Futás Kropkóval: szénhidrátok, lábméretek, a buszmegálló effektus

2008.08.29. 19:45 Winkler Róbert

Íme, nem hiába követelték olvasóink a folytatást. Hála az aerób tempónak, még 7 kilométer után is ilyen rengeteget tudtunk pofázni. És ez még csak a maradék öt kilométer jegyzőkönyvének egyik fele.

- Te tanultál futni?

- Nekem ki van mérve, hogy három milliméterrel rövidebb a jobb lábam, ugyanabban a német laboratóriumban, ahol például a BMW menedzsereit méricskélik, ki hogyan teljesít fizikailag. Nálam a versenyzés nagyon tudományosan ment.

- Na várjál. Úgy értem, most, ahogy én itt futok, milyen hibákat látsz?

- Néztem is, csak nem akartam mondani. Menjél nyugodtan, és majd mindent elkövetünk. (...) Látszik, hogy sportoltál, mert a mozgásod az viszonylag helyes. Nagy probléma nincs, azzal a különbséggel, hogy a bokszolók a Rocky 1-2-ből átveszik ezt a köröző karmozgást. Futásnál minél hosszabb a táv, annál inkább lezárok itt a test előtt, minél rövidebb, annál inkább egyenesen húzzuk. De nem körbe jár a kéz.

- De én úgy érzem, hogy ez úgy visz, ha így kalimpálok...

- Ez egy apró dolog, hogy egyenesen kell, hogy menjen a kéz, ez van. Aztán a lábad, főleg a jobb lábad kifelé csámpázik, tehát beljebb kell fordítanod a lábfejed. És a bütyködön rögtön nem lesz teher. És nem lesz rajta vízhólyag. 

- De hát most csámpásan futok!

- Csak úgy érzed. Most futsz egyenesen. Úgy kell végiggördülni a külső talpélen. A gyaloglás is ilyen, a hétköznapi életben is. Az ember általában így áll, hogy a lábfeje kifelé áll, aztán elindul, kifelé álló lábfejjel. És megszokod a járást, és ebben is futsz. Futásnál viszont a lábfejek egyenesen előre mutatnak. És így kell végiggördülni a külső talpélen. Látod, ez most így meg is van.

(...)

- Az embereknél ez nagy probléma, mert eredetileg nem erre a kétlábas futásra gyártottak minket, hanem négykézlábra. Így aztán, hogy ne menjen tönkre a térdízület, meg a csípő, oda kell figyelni ezekre a dolgokra. A másik, hogy amikor elkezdesz gyorsulni, nézd meg például azt a futót a kanyarban, hogy hozzád képest mennyivel laposabban fut. Nem emelkedik-süllyed annyit a feje; viszonylag vízszintes a mozgása. Az, hogy közben emelgeti magát az ember, futás közben gyakorlatilag felesleges. Úgy kell futni, mintha a fejeden lenne egy pohár víz.

- Olvastam nemrég, hogy valami csapat kapott egy tudományos díjat, mert kiszámolták, mi a legenergiatakarékosabb mozgás. És szerintük az, ahogy a gyerekek viccből lovacskázva futnak, hogy trapp-trapp, egyik kezükkel a seggüket ütve.

- Na ugye, és tessék, milyen állat fut így?

- Az emberszabású majmok.

- Na ugye! Ha visszamész az állatvilágba, mindent megtalálsz, ami működik. Az állatvilág már rég feltalálta volna a megfelelő futást.

(...)

- Egyszer menjünk ki együtt a Margitszigetre, és nézzük meg az Így írtok ti mintájára, hogyan futnak ők. Nézzük meg, hidd el, csodákat fogsz látni...

- Vicces futónadrágok, például...

- Van egy csaj, öt éve kezdett el futni, ma már egész tempósan megy. Végig retiküllel. Képzelj el egy sportosan öltözött csajt egy rendes retiküllel, behajlítja a kezés, és akkor így fut.

- De az kondira nagyon jó: egy kis mesterséges nehezítés.

- Na és akkor azt a srácot figyeld: már kígyózik a gerince. Nincs baj a futásával, csak már fáradt, és minél fáradtabban futunk, annál rosszabb a mozgásunk. Ez felesleges mozgás, veszteség.

- De az egész futás veszteség, hát pont azért csinálom, nem? Akkor tutira nullán lennék, ha inkább otthon döglenék.

- Előbb-utóbb azért az összes hülye hobbifutó el akar menni versenyre. Először csak meg akarja csinálni, aztán egyre jobb időt akar menni. Mindenki, nem csak a futók - az ember egyszerűen ilyen. Elmész megnézni a driftelést, előbb-utóbb te is menni akarsz.

- Na, a kötelező autós hasonlat. Várj csak, valamit még akartam kérdezni. Az Iron man az mennyi is?

- 3,8 km úszás, mintha átúsznád a Balcsit. 180 km bringa, Miskolc-Budapest. És elfutsz még Visegrádig, vagy hívjuk maratonnak.

- És te mindeközben gondolkodsz? Vagy mit csinálsz?

- Verseny közben nincs időd.

- Micsoda?! Hány óra egy Iron man?

- Fókusz! Mese nincs, ott... Figyelj, egy tájfutó hasonlat, vagy tudod mit, mondok inkább egy autóst...

- Nem, nem, nem! Köszönöm, a tájfutós hasonlatot kérem.

- Egyébként azért vannak a hasonlataim, mert vállalati tanácsadóként motivációs területen dolgozok, és ott a sport és élet párhuzamaira épített tréningeket adom elő. Kurva jól keresek vele: abból élek.

- Persze, híres elődöd, Jézus Krisztus is egyfolytában a párhuzamokat nyomta, ő is azzal példálózott, amit a hallgatóság pont megért, mert éjjel-nappal azzal foglalkozik: a birkák. Az Biblia a birkanyájas hasonlatok végtelen tárháza.

- Persze, de azérta halas hasonlatokról se feledkezzünk meg!

- Oké, azért a tájfutós hasonlatot se feledjük!

- A tájfutóknál nem elég, hogy te gyorsan futsz, mert nem szabad maxon futni, hogy annyit el tudj olvasni, merre kell futni. Nálunk most ugyanúgy, a maximális olyan sebességel fuss, hogy közben még tudd a rendszert működtetni. 

- De visszatérve egy jó hosszú iron manre, mit csinálsz közben?

- Működtetem a rendszert.

- Hogy na, hamarosan jön az ivás?

- Ilyen dolgok vannak, ugyanúgy, mint egy autónál...

- Nem bírom tovább!!! Nem lehetne autós hasonlatok nélkül?

- ... nézem a hőfokot. Aztán figyelsz arra, hogy az izom mennyire van leterhelve. Hogy bírsz menni még hegyen, hogy bírsz menni lefelé. Figyelsz, hogy ne nőjön vízhólyag, hogy megfelelően tartsd a lábad, a karod optimális legyen, mert ahogy elfáradsz, egyre inkább hátrébb így beülsz, és ezáltal a tüdőd rendelkezésére áttó tér csökken. És azáltal, hgy a mellkasod előrenyomod, minden izmot használsz, azzal meg, hogy beülsz hátra, csak ezt itt. Minél szarabbul vagy, annál inkább szétesik a rendszer.

- Süllyed a hajó, és tömöd be a lékeket?

- És egyre inkább csak lékbetömés van. Hogy igyál eleget, de ne túl sokat, mert akkor ha felhígulsz, az se jó. És ha besűrűsödsz, az se jó. Aztán hogy menyi jég legyen a sapkában, hátul, a kis tömlőcskében, mennyi kaja van benned, megfelelő-e a vércukor. Közben azt is látni kell, hogy a forduló után, ha jönnek szembe az ellenfelek, a buszmegálló-effektust azért el kell játszani. Mint amikor futsz, a buszmegállóban áll egy gyönyörű nő, és hiába lóg a beled, azért kihúzod, összeszeded magad. Ugyanez versenyen, hogy amikor jönnek szembe az ellenfelek, mosolyogsz, nem lihegsz, mert ha azt látja, hogy a másiknak nem fáj annyira, az neked jó. És van ezer ilyen. És akkor ...

- Sose gondoltam volna, hogy ez egy ennyire folyamatos menedzsment.

- Biciklinél tízkilométerenként iszol-eszel. Ingyen van – miután befizetted a 475 dolláros nevezési díjat. Ezért nem eszek banánt például hétköznap, úgyis azt kapok a versenyeken.

- Hát ja, valahol meg kell fogni a pénzt. És a kaja? Például egy tíz kilométeres futás előtt mikor kell utoljára enni, és mit?

- Na most fogsz furcsán nézni: szerinted egy nyolcórás verseny előtt kell-e enni?

- Szerintem nem.

- De kell. Mert körlbelül 3,5 kilogramm zsír van rajtad, ennyi, amit magával visz egy élsportoló. Most persze ne nagyon nézd, hogy jelenleg rajtam tizenöt van. De a 3,5 kilónyi zsírt a vesenysúlyból nem jó elveszíteni, mert ha a vérben a zsír egy bizonyos szint alá esik, az se jó. Nem működik a rendszer.

- Néha van olyan, hogy elmegyek futni, és semmi különös, de négy-öt kilométer után rámjön egy szédüléses farkaséhség. És csak arra tudok gondolni, mi az ördögöt falok majd fel otthon.

- De akkor vidd magaddal, amit kell.

- Viszi a rosseb. Nem akarok ilyen energiaszeletekel buzulni. Valószínűleg ott rontottam el, hogy valamit túl korán ettem, vagy túl későn. De mit és mikor?

- Messze kajáltál a futástól, igen.

- De például kedden nem szoktam enni, mert például Mohamed próféta sem evett hétfőn és pénteken, ami nekem még nem megy, de mindegy. A lényeg, hgy ha egy nem evős nap estéjén futok, semmi baj, pedig akkor már tényleg nagyon távol ettem a futástól.

- Élettani szempontból Mohamed próféta jól tette, amit tett. A böjt minden vallásban ott van, mégse csinálja az emberek többsége.

- Szóval egész napos kajamentesség nélkül futottam egy 11 és felet, annál távolabb napi szinten ember kajától nem lehet. És mégse volt semmi bajom.

- Jó, hogy végigmondtad, mert amikor te nem eszel, a szervezet átáll zsírégetésre. Mert estéről elfogy reggelre, de legkésőbb délre. Innentől kezdve a szervezet átkapcsol, ugyanúgy, mint a ... ne félj, nem mondok autós hasonlatot.

- Mint a Hondában a V-TEC? Amikor nyolcszelepesről átáll 16-ra?

- Nem, hanem mint a benzinről gázüzemre. Elfogyott a benzin, átáll a gázra.

- Értem.

- Ennyi a lényeg. Hogy addigra te már átálltál zsírégetésre, ami egy nehezebb technológia, zsírból energiát csinálni, mint abból a szénhidrátból, amit bevittél szendvics formájában. A holtpontnak nevezett szakasz akkor jön el, amikor szénhidrát-égetésből átállunk zsírégetésre.

- Tehát ha szarul vagyok, fussak csak tovább?

- Hogyne. És átállsz. Sőt, előbb-utóbb a szervezet megszokja ezeket az átállásokat, és a holtpont egyre kisebb. Versenyen használunk egy ilyen gélszerű trutymót, elég szar, de jól működik.

- Na jó, de az én szintemen tíz kilométerre vinni egy ilyen gulyáskrémet, mint Valentyina Tyereskova, mekkora pudingság már...

- Na figyelj, amikor kijössz ide a TF pályára futni, és elfut melletted egy csupa izom gyerek, nem ciki, hogy jobb cipőd van, meg sokkal szebb ruhád? Nem az a kérdés, hogy ő mit mond rólad, hanem hogy neked jó-e az, ha elviszed magaddal.

- Oké, senki se látja, mert sötétben futok, de egyszerűen magam előtt gáz.

- Akkor vigyél két szem szőlőcukrot. Ne foglalkozz vele.

- És hova rakjam? Mármint szakmailag. iPod, zsebkendő, és tele vagyok. Full house téboly.

- Nekem például van egy övtáskám. Most már szerintem te is érzed, hogy szárad ki a szád, és az övtáskában hátul van a keresztben a kulacstartó.

- De az övtáska meg csúszkál föl-le. Kurva idegesítő.

- Ez nem az a piaci övtáska ám, öccá.

(még egy rész van hátra - folytatjuk)

32 komment

Címkék: interjú kropkó futópálya winkler diktafonja lol

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr9637810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Arpesz · http://kerekparral-athenig.blog.hu 2008.08.29. 20:34:55

Ez egy nagyon jó interjú! :) Várom a folytatást.
- egy tájfutó

angelday 2008.08.29. 20:41:26

Az első részek megvoltak már?

boibo 2008.08.29. 20:46:45

Na itt a lényegi különbség, hogy Winkler vagy, vagy csak egy vidéki háziasszony. Neki ott van Kropkó. Nekem meg... :-(
Nekem meg soha senki nem mondta meg, mit hogy csináljak, vagy ne csináljak. Rendszeresen visszatérő gondolatom, hogy nem ártok-e ezzel (a futással) többet magamnak, mint amennyit használok. És nem is csak arra gondolok itt, hogy mi van, ha otthontól 10 km-re egyszer csak megáll a szívem, de mi van pl azzal, hogy bírják ezt az én izületeim? És meddig?
Viszont arra magamtól is rájöttem, hogy nem az számít, a többiek (főleg nem-futók) mit gondolnak rólam, hanem hogy jól érzem-e magam. Nem zavar, hogy én macinaciban futok. És a zenétől a beszólogatásokat se hallom. És megbotlani és borzasztó nagyot tanyázni kizárólag olyankor szoktam, ha lát valaki - már ez sem érdekel, fölkelek és futok tovább.
De Kropkó azért hiányzik mellőlem!

ThufirHawat 2008.08.29. 20:58:36

Ilyen az, amikor két idióta beszélget! Nagyon élveztem, alig várom a folytatást! :o)) Most pedig megyek aludni, mert túlfutottam ma magam kicsit... :o(

cs (mi más) 2008.08.29. 20:59:19

Gázról benzinre váltunk. Mert így olcsóbb. A cukor is olcsóbb a zsírnál, ezért égetünk először azt. :))

kuszma 2008.08.29. 23:36:07

Nem pont ehhez a témához tartozik - vagyis épp annyira tartozik ide, mint bármelyik másikhoz, beírom ezért a legfrissebbe -, de ahogy látom, viszonylag kevés szó esett eddig itt a bemelegítésről, nyújtásról. Persze csomó helyen utána lehet olvasni, hogyan (mikor, mennyit, milyen sorrendben, stb.) kell, inkább személyes receptekre vagyok kíváncsi. Autós hasonlatokkal lehetőleg. ;-)

nagyonnagyon 2008.08.30. 00:03:37

akkor egy 16 kerekű járjon keresztül és tolasson vissza párszor azon aki azt a bikaviadalos képet képes fél napig kinn hagyni az index címoldalán
a barbárkusvaédesannyját

boibo 2008.08.30. 00:26:09

...és P. G.-nak megint igaza van!
:-)

boibo 2008.08.30. 08:39:54

@kuszma
Fáradt voltam már az éjjel, hogy megkeressem. De az első Kropkó-s interjuban volt szó bemelegítésről-nyújtásról, meg az utánna következő kommentekben is értekeztek a témakörben tanult kollégáink.

jajistenem (törölt) 2008.08.30. 08:50:25

Engem nem izélgetni pályán a futótechnikám miatt, please.

Ras · http://futo.blog.hu 2008.08.30. 09:52:15

majd izélget a lábad...
az első részben volt szó a bemelegítésről-nyújtásról, összefoglalva: nyújtani edzés után meleg izmokkal, bemelegíteni pedig az aerob alacsony intenzitású futáshoz annyira érdemes hogy kicsit lassabban kezd az ember, fartlek/váltakozó/interval/résztávhoz meg 15-20 perc laza beszélgetős tempó plusz gimnasztika .

islanđer 2008.08.30. 10:01:23

egyre jobbak ezek a részletek, gratula!

islanđer 2008.08.30. 10:02:29

a PowerBar zselék/szeletek nagyon jól működnek. ha nem tartod cikine a kezeden az extra súlyt, akkor ezzel se legyen sok gondod :o)

Candi 2008.08.30. 10:53:39

Helyes futótechnika! Kropkó is megmondta. Tudna segíteni valaki, hol tudnék utánanézni? Nem Kropkónak, a technikának! :o))

Mémé (törölt) 2008.08.30. 11:33:59

hali!

Lehetne képeket is, ha vannak? Teszem azt a megfelelő futástechnikát -bár értem- hátha van még valami, ami felett elsiklok.

Meg arra az övtáskára is kiváncsi lennék, hogy milyen, mert nekem az a geek top 10 lista jut eszembe, ahol megállapították, hogy a legvisszataszítóbb férfi hóbortok között van az övtáska és a zoknis szandál. :D

Amúgy tényleg jó kis sorozat, látszik itt már volt endorfin. :)

silasman 2008.08.30. 11:49:08

"Előbb-utóbb azért az összes hülye hobbifutó el akar menni versenyre.", azért ez eléggé köcsög beszólás volt, még ha a cinizmus is volt a cél. Ha nem lenne az a sok köcsög hobbifutó, nem is rendeznének versenyeket és a pénzdíjat is ezekenek a köcsögöknek a nevezési díjjából fizetik.

MI szükség van erre?

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2008.08.30. 15:12:11

Chris: példa az övtáskára: www.nordicwalkingsport.hu/components/com_virtuemart/shop_image/product/599154e10b5573286cc058c95926b15a.jpg
Ez nem az a „zőccséges” pocitaci.
Silasman: sztem nem bántó. Én úgy vettem ki, hogy jelen esetben a „hülye” jó értelemben hülye. Megszállott... ilyesmi.

Mémé (törölt) 2008.08.30. 15:29:54

Hú ez komoly. Köszönöm!

verkaverka 2008.08.30. 19:49:23

Szerintem az összes hülye hobbifutó a Winkleréknek szólt, mi ne vegyük magunkra. :)

ganjagym 2008.08.30. 22:11:52

Nekem - mióta kora gyermekkoromban a mi vízilabdaedzésünk mellett tempózott Miskolc-Tapolcán a medencében - ő a sportember archetípusa, örök példakép. A humor meg humor, ne vegyen már mindenki mindent ennyire komolyan. " A körző karmozgás", meg a "buszmegálló effektus", beszarok:) Csak így tovább.

Gyepmester · http://vakerda.blog.hu 2008.08.30. 23:50:44

Vízhordáshoz camelbag! Vagyis tevetáska vagy mi a szösz. Az enyémbe max 2l fér, olcsó, például Dechatlonban. www.decathlon.co.hu/HU/product_8052700-40032726/ Kerékpározáshoz haszálom, futáshoz kipróbálásra ajánlom, magamnak még nem kell, kibírom azt a keveset. :) Bár valamelyik cikkben írja is Angelday-ék, hogy a Hármashatárhegyen futottak éjszaka a srácok fejlámpa-camelbag kombóval hajnali kettőig. gondolom, nekik is bejött. ;)

GodisMJ23 · http://www.youtube.com/watch?v=6icwrLvZGhA 2008.08.31. 09:23:39

hogy lehet ilyen hülyeségen kiakadni. mert odatett egy hülye szót. végig ilyen lazán beszél (én is így beszélek), semmi arc nincs benne. akadjatok fenn ilyen hülyeségeken. HÜLYÉK:D

2008.08.31. 17:41:15

Ott volt a Kropkó 5-kor a Human Race margitszigeti verzióján és bár nekem is csípte kicsit a szemem fenti hülye hobbifutó kijelentés, jelentem, szerintem ő személy szerint igencsak becsüli a hülye hobbifutókat...

jajistenem (törölt) 2008.09.01. 11:02:37

Nem izélget a lábam, jól van, soha nem sérültem még meg. Mondjuk ezt lehet, hogy a heti 6-8 egyéb sportnak köszönhetem, ami mind mezítlábas.

jajistenem (törölt) 2008.09.01. 11:04:08

Sztem a HÜLYE amatőrfutót nem rosszindulatból mondta a mester. Meg hát valóban viccesek lehetünk a profik mellett. Én még az amatőr szintet is alig érem el...

nommy 2008.09.03. 07:54:06

A futótechnika kérdés érdekelne. Eddig azt hittem az a jó, ha nagy puha sarok arra érkezni, itt meg látom az ellenkezőjét. Egész gyerekkoromban szivatott az edzőm a technikám miatt, mert nem sarokra érkeztem. Erről lehetne egy poszt, hogy tisztázzuk.

Matfu 2008.09.03. 12:49:39

Hi.
Ez az Armstrongos beszólása hol van, nem találom. Kiszedték?

angelday_true · http://plastik.hu/ 2008.09.08. 21:27:47

boibo, utánamentünk a dolognak és kivertünk egy írásos választ K. Péterből. Íme:

Kedves Futó barátom!
"Kémeim/krampuszaim" jelentették megtisztelő a morgolódásod. Bizony, ha már megkerestél volna a www.futocenter.hu -n (link: www.futocenter.hu/extra/kropko-peter.php) keresztül, akkor már rég válaszolhattam volna kérdéseidre, és a mikulással ellentétben én nem titokban teszem. Ráadásul lenne mód együtt futni, sőt beszélgetni is . Az izületi dolgokról: sajnos kor, sport, esemény előtörténetek alapján sejthető a jövendő, de segítünk!! Továbbá örülök a futó, sportemberi hozzáállásodhoz. Ha pedig hiányzom, - remélem feleségem nem féltékenykedik - Kropkó ott lesz tanácsaival, néha személyesen és lélekben mindig melletted!
Üdv Bajnokom: Péter

boibo 2008.09.08. 22:08:29

Hát most mit is mondhatnék erre?!
EGÉSZEN MEG VAGYOK HATVA!!!
Élni fogok a lehetőséggel.
Most!
Már megyek is...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása