Kropkó Péter memoárjai (az első 3 km)

2008.08.15. 23:53 Winkler Róbert

A múlt héten már megígértük, hogy a Kropkó Péterrel lenyomott 13 kilométer alatti beszélgetést hamarosan folytatásokban közöljük. Interjúnak nem nevezném, mert szerkesztve alig van, de ilyen egy kocogás közbeni beszélgetés. Következzen hát a futópálya megközelítése és az első három kilométer jegyzőkönyve. Időnként egy-egy gondolat nem folytatódik, vagy kis szünet után máshol. Ilyenkor valami ismerőssel futunk össze, vagy meglátunk egy érdekes állatfajt a fa tetején.

- A gerinc és a hát izmainak megerősödése nagyon fontos, hogy a hátunk ne fájjon a mai mozgászegény világban. A futás elég erős hátizmot fejleszt. A futás legkevésbé látványos, de egyik legfontosabb haszna, hogy épp a hátfájások múlnak el.

Egyrészt nagyon finoman mozgatod, nagyon finoman ütögeted, és ez a rázás végigmegy a gerincen. A szervezet pedig megkapja ezeket az impulzusokat, és fejleszt. A gyógytornászok például nagy okosan kitalálták, hogy vibrátorra be kell jönni hetente háromszor. Ráállsz, és javul a fizikai állapotod. Igen, de ezt a természet már nagyon régen kitalálta: úgy hívják, hogy gyaloglás és futás.

(…)

- Na, jöttök futni?

- Először is: tilos nyújtani futás előtt. Az izmok hidegek, úgy, mint egy Opel Omega biturbó, amivel egyébként a 90-es évek elején közlekedtem, pont most olvastam nálatok, Frankfurtban mentünk vele 300-zal, nem én vezettem. Nézem, miért van ebben hárompontos biztonsági öv? Miért nem ötpontos?

Péter, mondta erre a német, ha ezzel az autóval fejreállunk, másfél kilométer, mire megállunk. És az utastér derékig lekopik. Mindegy, az a lényeg, hogy be kell melegedni, mint a motornak, el kell érni az üzemi hőfokot.

- 25 éves kor felett öreg emberek vagyunk. Kell 15 perc bemelegítés, kell néhány repülő, aztán nyújtani, és utána lehet megcsinálni az edzést. Aminél mondjuk olyan munkát csinálsz, hogy gyorsítós munka.

- De ha este elmegyek futni, ahhoz remélem, nem kell bemelegíteni.

- Annál is az van, hogy az első 15 perc bemelegítés. Szépen lassan egyben megcsinálod a kétórás futóedzést, de amikor befejezted, mindenképpen nyújtani kell.

- Azért gondoltam, mert az ember elmegy egy bármilyen edzésre, mondjuk egy bokszedzésre, akkor a bemelegítés az futás. És az ember a bemelegítésre nem melegít be.

- Teljesen gazad van, de az a bemelegítés a lassú futás. Én is úgy vagyok vele, hogy amikor hosszú lassút futok, akkor csak futok, nincs olyan, hogy részekre bontom. De amikor utána az van, hogy 10x1000-et akarsz futni, akkor el kell jutnod addig – ugyanúgy mint a biturbóval -, hogy…

- …Muhaha! Kropkó Péter, a permanens autós hasonlatok megszállottja.

- Amikor mentünk az autóval… az nekem óriási élmény volt, amíg zörögtem a frankfurti autópályán 300-zal! Amíg a faluban mentünk a hideg autóval, nem lehetett taposni neki. Eleinte 281 volt, de utána megjavították, és 300-zal tudott menni a Lotus Omega.

(...)

Nagyon fontos, hogy az edzésmunka nagy része aerob legyen. Az aerob olyan, ami mellett még tudsz beszélgetni.

- Az nem az izzadás? A gyúrás például nem azért anaerob, mert akár izzadás nélkül is végigcsinálhatod a programot, ha elég lassú vagy

- Az izzadás az más. Az azt jelenti, hogy a hőháztartás kiegyenlítése folyik. Az aerob azt jelenti, hogy szufficites az oxigénbevitel: több az oxigéned, mint amennyi kell. És ez azért nagyon jó, mert ha fáradt vagy, ideges vagy, vagy kimerült, ki lehet menni futni aerobba, mert felpörget, több oxigén jut az agyba, lassan futsz,

- ... Azt hogy csinálod ilyen futópályán, hogy tudod, mennyi körnél tartasz? Huszonkettő? Az előbb már nem huszonöt volt?

- Na most várjál, egy jó futóedzés, és most résztávos futóedzésről beszélek, olyan, hogy bemelegítesz, az 15 perc. Lenyújtasz, utána mész három percet gyorsan, kettő percet lazán. Ebből van 13 darab. Az azt jelenti, hogy 50 perc, meg 15 perc, az 65, plusz 15 bemelegítés, 15 levezetés – egy óra 35 perc a gyors edzés. Ezek mondjuk extrémek, a leghosszabbak, amiket csinál az ember a résztávos edzésnél. Ilyenkor összejön a heti 120-150 kilométer futás, és a bringában is ezer fölött. Én egyébként nem futottam pályán

(…)

- És utána szépen lassan, 4-500 méterével emeled a távokat, és így hihetetlen fejlődéseket tudsz produkálni. De az a lényeg, hogy közötte mindig legyen pihenőnap. Kell a regenerálódás: az edzéstől nem leszel jobb, az edzéstől csak rosszabb leszel. Az igazi fejlődés a regenerációs időszakban keletkezik.

- Tehát két egymást követő nap ne fussak?

- Figyelj, jobban teszed, ha hagyod a regenerálódát. Persze, megteheted, hogy háromszor is futsz egymás utáni napokon, és az állóképességed javul, főleg, ha a harmadik futásod hosszabb. Ez az állóképesség többszörösét jelenti, mert fáradtan futsz. Viszont ennek van egy olyan oldala, hogy a futásnak pozitív élménynek kell lennie. Hogy élvezed a dolgot. Egy sportoló, vagy élsportoló máshogy megy, magasabb a fájdalomküszöbe…

- Te se sikoltozol, ha bebaszod a fejed a kredencajtóba.

-Ha hiszed, ha nem, én az injekciókat nem bírom. Amikor vérképhez vettek vért, előre rettegek egy hétre, a fogorvostól is félek, de ha verseny közben letörik három körmöm, azt nem veszem észre.

- Mer’ termelődik a hogyishíjják…

- Ja, adrenalin, meg mi a franc.

- Úgy is kéne fogorvoshoz menned, hogy a várószobában helyben futsz másfél órát, míg megindul az endorfin.

- Ha eljutsz a percszám fölé, elkezd termelődni a boldogsághormon.

- Mikor?

- Változó. Van, akinek már 25-30 percnél beindul, egy edzettebb embernél inkább 40-50 perc. Te is fogod érezni, ugyanis két oldala van. Az egyik, hogy oxigéntöbblet keletkezik a fejben. Ilyenkor, a lassú futásnál jobban tudsz gondolkodni, mint az irodában, az asztalnál.

- Tényleg, elképesztő dolgokat szoktam kitalálni futás közben.

- Az az! Mert be vagy lőve! Ez a kábítószer jellegű anyag, amitől összeáll, és megoldod, amit addig nem tudtál.

Józsi: - Én futás közben egyszer rájöttem, hogy a cash-flow táblát hol rontottam el.

- Hogyne! Ez így működik. A futás stresszoldó, a rizikófaktorból visszavesz, például hogy tíz év múlva magas vérnyomásod lesz, satöbbi.

(…)

De azért nem könnyű ez az egész. Én már csak amatőr futó vagyok, társadalmi szempontból pályakezdő vagyok. Vállalati tanácsadó, a triatlonszövetségben elnökségi tag, az utánpótlásért felelek. 

(3 km -- folytatjuk)

15 komment

Címkék: interjú memoár kropkó winkler diktafonja lol

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr7618108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

islanđer 2008.08.17. 10:09:08

jópofa, várom a további 'true confessions' jellegű történeteket (azért a hejj!esírásellenőrzőt úszítsd rá a szövegre)

vargatom 2008.08.17. 14:48:03

Ez nagyon jó, ebből még többet kérünk :)

Ez alapján egyébként nem meglepő, hogy a durrbele edzésekkel nem nagyon tudtam fejlődni futásban... Kábé annyi volt, hogy hetente csak 1x egy komplett szigetkör, a lehető leggyorsabb tempóban, és csak az össz időt néztem. Kicsit javulgatott, de nem eléggé, el is ment tőle a kedvem.

Szóval ha Kropkónak van esetleg még tanácsa ilyen kezdő edzésekre, az jöhet!

FAQlyás Menyét 2008.08.17. 15:31:22

Nem egészen tiszta előttem, hogy a futást közvetlenül egymás utáni napokon csak a profiknak nem ajánlja K.P. vagy a heti 3-4-5-ször 40-50 percet lassan futó hobbifutóknak sem.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2008.08.17. 22:00:52

Profiknak tuti ajánlja. Profiknak a napi 1 sem nagyon elég. Ott minimum a napi 1 edzés, de inkább heti 10-14. :)

Aki heti 3-4-5-ször fut és hobbiból csinálja annak is az a szerencsés, ha jól elosztja a héten az edzéseit.
Pl. kedd- csütörtök- szombat-vasárnap
Annak sokkal kevesebb az értelme, ha az ember egymás utáni napokon lezavarja az összes edzését, majd pihen akár 2-3 napot is.

Tehát egymás utáni napokon nyugodtan futhat egy hobbifutó is, csak tudja kipihenni magát a következő edzésig. Ha ehhez kezdetben ki kell hagyni egy napot, akkor tegye úgy. Ha nem okoz gondot neki 2-3, vagy akár 4 nap is futni egymás után
akkor meg nyugodtan fusson pihenőnap nélkül.

FutoBolond 2008.08.18. 00:01:30

cimbi minden nap fut 3 kilometert.
akkor neki rossz hozzam kepest, aki masnaponta futok 5ot? :)

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2008.08.18. 07:29:16

Ezt nehéz megmondani. Ha nem nagyon fárad el a 3km-től, akkor nem feltétlenül rosszabb.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.08.18. 07:40:39

az ilyen kondi futásnál nem is a táv számít annyira, hanem h minimum fél óra legyen, annál kevesebb épp h csak megmozgat.

futóbolond: szerintem a két naponta 5 kirid jobb

mennyire igaz már az, h futás közben jönnek a nagy gondolatok!!! :D

Ras · http://futo.blog.hu 2008.08.18. 08:55:07

meg a slozin illetve a zuhany alatt :)

FutoBolond 2008.08.18. 09:52:26

na ja, a zuhanynak megvan az az elonye, hogy kijossz, felirod. futasnal meg meg lehet, hogy 3 kerulet es 40 perc valaszt el, hogy a vilagkepletet felirhasd, mielott kimegy a fejedbol :)

Buzz Lightyear 2008.08.18. 16:52:20

Nekem furcsa, hogy nyújtást nem ajánlja futás előtt. Én mindig szoktam, igaz, nagyon óvatosan a bemelegítés előtt. Aztán 10-15 perc óvatos bemelagítés, és utána 45perc-másfél óra futás, mikor mennyire van erőm. Utána igazából nem szoktam rendesen nyújtani, csak egy egész keveset, Nekem ezzel 3 éve (mióta futok) sem izomlázam, sem húzódásom nem volt.
Az viszont rám is maximálisan igaz, hogy akkor fejlődöm a legtöbbet, ha 2-3 naponta futok. Több kihagyás ront, kihagyás nélkül 3-4 nap után nekem már komoly fájdalmaim vannak, és senki sem fizet azért, hogy elviseljem őket, romlik a futás élvértéke :)
Amúgy én csak a rövidebb gyors, és a hosszú lassabb edzéseket variáltam eddig, de megtetszett ez a "mész három percet gyorsan, kettő percet lazán. Ebből van 13 darab". Ezt csinálni fogom.

Ras · http://futo.blog.hu 2008.08.19. 07:23:27

Buzz, pedig fiziológiai alapszabály hogy hideg izomzatot/szalagokat nem nyújtunk. Szóval eddig szerencséd volt :). A nyújtás amúgy alapvetően a terheléstől rövidülő izomzat helyreállítására való, márpedig az izomzat nem futás előtt rövidül hanem utána, és akkor könyebb is melegében helyre pakolni.

A váltakozó (3p gyors 2p lassú), vagy intervall futás pedig nagyon jó gyorsító, viszont a hosszútávfutásban alapvetően az állóképességet lehet fejleszteni, a gyorsaság genetikailag determinált és az aktuális maximumot 4-6-8 hét alatt el lehet érni. Legalábbis Lydiard szerint.

Ripley 2008.08.22. 21:07:03

Buzz és Ras: én is úgy tudom, hogy hidegen nem nyújtunk, viszont bemelegítésnek -még a futás előtt- lehet izületeket átmozgató gyakorlatokat végezni. Pl nyak-csípő-térdkörzés stb. Különösen felnőttkorban, vagy ha már van pár sportsérülésed.
Buzz, a bemelegítés hiánya nem biztos, hogy 3 év után jön ki, különösen, ha fiatal vagy, hanem 10 év után. Nyújtani viszont, közben (= +terhelhetőség) de főleg az edzés végén (= +izomláz megelőzés, jobb regeneráció) sokkalta több idő javasolt. (lehet percet megadni, mondjuk 15, de nem ez számít, hanem hogy mindent kellően lenyújts). Mit gondoltok?

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása