UB csapatkeresősdi

2009.04.27. 10:04 szasza75

Itt a csellendzs vége, kereshetünk új kihívást. A fiúk kis segítséggel nyertek, pontosabban én segítettem a lányoknak csökkenteni a kilométereket. Bevetettem minden technikai analfabétizmusomat és a lányoknál kitöröltem véletlenül pár kilit. Bocsánat. Hogy Kovács Ági annyit főzött-e Kammerernek, hogy nem bírt felállni az asztaltól, nem tudom, de én párszor felhívtam azért AD-t, hogy "itt az idő, futnod kell, hisz Kicsi lenyom". Utólag visszatekintve nem hatott rá túl serkentőleg.

Na de ennek az 5 hétnek vége, jó volt, mozogtunk és a csajok odatették magukat a pizsama kinézetű felsőben. A Szasza nevű srác ugyan a dobogóra került, de őszintén szólva véletlenül jött ki így a lépés, Pkrisztikéék sokkal többet szoktak futni, mint én vagy akár ők az elmúlt 5 hétben. A kihívók és kihívottak nevét és tetteit átgondolva, borítékoltam a csajok győzelmét. Majdnem úgy lett. Na de vége, bezsebeltem a pezsgőt és majd találunk valami közös alkalmat, hogy felbontsuk és igyunk az egészségünkre. Addig is tekintgetek új kihívás felé...

Kevesebb mint 2 hónap múlva kezdődik az idei nyár legnagyobb futófesztiválja, az ULTRABALATON. Eddigi nevezőszám szerint, 20 országból, több mint 130 egyéni ultrafutó, 90 fölötti váltócsapat és mintegy 25 bulistaféta indul neki a 212 km-es távnak. Hogy nagy kihívás-e, az nem kérdés. Lesz izzasztó meleg, komoly, de leküzdhető távolság és persze egy nagy kaland, körítve számos természeti szépséggel egy baráti futóközösségben. Lehet ismerkedni :-) és szert tenni futóblogos és futó kapcsolatokra.

Hogy kicsit közelebb hozzam a futoblogon kommentelők és a "read-only, de kommentelni szándékozók" közösségét, ezennel felvállalom a csapatkereső mediátor szerepét. Nálam lehet e-mailen: sznorbert75(kukac)gmail.com vagy a kommentek között jelentkezni (inkább e-mailen) feltüntetve az ilyenkor szokásos adatokkal (születés, lakcím, nicknév + az anyakönyvi kivonatban lévő, elérhetőségek, póló méret). Tekintve hogy május 10-ig van kedvezményes nevezési határidő, így ezen feladatokat eddig látnám el. A nevezők amúgy is kapnak NIKE technikai futópólót, így mivel a stafétafutók egy része éjszaka is fut, a futóblogon nevezők között egy Petzl MYOBELT 5 típusú fejlámpát sorsolunk ki. Elemmel.

Időközönként helyzetjelentést adok a nevezők/csapatok állásáról...annyit elárulhatok, hogy a Futóblog szerzői csapata már benevezett, AD komolyan készül - igaz RAMBO projecttel - és már Winkl Air is beírta a dátumot a telefonjába (és döbbenetesen soványodik). Nyilván elsősorban rájuképítünk, aztán ha elfáradtak akkor RAS és DaMartian lefutja a maradék 150 km-t. De ez még odébb van. Addig is futogassunk, készülgessünk pihenésképpen meg nézzük meg együtt az UB-ról készült 2 részes videó első részét:

Ultrabalaton 2008 1. rész

25 komment

Címkék: balaton póló győzelem nyeremény nike sorsolás fejlámpa

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr211082887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsolababe 2009.04.27. 11:27:42

Par km-t bevallalok en is... szoval velem lehet szamolni :)

miszerint 2009.04.27. 12:27:15

mit jelent a bulistaféta? konkrétan? hány kili min/ember?

ïslāndęr 2009.04.27. 13:00:19

mivel senki sem ír a HHH útvonalakról, belinkelem ide a szvsz legjobb 20 km-es útvonalat:
connect.garmin.com/player/4349980

én a kékes csúcsfutásra és az évszakos félmaratonokra gyúrok, ez az UB kissé soknak tűnik. ha van 20-25 km-es szakasz, esetleg engem is érdekelne.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.27. 13:51:16

@zsolababe: pár km-t? Azt hittem, egyéniben indulsz! :))) Ezek a tavak nem fognak ki rajtad. :))

málészájú tévésztár 2009.04.27. 14:07:33

No ez a cikk is épp jókor jött. ;) Épp azon agyaltam, hogy megkeresem a blogot a Bécs-Pozsony-Budapest távval kapcsolatban, hogy dobjatok már fel a netre egy postot, ahol futó keres csapatot és vica versa lehet keresni egymásra. Gondoltam itt belebotlok néhány potenciális csapattársba. Nem mindannyiótok mozog nagyobb futóközösségekben, ahonnan egy csapatra való embert könnyen össze lehet szedni. Úgy gondolom remek a kezdeményezés, a blogon keresztül biztosan sokan fognak élni a csapatszervezés lehetőségével. Ezer köszönet a posztért.

Amúgy csak mellékesen kérdezném azoktól, akik már tapasztaltabbak ezen a téren: a verseny napján mennyire szokott kánikula lenni?
És egy plusz kérdés szaszához: tegyük fel, hogy lesz 25 jelentkező a blogon keresztül a váltóra. Mi alapján fogod egy-egy csapatba rendezni őket? Kedvenc étel, csillagjegy, életkor, vagy a futócipő márkája számít majd?

(Még egy kicsit agyalok ezen a balatonos dolgon, de valszeg nevezés lesz a vége.)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.04.27. 20:19:01

miszerint: az ultrastaféta egy balaton körüli nonstop futás (tehát éjszaka is) max. 10 fő jelentkezhet egy csapatba. Akár 4-5 kmként is válthatják egymást a tagok.
islander: váltóban két nap 20-25 km-s távokat tudsz futni.
m.t.: szokott meleg lenni :-) Igazán jobban szeretném, ha a tagok rendeződnének csapatokba, ha már rendezői elvről beszélünk, akkor úgy praktikus, hogy hasonló tempójú tagok legyenek egy csapatban, kortól nemtől függetlenül.

zsolababe 2009.04.27. 22:23:22

@szasza75: nem ugy van, hogy max 5fos csapatok indulhatnak? a website-on ugy lattam... es masnap boglarrol indul asszem' 7kor a masodik nap... jo lenne tudni mert nekem szombaton van egy koncertem Matrahazan oda elugranek es vissza, legfeljebb az utolso etapot ill. a masnapi elsot valaki mas nyomna le... Csorgo Szilard baratom is benne lenne a csapatban.. es ha eseteg roka is bevallalna egy par km-t akkor mar 3man vagyunk... steve01-et kellene meg megkerdezni mert vele is futottunk mar egyutt es 4en mar siman elegek vagyunk ehhez a tavhoz... remelem :)

boibo 2009.04.27. 22:29:16

@málészájú tévésztár:
Mennyire szokott meleg lenni?! Iszonyatosan!!! A "szokott lenni"-t nem tudom, de tavaly a legnagyobb kánikulában futottak, árnyékban is 35 fok, sőt fölötte volt!
Itt nem (csak) a táv a kihívás. Jó buli - hát hogyne! De óva intenék mindenkit, aki a buli kedvéért indulna, komoly felkészültség szükségeltetik! Vigyázzatok magatokra, és csak ésszel!
(Még mielőtt...: természetesen, ez nem a tapasztalt futóknak szólt (meg nem is Zsolának, aki 100 esetből 89X ilyen körülmények között fut), hanem a kalandot kereső "zöldfülűeknek". Akinek nem inge...)

Pris 2009.04.28. 13:36:35

@zsolababe: a stafétán 10 fős csapatok is indulhatnak, én ezen gondolkozom, de boibo egy kicsit megijesztett :)

janoka 2009.04.28. 13:41:33

Tegnap végre emberi időben kijutottam a szigetre futni, persze rögtön össze is találkoztam Szaszával, sőt még egy nagyon csinos nikeplus-os futólányt is láttam...ugy látszik itt a jóidő, egyre többen vannak. Szasza, hány kör jött össze a végére?
Más. Fontolgatom ezt a versenyt, de mi is a pontos időpont???
Mindenkinek jó futást!

Steve01 2009.04.28. 15:07:57

@zsolababe: Ezen még el kell gondolkodnom.Nagyon közel van a délibábhoz.És lehet, hogy nem sikerül összeszedni túl jó formát...

zsolababe 2009.04.28. 15:24:23

@Steve01: nem kell jo format osszeszedni :) egyszerre csak kb 15-20km-et kell fuss :) az meg megy siman gondolom... ja es nem is kell gyorsan... megnyerni ugysem tudjuk szoval csak a buli kedveert meg azert hogy teljesitsuk... ha van celversenyed iden, akkor majd azon hozd a legjobb formadat az osszes ilyet fogd fel bulinak.. szerinted mi miert futottuk a velencei to kort 6 perces ezrekkel? :) .. minden heten futunk egy tokort pontosan olyan sebesseggel mint a "versenyen" szoval csak a buli kedveert, nem kell kihajtsd magad mindig :) szerintem ne is gondolkodj csak ...raaaaaaaaaajta :):):)
@Pris: ne ijesszen meg..semmi ertelme(marmint nem boibonak:D) attol, hogy meleg van mi bajod lehet? ..legfeljebb lassabban futsz es tobbet frissitesz..ja es lebarnulsz..hol itt problema? :)

boibo 2009.04.28. 16:25:55

@zsolababe: világos, én se ijesztgetésnek szántam! Meg hozzá is lehet szokni, hogy az ember extrém körülmények között fusson (pl. -15 fokban én is futottam - az se "normális"). De azért az egészen biztos, hogy ha a tűző napon negyven fokban futsz, az lényegesen jobban megterheli a szervezetedet, mint a szolídabb időjárás - remélem, ebben egyetérthetünk.
Föl kell készülni alaposan, csak ezt akartam mondani.

zsolababe 2009.04.28. 16:56:12

@boibo: az en szervezetemet a rengeteg sultkolbasz terheli csak meg :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.04.28. 21:40:54

janoka: kicsit leharcoltam magam a hétvégén (erről készül a poszt), így 1 kör jött össze :-) az se volt könnyű.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.04.29. 06:35:50

@zsolababe: létezik olyan jelenség, hogy hőtorlódás. Ha a szervezeted nem tud hőt leadni, mert a kinti hőmérséklet magasabb, mint a maghőmérsékleted, akkor baj van. Én tavaly nyáron tapasztaltam ezt. Két kilóméter után le is álltam. Persze ez csak 40 fok környékén jelentkezik. Sültkolbász-torlódásról még most tájékozódom, de szerintem olyat is éltem már át. :))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.04.29. 08:58:24

@zsolababe: én akkor orfűn nyaralok, illetve fesztiválozok, uh nem tudok menni.

zsolababe 2009.04.29. 22:04:20

@rrroka: sajnálom, jó buli lett volna... Ma ismét futottunk egy "tókört" és most az a terv, hogy hétről-hétre túlfutunk pár km-t és akkor hamar meglesz a 2kör ...és az mégis csak 56km!:) jövőre jó lenne egyéniben futni az ultrabalatont...

zsolababe 2009.04.30. 17:41:46

@rrroka: semmi durvulas nincs benne :) nem emelek 20% nal nagyobbat hetente ne aggodj :) de azert valamennyit csak lehet emelni :)

szasza75 · http://szasz-a.blog.hu 2009.05.03. 18:47:01

@zsolababe: Két versenyszám van.
A váltó úgy van ahogy mondod, max 5 fő, szombaton 112 km vasárnap 100 km közte alvás: Bővebben: www.ultrabalaton.hu/versenykiiras_valto.doc
Ultrastaféta: max 10 fő a 212 km non-stop, azaz alvás nélkül éjszaka is.
Lehet választani. Bővebben: www.ultrabalaton.hu/st_139.php
A postban szereplő adatokat e-mail formájában küldjétek el nekem.

zsolababe 2009.05.03. 20:55:16

@szasza75: megbeszelem a tobbiekkel es akkor kuldom a nevezest :)

kg_kilo 2009.05.05. 13:46:24

En nagyon szivesen mennek egy ejszakai szakaszt, de sajna nem erek ra :(((

1) Benatkyba viszem a fiam versenyezni
2) Becsben megyunk gorkori felmaratont-maratont
3) Prievidzaban megyunk gorkori felmaratont
4) Kassa-Sena felmaratont gurulunk.

A fentiek kozott logikai es terido-kontinuum VAGY kapcsolat all fenn...

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása