A New York Marathon és a csülök

2008.11.03. 21:39 szasza75

Hagyományőrző jelleggel évek óta nézem november első vasárnapján a New York Marathont. Ebben az évben arra gondoltam, kissé kiterjesztem ezt a szokásomat másokra is. A csütörtöki köremailem éhes gyomrokra talált. Kilátásba helyeztem egy nagyobb szabású uzsonna lehetőségét. De hogy mindenkinek kicsit kisebb legyen a lelkiismeret-furdalása, vasárnap délutáni kezdéssel. Péntek délután alaposan bevásároltam a Lehel piacon, bár akkor még túlzásnak bizonyult a tervezett mennyiség. Utólag  belátom, hogy tévedtem.

Vasárnap 11 óra: a mintegy 4,5 kg csülköt odatettem főzni. Meghintettem néhány babérlevéllel és 13 óráig egész jól megpuhult. Időközben megpucoltam 2 fej fokhagymát, összepasszíroztam, felöntöttem 1 liter sörrel és mindez kiegészült némi kakukkfűvel, borssal és rozmaringgal. Két nagyobb hőálló edényben elhelyeztem a csülköt, majd meglocsoltam a mesés öntettel és be a sütőbe, fólia alá. Köretként 3 kg sütőben sült héjjas burgonya, egész sülthagyma, fokhagymás tejföl, torma, mustár kiskunfélegyházi és egy kis Dijon-i.
14 óra: elkezdődött az üzemi palacsintasütés (diós, almás-diós, nutellás, túrós, lekváros, kakaós).
14 óra 30 perc: levettem a fóliát, hogy megpiruljon a csülök teteje. Időközben előételként rájártak a barátok a palacsintára is. Falánk banda, türelmetlenek voltak. Már csak pár perc és a sütő kinyílt, az illatok bejárták a lakást, a kaja a JOKK-MOKK svédasztalon terült. Az időközben beeső vendégek pedig már az utcáról tudták, hogy hová kell megérkezni. 

Közben New Yorkban, magyar idő szerint 15 órakor eldördült a rajtpisztoly. Elindultak a nők. Látszott, hogy az 5 fokos hideg ellenére hamar felvették az üzemi hőfokot, mi meg hasonló tempóban elkezdtük pusztítani a csülköt.
15 óra 25 perc: felcsendül az amerikai himnusz, az énekes figura látszólag már túl van az Atkins diétán csak visszaesett. Bizonyára nem fut. Ma már mi sem fogunk, így szedtük a második kör csülköt. A gyors kezdés ellenére kicsit visszaesett a lendületünk, nem volt bennünk már akkora dinamizmus, de kitartunk, nem adjuk fel. Szerencsére a sörös, boros frissítő pont időben jött. A nőknél a kezdeti boly is szétszakat, csak Radcliffe, Kara Goucher és Ludmila Petrova  haladt együtt a mezőny elején. A férfiaknál egy bizonyos számomra ismeretlen Nate Jenkins vezette a bolyt, igaz mindössze 4 km-ig, villantott a sponzornak, bár így sem kapott annyi figyelmet mint 2 éve Amstrong. Aztán helyre állt a világ rendje. Santos, Gourmi, Tergat, Ramaala. Utóbbi később leszakadt, lehet, hogy most nem kapta meg az 1 millás győzelmi elismerést.

A férfiak 6. kilométerénél nekikezdtünk a palacsintának, méltattuk a futók teljesítményét, milyen nehéz lehet a hidakra felfutni, meg egyébként is nehéz dolog a futás. Ugyan pontos statisztikát nem vezettem, de a mintegy 17 fős társaságból 15-en futnak ebből legalább 13-an futottak maratont. 7 sporttársnak 3 órán belüli eredménnye is van, így maximálisan áttéreztük a küzdelmet, a szenvedést és a célba érkezés eufórkius élményét. A csülök bekebeleződött és az egyik meghívott barát által hozott 25 db extra palacsinta is eltűnt. Elégedett teltséggel dőltünk hátra, Radcliffe esélyt sem adott kihívójának, és már már a Hamilton Massa meccs utolsó körös drámáját is majd felülmúló Santos hajrá /előzés igazolta, érdemes volt összejönnünk. Két szintidejével küzdő falatozó még küzdött 3 palacsintáért, aztán már csak a morzsákért. Bezzeg a mosogatónál nem lökdösték egymást.

Sajnos két magyar New Yorkban induló futóbarátunkat egyetlen másodpercig sem láttuk (esetleg egy légifelvételről). A verseny elemzése további sörözésbe torkollott, aztán egy eufórikus teljesítő esti New Yorki telefonhívása visszavitt a züllésből a sportba:

"...Bazdmeg, ide el kell jönnöd..."

13 komment

Címkék: budapest barátok buli new york csülök

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr78748272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

potyesz 2008.11.04. 12:23:39

@ "...Bazdmeg, ide el kell jönnöd..."
Akkor jovore terezed, hogy elindul(sz)tok a New York-i maratonon? Ugye a vizum issue solved... :)

zsolababe 2008.11.04. 13:18:52

huh... valamit elrontottam asszem... Nekem is igy kellett volna neznem nem pedig a finish line-nal a Central Parkban ugy hogy aznap meg nem ettem es kb8fok volt es ott acsorogtam 3es fel orat :)...na jo nagy elmeny volt igy is de ez a csulok dolog... :) a jovo evi jelentkezesek mar lezarultak de meg lehetne beszelni egy kozos 2010es NYC Marathon indulast, amit akar a Nike szponzorlhatna is ha massal nem hat azzal, hogy segiti a jelentkezesunk elfogadasat annyi boven eleg lenne...

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2008.11.04. 13:54:41

zsolababe!
Nem tudom, honnan veszed, hogy már csak 2010-re lehet jelentkezni. A 2009-re valamikor 2009. februárban indítják a jelentkezést a sorsolásra.
Itt egy cikk a 2008. évi jelentkezésről: www.coolrunning.com/engine/3/3_1/lottery-opens-for-the-ing-2.shtml

FutoBolond 2008.11.04. 14:50:00

bator ember, futokat hiv ebedelni... :))

zsolababe 2008.11.04. 16:01:48

Jozsef
Amennyiben igazad van(marpedig miert ne lenne) akkor megprobalok jelentkezni ra.:) na meg felkeszulni is :)

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.11.06. 14:05:54

olaszforum.blog.hu/2008/10/31/a_new_york_i_maratoni_olaszai
Már bocsesz, de itt van némi infó az ny maratoniról

A hidakra való felmenetlről csak annyit, hogy életem legmeredekebb hídja a Nyugati melletti felüljáró, az első félmaratonimon.

futafanny 2008.11.06. 14:58:34

biztosan lehet jelentkezni 2009-re. én idén márciusban jelentkeztem és vasárnap a 20 magyar befutó, köztük 6 nő, között a legfantasztikusabb élményben lehetett részem. Megéri a hosszas felkészülést és a pénzt is. ezen a linken a végzősök statisztikáit lehet megnézni. Hihetetlen volt 80 éveseket és művégtaggal futó embereket küzdeni látni, az egész inkább egy végtelen utcabálnak tűnt, mindenkinek végig mosoly volt az arcán a valóban nehéz terep ellenére.
www.nycmarathon.org/results/index.php

Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki valaha is futott, és aki nemcsak a sportélményt keresi, hanem egy életre szóló new yorki emlékre vágyik. Csak szuperlativuszokban lehet róla mesélni.

DaMartian 2008.11.06. 17:05:33

Igen a Félmaratonon és a Maratonon is sokan megborulnak a Nyugati felüljárón.. Nem tudom, nekem nem szokott gondot okozni! Akkor már annyira látom az alagút végét, hogy sokszorosára nőnek az energiáim. Az meg még jobban pörget, amikor látom mennyien feladják ott és belegyalogolnak, én meg suhanok el mellettük! Még meg is szoktam húzni! : ) Ez több erőt ad, mint amennyit a plusz energiabefektetés elvesz.. : ))

mbemba · http://olaszforum.blog.hu/ 2008.11.07. 09:34:50

DaMartian
,,Az meg még jobban pörget, amikor látom mennyien feladják ott és belegyalogolnak, én meg suhanok el mellettük!"
Én a belegyalogolósok széles táborát erősítem

satellite 2008.11.08. 09:18:32

Gratulálok Fanny! Én 33 magyart találtam abból 13 nő.

futafanny 2008.11.11. 10:11:40

Kedves satellite,
nem felejtettem el számolni a futás után, hanem az összesítő, országok szerinti statisztikát néztem,www.nycmarathon.org/results/index.php
A különbség valószínüleg a magyar lakhelyű és a magyar útlevelű futók között van. A 33-as listában elég sok az amerikai lakhelyű regisztrált futó.

zsolababe 2008.11.11. 16:25:43

Fanny
Gratulalok en is!! En nem indultam de ott szurkoltam a 40K-s tablanal :) nagyon hideg volt :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása