Tanár úr kérem, én készültem

2014.10.07. 21:39 SeSam

Ha október, akkor Budapest Maraton, idén a 29. Amellett, hogy az egyik céges váltónk első embere leszek, csak beneveztem idén is egyéniben. Elvégre tavaly is két 42,2-t futottam, a szintet pedig hozni kellene. (Bár volt idén egy terepmaraton is, ha jobban belegondolok.)

A tavalyi budapesti verseny volt életem legrosszabja, sérülés után. A felkészülés hiányát jól mutatja a megelőző hónapok futásmennyisége:

Screen Shot 2014-10-06 at 14.59.52.png

Mi a helyzet idén? Síppal, dobbal, edzéstervvel összeraktam egy 3'30" alatti Bécset, azóta viszont – ahogy azt Véder nagyúr minden alkalommal el is mondja – abszolút nem foglalkoztam célzottan tempó- és állóképesség növeléssel. Mondhatjuk, futottam bele a nagyvilágba. Azt viszont, magamhoz képest, nagyon sokat. Hiába, az Ultrabalaton óta összetartó csapat hajtja az embert, meg a tény, hogy a Nike+ appban minden hónapban vérre menő versenyek mennek a helyezésekért. Szóval ilyen eddig a 2014 (más skálán van, mint az előző):

Screen Shot 2014-10-06 at 15.00.14.png

Mire lesz ez elég? Érdemes beállni a 3'30"-as iramfutókhoz? Mostanában, hiába a sok összegyűjtött kilométer, kissé lomhának érzem magam. Váltanom is kell, ami mindenképpen időveszteség. Tehát egyelőre még nincs meg a haditerv vasárnapra szombatra... mindenesetre ott találkozunk!

4 komment

Címkék: maraton felkészülés Budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr776764221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.08. 22:27:35

Csapatban indulok és a második váltóember leszek. Vélhetően 5 perccel a csapatunk előtt leszel (3. zónából indulunk) mire a váltótársam levált 11,6 km-nél (12 óra 07-re várom a váltóponton) A nyomodba eredek pajtás és ha utol érlek.... ;-) Természetesen nagyon fogok drukkolni! Hajrá Sesam! Tippem: 3:24:32 és sok sikert, érezd jól magad!

Szuflavéder · http://szuflaveder.hu 2014.10.15. 11:11:51

@Dormie: izgis mi? ;-) Hamarosan kiderül, már készülnek a posztok.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok