Házunk előtt két kalibr állt - 56 kalóriát égettünk Shaquille O'Neallel

2008.08.07. 22:24 UP

Utolsóként nekiálltam kalibrálni. Nem lustaságból vagyok lemaradva: sérülés. Két hete próbáltam utolérni a kisebbik gyereket (3) a lakásban, fölrohant a lépcsőn, én utána, mezítláb voltam, a második fokra röviden léptem föl, szinte csak a lábujjaimmal, viszont a teljes testsúlyom ráhelyeztem már erre a lábra, megcsúsztam, vissza egy lépcsőfokot, a nagylábujjam, hopp, ívben meghajlott fölfele. Valahogy így (képünk illusztráció):

Piszokul fájt, erős húzódás, két hete kínlódok vele, reggelente sántítok is, behajlítani rendesen még most sem tudom, pedig már sokkal jobb, mint egy hete volt. Aztán a kocsiban is szar, mert kuplungolásnál pont a fájós lábujjpárnát nyomja a pedál, illetve pont azzal a lábujjárnával nyomom a pedált, másikkal nem lehet, mert akkor már nyomnám a féket is. Kenegetem mindenfélével, alig javul. (Vö.: "Kenem ezzel a zölddel, nézze meg az elvtárs! Honnan is tetszett jönni? Magyar rádió?") Ilyen kis idióta kis semmise testrészekre is meg lehet sérülni. Sosem értettem például, hogy a Shaquille O'Neal nevű százötven kilós, két méter tizennyolc centis izomhalom hogy tud egy nagylábujjsérülés miatt hónapokat kihagyni. Hát valahogy így. (Mi ketten, Shaq-kel tudjuk, mi a fájdalom. Just play through the pain, dude!) Egyszerűen nem tudsz rálépni rendesen, nem gyógyul, nem tudod pihentetni.

Na mindegy. Gondoltam, itt az ideje egy heroikus gesztusnak, éjszakára a sportkrémes dunsztkötés alá raktam egy Nietzsche-kötetet, és elhatároztam, én ma kalibrálok. Hajtott a kíváncsiság, úgyhogy fájdalom ide vagy oda, összeszereltem a cuccot, sportband a kézre, chip a cipőbe (kicsit furcsa volt: kilenc éves korom óta szinte csak kosárcipőben sportoltam, boka alatt végződő cipőben úgy érzem magam, mintha meztelen lennék, futócipőm meg még sosem volt), és megtámadtam a legközelebbi futógépet, gondoltam, azzal kitűnően lehet kalibrálni, mert teljesen egyenletes tempót megyek, és méri a távolságot. Na meg a lábamat is tudom próbálgatni, valami visszafogott tempónál, hogy hogy bírja.

Bírni bírta, tulajdonképpen, de fájt végig. Egy-két hétig még biztosan nem tudok jelentős kilométerekkel hozzájárulni a csapat teljesítményéhez. Nevetséges hatszáz métert kocogtam, éppen séta +1 tempóban. Kicsit a derekam is fájt a végére, lehet, hogy a  lábujjam miatt. Hogy a fájdalom miatt rosszul lépek.

A cucc egyébként 640 méternek mérte a hatszázat, kicsit többet tévedett az ígért öt százaléknál, de lehet, hogy a futógép elektronikája sem pontos. Aztán persze nem tudtam kalibrálni. Az adatokat föltolta a Nike+-ra, de azt írta az idegesítő kis progi, hogy nincs olyan futásom, ami alkalmas lenne kalibrálásra. Pedig ez tökéletesen alkalmas volt. Azt sem értem, mitől rajzolta ezt a kacskaringót, amikor teljesen egyenletes tempót futottam? (Ellenkező esetben leestem volna a futógépről, ugye.)

Mint láthatják, hat és negyed perc alatt 56 kalóriát égettem el, körülbelül annyit, amennyit egy vacsorára elfogyasztott, mindkét oldalán alaposan megpirított A5-ös írólap felével vittem volna be.

9 komment

Címkék: kalibrálás 600 méter

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr43605889

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

angelday 2008.08.08. 10:14:09

Fogalmam sincs, hogy miért írjáki ezek a Nikés Flash widgetek a Not-A-Number hibákat. Nekem egyszer működött, aztán sehol sem megy. A hiba kinek a készülékében, böngészőjében, TCPIP kapcsolatában van?

almee 2008.08.08. 10:28:04

Ilyen kis távon még az is szüli a kacskaringót, ha egyszer 2 rövidet majd hosszabbakat lépsz.
Jobbulást, remélhetőleg hamarosan akár 6,4km-t is futhatsz :-)))

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2008.08.08. 21:53:06

Úgy látom UP lesz a kísérlet alatt a józan ész, ő fogja megmondani az igazat rózsaszín köd, tech ájulás nélkül... 8-)

Hajrá, csak így tovább! Aztán ha szar a cucc, csak monjad nyugodtan!

(Voltam ma a lidl-ben. Volt egy kis ezüst színű doboz, lépésszámláló, km számláló, elégetett kalória mérő, óra, stopper, stb. plusz FM rádió. Ára 1490 HUF. Igaz apple logo nem volt rajta. Már ha értitek mire gondolok. Fuck the system! )

DaMartian 2008.08.09. 03:00:27

Megint apró tech geek hozzászólás (bocsánat) A cucc kalibrálás előtti pontossága papíron 93% 600 méternél ebbe még beleférne a 640.. De igazából ez nem mérvadó, mert valljuk be azért ez nem az a pontosság, amire a felhasználók vágynak! A lényeg azonban az hogy kalibrálás UTÁN mennyire lesz pontos az eszköz! A futópad amúgy nem túl jó kalibrálni, mert egészen máshogy mozogsz rajta, mint amikor rendesen futsz, hiszen nem te lököd el magad a talajtól, hanem azt húzzák alattad, így más az átgördülés.. A grafikonban pedig valóban beugranak mélypontok, ezt olyankor csinálja amikor a karperec pár pillanatra elveszti a chip jelét! Remélem a következő szoftverfrissítésnél ezt majd kijavítják, mert valóban elég idegesítő. A futás adatainak össz mérését (főleg hosszabb távon) azonban döntően nem befolyásolja. Még egy apró pontosítás: Nike+ NEM LÉPÉSSZÁMLÁLÓ! A pedometerek egy fix távot adnak hozzá minden lépésnél, így futásnál baromi pontatlanok, mert nem veszik figyelembe a lépéshosszúságok eltérését. Az Apple chipje igen. UP-nak jobbulást!

Ras · http://futo.blog.hu 2008.08.15. 19:12:50

elégetett kalóriát tuti nem mér egyik kütyü sem, max számol. a lépésszámláló az időből és a távból, a Polar-ok a pulzusból és a testsúlyból.

linkalak 2008.09.30. 00:35:22

Sziasztok! Én is épp most ruháztam be egy ilyen nike + karórára, és minden stimmelne csak hol van rajta a világítás? Én este 7-8 után szoktam futni és fejbefogom lőni magam ha egy ilyen bazi drág kütyün nem látom, hogy épp mi az állás, csak ha futás közben megállok egy pózna alatt.... Segítsetek, mondjátok, hogy csak én vagyok béna!!! Hol kell világítani????

Bau76 2008.09.30. 09:06:25

nincsen rajta világítás, ezért (is) kell Polart venni :)

tvk · http://kodzaj.blog.hu 2008.09.30. 12:19:48

El kell felejteni a világítást, zabálja az elemet. Csak kibírod addig adatok nélkül amíg pózna alá nem érsz.

nakedbike 2009.09.08. 13:10:19

Szerintem nagyon jó a netes felület.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok