Ultramarathon Man

2014.08.08. 10:03 SeSam

Csodálatosan tudatlan tudok lenni, ami a futás nagy vagy híres neveit illeti. Dean Karnazesről (Wikipedia) is ebben a The North Face szponzorálta spotban láttam először:

A videóban is említik a könyvét, aminek a teljes címe Ultramatahon Man: Confessions of an All-Night Runner. A tartalom meglehetősen hű a címhez: néhány emlékezetesebb nagy esemény leírásán kívül olyanokról nyilatkozik Karnazes, hogy mik járnak a fejében a futások alkalmával, miért fut, és hogyan lett belőle ultrafutó. Egy ponton említi is, hogy a könyv nagy része hosszú éjszakai futások alkalmával született, miközben egy diktafonba mondta bele a szöveget.

book-umm.jpg

Deanből nem véletlenül lett az, aki. Már egészen fiatalon rákapott a mozgásra, a saját szórakoztatására egyre hosszabb távokat kezdett el futni. A könyv első részében a középiskolás éveket írja le, ahol az egész további életfilozófiáját meghatározó edzőkkel találkozott egészen addig, amíg egy pályaedzővel összekülönbözve 15 évre fel nem hagyott teljesen a futással.

Szóval ott ült egy kocsmában az életéről elmélkedve, amikor megszállta valami, és lefekvés helyett elindult futni. Abba sem hagyta egész éjszaka. A felesége szedte össze 30 mérfölddel arrébb. Innentől a nagyobb eseményeken át követhetjük a sorsát, részletesen beszámol az első Western States 100-as teljesítéséről, hogyan dőlt ki a hírhedt Badwater Ultramaratonon első alkalommal, vagy amikor pár másik futóval az az eszement ötletük támadt, hogy futnak egy maratont, aminek a célja a Déli-sarkon van.

A Western States alatti az egyik kedvenc anekdotám a könyvből, amikor a végkimerülés határán egy frissítőpontnál egy indiánnak mondja, hogy egy ideje az egész teste merő fájdalomból áll. Az indián az égre nézve így felel: "Ez nem csoda. A fájdalom a test módszere, hogy megszabaduljon a gyengeségtől." Azt hiszem, ez még hosszabb futások alkalmával eszembe fog jutni.

Kicsit utánaolvasva úgy jött le, hogy Dean ellentmondásos alakja a sportnak. Sokan vádolják, hogy legalább akkora marketinges, mint futó, hiszen sok más ultrás van, aki hozzá hasonló teljesítményekre képes, mégsem örvendenek messze ekkora ismertségnek. Ebben a könyvében sem lehet nagyon más futókról hallani, csak a saját élményeiről. Ennek ellenére tudom ajánlani, lehet benne ismerős érzéseket találni, inspirációt meríteni belőle, és jól szórakozni a sztorikon. Magyar kiadásról viszont sajnos nem tudok.

A könyv során sokféle választ ad az elején elhangzó kérdésre, hogy miért csinálja ezt az egészet. Talán ez az, amelyik a legjobban tetszett:

"A futás arra tanított, hogy egy szenvedély űzése fontosabb, mint maga a szenvedély. Merülj el valamiben amilyen mélyen csak lehet, és teljes szíveddel – fejlődj folyamatosan, és soha ne add fel – ez a beteljesülés, ez a siker."

8 komment

Címkék: motiváció ultra Dean Karnazes

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr256570347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

himmelhergott 2014.08.08. 14:56:04

Az utolsó idézet az egoizmus mementója.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2014.08.09. 15:32:25

@Teljesítményfokozó sporttáplálkozás: És a flow megélése illetve keresése nem az egoizmus része? A feleségem, azt mondja, hogy azzal, hogy (szerintem csak viszonylag) sokat sportolok az azért van, mert nagy az egom. És szerintem teljesen igaza van, amikor futok/úszom az csak magamról szól, semmi/senki másról.
Sok ember tudatában az egoizmus negatív fogalom, pedig szerintem minden embernek szüksége van rá egy egészséges mértékben ahhoz hogy teljesnek érezze az életét, a lényeg az arányokon és ennek beismerésén van.

Teljesítményfokozó sporttáplálkozás · http://teljesitmenyfokozosporttaplalkozas.blog.hu/ 2014.08.09. 17:25:32

@Kilfish: Nem vagyok a témában jártas pszichológus. Szerintem nem. A flow az ego feloldódásával jár. Elmerülés egy élményben, tevékenységben.

Az egoizmus fogalom ilyen önkényes átértelmezése a Shop stop 2 egy jelenetére emlékeztet. :)

bellone 2014.08.09. 19:05:44

A "flow" a harmóniáról szól, amikor egyensúlyba kerülünk a minket körülvevő világgal. Az egó ilyenkor az állapot része.

Ahhoz, hogy teljességében átérezd, szerintem két dolog szükséges: győzd le az akadályokat és kezdj neki. A másik, hogy közben se engedj a kényelmi (egó által diktált) szempontoknak. Ha sikerül (néha) a környezezed is átérzi. Ez lehet a hozadék az egó legyőzésén túl. Ha mindenki érzi, feltétlen bonts egy sört!:-)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása