Fuss Balaton 2015

2015.05.07. 22:28 SeSam

2016-07-20_265_balatoncover_001.jpg

Ugye az megvan mindenkinek, hogy idén is lesznek Nike-csapatok az Ultrabalatonon?

3 csapat indul idén, azaz 30 fő nyerhet ingyen versenyregisztrációt és szállást.

A bejutás a tavalyihoz hasonlóan úgy működik, hogy a játék időtartama alatt, azaz április 29. és május 13. között minél több kilométert kell futni a Nike+ Running alkalmazás használatával. A legtöbbet futottak kerülnek be utána a csapatokba. Még van idő felpörgetni kicsit az edzéseket, és természetesen bármikor jelentkezik valaki, a kilométerek visszamenőelg is beleszámolódnak.

A csapatok az alábbiak szerint állnak majd össze:

  • Külön csapatot alkot a legtöbbet futó 10 lány.
  • A 2 másik csapat vegyes lesz, és az a 20 futó kerül be a csapatokba, aki a csajcsapat tagjain kívül, az összegyűjtött Nike+ kllométerek alapján felállított rangsorban az első 20 helyen végez.

Tavaly én is összefutottam a kvótát, igen jó kaland kerekedett belőle, sőt a csapattal azóta is tartjuk a kapcsolatot, rendszeresen találkozunk a futóklubokban.

Jelentkezni a http://go.nike.com/UB_2015 oldalon lehet, a győztesek pedig emailben kapnak majd értesítést május 15-én. Nyomás!

2 komment

Címkék: jelentkezés UB UB2015

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr227438966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2015.05.08. 09:28:35

Kicsit elszomorodtam, amikor megláttam, hogy megint fekete pólónk lesz, több darabom is van (régebbi UB póló, futóblogos póló) és nagyon ritkán tudom használni őket, szinte csak tavasszal és ősszel.

ocsongi 2015.05.11. 16:43:55

Tavaly hány kilométerrel lehetett bekerülni?

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok