Utolsó Mátrabérc 7 óra 58, és mennyi lesz az idei ... ?

2014.04.15. 08:18 szasza75

(A posztot a párom, Judit írta. Üdv, Norbi)

Készült valamiféle időterv, amely során abból indultam ki, hogy az utolsó futott bércen noha 7 óra 58 lett az időm, de 58,5 km körül volt a táv. Számításaink szerint ebből olyan 7:42 körüli klasszikus táv jött volna ki.

Annak nem volt komoly valószínűsége, hogy rosszabb időt menjek, mint utoljára: az elvégzett edzésmunka, a javuló tempó és érzetek azt sugallták, hogy akár 7:30 körül is lehet realitása ennek a futásnak, ha nagyon összejön minden, még akár 7:20 környékén is befejezhetem.

Norbival átbeszéltük az egyes szakaszokra fordítandó időt: Sirok-Kékes 2:45-50, Galyatető 4:10-4:20, Mátrakeresztes 5:30, végül a cél 7:30. Ez egy körülbelüli terv volt, úgy gondoltam, hogy Kékes után tudok ennél valamivel gyorsabban is haladni. A depót és Barnus felügyeletét végül Norbi vállalta. A cipő, amelyben futottam egy aszfaltos Nike Vomero volt. Amióta futok, sőt, amióta terepen futok a legjobb cipő, pedig már sokat kipróbáltam aszfaltos és terepes verziókban is. A második párat koptatom belőle.

IMG_0058.jpg

Igyekeztem elől lenni a rajt pillanataiban. Az új rajthelyszínnek köszönhetően az erdőben kezdtünk, szűk ösvényen, ahol nem volt nagyon lehetőség a meginduló tömeget könnyedén előzni. Furcsa ez a Mátrabérc, mert az embernek olyan érzése van a rajtot követően, mintha vágtázna körülötte mindenki (még a túrázók is), pedig hát egyáltalán nem az a klasszikus gyors pálya.

Magamon is hamar érzékeltem és láttam, hogy erősen kezdek. A pulzusom megindult felfelé, én pedig igyekeztem, mondjuk haladósan kocogni a kezdeti lankás szakaszokon. Hiába indultam negyedszerre, menet közben a részidők, nagyon nem mondtak semmit. Oroszlánvárra olyan 1:20 környékén (talán picit beljebb) értem, egyedül a Kékes alatt nem sokkal láttam, hogy gyorsabban haladok, mint a terv.

"Pulzus magas, tempó jó, sokat birok felfelé kocogni, energetikailag jól vagyok, nem fázom, nincs melegem" – pipálgattam folyamatosan a képzeletbeli check list-emet.

Kékestetőre 2:37 alatt értem fel. Lehet, hogy tökre elfutottam az egészet és 8:30 alatt fogok bevánszorogni a célba – gondoltam. De az az igazság, hogy nem igen jellemző ez rám, a magas versenypulzust pedig jól tolerálom, terhesség-szülés ide vagy oda, ez nem változott.

Norbitól hallom, hogy ez eddig 7 órás idő. Amikor ezt kimondta, tovább bizsereg a lábam, meg talán csapok még egy picit a lovak közé, igaz itt pont lejtmenet volt, lehetett is vágtázni. Túrásokat kerülgettem innen, az ágasvári lejtő aljáig viszonylag sokat, de előzékenyen álltak félre majd mindig.

Galyatetőre 3:50 környékén értem fel. Barnus épp aludt, rápillantottam egy cseppet. Kóla, ropi, banán, s robogtam tovább. Norbi persze nem felejtette el mondani, hogy még mindig tartom a 7-es célidőt. :) Jött a legfutósabb szakasz. Mátrakeresztesig kb. 12 km, benne egy komolyabb hupli, Ágasvár.

Nagyon gyorsan jöttek és mentek az egyes szakaszok. Soha nem futottam még ilyen tempóban, szerintem még résztávot sem ezen az útvonalon. Keresztes előtt éreztem, hogy valami rendes kaját kéne enni. Valahogy vacakolt a gyomrom. Nem volt baj még, de nem kívántam sem a gélt, sem más édes cuccot, ami nálam volt, éreztem, hogy fogy az energiám, üresedik a bendőm.

A Diós patak mentén a gyors haladás során egy pici görcs-szerűség volt a jobb hajlítómnál. Éppen nem rántotta még be, de szükségem volt magnéziumra. Keresztesen tehát magnézium, kóla, izotöltés, plusz vittem egy kis kulacs vizet, banánt és egy zsömlét is felkaptam. Kicsit talán hektikus voltam itt, talán már fáradt is. Norbi még mindig a 7-es számot mantrázta a fülembe. Barnus édes volt, helyben futott, így mutatta, hogy pontosan érti, mit csinálok – én alig.

IMG_9970.jpg

1 liter folyadékkal indultam neki a Muzslának, nem mertem kevesebbel. Meleg volt már. Viszont a zsákot hirtelen marha nehéznek éreztem a plusz súllyal. 5:20-kor indultam tovább a pontról. Nem igen hittem, hogy 1 óra 40 perc elég lesz a hátralévő hosszú szakaszra és vele a 7 órás időre.

Kezdetben a kajálással foglalkoztam. A zsömle hülyeség volt, le sem tudtam nyelni, hamar elraktam. Előkerült a banán, ami viszont jól csúszott. Lassan-lassan összeállt újra a mozgásom. A kajálás, pakolászás elterelte a figyelmem a haladásról. Innen már csak folyadékot vettem magamhoz. Még mindig találtam olyan emelkedőt, amelyen inkább futottam. Fogalmam sincs, mennyit hozhatott ez az időmön, de ekkor már konokul hajtottam azt a nyavalyás 7 órát. Túl közel volt, de még mindig hitetlenkedtem, hogy meglehet.

Azon gondolkodtam, milyen "rossz" lesz majd, ha mondjuk 7:01-et megyek, akkor inkább legyen 7:06 vagy 7:10. A Muzsla tetőn találkoztam Gergővel. Csatlakozott hozzám, hamar összeállt ismét a futómozgás. Éreztem már minden tagomat, de hajtott a vágy, meg már egyébként is jó lett volna leülni, látni Barnust, hálálkodni Norbinak.

Hosszú ez a szakasz, nekem itt mindig olyan "soha nincs vége" érzésem van. Minden kanyar után vártam, hogy kiérjünk a csupasz hegyoldalra és végre leguruljunk a Diós patakhoz. Nagy sokára végre eljött. Balázs ismerős beszédét hallottam a hátam mögött. Megdicsért a 7:30-as menetidős kilátásért, mire kiigazítom, hogy jelenleg még 6:48-nál járok, tán már csak nem tart addig.

Kikecmeregtem a patakmederből, néhány métert sétálva tettem meg, ittam néhány nagy kortyot. Innen vágtáznom kell. Balázs is buzdított, hogy meg lehet a 7 óra. Nem hittem, de képtelen voltam elengedni. Kényelmetlen keréknyomok között kellett lavírozni a poros földúton. 4:40-4:50 körüli tempókat mutatott az órám. Egy jobbos kanyarnál valami miatt balra indultam, de még idejében korrigáltam, Gergő is szólt a hátam mögül, meg aztán láttam is az előttem futót és a szalagot.

Percenként lestem az órám. 6 óra 56-kor értem el az aszfaltot, 6:57 volt az első szurkolók az iskola sarkában, majd az iskola kapujában egy túrás sporttárs félreállt, elszánt tekintetemet látva maga elé engedett, 6:58 csekkolok az iskola előterében, s végre nyomom a stop gombot. 6 óra 58 perc! Egyszerűen hihetetlen! Nem tudom leírni most azt, amit akkor éreztem. MEGVAN!! Egy pillanatig sem voltam képes elhinni ez alatt a szűk hét óra alatt. Voltak elvárásaim saját magammal szemben, de ez a futás minden várakozásomat felülmúlta.

IMG_0134.jpg

14 komment

Címkék: szint trail Mátrabérc Mátrabérc-Trail TVJ

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr196038210

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

angelday 2014.04.15. 09:12:41

Aki esetleg Futóblog-nosztalgiázna: futo.blog.hu/2009/04/30/matraberc

Ebből idézem:

"Egyszer csak felértem (6:12). A felfelénél már csak lefelé rosszabb, pláne a túra ezen záró szakaszán. Kellemetlenül meredek és köves. Szinte futhatatlan így fáradtan, 50 km és 2800 méter szint megtétele után. Óvatos kocogással végül leértem, át a Diós-patakon és egy barátom hajszolta nagyobb tempóval, befutottunk a célba. 6:59:57 -- ekkor nyomtam le az iskola területén az órám. A vártnál jobb idővel, a vártnál kevésbé elcsigázva. A célban barátok, beszélgetés, gyros, sör volt a gyors regeneráció része. Napsütés, immár több mint 20 fok meleg, aztán a beérkezők tapssal történő fogadása. Olyan nyugalmas és elégedettséggel teli volt minden."

Végül:

"Nyalogatom a sebeimet, kortyolgatom a borom és közben azon gondolkodom, hogy a fenébe tud Németh Csabi (eddig többször is) és Ispi (idén 5:22-vel, ami pályacsúcs) 5:30 on belül, azaz átlagosan 6 perces kilométerekkel végigfutni a Mátra gerincén. Elképesztő."

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.04.15. 11:24:31

Ejha! épp most olvastam a pajtások 8 órás beszámolóját, úgyhogy még egyszer: ejha!
kezdődő görcsre nem kálium kell? vagy az nem ér semmit magnézium nélkül?

gergoke 2014.04.15. 11:31:05

@Zöld_Dani: Az egyik pulzus mérésre, a másik a távra.

TV-Judit 2014.04.15. 22:14:02

@Zöld_Dani: az egyik táv+pulzus+a rajttól megtett idő a másikkal részidőket akartam mérni úgy, hogy azon csak a részidőt (lap) látom. gondoltam ez segít, hogy lássam mindig pontosan hogyan állok, illetve a későbbiekre nézve is jó, ha megvan. aztán persze kékestől egyszerűen elfelejtettem nyomni a gombot, így gyakorlatilag végül nem volt semmi haszna. zavarni nem zavart.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.04.15. 22:28:46

Gratulálok! Meg sem kérdezem ki hordja otthon a nadrágot nálatok! ;-) De azért úgy látom valakinek a családban azért fel kell kötnie... ;-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.04.16. 07:56:42

Gratulálok, nagyon kemény vagy!
Nekem a Trailre fájt a fogam, de a 10 órás szintidőtől féltem, ezért indultam a TT-n. Nem sikerült a tömeg előtt elrajtolni, így nagyjából Kékestető előtt lett szabad a pálya (3:16), ott frissen becsatlakozott túristákat kaptam, "örültem" nekik. Aztán ugyanez Galyatetőn. Megelőzök egyszerre hármat, aztán utolérek ötöt, ismét lassítás. Többségük nem szeretett félreállni. Pisilni sem mertem, mert visszaelőzött volna 50 ember. Magamban Lemming túrának hívom, mint a Téli Mátrát. Csak jönnek-jönnek, nem fogynak el, kopog a túrabotjuk a hátam mögött. Előzés után ők is elkezdenek futni, de úgy, mint az állat, lejtőn visszaelőzz, majd sétára vált. Anyád! Nehéz egyelőre az együttélés a túrázókkal. Nem fogom erre, hanem inkább az emelkedőkön a szenvedésre, de 9:44 lett a vége. A Trail sikerült volna, de így is 2:30-kor keltem, hogy 6-ra odaérjünk. Vááááááá!!!

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2014.04.17. 14:56:08

Végre egy csajszi is írt a blogra, ráadásul olyan, aki sok pasit kenterbe ver. :) Gratulálok Judit! :)

angelday 2014.04.17. 15:06:04

@haanchee: kezdve rögtön az ura 2009-es eredményével :-)

bellone 2014.04.20. 07:41:49

Nagyon kemény vagy, gratulálok! Szerintem, ha a trailen indulsz (kevesebb megállás), és egy órát se viszel (hol tartok, hol tartok?:-)), még ennél is jobbat mész. De ettől csak kiemelkedőbb a teljesítményed...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok