Vénasszonyok nyara

2008.10.10. 20:11 angelday

A Futóblog szerkesztőségének napjait a betegség teszi ki ezekben az időkben. Winklair ugye eldőlt, "ahogyan a fák", és én sem érzem jól magam: valamiféle szinkronicitás, vagy agyi képzelgés, viszont egész héten lappangott bennem a kór.

Ismeretes, hogy augusztusban pontosan ezt éreztem egy héttel a Müncheni Nike Human Race előtt is. Esténként ijedten mértem a pulzusomat, hogy akkor most mi lesz: megyek, vagy maradok. Októberben újra visszatért, pontosan akkor, amikor Winklair postolt (de nem akarnék párhuzamot vonni).

Hétfőn aggódva jeleztem a szerkesztőségben, hogy nem tudom, mi legyen, Winklair szakvéleménye az volt, hogy menjek futni, legalább hamarabb kiderül, mi van a borítékban. Nem kockáztattam, lappangtunk mi ketten: a kór, meg én. Most péntek este van, és én nem vágyódom továbbra sem a diszkóba, mint ahogy a középiskolás masszívumok és benne az öcsém. Teniszezni elmentem a héten kétszer is, és bevarrtam, amit be kellett, szögből, mint a Singer varrógép.

Nehéz munkanapok vannak mögöttem (és jönnek), ezért ma este elfogyasztok egy mirelit pizzát és hozzá egy 0,33-as sört. update: egy mini Magnumot is elfogyasztottam.

Mindennek ellenére a hét eltelt, én nem dőltem el, ahogyan a fák, és hétvégére már tervezem is a Rocky Balboát. Ehhez már be is szereztem a tökéletes zenét: Eye of the Tiger, akusztikus változata Josh Joplin előadásában. Annyira hibáltan ehhez a hangulathoz, meg minden, hogy most meg is osztom az olvasóval.

 

Risin' up, back on the street, did my time, took my chances EASYRIDERÖCSÉM!

Jó hétvégét mindenkinek.

14 komment

Címkék: betegség tervek rocky balboa human race eye of the tiger

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr74707555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.11. 08:56:32

szerintem most van az utolsó hétvége, hogy pólóban meg rövidgatyában lehet futni.
(ezt mondogatjuk két hete, hátha kitart még az vénndiánasszonyok nyara egy kicsit, mondogassátok ti is.)

kinney 2008.10.11. 10:41:33

ennél jobb időt tényleg nem nagyon lehet futáshoz találni.
én mindjárt ki is használom :-))

vargatom 2008.10.11. 13:53:19

Én tegnap este végre lenyomtam a dupla szigetkört (58 perc valamennyi asszem), viszont jól megfájdult tőle a térdem...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.11. 15:03:12

mi holnapra tervezünk 3 szigetkört, vagy kifutás + kétkör + visszafutást, csak azt nem tudom, h hol hagyjam a cuccom, ha egyből ott kezdünk. az úttörőstadionban ezres a napijegy, igaz ezért a rekortánon is futhatnánk (nem szeretnék).

zsolababe 2008.10.11. 16:04:10

En kimotroztam a Szigetre bennehagytam a cuccomat es szep omotosan futottam egy 26perces kort majd jol hazajottem ebedelni:)...szerintem holnap is ezt teszem. MEglepo egyebkent milyen skan futottak delben a Szigeten. En hetkoznap reggel 9korul szoktam futni, akkor joval kevesebben vannak...lehet, hogy hetvegen mindenki jobban raer?!?:)))hmmm... :)))

zsolababe 2008.10.11. 16:05:15

ugy latszik az o betu neha kihagy :)

kinney 2008.10.11. 18:13:01

én még ilyen időben is futóruhában (rövidnadrág + póló) megyek ki a szigetre, villamosjegy, lakáskulcs a zsebemben, hogy ne kelljen a levett ruhákkal vacakolnom.
télen persze ez már nem működik, akkor kocsival megyek, noha időben jóval hosszabb, de abban kényelmesen benne lehet hagyni mindent. bár a genyák már kezdik nehezíteni az árpád-hídi bejárónál a parkolást...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.11. 18:17:33

kinney: és érdről ha nincs kocsink..? :)

kinney 2008.10.11. 18:39:57

és onnan tervezel "kifutás + kétkör + visszafutást"? :-))

akkor már inkább a sportuszodába vennék belépőt, hogy utána lehessen kicsit lazulni a szaunában. régen volt ott valami futójegy, amivel ki lehetett menni. de ez jó pár éve volt, azóta lehet, hogy megszüntették.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.10.12. 08:33:29

nem, itthonról befutást azért nem. :))))
az uszodára én is gondoltam, csak úszni ne kelljen, mert azt nem szeretek.

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2008.10.12. 11:01:42

*** BREAKING NEWS! ***

Magyar idő szerint ma hajnalban CSOMOR ERIKA (34) a szenzációs NEGYEDIK helyet szerezte meg a sportág etalonjának tartott HAWAII IRONMAN Világbajnokságon!!!

Ezzel a magyarországi triatlonsport történetének legjobb Hawaii-on elért eredményét birtokolja Kropkó Péter kétszeres hetedik helyezését (1996, 2000) megjavítva!
Az óriási küzdelemben Erika legerősebb számát a futást a 10. helyen kezdte meg, és sorban leszedve 6 világklasszist a negyedik helyig jutott.

Józsi, Robi egyszer hozzá is elmehetnétek!

Még megy a verseny (ma délig) az utolsó befutókat is érdemes megnézni itt:
ironman.com/ (videowebcast)

ThufirHawat 2008.10.12. 21:35:51

Ez a nem semmi...
És igen, tényleg meglátogathatnátok srácok!

Ras · http://futo.blog.hu 2008.10.13. 07:23:02

Gratulálunk Erika!!!

Szerencsére a héten még jó idő lesz az előrejelzések szerint, jövő héten meg Firenzében vagyok pályafelmérni, úgyhogy nálam még két hétig a póló rövid/térd gatya tuti használatban lesz :)

Arpesz · http://kerekparral-athenig.blog.hu 2008.10.14. 20:17:06

Ez a zene nagyon ott van! Már úgy voltam, hogy kapcsolom ki a gépet, de most kedvet kaptam tőle egy kis úti beszámoló írásra :)

a kedvenc két sorom:
"Don't lose your grip on the dreams of the past
You must fight just to keep them alive "

Köszi! ;)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása