25. hét vasárnapi összefoglaló

2010.06.27. 20:47 angelday

Ahogy már mondottam, nem volt túl erős ez a hetem, viszont vasárnap sportolási tevékenységnek szenteltem a nap egyes részeit. Délelőtt otthon erősítettem (felsőtest, has), estefelé pedig nekivágtam a városnak. Mentem egy nagy kört, 7,85 kityót (így fogom hívni a jövőben a "kili"-t) mért a GPS, 52 perces idővel 6:38-as tempónak felel meg.

Az elején eldöntöttem, hogy a mai futás inkább a lassabb tempóról és hosszabb távról fog szólni. Ehhez képest csak nem sikerült egy 10 pluszos teljesítés. Ettől függetlenül nem haragszom magamra, hiszen átjutottam azon a részen, ahol a múltkor leálltam és mentem onnan még majdnem 2 kityót.

Lehet, hogy a délelőtti edzés az oka, de nem voltam különösebben erős ehhez a távhoz. A végén vöröset köptem, és nagyon megéreztem a néhány méter metyó szintet is. Winklernek egy nagy kudos, mert aki nem fut szintet, nem értheti, hogy mitől olyan nehéz megfutni a maratont 5 óra alatt.

Jövő héten kicsit belehúzok, különösen az erősítés részébe. Kitűzöm a határozottabb esti erősítés célt is, mert Winkler Róbert barátja és életmód tanácsadója, Herczegh Gábor már rákérdezett pénteken. Tervem az alábbi: hétfő - szerda - hétvégén valamikor futás, hétfő - kedd - szerda - csütörtök (!!) este erősítés otthon.

Még nem hasonlítok Ricky Martinre, sőt, 97 kilót mértem reggel a mérlegen.

Kaja: adtam neki az ívet a hétvégén és azt gondolom, hogy ez jól is van így. A sok sporttal próbálom meg kikompenzálni. Vacsorát viszont most rövidre rántom vissza. Az alábbi képen Papp Gáborral esszük a pralinét, előtte 2 utána 3 sör beguggolt a helyére. Jobb karomon a LIVESTRONG karperec — LIVESTRONG FUCKYEAH!!

36 komment

Címkék: életmód futás edzésnapló hobbisták angelday

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr392114342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FutoBolond 2010.06.27. 20:59:58

En ma lecsavartam egy felmaratont :-)
Majd megtekintettem a benszulotekkel a Nemeto-Anglia nagyszeru meccset. Ezt a napot meg a munka sem tudta elrontani :)

AD, azert hatarozottabban jobb borben vagy, mint a cimborad. Vidd el futni! ;-)

paklis 2010.06.27. 22:50:07

OFF: Srácok a segítségetek szeretném kérni, az imént jöttem be szigetről és a célnál lévő farönkön hagytam egy KÉK TÖRÖLKÖZŐT és egy ALU KULACSOT. Lehet hogy ellopták de ami valószínűbb, hogy mikor este bezárt ott a MAC (vagy mi van ott a kerítésnél) akkor valaki esetleg bevitte, gondolván, hogy kint felejtették. Aki szokott ott mozgolódni tud esetleg valaki segíteni? Telefonszám? Kit kell megkérdezni ez ügyben. Előre is köszönöm. (ha minden kötél szakad holnap esetleg kedden bemegyek és megkérdezem)

vargatom 2010.06.27. 23:10:54

Józsi, Józsi, a pralinéval nem lesz belőled Ricky Martin, tudhatnád... :)

Számoljunk, heti háromszor mondjuk átlag 6km futás, az 1500-1700 kalória, havi szinten kevesebb mint egy kiló felesleget vinne le. Mármint akkor, ha egyébként a mérleged nullszaldó, azaz pont annyit eszel, amennyi tápanyagot felhasználsz.
Ha pralinézel meg sörözöl, akkor nem fog lemenni a plusz.

Ne érts félre, szeretem én is ezeket a sör meg hasonló dolgokat :) de ha tényleg célod a Ricky testalkat, akkor ez a teljesítmény nem lesz elég... Vagy az egyiket vagy a másikat lehet feladni.

Leggy 2010.06.27. 23:21:20

Ricky sehol sincs melletted!!

angelday 2010.06.27. 23:51:03

@vargatom: azt mondod, drasztikusabb measure-ökhöz kellene folyamodnom? Optikailag pedig már azt hittem, hogy lejjebb ment (egy kicsit).

vargatom 2010.06.28. 00:35:50

Ha erősítesz is közben akkor lehet hogy átalakult a hurka egy része izommá :)

Szóval azt mondom, hogy

1. találd ki hogy a gasztro vagy a ricky-vé alakulás vonal-e most a fontosabb, a kettő együtt aligha megy (ha már ricky vagy akkor viszont össze lehet egyeztetni majd)

2. a hurka lemenéséhez meg a mozgás csak a kettes számú tényező, az első az hogy mit és mennyit eszel, szóval nem a futás növelése a megoldás...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.28. 05:22:09

@vargatom: de azért csak fusson több _kityót_, nem fogja nehezíteni a rickyporgramot. illetve... én a tegnapi huszas után egyfolytában zabáltam, mindeféle étal a lehető legjobb barátomnak tűnt, kiváltképp a gyümölcsök és édességek. :)

Bloom77 2010.06.28. 05:29:12

Ricky Martin mennyit szokott futni?

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.28. 07:45:57

@Bloom77: nekem azt mondta ameddig 20-szor el nem énekli a la vida locát.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.06.28. 08:28:31

@paklis: Alu kulacsot? Azé' sokat adnak a fémkereskedők! Az új M0-on van egy alumínium gyaloghíd, amit őriznek! Nálunk az újonnan átadott szökőkút körül lévő fémrácsokat másnapra el is vitték a főtérről(!) Azóta le van csavarozva. Ezeket csak azért írom, hogy mekkora reményt fűzzünk egy magára hagyott ALU kulacs megtalálásához. :))
Hétvégén gyün valaki a Hegyi Maratonra a Bükkben?

angelday 2010.06.28. 08:59:54

Mondtok ezzel valamit. Az étrendemen nem akarnék drasztikusan változtatni, de tényleg.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.28. 09:21:05

@angelday: lehet h nem kell változtatni, csak mondjuk csökkenteni, ha sokat eszel. egy lassútempós hosszú futás után éhes lesz az ember mindenképpen, szóval enni muszáj, nem lehet egyszerre edzeni vadul és nem enni, mert annak randa vége lesz.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.28. 09:55:52

@angelday: Sajnos Nekem sem megy a fogyás, pedig kéne gy picit, elhatároztam, hogy nem eszek édességet, nem iszok cukrosat, sört sem (sajnos), futok, és el is indultam a jó irányba egészen csütörtökig, pénteken hazalátogattunk, persze dínom-dánom, anyós préseli belém a kaját és fél kilót visszahíztam, basszus. Nem tudom mit csináljak, nem kellene sokat leadnom max 5 kiló, de nem megy, heti 3-szor futás 3-szor edzés miért nem elég?

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.06.28. 10:00:48

@rrroka: én csináltam olyat, hogy csak ebédeltem, és esténként 5-6 km-t futottam. Egy hónapig minden nap. El is indult a zsírtömeg, a 34/34-s 501-s Levisem is rám jött utána, ami nálam a mérce. Ha csak úgy tudom begombolni, hogy beszívom a hasam, akkor dagadt vagyok. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.28. 10:30:26

@BGy: 34/34? akkor amúgy is! :DDD bocs! :DDD

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.06.28. 10:42:58

@rrroka: Tényleg? Ne szórakozz! 186 cm magassághoz szerintem az jó. :(

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.28. 11:21:22

@BGy: csak szemtelenkedek! :) nekem 178 centisen a kényelmes C&A-s farmerbe 32/34 van írva.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.06.28. 12:17:20

@rrroka: Nekem ez a Levi's 501 státuszszimbólum volt 10 éve. Saját fizetésből, vazze, leértékelve (16 rugóért) a Skála Metróban, mielőtt indult a vonatom. :)) A feleségem szerint már senki nem jár ilyen "szarban". Nem értheti. :))) Ez az egy farmerom van, mert a puhább anyagokat szeretem, de ha rockkoncert van, oda ebben KELL menni! Ha nem jön rám, akkor nincs koncert sem. Nemrég volt itt Slamo, a régi Eddából. Azt hittem, beélvezek, akkora koncert volt. 35-en voltunk összesen, de azok mind ősrockerek, és abból 10-15 le is ragadt 20 évvel ezelőtt. :))) Nálam csak a fekete farmer volt original ősrocker jelkép, de valakin még láttam a fehér magasszárú Pumát!!!!!!!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.28. 12:57:12

@BGy: nekem több mint 10++ éve volt egy acélszürke 501esem, amit 12500Ft-ért vettem egy levis boltba. kurva jó kis gatya volt, de a mai napig nem értem hogy tudtam ennyit költeni rá, amikor 40K körül volt akkor a fizum...

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.28. 13:02:10

Én ebben a naptári évben szinte nem ettem még semmilyen édességet, de múlt szombaton volt a polgári esküvőm, most meg az egyházi (+ buli), és itt most lement egy szelet torta, meg pár süti is. Utána pedig úgy ment a futás, mintha egy energiabombát nyeltem volna. :-)

Na jó, lehet, hogy semmi köze a tortához, hanem inkább az esemény dobott fel annyira, hogy ne ismerjek lehetetlent - nem tudom végülis a pontos okát. Azt viszont elhatároztam, hogy a hortobágyi félmaraton előtt is lenyomok egy szelet tortát.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.28. 13:10:24

@azilinha: sok bódóccságóóót! :D de azért, hogy vki fél évig ne egyen sütit az szerintem durva.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.28. 13:10:32

@azilinha: Gratulálok !! Nekem is nemrég volt, tényleg energiát ad :) A multkor a feleségemmel mentem futni, tök jó volt :) Bár még fura így kimondani :)

paklis 2010.06.28. 14:06:57

Én egy lány barátommal mentem tegnap és életem idejét futottam 1:01 et két kör alatt, legalább is nekem jó idő :)
Ha mögötted fut egy nő evolúcionálisan nem lehet lehetsz fáradt, még akkor sem ha azt hittem vastüdőre kapcsolnak és persze fáradt sem voltam... kivéve otthon mikor senki nem látott :)
Szóval mindenki szerezzen egy nőt maga mögé:)

Steve51 2010.06.28. 16:04:26

@paklis: Szia ma rakerdezek es ha bent van a kisházban értesítelek.

Udv

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.28. 16:12:54

@pantomimes: Az én férjem is futó, rendszeresen együtt műveljük ezt a tevékenységet (is). Tök jó, hogy a te feleséged is jár. Szerintem jó dolog, ha egy pár mindkét tagja közösen leli örömét a futópályán történő tevékenységekben. A férj-feleség szavak meg nekem is nagyon furcsák még, hozzá kell szokni. :-)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.28. 16:15:44

@rrroka: Köszi a gratulációt. Az édességről meg nem olyan nehéz lemondani, ha már elszokott tőle a szervezet. Inkább furcsa volt most újra enni, de mondhatom, nagyon jó. :-) Azért nem fogok rá visszaszokni, de versenyek előtt szerintem fogok élni vele. Lehet, hogy pont azért dobott meg ennyire, mert nem vagyok hozzászokva.

egy hang a hátsó sorból 2010.06.28. 17:37:40

@paklis: Lehet hogy a torolkozodet es a kulacsodat is a csaj nyulta le

M.Islander 2010.06.28. 19:35:57

hát igen, nassolás nélkül is lehet élni, de minek...
ezzel a na'on laza edzés-gasztro kombóval legfeljebb a ricky-ség egyéb jellemzőire lehet szert tenni, a hasizmokra kevésbé! :o)

paklis 2010.06.28. 20:42:15

@Steve51: Köszönöm szépen
@egy hang a hátsó sorból: :) lehet de akkor nagyon eldugta valahova

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.29. 08:45:41

@azilinha: nekem nehéz lenne lemondani az édességekről, és nem is szeretnék... a cigi sima ügy volt pár éve, de ezt lehetetlennek tartom. :)

Steve51 2010.06.29. 09:30:58

@paklis: Sajna nem volt ott semmi. Megkérdeztem a sportcentrum portáját is ők sem találtak,kaptak semmit.Ezert kéne a klubba belépni, ott a cuccaid jobban szem előtt vannak. Üdv

Dumper 2010.06.29. 12:41:12

@paklis: Egy mogotted futo nonel, mar csak az elotted futo no a nagyobb motivacio:)

DaMartian 2010.06.29. 13:49:32

@Dumper: csak őt nem feltétlenül akarod akkor megelőzni : )

paklis 2010.06.29. 13:57:11

@Steve51: azert koszonom, tanulopenz
azert szomorodjon meg akinek kell egy oreg kopott kulacs es egy szejjelizzadt torolkozo

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2010.06.29. 22:31:08

@paklis: A tavaly Yours Truly futáson a csokijainknak és üdítőinknek kelt lába ott. Röhej, de a márkás melegítő nem tűnt el....

bitliszbá 2010.06.30. 16:09:56

@Dumper: @DaMartian: Maradjunk annyiban, hogy mindkettő motivál csak másként...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása