Neogranormon

2008.09.22. 08:20 Winkler Róbert

Csördítettem egy kis Neogranormont a zsák alá, és futottam egy óvatos kilencest. Semmi! Combtő-kopás egyelőre megoldva. Nagyszerű, bár a Neogranormon prevenciós célra egy kicsit sűrűnek tűnik, úgyhogy további intézkedésig kipróbálom a fél tubusnyi maradék Clean Tattoo krémet, amit még friss tetoválás utókezelésére kaptam, és panthenolos vazelint tartalmaz. Ideális kombinációnak tűnik.

Ugyanakkor a mellbimbó-mizérián is gondolkoztam, még a Wikipedián is megnéztem a "nipple" szócikket, de túl azon, hogy a mellbimbóban sok idegsejt, meg tejcsatorna van, csak annyi derült ki, hogy a bálnák úgy szoptatnak, hogy a kisbálna ráúszik a csecsre, de mivel bálaszájjal szopni nem lehet, a bálnamama izomból préseli ki a tejet - ilyet a szárazföldi emlősök nem tudnak. És akkor igen, az is kiderült, miért nem állnak neccharisnyás ámbrás cetek az 5-ös út mellett.

A mellbimbó-témába már csak azért sem ástam bele magam mélyebben, mert itt vannak a jó hidegek, és bármilyen paradox, hidegben kevésbé akut a probléma. Ugye a mellbimbó merevedését ingerlés és hideg okozza, a nyári futópólók pedig egyenletesen hűsítenek, és kész a baj. Széldzsekiben viszont csak izzadunk, de nem fúj meg a hideg szél, úgyhogy én tavaszig szerintem észre sem fogom venni, hogy emlősállat vagyok. Viszont egyvalaminek utánanézek: régóta érdekel, hogyan működnek ezek a technó sportruhák: miért van az, hogy egy jó cuccban ugyan izzadunk, mégse fázunk meg. Azt szokták mondani, hogy elvezetik a vizet, na de ha valamit átizzadunk, az át van izzadva. Miért jobb olyankor műanyagban lenni? Mert jó - igazából hidegben jobban is szeretek futni. Van az a Rocky-érzet, hogy hű, de kemény vagyok, és fülig becsomagolva egyszerűen hangulatosabb szaladgálni. Sajnáltam is, hogy péntek este, amikor útnak indultam, épp elállt a szitáló eső, mert az az igazi. Ha van rajtunk baseballsapka, meg csuklya, meg ilyen légáteresztő hogyishíjják mackóalsó, maga az összkomfort.

26 komment

Címkék: bálna mellbimbó bigyók beöltözés vazelin

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr49674788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyz 2008.09.22. 09:52:47

az ún futópólók szvsz szörnyűek. Sosem vettem észre, hogy kevésbé lennék vizes, viszont ráadásul még a legjobbakon is érződik, hogy nem pamut, és így kellemetlen érzés a bőrnek (legalábbis az enyémnek)

Nipple-problem: nincs is szebb, mint egy fehér póló két vérfolttal, hosszú futás után. :-)
Egyébként azt is lehet keni krémmel, vagy leragasztani

Lunchtime 2008.09.22. 09:55:06

a melbimbó problémára a legjobb orvosság egynagyon szoros felső legalulra (nem mozog, nem ingerel) www.shopadidas.ca/catalogservlet?categoryId=2269697&productId=249369
- vannak akik leragasztással próbálkoznak

gyz 2008.09.22. 10:03:59

85 USD vs. leukoplaszt...

Miguel · http://miguel.blog.hu 2008.09.22. 10:16:49

Abban vajon tud-e valaki segíteni, hogy ha futásnál pár száz méter után megfájdul a talpam, a bokám, akkor kihez lehet fordulni? Talpbetétet próbáltam már, sima sétánál segít, futásnál nem. Van valami speciális dolog extrán lúdtalpasoknak?

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2008.09.22. 10:22:14

A leukoplasztot nagyon kellemes lesz levenni... :-) rosszabb mint egy gyantacsík és sebbenzin is kell hozzá mert mással nem jön le a ragacs amit maga után hagy. Boáá.

Matfu 2008.09.22. 10:25:37

Sportfelső: kb. az anyaga belül más, mint kívül = belül a bolyhosabb rész kivezeti a felületére a nedvességet...

gyz 2008.09.22. 10:28:01

katatones,

a nők még fizetnek is ilyenekért :-)

egyébként meg rég ragyaszthattál, a mai tapaszok maradványa már szappanos vízzel lejön.

Az epilálás rész tényleg nem vmi jó, de a véres mellbimbónál jobb. Ilyen drága és béna cuccokat meg vegyenek a profi futók.

még nickem sincs 2008.09.22. 10:28:29

/Miguel: rugalmasabb talpú cipő az eddiginél (nekem pl. a terepre való vibram talp mar be nagyon időnként, olyankor kénytelen vagyok salakra való cipőben futni, pedig terepen szoktam), beton helyett válassz füves v legalább kavicsos terepet, és melegíts be óvatosan. Ezen kívül lúdtalpbetét. És bírd ki egy kicsit, ha fáj. Ha hozzászoksz a futáshoz, egy idő után már nem jelentkezik a fájdalom, mert erősödik tőle a talpad is.

Mellbimbóra leukoplaszt. Csak remélni tudom, h nem ez a legnagyobb problémátok :)

katácska! · https://www.facebook.com/kata365 2008.09.22. 10:30:31

gyz,

jól mondod. Még gyerekkoromban... Hjaj de rég volt.

lm5 2008.09.22. 10:31:04

A kidörzsölés ellen nekem a testhez tapadó nyúlós futóshort vált be. Pl. a Decathlonban van ezer forint körül. Futópólóból pedig szintén testhez tapadó kell, mert ha mozog jobbra-balra, akkor legyalulja a bimbót. (Legalábbis hosszabb távon.) Persze én is utálom a műanyagokat magamon, de futócuccból már tudnak olyat csinálni, amin nem érzem meg.

Professzore · http://ekonyvolvaso.blog.hu 2008.09.22. 11:01:09

Én kb. 20 éve bicajozom a legkülönbözőbb "technikai" pólókba. Össze sem lehet hasonlítani a pamuttal.
Futáskor nyáron, mivel elképesztő mértékben bírok izzadni, rendszerint leveszem a pólót és a nadrágom övébe bújtatom (szépnek nem szép, de praktikus). Ez úgy 15 fokos hőérzetig jó, alatta már arad a póló.
Az összes ilyen mű kütyünek az a kulcsa, hogy pokoli gyorsan száradnak, tehát amint leáll az ember és abbamarad az izzadás, perceken belül száraz a ruha. Legjobb példa erre terepfutásnál a technikai (meleg) alsóruha + pamutpóló kombináció (utóbbi kívül, hogy védje a kiszakadástól). A póló csurom vizes, a technikai póló meg alig nyirkos.
Professzore

cs (mi más) 2008.09.22. 11:07:52

Miguel:

Fuss sokat mezítláb földúton, el fog múlni. Persze nem egyből, de öt éven belül.

softcore 2008.09.22. 12:17:54

A műanyag pólók koncentrálják az izzadság esszenciáját és marha büdösek tudnak lenni a futás végére. Ezért edzéseknél maradok a pamutnál (és a selyemből készült leukoplasztnál).

gyz 2008.09.22. 12:19:09

cs,

bocs, de ez nagyon felelőtlen tanács. Ha fáj, ne fusson, amíg szakorvos nem látta. Majd ő megmondja, mi a teendő.

gyakran én is így tettem: fájt, futottam puhán, lassan, stb. Másfél év kihagyás és +10 kg lett a vége. Nem egyszerű onnan újra kezdeni, főleg, hogy megúszhattam volna egyhónapi kezeléssel.

Háta Más · http://www.artcharacter.hu 2008.09.22. 12:27:05

A (funkciós) nájlonpólók előnye, hogy nem marad meg benne az izzadság, hanem tolja kifelé, míg a pamut felszívja. Hidegben jó nagy szívás, amikor megáll az ember, a vizes pamutpóló hirtelen jeges borogatássá változik és kész a tüdőgyuszi. Plusz a pamut hátránya, hogy nagyon sok réteget kell az embernek magára húznia, míg ha funkciós sport cuccokat alkalmaz, akkor kell egy póló, arra egy polárcucc és szél ellen egy széldzseki. Nálam 2 fokig működött. Persze büdös vagyok, mint a fremenek, de nem fázom (meg).

Buzz Lightyear 2008.09.22. 12:36:58

Miguel!
Én egy jó gyógytornászt javaslok, baleseti sebészetek környékén szoktak előfordulni. Szerintem ha rendes háziorvosod van, akkor fel is írja a kezelést. Meg tudnak tanítani egy csomó olyan tartásbeli dologra, és otthon végezhető gyakrolatokra, amik nagyon gyorsan segítenek (néhány hét múlva már egyértelmű eredménye lesz, ha rendesen csinálod!).
Leukoplaszt cickóra: Hááát, lehet, hogy csajoknak, meg tesztoszteronhiányosoknak bejön, de szerintem férfiemberhez való szőrös mellel elég durva lehet. Én már attól is bevizeltem, mikor a lábfejemről szedett le néhány kósza szálat (mint már említettem, vízhólyag elleni preventív alkalmazás). Szerencsére nekem ez a póló-dörzsölés csak nagyon ritkán okozott eddig gondot, és akkor is csak nagyon enyhén jelentkezett.

Buzz Lightyear 2008.09.22. 12:46:35

Ha tényleg extra lúdtalapasságról van szó (vagy bármilyen lúdtalpasságról), akkor nem fog segíteni semmilyen edzés (sőt, csak nagyobb bajt okoz!), sem a lúdtalpbetét.
Ha viszont nincs ilyen hiba, csak egyszerűen fáj, akkor tényleg beválhat a puhább talajon futás, jobb csillapítású cipő, vagy egyszerűen az, ha futás előtt némi gimnasztikával bemelegíted, megmozgatod az ízületet. Lehet, hogy ha futás előtt átmasszírozod a talpad, az is segít.
Saját tapasztalat: komoly problémát okozott, hogy 40-50 percnyi futás után teljesen elzsibbadt, és fájt a lábfejem, viszonylag gyakran. Ami segített: egy jó sportmasszőr. Mióta meggyúrta a talpam (2-3 hónapja) híre-hamva sincs a dolognak. Szerinte összeszűkült a talpamban az izompólya, és ezt feloldotta. Nagyon kellemetlen volt.
Meg ez is egy lehetőség:
www.gyorisport.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=42&Itemid=34

kaszi 2008.09.22. 14:00:05

Miert nem lesz nedves a high-tech muszalas polo : mert viztaszito ( hidrofob) muanyagbol (cimken latni is, 100% polyetilen / hasonlo), ezert egyszeruen nem tud "elazni", nem tartja magaban a nedvesseget. Kepzeljetek el egy tiszta teflon palacsintasutot amire vizet ont az ember, mennyi marad rajta / mennyi folyik le.
Az egesz akkor valik igazan erdekesse ha megall az ember - a futas utani kihevult allapotban gyakorlatilag a viselojen, 5-10 perc alatt képesek megszáradni, kulonosen nyaron (15-30˚C). Persze ezek az anyagok nem tartjak jol a hot, "nem melegitenek" telen.

DaMartian 2008.09.22. 14:13:50

Az enyhébb talpproblémákon még tud segíteni egy megfelelő stabil cipő és/vagy egy talpbetét, de komolyabb esetnél már valóban érdemes orvosi tanácsot kérni. A lábboltozat valamilyen szinten erősíthető gyógytornával és mezitlábas puha talajos gyakorlatokkal, de nem érdemes ezekbe autodidakta módon belekezdeni, mindenképpen szaktanácsadással végezzük!
A technikai cuccok pedig valóban azért jók, mert a különleges szövés nem beszívja, hanem elvezeti az izzadtságot. Ezek az anyagok nem tudnak folyadékot magukban tartani, míg a pamut akár a súlyának az ötszörösét. megfázunk, lóg rajtunk a nehéz, vizes felső, ronda is, hideg is, a nedves textil még gyorsabban dörzsöli ki a bőrt, mert fel is puhítja, így komolyabb edzésre semmiképp nem javaslom! Aki régóta fut előbb vagy utóbb rájön magától (mint én, aki az ezer éves sztereotipiák hatására a legnagyobb műszálellenes voltam) A spéci ruháknál gyorsabb a párolgás, a száradás, ami nyáron lehűt, télen meg nem fázunk meg. Maga az anyag is könnyebb, légáteresztőbb, és a jobbaknak a tapintása is egészen kellemes, dacára annak, hogy műszál. Van amúgy pamuttal fele-fele arányban kevert holmi is, ami tapintásra olyan, hogy szinte meg sem lehet mondani, hogy nem tiszta pamut, de majdnem olyan jól működik, mint tiszta műszál társai. Ha valaki nagyon idegenkedik a műanyag felsőktől, annak első körben ilyet javaslok! Amúgy nem nájlon ma már a legtöbb ilyen cumó, ahogy írta valaki, hanem poliészter. Tény, hogy a szagokat jobban tartja, de ki izzad virágillatút? Edzésen tök mindegy, utána meg rögtön öblítős víz és ennyi.. Fél óra és már újra száraz (és illatos : )
Én mellbimbóilag az érzékenyebb részéhez tartozom a társaságnak. Nálam bevált a Leukoplast (középre teszek egy pici darab zsepi csücsköt, hogy OTT ne ragadjon rám) nekem egyáltalán nem szokott problémát okozni a leszedése. De az utóbbi időben nagyon jól beváltak a szűk aláöltözetek (pl. Nike PRO) ami nagyon rugalmas, így nem csúszkál a bőrön, hanem együtt nyúlik-mozog vele, ergo nem dörzsöl ki..

ThufirHawat 2008.09.22. 15:06:11

Rajtam tegnap volt először hűvös időre szánt futó ruci, a dechatlonos, 6300Ft-os (gatya is felső is ennyi) cucc. Esett is fújt is, utóbbit enyhén, de mégis szuper volt. Nem fáztam, nem áztam el, ráadásul sokkal kényelmesebb ebben futni, mint akár a Nike futó sortban. Nyílván előbb utóbb kell majd rá egy esőkabát és egy sapek a búrámra.

DaMartian 2008.09.23. 09:08:30

Thufir ez azért elég durva általánosítás! Az ismerősöm szerint pl. a Peugeot szar, mert folyton szervizbe viszi. Én viszont imádom az enyémet, és sosem volt bajom vele! Akkor a Peugeot most jó vagy rossz? Szerintem van olyan, akinek kényelmes az XY márkájú futósort : )
Én annyira hozzászoktam a meleghez (pár napja még 35 fokban toltuk a félmaratont) hogy kicsit fagyos szent lettem. Az Ablont is dupla naciban és dzsekiben kezdtem. Az más kérdés, hogy az első kör után dobáltam le magamról amit lehetett, akkor már nem fáztam. De tegnap este kellemes enyhe idő volt, így még elég volt egy sima dzsogszi spéci futószerkó helyett. De egy sapi már elkelt volna. Lefagyott a fülem.. : (
Plus-ra ki jön???

ThufirHawat 2008.09.23. 10:03:17

Jajj, dehogy akartam én általánosítani! Nyílván mindenkinek más jön be, én természetesen csak a saját nevemben nyilatkozom, csak a saját tapasztalataim alapján.
Azt meg főleg nem mondtam, hogy szar. :o) Bár olyan meleg lenne (bár ma egész szép idő van) újra, hogy a Nike rövidgatyómban futhatnék! :o)

potyesz 2008.09.23. 13:05:37

Ezt nem hiszem el... mult heten olvastam a blogon, hogy mik tortenhetnek veled futas kozben... pl ez a mellbimbo verzes... Hetvegen egy eddig futasra nem hasznalt poloban futottam es produkaltam a verzos bimbeszt... Ez nekem azt jelenti, hogy futopolo es futopolo kozott is nagy kulonbseg van. Az eddig rendszeresen hasznalt Adiadas-sal semmi gondom nem volt, de hetvegen neogronormon kurat kellett vegezzek magamon :)....

Arpesz · http://kerekparral-athenig.blog.hu 2008.09.23. 22:51:06

LEUKOPLAST Aranyapám! Le kell ragasztani a mellbimbódat Leukoplasttal, akkor nem lesz baj, ennyi a történet!

Anyway, check this out:
www.youtube.com/watch?v=m-hCuYjvw2I
Az utolsó jelenet a legjobb :)

DaMartian 2008.09.24. 06:41:10

Jó tudni, hogy másnak is vannak ilyen napjai maraton után! Ezek szerint nem én vagyok selejtes! : )

Matfu 2008.09.25. 08:49:44

Leukoplaszt - fekete szigszallag:

Mikor unokatesóm futott szembe velem a bükkben, szép meleg nyári napon. Ő már hazafelé volt, kifutotta magát, pólót is levette hűsölni.

Hát nem gyenge szado-mazó látványt nyujtott X-alakban fekete szigszallaggal leragasztott mellbimbóban...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok