Garmin Fenix szubjektív teszt

2013.01.22. 22:17 szasza75

Valamelyik nap Józsival ebédeltem, és mondtam neki, azaz inkább fikáztam, hogy tök "gagyi", hogy telefonnal fut. Én ha lehet, otthon hagyom a telefont. Persze van olyan eset, hogy elviszem egy hosszabb futásomra, de talán ez is az oka, hogy még mindig "old school" Nokia típusú telefonom van, E 52. Igaz, ez a harmadik már ugyanazon a modellből, 3-4 éve ezt a típust használom. Az elsőt elhagytam egy Miskolc-Eger futásom alkalmával, a második meg talán elázott egyik futáson. Talán esett az eső vagy én estem be valami patakba, már nem emlékszem. A jelenlegi telefonom még él, feltételezem, ha tönkre megy, már csak a múzeumban találok hasonló példányt, és akkor semmi sem ment meg az iPhone-tól.

casio.jpgNem én vagyok a marketingesek álma, bennem ugyan nem keltik fel a vágyat, vagyis hogy még mielőtt realizálódna bennem, hogy mit vettem, már be is terhelték a bankkártyámat. Tavaly nyáron elkapott a vágy, hogy beújítsak egy Casio órára. Egy régi típusú stopperes quartz órára gondoltam. Könnyű, menő, és méri az időt. El is mentem a PECSA bolhapiacára. Bődületes az óraválaszték, de nem találtam. Elszomorodtam. Kerestem egy újat, de régi kinézetűt, képen szép volt, élőben már nem tetszett. Egy futótársam kezén láttam egy olyan Casiot amilyenre gondoltam, de hiába vertem fel a licitet, nem adta el. Azt hiszem a "lelket" kerestem, amihez kialakul valamilyen érzelem. Valahogy letettem a Casio projektről.

December elején Szabival megyünk a Börzsönyi Vulkánra. Mutatja az új óráját, GARMIN Fenix. Kicsit beszélgettünk róla, megtetszett. Az elmúlt 5 évben Garmin FR 305-t használtam. Ha jól emlékszem, immáron a harmadikat nyúzom napi rendszerességgel.

forerunner.jpg

Miért váltsak? Teszi a dolgát, mér, tudja, hogy mi a feladata, én ismerem őt, ő ismer engem, gombnyomásra megértjük egymást. Próbáljuk meg a Fenixet.

Azt azért leszögezném, hogy az órát megvásároltam magamnak, egy kiskereskedésben, nem tesztelésre kaptam, így ez fontos a szubjektív ítélethez.

Elég régóta futok, egészen pontosan tudom, milyen funkciókat használok az órán, és mit nem, illetve ha lenne, mit szeretnék. A 305-s egy futóóra. Mér pulzust és a GPS-nek köszönhetően magasságot. Van virtuális emberkéje, amivel versenyezhetek, van térképvonal rajta a navigáláshoz, és elég pontos jelzésrendszert lehet beállítani bonyolultabb résztáv vagy fartlek jellegű edzéshez. A 305-ben a folyamatos emelkedés és lejtés mérése nem működik jól, valamint mellőzi a karóra funkciókat.

A FENIX sem futóóra. Ez egy Outdoor óra.

Hordható napi szinten karon, 8-10 éve nincs rajtam óra, most ezt valamiért felveszem naponta. Ebben nincs virtuális partner. Kis manóval nem tudok versenyezni és javítani legjobb szigetkörömön. Az igazság az, hogy eddig sem nagyon használtam ezt a funkciót, lehet nélküle élni. Az órán nem lehet beállítani bonyolult edzéstervet közvetlenül. Gondolok itt a pl az 500 méter gyors, 2 perc pihenő 10-szer ismételve funkcióra. Bár állítólag a webről be lehet állítani ezt az alkalmazást, de azt még nem próbáltam.

fenix.jpg

Robusztus. Fém gombjai vannak (szemben az FR 305 hitvány gumi gombjaival), van benne GPS, ami érzésre nem találja meg gyorsabban a műholdakat mint a 305-s. Van benne barometrikus mérő. Engem persze nem a légnyomás érdekel, hanem az, hogy milyen magasan vagyok, illetve így tudom, hogy változik a szintemelkedés. Ez nekem hiányzott. Van benne hőmérő, ami dzseki alatt mit sem ér, de legalább nyáron van mire fogni az edzés kihagyást.

Még nincs magyar nyelvű menüje, de enélkül valahogy elboldogulok. Amit viszont látok, hogy nem egy egyszerű óra. Elég sokféle beállítási lehetőség és személyre szabható funkció van benne, aminek az áttekintése sem egyszerű, nemhogy a beállítása. Persze ez nem az óra hibája, hanem az én balfékségem. Elég sokféle riasztási rendszert is be lehet állítani, pl. pulzushatárok esetén, vagy akár azt, hogy 100 méter szint esetén riasszon. Van rajta iránytű, lehet vele Geocatchingelni, és állítólag a BaseCamp nevű szoftverrel track-eket is lehet vele feltölteni.

Outdoor óránál fontos az aksi kapacitása. Ha csak óraként fut, akkor elvileg 6 hétig bírja egy töltéssel. Persze másra használom, így a kétféle GPS vételi lehetőségnek köszönhetően akár a 46 órás szintidejű UTMB-n is végig tudok vele menni. Sűrű jelvétel esetén 16 órát bír.

Hiányolom benne, hogy futás közben a LAP nyomásokkor nem tudom visszanézni, hogy az adott LAP-on milyen volt az átlagpulzusom, ez csak a számítógépen van. A 305-n ez volt. Mivel a fejlesztők folyamatosan frissítik a szoftverét, ez a funkció akár még be is kerülhet.

Összességében elégedett vagyok az órával, nem csalódtam. Arra is gondoltam, hogy hasonlóan a gondolkodásomhoz, az óra is jobban illik hozzám. Távolodok a futóspecifikusságtól az outdoor életforma felé. Talán ezt a bennem lezajló változást szimbolizálja most ez az óra is.

Az ára borsos. Hasonlóan a versenytársaihoz 100e Ft feletti bruttó áron lehet hozzájutni (egyébként ez egy független iPhone fele). Én azért bízom benne, hogy az elkövetkező 5 évben ez az óra lesz a kezemen és talán egyszer hozzájutok egy 80-as évekbeli Casio-hoz, amin van stopper is.

Még valami fontos, a gyereknek, meg a macskának nagyon tetszik a Flashlight funkció és a rágást is bírja. Talán jelenleg ez most a legfontosabb szempont a családunkban. :-)

IMG_0574.jpg

IMG_0588.jpg

60 komment

Címkék: teszt garmin fenix

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr675026025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.01.23. 06:21:18

30éves Casio menő, telefon gagyi.
120.000Ft-os óra kell.

South Parkból ideért a sznobfelhő? :)

SzuMe 2013.01.23. 07:34:30

Az geocaching és nem geocatching...
Basecamp fut iphone-on is, oda le lehet tölteni a tracket(csak track, pulzus, sebesség nem) bluetoothon keresztül. Jól használható napi órának, én már 3 hónapja használom. A távolságokat szépen korrigálja a szintemelkedés függvényében. Nekem úgy tűnt, hogy a 305-ös csak a vetületi hosszt méri, a Fenix korrigál. Ha együtt futunk Feleségemmel, akkor síkon egyformát mér az óránk, ha sok a szint, a 305 kevesebbet. Én nagyon szeretem a Fenixet. Nem bántam meg, hogy nem Suunto Ambitet vettem.

shortstack 2013.01.23. 08:50:27

Gondolom, mivel az eddigi futasaid Garmin Connectben vannak, igy nem volt opcio nagyon mas marka...

De ha valaki szeretne hasonloba beleugrani, vasarlas elott nezze meg a Suunto Ambit-et is, probaljatok fel, hasonlitsatok ossze. Tobbet nem mondok, nem akarok reszrehajlonak latszani. En hetekig vacilaltam a ketto kozott. Arban nagyjabol ugyanaz.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.01.23. 09:41:09

@shortstack: de néztem a Suuntot is. Mondjuk talán jobban is néz ki, de ez talán másodlagos. Tetszett is, és hamarabb is jelent meg. De ..összeségében talán valamivel drágább, illeteve a régi övemet megtartottam, így nem kellett újat venni a Suuntohoz. No és a Garmin Connectet is használom, a Suuntonak meg nem ismerem a szoftvereit.

shortstack 2013.01.23. 10:00:52

@szasza75: igazabol, szerintem egyikkel sem lehet mellefogni. A Suunto (Ambit) 2012.11.30. ota tamogatja a Garmin ANT+-os oveket is.
Ausztriaban az Ambit HR ovvel 120.000, ov nelkul 107.000 brutto. A Fenix 117.000 ov nelkul (jelenlegi arfolyamon).
Mindketto tud homersekletet merni, de ez a testhomersekleted miatt sosem lesz pontos, ha ez fontos neked akkor ajanlom a Garmin Tempee szenzort, amit barhova (pl. cipofuzodre) fel tudsz tenni es az ora a szenzor altal mert homersekleti adatokat fogja eltarolni a sajat homeroje helyett. Azt hiszem ez kb. 10.000 Ft.

blas83 2013.01.23. 14:36:47

Szerintem a pulzusmérős/gps-es órák előnye ki is merül ott hogy kicsi és sokáig bírja az aksija egy mobilhoz képest. Persze ne értsetek félre, ezek nagyon fontos tulajdonságok, de elég keményen a pénztárcába kell érte nyúlni.
De ha azt nézzük, h egy andoridos/iOS-es mobilja (Szaszán kívül) lassan már mindenkinek van - és egy andoridos mobilt 30e-ért kapsz és úgyis fogsz fenni - akkor onnantól kezdve egy 19e-s BT-s jeladót kell venned, meg ~1000Ft-ért egy runtastic pro/endomondo pro-t és olyan szolgáltatásokat kapsz, amit egy 80e-s alatti sportóra nem igazán tud, de fölötte se nagyon. Nekem mondjuk elég nagy okostelefonom van, de vannak a piacon 30-40e-ért olyan android telefonok, akik nem sokkal nagyobbak, mint egy sportóra/esetlegesen külső gps vevő/plusz egy átlagos mp3 lejátszó ára. És még telefonálni is tudok, ha valami gond van. Plusz internetezni, ha valami infora szükségem van. Ergo ha valakinek van egy okostelefonja, amit telefonálás/zenehallgatás miatt úgyis magával vinne futáshoz, akkor erősen elgondolkoztató, h van-e értelme >80e ft-t egy gps-es sportórára kiadnia.
Az egyedüli dolog, ami igazán zavar mobilos mérésben, hogy a BT technológia még mindig nem olyan stabil, edzésenként 1szer általában ledob és jó eséllyel nem talál vissza magától, hanem nekem kell nyomogatni, ráadásul még csak nem is szól, h megszűnt a kapcsolat.

vegato · http://smileandrun.blog.hu/ 2013.01.23. 15:00:49

@neumanki: sokáig telefonnal futottam, aztán elsősorban azért mert pulzusomat is szerettem volna mérni órára váltottam (garmin forerunner 405). Összehasonlíthatatlanul kényelmesebb, sokkal pontosabb a gps, ahogy írtad tovább is bírja az aksi, a telefonra bajos volt rálesni futás közben (én karomra erősítve hordtam tokban). endomondo egyébként működik garmin órákkal egyszerűen, de polar edzéseket is be lehet importálni. Plusz régebbi modellekhez már hozzá lehet jutni jóval olcsóbban is

ezen fénix-en a navigálásra lennék kíváncsi, hogyan működik illetve arra, hogy több sportra lehet e használni, például kerékpározáshoz. aksi élettartam miatt tetszik főleg

blas83 2013.01.23. 15:12:17

@vegato: Ha lenne felesleges 150e-m én is vennék egy Garmin 910XT-t és mérhetném az úszásaim is, de hát ha nincs... :) Szóval szerintem is jó dolgok ezek, és biztos nem is túl menő mobillal futkorászni, csak azért azt ne hozzuk ki belőle hogy fele annyiért megkapjuk mint egy okostelefont, ami nem igaz, és ha van sportórád, ha nincs, okostelefont akkor is venni fogsz előbb vagy utóbb. Ha jól értem a cikkben szereplő óra is úgy volt 100bruttó körül, h a 20e körüli jeladót nem vette hozzá SzaSza, mert már volt Neki.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.01.23. 15:26:03

@neumanki: én a futásaimhoz jellemzően nem viszek telefont, kivéve akkor ha valami hosszabb túra van, akár megsérülhetek. elesek összetöröm magam, vagy határaimat feszegetem és lehet kelk majd telefonos segítség. Volt már ilyen. Ha csak szimplán lefutok a szigetre 1-2 körre vagy egy könnyű órát futok, telefon nincs nálam és az igazat megvvallva óra se mindig. Nyáron trikóban rövidgatyában meg tényleg idétlenül néz ki egy karomra szerelt Szifon méretű tapitelefon. Ha zenét akarok hallgatni, akkor ahhoz meg van kicsi mp3 lejátszó. Érdekes, a trend a minél komplexebb és minél multifunkciósabb kütyük térhódítása. Én valahogy a specifikus eszközök használatában hiszek. Nyilván lesz tapitelefonom, mert lassan nem lehet mást kapni. De ha lesz is, futni valami olcsó eldobható, strapabíróval fogok. Internetezni meg otthon.

shortstack 2013.01.23. 15:28:03

En is futottam telefonnal, mindenfele szoftverrel (Nike+, Runtastic, Runtracker), egyik sem valt be, a GPS a fenti orakhoz kepest NAGYON pontatlan (rosszabb ido eseten 20-30% is volt akar, ami azert mar nem elfogadhato kategoria, plusz allandoan eldobja a jelet, zavarja mindenfele felsovezetek, stb) es a tobbfele szoftver miatt azt mondom, hogy ez nem a szoftverek hibaja, hanem a telefone (iPhone, de szerintem minden mas telefon is hasonlo parameterekkel birhat GPS tekinteteben). A telefonra vigyazni kell, nem utheted oda semmihez, nem azhat be, nem sulhet meg, nem fagyhat meg, ezeket az orakat pedig arra terveztek, hogy szelsoseges korulmenyeket is kibirjanak. Ennek fenyeben nem sok a 100+ ar sem, de mindenki azzal fut, amivel jol esik...

@neumanki: a 910XT nem kerul 150-be, pont ugyanannyiba kerul, mint a Fenix, de ha kifogsz egy akciot akar 80-90-ert el lehet vinni. Uszast max. papiron mer egyebkent, a gyakorlatban nem igazan mukodik, pontatlan.

blas83 2013.01.23. 15:40:36

@szasza75: az olcsó eldobható jelzőt a Garminra értetted? :)

Nyilván mindig meglesz a sportóráknak a célközönsége (ld ti, ultrafutók, akik már az aksi idő miatt is bukják a dolgot), de az okostelefonok térhódítása miatt ár/értékarányban egyre rosszabbul szerepelnek ezek a sportórák szerintem, és emiatt pont hogy inkább szűkül a felh. körük és tényleg csak azoknak érdemes megvenni, akiknek elengedhetetlen a sportóra adta előnyök (méret/aksi/nézni akarod a kijelzőt és nem elég ha bemondja fülhallgatón).

Azt is értem, hogy mire értetted, hogy nem szereted a komplexebb dolgokat, de pl az endomondon rögzíteni egy interval edzést pl tuti százszor egyszerűbb, mint egy ilyen sportóra négy gombjával bepötyögni a 100*100pixelen. Vagy mondjuk hogy nem kell polarlinket, meg mit tudom én milyen adatátviteli kütyüt külön megvenni, installálni, hogy a gépemre kerüljenek az edzésadatok, hanem a mobil gyak magától azonnal feltölti neten keresztül. Azzal hogy az okostelefonoknál a felhasználói élmény sokkal szebb, egyszerűbb, a komplexitás máris kicsit megfordult valamilyen értelemben.

blas83 2013.01.23. 15:47:30

@shortstack: Amúgy igazad van, mindenkinek magában kell mérlegelnie, hogy neki megér-e ennyi pénzt vagy sem. Én is sokat agyaltam rajta korábban, a végső döfést az adta meg, hogy legtöbbször én hallgatok zenét futás közben és ha már mp3 lejátszót is kell vinnem magammal, még ha kisebb is mint egy mobil, a kütyüfüggőségtől mégse szabadulsz meg igazán.

p4o5k0 2013.01.23. 16:18:07

@neumanki:
"egy 19e-s BT-s jeladót kell venned"

BT LowEnergy (pl. Polar H7) nem működik Androidon:
code.google.com/p/android/issues/detail?id=33371 :,,,-(

androidheadlines.com/2013/01/android-give-us-low-energy-bluetooth-for-the-love-of-humanity.html

kivéve a Moto RAZR családot.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.01.23. 17:16:51

@neumanki: sztem nehéz megitélni úgy, ha nem futottál gps órával. Eleve van ennél olcsóbb GPS óra is biztosan. Talán ez a Garmin a térkép útvonal funkcói miatt ennyire drága. Ha ez nem kell, fele ennyiért lehet venni, de talán a 305 sem kerül a felénél többe térkép funkciókkal együtt. (Garminokat nem ismerem nagyon) De mindegy is. A lényeg, hogy kár pálcát törni látatlanban. Egy pár apróság amit én tapasztaltam, (én is okostelefonnal kezdtem mérni a távot) a már említett pontos, kényelmes, könnyű, stb. mellett, hogy nyáron kifejezetten nehéz telefonnal futni a ruhába elnemtehetőség miatt is, zavart, futóversenyen még körülményesebb tud lenni. Most télen a sötétben, hidegben futásokkor én is bedobom a telefont a tréningnadrágom zsebébe biztonsági okokból, (és még elemlámpa is ha kell). De futókellék funkciója már nincs.

adam182 2013.01.23. 17:27:34

@neumanki: pont ezért örültem, mikor hozzájutottam az első androidos telefonomhoz. kipróbáltam négy féle appot. két-három hétig próbálgattam hegyen, szigeten, mindenhol. nem volt egyetlen olyan futásom se, ahol legalább 1 komoly szakadás ne lett volna a trackben. innentől feladtam, értelme nincs. azóta nem használom. nem tudom, hogy mennyire telefonfüggő (enyém htc wildfire s), de egy garmin nem nagyon dobja el a jelet.

blas83 2013.01.23. 17:55:43

@p4o5k0: A H7 sajnos tényleg nem jó (bár ez is érthetetlen, mert az új telók tudják a BT4-et csak a Polarnak sikerült egy olyan szabványt megvalósítania, amit csak az iOS és a Win phone támogat, de Android nem :/
Viszont van Polarnak BT2-es jeladója is, azt felismeri android

blas83 2013.01.23. 18:01:43

@adam182: Hát igen, ezt írtam is, h nem olyan stabil, mint a sportórák. A htc hero-mal használhatatlan volt, 10percenként ledobta. A HTC One X-nél vagy nem dobja le, vagy bekapcsolás után kb 10-15perccel egyszer, utána meg egyszer sem, pedig volt h 6óráig használtam. Ja és sajna az se mind1, h milyen elemet raksz bele, nekem Duracell vált be.
Szóval igen, meg vannak a BT pulzus jeladó nyügjei, de ennyit elviselek minusz 100e ft-ért. Meg cipelés szempontjából nálam elég magasan van a küszöb, én One X-el is simán futottam félmaratont, úgy h fogom az egyik kezemben, pedig nem kis darab. Nyilván ez sokaknak már a noway kategória...

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.01.23. 18:13:46

nem órára, hanem telefonra éretttem az eldobhatóságot, azaz amit nem sajnálok ütöm verem, tehát használva van :-9

dvorcsakl 2013.01.23. 20:26:29

Ez az óra szép. Már tavaly kinéztem magamnak (a narancssárga szíj, naná, hogy a narancssárga szíj), csak sajna nem futóóra, ahogy szasza is írja, hanem outdoor óra. Persze le kéne tesztelni, mi az, ami hiányozna belőle.
De pl. a Nike SportWatch+ GPS is szép, sokkal szebb, mint a 410-es Garminom (ráadásul pontosabb is GPS ügyben), de ha nem tudja azt, amit szeretnék, akkor hiába szép.

szasza: kommunikál az óra a connect.garmin.com-mal? úgy emléxem azt olvastam, hogy nem.

shortstack 2013.01.23. 23:03:03

@dvorcsakl: itt mindent megtudhatsz rola (es a tobbi aktualis es regebbi GPS orarol is) www.dcrainmaker.com/2012/10/garmin-fenix-in-depth-review.html

Ted Striker 2013.01.23. 23:37:06

Nekem ilyen van bibibi :-)
www.casio.com/products/archive/Watches/Classic/W71-1V/

Van benne egy Balaton átúszás egy félmaraton sok sok túra és futás úszás bringázás

cindbl 2013.01.24. 08:25:45

@dvorcsakl: de kommunikal, novemberben volt egy fw frissites, akkor megcsinaltak.
amugy ha beszelsz angolul, akkor dcrainmaker (alap link minden kutyunel) csinalt belole remek osszehasonlitast. O is futo (triatlonos), es nagyon kivesezte fitness szempontbol is. mire befejezte a cikket, addigra egy csomo mindent javitottak az oraban :)
www.dcrainmaker.com/2012/10/garmin-fenix-in-depth-review.html

dvorcsakl 2013.01.24. 08:58:48

szasza, cindbl, shortstack

köszi, amikor nézegettem az órát, akkor még dcrainmaker oldalán nem volt róla sok infó, sőt, akkor még a fórumokon azt írogatták, hogy nem kommunikál a connect-tel.
de akkor ez már rendben.

szasza: a weben kreálható edzést majd próbáld ki légyszi. a kis emberke nem izgat, az nem baj, ha nincs benne.

Joe. · http://futonaplo.blogspot.com 2013.01.24. 10:11:32

4,7 zollos bazitelefon, egyik csúcsmodell ergo drága készülék, kézben fogva futás, és szent meggyőződés. hogy ez a tuti és még spóroltál is 100-et. Bocsánat én kérek elnézést. :-))

JoeJoe74 2013.01.24. 10:32:10

Nekem ilyen van:

global.timex.com/watches/ironman-global-trainer-gps-hrm-t5k444f5

futottam korábban NIKE+-iPoddal, nem az igazi

próbáltam Androidos telefont. a progik jók voltak (NIKE és Runkeeper) de a készülék, nagy, nem vízálló, úszni nem lehet benne, és pulzusmérés csak BT extrával

Ez az óra 100 alatt van, a Spuri még kedvezményt is adott. tud 15 órát GPS kapcsolattal, külön bringás felfogatás is van a dobozban illetve a mellkaspánt. Van futó, úszó, bringa felület de még kettő ezen kívül, ami testreszabható (pl túra). nekem bejött :)

Raиdoм_ · http://miemva.blogspot.com/ 2013.01.24. 11:26:53

Nokia E52 nagyon jó telefon, akár 10 órát is kibír folyamatos méréssel és soha nem voltam okostelefon párti, de miután kaptam ajándékba egy Samsungot azonnal megláttam benne a potenciált. Azóta azt lecseréltem, de egy nagyon alap másikra, nem a méret és a teljesítmény számított, csak a használhatóság. Spóroltam is vele telefonszámlán, mert nem SMS-t írogatok és nem hagyományos hívásokat kezdeményezek.

A futáshoz telefont használok, de az új készülék 5 óránál többet nem bír.

Pozitívum a telefon mellett saját véleményem szerint:
- biztonsági okok és nem csak arról van szó, hogy én elérjek bárkit, hanem mások elérjenek, ha szükség úgy kívánja. Közös futásnál elkavarunk egymástól stb...
- térképet betölthetem, akár az aktuális futást vagy a tuhu térképet és azonnal tudom merre vagyok, ha eltévednék.

Negatívum:
- aksi élettartam
- méret
- pontatlan olykor nulla GPS jel

Sokan írjátok, hogy robosztus telefon sérülékeny és kényelmetlen vinni. Én vettem egy olcsó karpántot és semmi gondom a cipelésével.

Ha pedig arra gondolunk, hogy mit sajnálok jobban, ha egy 100-120ezer forintos órát csapok oda valamihez vagy egy 40ezer forintos telefont ami tokban van, akkor a kérdés szerintem nem kérdés többé. Plusz kövezzetek meg, de én egyszer se ütöttem oda a karpánton lévő telefonom semmihez, de a karórám, már többször beütöttem.

Kettő indok van amiért át fogok térni az okosórára az pedig az aksi élettartama és a GPS jel pontossága. Ettől függetlenül a telefont mindig vinni fogok olyan futásra ami már egy hátizsákot igényel. Abban a telefon is elfér.

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2013.01.24. 11:30:25

Használom egy ideje, és egy tesztet is írtam róla, nemcsak futás szempontból:

gpsgames.hu/hirek/tech/160/garmin_fenix_teszt/

Nekem eddig nagyon bejött. Nem vagyok durva nagy futó, de azért szaladgálok, mellette túra, bringa, kajak. A Fenix egy nagyon okos mindenes.

A telefonos futáshoz: amit gyűlölnék benne, az az, hogy menet közben nehezen látható/kezelhető. Mert hit csinálsz futás közben a telefonnal? Ha zsebre rakod, vagy elpakolod egy karra csatolható tartóba, akkor ugyan rögzíti a menetet, de futás közben nincs nézegetés, egy mozdulattal képernyőváltás, stb. Ha a kezedben fogod, az azért nem a kényelem csúcsa. Egy Xperia Active-om van (ANT+, tehát akár azzal is futhatnék) de nem nagyon vágyom rá.
Persze a telefonos futás is jobb, mint a semmi. A lényeg a mozgás, és ha valaki nagyjából szeretné látni, mit művelt, hogyan gyorsult az utóbbi hetekben, arra jó.
De hogy Kádár elvtársat idézzem: "a krumplileves legyen krumplileves!" Az oksotelcsi telefonálásra meg netes tartalomfogyazstásra való, a futó/outdoor óra pedig futása és egyéb outdoorkodásra.

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2013.01.24. 11:32:42

Szasza: hiányolod az utolsó kör pulzusát. Van! Az adatmezők között válaszd a "Fittness/LLAP HR"-t! Az összes "LLAP" kezdetű adatmegnevezés a legutóbbi lezárt kör (tehát nem az aktuális), vagyis Last LAP adatait jelenti. Így van az utolsó lezárt körről tempó, HR, idő, stb. adatod is.

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2013.01.24. 11:47:33

@dvorcsakl: a Connecttel kompatibilis. A Fenixen beállíthatod, hogy a track GPX-ben, vagy FIT-ben, vagy mindkettőben készüljön. A FIT a Garmin szokásos fittness formátuma, így ha Connectre szánsz egy edzést, akkor azt FIT-ben mindenképpen célszerű rögzíteni. (A GPX is feltölthető, de csak manuálisan, és abban nincs elmentve az eszköz típusa, tehát a Connecten nem fog látszódni, hogy Fenix-szel készült.)

Edzések: ezt a Fenix nem támogatja. Nincsenek a nagyobb Forerunnereknél (205, 305, 405, 410, 610, 310XT, 910XT) megszokott "workout"-ok. A Fenix-en távolság, idő, pulzus-riasztást kérhetsz.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.01.24. 11:59:32

@magpet: Köszi! Ha a Garmin Connectbe létrehozok egy edzést azt nem tudom rátölteni az órára?

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2013.01.24. 12:16:58

@szasza75: nem. A Connect "körülnéz", megtalálja a Fenixet, majd mikor ráküldenéd, akkor közli, hogy az eszköz ezt nem támogatja. Egyébként a menüjében sincs nyoma ilyesminek.

Badwater 2013.01.24. 12:27:15

Annyit az okostelefon vs. óra témához, hogy azon a szinten, ahol a Szasza fut nem életszerű, hogy egy telefont kapkodj elő és úgy olvasd le a megfelelő adatokat. Főleg terepen. A telefon jó lehet egy szigeti kocogásnál, ott is egy kezdő futónál.
Erre az óránál nincs alkalmasabb, innentől kezdve meg tökmindegy, hogy mennyibe kerül egy okostelefonos verzió.

Pirx 2013.01.24. 12:57:46

@Badwater: hm... Az endomondo a füles gombnyomására megmondja a pillanatnyi adatokat. Nem kell elővenni a telefont. Nekem a GPS is pontos (104 alkalommal használtam, egy alkalommal hibázott. Ugyanazon távnál, nagyjából 2% a pontossága. Illetve az ismétlési pontossága is jó. (pl a szigetkört 5,28km és 5.38 km között méri, de legtöbbször 5,35km) Gondolom ez eléggé hardverfüggő.
Persze teljességgel izlés és persze pénztárca kérdése, ki mit használ. A karpántban semmi baja nem lett másfél év alatt a telefonnak, igaz, ha esik, akkor előtte folpackba tekerem. :) ) Az én szintemen (két két és fél óra max 15-20 km eddig) még az akksi is bírja, hangoskönyv hallgatással együtt.

Pirx 2013.01.24. 12:58:46

@Pirx: De elismerem, annak, aki komolyabban űzi a dolgot, jobb az óra.

cindbl 2013.01.24. 15:17:51

na megkaptam en is az enyemet, majd beszamolok :)

Pepinke 2013.01.24. 21:20:36

@Raиdoм_: a Nokia E52-esed eladó? :) Milyen színű? Jó az állapota?

cindbl 2013.01.25. 10:48:08

@magpet: de lehet rakuldeni utvonalat, csak nem garmin connecttel kell csinalni, hanem basemappal. aminek viszont az a bibije, hogy kell hozza rendes terkep (nekem van, mert a rendes motoros gps-em is garmin, azt a terkepet siman felismeri a basemap).

viszont ha az megvan, akkor siman csinalsz tracket es feltoltod fenixre. nyilvan szaszanak mas jellegu terkep kell (az en city navigatoromban a hegyi osvenyek nincsenek benne ;)), es az ujabb anyagi kiadas.

magpet · http://zsemlediszno.blog.hu 2013.01.25. 11:49:56

@cindbl: Persze, tracket vagy route-ot eszik a Fenix, csak itt az edzésekről volt szó. Alapvetően 4 különféle dologról beszélünk:

1. Track-navigáció: egy valamikor lejárt, esetleg gépen (BaseCamp) rajzolt nyomvonal. Ezt eszi a Fenix, navigál is rajta szépen.

2. Route: pontokból összeállított útvonal. Ezt vagy a BaseCamp-ben lehet megtervezni, vagy a Fenixen is, a már meglévő útpontokból lehet ilyen "láncot" gyártani. A Fenix egy ilyen route-on pontról pontra el fog navigálni.

3. Course (pálya): ez az okosabb Forerunnereken és Edge-eken üzemelő szolgáltatás. Egyfelől tartalmazza a bejárandó nyomvonalat (hasonlóan, amint a track-navigáció), másrészt pedig saját magaddal tudsz versenyezni. Ez nem egyenlő a virtuális partnerrel, amelyik konstans sebességet tud, hanem ha pl. egy szokott körödet egyszer lefutod, majd abból course-t csinálsz, akkor úgy tudsz magaddal versenyezni, hogy ahol eredetileg lassan futottál, ott a course-ellenfél is lassan fog futni, stb. Ilyet nem tud a Fenix.

4. Workout (edzés): itt nincs nyomvonal, csak különféle menet- és egyéb edzés-adatok. Összeállíthatsz egy tetszőleges edzést (pl. fussunk 5 perces kilométereket addig, amíg a pulzus el nem éri a 160-at, aztán 800m pihenő a 2-es pulzuszónában, végül 8km a 4-esben, stb.), amit az óra levezényel. Ilyet sem tud a Fenix, csak az okosabb Forerunnerek és Edge-ek.

cindbl 2013.01.25. 18:51:24

@magpet: koszi, ezekkel tisztaban vagyok, van fr610-em is :)

cindbl 2013.01.30. 14:56:46

amugy akine fenixe van, nem tapasztaltatok meg, hogy parasodik az uveg belulrol? az enyem igen, most kuldom vissza cserere.
forums.garmin.com/showthread.php?31763-Fenix-Vapor-behind-the-glass/page5

Csáknorissné 2013.02.01. 12:22:24

Csak örülni tudok, hogy ez a téma ilyen sok hozzászólást kapott! :)
Nem is olyan szegény ez az ország, mint gondoltam. :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.02.06. 16:54:40

@cindbl: tapasztaltam én is, egyszer fordult elő nagyon hidegben, furcsáltam kissé...

cindbl 2013.02.07. 10:09:35

@szasza75: lehet,hogy erdemes cseret kerned... nekem szo nelkul kuldtek rma-t, es tobbeknek igertek a februar kozepei batchbol.

a helyedben en azt is megneznem, hogy tenyleg vizallo e :) az egyik srac uszott benne, es teljesen beazott. valoszinuleg volt egy ket szeria, ami nem lett -khm- tokeletes.

CsGabor 2013.02.18. 19:51:24

Sziasztok!
Bár nem Fenixem van, hanem 910XT-m, a kérdés talán ide is tartozik.
A Garmin pulzusöve egy 75 perces futás alatt úgy kidörzsölte a mellkasomat, hogy most pár napig nem jut eszembe használni.
Nem nagy tapasztalat van mögöttem, merthogy ez volt az első alkalom, hogy használtam.
Ok, rendben, legközelebb lejjebb rakom majd 5 centivel, de félek, hogy nem tudom elég gyorsan pótolni a bőrömet a heti háromszori futáshoz.
A mérés egyébként abszolút biztos volt és folyamatos, az érzékelők nedvesítés nélkül tökéletesen tették a dolgukat, csak a középen lévő kicsit nehezebb kis doboz mozgott egy csöppet és ez elég volt.
Van ehhez valami trükk? Húzzam szorosabbra? Kenjek alá valamit? Ti hogy csináljátok?

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2013.02.18. 21:57:55

@cindbl: köszi.. víz bevittem már..nem lett baja...amúgyazóta sem tapasztaltam párát rajta.
@CsGabor: hát nincs ötletem, engem nem dörzsl, lehet szorosabbra kellene..

ThufirHawat 2013.05.02. 09:40:51

@CsGabor: Nálam is ugyan ez volt. A jeladó alatti szakasz szélei a ludasok.

Én már vagy 4 hónapja lecseréltem a pántot egy otthon heverő Polar Soft strap-re (passzol rá a Garmin jeladó!), azzal nincs semmi gondom, és a jel is stabilabb, nincs kiesés.

Ja, a sebek nyomai még mindig látszódnak...

shortstack 2013.05.03. 08:25:01

@CsGabor: pontosan hova teszed magassagban?

cindbl 2013.05.03. 09:18:58

@ThufirHawat: nekem is volt ilyen, kb 1 ev utan kezdett dorzsolni. aztan rajottem, hogy nem jo helyre rakom, tulsagosan fenn volt mos lejebb van, nincs vele problemam.

viszont a polar soft strapet megneznem...

CsGabor 2013.05.03. 09:54:15

A Polar pánt egy jó tipp lehet, utánanézek, hogy lehet-e kapni jeladó nélkül. Köszi.
A Garmin pánt nagy része jó puha anyagból van, de az érzékelők közötti rész elég kemény. Valóban az okozza a bajt.
Én először az ajánlás szerint a mellizom alatt próbáltam (a mellbimbó alatt kb. 5 cm-rel). Na az nagyon nem jött be, ott nagyon kidörzsölt.
Azóta sokkal feljebb hordom, amennyire csak lehet, fent. Amit a hónalj még megenged. Itt a jeladó szinte a levegőben kalimpál, de mégis itt a jobb.
1 óra alatti futásoknál nincs nagy gond, akkor csak kipirosodik kicsit a helye, de 2 óra felé már kisebb seb is lesz belőle.
Ki fogom próbálni azt is, hogy a dörzsölődési helyet előre leragasztom valamivel. Sajnos úgy tűnik, hogy ezzel folyamatosan törődni kell.
Játszottam azzal is, hogy mennyire erősen húzom meg, nekem az a jobb, ha viszonylag erősen.
A mérés nekem mindig kifogástalan, szóval csak a dörzsölődés a gond.

ThufirHawat 2013.05.03. 10:50:35

@CsGabor: eBay-en van egy csomó 20USD környékén. "polar soft strap". Vigyázz a méretre! Én 182cm/75kg vagyok és az M-XXL jelzésű illik rám kényelmesen. :)

Vagy mégoccsóbb megoldás:
www.dcrainmaker.com/2012/08/how-to-fix-heart-rate-strap-chaffing.html
Ezt nem próbáltam.

CsGabor 2013.05.03. 11:07:36

@ThufirHawat: wow, egy jó kis workaround. :-)
Hála és leborulás.

SzuMe 2013.10.27. 07:32:31

Egy év után(még a gariidő lejárta előtt) kicserélték a Fenixem. Az előző párásodott és ha vissza szerettem volna nézni az edzésem, belefagyott. Az új olyan, mintha nem is ugyanarról a típusról lenne szó. Sokkal gyorsabban talál műholdakat és minden pikkpakk működik rajta. Nem csoda, hogy a Garmin több változatot is kihozott ugyanarra a hardverre. Fenix-Tactix-Quatix-D2

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása