Tófutás(sok)

2009.04.11. 16:50 szasza75

A hétvége több szempontból is kihívás volt. Egyrészt a szombati nap hosszú futása egy erősebb szekcióval (köztük kékvirággal) történt, na de ez egy következő poszt témája lesz. Másrészt a hétvége elhozta az idei év első komolyabb melegfrontját. Ugye ez a hirtelen hőmérsékletváltozás amúgy is igénybe veszi a szervezetet, hát még a meleg + a sok futás. Szóval egyszerű ennyi új hatással sokkolni az emberi szervezetet.

A vasárnapi napot sokkal könnyedebbnek terveztem, de végül nem volt az. Immáron 4. alkalommal rendezték meg a lelkes szervezők a Tóparti Futópartit a Velencei-tó körül. Szerintem az első alkalommal a szervezők nem gondolták, hogy rendezvényük ilyen hosszú és népszerű életutat fog megélni. Idén közel 400 futó regisztrált és vállalta a 28 km-es kör lefutását. Korábban egyszerűen csak a "szeretet futásának neveztem" ezt a rokonszenves rendezvényt, hiszen tulajdonképpen nem  is verseny ez, hanem egy baráti összejövetel, ahol a győztes ugyanazt kapja mint az utolsó célbaérkező, azaz inkább utóbbi kapja a nagyobb napsot.

Mivel már többször körbefutottam a Velencei-tavat, ezért inkább bevetettem magam, mint hasznosítható segéderő. Frissítő személyzet lettem. 10 órakor rajt, a futók elfutottak, mi hárman (az egyik testvérem és egy lány barátom) mint az egyik frissítőpont személyzete, megcéloztuk a 21. km-nél üzemelő pontot, hogy frissítő asztalt verjünk. A kipakolás a tervezettnél gyorsabban sikerült, így maradt időm keresni Sukorón egy kutat, ahol a kannába hűs vizet töltöttem, majd az előző napi hosszú futást követő átmozgatás okán elmentem a mezőnnyel szemben kocogni. Kicsit mozogtam, kicsit tapsoltam és készítettem pár fotót a szemből érkezőkről. A mezőny sűrűsödni kezdett, a játéknak véget vetettem és visszasiettem ellátni a frissítő szerepkörömet. Aki ott volt, tudja, hogy egy elég komoly napsütötte egyenes közepén helyezkedtünk el. A nap tűzőtt, lehetőséget adva egy alapos napszúrásnak. A futók jöttek fehér felsőben, fekete felsőben, fekete hosszúnadrágban, fekete sapkában. Halkan meg is jegyeztem, hogy direkt-e választás vagy csak ez a színösszeállítás volt elől a szekrényben. Volt izzadás, víz locsolás, aztán pedig nagy sétálások. A nap ütött, és ilyen időben nagy szükség van a víz, só és egyéb "hajtóanyag" pótlására. 

 Meggyőződésem, hogy egy sikeres futás a hozzáértő frissítőkön és a frissítés minőségén is múlik. Valaki rendszeresít magának biciklis kísérőt (én is voltam már elég csapnivaló biciklis kísérő), valaki magán viszi övtáskában vagy hátizsákban a szükséges naftát, valaki pedig abszolút a frissítőpontok kínálatára hagyatkozik. A frissítés kérdéskör pedig egy csomó gondolatot elindít. Ki mivel frissít futás közben? Tud-e enni tempózva vagy sétál a frissítőasztalok mellett? Fogyaszt-e gélt vagy más izotónikus cuccot vagy csak a banánt tolja vízzel? Sok-sok kérdés és igazán csak tapasztalat útján fedezheti fel mindenki, hogy mi az ideális. Valaki az olajos halra esküszik, valaki a kólára vagy a kefírre és a sós paradicsomra. Ami nekem mindig nehézséget okozott, hogyan lehet futás közben pohárból inni. Persze van trükk, hogy a közepén be kell horpasztani a poharat, így állítólag nem lötyög ki a víz, de még így is nehéz. Voltam olyan versenyen, ahol nem poharaztak, hanem fél liter müanyag palackos vizet kaptunk. Ami viszont idáig mindent űberelt, azzal a kassai maratonon találkoztam. Kb 2,5 decis kis müanyag flakon, ami speciálisan erre a célra volt kifejlesztve. Profi versenyken pedig kampós flaskákat láttam, hogy 3 perces tempó mellett (ami 20 km/h) is képesek legyen felkapni és inni megállás nélkül. Újabban hosszú futások alkalmával sót (kis tasakos, mekis) is viszek magammal, de idővel a kólát is nagyon kívánom, no meg a sört.

A Tóparti Futóparti szerintem nagyon klassz élmény volt. Igaz én leginkább a flakonokat fogtam és töltöttem a vizet, mostam a kezemről az olvadt csokit és szedtem a pont után 200 méteres távolságból is az eldobott poharakat. De élveztem, jó érzés, ha néha én szolgálok és nem engem látnak el. Örülök, hogy találkoztam jónéhány mosolygós Futoblogos arccal, akik vagy bemutatkoztak személyesen vagy viselték a melegben is a hosszú ujjú pólót. Őrület. Én beírtam aznapra 10 km-t meg vagy 50 fotót a csellendzsbe. Van ennek a körnek egy szimbolikája. Első szigetkör, első Velencei-tókör... és már csak 70 nap és kezdődik a nagy nyári tókerülő verseny. Meleg ott is lesz, és vagy 1000 futó, illetve lesz sok-sok frissítő, segítő is, na meg sok-sok futható km.

Utóirat: még több fotó található a www.futas.net oldalon

16 komment

Címkék: frissítés meleg hőség kör velencei

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr381055759

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.11. 18:17:42

én odamenten jattolni veled a rajt előtt, de nagyon el voltál foglalva (kicsit meg is bántódtam :) ), futni meg nem a hosszúujjú blogost választottam szerencsére, de látom így is meg lettünk örökítve. :) elküldöd nekem az eredetit? marha jó kép!
nekem azóta lehámlott az orrom, meg a homlokom is. :D

kinney 2009.04.11. 18:39:22

kis tanakodás után én is inkább egy rövidujjut választottam :-))

hosszabb távú futás előtt általában egy kis csokit eszem, megiszom egy energiaitalt, és bedobok egy felest. most pl. unikumot.

futás közben a 15 km.-től kezdve egy-két pohár víz + pár szem szőlőcukor. nekem az vált be, hogy inkább üres legyem a gyomrom, akkor tudok könnyen futni.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.11. 18:57:42

@kinney: én szoktam inni egy pohár vizet, vagy izoitalt, felét orron át általában. egy falat banán is becsúszthat. a tópartin viszont lassú tempóban mentünk, és ezektől a 6 perces kiriktől megéheztem! szerencsére számítottam erre, és volt nálam két cerbona, jóízűen be is faltam a pont jól olvadt szeletkéket. egyfolytában ittam is, meg még szőlőcukrot is rágicsáltunk, de csak az íze miatt. :) sose ettem még ennyit futás közben és sosem gondoltam volna, h ilyen jól esik. :D

zsolababe 2009.04.11. 19:29:39

tenyleg jok vagyunk a kepen:) en pont a fekete cuccra vagyok pelda:) na meg arra, hogy igaz, hogy a kedvesem 800meterenkent adta nekunk a frissitot de csak rroka es sziszi ittak ettek folyamatosan en valahogy nem kivantam.. vegul is en nem is reggeliztem es kb 1deci folyadekot ittam ami nem normalis 28km-en a tuzo napon fekete cuccban... de valahogy igy jott ki:) mondjuk utana a Kemences vendegloben Velencen csodat lattak..pedig ismertek mar elotte is :))) szoval mindenki jo valamire ha mas nem hat elrettento peldanak :)))

grafitember 2009.04.11. 19:32:28

"A vasárnapi napot sokkal könnyedebbnek terveztem, de végül nem volt az."

Ez már csak így szokott veled történni, Szasza!
Határozottan dezsavűm van. : )))))

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.04.11. 19:33:11

rroka: óóó bocsánat ha nagyon el voltam foglalódva, meg kicsit izgultam is hogy legyen minden a ponton.

adam182 2009.04.11. 22:45:23

óóó de jó, kint a képem:))))
azt hiszem, én futottam csak blogos pólóban. kicsit csalódtam, azt hittem többet látok majd.
mindenesetre remek kis nap volt. franc se gondolta volna, hogy lepirulok és kisebb napszűrásom lesz. köszönjük a szervezőknek és a segítőknek a "versenyt".

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.12. 07:08:40

@szasza75: látszott rajtad, semmi gond. :)
@adam182: rajt előtt én is blogosban melegtettem, de aztán a barna alkarra szavaztam látva a tűző napot. :)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.12. 07:43:00

A kassai versenyről én el is hoztam egy ilyen flaskát, mert nekem is tetszett. Itthon persze semmire nem jó, de legalább van. Jövőre megyek én is erre a tókerülésre! Már most írjátok fel a nevem a jelentkezők közé! :))

DaMartian 2009.04.12. 12:36:25

Ezeket olvasva még jobban sajnálom, hogy nem tudtam elmenni.. : (
Sajnos 2 meccsem is volt aznap, nem lehetett megoldani!
Én tavaly voltam először, és lenyűgözött a verseny! A lelkes futók által összehozott kontingens sokkal jobb, mint bármilyen fizetős versenyen! A futók ilyenkor nem sajnálják egymástól a földi jókat, és így olyan terülj asztalkám van mindig, mint sehol máshol! Gratulálok nektek fiúk, a szervezőknek is, és remélem jövőre találkozunk!

Pierre_ 2009.04.12. 23:10:42

Sziasztok, Nike-sok! Nem minden reklámotok tetszik (sőt, némelyik nagyon nem), de a cipőtesztelést nagyon jó ötletnek tartom. Ma teszteltem először, és bár egészen mást terveztem, suhantam egy belső kört a Szigeten egy félverseny cipőben. Most volt rajtam először ilyen :-), és többet számít, mint hittem. Fordítóig még a hátszél is segített, így tényleg csak a sétálók-futók-bringóhintók-biciklisek(-26-os buszok ;-)) kerülgetésére kellett koncentrálnom, visszafelé a szembeszél kicsit visszafogott, az már nem is lett olyan gyors, de így is 17'27'' lett különösebb erőlködés nélkül.

És hogy miért ehhez a posthoz írtam: én is voltam a Velencei-tónál, tényleg nagyon jó, mindenkinek csak ajánlani tudom, jövőre gyertek minél többen!!! Mi visszafogottan (5 percesen kívüli) iramban kezdtünk, futótársam mondta, hogy az elején maradjunk a tömegben. 1-2 km után gyorsítottunk, a feléig együtt mentünk, aztán ott sikerült előreküldenem, mert a számomra kényelmes, jóleső tempó neki kicsit lassú volt. 1:57 lett az időm, és megérte gyorsan szaladni, mert így lehetett válogatni a finomságok közül! :-))

Der Medvebocs 2009.12.01. 12:10:37

Jön valaki dec. 6-án tavat kerülni? Zsolababe?

DaMartian 2009.12.01. 15:52:36

@Der Medvebocs: szeretnék, de délután meccsem van, nem kéne előtte hosszút futni így lehet inkább Vácot választom...

zsolababe 2009.12.02. 11:00:09

az a baj, hogy kb reggel 7re erek haza..nem tudom mikor kezdodik igy nem merem bevallalni... de ha egy mod van ra megyek termeszetesen :)

Der Medvebocs 2009.12.06. 14:00:08

huh. ez jól megvolt, 2:32 sikerült minden para nélkül. Bitliszbának köszönhetően kellemes egyenletes tempót sikerült haladni az egész távon.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása