Panoráma kör a Hármashatár-hegyen

2012.08.27. 09:48 angelday

Az elmúlt három hétben nem sportoltam. A dolognak meglehetősen prózai oka volt ezúttal: volt egy bőrgyógyászati műtét a hátamon, úgyhogy várnom kellett a szaladgálással. Sajnos közbejött egy kis rakodás a második héten, így egy héttel még el kellett tolnom a comebacket.

Viszont tudtam, hogy sokat már nem várhatok és vissza kell kapcsolódnom a sportba. A múlt héten kánikula volt, de vasárnapra már szeles időt és lehűlést mondtak, úgyhogy Szaszának küldtem egy rövid, de velős üzenetet RÜGy (rövid üzenet gyorsan) formában:

"Holnap egy futás a HHH-n?"

Norbi válaszára ezúttal nem kellett sokat várni:

"Negyed 11-re gyere a Fenyőgyöngyéhez. Addig futok, utána veled is."

10 óra 13 perckor parkoltam le, Norbiék abban a percben értek be. Már megcsináltak egy Jánoshegy oda-visszát, 19 km, két óra alatt. Szasza szokása szerint még spannolt vagy negyed órát az arra járókkal (megjegyzem, minden futót ismer), aztán két másik lánnyal elindultunk a Panoráma körre. Egyiküktől kért valami azték bogyós italt – hiába, Winkler Róbert óta tudjuk, hogy a futás egy obskúrus tevékenység.

Két irányba is lehet indulni, a csapat úgy döntött, hogy az eleje legyen a nehéz, ezért a parkoló hátulja irányába indultunk el, hegymenetben.

panoramakor_szasza_hata.jpg

Szasza kérdésére, hogy ti. mennyit szeretnék futni, mondtam, hogy tervezzünk egy kényelmes órát. A panoráma kör 9 km, ez tehát jó lesz. Akkor még senki nem mondta, hogy van benne – hatásszünet! – 200m szint is. KETTŐSZÁZ. Ha valaki ezt az elején mondja nekem, körberöhögöm, viszont utólag nem értem, hogy miért tűnik ilyen kevésnek. Érzésre nekem 2000 méter szint volt. (Persze Norbert megnyugtatott, hogy csak 200 métert kellett felfelé mennünk.)

Az első km hegymenetben. Futottunk végig, viszont a végére kellemesen elfáradtam és már készen is álltam egy sétára. Ettől függetlenül mentünk tovább, a két lány elhúzott előlünk, Szaszától pedig megkérdeztem, hogy ez miért panoráma kör, ha egy erdőben megyünk. Az összes panoráma ennyi:

panoramakor_kilatas.jpg

Így mentünk tovább, 3 km, 4 km, 5 km. Valahol errefelé nyílt ki a táj, Norbival le is fotóztuk egymást. Ez itt ő, hátranézetben:

panoramakor_szasza_visszanez.jpg

Ez pedig én a panorámával:

panoramakor_jozsi.jpg

A 6. km után lettek gondjaim a futással. Ezt onnan lehetett érzékelni, hogy Szasza változatlan tempóját hirtelen gyorsnak éreztem, alig vártam az első emelkedőt, hogy belegyalogoljunk. Aztán utána minden emelkedőt gyalogolni voltam kénytelen, úgy szenvedtük össze az utolsó 1500 métert. A végére még émelyegni is kezdtem, a gyomrom nem bírt magával és ezen a ponton már nem volt elég a békára rálépni – meg is vártam, míg Norbi a végén odaszalad a haverjaihoz, én meg kerestem valami részt az erdőben, aztán beleültem. Még sosem csináltam ilyet, de itt most el kellett vállalnom. Nekem ez volt az első. Norbiéktól gyorsan elköszöntem, aztán vágtattam haza befejezni a dolgot.

A futás térképe:

hhh_panoramakor.jpg

Az időnk 1 óra 4 perc, 871 kalória. Szasza nagyon szerette volna, ha 1 órán belül végzünk, de nem jött össze. Lehet, hogy három hét után valami képességeimhez képest lazábbal kellett volna kezdenem.

Szasza egyébként elment még futni egyet utánam is, most egy lengyel versenyre készül, ami 100 km hosszú és van benne 4000 méter szint. Egy dolog biztos: van hova felzárkózni.

8 komment

Címkék: hhh bokor panoráma kör

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr584732967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.08.27. 11:25:33

Klassz vagy, Józsi! Az első hegyi futásom nekem is kb. 300 méteres szinttel volt tarkítva, ki is fingtam rendesen a végére. Akkor értettem meg, hogy az emelkedő nagyon sokat ki tudd venni az emberből. Teljesen más, mint síkon futni. Ezért is tetszik jobban. :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.08.27. 11:26:33

Véletlenül 2 d-vel írtam a tud szót az előző kommentben. Egyébként 1 óráig nem lehet az új posztokhoz kommentelni?

Ppix 2012.08.27. 11:28:44

Józsi, nincs ebben csak max. 150 szint, abból is csak az első kilométer rázós a 100 méter emelkedővel. :))))
Amúgy 6 perces átlag alatt simán futható szerintem. :DD
Hajrá!!!

sanyosz75 2012.08.27. 15:53:31

szép volt! nagyon jó kis kör ez, a nyáron néha én is megcsináltam munka előtt. mondjuk kellett két-három alkalom, amíg megtaláltam a helyes turistajelzéseket. egyszer a Pasaréti téren kötöttem ki, úgyhogy telefonos segítséget kellett kérnem, hogy vigyenek vissza a Fenyőgyöngyéhez. :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2012.08.27. 16:18:54

pár alkalom gyakorlás után menni fog ez... annyi kiegészítésként, hogy utána már nem futottam, megéheztem, aztán otthon összedobtam egy lecsót.

angelday 2012.08.27. 17:27:55

@szasza75: vicces, tegnap én is lecsót rottyantottam itthon.

BGy · http://babosi.blog.hu 2012.08.27. 18:00:28

Én már szombaton plöttyintettem egy lecsót! Három tojással. Mi, hegyi futók már csak ilyenek vagyunk. Ha-ha-ha!

Steff76 2012.08.27. 21:11:29

Sziasztok! Én is arra jártam, láttalak is Titeket az ellenkező irányból jönni.

Pörgős futást terveztem, de láttam, hogy szegény kuttynak talán még mindig túl melege van, így nem kínoztam, visszavettem.

Ja és nem főztem lecsót....

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása