Életem első futóversenye

2008.09.03. 13:10 angelday

Egész jó volt.

Ha szofisztikálni akarom a tételt, azt mondom: teljesen jó élmény egy futóverseny. Megmondom őszintén, hogy még izgultam is a rajt előtt, ment bennem a pulzus és a pumpa, pedig nem is az elejéről, hanem gyakorlatilag a végéről indítottak bennünket, az "über 60 minuten" tábla mellől.

75 percre tippeltem, lett belőle 71 perc. Viszont megállás nélkül kocogtam, és értem be a célba. Úgy voltam vele, hogy ha megpusztulok, akkor is végigfutom megállás nélkül. Remek zenék voltak a fülemben, illetve az élmény, hogy futok München belvárosában, ki az olimpiai stadionból (tó és gyep-buckák), át a városon, megkerülve a sugárút végén levő diadalívet, aztán vissza.

Mindenfelé boldog emberek és anyukák, akik szintén boldogok. (Én magam is boldog voltam.)

Nem számítottam egyébként ekkora hajcihőre, bár az impresszív, több nyelvre lokalizált weblap alapján már lehetett tudni, hogy a Nike event marketingesei nem szarral gurítanak: erős, konzisztens branding mindenütt. Maga a szervezés és tömeg management volt a dolog gyenge pontja, még a VIP rész is olyan volt, mint a GULAG. Mindenütt emberek ültek, tömeg, fogalom nélküli, frusztrált hostess-macák, akiknek nem volt erősségük az angol. El kell mondani, hogy nem ő a hibásak, hanem a rendszer.

Átverekedtük magunkat ezen is, beöltöztünk, felcsaptuk magunkra a kellékeket, aztán mentünk az olimpiai tópartra. Ott még némi várakozás a tömegben, a szervezők ugyanis 10 perces blokkokban indították el a csapatokat. Én magam az utolsó etázsban indultam meg, eddigre már akkora performance anxiety kerített hatalmába, hogy megrémültem, mi lesz, ha nem tudok teljesíteni? Winkler kiröhög!

Nem lett gond szerencsére, Polárral futottam, figyeltem a pulzusomat. A futás közben végül olyan 160-170 közé állt be, csak az óra végén emelkedett jobban, ráhajráztam a legvégén, de így sem sikerült egy izzadt germán férfit lealázni (mindenkiről van egyébként, amit a humanrace-finisherfoto.de címen lehet megtekinteni, ez a kép is onnan származik):

Amit szeretnék újra kiemelni az esemény elteltével: a hangulat. Mindenki boldog volt. Én mindenképpen, mert életemben nem futottam még egyben ennyit. Mindösszesen egy hónapot "készültem" az eseményre, és megcsináltam. (Elnézést, de soha nem gondoltam volna, hogy valamikor készülni fog rólam célfotó egy futóversenyen.)

El is határoztam, hogy még sok ilyen versenyre el fogok menni, bár a félmaratont most kihagyom, mert mértékkel él az ember, viszont ma lemegyek futni a gecimeló után.

Winkler kérdezte valamelyik postban, hogy mi jön most, kinek van ideje két órát futni?

Nekem a futócélom: először le akarom vinni 60 perc alá a 10k-t, utána pedig megpróbálok egy 50 perc alatti charge-ot tartósan és stabilan hozni. Más nem érdekel. Hetente háromszor mindenképpen el fogok járni futni, egészen addig, míg hordágyon le nem visznek le a pályáról. Étkezésben is megpróbálok majd fejlődni, bár hozzá kell tennem, hogy nagyon sok a csábulás és alattomos fröccsök, amiket mindenképpen el kell vállalni a jóízű vacsora mellé. (Fél év múlva bemutatom az úszógumimat.)

A csapatunk tagja volt egyébként Rezessy Gergő (Vasas), aki negyedikként ért célba a versenyen 32 perces idővel. A globális Human Race-t egyébként a szintén Münchenben futó atléta, Günther Weidlinger nyerte meg kicsit kevesebb, mint 30 perces idővel (emberek, az 3 perc / km -- iszonyat kemény). Gergő szerint ha többet alszik, simán meg tudta volna csinálni a második helyet, de Weidlingert nehéz lett volna lenyomni.

22 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr41646372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PPéter 2008.09.03. 13:43:56

Jól van, végigmentél, ez a lényeg, meg a jó hangulat! :)

Matfu 2008.09.03. 13:51:54

Néha nem értem, miért mindenhol ez a zene a fülbe... Persze izlések és pofonok, no de úgy tudod igazán átélni a hangulatot, pláne külföldön, ha nem dübörög a füledbe az otthon is bármikor hallgatható pumpa.
Winkler Isztanbulban pl.
Meg a természetben... Nem egy pályán körzöl.
Nehogy már 10km-n annyit dobjon a teljesítményen.
Próbáljátok ki egyszer nélküle, én nagyon hamar leszoktam róla!

Matfu 2008.09.03. 13:52:42

Amúgy persze gratulálok és így tovább!

boibo 2008.09.03. 13:55:30

@Matfu
Verseny közben én se szoktam hallgatni. Úgyis mindig jön valaki, aki beszélget velem kicsit, mielőtt lehagy :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.03. 13:59:33

angel, még egyszer gratula! :)
a terv 10 kirit javaslom egy stabil 12ig kitolni: ez ugyanis az áprilisi vivicitta évadnyitó verseny távja és az is marha jó hangulatú, ráadásul pólót is adnak (mindenki tudja, h a futók csak a pólókért meg a rajtcsomagért futnak az ilyen versenyeken).
(KÉRÜNK NIKE FÉLMARATON PÓLÓT IS!!!)

3 perces tempó: abba gondolj bele, hogy a fakír maratonisták meg ezzel a 3 perces kirivel tolják végig... ez iszonyat durva. vagy az ultrafutók, 24 óra alatt egyben körbe a balcsi körül... hihetetlen.

FutoBolond 2008.09.03. 14:12:10

Rezessy Gergo tenyleg marha jot futott, remelem jovore jon megint,es minimum dobogora all :)

Mi a masodik futammal indultunk (3 futoblog olvaso:), es kb 2 km után Günther, meg a nyomában Gergőék már visszafele jöttek, nekünk csak a biztatás meg az integetés maradt :)

A hangulat tenyleg fantasztikus volt, elotte es utanna is. Sokat dobott rajta a koncert, meg nehany celeb, mint Dirk Novitzky jelenlete.

Maga a szervezes kivetelesen nem a nemet precizitassal tortent (az a gyanum, nem a szokasos futas-szervezo cegeknek adtak ki, hanem egy koncertszervezo szervezett). A neten szinte semmi infot nem lehetett talalni a pontos programrol, brossurat meg csak a helyszinen kaptunk. A futoutvonal is erosen out-of-date volt, gondolom, utolso pillanatban nem sikerult lefoglalni a muncheni nagy sugarutat vegig (azt kellett volna latnod, AD! :). Masik komoly gond volt, hogy egy ket meter szeles utrol startoltunk, ezert allandoak voltak az elozhetetlen sorok, torlodasok. Persze indulhattunk volna batrabban elorol, de aznap epp szereny uzemmodban voltunk... Elvileg a münchen maratont 150 méterrel odébb indítják egy másik irányból (még megvannak a hivatalos olimpiai utvonalak) ahol sokkal szélesebb a hely, ezért más versenyen nem ilyen jellemző az elején a toporgás, cikazas.

Persze ez annak is betudhato volt, hogy sokan most voltak eloszor versenyen. A Nike szerintem sok olyan embert is el tudott erni, amit a szokasos felmaraton, maraton, Stadtlauf, MLauf, stb. nem. Masik oldalrol persze most nem is voltunk annyian, mint pl. Stadtlaufon (18e), vagy Firmenlaufon (30e), megis olyan erzesem van, hogy Jozsin kivul is sok uj embert nyert meg a Human Race a futasnak... Egy ilyen verseny tenyleg nagyon addiktiv :)

Kropko stilusa tenyleg erosen vitathato, de teny,hogy elindulsz a versenyen, es akkor mar a kovetkezon is akarsz, de jobb idovel...

Aki meg nem volt ilyenen, tenyleg javaslom, hogy celozzon be egy 10km-set. Nehany honap alatt fel lehet keszulni, hogy fuss egy kellemeset, es kozben jol erezd magad nehany ezer masik bolonddal...

FutoBolond 2008.09.03. 14:17:33

Jozsi, majd toltsd fel a sebesseg-gorbedet, pls. kivancsi vagyok :)

Kozben valaki a furogeppel porgetet chipjenek adatait is feltoltote a nike plusra, 24:05. Ez kb harom perccel verne Haile Gebrselassie vilagrekordjat, ha nem lenne kamu.

kardiomaca 2008.09.03. 14:36:40

Éééééljen, ugye hogy meg lehetett csinálni!!! :-)
Örülök hogy sikerült.

Jay Phix 2008.09.03. 15:09:52

Hehe... hát, igen, Józsi, így kezdődik el a dolog... The Matrix has you. :)) Menthetetlen vagy, de vigasztaljon, hogy nagyon fogod élvezni. Lehet, hogy most nem hiszed el, de jövőre már egy maraton ötletével fogsz kacérkodni... ;)

* és persze gratula, és látod, megmondtam, hogy nem fogsz megállni! szép volt! *

Jay Phix 2008.09.03. 15:18:25

FutoBolond, hogy érted azt, hogy pörgeti a chipet? A szenzor nem a földre érkezéskori gyorsulásból-lendületből-tökömtudjamiből számol távolságot? Szerinted lehet vele csalni? (oké, valahogy nyilván kell, hogy lehessen, elvégre a HumanRace-en világcsúcsot futó huszadik senki mindennél beszédesebb jel - de hogyan?)
Mondjuk ez se fogom persze egyhamar megérteni, hogy az ilyen minek "fut"... Hazamegy és azt mondja a nejének, "na, anya, ma megint futottam egy világcsúcsot"?

is 2008.09.03. 16:08:07

halló sporttárs! egyszer, jópár éve még volt 10km-es futás Bp-en is, és én is pont 71 percet csináltam, még ketten jöttek utánam, meg a záróautó :-) persze egyrészt már senior vagyok, másrészt gyerekkoromat tesiből felmentve (okkal) töltöttem, szóval nekem ez is nagy volt. az én legjobb kilométerem sosem ment 6:30 alá, és már nem is fog. neked viszont hajrá.

FutoBolond 2008.09.03. 16:39:52

Jay Phix, a "furogeppel porgeti" kifejezes a fekete autoimportor szlengbol jon, regi autoknak a kilometerorajat volt szokas furogeppel porgetni, ha a meresi adatokat manipulalni akartad.


Persze ha meg kellene oldani, hogy 24 perces 10 km-t tegyek a chipbe, egyszerubb felrekalibralni a cuccot, beallitani pl. Dirk Novitzky lepeshosszat. Vagy a duplajat :) Ha nem segit, akkor johet a mosogep. Vagy furogep egy mubor szalaggal.

nagyonnagyon 2008.09.03. 17:00:32

Gratulálok én is!
Ízületeid hogy bírják ? Nekem azért jeleznek hogy nem ehhez szoktak de a lelkesedésem egyelőre simán erősebb.
Komolyan vártam már hogy futónap legyen (2 nap kihagyásokkal csinálom jelenleg) függő leszek ha nem vigyázok, lassan keresnem kell névtelen futómániások csoportterápiát.

dpspeti 2008.09.03. 18:53:00

Azért ez nem semmi teljesítmény, "Mindösszesen egy hónapot "készültem" az eseményre, és megcsináltam." 1 hónap alatt felkeszulni es le is futni 10 km-t :) Ezzel nem kis kedvet csinalsz azoknak, akik futas szempontbol alacsony onbizalommal rendelkeznek :)) Gratula!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.04. 06:05:43

nagyon meglepő, hogy a szervezet mennyire hamar rákap a futásra, és hogy milyen jól el lehet jutni a távirányító nyomkodástól a némileg rendszeres jóleső edzésekhez.

vki kérdezte, h hogyan kell nyújtani (lehet h nem ebben a posztban, de remélem olvassa). most a BSI őszi futókiadványában van két oldal fotókkal magyarázattal (csinos lánnyal...), szerintem hasznos. meg van benne cipőfüzés technika olyan esetekre ha kicsit feltört a cipő.

FutoBolond 2008.09.04. 07:58:58

Itt Monspart Sarolta mondja meg a frankot a bemelegitesrol, levezetesrol,
kepekkel illusztralva.
www.futanet.hu/eterv2/bemelegites/index.html

Szerintem jo a cucc.

AD, valamikor szanhatnatok egy posztot a bemelegites - nyujtas temanak.

wannabeskinny 2008.09.04. 08:53:41

Rrroka, ezt a futókiadványt a Spuriban lehet begyűjteni? Én már annyiszor kerestem újságosnál futómagazint, van ott minden: lovas, horgász, vadász, autós, motoros, házépítős, épp hogy műkörömépítős nincs - na meg természetesen futós. Szóval ez a BSI-féle igencsak érdekelne.

Ras · http://futo.blog.hu 2008.09.04. 09:56:22

Spurit csak a BSI-től lehet venni tudtommal, újságosnál nem árulják. Viszont megrendeled postán és jön.

Angeldaynak mégegyszer gratula, tudom most eufória meg minden de azért cska nyugiban és ésszel.
Az izomzat és keringés viszonylag gyorsan fejlődik de javaslom nem elkapkodni az első évet (saját tapasztalat) csúnya izületi és csontproblémák jönnek elő ha eltúlozza az ember és nem hagy időt az izületeinek és a csontozatának hogy hozzászokjon a terheléshez. Ha heti 3mat edzel fokozatosan emelve az adagokat akkor nem lehet gond.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.04. 10:03:56

@wannabeskinny: igen a BSIben a nevezések/rajtszámátvételek irodájában, de még csak nem is újság, hanem az őszi versenyeik kiadványa,a miben van pár hasznos tipp, pl Monspart Saci edzésterve nagyon kezdő futóknak, meg az említett nyújtás, fűzés.
az újságjuk a spuri magazin, de azt 15 éve nem láttam, szóval nem tudok nyilatkozni milyen.

wannabeskinny 2008.09.05. 13:20:45

Ras, Roka, köszi a választ! Úgyis megyek Spuriba jövő héten, majd rákérdezek arra a kiadványra.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok