Duplán jó? Duplán jó!

2014.09.29. 17:08 bitliszbá

Szeretném leszögezni, hogy a következő írás alkalmas a hangulat megzavarására, nyomokban a normálistól eltérő viselkedési mintákat adhat, kérjük egyedül, otthoni használatra semmiképpen se próbálják megismételni az alábbiakban leírtakat.

DSC_0910.jpg

Szóval úgy kezdődött, hogy az idén a nagy kihívások különböző okokból, amiket itt is leírtam, nem végződtek teljes sikerrel. Szerettem volna, ha olyan versennyel zárhatok, ami igazi kihívást jelent, és végre sikerrel is végződik. Először azt gondoltam, jó lenne a 2 évvel ezelőtti Bécs-Pozsony-Budapest csorbáját kiköszörülni. Ez meghiúsult, mert a verseny Győr-Budapestté rövidült, és 2 db 60 kilométeres táv a félmaratonnal – most félretéve a kötelező szerénységet – már nem jelent igazi kihívást. Kezdtem agyalni azon, mi is legyen az a verseny, ami meghozhatja azt az élményt, amit kerestem.

Országúton felmerült egy esemény, a BikeRunFest, de ennek futószekciója elmarad. Maradt a terep. Ősszel szép az erdő, vannak jó versenyek, de egyetlen maradt, ami igazán felizgatta a futós fantáziámat. A terepfutás.hu által szervezett Dupla Élmény. A kiírás maga baromság. Normális ember ha elolvassa a díjazás részt, már dobta is a bakancslistájáról a versenyt: "Ez az a verseny, ahol nincsenek győztesek. Csak túlélők vannak."  

DE_itiner.jpg

Mi is ez a halálos verseny? Ez egy mindent duplázó verseny. Van Magyarország legmagasabb hegye, a Kékestető. Másszuk meg kétszer, más-más útvonalon. Jó. De legyen két kör. Jó. Legyen egyszerre két versenyző, akik 2 percnél nem lehetnek messzebb egymástól.

Mivan????

Szóval ez nem egy klasszikus páros verseny, ahol váltva mennek a csapattagok végig a távon, hanem együtt, szinte egymás kezét fogva, vagy inkább egymás lábnyomában haladva. Mindezt 73,2 km-en és 3380 méter szintemelkedésen keresztül. Ja, és van szintidő is: 12 óra. Sok vagy kevés? Ha a 73 kilométert nézzük, akkor sok, ha a szinteket is hozzávesszük, akkor ez kb. 90-100 kilométeres sík versenynek felel meg, így már nem olyan nagyon sok. Ha meg hozzávesszük azt, hogy a teljes hosszon alig-alig van síkon futható rész (talán körönként 3-3 kilométer), akkor tényleg igazán combos a szintidő. Ehhez még találjon az ember egy másik hülyét, aki vállalja ugyanezt!

Én találtam. Janó fogorvos, így DrBeat néven beneveztünk. Futottam már terepen 90 feletti kilométert, kb. ennyi szinttel. Futottam már bőven 100 felett síkon. Futottam már fel meg le a Kékesre-Kékesről, de fogalmam sem volt, mi vár itt rám. A pálya tulajdonképpen 8-ast ír le, ahol először a jobb oldali két hurkot, majd a bal oldalit futja be az ember párosan. Középen a Kékes.

443 s.jpg

Az első hurok 9,7 kilométer felfelé, elég keményen toltuk, talán kicsit el is futottuk, de jó volt. Ezt úgy kell elképzelni, hogy 9,7 kilométeren keresztül az ember csak felfelé fut. Néha laposan, elnyúlón, de általában meredeken, bele-bele sétálósan. A második hurok lefelé. A vége előtt egy kisebb heggyel, némi szintúttal le egészen Parádsasvárig. 11,7km. A lefelé legalább olyan kemény, mint a felfelé. Köves, gyökeres, ugrálós, bukdácsolós. A térdeknek, deréknak, talpnak igazán nagy szívességet tesz. Ezután tudja az ember, hogy van neki ilyen.

Zúgsz lefelé, köveken, gyökereken, inkább meredek, mint lapos. Aztán leérsz egy faluba átvágsz rajta, majd felmászol még egy hegyre, csakhogy futhass egy szintúton. Majd leérsz a főútra, ahol elkocogsz a frissítőig. Jó, ez azért nem ilyen egyszerű. Van közben zihálás, lihegés, fájás. Hogy ne tűnjön olyan egyszerűnek, a következő felefelén megborultam. Valószínűleg (sőt biztos!) kevés energiát vittem be, inkább vizet, mint isot ittam. Sokan mentek el mellettünk emiatt, sőt le is kellett ülnöm. Janó elkezdte zabáltatni velem a géleket, meg a gyümölcspürét. Helyre is jöttem egy két kilométer múlva.

A Sombokor előtti hegymászáskor gondoltam arra először – először komolyan –, hogy mi lesz itt a második körben, ha már elsőre is ilyen mocsok nehéz. Aztán csak felértünk. Fenn a tetőn ért utol bennünket az első Szimplás (egykörös) csapat, de ők egy órával később indultak. Depóztunk kicsit és téptünk lefelé. Tényleg sokakat befogtunk, akik felfelé elmentek mellettünk. Ekkor volt a legszebb nekem az erdő.

Jól ment a futás, csobogott a patak mellettünk, pazar volt. Itt éreztem, hogy nem csak a nagy arcom hajtott ide, hogy megint belesüljek valami nagyba, hanem itt a helyem. Jól ment, nem hajtottuk szét magunkat és belefért az is, hogy kicsit szétestem a második mászásnál. Jól, a tervezett idő környékén fordultunk. Jöttek velünk szemben a már második körre kifutott csapatok.

A kör végén ettünk egy levest, felfrissültünk, és egy bő negyedórával beérkezésünk után elindultunk a második körre. Itt már taktikáztunk, mit hogy kellene csinálni. Már tudtuk mi vár ránk, lehetett tervezni. Elsőre 1:26 alatt értünk fel a Kékesre, most 1:30-1:40 közötti időt lőttünk be. Majdnem jól, mert 1:46 lett. Azért ez már nem a kezdeti lendület volt. A lefelére 1:10 körüli időt lőttünk be, mondjuk visszanézve nem is értem, mert elsőre 1:14 lett, de ehhez képest is nagyon fáradtan zúgtunk le és csak 1:39 alatt értük el Parádsasvárt.

Kezdett negyon szorítani a szintidő. Biztattuk egymást, hogy meglesz ez, csak 2:10 alatt felérünk és lesz 50 percünk a lefelére – ez reális célkitűzésnek látszott, mert elsőre 1:50 alatt mentünk fel és 0:51 alatt le. Nagyon fáradtnak éreztem magam, kicsit görcsölt is a lábam a Sombokor meredek falán, ennek ellenére 1:41 alatt fenn voltunk a Kékesen. Öröm és boldogság. Itt már tudtuk, hogy 1:20 perc alatt akkor is behúzzuk a maradékot, ha fene fenét eszik is. A frissítőnél megbeszéltük, hogy nem kapkodunk, a biztonságra megyünk. Nem kell esés, vagy mint az első körben láttuk Diánál, a kéztörés!

unnamed.jpg

10A kőnél megálltunk egy közös kőfotóra. Éppen egy 7-8 fős csoport végzett a fotózással, de még üldögéltek kicsit a kőnél. Megkértük, hogy legyenek szívesek menjenek kicsit odébb, hogy mi is csinálhassunk egy képet, mert mi már negyedszer vagyunk itt és szeretnénk ezt megörökíteni. Odébb is mentek, de egyikőjük, egy jó ötvenes pocakos úr azért csak odaszólt:

- Mi ma már 25 kilométert jöttünk Sirokról! Akkor ki nyert?!

Óránkra néztünk, és Janó visszaszólt:

- Mi most tartunk 65 kilométernél!

Az emberünk állát a pocakja fogta meg, mert akkorát zuhant, és csak ennyit kérdezett: "MA?????"

unnamed (1).jpg

De már nem akartuk tovább ecsetelni saját hülyeségünket, illetve fényezni magunkat, hogy mekkora fasza gyerekek vagyunk. Az erdőben lefelé Janó egyszer csak elkezdett hangosan röhögni: "Már 25 kilométert jöttünk!!!"

Jó volt a lefelé, már nem nyomasztott a szintidő, nem féltem, hogy a szürkületben kicsit óvatosabb futással bebukjuk a versenyt. 1:06 alatt szépen beértünk, és 11:52-es végső idővel teljesítettük ezt a nagyon kemény kihívást. Csanya a célban mondta, hogy csinál majd tripla élményt három fős csapat, három kör... Csináljon! De akkor körönként 3 Kékes kellene bele. Nem?

DSC_1538.jpg

Tanulságok levonása:

  • Még mindig nagyon lassú vagyok felfelé.

  • Lefelé és síkon bármikor futok, bármennyi kilométer és bármennyi szint után.

  • Fejben jobban helyre tudom tenni a dolgokat, jobban kontroll alá helyezem az izmaimat, mint akár tavasszal a T100-on, ahol hasonló terhelésnél nem tudtam a görcsöt kezelni vagy megakadályozni.

  • A frissítést még mindig tanulnom kell, de a gyomrom úgy látszik átállt a gélek befogadására, legalábbis 12 órányi futás esetén.

  • A Hoka Mafete kiváló terepfutócipő, stabilan álltam végig a lábamon, nem csúszkáltam, nem forgott a bokám, térdem. Érdeklődve várom már, hogy megjöjjön a Nike Terra Kiger2, hogy csinálhassak egy jó kis összehasonlító tesztet.

  • A nyáron használtan megvett Suunto Ambit (az egyes verzió) kiválóan teljesített. A teljes futást rögzítette, GPS-szel, szívritmussal és a végére 8% töltöttsége maradt 1 másodperces mintavételezéssel. A gyári adatok erre 12 órát írnak, úgyhogy kijelenthetem, hogy nem hazudnak!

  • Eddig nem futottam így, csapatban, de nem volt rossz. Sőt! Janó fiatal és erős, felhúzott a hegyeken, én viszont szívós és kitartó vagyok, nyomom, amikor úgy érzem, szükség van rá. Jól megcsináltuk a csapatunkat, és mindketten beletettük azt, amit a csapatért bele kellett tennünk.

  • Mostantól nem foglalkozom a szintekkel. Tudomásul veszem és ennyi. Ezen a versenyen 65 kilométeren van annyi szint, mint a Piros 85 majd’ 90 kilométerén.

Ja, és hogy érzékeltessem az indulás, és beérkezés közti különbséget:

DSC_1228.jpg

IMG_8251.jpg

3 komment

Címkék: dupla trail terepfutás bitliszbá Kékes

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr386728019

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BGy · http://babosi.blog.hu 2014.09.30. 08:08:02

Gratulálok, férfias munka!
Év elején megfordult nekem is a fejemben, de amikor megnéztem, hogy a menők is kevés időtartalékkal érnek be, rögtön elvetettem az ötletet. De egyszer meg kell csinálni ezt is!

bitliszbá 2014.09.30. 08:27:40

@világevő: Köszi
@BGy: jó buli ez, csak fejben kell készülni rá. a 11 órás szintidő is simán hozható, ha nem borul meg a hülye, aki nem eszik eleget :)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok