Egy kenyai törzs termeli a világ legjobb futóit

2015.03.03. 07:24 angelday

2013-ban a berlini maratonin a kenyai Wilson Kipsang világcsúcsot döntött 2 óra 3 perc 23 másodperces idővel. Ennél még érdekesebb volt, hogy más kenyaiak érkeztek be a második, harmadik, negyedik és ötödik (!) helyen is. Két héttel később Chicagóban Dennis Kimetto, szintén kenyai versenyző, pályacsúcsot döntött mindösszesen négy év futótapasztalattal. A második, harmadik és negyedik hely szintén kenyaiaké volt.

Ez persze most csak két kiragadott példa illusztráció gyanánt, de David Epstein (Sports Illustrated) jobban belemászott a dologba és statisztikailag is megvizsgálta a kérdést a "The Sports Gene" című könyvében. Ő úgy fogalmazott, hogy matematikai oldalról nézve szinte "komikus" a dolog. Kiderült, hogy nem elég, hogy kenyaiak ezek az emberek, Kenyán belül is egy Kalenjin (hm, a név) törzshöz tartozó futók teljesítenek mindig a legjobban, sőt, ezek a futók is onnan származnak.

kalenjin_people.jpg

2 óra 10 alatt mindösszesen eddig 17 amerikai futott maratonit, a kenyaiak közül 32 futó megcsinálta ugyanezt 2011 októberben. :)

David Epstein amikor el akarta kezdeni a "futó gén" feltérképezését, csaknem kihátrált a szerződésből, ugyanis a téma meglehetősen ingoványos terület, ahol bejön a faji megkülönböztetés kérdése a vizsgálat során. Az akadémiai közönség végül rábeszélte, ő pedig megkutatta rendesen a dolgot és kihozta, hogy a Kalenjin törzsben levő emberek testalkata, bokája nagyon is alkalmas a futáshoz. A törzs tagjai gyakran olyan beavatási szertartáson mennek keresztül, amivel a fájdalmat kell megtanulniuk eltűrni.

Az egész téma nem jelentene semmit, ha nem az NPR.org-on az amerikai National Public Radio csatornán szereplő riportól nem lenne szó.

5 komment

Címkék: riport kenya maratoni

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr397236127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bitliszbá 2015.03.03. 08:17:45

Évek óta ismert a történet, mesélni is szoktam a velem futóknak ha szóba kerül. SŐT! Az etióp futók is egy bizonyos törzsből származnak. A nevét nem tudom, de a két törzs között két szoros kapocs van.

A mindkét törzs fő tevékenységi köre a marhatolvajlás. Magyarul abból élnek, hogy ellopják a szomszédos törzsek állatait. Ehhez már gyerekkorban "gyakorolnak". A kicsik észrevétlenebbül közelítik meg a legelő (legeltetett) marhákat, és gyorsaságukkal egyet-egyet leválasztanak. A pásztor csak rövid ideig üldözi, mert nem hagyhatja magára a többi állatot, de előfordul, hogy hosszas üldözés alakul ki. Ezért is alakult így a posztban is említett testalkat.

A másik közös pont, hogy mindkét törzs magaslaton él, így a vérük több oxigént tud hasznosítani.

BGy · http://babosi.blog.hu 2015.03.03. 09:12:22

Hát, ja! A "politically correct" újbeszél bevezetése óta nem lehet egy normális beszélgetést lefolytatni, mert rögtön rasszistának bélyegzik az embert.

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2015.03.03. 13:05:08

Először is a szerző nem tudós, hanem egy riporter (thesportsgene.com/the-author/), a PC dolog szerintem, egyszerűen csak reklám a könyvnek.
Azonban, pár éve volt dán alapos tudományos kutatás, ami jól feltérképezte az okokat(pl. www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/14527638) www.active.com/articles/controversial-danish-research-claims-to-explain-african-running-dominance , amit aztán a kevésbe szakavatott média "Running Gene"-n interpretált.
Egyébként a Kalenjin törzs azért nem kicsi kb. 4.9 millióan tartoznak hozza (alig kevesebb, mint pl. Norvégia)

őze bálint 2015.03.03. 20:01:10

A szerző könyve kapcsán egy 9 hónappal ezelőtti írás: nemaze.blog.hu/2014/04/22/a_szuperatletak_voltak_vannak_lesznek

itt pedig a Kalenjin-törzs egy kiváló tagja (aki amúgy Nandi) nemaze.blog.hu/2014/10/15/henry_rono_egy_elvesztegetett_futokarrier

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok