Nem olyan könnyű 30 perc alatt futni egy kört

2010.06.29. 09:06 angelday

Hétfőn mentünk és, valahogy természetesen jött, de húztam neki. Linket lehagytam már az elején, aztán megpróbáltam. És ment. Az első két kilométeren (vagy ahogy mostanában szoktam mondani: kityón) tartottam a 6 perc alatti tempót, aztán sikerült a bravúr a harmadik, majd a negyediken is, végül bezakatoltam veres fejjel a célba. Sajnos nem sikerült a harminc perces álom-határ, de nem voltam tőle messze:

Úgy döntöttem, hogy kedden nem, csak szerdán folytatom. Szerdára inkább két laza kört próbálok megcsinálni, egyben, hatos-hetes figurával.

A Mac-nál találkoztam egy csomó ismerőssel, Knipl Pista 26 alatt futja a kört, fogalmam sincs, hogyan kell ezt az eredményt elérni, bár ez sem olyan eszetlen, mint legowarrior, aki 11 perccel fordult tegnap.

Én meg örülök a harmincnak.

Apropó, bébielefántot megfutotta már valaki a Népligetben? :'D


A kommentekben lőttem a linket, sajnos nem jegyeztem fel, ki küldte be NJoco küldte be és van karácsonyfa is. :)

98 komment

Címkék: mac elefánt népliget majdnem ecs

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr632117855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HelloJozsi 2010.06.29. 09:41:43

A linket én nyomtam be, a trackot rokalaci követte el a Bébielefántok futó- és turista galeri (vagyis mi :)) részére.

De csinált a télen karácsonyfát is:
www.futoterkep.hu/futas/gjztff/

És ő ezeket meg is futja. Mondjuk vagy 5 éve futkos a népligetben, nem csoda, ha a szokványos útvonalakat már kicsit unja :)

áldorivendel 2010.06.29. 10:06:38

57. évemben cca. 3/4 óra alatt zihálom le a Margitszigeti futópályát. Olykor annyira lelassulva, hogy volt erős fiatal, aki mellettem elhaladva visszamutatott, hogy inkább ne a gumilapon poroszkáljak. (Ő lett volna a pálya tulajdonosa?)
És a nagy kérdés: milyen cipőt vegyek, ami nem egy vagyon, de azért segít és nem fékez a talpazásban...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.29. 10:14:08

AD, jól értem, hogy legowarior 11 perc alatt futja a szigetkört? mert az lehetetlen.

@áldorivendel: vmi akciós-outletes cipőt, de 15 alatt nem nagyon fogod megúszni... van egy korodbeli ismerősöm, ő 19 perc körül tolja szigetköröket (hosszutav.blog.hu/2010/04/09/mit_tudsz_szigetkoron).

angelday 2010.06.29. 10:17:03

"11 perccel fordult tegnap" — fordult a lényeg.

Exchange_student (törölt) 2010.06.29. 10:22:00

hmmm nice!

én örülök ha a 10 kil. megvan 60 percen belül...

ö_cs 2010.06.29. 10:22:53

40 évesen 23-24-es köröket csináltam (duplakörrel 53-54-et), amikor rendszeresen (heti 3) futottam. Pedig nem vagyok extra jó sportoló. Bár futni sokat futottam a magam amatőr szintjén.

Kora tavasszal a nulláról kezdve (télen nem futottam) 5-6 hét alatt értem el ezt a szintet, tervezetten emelve a terhelést, kb. 30-32-vel kezdve. A 24 már elég húzós tempó nekem, 23 alá igazándiból soha nem tudtam menni. A legjobb időket mindig nyáron, reggel futottam, 6 környékén :)

Egyébként nem hiszem el, hogy 27 vagy 26 közelébe menni nagy megterhelés lenne. Ez nagyjából kilométerenként fél perc, ami a "kilométeridőnek" csak cca. a 10-e. Ezt lazán le lehet faragni.

szürke_tag 2010.06.29. 10:26:55

Amikor még maratonoztam, akkor ott edzettem és simán lefutottam. Ma már nem futok és tuti nem tudnám lefutni annyi idő alatt. Az edzetlenség nagyon is számít.

ö_cs 2010.06.29. 10:28:51

"11 perccel fordult tegnap" - de nem mindegy, hogy merről merre haladt és hol fordult :) Nem egyforma hosszú a két szakasz, ráadásul a legtöbben nem is futják telibe a kört, hanem elindulnak délről a pesti oldalon és az óránál megállnak.

Én rendszerint délről indultam, a "bal" (budai) oldalon és 11:20 környéjén fordultam. Ha nem volt meg legalább a 11:30, akkor mér tudtam, hogy nem lesz 23:20 környékén, mert északról a pesti oldalon menni hosszabb egy kicsit (és számomra az állatkerttől a kútig , pláne a teniszpályák, nagyon nem-szeretem rész. De persze mindenkinek megvan a maga stratégiája :)

Edward Nygma 2010.06.29. 10:29:40

Hajrá AD, lesz az bőven sub-30 is!
Apropó, lemaradtam, mi a helyzet a Ricky Martin-projekttel?

Edward Nygma 2010.06.29. 10:31:18

Jól van, most olvastam el a kövi posztot... :P

Lemúr Miki · http://hosszutav.blog.hu/ 2010.06.29. 10:31:53

Ó, fog ez menni! Ez a félórás Sziget-kör a te 4-minute mile-ed.

(A "kityó"-t inkább hagyjuk, jó? :D )

lopimpáló 2010.06.29. 10:39:25

Nem olyan nagy dolog a 30perc alatti kör. Mikor olyan 28 évesen először lefutottam úgy hogy előtte egy métert sem futottam, akkor 28,5 perc volt. Aztán kis futással 24,18 volt a legjobb köröm.
Most, 8 évvel és 10 kilóval később nagyon nehezem megy 28 alá, max heti 1 futással.

Neoprimitív 2010.06.29. 10:50:50

@áldorivendel: Hm ez engem is érdekelne. Még csak a mentális erőgyűjtésnél tartok (a tükörbe nézés nagy segítség), de én is vén kezdőként szeretnék tanácsot.

coeurace 2010.06.29. 10:51:16

Majdnem két és fél éve 30 évesen kezdtem újra az edzéseket és akkor 27 perces szigetkört futottam, igaz éppen január-február volt. Ez elég gyorsan lement 23-24 környékére, azóta keményen dolgozom a másodpercekért.

Jelenleg 18:30 alatt vagyok és remélem lesz ez még jobb is :), szóval kitartás és gyakorlás!

Lewad 2010.06.29. 10:55:19

Múlt héten futottam egy 29:44 -es kört ami eddigi rekord, de az elmúlt pár hétben folyamatosan javulok, úgyhogy lesz ez még jobb is.

rodriguez 2010.06.29. 11:11:12

Csak így tovább AD! Két hét sem kell és menni fog 30 alatt is...

Kusuma 2010.06.29. 11:20:37

@coeurace: Jaja, tavaly ősszel én is futottam 20 percen belül. Mostanság nagyon keveset vagyok kint, de 21-22 között azért „bármikor” megy. Nyilván ez alkat és (sport)múlt/jelen kérdése is. Már többször elgondolkoztam azon, hogy nem az a teljesítmény, hogy az ilyen agárszerű futóbolondok (magamat is ebbe a kategóriába sorolom) 21 meg 20 perc körüli kört futnak, hanem azok érdemelnek elismerést, akik nem ilyenek, és végigszenvedik a kört. Ők inkább legyőzik a saját korlátaikat...

HSZ

pulykamaki 2010.06.29. 11:30:26

Bocsi hogy ilyet írok de a 30 perc nem nagy szám. Én 13 évesen igaz tájfutóként az 5000 métert 23 perc alatt futottam. 3000 méter volt meg 13 perc körül. De kitartás, lesz jobb is

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.29. 11:30:38

@coeurace: @Kusuma: én nagyon meg vagyok lepődve, hogy ilyen jó futók vannak itt, akik simán tolják a húsz perces köröket. sőt, 18:30-t! :DDD

@angelday: ja értem már, a "fordul" az nem egy teljes kört jelent, hanem azt, hogy akkor van a felénél.

pulykamaki 2010.06.29. 11:34:50

@rrroka: Sehogy, vagyis nem tudom, áttértem bringázásra. :)

áldorivendel 2010.06.29. 11:38:17

@angelday: kb. hat éve... de nagyon rendszertelen vagyok. újabban a Gellért hegyre nyomom föl magam... de azt már nem is nevezném futásnak... kétszer föl és kétszer le, egymásután. nem vagyok egy megszállott típus. csak jó kiszakítani időket erre a lépegetős önlefárasztásra. (és mindig turisták között... mulatságos

áldorivendel 2010.06.29. 11:40:06

@rrroka: az outlet-en belül melyik típus? 15e, az olyan elfogadhatónak tűnik...

áldorivendel 2010.06.29. 11:43:22

@Neoprimitív: Jóllehet a lélek sincs kész, a test is erőtlen... kb. itt kezdődik... egy kis pánik jó rásegítésnek... meg a hiúság... nem kell a pocak, hiába magasztalja Krúdy mester (aki szerint 40 fölött nem is férfi, akinek nincs pocakja)... szóval semmiképp nem ajánlanám a hányingerig való önkínzást, hajszolást... minimál program kitűzése

Kusuma 2010.06.29. 11:44:29

@rrroka: Egyébként rájöttem a jó köridő nyitjára: az első 5000 métert kell megnyomni, és a végén hajrázni egy kicsit. :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.06.29. 11:45:10

Utoljára tavaly májusban futottam a Margitszigeten (nem budapesti vagyok) és a két kört 51:47 perc alatt futottam le az edzésnaplóm szerint. Ez hihető. De messze még a 18.50-es kör! :)))

Limonade Joe 2010.06.29. 11:49:03

A népligeti bébielefántot és még számos műremeket futott Róka Laci. Azt hiszem a távfutóművek című oldalán egy csomó ábra van fent.

LuPuS 2010.06.29. 11:57:02

Idén 38 perc volt az első köröm ideje, azt levittem 24-26 közé.
Tegnapi érték 23:58 volt, de ez már csúcsra járatás volt az ERŐMŰben. Boldog is voltam.
A második kör már jóval rosszabb eredményt hoz(már amikor megcsinálom a második kört), de lassan elérem azt, hogy nekem is az az idő legyen, amit olyan makacsul bebeszéltem az elején magamnak.

Akik 20 alatt futják, azoknak gratulálok.

@áldorivendel: az a baj ,hogy mindig van valaki aki úgy képzeli, hogy övé a sziget, mellettem is vannak gyorsabbak és lassabbak is csak el kell fogadni ezeket a tényeket. Valaki(k)nek ez nehéz.

g-dúrban zúgó kabóca 2010.06.29. 12:02:50

sztem 30 perc alá menni az emberiség 99%-ának nagy dolog. Furcsa, hogy ennyien kijelentik, hogy nem nagy dolog, csak mert ők képesek rá :)

futómúlt nélkül, felnőtt fejjel kezdtem futni, eddig 27:15 a legjobbam, emlékszem arra a mámorító pillanatra, amikor először kezdődött kettessel az időm egy szigetkör után. hát mintha szerelmes lettem volna, olyan érzés volt. Dehonnem nagy dolog!!

áldorivendel, neked meg hajrá, nagy vagy, ne hagyd abba!

angelday 2010.06.29. 12:07:39

"Bocsi hogy ilyet írok de a 30 perc nem nagy szám."

You make bunny cry.

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.06.29. 12:17:58

@angelday: a 30 tényleg nem nagy szám! A 300 például tízszer akkora. :)))

Kaján Halász 2010.06.29. 12:28:17

Szerintem a teljesítmény nagyban függ a környezeti viszonyoktól (milyen meleg van). Én 30-31 perc alatt futom le rendszerint. Amikor topon volt a kondim (3-4 éve), ennyi idő alatt futottam le, mondjuk egy nyári reggelen 7-8 óra körül, amikor azért már eléggé tűz a nap.
És tavaly novemberben, több hónapos kihagyás után, hűvös idő mellett, sötétedés után is ugyanez volt az időeredmény.
Meg is lepődtem.
(hozzáteszem, soha nem rekorddöntés volt a célom, hanem az, hogy végig bírjam, és utána jól érezzem magam)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.29. 12:34:32

@áldorivendel: én a duna házban (boráros tér) lévő adidas outletben vettem három éve egy elég jó csukát 12500ért, más outleteket pesten nem ismerek, csak a környéki lutri-hogy-van-e-cipő-a-méretembe boltokat.

Bloom77 2010.06.29. 12:34:36

Most akkor azt fogjátok játszani, hogy kinek mekkora?...:)))

Szerintem aki fut az jól csinálja....nem az idő a lényeg (kivétel a sportolók), azon van a hangsúly, hogy nem pralinét majszoltok a TV előtt...

Fuss...fuss..fuss.....

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.29. 12:36:03

@Kusuma: eza recept alkalmazható maratonra is, 42km + 195 méter hajrával! :D

Kerti Öröm 2010.06.29. 12:57:03

Érdemes egy kicsit megállnia futókör mellett, és figyelni a futók mozgását, majd tanulni a hibáikból. Túlnyomó többségük nagyon csoszogva fut, és össze-vissza dobálja a felsőtestét. Ez rengeteg energiát elpazarol.

Ha valaki odafigyel, hogy rendesen emelje a lábát, és ne csoszogjon, akkor simán 1-2 percet le tud faragni az addigi köridejéből.

A másik trükk a helyes légzéstechnika. A hasi légzés (tudományos nevén diafragmatikus légzés) elsajátítása után sokkal nagyobb tempót lehet futni kifulladás nélkül. Ez is csak egy kis gyakorlás kérdése, és szintén 1-2 perc gyorsulást jelenthet a szigetkörön. A gyakorlás igen egyszerű: Az ágyon hanyatt fekve, a fejedet feltámasztva tegyél valami kis tárgyat a hasadra, és úgy vedd a levegőt, hogy a tárgy megemelkedjen, kifújáskor pedig süllyedjen.

HelloJozsi 2010.06.29. 13:02:07

@áldorivendel: én a kék boltban szoktam venni mindig a kifutó cuccokat. Általában rondák, de kb féláron meg lehet kapni. Minden évben egy évvel korábbi modellben nyomom :)

HelloJozsi 2010.06.29. 13:06:35

@Bloom77: na ezt a mondást lájkolom.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.29. 13:25:25

@Kerti Öröm: ebben van vmi, de nem ilyen egyszerű. sokszor látok én is csoszogva futókat, de a csoszogás a fáradtságtól jön elő, a nem csoszogástól hamarabb fárad és is kész az ördögi kör. olyan ez mint @Kusuma: tanácsa: világcsúcshoz fuss világcsúcs részidőt, aztán kicsit húzz bele. :)

DaMartian 2010.06.29. 13:56:58

@Kerti Öröm: Kedvesem "csoszogva" fut 3 perces ezreket, és nyakig emelt lábbal sem érem utol... Neki ez a stílusa, nem feltétlenül van összefüggés...
Az ultrások is szinte mind csoszognak, így energiát is spórolnak, plusz nem verik annyira oda a lábukat, ami sok kilométer alatt praktikus... 400-as futó meg nyilván sosem fog csoszogni, az nem működik.. Egy szó mint száz nem általánosítanék... mondjuk néha én is látok olyan mozgást, hogy jujjj...

KenSentMe 2010.06.29. 14:17:11

Jó, én megnézegettem a számokat, és csak az jutott eszembe, hogy 3200 m-t kell lefutni egy katonajelöltnek ~15 perc alatt, hogy ne nézzék kriplinek.. 6+5,5+5,5+6/5 = 18,2 perc, ami annyira is rossz, főleg, hogy ha direkt 3200 m-t futottál volna, akkor biztos jobban kifutod magad.. de ez kilóméterenként nem 6, hanem inkább 5 perces tempót jelentene,.. a lényeg, hogy annyira sokat már nem kell hozzá gyúrnod;).

dzsoni_depp 2010.06.29. 14:19:07

Sziasztok,

Tavasszal szoktam kezdeni évente, akkor 32+, majd hamar gyorsul. Nyárra 28:30 ill azalatti időket futok, ami nem nagy szám, de a 176 cmemhez 96 kiló vagyok. Így már annyira nem rossz.

2 kört bírná a keringésem meg az erőm, csak a térdem adja fel kb 8km környékén és akkor 2 hétig járni alig tudok így marad az 1 kör, amitől még épségben érek célba :)

A vicces az, hogy féltávra melegedek be, és onnan kezdem igazán élvezni.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.06.29. 14:21:07

@Kerti Öröm: hát nem tudom, a videón található futó nem éppen a kifinomult technikájáról híres, azonban szeretnék olyan gyorsan és olyan kitartással futni mint Ő :-)
www.youtube.com/watch?v=yqkoLs9Fklc&feature=related

amúgy teljesen igazad van!

Vince Larkin 2010.06.29. 14:29:16

nulla kondícióval nekikezdve 38 perc alatt szenvedtem végig pár éve, mikor nekikezdtem tavasszal, nyár végére 33-ra sikerült lefaragni.

Spiritmonger 2010.06.29. 14:32:45

sziasztok!

sajnos közel 150 kilósan és 35 évesen kb 55 perc egy szigetkör
van valahol nyilvános edzésprogram, ami a célul kitűzött előbb 45, majd 30 perchez leírja az utat?

tudom, hogy nagyon nehéz, de muszáj megpróbálni, hátha sikerül

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.29. 14:48:35

@Spiritmonger:

Szia

Itt biztos van számodra hasznos info:

edzesonline.hu/

Szerintem csak óvatosan, ne terheld túl az ízületeidet, nem kell elsietni, érdekes pl Zsola posztját elolvasni, sok hasznos info van benne:

futo.blog.hu/2008/11/20/zsola_the_biggest_loser_avagy_a_nagy_fogyas

2010.06.29. 14:48:39

Én már jópár éve nem futok folyamatosan kiújuló ugyanazon csípőizületi sérülések miatt, de régebben elég sokat futottam. (Nagyjából 5 év utcai versenyekkel komolyan véve, 5 maraton meg jónéhány félmaraton.) Azt kell mondjam, hogy az első futólépéseket megtenni mindig "nagy szám" és ez a legtöbb embernél 6 percen felüli kilométereket jelent onnantól, hogy le tud futni 2-3-at folyamatosan. Eleinte csak azzal fél percet lehet hozni km-enként, hogy növeled a távot. Aztán lesz egy pont, ahonnan már egyre nehezebb lefaragni az időből, de a félmaratonra, maratonra mindig jó esély van javítani, ha az ember lefutja előtte a megfelelő mennyiséget.

Limonade Joe 2010.06.29. 14:49:45

@Spiritmonger: nézz körül az
www.edzesonline.hu/index.php?page_id=1#
-on
Van ott minden, ami szem szájnak ingere, de a bsi futófórumán is találsz jó szótól tanácsig mindent.

2010.06.29. 14:52:37

@Kerti Öröm: Nem vitatkoznék az általad írottakkal, csak hozzátennék. a futásnak valóban sok összetevője van és mindenkinek a leggyengébb láncszemét kell erősítenie. Ha valakinek a légzéssel van gondja, akkor azt, ha a mozgásával, akkor azt. Néhány év kitartó edzés után már egyik sem számít annyit, mint az izomzat oxigénfelvevő képessége, illetve a zsírégetés hatékonysága, bár egy szigetkörnél az utóbbi kevésbé játszik.

milladuo 2010.06.29. 14:53:45

régen saját edzegetéssel 27:30 volt a rekordom, igaz ide másfél év rendszeres (heti 2-3) futással jutottam el
aztán hosszú szünet (másfél évkihagyás, terhesség, gyerek stb), majd újra lendületet és motivációt kaptam
elsô szigetkör nulla kondival éppen 30 perc lett
azóta futóklub, vajda zsuzsi, és most 27:20 az egyéni csúcs
lesz ez még jobb is
ja és heti egy, max kettô edzés
ennyit számít egy jó edzô és egy komoly edzésterv szerintem

milladuo 2010.06.29. 14:56:18

ja és 30 percrôl 27:20-ra alig két hónap alatt javultam
(nem dicsekvés, csak azért írom, hogy meg lehet csinálni...)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.06.29. 15:09:38

nekem az első szigetköröm nem volt. olyan 2-3 kilit futhattam elsőre, amikor az első szigetkör lement az olyan 29-30 perc lehett. 2-3 hónap alatt lement 25 perc alá. aztán hanyagoltam az egészet..az egyéni szigetkörös rekordom talán 21:41, de ezt megelőzte 3 db 22:30 as kör.
na majd augusztusban csúcsdöntés lesz.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2010.06.29. 15:23:59

@DaMartian: Nekem gyakran van olyan, hogy:

- Jé, de lassan fut.... jé, elment mellettem..

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.29. 15:47:12

@Kerti Öröm: Én észrevettem, hogy túl magasra emelem a térdeimet, és jó hosszúakat is lépek. Ebből következik, hogy a lépés végén túlságosan lendületben vagyok, amit aztán ellensúlyozni kell. Így lépésenként kétszer is felesleges dologra adok ki energiát. Mostanában próbálok kisebbeket lépni és inkább gyorsabban, ügyelve arra, hogy ne legyenek a kelleténél lendületesebbek a lépéseim. Bár mostanában csökkentett intenzitással futok (5 perc / km), ezért nem tudom, mennyivel nőne a sebességem, csak azt érzem, hogy az új technikával kevésbé fáradok el.

paklis 2010.06.29. 17:07:53

Gyerekek irigykedve nézem itt a jobb nál jobb időket. Én most 30 at futok 1 körön és 1:01 et pedig 2 körön és úgy érzem repülök és ennél nem lehet gyorsabban :) Igaz, hogy júliusban 157 kiló voltam most meg csak 87 :)
A cél a 2 órán belüli férmaraton szeptemberben, kemény lesz...

xhege 2010.06.29. 17:27:31

Én még soha nem futottam a Szigeten :) Így nincs is szigetkör csúcsom. 10-12 km-t szoktam futni, mikor jobb formában vagyok 5:00-5:10 közötti ezrekkel, mikor nem vagyok formában (pl most) akkor 5:20 körüliekkel. Amikor meg csak örömfutás van és kellemesen tolom a kilométereket akkor 5:40 körüliek az ezrek. Semmi edzéstervem nincs, csak futok, mert futni jó. Számomra az 5 percen belüli ezrek tűnnek elérhetetlennek 10 km feletti táv esetén, bár 1-2 alkalommal már összejött, de az a véletlen műve lehetett :)))

egy hang a hátsó sorból 2010.06.29. 17:31:32

En iden tavasszal 36-37 koruli idokkel kezdtem ujra a futast, most 27:50-nel tartok. Eleinte minden futasnal 1 perccel javultam, aztan 30-nal kicsit megallt a tudomany (pedig kozben vettem egy GPS-es, pulzusmeros, csilivili Garmin 405-ost is). Az attores akkor volt, amikor heti 1 alkalommal beiktattam egy dupla szigetkort - ezek utan a sima szigetkor mar rovidtavnak tunt, es jobban birtam. (Lehet, hogy ez a javulas fejben tortent, es nem kondicioban.)

Aztan most harom hete meghalt edesanyam, egy hetig alig ettem, gondolom fogytam jopar kilot, es azota 28 alatt futok... Bar ha tehetnem, inkabb visszacserelnem a tortenteket 30 koruli szigetkorokre.

Egyebkent nekem nagyobb sikerelmeny alacsonyabb pulzussal lefutni a 30-as szigetkort, mint mindenaron 28 vagy 27 ala menni. (Most stabil 168-169-es pulzussal futom vegig a 28-as szigetkort, eleinte majdnem 180-nal futottam 32-t.)

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.29. 17:32:49

Én nagyon sokáig minden alkalommal 4:30-as km-ekkel futottam a 12 km-t, de itt a futoblogon néhányan meggyőztek az intenzitás-csökkentés hasznosságáról. :-) Azóta lett 5 km/perc a normál sebességem, ami félmaratonra teljesen megfelel, kisebb távú versenyeknél meg visszatérek a gyorsabb tempóra. De nem az edzéseknél.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.29. 18:06:46

Akkor lassan lépek is a futás mezejére.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.29. 19:58:53

És meg is volt. Kopaszi gát, szokásos 12 km - 1 óra. (Na jó, most csak 58 perc. :-))

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2010.06.29. 21:44:13

ma toltam egy 28 perceset Pistával, pedig gyorsabbnak éreztem izomlázasan.

WITCH · http://witch-ironman.blog.hu 2010.06.29. 22:26:37

Most nem tudok kört mérni, mert 2 hétig edzőtáborban vagyok.

De utána - ha eljutok odáig - mérek egyet.

Remélem addig lebontják majd a kordonokat, mert lassan már a tüntetők is be fognak járni a szigetre gyakorolni! 8'D

Stones70 2010.06.29. 22:54:35

@g-dúrban zúgó kabóca: Szívemből szóltál !!! Egy 40-es :)

monerd2 2010.06.30. 00:02:04

én nem futottam még maxra a szigetkört, de 26p biztos menne ha jó keményen futnám (tehát kb. 5p kilométerekkel). 9 hónapos nőnemű futóként.
és hogy honnan indultam: úgy 5:55-ös km-ekkel kezdtem futni 5km-eket 6 hét futás-gyaloglás után 7 hónapja, az 31p-es szigetkörnek felel meg.
de a szigetkört most már csak 35-45p között futom edzésen, mert az 5km-es versenypulzusnál 40-50-nel alacsonyabb pulzuson igyekszem edzeni általában. (lehet ez még túl alacsony is, nagyon nyugis :))) )

monerd2 2010.06.30. 00:05:00

ja és a 40-50 ütéssel alacsonyabb edzéspulzus nem elírás! 195bpm-es 5km-es versenypulzus helyett 140-155bpm között próbálom a futást. úgy 155-tel jön ki kb. 37p szigetkör. 142-vel meg 45p szigetkör.

M.Islander 2010.06.30. 08:07:09

24-25 perc körül tolom a szigetköröket (általában 3-4 kört) reggelenként, nemsokára megpróbálom este, akkor azért gyorsabb vagyok.

coeurace 2010.06.30. 09:26:28

Futni szerintem alapvetően jó, persze "agárszerű futóbolond"-ként könnyen beszélek :).

A futásban a súly nagyon sokat számít. Én például 192 cm-hez vagyok 71 kg (ok, tényleg elég gebe súlycsoport, de a mesében is gebéből lesz a táltos paripa). Számomra a súly tétje annyi, hogy pár kilót felszedve lassabban futok. Azoknak akik 90 kg feletti súlyt írtak mindenképpen mértékletességet tanácsolnék és óvatos diétázást a futás (inkább kocogás) mellé. A túlsúly ugyanis megterheli az ízületeket és ezen a futás még ronthat is, a sérüléseket meg senki nem szereti. A jelentős súlyveszteség mellé (valaki írta, hogy 156-ról ment 89-re) mindenképpen jó a mozgás, mert a súlyvesztés nem csak a zsírt, hanem az izmokat is le tudja építeni és ezt a futás/kocogás/gyaloglás ellensúlyozhatja.

Nekem 30 körül arra kellett rájönnöm, hogy a nyújtás és bemelegítés a futás előtt és utána is sokat segít a térdfájás elkerülésében. Különösen az utána igényel önuralmat, mert az ember fáradtan nem biztos, hogy rászánja az időt, de nagyon megéri.

Végezetül egy érdekes tény mindenki megnyugtatására (és nyugtalanítására). Kalóriaégetés szempontjából mindegy milyen sebességgel futunk, a felhasznált energia a megtett távolságtól és a saját tömegünktől függ. Összességében 1km kb. 71 kcal elégetését jelenti, egy szigetkör kb. 400-at és ez független attól, hogy sétáltunk vagy futottunk. (Persze a séta+perec+fagyi már nem ugyanaz :).) Egyébként a 400 kalória kb. 4 doboz joghurt vagy egy könnyű ebéd fele, szóval a futás a túl sok evést sose fogja ellensúlyozni.

Hajrá mindenkinek, találkozunk Londonban ;)...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.06.30. 09:43:51

@coeurace: azért az meglepne, ha nem számítana milyen tempóval futunk, vagy esetleg sétálunk. :) jó kis témát dobtál fel, ki lehetne fejteni.
de a bemelegítés és főleg utána nyújtás tényleg nagyon fontos, erre én is hozzád hasonló bölcs öregen jöttem rá. :D

Pirx 2010.06.30. 10:17:37

Hát akkor most én szégyellem magam. Másfél éve futok, és a legjobb szigetköröm 31.40. Két körön pedig 1 óra 8 perc, ámbár ez amolyan "biztonsági" tempó. Itt még tudok faragni szerintem.
Egyenlőre számomra a 30 alatti kör sci-fi kategória. Majd' 20 másodpercet kellene javulnom kilométerenként.
(46 éves vagyok, 82-83 kg, 181 centi. 25 évig dohányoztam sajnos. A futás utána kezdtem el, miután abbahagytam)

Azzal, hogy gyalogolva is ugyanannyi energiát használunk el, vitatkoznék, ámbár lehet tévedek. De ugye a teljesítmény, és a végzett munka között jelentős különbség van. És a különbséget az idő okozza. Rövidebb idő->nagyobb teljesítmény->több energia (Amúgy tudom, hogy lehetetlen átállni, de az SI szerint az energia mértékegysége a Joule (J) és nem a kcal. :) )

2010.06.30. 13:48:08

@azilinha: Ultramaratonnál lehet, hogy ez gond, de maratonig elvileg nem kellene számítson. Ha megnézed, hogy egy versenyző (még ha nem is élvonalbeli) milyen lépéshosszal futja a maratont, akkor látni fogod, hogy nagyjából ők is 3 - 3,5 lépést tesznek meg másodpercenként, csak ehhez kell majd 2 méteres lépéshossz. Konkrétan egy 2:10-es maratonhoz 5.4m/s tempó kell, ami mondjuk 3 lépés /mp esetén 1,8m futólépéseket jelent.

2010.06.30. 13:54:11

@coeurace: Itt csak annyiban vitatkoznék, hogy a futásnál jelentős mennyiségű energia kell ahhoz, hogy a súlypontodat magasabbra emeld, mint ha csak gyalogolnál. Ehhez még hozzájön az is, hogy több izom vesz részt a munkában, mint gyaloglás esetén. (Különösen a vádli kap extra terhelést egy nagy tempójú futásnál, amit egy hegyi félmaraton után érezni is lehet másnap.)

HelloJozsi 2010.06.30. 13:55:52

@coeurace: hát ez nekem eléggé furcsán hangzik. Az autó is többet eszik, ha padlógázon teszed meg ugyanazt a távolságot, szerintem az ember is.
Arról nem beszélve, hogy sztem több izmot mozgat a futás mint a séta, ergo több izmot kell táplálni, amihez több stuff kell.

@paklis: riszpekt!

2010.06.30. 13:57:48

A test hatékonyságának romlása mellett a nagyobb sebességeknél bejön még a légellenállás hatása is, ami azért nem elhanyagolható még 5perc/km-nél sem.

2010.06.30. 13:59:19

@NJoco: Teljesen egyetértünk.

2010.06.30. 14:03:12

Ha valaki fogyókúra céljából szeretne mozogni, akkor elvileg kombinálni kell az edzőtermi edzéseket a futásokkal. Létezik egy speciális irányzat, ami mindent visz, de nagyon kemény. Nem tudom, le van -e fordítva, de angolul crossfitnek hívják, az interneten lehet róla olvasni.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.06.30. 17:50:38

Szerintem nem lehet azt mondani, hogy 30 perc alatt a szigetkör nagy szám-e vagy sem. Aki régóta fut rendszeresen és egészséges, az nyilván képes rá, aki meg rövidebb ideje kezdte el a futást, de kitartó, az hamarosan képes lesz rá. Akinek most még nem megy, de kitartóan edz, az nagyon jól teszi, és idővel úgyis összejön. De tényleg nem kell, hogy a sebesség gyors növelése legyen mindenáron a cél. Ahogy előttem is írta valaki: ha a chips-zabálás-TV-nézés helyett a futópályán tölti az időt (természetesen annak rendeltetésszerű használatával :-)), az már önmagában is nagyon szép.

DaMartian 2010.06.30. 18:24:02

OFF: Ha valaki BSI versenyen indulna egy kis info: "bejegyeztettem" a Futóblogot egyesületként a BSI-nél, így amikor nevezési lapot töltesz ki (akár kézzel, akár On-lány) bejelölheted, hogy Futóblog tag vagy! Ez azért klassz, mert az eredménylistákon így pillanatok alatt látszik, hány blogos és milyen eredménnyel vett részt az adott versenyen ; ) Ezzel is kifejezhetjük az összetartozásunkat... Nem kell megköszönni! : )

2010.06.30. 18:25:16

@azilinha: Igazad van, pláne, hogy majdnem mindig lehet találni olyan valakit, aki jobbat fut egy adott időnél.

szüdzsike 2010.06.30. 19:42:38

Nem ide vág: Iphonehoz valaki tud ajánlani nekem kartokot, mert ami van (Griffin ) nyomja a hangerőszabályzó gombokat és félek hogy tönkre vágja azokat. Edzés közben lehalkul a teló, mert azt érzékeli hogy halkítom a gombokkal:( Nagyon köszi!!!!

2010.07.01. 13:10:22

@szüdzsike: Nekem az az egy-két óra, amit futással töltöttem, mindig a lazulásról szólt, így telefon nem jöhetett szóba, arról nem is beszélve, hogy kulccsomón kívül nem is szivesen vittem magammal semmit. Persze aki szeret zenét hallgatni közben, azt megértem, egy 3 órás futásra még egy kisrádió is jól jön.

DaMartian 2010.07.01. 14:51:16

@szüdzsike: Apple boltokban van Belkin tok, nekem bejött az is, de kifejezetten futáshoz van NIKE tok is, és pár hete már itthon is kapható!!! Bár drágább, mint a Belkin, és kicsit nehéz beletuszkolni a telót, mert a szilikon tapad a képernyőhöz, de ha már benne van, akkor nagyon állat! Gond nélkül kezelhetők a gombok, kényelmes, stabilan tart és szellőzik is. Neoprén az egész, így nem izzadsz alá.
@Robi, a hód: sokszor nem árt a telefon, főleg ha egyedül futsz, terepen és sötétedés után (ami ősszel/télen gyakorlatilag már kora du) ki tudja mikor kell segítségkéréshez? Láttam én már Szigeten is viharban kifordult bokával futót ülni a puding szélén, hogy akkor most merre???
Amúgy meg az iPhone-nal műxik a Nike+ és még mp3 lejátszóként is üzemel (meg a legtöbb okostelefon tudja az mp3 + GPS + valamilyen running app kombót) így gyakorlatilag egy készülékkel kiválthatsz 2-3 kütyüt! Úgy már megéri cipelni és egy jó karpánttal nem is zavaró. Én kifejezetten ezért cseréltem le a Nokiámat! Azóta a telefon + iPod helyett elég a féltégla : )
Új info megszellőztetés: ősztől jön majd iPhone-ra Nike+ app! GPS alapú + accelerometer kombó alapú így nem kell többet hozzá csipp és nyilván pontosabb is lesz + egyéb funkciók (auto feltöltés, mapping stb.) na akkor még praktikusabb lesz szifonnal tolni! : )

DaMartian 2010.07.01. 14:52:59

@DaMartian: AD most gondolom repes az örömtől : )

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.07.01. 14:56:11

@DaMartian: gps alapján megméri a futás sebességét? az igen.

2010.07.01. 14:58:15

@DaMartian: Én 99%-ban egyedül futottam (igaz, nem Budapesten, kivéve a versenyeket) és sosem éreztem hiányát a telefonnak. A Timex-em (vagy a Polar) volt az egyetlen, ami kötelező volt, illetve az ultrahangos kutyariasztó, aminek néhányszor jó hasznát is vettem. Persze akkor még nem volt iPhone, meg a vele járó alkalmazások, elismerem, hogy jó segítő lehet egy futóknak tervezett alkalmazás is.

2010.07.01. 15:00:11

@rrroka: Pillanatnyi sebességre nem biztos, hogy ideális, de átlagsebességre, távolság pontos mérésére ideális a GPS alapú edzőtárs.

DaMartian 2010.07.01. 15:03:55

@rrroka: @Robi, a hód: épp ezért kombinálja a gyorsulásérzékelőt és a GPS-t! Nyilván a total adatokhoz és az átlagokhoz a GPS lesz az alap, de a pillanatnyi sebességhez, meg akkor ha elveszíti a GPS jelet, akkor addig dolgozik tovább az accelerometer. Így nem a két jel közötti egyenest fogja alapul venni.. Az okosok majd biztos kitalálják hogy a legfaszább, egyelőre ennyi az info... Én mindenesetre már várom! : )

bombike 2010.07.14. 16:14:29

Ma elmentünk ketten futni a Népligetbe, majdnem meg is próbáltuk a kis elefántot, de picit elbukott a dolog :)
A liget egyik oldalán homeless-ek aludtak, így a másik oldalról indultunk. Lépünk párat, láttunk pár szipusat, gondoltunk megyünk másik irányba. Itt azonban aktív homeless brigáddal akadtunk össze. Így 1,5 perc kocogás után inkább kocsiba ültünk, úgy döntöttünk, ez a környék nem 2 lánynak való :)

effe 2010.07.14. 22:16:05

@DaMartian: nekem a BSI oldalon az egyesületeknél nem jön föl a Futóblog. vajon én csinálok valamit rosszul, vagy lehet, hogy még nem "jegyezték be"?

DaMartian 2010.07.14. 22:36:01

@effe: Nike - Futóblog néven van és már be van jegyezve ez tuti! Hortobágyon Péter Attika már be is mondta és az eredménylistában is benne van : )

effe 2010.07.14. 23:04:28

@DaMartian: köszi, így már megtaláltam!

eLzsÉ 2010.07.15. 00:07:57

@bombike:

Pedig szoktak futni lányok is, egyedül is.
Ma is találkoztam egy csinos lánnyal de ő mondjuk olyan gyorsan futott, hogy aligha érte volna utol bárki:)

A szipusok teljesen ártalmatlanok, jobbára azt sem tudják, milyen nap van.
A homelessek szintén, nekik az egész lakásukat cipelni kell magukkal, azok sem fognak futóversenybe bonyolódni.

Viszont korábban szinte állandó volt a rendőri jelenlét, minden körben találkoztam rendőrautóval, ez az utóbbi időkben elmaradni látszik, sajnos.

VT22 2010.07.30. 00:01:38

Ennek a bejegyzésnek a hatására ma futottam egy kört a Margit-szigeten.

Kíváncsi voltam, meg tudom-e csinálni. Sikerült. 29 perc lett.

Amikor megláttam a poszt címét az indexen csak legyintettem hogy 30 perc az 10 km/h-s átlag, fél lábon is megvan... Aztán belegondoltam: Sose futottam még 2,5 km-nél és 12 percnél többet, de azt is utáltam. Alig mozgok valamit, eleve hogy önszántamból "csak úgy" fussak még sose fordult elő. (Kerékpározni szeretek, bár idén kemény 1 alkalommal túráztam vele - sose volt időm rá.)

Kipróbáltam a szigetkört, sikerült, és büszke vagyok rá. Indláskor azzal számoltam a feléig se jutok... De a címmel most már egyetértek, tényleg nem olyan könnyű 30 perc alatt futni egy kört.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása