zene számít, hanem a fák suhogása, a madarak csicsergése. Kíváncsiak vagyunk a pulzusgörbére, a megtett szintre, majd a google earthrel töltjük fel a GPS-es óránkra, hogy merre fussunk. Jó móka ez!

DaMartian 2008.08.06. 10:29:55

Hmmm.. klarky hozzászólásában ugyan van valami, de azért azt hozzátenném, hogy mindig a kezdet a nehéz! Ha ez az "új radír, új vonalzó" jellegű kisiskolás motiváció átsegít a kezdeti nehézségeken, és már magát a futást élvezed, akkor rá tudsz kattanni, és már nem lesz szükséged ilyesmire! Én is futottam már régebben is hébe-hóba, de így, hogy az orrom elé vannak tolva a grafikonok, és a kis "Mini Me" figurám látványosan unatkozik ha lustálkodom, vagy látom a mérőszalagokon, hogy időarányosan el vagyok maradva a terveimtől, vagy lehagytak egy challenge-ben, elszégyellem magam, és elmegyek futni. Az eddigi évi 3-400 kilométeremből így lett évi 2000! Szóval nálam ez működött. Ráadásul mindig vannak új funkciók, amik új radírként működnek! (Mondjuk nálam már egy új cipő is "kiabál" hogy menjünk futni! : )

Arpesz · http://kerekparral-athenig.blog.hu 2008.08.06. 10:30:27

De lássátok, ha ez kell, hogy elkezdjen az ember futni, akkor ez kell... A cél szentesíti az eszközt! És futni márpedig jó, nagyon jó! Kívánom, hogy erre Ti is rájöjjetek, és egy idő után úgy hiányozzon egy jó kis lightos, ellazítós, stresszmentesítő, feltöltő 6km-es átmozgatás, mint egy drogosnak a tű.

never again 2008.08.06. 10:30:36

Szuper reklámblog! Broáf!
Szép magyar szó a workout, ezentúl edzés helyett mejd én is ezt használom:-P...
No meg ha túrázunk meg teniszezünk, akkor 3km-t futunk? Hmmmm....
Érdekes=)
Üdv a Nike gyerekmunkásokat foglalkoztató részlegének is!

DaMartian 2008.08.06. 10:34:32

Hűűű! 2 nap se kellett, és betolult az intelligencia! Kíváncsi vagyok, kedves Grapy hányszoros maratonista!
Arpesz kommentje vszont KIRÁÁÁÁLY!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.06. 10:38:18

A mini Me-ről jut eszembe. Az órámban van egy Virtuális partner, ami a korábban megtett útvonalamhoz méri a jelenlegi helyem. Azaz úgy versenyezhetek/edzhetek korábbi "önmagammal", hogy látom a mostani méterben, illetve térképen kimutatható előnyöm illetve hátrányom. Vicces... persze nem ezért futok.

never again 2008.08.06. 10:38:54

2 félmaratonom van eddig:). No meg hetente 2-3-szor futok 5-15km-t...

silverwol 2008.08.06. 10:39:06

Nekem ez fura. Mikor en elkezdtem futkosni (nulla kondival), orultem, h futok, nem kotottem magamra mindenfele hightech kutyut. Alairom, egy stopper jol jon, h lasd kozben is, h mennyira vagy lassu, de amugy kif.-en utalok pl zenere futni (elragad a ritmus, tulhajtom magam, aztan kifulladok). A futas amugy jo, egyetertek, a grafikonok viszont sztem teljesen feleslegesek. Meg aztan... idovel kilapulnak :).

DaMartian 2008.08.06. 10:58:31

No akkor tudhatnád kedves Grapy, hogy amíg kis társadalmunkban a leggyakoribb sportsérülés a távkapcsoló okozta ínhüvelygyulladás, addig minél többen kezdenek el mozogni és aktívabb, egészségesebb életet élni, annál jobb. Miért baj az, hogy vannak olyan cégek, akik invesztálnak abba, hogy minél többen sportoljanak? Nyilván aki már sportol, annak szüksége lesz sportfelszerelésre, meg sportitalra, meg sportkrémre, itt megtérülhet az invesztíció! De végül aki eközben leadja a fölös kilóit és fittebb meg egészségesebb lesz, az nem hiszem, hogy ezt bánja!
A gyerekmunkások is üdvözölnek, mert ők nem éheznek, mint azok, akiknek nincs munkájuk!

islanđer 2008.08.06. 11:00:27

határozottan Nike által szponzorált blognak tűnik. a rövid gyaloglással könnyített megtett távolságot inkább nem kommentálnám.
érdemes utánaolvasnod, hogy a futás a legveszélyesebb kocasport!!! kb. 20x valószínűbb az infarktus/agyérgörcs veszélye. ennek részben az az oka, hogy idősebbek is futnak, ill. rengeteg tohonya cybercsiga csap bele a futásba ész és felkészülés nélkül.
a Nike iPod-os marhaságával az a legnagyobb baj, hogy:
-- futás közben nem érdemes zenét hallgatni, a fülhallgató dekoncentrálttá tesz, rontja a hallást
-- magasságot nem mér (azaz a Margitsziget és hegymenet közötti különbséget NEM érzékeli
-- ehhez képest baromi drága
-- bármelyik GPS kütyü többet tud (már kapható karóra kivitelben is, pulzusszámlálóval.

na tsók,
M

islanđer 2008.08.06. 11:04:46

azért a gyengébbek kedvéért majd írd meg, hogy a cipőbe építendő chip-pel iPod-dal együtt mennyibe is fáj ez na'on cool herkentyű!!

DaMartian 2008.08.06. 11:06:29

silverwol gratulálok, hogy ilyen akaraterővel rendelkezel, hogy magadtól kezdtél el mozogni! Van azonban, akinek egy kicsit több noszogatás, vagy motiváció kell hozzá! A stopperóra aláírom nélkülözhetetlen a futáshoz, de csak addig tudod az időket hasonlítgatni, amíg ugyanazon a helyen futsz! Én szeretek elindulni a vakvilágba, de ettől még tudni akarom, pontosan mennyit futottam. Mindenki más és más! Te például nem szeretsz zenét hallgatni futás közben. Én halálra unnám magam egy 2 órás futás alatt, ha nem hallgatnék zenét, és belőlem kifejezetten kihozza a rejtett energiákat egy pörgősebb dal! A felmérések szerint a futók 3/4-e ma már hasonlóan gondolkodik! Ettől persze nem törvényszerű, hogy mindenkinek jobb, ha zenét hallgat, miközben fut! Én korábban kézzel vezettem edzésnaplót. Grafikonokat rajzolni meg lusta voltam, de abban igazat adok angelday-nek, hogy aki kicsit kompetitívebb alkat, annak sokat jelent, ha elemezgetheti hol volt a holtpontja stb. Ezek az eszközök értünk vannak, de nem futnak helyettünk! Viszont így valóban jobb móka! : )

MrCain 2008.08.06. 11:06:40

Challenge lesz valamikor? Esetleg?

islanđer 2008.08.06. 11:08:47

az okosabb Nokia telefonokhoz ingyen letölthető a Sports Tracker alkalmazás, ami ennél jóval többet tud!!
futócipőnek javallom a Saucony és Asics márkákat (erre specializálódtak),
érdemes meglátogatni a Spuri Futóboltot (minden márkát tartanak és ami ritka, értenek hozzá!!)

remélem sikerült balanszíroznom a bántó Nike dominanciát az oldalon.

silverwol 2008.08.06. 11:14:01

2 ora alatt lehet elunnam magam. En max fel oraig jutottam eddig. Stopper tenyleg akkor jo fokent, ha uott futsz, de ha mar tech, akkor google earth, vegignezed a tervezett utat, talalsz rajta jellemzo checkpointokat es akkor nagyjabol ugyanaz jon ki. Nekem az (is) tetszett a futasban, hogy olcso, mert nem kell hozza mas, csak egy cipo voltakeppen (meg a stopper, ha kell).
Tenyleg kulonbozunk es tenyleg igy van jol, ebben viszont teljesen egyetertunk, bantas nelkul :).

never again 2008.08.06. 11:17:59

DaMartian már látom, mi is a szereped ezen az oldalon:).

mr.bobby peruval meg teljesen egyet értek.

Én is saucony-ban futok, aszfaltra van egy nike-m és egy leselejtezésre váró kalenjim, és következőre egy NewBalance cipőt néztem ki, mert nekem a nike terepcipője pl. nem jött be.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.06. 11:18:58

Nos! Komolyabbra fordítva a szót.
"de csak addig tudod az időket hasonlítgatni, amíg ugyanazon a helyen futsz"
Azért ez így nem igaz... Footpodos és GPS-es órákkal ez elég könnyen kivitelezhető. De elég csak egy országútra kimenni ahol van kilométer tábla. Sok van az országban, ide elég a stopper is. Oda viszont zene nemigen ajánlott. Én zene helyett beszélgetek inkább. És az ütem helyett a terepre, környezetemre figyelek. A kiliket megmondja az óra és a tempómat is. Szerencsére grafikont is rajzol.
Edzésnaplót meg már nem kell írnom ajánlom: www.edzesonline.hu

DaMartian 2008.08.06. 11:21:22

Hmm.. Látom vérszagra gyűlnek a tech geekek! : ) Hát nem kell Sherlock Holmesnak lenni hozzá, hogy észrevegyük a pipákat, meg a linkeket..

Hogy érdemes-e zenét hallgatni futás közben vagy nem, azzal vitatkoznék! A sportpszichológusok nagy része sem osztja a véleményed peru! Amit Te "dekoncentráltságnak" hívsz, az lehet hogy más sportban hátrány lehet, de a futásban figyelem elterelésre tökéletesen alkalmas, vagyis nem arra figyelsz hogy fáj, meg hogy fáradt vagy! És ez jó!
Abban is tévedsz, hogy az iPodos kütyü nem érzékeli a hegymenetet! Magasságmérő valóban nincs benne, de olyankor rövidebbeket lépsz (míg lefelé hosszabbakat) amit viszont érzékel, így ebben az esetben is pontos távolságadatot kapsz! Én 4 órát futottam vele egy motocrosspályán, ahol ezalatt felmásztam és lefutottam több, mint 300 emelkedőn, és nem tudtam becsapni a kütyüt! A GPS-nek is megvannak a hibái (árnyékolás) és az sem olcsó, a méretéről már nem is beszélve (mondjuk egy SportBandhez képest!)
És mi Neked a drága? Az iPod nélküli karpereces változat chippel, mindennel együtt 16 ezer pénz, szerintem árban ennek a közelében sem találsz GPS cumót! Amúgy még csak pár hónapos a dolog, de már készül hozzá a pulzusmonitor is, így akinek szüksége van rá, erre is lesz megoldás. Az iPodos verzió valóban drágább, de abban az iPod kerül sokba, amit az emberek nem kifejezetten futni vesznek, hanem zenét hallgatni, képeket nézni..az hogy még ilyen funkciója is van, csak egy plusz (szó szerint : )

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.06. 11:24:40

A futocross 6 órás volt nem? illetve váltó..

jajistenem (törölt) 2008.08.06. 11:29:03

Kérek szépen futós képeket mindhárom versenyzőről. A Spuri cipőboltban remek cipőket lehet kapni (New Balance is van, mindenféle), javaslom a futanet futófórum látogatását is. Szerény javaslatom: sokkal kevesebb tech, sokkal több kilométer.

DaMartian 2008.08.06. 11:38:39

Grapy szerepem nincs, csak véleményem.. : )
Mások vagyunk! Én legtöbbször egyedül futok, és a városban, így engem sem a táj, sem a beszélgetés nem köt le, én ezek helyett hallgatok zenét. A "mindig ugyanott kell futni" megállapítás a stopperre vonatkozott! Ha már olyan kütyüd van (mindegy hogy GPS, Nikeplus vagy más technológia) akkor nyilván nem kell. Korábban én is ezeket használtam. De silverwol pont azt mondta, hogy ezekre nincs szükség, elég egy stopper! Persze sok esetben igen. Legtöbbször én is a Szigeten tudom, ami méterre ki van mérve, meg próbáltam már én is az országút szélén, kilométerkőnél, de azért pesti gyerekként én szeretek összevissza rohangálni amerre tetszik, és utána már be nem tudom jelölni a Google Earth-ön, hogy mikor merre kanyarodtam?
Teljesen egyetértek az ajánlattal, hogy Spuri futóbolt!!! Én is oda járok! Az hogy milyen márkát választ az ember, az mindenkinek az egyéni igényei alapján dől el. Én azt mondom, hogy egy bizonyos szint fölött már szinte bármelyik komolyabb márka cipője megfelelően védi a lábat és ez a fontos! Aztán hogy aki már magasabb szinten csinálja az még milyen finomságokra figyel oda és milyen vastag a pénztárcája az már megint másik kérdés. A privát véleményem, hogy én a Nike-ra és az ASICS-ra esküszöm, ezeket bárkinek nyugodt szívvel ajánlom. A Saucony nálam annyira nem nyerő, bár tény, hogy alacsonyabb árkategóriában (és sokaknak sajnos csak ez az elérhető) ár/érték arányban egészen jó dolgokat kínál!
Amúgy abban igaza van perunak, hogy a kisebb márkák erre specializálódnak, de a nagyok sokkal többet tudnak költeni termékfejlesztésre. Amúgy hogy "haza is beszéljek" a Nike-t futók alapították, tehát a kezdetektől megvan a szándék és a tapasztalat, hogy jó csukákat gyártsanak! : )

DaMartian 2008.08.06. 11:42:00

Igen szasza, a FutoCross 6 órás volt, de mivel mi párban mentünk, így nem futottam 6 órát. Mivel leányzó volt a társam, azért udvariasan bevállaltam a nagyobb részt! A párost meg is nyertük! Az érdem azért Zsirié, a villámlábú partneremé : )

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.06. 11:50:48

Majdnem én is mentem, helyette a Mátrában futottam 40 kilit, ez jobb volt felkészülésnek.

Arpesz · http://kerekparral-athenig.blog.hu 2008.08.06. 11:53:17

Állj, állj! Szerintem ne szapuljuk a blog főszereplőit, akármennyire is szponzorálta őket a Nike és az Apple ezekkel a kütyükkel, és akármennyire is puhák még! Elkezdték, és valahol el kell kezdeni...

Emlékszem, amikor én kezdtem futni, egyik napról a másikra: első nap futottunk 6km-t, az akkor már edzett futótársaim végig szivattak, megfutottuk az összes dombot a közeli kiserdőben, szét pusztultam, délután sorfalat kellett állni a tűző napon a gimis ballagáson, azt hittem elájulok, úgy fájt mindenem...
De másnap lent voltam résztávos edzésen a Népstadionkertben. 400-akat nyomtunk, egy lány rámvert 100m-t, én csak 300-nál jártam, mikor ő végzett... De folytattam, szeptemberben már félmaratont futottam, külföldi edzőtáborok, téli alapozás, stb... :) Szép volt, jó volt! Nekem akkor aranyjelvény kellett, aztán bajnokság, majd több, és több... Kezdetben elég egy-két ilyen kütyü, és egy kis bíztatás, szóval én azt mondom:

HAJRÁÁÁ SRÁCOK! Nyomjátok le saját magatokat napról-napra, hétről-hétre!

A téli alapozás végén ilyeneket akarok itt látni, hogy: "ez a könnyú hét most csak 80km lett..." :)

És fő a fokozatosság, legyenek kemény edzések, de csináljatok olyan futást is, aminek a végén úgy érzed: már alig várom a holnapot, mikor újra futhatok! :)

wannabeskinny 2008.08.06. 12:05:37

silverwol 2008.08.06. 10:39:06
Én ugyanígy kezdtem, ahogy te, 1200 m után pedig majd' meghaltam. Most, kb 5 hónappal később 7-10 km-eket megyek. De ahogy telik az idő, a "cél nélküli" futkosás kezd uncsi lenni, úgy érzem, több kell már ennél. Nekem POLAR órám lesz, méghozzá ma, (bocsi Nike :-)), és innentől fogva fogom tudni mérni az időmet, a távomat, mehetek bárhová futni és fogom tudni követni a teljesítményemet. A cuccomat is cserélni akarom, mert utálom, hogy folyik rólam a víz. Most kezdek csak invesztálni a futásba - nem azért, mert trendi a Nike Dri-Fit, hanem hogy könnyítsek magamon és azt az 1 órát, amit a futással töltök (szinte) naponta, minél kevésbé érezzem kényelmetlennek.

almee 2008.08.06. 12:15:14

Nekem anniy a véleményem, hogy elkeserítő, hogy mennyi túlsúlyos, chips-en és Playstation konzolon felnövő kissrácot látok.
És bármi, ami valakit akármilyen módon motivál arra, hogy mozogjon, elkezdjen futni, az dicsérendő.
És ha ez a blog a szereplők ismertsége által kicsit is népszerüsíti a futást, kedvet ad embereknek, hogy megtegyék az első lépést, akkor már elérte az - általam elképzelt - célját.

Másrészt biztos mindenki jót röhög majd, amikor felkerül az első fotó UP-ról futónadrágban:-)))

DaMartian 2008.08.06. 12:46:20

Mire készülsz Szasza? Velence- Szupermaraton?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.06. 12:52:44

nem, azt már körbefutottam egy kétszer
ja most ezzel kacérkodom
www.ultratrailmb.com de csak a bébitáv CCC névre hallgat.

DaMartian 2008.08.06. 13:12:18

Gratulálok Szasza! Azért köszi! A 98km is brutál teljesítmény, főleg ilyen környezetben. Én maradok a Velencei tó körbefutkosásánál! Ez lesz az első ultra távom ha sikerül!
Neked is sok sikert!

Dewla · http://konnektor.org 2008.08.06. 14:00:44

Működjön a Nike Plus az iPhone/Touch-al is már végre!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.06. 15:51:59

Van idő a teljesítéshez maxi 25 óra.

Köszi
A velencei tófutás idején lesz nagyatád, így inkább az árokban fogok feküdni szurkolni sörözni.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok