Bucó, Szetti, Tacsi

2010.03.22. 21:01 BÉvi

Elöljáróban rögtön szeretném jelezni, hogy nagyon büszke vagyok magamra!!

Annyira, hogy ozsonnára két rendes háziszalámis szendvicset is lenyomtam óriási, omlós retekkel! Szerda délben két személyi edzőmmel (Picur és Hugó uv típusú kutyáim) vágtunk neki az előírt távnak. Közlekedési táblától közlekedési tábláig 2km oda, hegynek enyhén fel, 2km vissza hegynek le, utolsó 200 méter hegymenet.

Totális oxigénhiány.

Úgy döntöttem, hogy ha meggebedek is, de óra nélkül végigtekerem ezt a tapasztalt futók számára BEMELEGÍTŐ TÁVOT. Az első néhány száz méteren mintha ólomlábaim nőttek volna, aztán a kutyák elterelték a figyelmemet, és már háromnegyed távnál tartottam.

Közben folyamatosan hajtogattam, hogy "Gyere! Okosan! Picur, Picur, hol vagy? Gyere!" Érzésre azt tippelem, hogy jó egy perccel futhattam rosszabb időt, mint Zsuzsával, viszont a pulzusom sem emelkedett az egekbe. Most kezdem elhinni, hogy a következő edzésen képes leszek 15 percig megállás nélkül futni.

Figyeltem a nyújtásra, és futás előtt délelőtt csak egy szelet sajttortát ettem, és koffeinmentes tejeskávét ittam. Érzem a derekam, a csipőm ízületeimet, de már várom a következő edzést!

A végén még tényleg összejöhet a 10 km június közepére. :)

16 komment

Címkék: életmód élmény edzésnapló élménybeszámoló amatőrök akik futnak barabás évi

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr211848897

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manor 2010.03.22. 21:43:07

Bucó, Szetti, Tacsi! Váá, a legjobb volt, állat vagy, Józsi!:)

FutoBolond 2010.03.22. 22:51:23

aprilisban meg lesz a 10km. Fogadok veled egy egy nemet sajttortaban! :)

felician 2010.03.22. 23:52:32

@FutoBolond: Simán. Ha most - ráadásul második edzésen - megvan a 4k, nagyon simán. Hajrá Évi!

Bozót · http://www.bozotfut.blogspot.com 2010.03.23. 09:54:06

Hajrá!

Nem mellesleg, Bucó, Szetti, Tacsi hatalmas kedvenc volt anno :)

leilana 2010.03.23. 11:40:28

Tessék jönni áprilisban a 12km-re! :-) Simán menni fog. Kitartás és hajrá!

oszama 2010.03.23. 19:24:10

Én mindig is Kengyelfuto Gyalogkakukk hivö voltam:-)))

Vacskamatti 2010.03.24. 11:16:28

Ha már szóba került: április 18-a 12 km. Kétnaponta futok 6-7 km-t, egyben a legtöbb 10 volt, de érzem, hogy menni kell a 12-nek is

Éva, hajrá. Mindenkinek sok-sok kellemes pillanatot!

Edward Nygma 2010.03.24. 14:29:47

Hát igen, Bucó, Szetti , Tacsi. Az egyik szám hátán azt írták, lesz belőle rajzfilm is, a mai napig várom ;))

Hajrá, Évi, a 10k simán benned van!

vijjjola 2010.03.24. 16:12:02

Hajrá Évi!!!
Szerintem is jönnöd kellene a Vivicittára! Nevezz gyorsan, annál nagyobb motiváció nem is kell a felkészüléshez :)

Nekem január óta a mérleg: 42 spinning edzés, -9 kg. Most, hogy jó idő van, futok 5-5 kiliket a Rákos patak partján vagy a szigeten, felváltva...van, hogy reggel itt-este ott...
Célom áprilisban a 12 km, májusban10+5 km és szeptemberben a félmaraton...

Bucó, Szetti, Tacsi...deszerettem... :)

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2010.03.24. 19:12:38

olyan édes Évinek az a két terrorista!Láttátok?
Évi!Tessék vivicittázni!

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.03.25. 05:16:37

erre emlékeztek? egy idő után bucónak barátnője lett, egy szürke uszkár, és attól kezdve Bucó-Szetti-Tacsi és Mici volt a nevük. :)

@Vacskamatti: a kétnaponta 6-7 még sok is egy 12-höz, így hogy egy hónap van még hátra. sima ügy lesz a napsütésben, nagy futótömegben, jó hangulatban. hajrá! :)

leilana 2010.03.25. 14:53:17

Remélem sok-sok blogos "kollégával" fogok találkozni a Vivicittán :-)))
Jó felkészülést addig is!

Edward Nygma 2015.05.05. 18:16:54

@XFutár: Türelmes vagyok, de negyedszázados csúszással? :)
(A hozzászólásomkor még csupán 20 év volt mindez :P )

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása