Felkészülés megmérettetés előtt és alatt

2011.06.05. 18:16 szasza75

Sokszor felmerült már itt a blogon, hogy egy-egy verseny előtt hogyan készüljünk fel a megmérettetésre. A mentális ráhangolódással most külön nem foglalkoznék, gondolom mindenkinek megvan a saját rituáléja. Bizonyára nekem is, csak már annyira megszokott, hogy igazán magam sem tudom, hogy mi az. :) 

Sokkal érdekesebb kérdés, hogy a verseny előtt mit fogyasszunk, milyen testi épséget megóvó prevenciós intézkedéseket hajtsunk végre, illetve a versenyen hogyan toljuk ki lelki és testi leépülésünk folyamatát. Mert leépülés van, nem vitás. (Amit leírok, az nem recept, én így szoktam meg, talán egy-két gondolat még használható is lesz valakinek.)

A verseny előtt általában 4 dolgot szoktam következetesen végrehajtani, tudományos alapja nincs, csak a megszokás:

  • verseny előtt 1-2 nappal futok még valami felrázószerűt, dinamikusabb szigetkör, vagy pár repülőt, mikor mihez van kedvem
  • elmegyek masszőrhöz
  • átgondolom, mire van szükségem a versenyen és nagyjából előkészítem azokat (óra,frissítés stb)
  • a verseny előtti napokon már nem kezdek bele koplaló fogyókúrába, azaz rendesen eszek: pizza, tészta, sütik, minden jöhet, még 1-2 db Magne B6 tablettát is be szoktam ilyenkor venni

A verseny távjától és időtartalmától függően az alábbi előkészületeket hajtom végre a rajt előtt:

  • 1-2 órával rajt előtt rendesen kajálok, mézeskenyér, szendvics, egy banán elfogyasztása
  • bőségesen viszek be folyadékot, többnyire szénsavmentes víz formájában
  • leukoplastot ragasztok a mellbimbóimra
  • távolságtól is függ, de "lobogó" short esetén bekrémezem a combtőmet (testhez simuló rövidnadrágnál nem), illetve a talpamat is kidörzsölődés ellen (kiváló a vazelin, vagy a patikai "babapopsikenőcs")

Versenyen evés-ivás:

  • 5-25 km-es távokra (vagy egy kocogós könnyed maratonra) gyakorlatilag semmit sem viszek, hiszen a rendezvényen tökéletesen megfelel a frissítőasztal kínálata
  • nagy álmokat szövögető maraton körüli távok esetén egy gélt elviszek magammal, esetleg egy kis sót, ha meleg az idő és várhatóan nagy lesz a folyadékveszteség (bár meleg időben már a rajt pillanatában búcsút mondhatok az álomidőnek)
  • amennyiben nem lesz frissítés, akkor 1-2 csokit, izoitalt is betárazok

Maratoni táv felett a következőkre lehet még szükség: még több gél, só, csokik, aszalt gyümölcsök, szezámszelet, Magne B6, kóla, méz, energiaszelet. Extrém hosszú verseny esetén sós leves, kenyér, sportaital. Persze utóbbiakat nem lehet futás közben magammal vinni, így vagy előreküldöm, vagy valaki segít nekem az ún. depózásban.

Most vegyük át a kajákat.

Gélek Többnyire Powergélt szoktam venni, annyira nem olcsó, 590 Ft körül van az ára. Tömény zselé jellegű, többféle ízben kapható, érezhető a hatása. Mostanában rászoktam a Decathtlonban is kapható gyümölcsös "laza" zselékre. Azért írom, hogy laza, mert inkább a bébiételre emlékeztet, nem annyira tömény, egyszóval finom. Sajnos Isostar gélt itthon nem lehet kapni. (Szerintem az a legjobb, és az előző két gél tulajdonságait ötvözi.)

Csokik A lényeg hogy ne olvadjon el, ilyen pl. a sima Sport Szelet.

Gyümölcs Aszalt gyümölcsöknél mindenevő vagyok. Vörösáfonya, sárgabarack, mazsola, banán, eper. Mind gazdag szénhidrát forrás.

Egyebek Szezámszeletet sok helyen lehet kapni. Három darab kis lapka van egy átlátszó zöldes csomagolásban. Nem olvad és bőven rejt energiát.

Hétvégén is voltam futni, akkor a legextrémebb kategória szabályai lépnek életbe. Persze a legátgondoltabb előkészületek is vajmi kevesek lehetnek a sikerre vezető úton, ha a verseny közben a "fej" nincs a helyén. De erről majd máskor.

70 komment

Címkék: kaja verseny csoki felkészülés gél

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr882952839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.06.05. 18:27:17

Na és végül hogy sikerült? :-D

pannonfunk 2011.06.05. 20:09:13

Isostar gélt vettem a Hervis Mammutban áprilisban. Valami horror volt az ára, 999 Ft, csak azért vettem, mert a pénztárnál közölték, hogy csak itt, csak most féláron megvehetem (biciklit vettem, törzsvásárlói kártyával, meg mittudoménmilyen akció volt...) Első szigethatkörömre tartogatom, már csak pár hét :)

davidzoli 2011.06.05. 20:12:22

Tetszik az írás, jöhetnek még ilyen "apróságok" :)

Látom a combtő összeérése nem csak engem kínoz. Kb 13 évig futottam, semmi baj nem volt, de egy 3 éves kihagyás és újrakezdés után most értetlenül állok. Egyelőre nincs megoldásom, ezt a babakrémes dolgot még nem próbáltam, de el sem tudom képzelni egy fekete lobogós gatyával mit tud művelni... :) Más tipp nincs, csak a kenőcs?

A magnézium az nálam is alap, 3-4 nappal a futás előtt napi kettő magne B6 és a futás előtt az utolsó ital 3dl magnézium pezsgőtabletta feloldva.

Mizu a zenével? Kíváncsi vagyok, hogy mit gondolsz a zenehallgatásról.
Edzésen, "versenyen" szoktál zenét hallgatni mondjuk 10km fölött? Én régen kategorikusan elutasítottam, de most egyedül futok és azt veszem észre, hogy elég jól kitisztítja a gondolataimat (nincs agyalás semmin), sokszor a tempóban is segít szerintem. És talán egy 25 kör (400ason) másképp nem is bírható egyedül :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2011.06.05. 20:35:28

Én Neutrogena krémet használok, nekem az működik.

bellone 2011.06.05. 21:14:46

Isostar zselét a Hervisben lehet kapni. Drága, de a töltősúlya a Powerbar-énak több, mint kétszerese (41/90). Energia-tartalom tekintetében már kisebb a különbség, de kevésbé gejl, igazi gyümölcs (is) van benne és nem muszáj egyszerre megenni, mert visszazárható a kupakja.

bagolybagoly 2011.06.05. 23:45:40

Csak és kizárólag a tudományos alap hiánya folytán maradhatott ki a konyak:
sportgeza.hu/sport/2011/05/14/okolnyi_gyomorba_nehez_barmit_is_bevinni/

pannonfunk 2011.06.06. 07:29:31

@bagolybagoly: Meg a sztrichnin és a nyers tojásfehérje :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.06.06. 08:55:17

@davidzoli: versenyen soha nem hallgattam zenét. Talán vmikor kipróbálom. Edzésen nagyon ritkán, utóljára másfél éve februárban hideg volt, zuhogott az eső és a este volt :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2011.06.06. 09:00:12

@b.fruzsi: vegyes érzelmekkel... a táv 124 km volt és kb. 6300 m szint. 95 (5000 m szint) km-ig parádésan, minden szuper volt, aztán megint felázott a talpam és már csak a gyaloglás esett jól, 107 km-ig elmentem, aztán utána már nem volt kedvem további 4 órát gyalogolni éjszaka. Jó teszt volt, sokat tapasztaltam (frissítés, tempóválasztás) és most töröm a fejem, hogy tudom ezt a visszatérő problémát kitolni vagy kizárni.

Dr. Fire 2011.06.06. 11:40:46

A frissítés akkor okoza a legnagyobb problémát, amikor elkezdi az ember bepakolni a táskát. Áll a szporcmen a pakk előtt. és tiszta erőből igyekszik lejátszani magában a rá váró megpróbáltatásokat, és az elképzelt élethelyzetben bevivendő tápanyag mennyiségét és fajtáját. „Vigyek a gél mellé egy energiaszeletet is? Vigyek inkább egy szendvicset? Megakad a torkomon a morzsa, amikor eszem? Hova rakom ezeket? ” Zselézésnél egyszer elkövettem azt a hibát, hogy akkor töltöttem be a búrámba, amikor nem volt nálam víz. Pedig pár korty segít feledtetni az élményt.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.06.06. 12:09:08

Én kb. 1 éve a Müller drogériában vettem Isostar gélt. Négy volt egy dobozban és valamennyibe került, amire nem emlékszem. :)) De az utolsó kettőt kidobtam, olyan fos íze volt. Bazi tömény volt nekem. Azóta semmi ilyesmi. Illetve most legutóbb ittam egy Hell enerdzsidrinket, de Vettelnek meg ne mondjátok, mert neki drukkolok.

TV-Judit 2011.06.06. 13:53:04

Szasza a laza zselé alatt erre gondolt: www.aptonia.com/EN/apple-compote-x4-147399885/
Érdemes kipróbálni, mert kifejezetten finom mind az almás, mind pedig a banános, ráadásul igen kedvező az ára is, a 4 darabos doboz 590 HUF. Viszont egy picivel több kell belőle hosszúfutásokhoz, mert alacsonyabb a kalóriatartalma mint akár a Powergél-é, akár az Isostar-é.

viito 2011.06.06. 15:06:14

Decathlonnak van még ilyen gélje is: www.decathlon.co.hu/HU/energiazsele-narancs-1-182293812/

Mivel nálam sem a távolság (csak félmaraton) sem a sebesség nem indukálja, hogy ennyi plusz energiát szedjek, ezért kizárólag pszichológiai okokból szoktam versenyen használni, néha vannak is kétségeim, hogy placebó nem lenne e ugyanolyan hatásos, de az biztos, hogy eddig ha elment a kedvem az egésztől, akkor segített egy keveset, már csak azért is, mert a gél megevése után mégsem szabad megállni : )

viito 2011.06.06. 15:10:06

viszont ami nálam nem placebó, az a csoki/müzliszelet, bármi ami ehető. Ha legalább 1 órát kell mozognom, akkor farkas éhes vagyok, ilyenkor mezei cerbona müzliszeletet szoktam benyomni.

20g-ban van 75kcal, nem tudom, hogy egy spéci szelet többet tud e, és melyiket lenne érdemes használni, bár látom, hogy Szasza is Sportszelet csokit tol.

bellone 2011.06.06. 15:13:27

@TV-Judit: Ez olyan, mint a Vitatigris...:):
vitatigris.hu/szuloknek/mi_az_a_gyumolcspure.html

A sarki CBA-ban szoktam venni, ha jól emlékszem 100 Ft körül van egy csomag.

effe 2011.06.06. 15:49:47

@bellone: a körtés vitatigris a kedvencem. nyammm :)
biciklitúrára vittem mostanában, balaton szelet mellé isteni.

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.06.06. 16:37:32

@szasza75: Szerintem ez nagyon szép teljesítmény, büszke lehetsz magadra, hogy már itt tartasz, ezekből tanul és épül tovább az ember. :-) Gratulálok!

pannonfunk 2011.06.06. 16:57:17

@viito: Spéci szeletben van extra B meg C vitamin, ásványi anyagok. Cserébe nehezebb kinyitni, mint a CBA-s müzliszeletet, legalábbis a Nestlé fitness szeletével ma megkűzdöttem.

Ami érdekes a futás közbeni evésben, hogy nagy sunyiban a szájamon át is veszem a levegőt, amikor futok, és ha kaja van a szájamban, elkezdek fulladni, nehezebben venni levegőt. Ezt más is tapasztalja?

viito 2011.06.06. 17:12:59

@pannonfunk: a Cerbonában is van elvileg, legalábbis a cimkéje szerint, de ugye az kétséges, hogy mondjuk amikor ráírják, hogy C vitamin van benne, akkor az kb mit jelent. Egyszer olvastam egy jópofa cikket arról, hogy a cégek hogyan kommunikálják ezeket a dolgokat, pl:
- rengeteg C és A vitaminnal szól a reklám, a valóság pedig az, hogy egy grammal sincs bennük több, mint bármelyik hasonszőrű termékben (gyk: XY víz! rengeteg H2O-val:))
- a másik, hogy az ásványvizeknél mindig kiemelik, hogy Ca és MG van bennük, pedig állítólag, ha csak ásványvízből akarnánk fedezni a Ca és MG szükségleteinket, akkor napi több 10 litert kellene meginnunk, tehát a cimkén jól mutat, de azért attól még bőven izomgörcsöt lehet kapni egy versenyen.

A spécibb alatt itt most pont ezért nem arra gondoltam, hogy Cerbona vagy Nestle vagy hasonló "kommersz" márka, hanem inkább ezekkel szemben ilyen Powerbar és társai cuccok mennyivel tudnak többet, kinézere ugye mindkettő egy müzliszelet, gondolom az adalékokban térhetnek max el.

ui: egyébként pl a vitaminoknak közvetlenül a futás alatt van szerepük/hatásuk? Mármint pl a Mg-nak van az izomgörcs miatt, de pl egy A, B vagy C vitamin jelent bármi pluszt abban a 2 órában?

pannonfunk 2011.06.06. 17:57:30

@viito: Viszont a CBA saját márkában nincsen C és B vitamin, legalábbis nem írták rá. Sajnos kidobtam a papírokat, így nem tudom megmondani, hogy az ajánlott napi bevitel hány százaléka van a Nestlében, de nem volt elhanyagolhatóan kevés. Isostar zselében C, E és B1 vitaminból van rendre 70, 70, 16 % egy adagban.

Az A, D, E, K vitamin szerintem fel sem szívódik annyi idő alatt, amíg futsz, de lehet, hogy tévedek. C vitaminnak van szerepe az anyagcserében, meg egyes B vitaminoknak is, szerintem, azok hasznosak lehetnek futásban, és gyorsan fel is szívódnak. A B6 meg segíti a Mg felszívódását. Viszont perc kereséssel nem tudtam megbízható forrásból információt találni, úgyhogy nem tudom, hogy igazam van-e, vagy csak fantáziálok...

Dr. Fire 2011.06.06. 18:14:26

Esetleg érdemes mákos gubát vinni. Kis ételesben. :)

doncii · http://doncii.blogspot.com 2011.06.06. 20:00:57

@szasza75: 95-ig paradesan? Ubzmg :) Chuck Norris lofa@sz hozzad kepest. Mar elnezest a franciamert. Ha visszagondolsz olyan versenyedre, ami nagyon nehez volt es fejben szuperul egyben voltal vegig vs. egy olyanra amin nem, mi volt a donto kulonbseg a verseny elotti napokban?

PS: En Powerbar Gel-t szoktam tolni, kis viz nem art hozza, azt a frissitoponton kapom fel es szarnyalok tovabb mint Asterix a varazsitaltol.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.06.06. 22:17:07

@TV-Judit: Ezt hol lehet kapni? Kipróbálnám. Mondjuk ahogy látom, 74 kcal van egy adagban, az mondjuk 1 km-re elég... Lehet, hogy inkább a placebohatás működik? Vagy csak jóízű lesz az ember szája tőle.

@doncii: A múltkor beszippantottam egy ilyet, háááát..... iszonyatos volt, összeragadt a szám, az íze valami szörnyű... alig bírtam lemosni a szájpadlásomról. Kettőt vettem kipróbálni, 1 még mindig a spájzban vár a sorára. Pedig madárlátta gél: már egy maratont végigfutottam vele, de nem fanyalodtam rá.

pannonfunk 2011.06.07. 08:44:00

@Sekiwake: Csak tipp, de el bírom képzelni, hogy igaz: ahogy fogynak a glikogéntartalékok, csökken az egységnyi idő alatt elérhető glükóz mennyisége, erre kell rásegíteni az evéssel. Ugye a glikogén glükózból épül fel, hasonló a keményítőhöz, csak a keményítőspirálok el tudnak ágazni, így építve fel egy ágas-bogas, gömb alakú szerkezetet:

en.wikipedia.org/wiki/File:Glycogen_structure.svg

A glikogén lebontó enzimek a felszínen tudnak levágni glükózmolekulákat, és ahogy fogy a glikogén egyre kisebb lesz a felszín, ezáltal csökken az egységnyi idő alatt felszabadítható glükóz mennyisége.

Javítsatok ki, ha hülyeséget beszélek...

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2011.06.07. 09:12:17

@TV-Judit: Köszi a tippet!

@pannonfunk:
Amit írtál igaz, de nem ezen akadtam fel. A glükózbevitel azért jó, mert gyorsan felszívódik, és hamar az izmokba kerül, ahol viszonylag kevés lépésben energia (ATP) tud felszabadulni belőle.
Számítások szerint nekem kb. 80 kcal kell egy km futáshoz. A Judit által ajánlott gélben 74 kcal van, ha minden energia hasznosul belőle. Ezért agyalgattam, hogy milyen hatás várható egy ilyentől. Valahogy nem gondolom, hogy iszonyatos energialöketet ad, talán pszichésen segít.

viito 2011.06.07. 09:59:46

@Sekiwake: nézegettem régebben ezeket a géleket/szeleteket. A legdurvábbakban (már azok között, amit találtam persze) sincs több 180-190kcal-nál, tehát 3km-nél többet akkor egyik sem érne energia tekintetében? Ennél azért többet gondoltam volna róluk, főleg, hogy profi versenyzők is élnek ilyesmivel.

Mondjuk, a géleknek ami előnye lehet, hogy koffein van bennük, az valamennyire feldobja az embert, de akkor is nehéz elképzelni, hogy ennyire semmit sem érők az energia vackok, amiknek a használatát mindenki javasolja, és általában a használati tanács nem úgy szól, hogy 3km-enként egy gél. Érdemes lenne erről egyszer megkérdezni egy dietetikust, aki sport területen is otthon van, hogy hogyan is működik ez pontosan, mert 3km energia nem tűnik túl effektívnek.

pannonfunk 2011.06.07. 11:33:26

@Sekiwake: De ha a szervezeted a glikogéntartalékaidból már csak 4 km-re elegendő energiát tud előállítani annyi idő alatt, amennyi idő alatt 5 km-t futnál, akkor egy gélből tudod fedezni a hiányzó energiát, nem?

viito 2011.06.07. 12:26:24

azt egyébként honnan lehet megtudni, hogy hány kcal kell mondjuk 1km futáshoz? A neten van egy csomó kalkulátor, ami testsúly+távolság vagy testsúly+sebesség alapján megmondja a kalória igényt, de, hogy ezek mennyire pontosak... (meg szerintem azért ennél több változó számít). Bár a legérdekesebb kérdés tényleg az lehet, amit Pannonfunk vet fel, hogy mennyi energiát tudok előállítani. Ha mondjuk valahol egyensúly környékén van az előállított és a felhasznált energia, akkor lehet, hogy egy gél bőven elég ahhoz, hogy a mérleg nyelvét folyamatosan a pozitív irányban tartsa, és nem kell sokkal több kcal, mint amit tartalmaz.

Nekem mondjuk amúgy is elég gyors az anyagcserém, rengeteget eszem, mégis folyton éhes vagyok, de legalább nem hízom, úgyhogy lehet, hogy amúgy is valami korrekciós tényezőt kellene használnom, 1km-re 2 gél (esetleg csülkös bableves)? :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.06.07. 13:34:42

Komolyan mondom a következőt. Ebben az évben kétszer sikerült 10 km-en keresztül tartani az 5 perc/km tempót. Mind a kétszer velős pacalt ebédeltem főtt krumplival. Abban volt bőven enerdzsi!

pannonfunk 2011.06.07. 13:48:54

@BGy: Jó, jó, de azt előtte kell enni, órákkal a futás előtt. Bár van egy biciklis ismerősöm, aki Ausztriában is szalonnát evett egy szolid 110 km-es, 2500 m szintkülönbséges tekerés közben, mert "csak az volt a büfében", de azért én nem javasolnám, hogy egy harminckilis futás közben a 20. kilométer után beburkoljatok egy szelet sült szalonnát vagy egy fél tál velős pacalt... :P

viito 2011.06.07. 14:21:57

@BGy: @pannonfunk: tudtam!!! tudtam!!! sosem lesz belőlem elit futó, sosem fogok olyan jó eredményeket elérni, mint itt sokan, nem leszek képes maratont futni, el is ment a kedvem az egésztől... ugyanis úúúúútálom a velős pacalt : )

chrono 2011.06.07. 19:30:30

@viito: Ezt honnan veszed, h koffein van a zselékben?
Alapból nincs bennük, de van koffeinek zselé is.

Amugy meg MyBaker lehet kapni pl DM-ben ami abszolut jó vagy most már van szárított banán Lidl-ben vagy Aldi-ban(ezeket mindig keverem:)

Aki jár vagy teheti Amerikában kapható HammerGel. Egy nagy flakonban 26adag zselé van, egy adag kb 160-180Ft-ra jön ki. Ami már rentálibilisabb, mint a PowerBar.

Bocs Szasza, de ezt belinkelem
www.oliworld.hu/index.php?id=10696

chrono 2011.06.07. 19:41:35

@Sekiwake: szénhidráttal számolj ne kalóriával. Ergó ha zselét használsz akkor 20percenként kell nyomni 1-et.

viito 2011.06.07. 19:50:52

@chrono: a leírásukból : )

decathlonos aptoniában van, verofitben van, meg még egy kettőben, ami a kezembe akadt mikor először kerestem ilyet decathlonban, spuriban, bringaboltban. Most megnéztem, az isostarban és a powerbarban nincs. A jelek szerint tehát van ilyen is meg olyan is...

pannonfunk 2011.06.07. 20:07:07

@chrono: 20 percenként? Nyugdíjasoknak és nyugdíjastempóban haladóknak is? Nekem 3 müzliszelet egy szigetkörre bőven elég, negyedik vége előtt 1 km-rel tolom be, hogy tudjak a kör végén inni rá, és utána simán lemegy egy kör.

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.07. 21:37:26

@pannonfunk: 3 müzliszelet egy szigetkörre? Ezt most nem egészen értem, biztos így vannak a számok? :)

pannonfunk 2011.06.07. 22:18:31

@csiripiszli12: 3 müzliszelet a negyedik szigetkör végén, hogy menjen az ötödik is. Tehát az első négy szigetkör megy a glikogéntartaléból, meg a reggeliből, az utolsó egyhez meg kell három szelet. Amelynek az energiatartalma kicsit több, mint egy gélnek, de nem sokkal (kb 220 kcal vs. 176 kcal).

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2011.06.07. 22:21:37

@pannonfunk: Ja, így már értem, köszi :) Első olvasásra nem így állt össze.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.06.08. 10:34:12

Én nem értek hozzá, csak a tapasztalat, amire építek. Félmaratonhoz még nem kell semmi energia utánpótlás. 30 km-es táv esetén egy gélt szoktam nyomni kb. 20 km-nél, ha ennél hosszabb a táv, akkor még egy gél valamikor. Maratonnál egy gél féltávnál, egy gél háromnegyed távnál.

Hogy milyen ez a gél, nekem szinte mindegy. Mindegyiknek érzem az energizáló hatását és mindegyiknek szeretem az ízét. A koffeineseket a tudatalattim kicsit többre tartja, de igazából ez is tök mindegy.

VéBé 2011.06.08. 11:02:15

Ez is csak tapasztalat, de szerintem a tudomány is alátámasztja: 5-10 km-es táv esetén extra energiára semmi szükség. Ebben a melegben nekem speciel a víz nélkülözhetetlen már egy szigetkörnél is, de ez egyéni.

Néha nosztalgiázom, hogy 8 éve a maratont "egy szál pólóban" futottam, manapság meg egy félmaratonra is úgy megyek, mint egy túlélőtúrára :-) Zsebkendő, telefon, müzliszelet, víz, szőlőcukor, lakáskulcs (hátha feladom, és az útvonal szinte mindig a házunk előtt halad), pénz (ha a lakásunktól távolabb adnám fel, akkor taxira, metrójegyre), pedig egy tömött övtáska nélkül sokkal szabadabban futna az ember lánya.

Egyébként csak kínzom magam a futóblog olvasásával, mert jelenleg izomrost-szakadással, fáslival fekszem, így csak álom egy szigetkör is, nemhogy egy félmaraton. :-((((

chrono 2011.06.08. 14:35:53

@pannonfunk: 2órát még el lehet menni kaja nélkül. De ha tudod, h többet futsz, mint 2óra akkor vmit nem árt enni. Igen időnként szívatni kell a szervezetet és nem enni. Szoktatni, h minnél jobban használja a glikogén raktárt, de egy hosszabb futásnál már enni kell.

pannonfunk 2011.06.08. 14:43:15

@chrono: Így szoktam tenni, 4 kört kaja nélkül, ötöt kajával. (na jó, a szoktam, az enyhe túlzás de most nyáron szokássá fog válni... :P )

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2011.06.08. 15:08:47

@VéBé: Jobbulást!! Egy ilyen sérülésnél mennyi a felépülési idő?

viito 2011.06.08. 16:23:06

olvasgatom az itteni meg egyéb helyeken lévő (szak)értőket, és mindenki más számot mond. Van aki szerint 60 perc felett már van értelme a tápláléknak, mások szerint a határ 120 perc, vagy éppen 30km (mondván, hogy a szervezetünk kb ennyi energiát tud tárolni, ezért jön a maratonon a fal), és úgy látom, hogy a tapasztalat is mindenkinél más.

Nem lehet, hogy ez is összefügg az edzettséggel, és az alkattal? Valami olyasmire gondolok, hogy egy edzett maratonista simán lezúz egy 2 órás edzést úgy, hogy nincs szüksége semmi kajára, míg egy kevésbé edzett ember, akinek a szervezete még nem haszonosítja annyira jól a táplálékot, nem tudja olyan jól felszabadítani a tárolt energiát, az már egy 60-90 perc feletti edzésnél is rászorulhat mondjuk egy müzliszeletre. Az alkat meg ugye egyértelmű, ahogy a tüdőkapacitásunk sem egyforma egyszerűen a genetika miatt, úgy gondolom mindenki más mennyiségű energiát tud tárolni.

Vagy nagyon rossz úton járok, és az emberi működésnek ez a része nem edzettség függő?

bellone 2011.06.08. 16:32:53

@viito: Nem mindegy, hogy milyen mozgástípusról van szó és milyen intenzitással csinálod. Vannak ezen felül genetikai, edzettségbeli, (külső) környezeti különbségek, ezek mind befolyásolják a dolgot.

A legjobb, ha magadat ismered meg annyira, hogy ne legyen ilyen problémád. Én ebben hiszek.

viito 2011.06.08. 16:47:38

@bellone: az utolsó mondatoddal értek egyet : )

csak nagyon sok mindenfelé az ökölszabály vagy alapigazság, hogy x min vagy y km alatt felesleges az ilyen-olyan frissítés. Én meg kicsit mindig azt gondolom, hogy ez az általad írt rengeteg tényezőtől függ, azért még nem változtatnék a nekem jó dolgokon, mert más akár 10km-et is tud futni pl egy korty víz nélkül.

effe 2011.06.08. 17:15:14

@viito: szerintem is függ az edzettség szintjétől. amikor még csak első alkalmakkor futottam 2 szigetkört (70perc), akkor éreztem, hogy a vércukorszintem teljesen leesett, fáradt és ideges voltam, ami a kajálás hatására aztán el is múlt.

most már ez a határ jóval kitolódott, egy 10 km futás után csak szomjas vagyok.

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.06.08. 17:59:59

1 db Pilótakeksz 98 kcal! Az legalább finom. Ezt a géles dolgot marketing lufinak tartom, valamit még rá kell sózni a futókra, mert cipőt ritkán vesznek. Szerintem az amatőr futók 95%-ának semmi szüksége ezekre a műanyag szarokra. Tavaly UB-n a strandos palacsintázóból frissítettem kakaós és nutellás palacsintával, egy kis Piroska szörppel leküldve. Az idén is ez lesz a menü. :)))

VéBé 2011.06.08. 18:25:53

@pantomimes: egy hét szigorú pihenést írt elő az orvos, addig semmi sport, ijesztgetésképpen vénagyulladást emlegetett, kaptam krémet, ami a vérömlenyt segíti a felszívódásban. Ha már meggyógyulok, utána kapok betétet a futócipőmbe, majd azzal futhatok újra, mert persze a vizsgálaton kiderült, hogy a szakadást leszámítva is van néhány karosszéria-hibám. :-)))

bellone 2011.06.08. 18:52:37

@viito: Lehet ám, hogy egy élet sem lesz elég (magamból kiindulva), hogy mindent megtudj magadról, de addig is hasznosan töltjük.:)

@BGy: Van egy olyan állapot, amikor már nem mindegy, hogy mivel tudod feltölteni magad és mennyi idő alatt. Futás előtt rendszeresen eszem kolbászt, szalonnát, de menet közben (az én szintemen) elég hatékonyak ezek a "műanyag szarok". Tényleg műanyagok, ez nem vitás, viszont könnyen lemennek és gyorsan lehet belőlük merítkezni.

viito 2011.06.08. 19:02:38

@bellone: egyébként nem biztos, hogy műanyagok. ha jobban megnézem, hogy mi van bennük, akkor egy rakás különböző cukor (szőlő, gyümölcs), némi fehérje, vitaminok. Simán el tudom képzelni, hogy otthon is ki tudok kutyulni valami hasonlót, egy üveg házi baracklekvárból, meg némi vitaminból : )

bellone 2011.06.08. 19:17:26

@viito: Azért gondolom, mert tavaly elővettem egy kéthónapos (fél)üveg izót, amibe már beleittam és semmi szaga nem volt. Sőt, ugyanolyan hatékonynak bizonyult...

Izotóniás italt (vagy zselét) lehet keverni otthon, de futáshoz nem árt, ha kerül bele lassan felszívódó szénhidrát is. Ez alapesetben maltodextrin. A vitargo-t is próbáltam, csak nehezen oldódik.

Jut szembe, a sörnek 15 százalékkal magasabb a GI indexe a szőlőcukorénál, de (ha az alkoholtartalmát leszámítjuk) inkább hypertóniás, mint izotónikus.:)

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.06.08. 19:19:04

@bellone: a Mátrabérccel te nem az amatőr futók 95%-ába tartozol. :)))

bellone 2011.06.08. 19:29:14

@BGy: De igen, csak nagyot álmodtam és tavaly sikerült. Idén nem...

viito 2011.06.08. 21:32:57

@bellone: nem tudom, nem vagyok dietetikus, és élelmiszeripari szakértő sem, szóval csak a józan paraszti észre alapozva, az iso italban végülis szerintem a víz az egyetlen romlandó dolog -mármint ha megposhad-, a maradék az megintcsak cukor, só és egyéb ásványi anyagok, vitaminok, ezek meg elvileg azért elég sokáig eltarthatóak. Szóval én nem csodálkozom, hogy nem romlott meg, és ettől még nem lesz feltétlen műanyag, de lehet, hogy nagyon rosszul gondolom, és túlzottan bekebelezett a modern élelmiszer ipari propaganda : )

pannonfunk 2011.06.08. 21:57:08

@viito: Nono. C vitamin bomlik (oxidálódik) B vitaminok dettó, a cukor erjed, a fehérje rothad, az ásványi anyagok valóban nem bomlanak... Persze a magas cukorkoncentráció valamennyire meggátolja a mikrobák szaporodását, majdnem ugyanúgy, mint a magas sókoncentráció.

chrono 2011.06.09. 19:14:34

@viito: maltodextrin van a jobbakban. Ami full természetes mert kukoricából nyerik ki.

viito 2011.06.09. 22:33:44

@chrono: értem. ez a maltodextrin is a lassabban szívódók közül van?

régebben használtam szőlőcukrot mindenféle sportokhoz, de mostanában azt olvasom róla, hogy nem feltétlen előnyös, mert nagyon gyorsan szívódik fel, így könnyen problémákat is okozhat, jobbak azok a cukrok, amik lassabban szívódnak fel.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.06.10. 12:17:58

@bellone: Az utóbbi időben kicsit lejjebb adtál a km-ekből. Ez persze nem kritika, sőt, inkább azt nem értettem, hogy bírtad előtte azt az eszméletlen mennyiséget. Csak kíváncsiságból megkérdezhetem, hogy mi az oka a csökkenésnek? Remélem, hogy ésszerű belátás, és nem valami sérülés.

bellone 2011.06.10. 12:35:16

@azilinha: Április-májusban egy sérüléssel bajlódtam, ezért esett vissza a km. Nyáron viszont nem nagyon futok, mert egy csomó sörözést le kéne mondanom.

Azért ne írjál még le teljesen, ha kérhetem, mert miután sörben is elérem az "eszméletlen mennyiséget", jövök vissza!

(Jól esett, hogy érdeklődsz...:))

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2011.06.10. 15:45:53

@bellone: Örülök, hogy nincs nagyobb baj, legalább másokat is hagysz labdába rúgni. ;-) Remélem, a sérülés már gyógyul, a sörözés pedig a legjobb gyógyszer. :-)

Csath Geza 2011.06.11. 09:29:58

Sziasztok! Bocs hogy ide offolok (bár végülis felkészülés témához lazán kapcsolódik) -

sportórát akarok venni, ami futáshoz és úszáshoz is jó, és ha lehet gps és pulzusmérő is van benne. Ez így együtt kb 2 játékosra szűkítette a mezőt, a Garmin Forerunner 310X-re és a Timex Ironman GPS-re. Van valakinek a Timex-szel tapasztalata? a Garmin gondolom jobb, viszint akkora böhöm nagy hogy nem tudom elképzelni h ilyennel ússzak.... Köszi!

Garmin: garmin.hu/forerunner/garmin-watches/forerunner-310xt-gps-watch#

Timex: www.timexironman.com/Products/Global_Trainer_GPS.htm

DaMartian 2011.06.12. 06:22:01

Nike+ GPS Sportwatch : )

b.fruzsi · http://kmkovek.blog.hu/ 2011.06.12. 10:18:26

@DaMartian: Csak kell egy kedves ismerős, aki hoz neki az USA-ból! :-D

Csath Geza 2011.06.12. 11:25:24

@DaMartian: Tekintve, hogy úszni nem lehet vele, illetve kapni sem lehet, válaszodat poénnak tekintem :)

tanki567 2011.06.12. 11:47:28

@Csath Geza: Esetleg Polar RS300X G1 gps modullal?

DaMartian 2011.06.12. 22:27:31

@Csath Geza: Nem arra találták ki balóban de azért lehet vele úszni is.. ; )

BGy · http://babosi.blog.hu 2011.06.13. 08:06:40

Polar blútuszos mellkaspánttal, ami az androidos telefonodra küldi át a jelet, amin a runstatic fut. Úszás közben a telefont viszi melletted edzőbá' . :))

bitliszbá 2011.06.13. 14:28:13

@Csath Geza: garmin.hu/termekek/forerunner-110-red-hrm
ezt nézted már? futás közben kevesebb infó, de kicsi és azt írja vízhatlan...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok