I can get no

2008.08.11. 22:24 Winkler Róbert

Végre valami könnyen azonosíthatóan látszik. Hétvégén voltam Siófokon, és az érkezés után rögtön be is vedlettem. Leszámítva a csuklópántot, amit nem vettem fel, mert lógott a vihar lába, már amennyiben vihar is lógathatja a lábát, nem csak eső. Mióta a Red Bull Ládaderbin tőlünk ötven méternyire csapott a villám két emberbe, fosok ettől a mennyköves monszuntól. Az esti futások legalább felénél látni valahol a távolban villámlásokat, és bár a villám úgyis abba csap, akibe akar, nem akarok a kritikus pillanatban kétszer hatvan deka vasat a csuklómon.

Felhívtam tehát a szervezőket, hogy megjöttem, ők meg, hogy nem nézem-e meg a helyszínt, vagyis a repteret. Mondtam, hogy kiszaladok. Nagy humor.

A Honvéd utca a reptérre vezet, gondoltam, ez tökéletes lesz, de nem műholdaztam előre, így meg tudott lepni, hogy egyszerre csak országút jött, meg az alkonyat. Hej, de szar is forgalmas országúton futni! Aszfalton csak pár lépés, inkább a padkán, de a padkán is csak a jobb lábnak van egy kis sima hely, ballal már a fűben kell botorkálni. És az a fű, na arról sose gondoltam volna, hogy ilyen egyenetlen. Meg eleve az aszfalt széle is már eléggé lejt -- nem véletlen, hogy a 65-ös út Siófokról kivezető szakasza nem tartozik a híres, népszerű futóhelyek közé. Az ember csak botlatozik, a füle mellett 80-nal húznak el a kamionok, és egy rossz lépéssel akár be is eshetnénk alájuk. Na jó, egy különlegesen béna, rossz csillagzat alatt született lépéssel, de fő a rettegés.

Ráadásul a reptér igen közel volt, még a túlsó vége, ahol a csajokat megtaláltam, is összesen 2,8 kilométer. Úgyhogy gondoltam, körbefutom a repteret, de a füvet elég rejtélyes elven nyírhatták. Fentről nyilván egyértelmű, mint a Nazca-vonalak, de ott csak egyre nagyobb gazban gázoltam, végül pedig egy szántóföldre keveredtem. Nem is az lep meg, hogy a szántóföld ennyire egyértelműen látszik a lekonyuló görbén, hanem hogy a többi reménytelen, béna botorkálás ilyen egyenletesnek hat. Ennyire sima ívet még sose írtam le.

Elvégeztetett. Szar érzés, mikor volna az emberben még legalább egy ötös, de a sötétben már végképp nem lehet szaladgálni az össze-vissza fűben, az országúton visszafutni Siófokra halál, úgyhogy autóval visszavitettem magam, és ettem egy grilltálat, ami nyilván bőven meghaladta az alig bő 500 kalóriát. Most pedig egy korábbi kommentelő tanácsát kipróbálva tesztelem az Árpád-hív felől a Margitszigetet.

29 komment

Címkék: edzésnapló siófok hány jével írják hogy siókfok

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr40611465

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

onedin kenedi 2008.08.11. 23:10:54

Jól nyomod, Robi! Az embernek futni támad kedve.

asdfetc 2008.08.11. 23:11:14

Azám, sajnos amit mi kalóriának mondunk az kcal - lásd a 2 kalóriás cukorka = 2000 cal, úgyhogy így ijesztően kevésnek tűnik az, amit az ember eléget - például te egy negyed szem Tic-Tacot.
Azért én is nyomom veletek a métereket (=kilométereket) :)

asdfetc 2008.08.11. 23:14:05

u.i.: a wiki szerint "Gyakran értelemzavaró módon a kalória ezerszeresét a kilokalóriát (kcal) is kalóriának (cal) írják, főleg nem-tudományos kontextusokban."
Tehát lehet hogy mégsincs veszve minden.

FAQlyás Menyét 2008.08.12. 04:13:19

A kalória méréséről jut eszembe, hogy vajon ez a szerkezet hogy tesz különbséget a különböző földet érési és elrugaszkodási módszerek között. Mert gondolom, 10 km-nél már lényegesen több kalóriát éget el az a futó, aki nem a sarkával érkezik, hanem "gördülve". Ugyanis az jóval nagyobb izommunkát jelent minden egyes lépésnél a vádliban. (Azt tudom, hogy a lépések hosszát méri, de ez más.) Na mindegy, nem vagyok szakember, lehet, hogy hülyeség az egész gondolat.

DaMartian 2008.08.12. 07:54:46

Az elégetett kalória mennyisége úgyis csak egy hozzávetőleges, jelzésértékű adat! Csak megtett távolság / testtömeg alapján számol, ami mindössze egy durva saccra elég! A pontosabb számoláshoz valóban több adatra lenne szükség, mint nem, kor pulzus stb. Szóval az egész cuccban ez a legkevésbé pontos adat. Hogy szokták mondani? Tájékoztató jellegű : )

rudo 2008.08.12. 08:16:18

Nem vagyok tudós, de nekem is van ilyen kalória számolós kütyüm és most nagyon kiváncsi lettem, hogy is van ez... hát kiwikiztem (bocs, ha marhaság lett belőle;)

Helyzeti energia = tömeg * gravitációs állandó * magasság

tehát 1Kg * 9.81m/s2 * 1m az durván 10J (joule - az energia SI mértékegysége)

márpedig, ha valaminek 1m magasan ennyi a helyzeti energiája, akkor ennyi kellett a felemeléséhez!

a birogeri által is idézett szócikk szerint:
1 kalória = 4,184 joule

tehát 1Kg 1m -re való felemeléséhez durván 2,5cal szükséges... igy legalább tudok mihez viszonyítani :)

amos 2008.08.12. 09:09:24

Nekem is van NIKE SPORTBAND-em.Eddig ugyanazt a távolságot kétszer egyformának nem mérte.Van,amikor két km-en keresztűl semmit nem mér,elveszti,vagy nem érzékeli a jelet.Mi a franc baja lehet?!

Arra jó,hogy széthajtsam magam idősödő (öreg) ember létemre.Dobtam már ki haszontalnabb dolgokra is pénzt!
Minimum tizenkét km-t futok,ötször egy héten.Egy-egy ilyen alkalommal 1070-1230 kcal-t égetek.A szerkezet szerint.Egyébként,meg a fene tudja,de nem is az érdekel a legjobban!
Két dolgot szeretek: FUTNI !!!Még mindig...

2008.08.12. 09:47:07

FAQlyás Menyét 2008.08.12. 04:13:19
Hahaha, én így futok, mindig, a távom elején is, végén is. Nem sarkazom, a talppárnácskáimra érkezek, mint a cicák :-) (Keresemis hozzá a TÖKÉLTES cipőt, aki tud segíteni, léccilécci tegye meg!) Akkor én most több kalóriát égetek? Remélem! :-) Nekem egyébként egy 55 perc utánra 556 kcal-t írt ki a POLAROM - ha hozzávetőleges, ha pontos, nekem király!

almee 2008.08.12. 09:52:35

A jó futótechnika -szerény tudomásom szerint- elvileg a futás során a saroktól a lábujjakig a külső talpélen kell végiggördülnöd. Ez kíméli legjobban a lábat, izületeket.

almee 2008.08.12. 09:57:39

Ja, és csak szereném megosztani örömömet. Tegnap futottam 7,3 km-t (Sportband szerint) és utána berajzoltam Google Map-en pontosan. 7,5 jött ki, tehát úgy 3% volt az eltérés.

2008.08.12. 10:01:49

Almee - lehet, hogy igazad van, nemtom, bár én épp az ellenkezőjét hallottam, hogy ez sokkal ízületkímélőbb, de mindegy is, mi az igazság, mert én mr csak így futok, kölökkorom óta, és nem nagyon tudom, mit lehetne ellene tenni. Max megerőszakolhatnám magam és megtanulhatnám a klasszikus futótechnikát - próbálkoztam már vele, de annyira nem áll "lábra"...

Árpóca · http://sosefelejtemel.blog.hu 2008.08.12. 10:15:27

Én minden héten szoktam futni 3 alkalommal ugyanis kell a kondíció kick-boxhoz versenyekre. Ha jó futó cipőt akartok nézzetek be a Hervis-be minőségi cipőket lehet venni 5-6 ezer forntért és a teljesítményt is növeli nemkicsit tapasztalatból tudom!

randi-guru.blog.hu

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.12. 10:17:11

Hát igen, ha már sötét, akkor jönnek az újabb kütyük. Klassz fejlámpákat lehet kapni, hátra meg piros villogót.

Én kalóriát soha nem nézek. Nagyon azzal az adattal nem tudok mit kezdeni...

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.12. 10:19:03

5-6 ezer forintért minőségi cipőt? :-) naaaa

islanđer 2008.08.12. 10:20:16

könyörgöm, 5-6000 Ft-ért ne találjunk profi futócipőt!

islanđer 2008.08.12. 10:22:35

amos 2008.08.12. 09:09:24
Nekem is van NIKE SPORTBAND-em.Eddig ugyanazt a távolságot kétszer egyformának nem mérte.Van,amikor két km-en keresztűl semmit nem mér,elveszti,vagy nem érzékeli a jelet.Mi a franc baja lehet?!
****
bruhhaha! egyszer vesd össze hegymenetben és sík terepen, szerintem uannyi kalóriát fog mutatni :o)

valamelyik profi nemrégiben nyilatkozott, hogy még órát sem visz magával, nem érdekli a részidő sem, csak a saját ritmusát zavarná meg.

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.12. 10:31:57

hisz ott van az edzője a pálya mentén és körönkét ordibálja neki :-)

2008.08.12. 10:44:05

Jól van, fiúk, kuncogjatok csak a kalórián. Nekem tudnom kell - én fogyni akarok. Más kérdés, hogy már rég tudom, hogy a bevett távom kb mennyit éget, az órám előtt az 1 mérföld = 1 kcal alapon számoltam, ugyanennyi jött ki. Akárhogy is, nekem ezzel a kkalória-mennyiséggel kalkulálnom kell, na. Lehet, hogy ez ilyen női-dolog, de nem ér kinevetni!!! :-)

2008.08.12. 10:44:37

1 mérföld = 100 kcal, természetesen...

Scientist · http://deadindian.extra.hu 2008.08.12. 11:01:22

hídköröket szoktam futni. lágymányosi-szabadság pl

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.12. 11:17:51

ja én nem nevetek, de egy dolog, hogy mi van írva az órára. hmmm. Van olyan nap, hogy ultrabrutál edzéseket csinálok, pl. 2 hete. kb 110 kilit futottam, többnyire hegyen. Odafigyeltem a kajára is. szinte csak salit ettem. nem fogytam. mostanában akartam 3-4 kilit fogyni, nem nagyon megy...
MÁS a kalóriával kapcsolatban. Tavaly Ironmant csináltam kb 10-12 kalóriát eléget az ember, hát egy dekát nem fogytam :-)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.12. 11:18:55

ja a 110 km kb 5 futásból volt, nem egyből mondjuk az egy heti adag

2008.08.12. 11:29:49

szasza75 2008.08.12. 11:17:51
Nálam is megállt a súlycsökkenés. Most csinálom 5. hónapja a progimat ás lement 11 kiló. Ebből 7 csak az első hónapban... a többi meg csak lassan, azóta. Ezért kell azzal a -500 körüli kalóriával kalkulálnom és nem föladnom. Viszont kezd bomba, izmos alakom lenni (hihihi) és hát az izom ugye nehezebb a zsírnál.... én legalábbis ezzel vigasztalom magam... és megyek futni, heti 5x... de míg az elején haldokoltam (azzal a jó kis súlyfölösleggel a sejhajomon), mostanra már nagyon szeretem. Nekem a heti adagom olyan 40-50 km. De majd lesz több is! Most kezdem csak komolyan venni!

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2008.08.12. 11:35:25

Tavaly decemberben 86 kg voltam, ez február végére lement 81 kgra. Most 78-80 kg ketyegek. Jobb lenne a 75 kg. Ez van. Amit tapasztaltam, hogy a bringa sokat szálkásít, és a reggeli úszás, esti futás hatásos módszer :-)

2008.08.12. 11:46:15

Hjahhh, kinek van ennyi ideje egy gyerek mellett??? Irigyellek, én ezt a heti 5-öt is alig bírom kiszorítani esténként (de ebből már nem engedek!!!). Ühmm... úgy illene, hogy én is megadjam a paramétereimet, de hagy legyek tapír :-) Maradjunk annyiban, hogy zsírgombócként kezdtem és mostanra csinosan telt vagyok :-) Cél a sportos-szálkás alkat, ami a magasságomhoz is illik.

Palmi 2008.08.12. 12:48:19

Bocsi, hogy itt, de most ez a friss.
Lehet itthon kapni valahol oly cuccost, amibe a cipőbevaló szenzort tehetem (csak a fűzőre)? Nem szeretnék külföldről rendelni ilyet "drága postaköltségért".
Köszi a segítséget.
Jó futást!

almee 2008.08.12. 18:03:04

Palmi - A szenzor nem fog úgy mérni szerintem, nem véletlenül talpban van, ott méri legpontotsabban a lábad érintkezését a talajjal.
De jó helyen (pl.:outlet) már valamivel 10 e felett lehet szenzor-kompatibilis pipás futócipőt kapni.

szaszit 2008.08.13. 22:00:09

Palmi
Én az ebayről rendeltem ilyen tartót nemrég, 12$ volt postaköltséggel Usa-ból, SwitchEasy RunAway a neve de vannak másfajta tartók is, amit a fűzőre lehet ráfűzni. A kezelése nekem kellemesebb mint a cipőbe helyezhetőé, nem kell a cipőben turkálni a ki-be kapcsoláshoz:) és könnyen áthelyezhető másik cipőre atokkal együtt.
Én nem vettem észre különbséget a pontosságban, de majd holnap megmérem ugyanazt a távot cipőbe rakott szenzorral ill. adapterrel.

Palmi 2008.08.14. 22:00:05

Köszi a válaszokat, már én is rendeltem Ebay-ről (3at), ha kell valakinek akkor tudunk boltolni...:)
3csíkos és NB cipőkben futok, ezért kell ez a basz, nem szeretném egyiket sem lecserélni e miatt ;)

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása