Fusson versenyt az izraeli hadsereggel!

2009.05.25. 09:51 Winkler Róbert

Dánielt, mai vendégszerzőnket régóta ismerem: PR-es a BMW-nél. A múltkor épp vittem vissza egy tesztmotort, ő meg ebédelésből jött vissza, úgyhogy emésztésként egy BMW-t támasztva beszélgetni kezdtünk. Kiderült, hogy olvassa a Futóblogot, és hogy egyszer valami féktelen tivornya tetőpontján fogadást kötött, ami egy külföldi maraton lefutására vonatkozott. Azóta már mindenféle maratont lefutott, és amikor elkezdte mesélni a jeruzsálemi versenyt, egy idő után leállítottam: köszi, de ezt ne meséld tovább, nehogy kimenjen belőle a szufla: írd meg!

(wr)

Túl voltunk már pár szervezett futáson, köztük egy berlini maratonon is. Izraelben is ott voltunk már akkor már pár napja, amikor az OMM-ből ránkmaradt, kiváló óvárosi szállásunkról elindulva az Ókapunál taxit hajkurásztunk, hogy elvigyen minket a Jeruzsálemi Félmaraton rajtjához.

Alkudtunk, ahogy bírtunk, bár csomagjaink, feltűnően európai külsőnk és lánykísérőnk is volt, így túl sok eséllyel nem bírtuk bizonyítani, hogy ennél olcsóbban is bármikor találunk magunknak fuvart.

Sofőrünk végül nem restellte az alkudozás miatt szerinte kiesett összeget egyrészt egy az odafelé úton taxit kereső közénk ültetésével, másrészt a végcél félreértésével mégiscsak behajtani: "Ja, hogy az Egyetem sportközpontja, és nem az egyetem, az további felár" - mintha, nem ezzel kezdtük volna.

A helyszínen nem volt meglepetés, hogy a bejáratnál csomagjainkat átvizsgálják és potenciális terroristaként kezelnek futócipőstül- rövidnadrágostul, és egyikünk láthatóan rokon származásától függetlenül. Az egyetemi stadionban gyülekezünk tehát, ahol hamarosan konstatáljuk, hogy az előző esti tésztavacsin hallott tanács, miszerint a katonák előtt rajtoljunk, egyáltalán nem hangzik olyan abszurdnak és megmosolyogtatónak.

A város szervezte verseny számunkra leginkább egy kerületi szintfelmérőnek tűnt, a versenyközpont imígyen a margitszigeti úttörőstadionra emlékeztetett: a 18-20 év körüli sorkatonák ugyanis láthatóan ki voltak vezényelve, hogy fussanak egy nagyot, eredményük pedig egyszersmind nyilván felmérő is. Na most mivel ők szolgálatteljesítés közben nyújtottak a verseny előtt, elmaradhatatlan gépkarabélyuk is velük volt. És bár a legtöbben a biztos, számukra lezárt sátorban hagyták, többüket is láttuk azzal futni. Mazochizmusból? Kivagyiság? Paranoia? Hazaszeretet? Esetleg a szolgálati szabályzat a rejtély kulcsa? Ha valaki tudja, kérem árulja el.

Fegyverrel, vagy nélküle, de legtöbbjük menetben, századonként, (vagy mi) futott, hozzá énekelt és egymásban tartva a lelket bizonygatta, hogy fasza izraeli idf-tag, egyszersmind honpolgár. Ezzel kevésbé lenne baj, de mint az amerikai társak a már említett tésztavacsin elárulták, azért érdemes előttük rajtolni, mert az út gyakran pont olyan széles, mint ezek a kis zászlóaljak, így előzni gyakorlatilag lehetetlen.

A tésztavacsi egyébként egy hotelben zajlott, rengeteg beszéddel és laudációval, így mire elkezdődött a svédasztalos, korántsem csak tésztát tartalmazó étkezés, a hétórás kezdésből fél 9 lett, és annyira nem is érte meg. De visszatérve a startvonalra, ahol bátorkodtunk helyet biztosítani magunknak, futókarrierünkben először és valószínűleg utoljára azon igyekeztünk, hogy tempósan rajtoljunk, így nemcsak húzhatnak a profik, de várhatóan nem kell izraeli katonadalok taktusaitól menekülnünk.

Így is lett: bizonyos fordulókon az elsőket láttunk magunk előtt. Durván tolták, bár az afrikai krém azért itt nem képviseltette magát. A verseny legfontosabb ténye azonban sokáig, nagyon sokáig, minden mélységében és legfőképpen magasságában a legutolsó percig titok maradt előttünk. A verseny honlapján ugyanis, bár egész sok minden állt latin betűkkel, a felkészülés és rákészülés szempontjából legfontosabb adatsor lemaradt: úgy hívják, szinttérkép.

Arról tehát fogalmunk sem volt, hogy nemcsak könnyed félmaraton, hanem komoly hegymászás, aztán legurulás adja majd a verseny velejét. Mindez legvéresebb valóságában az első 6 km utáni egyre meredekebb emelkedőn derült ki, illetve egy nappal előtte, a Jeruzsálemi Önkormányzat egyik irodájában, ahol a sportfelelős főszervező rendetlen asztalán véletlen megpillantottam egy szinttérképet és rákérdeztem, hogy ez ugye nem az, amire gondolok.

Dehogynem, mondta, és mindössze annyit tehettem, hogy lefotóztam, hogy társam is tanulmányozhassa majd. A meredek emelkedőt heves lefelé futás követte, ami egy idő után hasonlóan fárasztó és idegesítő. Viszont behozza az idődet, amit felfelé elvesztettél. Így lettünk a végén mindketten 1:45 alatt, amit kb. terveztünk is, égőető napban és 35 fokban. A napra kevésbé készültünk, így mindkettőnknek szép atlétamintája lett, meg egy kulcstartós érmünk, a gépkarabély és a katonadal meg hátra maradt a többieknek.

Egy idősebb úr a lelátóról megkérdezte, honnan jöttünk, majd tőlem az Izraelben rutinkérdésnek számító, "zsidó-e vagy"-ot. Pozitív válasz után bebiztosította magát egy árjúkáttal is, azaz, hogy körül vagyok-e metélve.

Így megy ez a Szentföldön, de boldog voltam az időmmel, a leégett vállammal és hogy megnyugtathattam.

25 komment

Címkék: izrael jeruzsálem élménybeszámoló maraton vendégposzt

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr421142097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

burgener 2009.05.25. 11:03:08

A lényeg a futás, a többi hiedelem:-)

Cifu78 2009.05.25. 11:14:35

Először is gratula az eredményhez! :)

Másodszor a fegyver témához:
Szigorúan saját vélemény, de szerintem a fegyverrel való futás inkább jelzés értékű lehet. Felteszem ahogy általában az ilyen újoncokat lehet látni, a fegyverekben nem volt tár sem, tehát csak maga a fegyver volt a hátukon (az üres fegyver még így is van 3 kg, plusz még nem egy kellemes érzés, ha a futás közben verdesi a hátad). Az IDF sorozottjairól rengeteg képet lehet találni a neten, ahogy például még 20 évesnek se kinéző lányok a mekiben állnak sorba tár nélküli M16A1-esekkel. :)

FutoBolond 2009.05.25. 11:40:32

hm, en a telen felszedtem vagy negy kilot. mondjuk a gepfegyverrel ellentetben nem verdesi a hatamat, de a futason erzem, hogy hatraltat :)

szerencsere a german maratonokon nem vezenylik ki a bundeswehrt, de itt neha a resztavra benevezett, fogyokura legelejen levo lanyokat kell kerulgetni, akik szeretnek az elejen es gyorsan rajtolni, majd fel km utan hirtelen tomott sorokban jonnek ra, hogy megsem Gebrselassie a csaladi nevuk...

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.25. 12:43:11

Én csak egyszer olvastam el, de hirtelen nem tudom, hogy akkor ez most maraton (a szinttérkép alapján), vagy félmaraton (idő alapján) volt?
Az időeredmény mindkettőnél nagyon jó! :))
Ezek a katonák a faszagyerekek! Nálunk meg mindenki azt nézte, hogyan lehet kibújni alóla. A mai elhízó, vagy éppen elvékonyodó fiatal fiúkra ráférne legalább egy féléves "kúra" egy kaszárnyában. Jelentem, én voltam katona és nem bántam meg. Bár ezt is csak utólag mondom. Mi 36 fokban gázálarcban meneteltünk teljes felszerelésben. Persze az ügyesebbek a membránt kiszedték az álarcból, ott jött levegő elég. Mindig bent volt a tár az AK-nkban, csak lőszer nem volt benne. Kajálni is azzal jártunk. Na jó, abbahagyom, mert erről napokat lehet mesélni. :)))

HelloJozsi 2009.05.25. 12:47:55

Nálunk meg ugye hadsereg sincs már mert az minek...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.05.25. 15:26:12

@BGy: én polgszolgos voltam, egy irodában T1 lanon kellett neteznem egész nap...

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.05.26. 08:52:14

@rrroka: akkor nem tudod meg soha, milyen érzés a Cooper-tesztet kék mackóalsóban, piros szegélyű fehér atlétában és surranóban lefutni egy réten. :)))) A surranónál jobb futócipőt nem is lehet elképzelni. Csillapít? Hogyne! Rugalmas? Persze! A boka könnyen mozog benne? Könnyen! Pehelysúlyú? Igen, két raklap tömörített pehely súlya! Brrr...
Én nem tartottam hülyeségnek a max 6-9 hónapnyi katonaságot, kell az a férfiaknak!

manor 2009.05.26. 08:55:40

@BGy:
kell az, biza, meg az asszony is csak verve jó...:)

Nebameg 2009.05.26. 09:54:41

BGy! Nem csak te gondolod így. Ezzel a bölcsész okoskodással meg ne törődj.

Nebameg 2009.05.26. 09:56:29

Ja! Az 1:45 jó idő.
És én is voltam katona, nem hiszem, h csekély 6 hónap kiképzés, bárkinek kárára válna.

Buju_Banton · http://www.kvazibarki.com 2009.05.26. 11:53:02

@BGy:
Szeva! A szinttérkép még abból az időből való, amikor volt még maraton is. Túl kemény volt a 42.2 ezen a terepen, ebben az időben, ezért befelezék. Mi felest futottunk a Danival, kb 30nak tűnt. Amúgy a szinttérkép megfelel kb a valóságnak, mert 10nél volt egy "Gellért-hegy" az utolsó 3 folyamatos emelkedő. Ja és 10 méternél hosszabb sik szakasz nuku.

Buju_Banton · http://www.kvazibarki.com 2009.05.26. 12:12:57

@Nebameg: Amúgy 1:43:17, csak a Dani nem akarta beleírni a cikkbe, hogy életemben először lefutottam :)

FutoBolond 2009.05.26. 12:17:17

Ha arrol lenne szo, hogy 2-3 honap alatt kikepzik az embert, mint az Svajcban vagy Finnorszagban tortenik, azt mondanam, oks, bevallalom.

Ha viszont arrol van szo, hogy fel evig meszeljem a laktanyat, segitsek a fotorzs mutyi epitkezesen, lojjem el a 3 toltenyt, ami a feleves adag, akkor kosz, inkabb nem.

s.g. · http://soccergirl-sgblog.blogspot.com 2009.05.26. 14:52:56

off
Köszi Dani a plusz egy információt, elsős Pázmányos korunkban volt egy közös csoporttársunk, aki akkoriban sokmindent megtett volna azért, hogy ezt megtudja ;-)
on

Vegyi Ali 2009.05.26. 16:36:45

@BGy: kell a jófrancot. Miért is olyan nagy élmény gázálarcban bohóckodni? Ha vki ki akarja próbálni, vesz egyet, és addig menetel benne, míg akar. Coopert meg strandpapucsban is futhatsz, nem akadályozza meg senki.
De meg lennék lepve, ha ezek a dolgok bárkiből is férfit csináltak volna.
Különben is úgy gondolom, hogy nem attól férfi valaki, mert életében háromszor lőtt AK-val...
@Nebameg: kötve hiszem, hogy Te 6 hónap kiképzést kaptál. Szerintem kaptál egyet, a többi meg f*szverés volt a laktanyában. Mielőtt megszüntették az egészet, 3-4 jó barátomat bevitték az utolsók közt (én épp kimaradtam, már be is voltam sorozva Tapolcára rádiósnak, ha jól emlékszem), annyit ért az egész 9 hónap, hogy híztak fejenként vagy 8 kilót. De nem izomra ám, olyan pocakot eresztettek, hogy vicc volt nézni. Folyton azt mesélték, hogy megdöglenek az unalomtól.

Boz Cordolla 2009.05.27. 16:51:39

@BGy: "Jelentem, én voltam katona és nem bántam meg. Bár ezt is csak utólag mondom."

Egyes beszámolók szerint a fogolytáborokban igazi lelki megtisztulást lehetett átélni, és életre szóló barátságok köttettek. Mégsem propagálja senki a fogolytáborokat.

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.05.27. 21:48:07

röhögjetek körbe:én az ősszel megyek három hónapos kiképzésre és alig várom!!!!
A Zuram négy évig járt katona iskolába,azt mesélte,minden percét megérte végigcsinálni,sok dolgot még most is hasznosít:pl. folyékony orosztudás....

boibo 2009.05.27. 22:29:25

@mindenki:
Aki akar most is lehet katona, akinek affinitása van militaritás iránt, ám tegye, még mindig inkább, mint kopasz legyen csíkos zászlók alatt.
Akinek meg egyetlen porcikája sem kívánja, annak ne legyen kötelező!
Jól van ez így - szerintem.

A poszthoz: nekem ezekről a futóversenyen induló sorkatonákról a tűzoltók jutottak eszembe, aki jár versenyekre, biztosan találkozott már velük. Személy szerint imádom őket! :)

zsolababe 2009.05.28. 08:21:01

azert azok vannak am kevesebben, akik azt mondjak, hogy jo volt katonanak lenni... es szerintem azok is mar csak utolag a nosztalgia miatt magyarazzak bele :) ...engem majdnem elvittek... szerintem meg most is ulnek:) .. ugyanis nem tudom elkepzelni, hogy ne lett volna baj abbol, amikor valaki megprobal engem egzecirosztatni csak azert mert o "oregkatona" es mert vele is ezt csinaltak, amikor ujonc volt.... valamint azt is nehezen hiszem, hogy egy kb 8 altalanossal rendelkezo beszelni nem tudo paraszt ..mondjuk egy tizedes vagy ormester vagy "mittomen" milyen rangu valaki uvoltozhetett volna velem buntetlenul ...szoval kikernem magamnak, ha majd az en gyerekemet valaki el akarna vinni egy fel evre csak azert, hogy "szopatva" legyen es a tobbiek megtanitsak inni kemenyen. Arrol nem is beszelve, hogy ugye 9honapra kivontak volna a forgalombol, nem tudtam volna penzt keresni stb stb.. azt ki adta volna vissza nekem ...eleg sokat kerestem abban az idoben es hianyzott volna az a penz kesobb.. mint, ahogy szerintem mindenkinek hianyzott aki volt katona... gondoljatok bele nem tudsz semmit felepiteni mert elvesznek majdnem egy evet az eletedbol, lehet, hogy tonkremegy a kapcsolatod a baratnoddel, es az eg egy adta vilagon semmi mast nem tanulsz meg csak simliskedni... vicc volt az egesz... aki feltetlen katona akar lenni az jelentkezzen katonanak megteheti, nekem fizetni sem tudnak annyit, hogy menjek nemhogy meg javasoljam, hogy ingyen vigyenek el mindenkit :))

Domesticdragon · http://domesticdragon.blogspot.com/ 2009.05.28. 12:04:08

@zsolababe: ebben igazad van, a sorkatonaság elég nagy kitolás.
Annak idején a sógorom kihajította egy határmenti laktanya ablakán a felettesét a felmosóvödrével együtt,amibe előtte bele khm...csurgatott,hogy azzal mosson fel.Akkor még másfél éves volt a katonaság,az eset a bevonulás utáni első héten történ-a sógor másfél évig nem kapott eltávot.

Egyet elfelejtettem:
Dani-gratulálok a teljesítményhez!!!!

DaMartian 2009.05.28. 13:35:14

@zsolababe: egyetértek! Apu 2 évig volt távol a családtól sorkatonai szolgálat miatt, amikor kb 3 éves voltam...mire szerelt szét is ment a család!
Amikor nekem kellett volna bevonulni akkor meg az volt a kérdés, hogy abban a fél évben (nekem már "csak" ennyi lett volna) ki fizeti az albérletet amíg nem keresek (ami nem kevés) meg hogy mi lesz a munkámmal? Mert 6 hónap ahhoz túl sok, hogy addig ne csinálja senki, de ha meg felvesznek közben mást... Ha valakit rögtön gimi után bevittek az még elmegy, de akinek már karrierje, élete, családja van, azzal már konkrétan kib...ás! Meg én is túl érzékeny lelkű vagyok ahhoz, hogy eltűrjem hogy egy 18 éves minuszos IQ-s idióta azt tesz velem amit akar, csak mert 2 hónappal körábban sorozták, és nem tehetek ellene semmit... A 21. században élünk, nem hiszem, hogy szükség lenne rá, hogy mindenki tudjon harcolni! Ha még normális kiképzés lenne azt mondom van értelme, de amennyire hallottam tényleg csak szivatásról és a láblógázásról szól! Szóval szerintem is, aki akar (mint pl. az öcsém) az menjen aki meg nem azt hagyják vele békén!

HelloJozsi 2009.06.03. 10:10:39

Az a baj, hogy összekeveritek az intézményt és a megvalósítást. A baj nem az intézménnyel van, hanem azzal a "kiváló" züllesztő módszerrel ami a szoc. érában kialakult éppúgy a katonaságnál mint az élet szinte minden területén.

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása