Kis mellénnyel

2013.03.17. 21:11 mgergoo

Vannak dolgok, amik nem változnak. Még mindig szeretek mások számára tök feleslegesnek látszó dolgokat vásárolni, szeretem érezni, hogy van miért dolgozni, a fogyasztói társadalom rabja vagyok, ez már így marad. Órákat tudok elkattintgatni a futós webáruházakban, kütyüs tesztoldalakon, és alig várom, hogy végre vehessek már valamit, áldozhassak valamit a futás oltárán.

A terepfutas.hu csinált pár hete egy indokolatlan Facebook kampányt, amiben Ultraspire Spry hátizsákot/mellényt (?) lehetett nyerni. Gondoltam, hogy nem én leszek a boldog nyertes, de azért mohón rákattintottam a dologra és elkezdtünk szemezni. Már az elején láttam, hogy jól ki van ez a cucc találva és pont kafa lenne az én munkába járós futásaimra. Be is fáradtam a legközelebbi Nyúlcipőboltba, ahol személyesen is megismerkedtünk.

A munkába járós futásaimnak az elmúlt hónapokban egész kis mini logisztikája alakult ki. Mostanában sokat futok (ez a hét volt az első 100kili feletti hetem), hétfőnként azonban szent pihenőnapom van, ilyenkor autóval megyek és egész hétre beviszem magamnak a munkahelyi szettet. Nadrágokat, pulcsikat és mindent, ami a munkahelyen kellhet. A hét többi napján már futva megyek, így azokon a napokon már minimális cipelni valóm marad, gyakorlatilag csak a telefon, pénztárca és a lakáskulcs hordozását kell megoldanom.

Erre a célra eddig a vizes tartályától gonosz módon megfosztott, és így jelentősen megkönnyített, szuper kis Camelbak hátizsákomat használtam, de most, hogy rátaláltam a Spry-ra, úgy éreztem, hogy ő talán még jobb lehet erre a feladatra.

Nem nagyon szoktam vele foglalkozni, de most kapóra jött a névnapom, aminek keretében sikerült legális mentséget, és életem párjától felhatalmazást, kapnom a vásárlásra. Még vásárolnom sem kellett, megkaptam a Spry-t a családtól névnapomra. Már az első felpróbáláskor látszott, hogy nekem úgy áll a cucc, mint amikor a kövér keletnémet kisfiú mentőmellényt húz magára a balatonkenesei strandon, de vigyázó tekintetem most a praktikumra emelem, a külcsín csak másodlagos.

Az egész cucc könnyebb, mint a telefonom, mindössze 171 gramm (a Camelbak 400g felett van). Minek piszmog egy 90 kilós csávó grammokon? Attól, hogy rajtam van némi felesleg, még nem lesz jobb érzés a hátamon, meg a vállamon nagyobb súlyt cipelni. Az őrület az, hogy a telefonomat is könnyebbre (és butábbra) cseréltem és kifejezetten megérzem a különbséget. De vissza a tárgyra.

spry_1k.jpg

Az Ultraspire Spry rácuppan a felsőtestemre, ez tényleg olyan, mintha rajtam sem lenne. A zsebek kényelmesek és kézre esnek, a pénztárcám és a telefonom befér a bal kéznél lévő zipp-záros zsebbe, a jobb kéznél lévő nagy zsebbe kis vizes kulacs lenne helyezhető (ha lenne olyanom). Nem nagyon szoktam vízzel futni, szóval egyelőre nincs rá szükségem.

A pántok felső részén két kis zseb van, egy mágneses gyors-záras a kulcscsomónak készülhetett, de én nem szeretem oda rakni, mert futásközben nagyon csörög és zavar. A hátizsák, mint definíció azért merülhet egyáltalán fel, mert a hátsó részén egy aránylag nagy, szintén mágnes-záras zseb is van. Ebbe belefér a kedvenc Nike Vapor esőkabátom összehajtogatva, de vizes tartály fanatikusoknak jó hír, hogy a gyártó direkt erre a méretre forgalmaz vizes tartályt, ezt a felhasználást a pánton elhelyezett bújtató is támogatja.

spry_2k.jpg

Egy hete futok ezzel a zsákkal és nagyon megszerettem. Már nem csak munkahelyi futásokra viszem magammal, hanem végre a hétvégi hosszú futásokra is kényelmesen magammal tudom vinni a telefont. Azoknak mindenképpen ajánlom, akik minimalista megoldást keresnek a mindennapi futásokra.

14 komment

Címkék: próba minimál dk spry

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr225133712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pantomimes · http://ennyirefutja.blog.hu/ 2013.03.18. 07:42:57

Hű, pont ilyenre lenne nekem is szükségem, unom már a karra szerelhető telefontartót és jó lenne néha valami nedűt is vinni magammal. Egyébként érdekes, de én pont szeretem ha csörög a kulcs nálam futás közben, ad egy ritmust :)

Az egyetlen negatív dolog az az ár, 25 ropi rengeteg egy ilyen kis hátizsákért.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2013.03.18. 07:58:45

@pantomimes: a spry 14500 buznyák, van nekem is, egy kézikulaccsal ideális a hosszúkra: széldezseki, telefon (amit én sosem viszek), zselék, kulcsok, személyi elfér benne és tényleg szinte észrevehetetlen

2013.03.18. 08:21:30

valami hasonloan minimal picit keresek en is csak olyat amibe egyszerre belefer a viztartaly es egy picire hajtogathato TNF vizallo dzseki, de mind vagy tul minimal es csak tartaly vagy dzseki, vagy tul nagy belefer az eletem is

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.03.18. 08:29:51

Három évnyi terepezés után nálam már kialakultak az igények, amihez ez sajnos túl minimál. Ez még pont az a kategória, ha nem lenne, nem hiányozna.

Télre van egy LaFuma hátizsákom, és most akarom a kula csövemet is lecserélni. Most egy Kalenji van, összepöndörödik az öve 4-5 óra után. Vagy TNF, vagy LaFuma lesz a választás. De egyelőre baszik jó idő lenni, ezt pedig csak akkor akarom megvenni.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.03.18. 09:50:30

@ringsider: nyáron mennyire izzadós a háta? a víztartály kivételével ugyanezek beleférnek a 4kulacso kulacsövembe, és az nem fűt hátul.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.03.18. 09:53:23

de egyébként nagyon tetszik a cucc, én is simán elfogadnám névnapomra. :)

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2013.03.18. 09:55:59

@rrroka: nyár végén vettem, nagy hőségben nem futottam benne, de nem volt vele bajom...mondjuk ha nem muszáj, akkor én egy kézikulacsnál többet nem viszek magammal, de ez tényleg szinte észrevehetetlen
@viito: akkor a Surge-t neked találták ki terepfutas.hu/hu/futo-bot/product/view/20/193

2013.03.18. 10:16:46

@rrroka: beszélned kellene a kalendáriumok készítőivel mert nincs hivatalos rrroka névnap :P

@viito: bocs a triplázásért, mindig kiírta, hogy nem sikerült elküldeni

@ringsider: köszi megnézem

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2013.03.18. 11:04:27

@viito: a rrroka névnap egy mozgó ünnep, mindig akkor tartják, amikor vmi menő futócuccot találok megvételre... :D

BGy · http://babosi.blog.hu 2013.03.18. 15:16:25

@rrroka: nyáron kulacsöv javallott, pont amiatt, mert a vizestömlő nekinyomja a hátadnak a zsákot és ott nem párolog az izzadtság.

Csanya. 2013.03.21. 04:57:30

A kis mágneses zseb nem kulcsoknak készült. A zseb neve: Magnon Electrolyte Pocket™ és arra találták ki, hogy a futások alatt szükséges elektrolitokat tedd bele. Izzadságálló és vízálló ez a zseb. Még egy észrevétel, lazítsd ki az oldal pántokat, állítsd be a mellkasi pántot és ezek után húzd meg az oldalpántokat. Kényelmesebb lesz mint ahogy most hordod ( a képek alapján). A jobb oldali zsebhez kapható kis kulacs. Nyáron lehet jól jönne: terepfutas.hu/hu/futo-bot/product/view/18/203 Fuss benne jókat!

mgergoo · http://dagadtkocsog.blog.hu/ 2013.03.21. 11:18:36

@Csanya.: köszi a kiegészítést, kis kulacsra is vevő leszek szerintem :-)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása