Itt a Mikulás

2010.12.04. 12:43 angelday

Szombaton a szokásos helyen tartottuk a Futóklub Mikulás eseményt, elég sokan lettünk végül, volt meleg tea, csokimikulás, sőt, tombola is. Egyéni sikerem, hogy Zsolának végül át tudtam adni a Futóblogos pólóját (long been due, ahogy mondom), illetve DaMartiant is megleptem egy mikulás ajándékkal, amit már nagyon régóta hurcolászok magammal, de még soha nem tudtam neki odaadni. Most sem jött össze, mert éppen elkerültük egymást, de remélem a többiek forwardolták. Azilinháék mérsékelten örvendeznek Zsola pólójának a következő képen:

Következzen az eseményből vágott videóm, ami meglehetősen egyedi hangulatú lesz. Remélem, hogy megbocsájtja nekem az utókor, de még akkor is ha Nike, nem lehet minden egyes alkalommal a vidám poprock stílust nyomni. (Ettől eltekintve, újra szeretném jelezni, az esemény nagyon jó hangulatú volt, csak a vágó kapott egér-görcsöt és éppen Cliff Martinez szólt, amikor a memóriakártyáról az adatok áttöltésre kerültek.)

Sokan berzenkednek a hidegtől, én megmondom őszintén, hogy nagyon felfrissülök mindig, amikor ebben az egészséges időben kimerészkedek. Jó dolog a futás télen is, ráadásul nincs tikkasztó meleg.

Egyébként olyan, mintha ilyenkor télen nem szomjazna meg az ember, főleg kisebb, rám méretezett távok esetén. :) Hogy is van ez?

Az megvolt, hogy a Nike busz MacBookjain nem OS X, hanem Windows fut? OHNOES!!

34 komment

Címkék: mac videó sziget rendezvény futóklub

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr452492479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paklis 2010.12.04. 13:09:57

De irigyellek titeket...
Sebaj márciustól már én is futhatok, de akkor már nem lesz tél.
Nah majd jövőre.

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.04. 14:05:21

De jó érzés címlap fotón szerepelni. :-D

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.04. 14:43:46

@paklis: Szerintem nem veszítesz olyan sokat azzal, hogy kihagyod a telet. Én is csak azért futok benne, mert nincs jobb. :-) Ezért mindig szuggerálom magam, hogy egészséges kimenni a hidegbe, meg kevesebben vannak az "útonállók" meg minden ilyesmi, de igazából nagyon szeretném, ha nem a jégtáblákat kéne folyton figyelni, meg ha nem kéne mindig ezt a téli futócuccot magamra venni, ami minden darabjával együtt jóval bonyolultabb, mint nyáron egy póló-short.

Szóval, pont akkora fogsz visszatérni, amikor már valóban öröm lesz a futás, mert nem jár ezzel a sok macerával. Addig meg kitartás.

Balázs - Győr · http://www.futobaratok.hu 2010.12.04. 15:19:09

Nalunk nem lesz ilyen tombolahuzas, vagy ez csak a fovarosban futok kivaltsaga!? ;)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2010.12.04. 16:13:24

Nagyon sokat filóztam, hogy kimenjek-e, mert még nem vagyok teljesen jól (kb. három hete megfáztam, azóta nem is nagyon futottam :(). Az volt a dilemmám, hogy futás után hogy jöjjek haza úgy, hogy nem fázok meg még jobban. Aztán végülis kimentem, a dilemmát pedig megoldottam úgy, hogy csak a kör felét futottam a Szigeten, aztán az Árpád hídtól hazafutottam. És rájöttem, hogy az Árpád híd futva rövidebb, mint gyalog :)

Amúgy kár, hogy nem tudtam, hogy a kabátot van hova tenni, akkor kabátban mentem volna, dilemma se nagyon lett volna és maradtam volna a végéig :( Na nem baj, majd legközelebb :)

Örülök, hogy találkoztunk néhányan, remélem, lesz még sok ilyen alkalom :)

csiripiszli12 · http://kedvesazelet.blog.hu/ 2010.12.04. 16:17:44

@paklis: Elhiszem, hogy nehezen bírod :( Kitartást tavaszig! Nemsokára napforduló, onnantól meg tavaszodik :)

Bloom77 2010.12.04. 16:23:07

Hmm...a video végére azt vártam, hogy valakit megölnek.......nagyon gyilkos....:))))))))

bitliszbá 2010.12.04. 19:12:28

Úristen!!! AD megölted Magnós Gyula bácsit?

egyébként sajnos nem tudtam ott lenni, de holnap egy rövidebb mikulásfutáson pótolom az adagot Janónál. De jövő héten, nem fenyegetésképp mondom, de ott leszek...

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.04. 21:04:03

Zsolát lelombozta az Adidasosok közelsége?
Nálunk is volt Mikulás-futás, tombolával. A lányok versenyét egyik futóblogos társunk, b.fruzsi nyerte!

xhege 2010.12.04. 21:06:59

Biztos nagyon jó hangulatú buli volt. Én szolidaritásból futottam veletek egyidőben egy 14,5 km-es etapot.

@azilinha: télen valóban macerásabb egy kicsit a dolog, de én ezt sokkal jobban szeretem, mint a nyarat :) -14-ben és 25 cm-es hóban is toltam tavaly. Még élveztem is. Nyáron viszont a meleg a halálom :(

Más: ma voltam a Decathlonban és a Pega 18 ezerre van leárazva (Fehérváron) !!!

eLzsÉ 2010.12.04. 22:28:37

Bocsánat az akadékoskodásért, de nem lehetne ezeket a videokat valami értelmezhető helyre, mondjuk Youtube-ra felpakolni?

Én hiába várom meg, hogy letöltődjön, akkor is akad, nem csak ez, az összes.

Most nem mondom, hogy nem lehet megnézni, mer meg lehet, csak nem jó...

Rope 2010.12.04. 22:50:28

Ismét nagyon jó volt!!! Köszi!!!

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.04. 22:51:22

@xhege: Engem meg a kánikula kevésbé visel meg, mint ennek a rengeteg cuccnak a magamra aggatása. A hó meg a jég pedig tudom, hogy sokaknak kihívás (pozitív értelemben), de én abszolút nem érzem biztonságban magam se futva, se bringával. Ennek ellenére mindkettőt csinálom, és végigfutottam a tavaly telet is, de nem azért, mert olyan nagy bulinak tartom, hanem mert vagy így, vagy sehogy. Akkor pedig már az első opció! :-)

eLzsÉ 2010.12.05. 01:34:21

@azilinha:

Érdekes, mert bár a meleget kimondottan utálom, ezt a hideget se nagyon szeretem:)

Azt vettem észre, hogy hiába van hideg, meg futok lassabban az útviszonyok miatt, mégis felmegy a pulzusom, gondolom, azért, mert mégiscsak be vagyok öltözve, tehát végülis melegem van.

Nagyobb baj, hogy fáj a lábam.
A kurva foci miatt fájdult meg, de azóta se akar elmúlni.
Kihagytam már 3 hetet, el is múlt, de szépen alattomosan visszajött és bár magában a futásban nem igazán zavar, de utána azért igen és tudom, hogy fájós lábbal nem futunk, de én ilyenkor azonnal hízni kezdek.
Aztán meg a Diclac kenőcsbe, ami korábban teljesen bevált, valami új vivőanyagot tehettek, mert olyan szinten lett véres kiütéses a lábam tőle, hogy az már lassan ijesztőbb, mint az eredeti probléma...

Viszont az meg tök jó, hogy nem kell a rettenetes övtáskát magamra aggatni, hanem zsebre tehetem a telefonomat, mert ugyanis van zsebem:)
A barátnőmnek vettem egy BlueTooth-os fejhallgatót, olyat veszek magamnak is, az még sokat könnyít a téli (és a nyári) setupon is és akkor már majdnem jó:)

Még azt kéne, hogy a szemem se könnyezzen, mert ugyan a szemüvegemen már bemegy a levegő, de az ilyenkor pont nem segít.

Hát, nem könnyű, de megéri, tavaly is addig csúszkáltam a jégen, hogy tavaszra gyorsultam vagy fél percet (mondjuk volt honnan:)
Viszont az a tereptalpas Pegazus, amit a netről rendeltem, tökéletes még tükörjégen is, nem is használtam nyáron.

weakest link 2010.12.05. 09:45:43

@paklis: Csak nem valami sérülést szedtél össze? :(

M.Islander 2010.12.05. 09:49:04

majdnem 2 hét kihagyás után (ld. munka és takonykór borzasztó kombinációja) tegnap délután a HHH-n futottam 13 km-t -2 fokban, hát nem voltak sokan.
a terep szánkózásra, sífutásra tökéletesen alkalmas, futás szempontjából kellemes meglepetés volt: ugyan csúszik és jeges, az emelkedőkön dufla erőfeszítéssel tudtam feljutni, de az új anorák-szerű nadrágnak köszönhetően végre nem fájdultak meg az izületeim, nem dermedt rám az izzadság.

AD: gratula a bóklászós, futáshoz teljesen alkalmatlan aláfestő zenéhez, tényleg unalmas néha a harsány/földbedöngölős zene

angelday 2010.12.05. 11:45:22

@AG: fel lehetne oda is, de a Vimeo playert támogatjuk saját készítésű videók esetén. Szerintem várd meg, míg letöltődik és utána indítsd el a lejátszást.

DaMartian 2010.12.05. 12:23:29

AD köszi a Marslakó Mikit : )
A tegnapi szép idő ellenére ma brutál torokfájásra ébredtem. Ezért rossz a tél. Ha nem D2D futsz könnyű megfázni. Pedig nem éreztem hogy hideg lenne jó volt futás után még bandázni...
Ma valaki egy hosszúra (15+) becsatlakozik? Helyszinben rugalmas vagyok, csak nincs kedvem most egyedül menni...

-Mariann- 2010.12.05. 12:58:54

@DaMartian: mennék, ha nem Ózdon lennék még. Épp most tervezek én is egy futást, megnézem lehet-e, mert itt is durva idő van. este -11 volt, fagyások - nem kellene elcsúszni.
Viszont Ózd olyan pici :), hogy nagyon agyalnom kell merre futhatnék ilyen sokat (ahol még merek is futni).

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.12.05. 14:33:11

jézusom, wint raktak a macbookokra? MIÉRT???!!! ugye csak vmi virtuális cucc?

Rope 2010.12.05. 22:37:32

Szombatról vannak valakinek olyan fényképei, amit megosztana?

rodriguez 2010.12.06. 09:03:30

Szombat délelőtt sajna program volt, de péntek délben még friss hóban tudtam futni a HHH-en és szombat reggel (f8-kor) a szigeten a külső úton csúszkáltam egy kört... Ha jól látom később jobb hangulat volt, mint egyedül kora reggel.
@angelday: A szombati közös futások között tervben van esetleg egy HHH-s futás is?

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.06. 10:08:58

@rodriguez: Azt hiszem, nagy szerencséd van. Én úgy hallottam, hogy pont a jövő szombati futóklubos futás lesz a HHH-n. Minden kívánságod így teljesüljön. :-)

Egyébként hogy lehet szombat reggel fél 8-kor már a futópályán róni a km-eket? Nem is tudom, milyen kényszerítő körülmény tudna rávenni, hogy ilyen szörnyű dolgot tegyek. :-) Pedig tkp. tök jó, mert megmarad az egész napod. De mi tud rávenni, hogy hajnalban álmosan, hidegben, abban a tudatban, hogy még alhatnál, mégis nekiindulsz??

rodriguez 2010.12.06. 11:58:15

@azilinha: Köszi az infót! Csak elhatározás kérdése, fel lehet kelni. Persze nagy ritkán én is ellógom, hiába a nagy elhatározás. És utána tényleg szabad az egész napod...
Ha lesz HHH-futás Ti is jöttök a pároddal?

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.06. 12:46:57

@rodriguez: Szerintem a párom most nem fog jönni, de én igyekszem. Ha nem jön közbe semmi extra, akkor ott leszek.

bitliszbá 2010.12.06. 13:19:24

Ugye nem szombaton lesz a közös futás? Csak azért, mert szombat MUNKANAP az átlag usereknek, mint pl. ÉN!

azilinha · http://futobarom.blog.hu/ 2010.12.06. 14:53:40

@bitliszbá: Oh basszus, tökre elfelejtettem! Bizony, én is az átlag userek táborát gyarapítom. :-( Akkor mégiscsak vissza kell vonnom a részvételi szándékot. (Vagyis, a szándék megvan, csak ...)

BGy · http://babosi.blog.hu 2010.12.06. 15:08:32

Még jó, hogy szóltatok, hogy munkanap, legalább sikerült meglepetést okoznom a kolléganőmnek. :)))

bitliszbá 2010.12.06. 15:37:45

@BGy: neked könnyű... te nem átlag user, hanem superuser vagy BGY Inc.

Mylady 2010.12.06. 20:22:30

Igen, szombat munkanap. Részvétem mindenkinek, aki szintén a bányában tolja majd...

2010.12.07. 08:38:13

@Mylady: nem elég, hogy munkanap, de le kell mennem a bányába? gáááá :)

watergate71 2010.12.07. 09:36:22

Jó kis reggel volt, részemről köszönöm!

Steve51 2010.12.07. 17:44:06

@Rope: Vasárnap keress meg a Busznál.Megbeszéljük. Üdv

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása