Mikor ér véget a rövidnadrág-szezon?

2009.10.06. 14:33 Winkler Róbert

Először persze szeretettel gratulálok a kollektíva nevében Almee-nak, aki vasárnap lefutotta a budapesti maratont. Ez még nyilvánvalóan rövidnadrágos műfaj: vasárnap délelőtt én is futottam egy kellemes 13-at, és a nyári szettben is jól megizzadtam. Szombaton viszont éjjel mentem, dzsekiben és sortban. És szétfagyott a lábam. Dzsekit szívesen veszek, mert végre vannak rajtam zsebek, meg persze van benne egy kis, az éjszakai futásokhoz olyannyira szükséges Rocky-jelleg. A mackóalsóra viszont nehezen szánom el magam.

Mintha ezzel az ember elodázhatná a telet - csak hinni kell benne, meg rövidnadrágban szaladgálni, és máris melegebb van egy kicsit. De sajnos nem. Igazából a kezem is fázott, és ez már tényleg több a soknál. Lehet vagy 10 fok, és az nekem már kicsit húzós. Ráadásul többször éreztem, hogy mintha a térdszalagjaim kifejezetten elleneznék a hűvöst; egy-egy hirtelen mozdulatnál váratlan pontossággal kezdtem sejteni, miféle alkatrészekből tevődik össze egy térdízület. 

Ma este már félig feladom: felveszem a suhogós melegítőalsót. A kesztyűt még egy kicsit hanyagolom, nehogy még a végén a havazás is megérkezzen.

160 komment

Címkék: szezon rocky maraton rövidnadrág

A bejegyzés trackback címe:

https://futo.blog.hu/api/trackback/id/tr61431576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DaMartian 2009.10.09. 08:34:56

@helenburgis: Ahogy látom a Nike+ nálad következetesen többet mér, mint a mérésben elovileg pöcc pontos GPS. Miért nem kalibrálod be a cuccot, és akkor a későbbiekben már közelebb lennének ezek az értékek! Persze azt is láttam, hogy arányaiban nem egyforma az eltérés, de kalibrálás után a futások nagy része full pontos lenne, ahol meg valamiért nagyobb a hézag abból lenne egy kisebb hézag..
Amúgy a sprintek valóban megbolondítják a szerkezetet, erről már többször szó esett. Ennek az oka egyszerű. A drasztikus gyorsítással (tehát nem a 6 perces ezerről 4:30-ra hanem amikor pl. egy verseny végén az utolsó pár száz méteren tolod ahogy a csövön kifér) a mozgás teljesen megváltozik, a sarkad alig ér talajt és az átgördülési fázis is más lesz. Mivel a chip épp ezt a fázist veszi alapul a méréshez, így ugyan erre is mér valamit a kütyü, de ez nyilván köszönőviszonyban nincs a valósággal. Engem is idegesít, amikor a futási görbék vége lemegy a pincébe, holott a valóságban olyankor 2x olyan gyorsan futok. De azért tapasztalataim szerint pl. egy 10 kilis futás utolsó 200 méterének fals mérése a futás végső számait nem nagyon húzza el.

DaMartian 2009.10.09. 08:46:11

@doncii: nagyon tájékozott vagy! Majdnem 100%-ig hibátlan. Kapsz rá egy A-t! ; ) Átlagban valóban 5% körül van a hibahatár, de ezt hivatalosan úgy jegyzik, hogy dobozból kivéve 93% (ez elég kaka) kalobrálás után meg 97% Mivel logikus hogy mindenki azt akarja hogy pontosan mérjen ezért kalibrálja, így lehet a 97%-ot alapul venni, az meg már nem annyira rossz... Én vagy kétségbeejtően átlagos vagyok vagy nagyon szerencsés, de nekem legtöbbször 99% fölött mér, sőt sokszor kalibrálnom sem kell.. Tény hogy nem nagyon szoktam szinteket futni ami bezavarhat, viszont 3:30 és 7:00 között mindenféle tempóban szoktam tolni : )

DaMartian 2009.10.09. 08:56:24

@Sekiwake: online térképen nem látod futás KÖZBEN hogy épp hol tartasz és milyen tempóval mész! Ezzel együtt érdekes volt Helen kis összehasonlító táblázata... Mivel nekem nincs GPS-em így jó volt látni ezeket az adatokat. Mert bár soknak tűnhet 1 kili differencia a két eszköz között, ha kiszámolod egy "Velencei tó kör" alatt ez a tévedés 4% körül van, ami azért nem rossz. A 10-15 kilis futásoknál pedig 1% körül vagy az alatt van.. Mondjuk vicces, hogy nekem a megszokott D2D Szigetkörömre totál fölösleges távot mérnem, hiszen tudom, hogy pöcc 10K így oda amúgy is csak km gyűjtési céllal viszem a cuccot : )

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.10.09. 09:19:01

@doncii: A tudományos elv a ebben doksiban www.dynastream.com/datafiles/SpeedMax%20White%20Paper%20v4_1.pdf kicsit pontosabban le van írva.
A különböző footpod megoldásokban a különség: a gyorsulásérzékelő működési elve és az adataira alapuló matematikai modellt megvalósító feldolgozó szoftver. A Polarról tudok csak nyilatkozni, de az <1% pontosságot kalibrálás után simán hozza (sőt jobbat is), ha nincsen benne extrém gyorsulásítások (pl. résztávozás). De egyenletes tempónál sík terepen simán hozza <0,5% is.
A Polar S1 footpodhoz még van egy olyan Excel fájl is, amivel az órába épített kalibrálásnál is jobb eredményt lehet elérni.

zsolababe 2009.10.09. 09:20:26

@DaMartian: a Sportbandet csak es kizarolag a challenge-ek miatt vettem semmi masert... az elteres merteke a Garminomhoz kepest futasonkent valtozik pedig nem vagyok annyira lama, hogy ne tudjam jol bekalibralni:) de mindez nem is szamit nem azert vettema k utyut, hogy az merjen, hanem csak azert hogy benne legyek a kozossegbe..pont ezert nem orulok, hogy rakoncatlankodik mert tegnap is eltunk 11kilim es mar tavasszal is azert hagytam abba mert sokszor nem talalta meg az IPod a chipet...most azert vettem meg az uj Sportbandet hogy hatha..de tegnap ez is megcsinalta..most kicsit szomoru vagyok....

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.09. 11:02:09

@DaMartian: 5 perces, versenytenpós átmozgatás? emeljük ki, hogy nem ez az ideális, és verseny előtt nem követendő. :)
a következő beugratós kérdésem van :) : honnan tudod, hogy 99%ban pontos a mérés? mihez képest? két eszköz egymáshoz képet? térképhez? bringával leméred? kocisval? mert lehet h szigetkörön 99%, de honnan tudhatod akkor, hogy máshol is jó lesz? :) bizonytalan, ez nagyon bizonytalan! :D
kiemelném, h ez nem a nikera vonatkozik csak, hanem minden mérős dologra. sose lehetünk biztosak. a lényeg, hogy ha mindig ugyanazzal mérünk, akkor egymáshoz képest a futásainkat már össze lehet vetni, és statisztikailag pontos.

@doncii: mint látható a 60 dolcsis nike+, meg a 300 dolcsis garmin is szarul tud mérni. és a gramin nem mér ötször pontosabban. akkor melyik éri meg jobban? :) nekem egyik sem, én lemérem a gmapen utólag, ingyér. :) nem mondom, nagyon jól jönne egy tempó visszajelzés futás közben, de kibírom nélküle. sok futással ugyis mineki kiismeri magát, h mikor hogy fut.
B verzió, hogy azonos pályán fut az ember és megjegyzi bizonyos pontoknál mennyi időnél szokott lenni. így saját magához mérheti magát. annál nem lehet semmi bosszantóbb, mikor ugyanazon a pályán eltérő távot mér a kütyü.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.09. 12:45:44

Emlékeztek a Másfélmillió lépés Magyarországon sorozatra? Abban egy bringakereket toltak maguk előtt, azzal mérték a távolságot. Fussatok ilyennel! Régen a KGST piacon a ruszkiktól lehetett venni egy kis mechanikát, aminek a kerekét a küllőre helyezett pöcök pöccintette mindig arrébb. Ezt kell rátenni (van egy eladó darabom!). A PC-s kapcsolaton gondolkodom még, de majd megoldom. :)))

helemburgis 2009.10.09. 13:06:51

@DaMartian: ez a franya kalibralas :) Korabbi vitak alkalmaval mar emlitettem, hogy 3. eve hasznalok ipodkitet, a 3. szenzoromat fogyasztom mar, nike helpdesk forumokat olvasok, legyszi, ne nezd mar ki belölem, hogy nem tudom, mi az a kalibralas, vagy eppen nem boldogulok vele.. ;))
Csinaltam mar parszor, elhiheted, különbözö tavokra is, kiserletezgettem vele. Egyszer kalibraltam max tavon, 2 km-en is, no utana meglepö modon rövidebb tavokat mert, mint a Garmin, illetve a futohelyemen levö hivatalos tavolsagmutato tablacskak, uhogy ez a kalibracio ment is a levesbe, ui rossz hatassal volt a kihivasaimra. :)))
Egyebkent kosarlabdan en is szoktam hasznalni a kütyüt, kivancsisagbol, hogy kb. mennyit futok egy 1oras jatek alatt. Nem tudom, mas mennyit rohangal a labdakergetes alkalmaval, de nekem alt. ugy 7 kili összegyülik, ami azert eleg durva erteknek tünik. Biztos a sok tempovaltas. :) Jo lenne, ha lenne mellette egy kontroll eszköz, össze lehetne vetni az ertekeket, grafinokat, bar annyira azert nem vagyok belepistulva, hogy ezert vmi garmin kiegeszitö cuccra beruhazzak, meg ketlem, hogy utana tudomanyos következteteseket tudnek levonni. :) Csak egyszerüen jo ezekkel bibelödni, nem csak neked okoz örömet, nyugi.. ;))

csétomi 2009.10.09. 13:45:54

@Jozsef: érdekelne ez az excel file. hogyan működik?

csétomi 2009.10.09. 13:50:04

@BGy: :D Emlékszem. A verseny útvonalakat még ma is hasonlóval mérik ki.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.10.09. 14:01:11

@DaMartian: Mondjuk én ugyanazon az útvonalon futok különböző hosszvariációkkal. Már megtanultam bizonyos helyeknek a távolságot, és számolgatással ütöm el futás közben az időt. :-)

@BGy: Éppen az eszembe jutott ez, de úgy, hogy egy síma bicajkilometerórával kell megcsinálni. Lényegében az is a kerékfordulatokat számolja, és egészen pontosan be lehet kalibrálni.

csétomi 2009.10.09. 14:14:12

@WITCH:
edzesonline cikk: http://www.edzesonline.hu/cikk/2144/maratoni_palyak_hossza_–_mennyi_is_annyi
Persze nem tudom, hogy a BP maraton IAAF által hitelesített futóverseny-e, de mivel egyben maraton nemzeti bajnokság is, gondolom igen.

DaMartian 2009.10.09. 14:15:54

@csétomi: nem véletlen! Technika ide, technika oda ma is a manuális módszer a legpontosabb!!!

helemburgis 2009.10.09. 14:46:07

@DaMartian: altalaban egy vegyes, föleg magyarokbol allo nevenincs kis amatör csapatban, Becsben. Perpill, meg meg egy ideig sehol, mert 5. hete, hogy gipsz van a kezemen, ui. sikerült olyan jol belenyulni a bogyoba, hogy ket helyen is eltört az ujjam. :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.09. 14:50:34

@BGy: nekem is az jutott az eszembe, mint Sekinek, hogy le kell tekerni egy bringán, amin van km óra. csak itt megint kezdődik az ördögi kör: jól van-e kalibrálva a bringaóra...? :DDD

@helenburgis: huhh ez az ujjtörés nem jól hangzik, gyors és jó gyógyulást!

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.09. 15:13:22

@rrroka: én a futókörömet lemértem bringával, kölcsönkért GPS-szel és a walkjogrun.net (olyan, mint a futotérkép.hu) oldalon a Google térképen is. 100 méteren belül volt mind. Azóta tudom, hogy 10,1 km a köröm, D2D-ben pedig 11,1 km. Résztávokat is mértem, így tudok többet és kevesebbet is futni. Milyen kis ügyes vagyok! :)))
@helenburgis: gipszes kézzel könnyebb helyet csinálni a palánk alatt!

effe 2009.10.09. 15:15:40

@rrroka:
a bringaórát elég egyszerű kalibrálni: meg kell mérni, mekkora távolságot tesz meg a kerék egy fordulat alatt.
ha lezárnák az útvonalat az autók elől, szívesen megmérném :)))

helemburgis 2009.10.09. 21:10:45

@rrroka: köszikösz. :) annyira nem drama, megszoktam mar, ez mar asszem az 5. gipsz a mancsomon, igy az evek alatt.. :) Ebcsont beforr. :))

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.10.10. 09:25:18

@helenburgis: No igen, azon már én is gonfolkoztam, hogy hogyan lehet lemérni azt, hogy mennyit fut egy játékos egy meccsen. Én úgy csinálnám, hogy felszerelnék egy kamerát a pálya fölé, és végigkövetném az útját az egész meccs során.
Lehet egyszerűbben?

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.10.10. 10:16:51

Nahát, rájöttem magamtól. Megveregetem a vállamat :-)

http://www.edzesonline.hu/cikk/2144/maratoni_palyak_hossza_–_mennyi_is_annyi

A meccsen futás problémájára meg:
rá kell állítani egy ilyen bicajost Beckhamre, és már tudom is, hogy mennyit futott egy meccsen :-)

blackspeed 2009.10.10. 12:24:00

Egy kicsit visszatérve az eredetire bejegyzésre a téli futással és a technikai cuccokkal kapcsolatban szeretnék kérdezni. Annak ellenére, hogy hűl a levegő az 5. kilométertől már nagyon kiizzadok, és nem szeretnék lebetegedni természetesen. A technikai cucc télre azért lenne jó, mert...? Nem izzadok? Ha izzadok kivezeti az izzadtságot?
A 10. kilométerre így is csurom víz lennék, gondolom én, tehát a megoldás az ajtótól ajtóig futás, hogy a futás végeztével ne kelljen izzadtan sétálni?
Technikai pólóm van, értem és érzem, hogy jobb, mint a pamut, mert nem tapad rám, de ha majd (technikai)pulcsi is lesz felette, akkor nem lesz ugyanúgy "rámtapadós" és ezért megfázást előidéző?
Köszi az okosságokat előre is!

DaMartian 2009.10.10. 13:25:12

@blackspeed: Ha a pulcsi is technikai akkor nem, mert az is vezeti tovább a nedvességet. De ha pamutpulcsit veszel rá az átvizesedik és nehéz lesz meg fázni fogsz!

Burgermeister 2009.10.11. 08:10:28

Nálam véget ért, mindenből a hosszu kivitel következik. Esik, imádom, ugyhogy megyek a hosszu ruhákkal és széldzsekivel.

Más, tegnap ujra meggyőződtem arrol, hogy egy futocipő igenis elfárad. Vettem nemrég (kb. 3hónapja) egy Mizuno Wawe futócipőt. 10próbás boltbol. Tudjátok, 2éven belül cserélik ha minőségi kifogás van. a cipőnek semmilyen sérülése sem volt!!! Visszavittem, kérdezik, hogy mi a panasz, mondom, hogy a talp elfáradt és fáj a térdem benne. Szó nélkül visszaadták az árát. Besétáltam és vettem egy másik cipőt!!! Most egy NIKE pegasust. Félévet használom és viszem vissza!!! :)

sztibi25. 2009.10.11. 08:33:29

@Burgermeister: Ha tudod előre, hogy fél év múlva nem lesz jó a cipő, akkor minek veszed meg? Én általában olyat veszek, amiről tudom, hogy jó. Ha annyit futsz, hogy elhasználódik, akkor meg nincs mit kifogásolni, egyszerűen elhasználtad a cipőt. A legrosszabbat fel sem merem tételezni, hogy csak azért élsz vissza a bolt/cég jóindulatával, hogy folyamatosan új cipőd legyen. Ezt hívom "magyar mentalitásnak".
A 3 havi cipőcseréből az eladó pedig vagy azt fogja gondolni, többet futsz mint egy kenyai, vagy azt, hogy nem értesz a cipőválasztáshoz.

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.11. 09:50:27

@Burgermeister: valószínű, hogy nem a lábtartásodnak megfelelő cipőt vetted, azért fájt a térded. Van az általános lábtartás, a túl pronáló és az alul pronáló. Egyszer, még tudatlan fejjel az általános lábamra vettem egy olyan cipőt, ami csavargatta a lábam (control) és a térdem nagyon fájt egy-egy hosszútáv után. A láb boltozatossága és a láb boltívének rugalmassága alapján is lehet a cipők között választani. Nedves lábbal csomagolópapírra kell lépni, vagy a szlovák Mizuno boltban beszkenelik a lábad és megadja az ívességet. Ismereteim szerint a Nike Pegasus általános lábtartásra tökéletes, én is nézegettem. (cupp, már vissza is húztam a nyelvem)
Hosszú folyamat egy jó cipő kiválasztása és ez minden komoly gyártó termékére vonatkozik. Biztos, hogy nem mondtam újat sokaknak, de havonta egyszer kell egy ilyen összefoglaló. :))))

HecseDLI 2009.10.11. 10:12:18

@Burgermeister:vissza az időjáráshoz
Te ilyen félpercalattszarráázok időben is futsz?- mint a mai idő itt a Bakonyban- dézsából ömlik.

Burgermeister 2009.10.11. 13:17:24

@HecseDLI: itt csak csepergett

@BGy: jot vettem, inkább egy félverseny jellegű volt a cipő, sulybol, tapfelépítéséből adódóan, ezért volt gond

@sztibi25.: megvettem, mert nem gondoltam, hogy ennyire hamar ehasználodik, nem a joindulatukkal élek vissza, hiszen nem az a cél, hogy havonta uj cipőm legyen. sőőőt, tudjátok jol, ha egy cipő bevállik, nehezen akarunk tőle megválni, sőőőt, ha lehetne vennénk ugyanolyat, csak éppen nincs, vagy kijött az uj modell.

bodlac 2009.10.11. 14:24:16

@sztibi25: Ha valaki fut 100 km-t hetente (ami még amatőrökkel is előfordulhat, szóval nem extrém sok), 2, max 3 hónap alatt elhasználja a cipőt. Ezt lehet előre tudni. Hogy ilyenkor visszaviszed-e, az már más kérdés. Ha vonatkozik rá a garancia, miért ne, a forgalmazónak kellene úgy megfogalmaznia a garancia feltételeit, hogy a csillapítás normál kifáradása ne legyen garanciális indok. (Hozzáteszem, hogy én még sosem vittem vissza cipőt, szal ez nem önigazolás akar lenni.)

Burgermeister 2009.10.11. 15:17:56

@bodlac: ahogy mondod, a 100 simán összejöhet, de ha van rajtad 5kg felesleg és nyomsz rendszeresen 80-85 km-ket főleg betonon akkor a cipő természetes hogy használodik.

Amugy az áruház alkalmazottja állítja, hogy nagyon kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.

blackspeed 2009.10.11. 17:48:48

Télre mindenképpen ajánlott téli cipő vásárlás, vagy ez az egyéni hidegtűréstől függ inkább? Én egy Nike Equalon II-ben futok, rettentően meg vagyok elégedve vele, de tartok tőle, hogy télen fázna benne a lábam, azonban félek, hogy ilyen jó téli cipőt nem fogok találni....

zsolababe 2009.10.11. 18:12:38

@blackspeed: inkabb vegyel vastagabb futozonit es fuss nyugodtan a jol bevalt cipodben...

Burgermeister 2009.10.11. 18:54:09

én nem veszek télre külön cipöt, nekem felesleges, vastagabb zokni és nyomás

DaMartian 2009.10.11. 21:24:19

@bodlac: Jól meg van fogalmazva. A szavatosság gyártási hibára vonatkozik! Ha egy cipő talpa elhasználódik az alapvetően nem gyártási hiba! Persze lehet kritikán aluli anyagból a köztalp, de a nagy gyártókra azért ez nem jellemző. Ha 1000kilit tolsz benne 3-4 hónap alatt és elkeményedik a cipő az természetes amortizáció. Tudja ezt jól a sportoló már amikor megveszi. Az egy általános tévhit nálunk sajnos, hogy ilyenkor a cipő garanciális, és bármi baja van fél+másfél éven belül akkor visszavihető... Sajnos sokan tényleg sportot űznek ebből..

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.10.11. 21:26:17

Ma néztem a Chicago maraton közvetítését. Rajt: -0,5C, cél: 1C, a elit fiúk rövidgatya ujjatlan póló, lányok bugyi-top kombó :)

DaMartian 2009.10.11. 21:28:09

@blackspeed: mit értesz "téli cipőn"? Én nem tudok ilyenről! Nem láttam még bélelt vagy meleg futócipőt! Gore Tex-es és egyéb vízhatlan cipők vannak, de nem feltétlenül a hőmérséklet miatt! Zuhogó esőben nyáron is felveszem hogy ne cuppogjak, ha meg nem esik akkor télen sem, mert nem olyan jó bennük futni mint a hagyományos típusokban. Szóval szerintem totál fölösleges!

blackspeed 2009.10.12. 01:31:29

@DaMartian: Köszönöm a választ, akkor marad a jól bevált Equalon II-m! :) Tényleg DaMartian, itthon lehet még kapni ezt a típust, vagy már csak "utódait"? Nekem nagyon bejött, jó kis cipő...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.12. 07:34:44

@blackspeed: tényleg nem kell téli csuka, nekema szuper lukcsos szellőzős cipőn is csak az első pár lépésig fázott a lábam, aztán már semmi, pedig én nagyon-nagyon-nagyon fázós vagyok, most is itt van mellettem a hősugárzó...

DaMartian 2009.10.12. 08:21:24

@blackspeed: fejlesztés-fejlesztés-fejlesztés! Welcome Equalon 3! Jellegében ugyanaz! Ha mégis ragaszkodsz a 2-höz esetleg Outletben még maradhatott..

sztibi25. 2009.10.12. 08:45:31

A heti 80-100km nekem is megvan általában, de azért ez a 2-3 hónap nekem kicsit kevésnek tűnik egy cipő élettartamának. Persze nem szabad túlhasználni egy cipőt sem, de így mire megszoknám a csukát már cserélhetném is le:)
Igaz, nem sok plusz kiló van rajtam, de azért még így is szerintem legalább fél évet ki kéne bírni egy átlag testtömegű embernél (ha nem fut eszeveszett mennyiséget naponta). Szerintem a legjobb megoldás, ha több bejáratott cipőt hordsz és használsz párhuzamosan. Így nem kell mindíg újhoz hozzászokni, és a csuka sem amortizálódik állandóan. Amúgy én is a Pegasusra esküszöm.

zsolababe 2009.10.12. 10:23:25

@sztibi25.: ha csak egy cipot hasznalsz es heti 100at futsz, akkor a testsulyodtol fuggetlenul max 3hobap..gondolj bele egy cipo max 1000-1200km-ig csillapit tisztessegesen... heti 100km az 10-12 het...az barhogy nezem meg 3honap sincs:) en az edzesnaploba mindig irom, hogy melyik cipoben futottam igy egybol latom, hogy melyikbe mennyi van... rossz erzes ugy megvalni egy cipotol, hogy ranezesre semmi baja, plane, hogy nem terepen hasznalom oket tehat max porosak lesznek es megis tudom, hogy mar nem alkalmasak a hosszu futasokra..mondjuk biciklizni meg jok vagy elmenni a kozertbe:))) en is a Pegasust szeretem de most rendeltem egy Air MAx-et mert DaMartian a multkor azt mondta, hogy nem kemenyedik be a talpa 25kmnel mint a tobbi ciponek szoval jobb benne maratont futni..majd meglatjuk lesz ra 22napom, hogy bejarassam a maraton elott :))

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.10.12. 10:43:47

@DaMartian: Inkább csak az a kérdés, hogy rendesen tájékoztatja-e a gyártó a vásárlót arról, hogy 1000 km-ig tart a cipő????

Az első futócipőm egy Nike Icarus volt sok évvel ezelőtt. Egy vagyon volt nekem az ára akkoriban, és nagyon rosszul esett, hogy nem csillapított semmit fél év használat után. Ugyanis senki nem mondta, hogy ennyit bír ki! A tájékoztató, amit adtak hozzá arról szólt, hogyan tisztítsuk enyhén mosószeres vízzel a talpát. Nem tudom, most mi a helyzet...

sztibi25. 2009.10.12. 11:13:26

@zsolababe: Ez sajnos akkor azt jelenti, hogy a futás még drágább sport, mint gondoltam:)
Kiszámolva a megadott élettartam és a lefutott kilométerek alapján tényleg ilyen 2-3 hónapos élettartam jön ki, de kíváncsi vagyok, hányan tudnak/akarnak 3 havonta új cipőt venni. Azért egy fél évet le lehet húzni vele szerintem. Még ha természetesen már nem is olyan, mint újkorában.
Ez az air-max az a bumszli cipő lenne, amit most n láttam a neten (rákerestem)?

DaMartian 2009.10.12. 11:16:14

@Sekiwake: erről azért nehéz korrekt tájékoztatást adni, mert rendkívül sok tényezőtől függ! Szinte minden cipőnek más anyagú habszivacs a talpa, plusz sok függ attól hány kilós ember használja... Általánosságban a Nike-ról elmondható, hogy az ócsó modellek talpa 5-600 kilit bír (EVA hab) amire rá van írva hogy: Phylon, Cushlon, Soflon azok már komolyabb habanyagok azért is van spéci nevük, na azok már bírnak 800-1000 kilit ha nem drasztikusan nagy a futó súlya. Azok a cipők amikben meg légbetét is van azok még tovább bírják, mert a gázzal töltött kapszulák nem keményednek el. Persze itt sem mondegy, hogy egy 100 forintos méretű kis légbetét van a sarkad alatt, vagy a teljes talpad alatt végigmegy, mint pl. a Pegasusban... Szóval erre nem lehet írásos táblázatot adni, de szakboltban az eladók azért meg szokták tudni mondani (ez a különbség mondjuk egy Hervishez képest) hogy az adott cipő mennyit bír. De olyan nagy különbségek-csodák nincsenek. Amikor hónapokkal később reklamál valaki úgysem fogja tudni bizonyítani az eladó, hogy ő elmondta, mint ahogy a vásárló sem az ellenkezőjét. Ez még nem változtat a tényen, hogy a párnázottság elöregedése nem gyári hiba hanem természetes folyamat, ami a használat mértékétől és a futó súlyától függően előbb vagy utóbb bekövetkezik..

zsolababe 2009.10.12. 11:59:27

ugy dontottem, hogy a maratont meg lefutom az uj livestrong pegamban meg ha 25km nel mar kemenyebb is lesz a talpa:) es inkabb rendelek egy ID-sat belole..az kesobb er majd oda mint kellene de legalabb szep lesz :D

bodlac 2009.10.12. 12:43:23

A hangsúly tényleg az - írott - tájékoztató meglétén(vagy hiányán) van. Ha nem tájékoztatnak, és azt mondják 2 évig OK, de valójában fél év múlva nem használható a cucc (és ezt előre tudják is) az gáz. Nyilván azért vállalnak a törvényi minimumnál hosszabb garanciát, mert azt akarják sugallni a vevőknek, hogy az általuk forgalmazott cucc nagyon tartós, tehát érdemes megvenni. Ha a vevő számára fél év után kiderül hogy ez nem volt igaz, és visszaviszi a cipőt, azon nem lehet különösképpen meglepődni.
Hozzáteszem, nem hiszem hogy tömegesen vinnék vissza így a cipőket, és ebből komolyabb kára származna a kereskedőknek, mint amit a 2 év ígéretén alapuló marketinggel behoz. Akkor az 1 (vagy fél?) éves kötelező garanciát adná.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.10.12. 12:59:33

@DaMartian: Ha nem is azt, hogy pontosan meddig nem kemény a cipőd talpa, de azt azért leírhatnák a gyártók, hogy futásmennyiségtől tereptől és testsúlytól függően kb 1000 km-t bír ki a cipő. Ha lenne benne egy ilyen tájékoztató a dobozban, akkor nem döbbenne az egyszeri felhasználó olyan nagyot fél-egy év után.

Sokszor emlegeted a szakboltokat a hozzászólásaidban. Szerintem álomvilágban élsz :-)
Én ha Budapestre megyek egy cipőért, akkor az mondjuk 5-6000 Ft-ot tesz hozzá a cipő árához. Egy helyi sportboltba ha bemegyek, ránézek az eladó cica műkörmeire és azonnal látom, hogy felesleges megkérdeznem, hogy normál pronáláshoz milyen cipőt ajánl....
Hiába van ott a teljes Nike választék a polcon, ha az eladó egyetlen kérdése, hogy "Milyen színben keresel futócipőt?"...

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.10.12. 13:02:20

@sztibi25.: Tényleg drágább sport, mint ahogy előre látszik, nálam 25-30Ft az 1km-re eső cipőköltség. Szóval, egy 30 fölötti hosszú mindjárt egy ezres, ellenben több, mint 3 óráig tart :)
Amint a sípcsonton jelez, én azonnal cserélem a cipőt, ugyanis sokkal többe kerül egy lábsérülést kikúrálni, mint amennyibe a cipő kerül.

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.10.12. 13:23:50

@bodlac: A cipőknél a törvényi minimum 2 év.
www.nfh.hu/data/cms7292/leporello_cipovasarlas.pdf
Azonban, akárhogy is nézzük a futócipő nem "cipő" hanem sporteszköz. Közértbe járásra befogott lecserélt futócipőim közül egyet sem sikerült még leharcolnom, tehát "cipőként" egyébként elég tartósak.
Mondjuk, ha 100-150km futás után problémás lenne a cipő, biztos visszavinném, de 800km után tisztességtelen dolognak tartom.
Hogy mennyire tömeges egyébként a "magyar mentalitás" jól példázza, hogy a nagyon sok fogyasztóvédelmi határozat született a Playersroom ellen, valószínűleg tanulva a tapasztalatokból, kapásból elutasítanak minden ilyen jellegű panaszt, így az egyébként tisztességes panaszosok is jól megszívják.

Zime 2009.10.12. 16:33:01

Nekem a Vomero-m mindkét belső oldalán elszakadt az a rácsszerű izé, külső burkolat vagymi (500 km van benne). Ez vajon a garancia körébe tartozik?

DaMartian 2009.10.12. 17:55:54

@bodlac: Húúú.. a kommented alapján szavatosság és jótállás terén itt nagy félinformációk és téves elgondolások vannak a fejben! Félreértés ne essék! Nem a cégek vállalnak plus jótállást és ez nem is marketingfogás. Ez a JOGSZABÁLY! Az más kérdés, hogy a 2 évet egy boltban sem kommunikálják, mert az egyszeri vásárló számára abból annyi marad meg hogy két évig visszaviheti a cipőt! Tehát a fél év a "szokásos" idő utána már a vásárlónak kell bizonyítania, hogy a termék gyári hibás volt, erre van további másfél éve... Nyomtatott tájékoztató táblázatot készíteni típusonként táv/felhasználó súlya bontásban...hát az őrület lenne! Van egy két egyszerű dolog amiből megállapítható hogy a cipő 500 km-t bír (ez az alap basic óccsó típus) vagy 1500-at. Ez azért nem atomfizika! Az autógumikra sem aggatnak táblázatot hogy meddig jók! Nyilván függ a megtett kilométertől, az autó tömegétől az útminőségtől meg főleg a vezető stílusától! Mégis tudja az ember mikor használódott el!

DaMartian 2009.10.12. 18:04:08

@Sekiwake: pontosan tudom mi a helyzet eladószinten, hiszen éppen az a dolgom hogy képezzem őket. Sajnos sokszor a vásárlók élnek álomvilágban mert nem látják, hogy ez mennyire nehéz ügy! Azzal együtt, hogy maximálisan megértem az elvárásokat! Amúgy márkaboltot mondtam, hanem SZAKBOLTOT (lásd Spuri) ott biztosan tudják mi a pronálás. Mostmár a márkaboltokban is igyekszünk olyan embereket betenni akik konyítanak hozzá. Baromi nehéz azonban olyannak megtanítani ezeket, akik életükben nem futottak! Vannak azért kivételek mostmár szép számmal! A Váci utcai Nike-ban dolgozik Ossó Zoli ultrafutó, na ő biztos nem fog Rád bután nézni a kérdéseiddel. Az EuroParkban a boltvezető lány szintén hosszútáv futó. A pécsi és a budapesti Árkádban is vannak olyan eladók akik futnak, ők is tudnak szakszerű tanácsot adni. Amúgy meg a cipőteszt program is ezt segíti! Ha ott a futóedző szakemberek adnak tanácsot INGYEN, akkor a boltba betérve már lehet bármilyen sügér az eladó, már pontosan tudod mi kell Neked, csak a raktárból kell kihoznia!

DaMartian 2009.10.12. 18:10:18

@Zime: ez természetesen a reklamációs körbe tartozó probléma! Amúgy a Vomerom nekem is ott adta meg magát kb 100 kili után.. Mondjuk azóta is futok benne, most is abban toltam a maratont...
@Jozsef: ott a pont, valóban így van. Mondjuk eladó koromból tudnék mesélni hányan játszották el az 5 és fél hónaposan visszaviszem a cipőm és majd jól kapok egy újat és ezt játszom 2-3 éven keresztül című játékot... Persze az általad említett kereskedő a mondásbeli ló másik oldala...mondjuk az alapból divatüzlet, ha egy futó ott akar cipőt venni, az szerintem egyszerűen hülye! Utcai viselésnél meg valóban közel sincsenek annyira igénybe véve a cipők (kivéve iskolás gyerekek: ugyanabban megy suliba, aztán tesiórára aztán a grundra focizni, szerencsétlen cipő meg bírja ki)

xhege 2009.10.12. 21:38:31

Vissza kanyarodok kicsit az eredeti poszthoz. Ma futottam életemben először hosszú futós nadrágba. 10 km alatt a combom belső oldalán csomóba pödörte a szőrt és úgy epilált. Mondjuk a tempóm jó volt.....

jugeen 2009.10.12. 22:00:02

@xhege: ott a titok nyitja :)))

bodlac 2009.10.12. 23:19:46

@DeMartian: OK, igazad van, kicsit lemaradtam, én úgy emlékeztem 1 éves a kötelező jótállás, ezért gondoltam hogy a 2 extra vállalás. Ha viszont ezen túllépünk, nem látom mi lenne a fejemben a zavar, végülis ezek szerint egyértelműen annak van igaza, aki visszaviszi a cipőt, hiszen 2 évig élhet reklamációval ha rendeltetésszerű használat mellett meghibásodik az áru (mint az kiderül a Jozsef által belinkelt prospektusból). Egyszerűen nem tudtok olyan cipőt gyártani, ami megfelelne a törvényi előírásoknak. :D
De most teljesen úgy alakult a diszkusszió, mintha a vevők "magyarkodnának", vinnének vissza mindent, és élősködnének a szegény kereskedőkön, pedig a helyzet valószínűleg fordított, azaz esetenként nehéz lehet a jogos reklamációnak is érvényt szerezni. Még magad is azt írod hogy a boltban nem kommunikálják (=elhallgatják) a garanciális feltételeket.

bodlac 2009.10.12. 23:25:21

@DeMartian: Egyébként szerintem nem lenne hülyeség tartóssági adatot nyomni a sportcipőkbe, nem is értem miért nem teszik, mikor feltételezem, hogy ilyen vizsgálatokat minden gyártó végez tesztelés során. Azt csodálom, hogy a Runners World sem nyomja ki ezeket az adatokat, pedig ők is megnyűvik a tesztelt cipőket géppel.

Zime 2009.10.13. 09:49:02

@DaMartian: Én is futok benne tovább, a használatot nem befolyásolja, csak esztétikai hiba.

DaMartian 2009.10.13. 11:14:30

@bodlac: Valóban lehetetlen olyan cipőt gyártani, ami 2 év intenzív használat mellett (pl. az én esetemben ez 4-5000kilométer futást jelentene, pedig én csak hobbista vagyok) sem kopik el. De a jótállás illetve szavatosság nem is erre vonatkozik, mert ez természetes amortizáció, hanem arra, hogy ha gyári hiba van benne akkor visszavihesd! Ezt értik félre a legtöbben! Persze lehet vitázni arról mi a gyári hiba, erre valók a bevizsgáló cégek, mert valóban vannak határesetek (4 hónap után leválik pl. a talp) de a legtöbb esetben fél év alatt azért kiderül. A 2 évre kitolt szavatosság pl. olyan extrém esetekre vonatkozik, mint az én snowboard bakancsom példája. Tavasszal akcióban megvettem, de abban az évben már nem használtam. Következő télen külföldön voltam így akkor sem használtam, csak az utána következőn. Egy hétvége után eltört a talpa... Nos a vásárlástól már közel 2 év telt el, mégis egyértelmű volt a gyári hiba, hiszen mindössze 2x használtam! Nem is problémáztak rajta. A nagy félreértés a fejekben ott van, hogy az emberek gyakran rommá hordanak cipőket (sokszor nem rendeltetésszerűen pl. kimegy a bitumenes grundra teremcipőben focizni) és azt hiszi hogy ezzel is visszamehet fél éven belül és anyázik ha nem fogadják el. És sajnos sokan valóban sportot űznek ebből, ezt tapasztalatból mondom! Én abszolut fogyasztópárti vagyok, ha valakinek jogos a reklamációja, akkor kártalanítsák! Sok embernek segítettem már 10 év alatt érvényesíteni a jogait kereskedővel szemben, ha igaza volt. Fogyasztóként is mindig foggal körömmel harcolok a jogaimért, de soha nem is reklamálok olyanért, ami nem jogos! Az pedig hogy az üzletben SZÓBAN nem kommunikálják a 2 év szavatosságot nem átverés, hanem annak a sajnálatos következménye, hogy az emberek BIRKÁK (tisztelet a kivételnek) Mert hiába kap írásos tájékoztatót, el sem olvassa, pedig abban le van írva minden tudnivaló. Akkor a fejében csak annyi fog megmaradni, hogy 2 év (mert fél év után változik a jogállás) ezért mondják a fél évet, aztán ha valaki veszi a fáradtságot és elolvassa a tájékoztatót, amit TÖRVÉNY SZERINT MINDIG MEGKAP (így végülis elég lenne az életben kb. 1x elolvasni azt a pár bekezdést) akkor megtudhatja, hogy szélsőséges esetekben mint a fent leírt, lehetősége van további másfél évig érvényesíteni a szavatosságot. De minden vevőnek ezt nem állhatnak le elmagyarázni a boltban azért van a tájékoztató!
Az meg hogy nincs "tartóssági táblázat" a cipőkhöz egy gyártó egy termékéhez sem, és nem csak Magyarországon hanem sehol, és hogy a szaklapokban sem feltétlenül foglalkoznak ezzel a kérdéssel, annak az lehet az oka, hogy szükségtelen! Hiszen aki kezdő amatőr annak egy cipő 1+ évig is elég, hiszen nem tesz bele annyi kilométert. Aki meg már heti 40+ kilit fut annak úgyis van annyi tapasztalata, hogy ttudja a futócipő elhasználódik, és azt is érzi hogy kb. mikor. Mivel olyan őrült nagy különbségek nincsenek a termékek között (márkától függetlenül) így könnyen be lehet lőni, hogy a 9.990.-es óriásplakátos akciós cipő 5-600-at bír, a középkategória 800-1000-et, a prémiumban meg 1200-1500 is belerakható, amit persze befolyásol a futó súlya az átlagoshoz képest..szerintem ezt tényleg fölösleges lenne minden cipőbe beleírni..

DaMartian 2009.10.13. 11:25:04

Az egész rendszer hibája amúgy szerintem ott van, hogy a törvény a szavatosságot csak időben tudja meghatározni, míg a termék amortizációját nem a kora hanem a használat intenzitása határozza meg.. Van olyan 5 éves cipőm, ami olyan mintha új lenne, mert 2x volt rajtam, míg a Lunar Traineremet 3 hónap alatt rommá futottam.. attól az még nem rosszabb cipő, mint az 5 éves társa, csak benne van 1200 kili... mégsem gyártási hibás! Aki kevésbé gyötör egy cipőt, mert ritkábban hordja, vagy mondjuk csak utcára veszi fel mert kényelmes, az ált. ritkán reklamál, mert hacsak tényleg nincs valami őrült nagy hiba a terméken, akkor nem lesz vele gondja. Problémája valószínűbb hogy annak lesz vele, aki többet használja. Ilyenkor azt kell mérlegelni jogos-e a panasz és valóban ki kellett volna bírnia ezt az intenzív használatot a cipőnek, vagy a sok viseléstől természetes módon elhasználódott. Amennyit pl. zsola fut, neki 1 cipő 2-3 hónap. De ő nem is viszi vissza a szétfutott cipőit, mert tisztában van vele, hogy "ledolgozták" az árukat. Az hogy ő 3x-4x olyan hamar futja ki belőlük a lelket mint más, az meg nem a cipő hibája..

zsolababe 2009.10.13. 11:35:08

@DaMartian: meg hat azert sem viszem vissza mert altalaban masik foldreszen lesz baja, mint ahol vettem :)))) en eleg szerencses vagyok mert egesz eletemben talan ha ketszer fordult elo olyan velem, hogy valamit vissza kellett vigyek mert elromlott vagy szetment..es mind a ketszer ki is csereltek szo nelkul... futocipot is visszavinnek ha mondjuk szetjonne a belseje 3 hasznalat utan..de olyan indokkal, hogy mar nem olyan jo a csillapitasa..hat nem egetnem magam :))) egyebkent a futocipoimet ugy vonom ki a forgalombol altalaban, hogy meg szinte ujnak neznek ki...se nem kopott a talpuk se szetszakadva nincsenek..egesz egyszeruen csak benne van 1000-1200km es nem akarok benne tovabb futni, hogy ne legyen baja semmelyik izuletemnek...ennyi :)

bodlac 2009.10.13. 22:50:08

@DeMartian: A tartóssági adat, és egyéb a időre vonatkozó infók sztem azért hasznosak lennének a vásárlóknak. Ha a kezdő futók tájékozottak lennének, nem látnék az utcán összeszigszalagozott Puma divatcipőben kocogó embereket (szétment, de futni még jó lesz alapon). Én mindig csodáltam, hogy miért csak max azt írják rá a dobozra hogy cushion / control, mikor a gyártó ennél sokkal specifikusabban meg tudná adni kinek gyártotta az adott cipőt. Ha a főbb adatokat (edzéstípus, talaj, ajánlott futótömeg, lábtartás, heti km) ráírnák a dobozra, mindjárt nem lenne akkora gond hogy nincs szakképzett eladó a boltban. (Ezt is teszik pl. a Dekában, csináltak magunk ilyen füzetet.) A dobozon meg van hely.
Különben ne érts félre, én sem azt gondolom, hogy egy cipő áráért egész életre el kellene látnotok az embereket cipővel. Nyilván a szabályozás nem igazán sportcipőkre lett kitalálva, de hát ez van. Szerintem a csere állandó kierőszakolása különben azért nem működne, mert az illetékes hatóság nem fogadná el azt hibának hogy a cipő belseje a vevő szerint megkeményedett, amíg kívülről nem látszik semmi sérülés. Talpleválásnál viszont nem hiszem hogy elég lenne a bolt részéről a "szerintünk ez már megszolgálta az árát" érvként. [Gyakorlati tapasztalatom persze nincs ilyen ügyekben.]

bodlac 2009.10.13. 22:56:25

@DeMartian: Na, olyan hosszú volt a hozzászólásod, hogy a végét már csak most olvastam el a második menetben. :)
Szal az ördög mindig a részletekben lakozik, ha szerinted a prémium kategóriába 1200-1500 belerakható, számomra viszont 600-nál használhatatlanná válik, akkor az most anyaghiba volt, vagy nem? Utcán sétálós cipőnek persze nagyon jó továbbra is, csak az olyan mint, hogy a kiesett kerekű talicska még jó virágládának.

DaMartian 2009.10.13. 23:50:25

@bodlac: Hát igen, ez az ami már mérlegelés kérdése...

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.14. 06:41:18

@bodlac: konkrétan volt csukád, ami 600 alatt ment tönkre, pedig prémium kateg? nekem az előző adidasom adta meg magát a pénztárcám számára fájón korai időpontban. :/

zsolababe 2009.10.14. 09:25:58

@rrroka: most premium kategoriarol beszelunk vagy Adidasrol? :)))))

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.10.14. 09:40:53

Előrebocsátom semmilyen érdekeltségem nincs a futócipőbizniszben :)
Egy jó minőségű futócipőnél nagyjából az első 120km alatt kiderül, hogy alapvetően rád szánták-e: bántja-e a lábad, alapvetően megfelel-e a lábszerkezetnek, nem fáj benne az Achilles-ín, nem töri fel itt-ott stb.
Ha 500-600km alatt elszáll a csillapítás, akkor valószínűleg hibás a cipő vagy extrém módon nem sikerült eltalálni a testsúlynak megfelelő cipőt.
Normál esetben efelett a elsősorban a testsúly határozza meg csillapítás elhasználódását. Nálam ez kb. 800 km. Az 1200-1500km-t szerintem 60 kilós kenyaiak vagy gyerekkortól folyamatosan atletizáló emberek érhetnek el :)
Azonban ne feledkezzünk el a következőkről: a csillapítás, mint egy rúgó idővel elfárad. Lehetne olyan csillapítást csinálni ami 2 évet is kibír, de ez kb. olyan lenne, mint a hetvenes évek futócipői. Az itt kommentelők 80%-a még a félmaratonig sem jutna el bennük sérülés nélkül.
A cipőválasztással kapcsolatban sajnos egy újabb tapasztalattal lettem gazdagabb.
Év eleje óta stabil cipőben futok, mivel jobban megtámasztja a sarkamat, nem fáj benne az achilleszem. Edzésen pulzuskontrollal, nagyjából, 5:20-5:40 körüli tempóban futok, cipő tökéletes. Versenyen 4:40 körül szoktam menni, még a Nike félmaraton is minden szuper volt, azonban a októberi Spar 30km-en úgy tűnik, hogy a hosszantartó, erősebb becsapódásoknál a cipőben lévő erősebb saroktámaszték megsértette sarkam csonthártyáját, úgyhogy mostanában próbálom pihentetni. Azt hiszem, versenyre visszafogok térni a neutrális cipőkhöz. Kifejezett versenycipőt nem hiszem, hogy veszek, mert abban nagyon kicsi a csillapítás, és megfájdulna benne a térdem.

DaMartian 2009.10.14. 10:59:41

@Jozsef: Egy nagyon kedves futótársam ugyanígy járt...stabil cipőben futott a térde miatt, majd elkezdett távot növelni és a merevített betét miatt begyulladt a csonthártya a sarkában.. : (

DaMartian 2009.10.14. 11:03:45

Amúgy erre megoldás lehet a Lunarglide, amely stabil mégis vajpuha a talpa..

Jozsef · http://road2boston.blog.hu 2009.10.14. 12:32:31

@DaMartian: Köszi, már meg is néztem, sőt alkalmasint fel is próbálom. Árszínvonalában az Asics-szel úgyis megegyezik :)
A RunnersWorld-on egyébként neutrális cipőnek írják.

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.10.14. 13:03:41

@DaMartian: Szerintem meg az a jó kérdés, hogy mi a "prémium kategória"? Honnan tudod, ha veszel egy cipőt, hogy az most "prémium", "középkategória" vagy "óriásplakátos". A te kategóriádat használom :-)
Mert ha jól éerte, ettől függ, hogy mennyit bír ki. És azt a gyártó sosem fogja ráírni az egyikre, hogy ebben nem tudsz annyit futni, mint a másikban, amit szintén én gyártok....

Az ár meg már régen nem jelöl minőségbeli eltérést, lehet, hogy valami azért drágább, mert az év divatszínében van rajta a pipa :-)

BGy · http://babosi.blog.hu 2009.10.14. 16:50:26

Most már tényleg vége a rövidnacis szezonnak. Tegnap nem voltam futni, hétfőn még tudtam póló-rövidgatya szerkóban futni, de ma már sapkát is kell venni. Balaton Maraton nagykabátban?

jugeen 2009.10.14. 17:05:09

@Jozsef: a FALL 2009 RUNNING SHOE GUIDE-ban a stabil kategória alatt található

bodlac 2009.10.14. 19:04:52

@BGy: Én nagyon kemény lehetek, mert még mindig megy a rövidgatya. Igaz ma egy elöl vászon-hátul háló mellényt már felvettem a pólóra.

@rrroka: A 600 km elfáradós megtörtént eset, N. Pegasus. Az azt megelőző Pegasusomnak 800 kmnél kezdett darabokra szakadni a talpa. (Mindezt 70kg tömeggel, kizárólag futásra használva, gépi mosás nélkül stb.) Így én az 1200-1500 km-t kibír megközelítést erős túlzásnak tartom, pont emiatt gondolhatja az egyszeri vásárló, hogy nem azt kapta mint amire befizetett. Én különben az itteni eszmecserében végig nem arra gondoltam, hogy a Nike boltosok mit szólnának, hanem hogy hatóság által lehetne-e érvényesíteni a garanciát. A tippem az, hogy az elment csillapítást külsérelem nélkül akkor sem lehetne, ha 2 hét és 10 km után történik, a szétszakadt talpat viszont akkor is, ha a 23 hónapban viszed be.

xhege 2009.10.14. 20:15:21

@BGy: Tökéletes felkészülési idő a Balaton Maratonra :) Ennél rosszabb idő akkor sem lesz.

gabsy · http://marathon-proba.blog.hu 2009.10.14. 21:59:08

@xhege: Én még nagyon suttyó vagyok futásban és ez a bolond idő eléggé elijeszt a hétvégi női futógálától is. Hideg is lesz, a szél is fújni fog mint állat és eső...nekem még az a 3 kili is kihívás lesz az 5 fokban. A fanatikusok Balaton Maratonját el sem tudom képzelni, hogy lehet ilyen körülmények között végigcsinálni...de egészségére mindenkinek, aki bevállalja.:))

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.15. 05:29:55

@gabsy: igazából nem futni nehéz ebben az időben, hanem nekiindulni. ha már fut az ember akkor átmelegszik és jól érzi magát, de az első néhány perc az nagyon rideg. A balcsin sem táv közben lesz hideg, hanem majd utána fagy oda mindenki. :)
ilyenkor szurkolónak lenni sokkal rosszabb, mint futónak, szóval ha vki megy veled a futógálára, akkor duplán öltözzön fel!

xhege 2009.10.15. 09:02:25

@gabsy: Csatlakozva rrrokához, az első 1-2 km kellemetlen utána nincs gond. Tegnap este toltam 14 km-t viharos szél, 5 fok, szemerkélő eső. 10 perc után már élveztem :) A lényeg ilyenkor ajtótól ajtóig kell tolni, mert ha megállsz, pihensz akkor megfázhatsz.

gabsy · http://marathon-proba.blog.hu 2009.10.15. 09:18:41

@rrroka: Hát igen, szurokoló már voltam elégszer és a sok ácsorgásban, fotózásban, stb. majdnem annyira elfáradtam, mint akinek szurkoltam.:)

@xhege: No, majd hétvégén kipróbálom a versenyen, hogy milyen. Bár a 3 kilinél már bőven a felénél fogok tartani, mire elmúlik az említett kellemetlen érzés.:)))

bellone 2009.10.15. 09:43:49

@bodlac:
Kicsit off lesz, de ha minden igaz, (még a rövidnadrágszezonban:)) te is indultál a múlt hétvégi Gödöllő 35-ön. A lényeg, hogy a 35 km és 400m szint helyett, 41,4 km-t és 715 méter szintet mértem. Ebben a 2. EP előtt volt 2-3 km keverés, egyébként majdnem hibátlanul mentünk.

Kíváncsi lennék a te tapasztalataidra is! Nem csak a cipőm túlfáradása miatt kérdem...:)

bodlac 2009.10.15. 13:50:25

@bellone: Én GPS-szel 40,65-öt mértem a végére, a szint is 710 körül lett nekem is (mind a kettő korrigált GPS adat). Mi is tévedtünk valamennyit, azt 2-3 km-re becsülöm; a szervezők is azt mondták, hogy a valós táv hosszabb volt mint a meghirdetett, inkább 37 km körül.
Nem szerettem azt a térképet amit adtak, nem lehetett jól kivenni rajta a többi turistajelzést, a szöveg meg nem volt túl részletes és egyértelmű (sőt volt benne egy kifejezetten "balra" is "jobbra" helyett, de azt nem vettük be), így rövidebb szakaszokon 4-5x is mellémentünk az útvonalnak annak ellenére, hogy volt nálam kis nyomtatott túristatérkép is.

bellone 2009.10.15. 14:23:58

Köszönöm! Nálunk volt turista térkép, és pont ezért mentünk tovább és lett keverés. Azon a 2. EP-ra vezető piros jelzés a patak túloldalára esett. Lekerített területre értünk, jó szokás szerint bemásztunk, csak éppen mentésre szorultam, mert mikor egyik lábam még a túloldalon volt sikerült fennakadnom a szögesdróton az "ülepemmel".:)

Orbán Viktor utca megvolt? És a Pokorni Zoltán?

DaMartian 2009.10.15. 17:12:22

@Sekiwake: Technikai termékeknél indiferens az árképzésben a divat. Tehát azt mondanám 20.000Ft alatt mindenképpen fapadosnak számít egy cipő, hiszen az alatt nem lesz benne semmilyen komoly technológia. Középkategóriásnak számít a 20 és 30 ezer közötti kategória. A legtöbben ezt veszik, mert ár/érték arányban ezek a legjobbak. Szerintem egy ilyen modell már mindent tud amire egy futónak szüksége van. 30ezer fölött már mondhatjuk hogy prémium termékről beszélünk. Ezek nem feltétlenül tudnak annyival többet amennyivel drágábbak, Itt már csak nüansznyi különbségek vannak. Az ilyen cipőket azok veszik akiknek az ár nem számít, vagy akiknek az ilyen apró különbségek finomságok is számítanak.. Amúgy hogy megállapítsuk melyik cipő milyen kategóriába tartozik, az EREDETI AJÁNLOTT FOGY árat kell megnézni!!! Az pozicionálja be a terméket! Az hogy mondjuk a tavalyit leakciózzák, az már valóban a divat meg a sznobság (mindig a legújabbat akarjuk) része. De mi futók örüljünk ennek, hiszen a futócipő előző szezon béli szine semmivel nem tud kevesebbet, és ha olcsóbban hozzájutunk, az jó. Így valóban előfordulhat, hogy egy tavalyi prémium cipő olcsóbb lesz a boltban, mint a frissen piacra dobott közép kategóriás. Ezért kell az EREDETI árat nézni nem az akciósat. Ez megint csak nem atomfizika. Legalábbis a Nike-nál ez a fajta kategorizálás egész biztosan használható és nem fogja befolyásolni az év divatszíne! Egy cipő általában 1-1,5 évig van a piacon, ezalatt megjelenik 4-8 különböző szine... De mindegyik pontosan ugyanannyiért kerül a polcokra, max a régiek kerülnek idővel kevesebbe. Itt tehát az árszint=technikai színvonal, erre bátran lehet hagyatkozni!

DaMartian 2009.10.15. 17:16:31

@jugeen: Egy nemrég megjelent cipőteszten amit a neten olvastam meg "félversenynek" kategorizálták.. Hivatalosan Cushioned Stable-nek definiálja a Nike (tehát stabil ÉS párnázott) de a súlya miatt akár könnyű is lehetne... Ezek a kategóriák az újabb technológiák megjelenésével egyre inkább elmosódnak... Ma már megvalósítható az ami néhány éve elképzelhetetlen lett volna, hogy egy cipő mindhárom fő tulajdonságban kiemelkedőt nyújtson..

DaMartian 2009.10.15. 17:22:22

@bodlac: egy Pegának nem szabadna 600 után meghalnia! Közel 10 éve az egyik kedvenc cipőm, rengeteget futok benne, és bár én több cipőt használok párhuzamosan még egyet sem sikerült kivégeznem (nem úgy mint Zoom Elite-ből vagy Lunar Trainerből) pedig volt olyan időszak, mikor csak azt gyűrtem...és azért több is vagyok 70 kilónál! Zsola is gyúrja a Pegákat rendesen.. SZóval ott valami gubanc lehetett! Hát ez az az eset ami már véleményes! De valóban nehezen bizonyítható, mert a bevizsgáló nem roncsolhatja a cipőt (mert ha alaptalan a reklamáció tönkreteszik a terméket) anélkül meg nem lehet bizonyítani az elfáradást. Mondjuk azt sem lehet bizonyítani hány km-t futottál benne.. Szóval ez nem egyszerű téma!!!

zsolababe 2009.10.15. 18:03:57

ma is futottam meg egyet egy +25-os Pegaban, amiben 900km van ezert mar csak ritkabban hasznalom, de semmi baja meg jo erzes benne futni es ugy nez ki mint ha uj lenne..egy masik +25-os Pegam, ami SE volt abban van mar 1050km azt elbucsuztattama nike-n de meg biciklizem benne meg szoktam hordani... elvileg 800kmig meg sem kellene latszodjon a cipon , hogy hasznalaod :))))

bodlac 2009.10.15. 19:29:58

@bellone: Igen, Orbán, Pokorni utcák megvoltak. :) Odafelé még viccelődtem rajta, hogy biztosan az lesz, erre kiderült, hogy tényleg. Azóta kerestem webes térképeken is, de ez külterület volt még, és nincs rajtuk nevesített utcaként, így nem vagyok benne biztos, hogy ezek tényleg hivatalos elnevezések voltak, vagy pedig csak a helyi polgári kör túlbuzgalmának gyümölcsei.

effe 2009.10.15. 22:12:53

@gabsy: eddig én is úgy voltam, hogy hidegben meg esőben nem futok. De ma kimentem a Városligetbe este, és nagyon jó volt! Igaz, nem zuhogott az eső, csak néha szemerkélt. Rajtam kívül csak egy futót láttam az egész ligetben...
Szóval ne ijesszen el az időjárás a vasárnapi futástól, inkább szoktasd magad a hideghez!

Sekiwake · http://ennyirefutja.blog.hu 2009.10.15. 22:28:29

@DaMartian: Az "EREDETI AJÁNLOTT FOGY árat" honnan tudhatom meg, ha ott állok egy falnyi Nike cipő előtt?

Der Medvebocs 2009.10.15. 23:19:04

Szóval a látottak, elhangzottak hatására ebben a pillanatban jöttem meg egy 16-os karikáról. Az intersportban pedig 19.9-ért lehet Pega 26+ cipellőt kapni.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.16. 07:40:35

tegnap mi is futottunk a satnya időjárás ellenére, és jóvolt! :) nem is kellett nagyon beöltözni, a saucony gatya, kalenji rövid+kalenji kabát bőven elég volt, meg persze sapka-sál. utóbbi kettő a legfontosabb, ezekkel nem divatozni, hordani!!! :)
@DaMartian: ilyenkor örülök, hogy max heti 50 kirit futok, de általában csak 30 körül. az havi 100-150, így egy csuka majdnem egy évig kibírja. valahogy nem menne a háromhavonta 20-30 ropi kicsengetése... ez megint egy érdekes dolog. usában, vagy nyugat európában ugyanannyiba kerül a cipő, mint nálunk (ha nem olcsóbb), de a fizetések....

bellone 2009.10.16. 09:01:37

@bodlac: Mi sem tudtuk eldönteni, hogy valaki ennyire elvetemült-e, vagy csak provokáció az egész. Hirtelen ötlettől vezérelve indultunk, de kár lett volna kihagyni!:)

DaMartian 2009.10.16. 09:04:30

@Sekiwake: Azt mindig kiírják, még akkor is ha akciós, hogy lásd mihez képest kevesebb.. : )

sztibi25. 2009.10.16. 09:05:53

Hideg ide-szél oda, szerintem futáshoz felesleges sálat hordani. Egy jó magas nyakú póló, vagy dzseki tökéletesen megfelel. A sállal csak befülled az ember, és a teljesítménye is visszaesik, és még könnyebben megfázik, mint ha picit azért szellőzik futás közben.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.16. 09:52:01

@sztibi25.: hát akkor lehet én vagyok gizigéza fázós, de nekem marha jó komfortérzetet adott. egyébként technikai cucc: konkrétan 100ftos tescos polár (100%polyester) :). szóval fülledni nem fülled, vagy akkor a polár techinkai felsők is... a lényeg, h nekem nem volt elég a kalenji kabát magasított nyaka. egyébként szerintem annyi esze mindenkinek van, h ha meleg van lazít a sálon és akkor nem fülled be. :)

sztibi25. 2009.10.16. 11:09:38

@rrroka: Szó se róla, tényleg meleg és komfortérzetet ad, nem is ezt hiányolom benne:)). Csak az a hátránya, hogy nem enged rendesen szellőzni, a test pedig az izzadással hűti magát a túlhevülés ellen, ami meg teljesítménycsökkenést okoz. Na ha most nem tud rendesen párologni az izzadság, bennreked a hő, kiszáradsz, belassulsz... Amúgy én is fázós típus vagyok, a kezem még 2 réteg kesztyű alatt is lefagy. A polart meg nem szeretem, mert futás közben szerintem az is izzad (legalábbis nekem). Én technikai pólót, meg ugyan ilyen anyagú hosszúujjút veszek a dzsekim alá.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2009.10.16. 12:04:45

@sztibi25.: ez a kalenji kabát lukacsos a hátán egy ilyen speckó takarás alatt, meg a hóna alatt, meg ugye az alján is szellőzik, mert nem tapad rám, szóval befülledés veszély nem volt. a polár tényleg olyan izzadós kis gömböket gyárt, de ugye látszik, h _kívül_, ami jó!
egyezzünk ki abban, hogy sáltól függetlenül úgy nem szabad öltözni, hogy bedunsztolódjon az ember, mert akkor kipurcan. :)

zsolababe 2009.10.17. 19:19:58

Futoblog All Stars csapathoz tessenek szepen csatlakozni!!!!!!! :)))

zsolababe 2009.10.19. 11:43:48

Futoblog All Stars!!!! ..a nev kotelez :)))

Futóblog

Ez itt a Futóblog. Szasza, Bitliszbá, SeSam, Szuflavéder és angelday írnak a futásról és a sportról.

Próbáltad már a Futócuccokat?

Tömegsport a Nike-val, velük együtt a Facebookon

  

Nike Running Hungary on Facebook

Friss topikok

süti beállítások módosítása