Garmin Forerunner teszt 1/2

2008.09.29. 06:59 Winkler Róbert

A múltkor kissé félbehagytam a Garminnal küzdő vonalat, nagyjából ott, hogy viszonylag könnyen elindultam, átlépcsőztem a kishídon és elfutottam a népszigeti hajléktalanszálló mellett. Persze állandóan a kijelzőt nézegettem, amin semmi ismerős nem volt. A tempó teljesen értelmezhetetlen, kilométer per percnek kevés, km/h-nak sok, utólag szerencsére megfejtettem, hogy a designed in the USA-Garmin alapértelmezésben mindent mérföldben mér.

A pulzus az szerencsére pulzus, és az időt Amerikában is a babiloni 60-as számrendszerben számolják, viszont most láttam életemben először pulzust. Amikor még otthon felvettem a melltartót, 85-öt mutatott, a használati utasítás pedig kitért az irreális adatokra is. Nekem azért tűnt irreálisnak, mert én valami 120/80-ra emlékeztem, úgyhogy ellenőrzésül húzódzkodtam tízet, mire a pulzus felment 120-ra, az oxigénszufficitben pedig beugrott, hogy ja, amire én gondolok, az a vérnyomás, tehát pulzusnak mégis elfogadom ezt.

Nagyjából egy mérföld táján járhattam, amikor a kijelző váratlanul arról tájékoztatott, hogy virtuális ellenfelem két perc előnyben van. Azanyád! Rémlett persze a virtuális ellenfél-funkció, de egyelőre sem bekapcsolni, sem kikapcsolni nem tudtam, úgyhogy nem volt mit tenni, belehúztam. Ezek szerint a belehúzós pulzusom 160, a szokásos, 6,3-mal csoszogós tempómhoz pedig percenként 150 szívverés tartozik. A virtuális edzőpartnert egész jól sikerült megközelítenem, de sajnos neki jobb a kondija, az infarktust pedig nem akartam megkockáztatni.

(a szerző saját felvétele)

Nem akartam sokat futni, ezért egy kis kört terveztem Újpesten át, de valahol elkottázhattam, mert a Fóti út irányát nem kalkuláltam be, de legalább láthattam, hogy Újpesten van Labdarúgó utca is. Közben a pulzusomat nézegettem: ha kilépek, 160, ha csak úgy megyek, 150, emelkedőn 170, aztán eleredt az eső. Végre! Gondoltam, mert valami rejtélyes okból futás közben kedvelem a csapadékot, legyen akár eső, akár hó, ilyenkor legalább megszolgálja az árát a széldzseki. A teljes összkomforthoz csak a baseballsapka hiányzott - nem mindegy, esik-e eső az ember homlokára, vagy nem. A nyári futócipő állta a sarat, vastag futózoknival határozottan meghitt zugoly. Amíg bele nem csattanunk egy tócsába, mert akkor igen kiábrándító. Na és a Garmin, az egyszerre csak mintha feladta volna. A víztől elkezdett össze-vissza kapcsolgatni, egyedül a kezemre nem reagált. Persze az érintőkarikát két gombbal le lehet zárni, de ezt akkor még nem tudtam.

Virtuális ellenfelem vagy tíz percet vert rám. Sebaj, ma visszavágok. Megnéztem: a virtuális ellenfél sebessége szabadon állítható.

40 komment

Címkék: hétköznapok edzésnapló bigyók futócipők

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr28686402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ThufirHawat 2008.09.29. 07:49:06

Robi!
Nem magasak ezek az értékek kicsit? Kb. a 4-es zónádban vagy végig? Utána nem voltál nagyon lestrapálva?

Winkler Róbert 2008.09.29. 08:40:55

De, le voltam. Mi az a 4-es zóna?

zsolababe 2008.09.29. 08:42:42

Nem tudom melyik Forerunnert hasznalod, en a 305ost vettem meg es imadtam. Budapesten mindig a Szigeten futottam de NY-ban Westchesterben tavak mellett erdokon keresztul es ott igen nagy hasznat vettem, hogy merhessem a tavolsagot. Mar egy hete itthon vagyok es Velencen ugyanolyan nagy hasznat veszem. A kepernyot 4reszre osztottam es nekem a tavolsagot, az eltelt idot, a pulzust es az elegetett kaloriat mutatja. Gondolom te is beallitottad, az adataidat a pontos mereshez. egyebkent meg nem a km/h vagy a mph t mutatja hanem azt, hogy hany perc alatt teszel meg 1 mie-t vagy km-t. En mindenkinek csak ajanlani tudom a Forerunnert(nem en forgalmazom, becsszo:D) csak mielott elkezditek hasznalni egy ket orat jatszatok vele elotte:) Bar szerintem mindenki amikor vesz egy uj muszaki kutyut akkor azonnal kiprobalminden uj funkciot. En pl. szertartas szeruen minden uj telefonommal, tv vel, dvdvel, cammell,GPs-el stb. leultem szorakozni direkt a User Manual nelkul es kitapasztalgatni a funkciokat:) ezt is ajanlom mindenkinek :)

potyesz 2008.09.29. 08:53:56

Szombaton ismet futottam a vadi-uj 405-tel. Egyszer mar panaszkodtam rola, hogy milyen hamar lemerult. Na most, szombat reggel 94%-os toltottsegi szinttel kezdtem az edzest. Kb 10-12 perc elteltevel megint lemerult. Szerintem ez abszolut nem normalis. Szerintetek? Vagy valamit en csinalok rosszul? (bar nemigazan tudom, mit lehet rosszul csinalni) Szoval kicsit pipa voltam, mivel a mult heten mar beadtam a szervizbe, hogy nezzek meg. Csutortokon ugy adtak vissza, hogy kiprobaltak, mukodik... Igen, futottak vele 5-6 percet. Az elkepzelhetonek tartjatok, hogy mar eleve "rossz" aksival kaptam? Vagy szimplan csak valaki mar hasznalta? Tenyleg, es mi tortenik, ha mar akksit kell benne cserelni, lehet-e egyaltalan? Koszi a segitseget....

zsolababe 2008.09.29. 09:01:08

most olvastam el az elozoeket is :) bocsanat, most mar tudom, hogy 405-est hasznalsz:)... haat orulok, hogy en a 305ost vettem meg. Ugyanazt tudja, csak kicsit nagyobb, viszont kezelhetobb, nem azik be, nagyobb a kijelzoje!

Matfu 2008.09.29. 09:03:28

ne hülyéskedj, ez így használhatatlan. Tuti rossz az aksi.

fajturista 2008.09.29. 09:16:34

Két és fél éve, egy koszorúérgörcs után álltam neki újra futni a kardiológus utasítására. Ő javasolta, hogy szerezzek be egy pulzusmérőt, akkor vettem és azóta használom szinte minden nap a Forerunner 305-öst. Kissé ormótlan, a GPS-e elég pontatlan, korrekt sebességmérésre tapasztalataim szerint nem igazán alkalmas. Most már csak úgy használom, hogy a GPS nincs is bekapcsolva rajta, tehát mint egy stoppert, amin van pulzusmérő. A mellékelt szoftver viszonylag egyszerű, korrekten működik, viszont a legutóbbi frissítésnél figyelmeztetés nélkül törölte az elmúlt két év összes adatát, ami azért elég amatőr dolog.

bodri_hepburn 2008.09.29. 09:32:30

Sziasztok,
szerintetek az normális, hogy nekem általában 160-170 a pulzusom futás közben? (ez kb. 10-15 km)
Mindenkitől hallom a 140-150-es pulzusszámokat és ez aggaszt, hogy nekem magasabb.
Igazából akkor érzem jól magam és utána sem vagyok fáradt megállás után pedig 2-3 perc alatt visszaáll 100-105-re.
Hogyan lehet megtudni, hogy mi az optimális?

ThufirHawat 2008.09.29. 10:17:13

Pulzus téma.
Van ugyi a max pulzusod (HRmax), amit vagy beméretsz egy max. terheléses teszten sportdokinál, vagy megbecsülöd (220-életkor években), vagy beméred az óráddal, ha van benne ilyen teszt. Na most, ha ez megvan, akkor eből adódnak a sport zónák. Max (5): 100%-90%, Kemény terhelés (4):90%-80%, Közepes terhelés (3) 80%-70%, Könnyű terhelés (2): 70%-60%, Igen enyhe terhelés (1): 60%-50%. Hosszú távokon, edzésként, praktikus a 3-asban lenni... Ezek persze csak ökölszabályok, egyéne válogatja. Meg persze az edzés jellége, a felkészülés adott szakasza, stb.

ThufirHawat 2008.09.29. 10:19:15

Nekem (34 év) ritkán megy 150 felé a pulzusom, ha a nagyobbik köröm (13km) futom, 6:30-as perc/km-el, hegyen-völgyön (300m emelkedés).

zsolababe 2008.09.29. 10:49:39

en olyan 160 koruli pulzusszamnal erzem jol magam ez 10700m 57perc alatt. Nekem ez a kenyelmes de azert sporterteku futas. Mondjuk az en szervezetem eppen megkonnyebulesi szakaszban van mert az elmult 1evben fogytam 90kg ot szoval... de az alapjarati pulzusom 56

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.29. 11:26:44

mindjárt jön boibo és azt mondja a kütyü őrült fickókra, hogy kicsi. :DDDD

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.29. 11:46:25

én még sosem futottam pulzusmérővel, de látom a hasznát azoknak akik nem tudják beosztani az erejüket. a GPSes távmérésben már kevésbé hiszek (de a lépésalapú sem tutibb szerintem), pedig marha jó lehet edzés közben egyből visszajelzést kapni arról, h milyen tempóban is megy az ember.

de, és ezt csak úgy csendben jegyzem meg a bizbaszmán kommentelők közt, nem tök mindegy? ha érzem h fáradok lassítok, ha érzem hogy megy meghúzom. ehhez csak saját magunkat kell ismerni, és tök ingyen van.

dpspeti 2008.09.29. 12:01:37

zsolababe: 1 ev alatt 90 kilo?? Az nem semmi :) HOgy? :D

ThufirHawat 2008.09.29. 12:29:36

rrroka!
Egy amatőr futónak, mint itt a többség, ez inkább motiváció forrás, mint hatékonyság növelő eszköz. Akár bizbasz, akár nem, ha valakinek segít erőt venni magán és elindulni, akkor megérte neki.
Nekem segít. :o))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2008.09.29. 12:56:49

Thufir ebben mondjuk tényleg teljesen igazad van, az a jó ha mozog az ember.
a baj azzal van, de ez már mindenféle poli-szoci-stb-ológia és nem futással kapcsolatos, hogy miért kell az embernek egyáltalán ilyen motiváció? miért hisszük el, h csak menő csukában, technikai cuccokban, hiper-órákkal és egyéb mérőkkel, zenecuccokkal, gyakorlatilag több százezer forintnyi hóbelevanccal lehet futni. (még h nincs a futónál érték...)

de ez csak ilyen költői kérdés. :)

2008.09.29. 14:02:38

Én általában az első km-en 155 körülre viszem a pulzust, ez tart a táv feléig kb (4 km), onnantól valamiért elkezd nőni és olyan 165 körül van. Érzésre semmi különös, szándékosan én nem gyorsítok, de lehet, hogy észre se veszem és mégis. Lényeg, hogy ez így nekem jó, kényelmes, és mire fölérek a lakásba a lifttel, már rendesen veszem a levegőt.

potyesz 2008.09.29. 15:22:55

Ma kaptam meg ket heten belul a 2. 405-t. Remelem, ennek rendben lesz az aksija es nem adja fol 10 perc utan. Az elsovel, amit 15-en vettem, haromszor futottam, egyszer kibirt egy kb. 1 oras edzest. Aztan a 2.alkalommal foladta olyan 10-12 perc utan, igaz, az akku toltottseg az edzes megkezdese elott 56% volt. Naivan azt gondoltam, hogy uj cuccnal ez siman eleg kell hogy legyen, foleg ugy, hogy a gyari leiras 6-8 ora edzesidot emleget. Ezutan beadtam a szervizbe, ket napig "teszteltek" es visszaadtak, hogy ezzel biza' minden rendben. Tudtam beszelni a helyi "fonokkel", akivel megigertettem, hogy ha megint bekulazik, kicserlik. Elkertem a mobiljat, sajnos szombaton mar hivtam is. Kb. 10-12 percet futottam, megint bekulazott az akksi, pedig 94%rol kezdtem az edzest. Kicsit ideges voltam-vagyok, remelem az uj cucc mar jol fog szuperalni. A pulzusom laza-futas kozben nekem is olyan 150-155, emelkedosebb, kemenyebb reszeken 165-175 koze is folmegy, de hamar visszaall erre a 150 korulire. Persze nekem a laza futas olyan 7:30-7:40-es kilometert jelent..

potyesz 2008.09.29. 15:24:35

ja, mindez ukrajnaban, kijevben tortent. Szivem szerint a penzt kertem volna vissza, de ha ez sem lesz jo, akkor addig fogom az asztalt csapkodni, mig vissza nem adjak :)

kinney 2008.09.29. 15:27:10

be kell valljam, hogy engem a futásban pont az motivál, hogy nem kell semmilyen felszerelést magammal vinnem. így nem kell különösebben rákészülnöm sem, ha futni megyek.
igyekszem az órámat is minél ritkábban nézni, hogy ne zökkentsen ki a ritmusból. nem akarok rekordokat dönteni, általában olyan ütemben futok, hogy kényelmesen fárasztó legyen.

épp ezért én sem futok soha pulzusmérővel, bár mondjuk egy maratonra felkészülésben már látnám előnyét.

de, ami számomra sokkal fontosabb: amióta rendszeresen hosszabb távokat (10-15-20 km) futok, azóta a nyugalmi pulzusom 70-75-ról szépen lement 60 körülire.

ThufirHawat 2008.09.29. 15:36:33

Az a lényeg, hogy süt a nap, nem fúj a szél, nem esik az eső, és én mindjárt megyek haza, aztán futok egy jót még sötétedés előtt.
Hogy mi van a csuklómon, a mellkasomon, a lábamon, az tényleg teljesen másodlagos. Nem "ők" futnak ugyanis, hanem én magam.

Ras · http://futo.blog.hu 2008.09.29. 17:20:17

wbs: azért mert salakanyag keletkezik amit el kell szállítani, plusz ürülnek az energiaforrások kevésbé hatékonyan állítasz elő energiát, több üzemanyag kell.

zsola: én nem azt kérdem hogyan hanem hogy mennyiről :)

a nyugalmi pulzus sincs kőbevésve, mindenesetre azért illik 60 alatt lennie kipihenten.

2008.09.29. 18:31:10

Ras: akkor mit csináljak másképp szerinted? Vagy ez normális, hogy a futás második felében magasabb a pulzus? Általános, mindenkinél ez történik?

Ras · http://futo.blog.hu 2008.09.29. 20:13:04

wbs: ha nem így lenne akkor te lennél a helyi terminátor ;)
a kunszt ott van hogy a táv második felét tudd így is legalább ugyanolyan de inkább hajszállal jobb időre futni, tipikus kezdő maratonozó betegség hogy féltávnál még nagy király, mondjuk 100 perc, aztán lesz belőle 130as második fél, mert jobban járt volna ha az első fele 110 úgy a második fele is simán megy 110-re.

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2008.09.29. 21:58:19

Pulzuszónák és egyéb kalkulációkhoz a legjobb oldal amit eddig találtam ez:

www.runningforfitness.org/calc/hrzones.php

Jó számolgatást!

2008.09.29. 22:33:16

Jajdejó, akkor nem vagyok terminátor :D Majd a maratonomnál emlékezni fogok erre :D (De egyébként ezt már tök rég kifigyeltem, hogy a második fele mindig jobban megy a futásomnak... akkor arra kentem, hogy beértem a városba és biztos spannolnak a járókelők kíváncsi / kérdő tekintetei...)

Jay Phix 2008.09.30. 00:11:00

Az lehetséges, hogy nekem a pulzusom nem vette észre, hogy időközben tíz évet öregedtem? :))
Én is elgondolkodtam ugyanis a pulzusértékeimen, olvasva, hogy van, aki 140-nel fut... Nos, nekem már régebben is 165-re volt beállítva az aerob riasztás, de nem ritka, hogy 170 feletti átlagpulzussal futok. Én kényelmesnek érzem, izomlázam nincs, és beleerősíteni is tudok a végén. Aztán tavaly valamikor elhánytam valahová a poláromat, és azóta nem tudom, milyenek a pulzusértékeim. De addig, tehát tavalyig a 'kiköpöm-a-tüdőm'-pulzusom simán fel tudott menni 200-ra, vagyis kábé ugyanannyira, mint '95 táján volt... A nyugalmi pulzus akkoriban negyvenvalamennyi volt, most ötvenvalamennyi.
Elképzelhető az, hogy valakinél nemcsak a HRmax eltérő (ami ugye mindenkinél más), de a sávhatárokat is kissé eltolva kell értelmezni? Vagy a tartósan magas - érzésre aerob, de számszerűen annál magasabb - pulzus feltétlenül azt jelenti, hogy túlhajtom magam? (Nálam az átlagedzés fix ötperces ezreket jelent, az nem megerőltető, beszélgetni még tudok mellette.)

Jay Phix 2008.09.30. 00:27:24

rroka: "(...) miért kell az embernek egyáltalán ilyen motiváció? miért hisszük el, h csak menő csukában, technikai cuccokban, hiper-órákkal és egyéb mérőkkel, zenecuccokkal, gyakorlatilag több százezer forintnyi hóbelevanccal lehet futni."

Szerintem ezt félreérted - ugyanúgy, mint azok, akik a Nike reprezentáltsága miatt fikázzák a blogot. Nem a hightech cuccok ÖNMAGUKBAN, vagy azok viselése jelentik a motivációt; a motivációt önmagad legyőzésének vágya és lehetősége jelenti, ezek a hightech kütyük pedig megsokszorozzák annak a lehetőségét, ahogyan ezt megteheted. Mert mondjuk kiírhatsz magadnak egy challenge-t a nikepluson arra, hogy gyorsabban fuss, hogy gyakrabban menj el futni, hogy növeld a távolságot, hogy begyűjts egy bizonyos számú kilométert bizonyos idő alatt... aztán ebbe még belevonhatsz másokat is, vagy nyilvános fogadalmat tehetsz, ami aztán "számonkérhető" rajtad ésatöbbi ésatöbbi.
Ezáltal több a szememben a Nike a versenytársainál, nem attól, hogy könnyű cipőket tud gyártani vagy napelemes a széldzsekijük. Az ügyes iparosmunka csupán, szükséges, de nem elégséges feltétel - de amit a közösségépítésben letettek az asztalra, az az igazi motiváció.

* hű, visszaolvastam, és teljesen magambaszerettem. :))) Ha a Nike marketingosztályán olvassa valaki, és fel akar venni, nyugodtan dobjon egy emailt, mert én tényleg így is gondolom, ahogy írtam, tehát hiteles, meggyőző személyiség vagyok! ;) *

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2008.09.30. 22:48:22

Jay Phix: nagyon jó a duma, szerintem a motiváció kérdését "kipipáltuk".
Más:
A táblázatokban megadott pulzuszónák csak tájékoztató jellegűek.
Meglepő is lenne, ha a biológia ennyire kedvelné a kerek számokat, hogy aszongya PONT 60-70-80-stb.. százalékonként vannak a határok. Miért nem 67.5, vagy 84.3 ?
Egyébként is vicces azt hinni, hogy pl. 155/min pulzusig bontja az szervezet a zsírt, de 156/min-nél egyszer csak lezuhan nullára a zsírbontás és onnantól csak cukor.
A valóságban ez többparaméteres dolog és az átmenet is fokozatos (ld. enzimkinetika). A határok adott egyén esetén sem fixek, függhet a pillanatnyi fáradtság szintjétől, betegségtől, hőmérséklettől, bemelegítéstől, van e iPOD :), stb...
Azonos korú egyének között is jelentős különbségek lehetnek, mivel ha valaki edzett, általában magasabb pulzusnál van a laktátküszöbe (=anaerob küszöb), így nagyobb fordulaton és hosszabban "pörgetheti a motort", anélkül, hogy "besülne".

angelday 2008.09.30. 22:52:34

Ivan Grasso, az utolsó bekezdésed olyan volt, mint egy virágnyelven megírt, jó szexfilm!

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2008.09.30. 22:54:43

És akkor most az én marketingdumám:

A pulzuszónák egyénre szabottabb meghatározására tesz kísérletet a POLAR, az óráiban szereplő különböző tesztekkel:pl. OWN ZONE. Akinek ez fontos érdemes kipróbálni.
(nincs POLÁR órám, gagyi órával futok)

Ivan Grasso · http://op-ironman.blog.hu/ 2008.09.30. 22:58:10

Angelday: és akkor a TEJSAV-ról még nem is beszéltem. :)

Jay Phix 2008.09.30. 23:58:52

Beszélj, te tigris, beszéééélj!!! :)))

Ras · http://futo.blog.hu 2008.10.01. 07:33:49

Akkor dobjunk be még pár hasznos fogalmat: úgymint Concony-teszt anaerob küszöb meghatározásra, tejsavküszöbmérés (100 ropiért már lehet venni műszert)

Jay: ezek a közelítő képletek alapvetően olyasvalakikre lettek kifejlesztve akik akkor kezdenek el mozogni. Nekem 4-5 éve is 208 volt a max pulzusom meg most is. A nyugalmim sem emelkedett (csak az edzetlenség-ki nem pihentség okán szokott :S). Persze valószínűleg 30 év múlva már örülök ha 200ig pörgök, de ki tudja?
Ezeket a képleteket statisztikai alapon határozzák meg, nem egy konkrét embert végigfigyelve.

ThufirHawat 2008.10.01. 08:59:29

Nekem POLAR órám van, de ez az OwnZone dolog nem mindig működik megbízhatóan. Első alkalommal kihozta, hogy a zónám 60-180. Hát köszi... Alatta elalszom, felette meghalok. Lehet, így értette. :o))
Betartom az 1 perces gyorsításokat, de mégsem fut végig a program, jellemzően a 3. percben kiírja az értékeket, és uzsgyi.
Biztos valamit rosszul csinálok...

kuszma 2008.10.01. 17:29:14

Kollégák!
Garmin topicban tapintatlanság, de mégis megkérdezem, tudja-e valamelyikőtök, hogy az egyéb jóárasított órák - pl. a decathlonos Geonaute, vagy mi... - mennyire megbízhatóak. Elég ha tud pulzust mérni, egyébre nincs szükségem (hogy őszinte legyek, igazából még abban sem vagyok biztos, hogy erre van...).
Vagy inkább tapintsam ki a csuklómon a pulzusomat? :)

potyesz 2008.10.02. 10:35:12

Megkaptam hetfo este az uj GARMIN-t, feltoltottem ahogy kell, ma futottam vele 75 percet, es az akksi meg mindig 100%-os toltottseget mutat. Ebbol arra kovetkeztetek, hogy a masik oranak aza akkumlatora volt elbol rossz, vagy erosen hasznalt. Erdekes volt, hogy mikor a dobozabol kivettem az orat, nagyon erosen kellett huzni, erezheto volt, hogy most van eloszor kiveve a dobozbol. A masiknak ez az erzes is hienyzott. Szoval most mar "jo erzessel" futok vele. Az elso tapasztalatom, hogy a tempo meresnel szerintem nem mindig mer pontosan, azaz nehany pillanat alatt olyan szintu valtozast produkal, ami nem lehet... Pl egyik pillanatban meg 9:20as kilometert futok, 5 masodperccel kesobb meg 6:30-ast. Ezt leszamitva jol mukodott es a vegen egy realis tempo jott ki atlagban. 7:30-as kilometerket futottam. A gyuru idonkent nem volt olyan erzekeny, mint elvartam volna, elofordult, hogy 3szor is ra kellett pottyintenem, mire kepernyot valtott. Lehet, hogy a legerzekenyebbre kell allitanom az "erzekenyseg"-et.

DaMartian 2008.10.04. 12:00:52

Phix én ugyan nem a Marketing osztályon vagyok, de nagyon szépet írtál!!! Szívemből szóltál! Nagy vagy! : )

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása