Ladányi Tímea a Balaton Szupermaratonon

2015.04.01. 22:39 Szuflavéder

Tavaly karácsonykor posztoltam Ladányi Tímea futótörténetét. Akkor egyik 2015-ös tervéről így nyilatkozott:

A jövőt illetően a Balaton Szupermaratonon maradt még egy adósságom, azt szeretném megcsinálni 2015-ben.

Nagy örömünkre elküldte nekünk részletes beszámolóját. A szó innentől kezdve az övé:

Hosszú volt az út eddig a versenyig. 2011-ben vettünk részt édesapámmal először a BSZM-en, az akkor első ízben meghirdetett Maratonfüreden. Nagyon barátságtalan, hideg, szeles idő volt, mégis magával ragadott a verseny hangulata, a baráti, családias légkör. Tudtam, hogy attól az évtől kezdve valamilyen formában nekem március közepén a Balatonon a helyem. Így is lett, évről évre szépen, fokozatosan haladtunk előre, "jártuk be" a BSZM-es ranglétrát.

2012-ben már a kétnapos Félbalaton Szupermaraton Badacsony és Siófok közötti távját teljesítettük párban (a vegyes párosok között első helyen). Egyből adódott, hogy ha már a fele megvan, akkor következő évben a teljes kört csináljuk meg. 2013-ban már párban futottuk körbe a Balatont édesapámmal (és ismét a vegyes párosok versenyének első helyén végeztünk).

A 2013. évi BSZM végén már kimondva-kimondatlanul is tudtuk, hogy innen nincs más hátra, mint egyéniben teljesíteni a 195 km-es versenyt. A 2014-es év már csak azért is jó alkalomnak bizonyult, mert a szüleim ebben az évben ünnepelték születésük kerek évfordulóját. A nagy álmok azonban a verseny előtt egy hónappal, ha nem is foszlottak teljesen szét, de számomra egy sérülés miatt mindenképpen halasztásra szorultak. Édesapám azonban teljesítette a Balaton-kört 2014-ben, amely eredményére mind a mai napig nagy büszkeséggel és tisztelettel tekintek!

A 2014-es év kísérőként átélt tapasztalataival a hátam mögött, a barátom, Juhász Peti irányításával készültünk az idei, sorban a 8. BSZM-re. A futás nekem mind testben, mind fejben az eddigi legkeményebb időszak volt számomra az elmúlt másfél évben. Ugyanakkor be akartam bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Ehhez persze kellett a rengeteg támogatás, biztatás és a belém vetett hit, amit Petitől, a szüleimtől, a legjobb barátnőmtől, Ágitól, és a futótársaktól és barátoktól kaptam.

Leírhatatlan feszültség és izgalom volt bennem a verseny előtti este. Nem is a másnapi táv miatt, hiszen, ha valamiben, abban egészen biztos voltam, hogy a bő 48 km-t teljesíteni fogom, és eljutok Siófokról Fonyódra. De hogy fogok másnap majd’ 53 km-t futni, utána harmadnap 43-at, a negyedik napról nem is beszélve?

Az első napon viszonylag simán vettem az akadályokat. A csapatverseny legfiatalabb korcsoportjában győztes férfi váltó első emberével futottam egy jó darabon, akkor még kellemes, de jóval 5 percen belüli tempóban. A szántódi váltópont után már biciklis kísérőmmel, testvéremmel, Zsolttal haladtunk tovább Szemes felé kicsit lassabban ugyan, de még mindig jóleső iramban.

kepernyofoto_2015-04-01_21_41_41.png

Szemesen aztán Zsolt előrement Petihez, hogy megnézze vele is minden rendben van-e. Ekkor hirtelen nagyon egyedül maradtam Lelle határában, a tavalyi feladásom helyszínén… Semmi gond, zenét beraktam... volna, ha nem szenvedek vele jópár percet mire kibogozom a Spibeltből.

kepernyofoto_2015-04-01_21_41_23.png

Itt hagyott le az aznapi szakasz győztese, Martinák Anikó. Felajánlotta ugyan, hogy fussunk együtt, de őszintén szólva én akkor már gyilkosnak éreztem a tempóját, meg már különben sem tudtam volna miből gyorsítani, elfogyott kissé az üzemanyag. A vége igencsak nehéz volt, de 3:57:58-as idővel csak beértem a női verseny abszolút 2. helyén. Az első napon a befutó után:

bszm_2015_1_napi_cel.jpg

A második napon édesapám úgy döntött, hogy nem fut tovább, nem lenne értelme. Elszomorított a helyzet, de mélységesen tisztelem ezért az elhatározásért, hogy meg tudta ezt lépni annak ellenére, hogy rengeteg munkája volt a felkészülésben.

Az első szakaszt egyedül futottam, ami viszonylag jól ment, bár az előző napot azért éreztem a lábaimban (ki nem!?). A második szakaszon Fülöp Józsi várt be és jött velem végig. Jó is volt, mert így a kissé jellegtelenebb, Keszthelyig vezető utat nem egyedül kellett letudnom. Ugyanakkor azt éreztem, hogy az üzemanyag már 15 km után vészesen fogyni kezdett, így gyakorlatilag ahol frissítőpont volt, ott ettem és ittam, hogy tovább tudjak haladni. A keszthelyi váltópont után aztán magamra maradtam biciklis kísérőmmel, testvérem párjával, Judittal. Zenét is hallgattam, a lábaim azért már kezdtek tiltakozni a futás ellen. Ekkor már a combjaimat nem igazán éreztem.

’Fejmunka’ volt az utolsó 15-20 km: tudtam, hogy ezt már meg fogom csinálni, ha lassan is. A végére sikerült összeszedni magam és ismét 5 percen belüli tempóban tudtam haladni. 4:32:17 lett az 52,9 km-es szakasz vége, a 3. helyen végeztem.

A harmadik napot vártam. Relative rövid, változatos terep, és nem mellesleg ezen a pályán indult a BSZM-es ’karrierem’. A lábaim a körülményekhez képest jó állapotban voltak, még meg tudtam indulni 5 percen belüli tempóban. Persze az örömöm nem tartott sokáig. A napi első szakasz még szépen, csendben, egyedül eltelt, de jött a hullámvasút: frissítőponttól frissítőpontig hajtottam magam tovább. Igyekeztem megcsodálni a balatonfelvidéki táj nem mindennapi látványát. Az igazi nehézségek az utolsó 4-5 km-en jöttek. Próbáltam amennyire ment tempósabban futni, ugyanakkor éreztem, hogy kezdenek elfogyni a végsőnek ítélt tartalékok is. Igencsak elkészültem a végére. 43,6 km – 3:42:20, ismét a 2. helyen álltam, a belga hölgy mögött.

A negyedik nap egyedüli feladataként, mindenféle létező és lehetséges időtervet félredobva a tisztes célbaérést tűztem ki magam elé. Ekkor már sok minden nem volt rendben. A lábam úgy-ahogy egyben volt, viszont a gyomrom kezdte megadni magát az elmúlt három nap után. Ami eddig bevált étel-ital terén, arra most már nem igazán volt vevő. De enni kellett. Elindultunk, jött az első frissítőpont és az első adag magnézium. Ez már sok(k) volt, egy órányi futás után kénytelen voltam Mészáros Zoli társasága helyett egy félreeső helyet választani...

Valamivel jobb lett a helyzet, viszont onnantól túl sok mindent már nem tudtam enni-inni és még a combom is begörcsölt. A tudat vitt csak előre, hogy ha nagyon nagy baj nem lesz, akkor valahogy már csak beérek, és a korábban oly sokszor magam előtt látott siófoki befutó kép valósággá válik. Fogytak a kilométerek, jött Balatonvilágos, a kedvenc helyem, amit már nagyon vártam, utána a nagy lejtő, amit meg egyáltalán nem vártam, tekintettel a lábaimra. A hosszú egyenes Siófokig, néhány kanyar és végre a siófoki sétány.

Nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Kettő, de inkább három év munkája, küzdelme, hite és valljuk be, sokszor fájdalma tört elő hirtelen. A célvonalig azért igyekeztem rendezni soraimat, de csak addig.

kepernyofoto_2015-04-01_21_42_29.png

Előzetesen 16 órával kezdődő eredményt céloztam meg, végül 16 óra 31 perc alatt értem célba az idén valamivel rövidebb, "csak" 194,2 km-es távon (a korábbi években 195,4 km volt a kör). A női versenyben a belga futóhölgy, Mieke Dupont mögött a 2. helyen, korosztályomban (25-40 év) az 1. helyen sikerült zárnom a négy napos versenyt.

bszm_dobogo.jpeg

Szólj hozzá!

Címkék: beszámoló 2015 Ladányi Tímea BSZM

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr67328046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok