A kellemes ünnepek

2010.12.28. 10:40 Winkler Róbert

A karácsony fő hátulütője nem is annyira a nagy zabálás, elvégre nincs az a zabálás, ami után mondjuk négy-öt-hat-hét óra elteltével ne lehetne óvatosan kocogni egy órát. Akkor meg már megint embernek érezhetjük magunkat, szóval nem ez a baj. Baj akkor van, ha a karácsony egybeesik a szmogriadóval, és a levegőből mintha facsarni lehetne a dzsuvát. Nem is értem futótestvéreimet, akik ilyenkor is kint tolják a hídon – nézni is rossz. Szóval karácsony plusz szmogriadó plusz ugye az ünnepekben bezárnak az edzőtermek. De hol nagy a szükség, közel a segítség. Kőfejű barátom, akiről írtam már korábban egy kemény fekvenyomó szett kapcsán, felhívott, nem érdekel-e egy kis ünnepi gyúrás. Zárva a terem, mondom én. Nekem meg van kulcsom, így ő.

Yeeeeaaaah!

Úgyhogy átcsettegtünk a Vörösvári útra, Kőfejű, alias Drugs Bunny nyitott, behatoltunk. Van valami különleges az olyan helyekben, ahol egyébként sok ember van, de most üresek. Ezért is szeretek éjjel futni, valahogy olyan a hangulat, mint például egy taxisblokádnál.

Egy üres edzőterem is kiváló, ahogy felkapcsoljuk a villanyt, és ott sorakoznak a gépek, melyeken nem nyögnek izomagyú tulkok, a kardiógépeket sem tapossák verejtékező háziasszonyok, és persze nincs a pultban Spárta Attila, hogy könyörtelenül megnyomja a play gombot valamelyik végtelenített technóválogatásán, amit ő is rühell, de az íratlan Edzőtermi Charta alapján kötelező ilyen Bárány Attila-féle moslékot sugározni.

Na de most Drugs Bunny talál a laptopon egy kis Hendrixet, majd hat percig intenzíven veszekszünk, hogy miért akarok én gyúrás előtt futni a gépen fél órát. Az én érveim: egyrészt így épp bemelegítek, másrészt ha még gyúrás után kezdeném a futást, pont bezáródna a fehérjekapu, mire végzek. Drugs Bunny végül hozzájárult a futáshoz, mondván, én futhatok, mert nekem meg se kottyan fél óra gépesített kocogás; ő alapvetően azt ellenzi, hogy emberek lefárasszák magukat annyira, hogy a végén nem tudnak a súlyokkal mit kezdeni.

Mondanom sem kell, családunkból ki késett el végül a karácsonyi vacsoráról.

32 komment

Címkék: karácsony edzőterem akik futnak kőfejű pajtikám

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr442543496

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xhege 2010.12.28. 12:32:47

A lényeg, hogy az ünnepke alatt is volt igény a bejglin, meg a töltött káposztán kívül mozgásra is!
Én tegnap meg ma reggel is a Bükkben egy szép tó partján toltam 13 km-t, láttam őzet és vaddisznót, csak kicsit hideg volt -12, -13 fok körül. Mondjuk ilyenkor csak az orrom akar lefagyni az elején, de aztán ok, pedig a számon lélegzem.
Mondjuk én inkább futok -10 alatt, mint +25 felett. Szóval jó ez, csönd, állatok, ropogó hó és hideg.

xhege 2010.12.28. 12:34:18

Kicsit sok a mondjuk, de zaklatnak a csemeték :)

Azt még gyorsan hozzáfűzöm, hogy este még elmegyek terembe focizni is 1,5-2 órát :)

pannonfunk 2010.12.28. 12:37:28

Valaki járt a Margit szigeten tegnap vagy ma? Takarítják a futópályát? Holnap szeretnék kimenni, régen jártam arra.

Steff76 2010.12.28. 16:16:22

Én vasárnapig bírtam a halászlé, hal, bejgli, pulyka túladagolást. Igazság szerint elférne rajtam még néhány kiló... Szóval vasárnap tettem egy 40 perces erdei kört. A megszokott turistaúton nem voltam egyedül, 2-3 futóval is találkoztam, na meg egy elég népes vaddisznó kondával (?). Hál' Istennek a kuttyot problémamentesen behívtam, így nem kellett megtapasztalnom, hogy mit csinál 8 vaddisznó egy vizslával...

Ma a hhh-n voltam, hát ott sem egyedül... Ugyan egyik helyen sem "takarították a pályát" de ez sem okozott gondot, nem volt túl göröngyös, nem éreztem kényelmetlennek. A majdnem sz

Steff76 2010.12.28. 16:17:22

így folytatódott volna.....:

a majdnem szűz hóban pedig egészen király futni....

Winkler Róbert 2010.12.28. 16:46:52

@pannonfunk: A Margitszigeten nem jártam, de északra, a Duna-parton igen. Az az érdekes, hogy hétfőn a kemény mínuszok dacára még latyak volt a hó alatt, úgyhogy jó sárosan értem haza, mára viszont szép kopogósra fagyott az egész. A talaj persze össze-vissza egyenetlenre fagyott, de azt mondják, ha óvatosan kocog az ember, amire jégen amúgy is alapos okunk van, az ilyen még erősíti is a bokaízületet. Csak a pára ne fagyna a bajszomra...

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.28. 19:12:25

@pannonfunk: ez nagyon férfiatlan kérdés volt! Nem mindegy? :)))

Spárta Attila :)))) Tényleg ezeket a fos zenéket nyomják a gyurmázóknak, de ilyenek mennek a ruházati boltokban is, hogy lazának és vagánynak érezzük magunkat, vegyünk még két galléros inget, amit aztán felhajtunk. Broáf...

pannonfunk 2010.12.28. 20:49:38

@BGy: Na tessék, le vagyok szidva... :(

Mondjuk az ilyenek általában dacot váltanak ki belőlem, úgyhogy körülményekre tekintet nélkül holnap két kör bejátszik :P Max. az asszony fog szörnyülködni... :)

M.Islander 2010.12.28. 21:32:06

hétfőn vidéken, hegyek között (Csente-Tormafölde) nyomtam 21 km-t -2 fokban, kimondottan élveztem a rántott ponty-aprósüti mérgezés után(1:47, medveszerkóban, sállal), de legközelebb viszek vmi folyadékot is.

M.Islander 2010.12.28. 21:33:32

2010.12.28. 10:40 Winkler Róbert
BTW a szmogriadót még Karácsony előtt lefújták - én idén megpróbálom átugrani a gépesített futást, legfeljebb a TRX vihet edzőterembe, ha lesz a közelben.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.29. 10:07:03

@Mylady: Én se tudom pontosan, pedig nálunk is van a konditeremben, csak még nem keltette fel annyira az érdeklődésemet. Itt van pl. egy link: www.b-fit.hu/szolgaltatasok/trx-edzes

@rrroka: Bőrbetegség! :-D Én, amíg Navixaf kommentelőnk nevének jelentésével nem voltam tisztában, azt hittem, az valami gyógyszernév. Simán belefér a képbe, hogy a patikában kér valaki egy doboz navixafot. :-D

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.29. 11:28:38

@Mylady: valami gyorsasági motor típusjele, nem? Honda TRX, vagy Yamaha TRX? Babetta TRX? Jó mindegyikhez!

laciii79 2010.12.29. 11:54:47

TRX kapcsán én kapásból a tyrannosaurus rex-re gondoltam...... :-)
@Winkler Róbert: A fehérjekapu bezáródása azt jelenti, hogy edzés után egy adott idő elteltével (kb 30-40 perc?) a fehérje nehezebben, lassabban, rosszabb arányban szívódik fel?

M.Islander 2010.12.29. 12:12:21

Mylady · renszarvas.hu/ 2010.12.29. 07:18:15

róka koma majdnem eltalálta (ld. gizike vs. gőzeke), de érdemes megnézni a youtube-on, ha érdekel.

nattydread88 2010.12.29. 12:54:01

sziasztok! nem tudom hányan ismerik a runner's world c. újságot, nekem (kezdőként) egész érdekes volt.
itt fenn van egy csomó szám:
www.downarchive.com/?do=search&subaction=search&story=runner&x=0&y=0

pannonfunk 2010.12.29. 14:42:03

@azilinha: Utánanéztem a navixaf-nak, dobtam egy hátast...

Egyébként meg nyugtassatok meg, hogy jeges, havas úton nehezebb futni, mint száraz terepen. Gyalázatos 1:14:40 alatt toltam le két szigetkört. Mentségemre legyen mondva, hogy kihagytam négy hetet, külföldön is voltam, rossz idő is volt, meg is húzódott a lovaglóizmom. De talán még többet számított ma, hogy túlöltöztem, volt rajtam egy póló, egy pulóver, egy kord ing meg egy vastag pulóver, sapka, sál, és úgy hiányzott egy kis bőrlégzés, mint egy falat kenyér. 2.5 kilométer után elkezdtem fulladni, és onnantól nem is találtam magamra, piszok lassú tempóban tudtam csak menni. De azért ismét jó volt :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.29. 15:09:34

@pannonfunk: az utóbbi egy hónapban néha én is futottam ilyen időben a szigeten, nem gyalázatos az időeredményed, nekem is hasonlóak voltak. 30 perces körök. Vááá!

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.29. 15:14:32

@pannonfunk: Ha ez megnyugtat, én is bénázok mind állat. El is határoztam, hogy csökkentem egy kicsit a tempót és nagyon fogok örülni, ha javul az idő.

pannonfunk 2010.12.29. 15:50:39

@BGy: @azilinha: Köszi a megnyugtatást. Azért kipróbálom a kevesebb ruhát is jövő héten. Annyira kimelegedtem, hogy le kellett vennem a kesztyűmet, és pár kilométeren át a sapkámat is. A vastag kötött pulcsimat meg feltürtem egy ideig, és szinte ingerenciát éreztem arra, hogy pár percig meztelen derékkal fussak, pedig nem volt egetverő meleg ma.

laciii79 2010.12.29. 19:58:28

A posztban Winkler szót ejt a fehérje kapu bezáródásáról. Aki tudja írja meg legyen szíves, hogy mit is jelent ez pontosan. Az edzés után X idővel esik a bevitt fehérje felszívódása? Én erre gondolok...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.30. 06:03:54

@laciii79: szerintem semmit, csak egy mű szakkifejezés, hogy beizguljon aki az ilyesmiket komolyan veszi. :)

laciii79 2010.12.31. 00:16:23

@rrroka: Na, én beizgultam! :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.31. 06:13:38

@laciii79: nem tudom te milyen szinten futsz, de az ilyen komoly dolgok egy jó darabig nem számítanak a mi átlagos amatőr futásunk szintjén. szóval ha 3 órás maaratonnal és 1:25ös félmaratonnal szemezel, akkor érdemes belemenni a szakkifejezéseket tartalmazó edzéstervekbe az indexes futóbolondok topikban vannak páran akik zehr thudományoschan tolják.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2010.12.31. 08:39:11

@laciii79: Engem is érdekelt a dolog. A google összes találata ide, erre a a "fehérjekapu" körüli mammogásra mutat...
(Az angol találatok a sejtmagi import témakörét célozzák.)
Szóval ilyen "szakkifejezés" nincs, nem kell aggódni, fussál csak nyugodtan :-)

laciii79 2010.12.31. 10:03:50

@rrroka: @Sekiwake: Köszi, megnyugtattatok! :-) Megyek is mindjárt, szaladok egyet, fehérjekapu ide vagy oda. :-)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.31. 16:36:53

@laciii79: egyébként így belegondolva a fehérjekapu vmi stephen kinges dolog lehet, mint a húskenyér.

laciii79 2011.01.01. 12:38:13

@rrroka: vagy gyümölcskenyér...

M.Islander 2011.01.02. 13:01:52

nattydread88 2010.12.29. 12:54:01
ez a mexikói kiadás ékes spanyol nyelven...
ha van letölthető angol verzió is, annak a linkjét, pls.

nattydread88 2011.01.02. 18:21:48

@mîkæl: üdv! lejjebb kell scrollozni az oldalt.:)
az összes találatot kiteszi amiben a 'runner' kifejezés benne van, így tudtam csak megoldani, mert nem akartam külön-külön belinkelni minden hónapra. hál'isten elég sok szám fenn van:)

Leslie Iron 2011.01.03. 19:31:51

A végtelenített techno valóban elég uncsi, Schönherz bodyban felváltva nyomják a radio1 reggeli borzalmával. Mondjuk ez utóbbi sokkal idegesítőbb.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása